Vannak szavak, amiket akkor is használtunk, és mégis használhatók maardtak. Bár sok embernek eszébe jut ez-az... Engem nem zavar.
(A némettanárom mondta anno, hogy az NDK-ban jobbára "Gid"-nek nevezik az idegenvezetőt, mert a "Fremdenführer"-ben benne van a Führer, és ettől rángógörcsöt kapnak. :-))
Amikor az egyhetes Magas Tátrai túráról hazajöttem akkor azt éreztem, hogy kár hogy vége. Annyira jó volt, hogy alig tudtam szavakba önteni. Meg is fogadtam, hogy még visszamegyek, mert nem láttam mindent, nem voltam minden csúcson. Remélem itt is inkább élményekkel telve jövök haza :-)))
nekem még semmihez nem volt ilyen záró jellegű cucc (ja, az egyetem. de akkor örültem már, hogy vége a macerának). én csak költői fantáziámat engedtem szabadon.
nem tudom, mit fogok érezni, ha kész vagyok bármelyik túrával is... szerintem a többire kezdek koncentrálni (most csak a Nagy Körről beszélek), és ha mind megavn akkor előről.. de épp ezért nem is sietem el a kékezést.. :)))
Érdekes amiket írtok, de akárhogy is gondolkodom, én nem szoktam ez esetekben ürességet érezni.
Számomra mindíg egy nagy út jut eszembe a maga élményeivel és kihívásaival. Visszaidézem a reggeleket, a tűző napot, az esőt, a nap közbeni poénokat és a nagy szenvedéseket is.
Nagyon-nagyon szeretem az emlékeket és mindíg is mély nyomot hagynak az életemben a nagy kihívások.
Én biztosan nem fogok ürességet érzeni az AK után. Inkább úgy kell majd leállítani az agyamat a nagy zsongásról.
ürességet azért, mert vége van... mert a vonaton hazafelé nem azt nézegeted, hogyan jössz vissza ide startolni.. nem számolgatod a következő hosszú hétvégéd kilométereit.. nem képzelődsz arról, hogy milyen lehet az X-ből Y-ba vezető szakasz, amiről a múltkor ezt vagy azt mesélték, mert már tudod.. stb.
Én mondjuk az olyanra gondoltam, amikor a kaját nem kérni kell, hanem _megszerezni_. Gyűjteni, vadászni, halászni... De erre nálunk kevés lehetőség van, különben is csak a pofám nagy, mert ez már nekem is sok lenne. Nagyon érdekes Mike Horn könyve az Egyenlítő-kerülésről, amit a nyáron beírtam ide, csak kellene tudni, hogy menni igaz belőle. :-)
A baj az, hogy a csillagtúra szónak két jelentése terjedt el. Eredetileg én is úgy ismertem, ahogy Güszi mondja, de pl. az MTSZ minősítési szabályzatnak értelemszerűen a te verziód felel meg. Zavarosan keveredik a kettő.
1983:
Már írtam, s többen hallották is (egyesek már viccelődnek is rajta :o), hogy ddzoli-val egyhuzamban (s 25-33 kg-os hátizsákokkal) mentünk végig az OKT-n. Eszünkbe sem jutott más verzió. Csak amikor az x. napon találkoztunk olyan csókával, aki egy-egy napra utazott le részenként teljesíteni.
Nem éreztük teljesítésünk nagyságát, mert mást el sem tudtunk képzelni. (Aztán még jónéhány ilyen utunk volt, ha kisebb távon is, a környező országokban.)
Csak később értékeltük fel, mint fizikai (és pcihikai :o) teljesítményt, mikor egyre többen lepődtek meg rajta, s ismerték el.
Ettől függetlenül mindig ezt tartottam legnagyobb túraélményemnek.
Emlékszem, hogy katonaság alatt olvastam a(z Új) Magyarország című lapban egy fasziról hozsannázó cikket, aki egyhuzamban végigment az OKT-n. Azt írták, hogy szinte nem vitt cuccot, reggel felkelt az ágyából, valaki elvitte ótóval a startponthoz, gyalogolt, este érte mentek ótóval, és az iccakát az ágyában töltötte. Aztán a ciklus újraindult.
(A riporter még a rekordok könyvét is emlegette, merthogy a csóka egyedül ment, és az micsoda nagy szám.)
Én fel voltam háborodva, most már csak nevetek rajta.
Na ez biza "csillagtúra" volt. :o)
Azóta is a másik megoldást díjazom jobban. 40 napig ott vertünk sátrat, ahol ránk esteledett. SK: Kaját persze boltokban vettünk, de néha kértünk, néha kérés nélkül kaptunk a kis falvakban.
A klasszikus csillagtúra szvsz az, amikor 1 táborhely van, és minden nap onnan indulsz, és oda érkezel.
Én jobban szeretem (szeretném...) az olyan túrákat, amikor akkor indulsz, amikor akarsz, addig mész, amikor akarsz, ott állsz meg, és addig maradsz ameddig csak akarsz. Nem kell azon aggódni, vajon elérem-e a buszt, találok-e szálláshelyet, ha nem érek el X-be, stb. Ez az igazi SZABADSÁG! Megér néháyn kiló pluszt a hátizsákban, bár ilyenkor szerintem nem annyira zavaró, ha kissé koszosan, büdösen érkezem haza. Ez is hozzátartozik a feelinghez.
Igen, és kell látni az emberek arcát, amikor a kocsmában azt mondod nekik, hogy épp Szekszárdról jössz és Szombathelyre tartasz! Ezek a pillanatok mindent megérnek. :-)
Ürességet fogsz érezni.
Legalábbis én azt éreztem, mikor Visegrádnál átkeltem a kompon. (Nagymarosról indultam.)
"Bánatomban" megettem két lángost, ettől aztán kipukkadtam, merthogy az epém hiányában a zsírt csak módjával szabadna. Nem segített a sör sem.
Pár nap és kezdi az ember tervezni a következő nagy túrát. Esetleg elindul ellenkező irányba.
Nem tudom, van-e szakértő közöttünk, de én a csillagtúrával kapcsolatban olyan túrára asszociálok, amely különböző helyekről indul, de közös a cél. Ilyen hely volt pl. a Pilis-nyereg. Le sem merem írni, de mikor én kezdtem túrázni, akkor még állt az emlékmű. (Nem a korom miatt hezitáltam leírni!)
Lehetett indulni vagy 5 helyről és a találkozó a nyeregnél volt. A "hivatalos program" után mindenki arra ment haza, amerre akart.
A táborból (bázispontból) kiinduló túrázás ennek az ellentéte, hisz ebben az esetben a táborban (bázisponton) több napig tartózkodik a turista, minimális a súly, melyet magával kell vinni. Végső soron sok egynapos túra, egymást követően, egy tájegységben.
Egy gondolat a vándortúráról.
Bizonyos értelemben ez a csúcs, hisz a túra ebben az esetben folyamatos és az időjárás szeszélye miatt változatos. Lehet eső, sár, hideg, kánikula. Van hangulata annak, hogy a táborhelyen kell gondoskodni mindenről. Pl. a zoknimosásról és a bakancstakarításról. Igaz ez még akkor is, ha a táborhely lehet kemping, vagy kőház.
Mikor a gyerekek kicsik voltak, rendszeresen jártak vándortáborba, a fogadó iskolák, táborok fel voltak készülve arra, hogy "kiszolgálják" a túrázókat. Ez lenne a funkciója a turistaházaknak, de az örök dilemma nem látszik megoldódni. Olcsó legyen és komfortos.
Más megközelítés a túra hossza. A hosszú távú (300 km feletti) túrák teljesítése más műfaj. Talán ezért van, hogy az OKT jelvény még mindig a legértékesebbek közé tartozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a teljesítménytúra alacsonyabb szintű. Más.
na majd visszafogom magam, és nem virulok olyan pofátlanul.. :))))))
nekem a nagyzsákos túra nem jött be (Börzsönyben kékeztünk), a 140-150%-os terhelés kicsinálta a térdeimet. igaz nem volt nálam túrabot.
ha valaki 90kg-ós, más a viszonya egy 20-25 kg-os zsákhoz, mint egy 55 kg-osnak..
Én is hozzájutottam, az első útba eső Relay-ben ki volt téve előre. A lap "természetesen" hozza a régi TM színvonalát, nincs is ezzel semmi gond. Az már viszont érdekesebb kérdés, hogy a lap "duplázódása" folytán mindkettő nyereséges lesz-e? Nehogy a végén még Magyar - Turista - Magazin nélkül maradjunk...
Egyetértek. Egészen különleges hatása van egy többnapos vándortúrának a csillagtúrákhoz v. az egynapos túrákhoz képest. Régebben én is rendszeresen csináltam ilyen mozdulásokat, néha egyész nagy csapattal. Nagyon jól bejött mindig, lehetett akármilyen idő, pl. Az, hogy néhány napig együtt voltunk a hegyekben, amennyire csak lehet kiszakadva a civilizációból olyan élményekkkel járt, amit nem lehetett volna másképpen megszerezni. Ezeken a túrákon nem a km volt a lényeg, hanem az, hogy rendesen megnézzünk mindent, ami útba esik, és legfőképpen, hogy minél jobban érezzük magukat. Az, hogy ehhez 15-20 kg-os hátizsákot kellett vinni, épp az előbbiek miatt nem zavart senkit - illetve akit igen, az hazautazott már az első napon :).
Sajnos sok minden változik az ember életében, mostanban inkább csak a Kéktúra miatt voltam ilyen jellegű túrákon, pl. a Csereháton, v. Kőszegi-hg, Kemeneshát térségében. De egyértelműen ezekre emlékszem vissza a legszívesebben ha a már megtett szakaszokra gondolok!
Ugy latom itt tobben (akik egyben a teljesitmenyturas topic lakoi is :-) a kuzdesert, a kihivasert (is) turaznak. En nem. En a tajert, a tarsasagert, az elmenyert, a kikapcsolodasert, az emlekekert. Nem fogom ezt elrontani felesleges kellemetlensegekkel. Es szamomra direkt orom egy tura kozbeni buszozas, vonatozas.
Masok vagyunk :-)
Megvettem a Magyar Turistát!
Külcsín a "régi" Turista Magazinnál megszokott, a belbecs is teccik!
(Egyik) lelőhely: Baross téri aluljáró nagy újságosa.
Vándortúra kontra csillagtúra
[személyes vélemény]
Gyalogszerrel maximum három napos túrán voltam, de nem viselt meg különösebben a zsák. Kell tudni pakolni, az tény. Jó volt utána megnézni a füzetben, hogy honnan hová jutottam el.
Jó ideje már csak egy napos gyalogtúrákat szoktam tenni és természetesen érzem a kényelmi előnyeit.
Vándortúrára inkább kerékpárral szoktam menni. Elmondhatatlan szabadságérzést kölcsönöz és szuper dolog, amikor már több száz km-re vagy a lakóhelyedtől és úgy, hogy onnan végig tekertél. Ettől függetlenül vannak olyan túrák, mozgalmak, amelyeket szívesebben csinálok(tam) csillagtúraként. Például így teljesítettük a múlt évben a Zemplén 700-as csúcsait is. Ettől nem érzem gyengébbnek az ilyen túrákat, de tény hogy teljesen más érzést ad.
A vandorlas mas erzes. Egy vandorlas vegenel visszanezel a hegyekre, es raboksz egy pontra, "onnan jovok". Ez a vandorlas. Kezdek kíváncsi lenni, milyen érzés lesz, amikor az utolsó napon visszanézek az AK útvonalára :-)))
"Erzem en ezt akkor is, ha a pecseteimet nezegetem :) "
Az nem ugyanaz az erzes. Ezt Te is tudod. Hasonlo, de nem ugyanaz. Meg lehetne kerdezni Szarvas Matyit, amikor lenezett Irott-korol a Kek-tura futas utan, mit erzett, meg mit erzett amikor 5 vagy 6 ev sorozatos taborai utan teljesitette a Kekturat.
"Mi furgen, szimatszatyorral, ok meg a heti cuccal logo nyelvvel, araszolgatva."
Ez olyan mintha kimennek a Becs-Bp szupermaraton celjaba, es furge lennek, a versenyzok meg benak. De mondok jobbat, kepzeld el lükepek jön velunk a K100 utolso 30 kilometeren. A celban Ö fürge lesz, mi meg alig megyunk majd kileszunk. Es akkor mi van. Persze hogy kivagyunk, mert tobbet csinaltunk meg.
A vandorlas mas. mas erzes. Mas mint amikor elmentem ide, megvan ez a szakasz, meg aztan maskor a masik, es osszesegeben bejartam az utvonalat. Egy vandorlas vegenel visszanezel a hegyekre, es raboksz egy pontra, "onnan jovok". Ez a vandorlas.
Nem értek egyet az elképzeléssel, hogy a túrázás lényege a könnyedség lenne, és a legkevésbé sem vágyom könnyű séták emlékére -- lehet, hogy nem is maradna sok emlék róluk! Nekem is lógott már a nyelvem, és mégis, sokkal értékesebb számomra az a teljesítés, mintha sétálgattam volna. A küzdés az igazi. És az, hogy érzed, hogy ott vagy a természetben és része vagy. Hogy magadnak kell megtalálnod a szálláshelyedet. Még akkor sem az igazi, mert a kaja még mindig a boltból van. :-)
Úgyhogy Franken barátjával értek egyet.
