En is gratulalok es Muzsla beszamolojahoz es kvte kepeihez kulon is
Ugy ereztem kicsit mintha en is ott lettem volna. Meg mostmar biztos hogy leszek is:)
Ahogy már említettem, az elmúlt szombaton végül is Salgótarján felé vettem az irányt, célul tűzve ki azon csúcsok felkeresését, amik még hiányoztak a mozgalom teljesítéséhez.
Néhány (személyes) megjegyzés a beszámoló előtt:
Nagyon szeretem a Karancs-Medves plusz a Heves-Borsodi-dombság (egyesek a szép hangzású „Óbükk” néven is nevezik) vidékét. Nem szeretek rangsorolni, de a nálam abszolút favorit Börzsöny „magasságaiban” helyezkedik el ez a terület. Talán valamikor az egyetemi évek alatt kezdődött, amikor is egy hétvégét töltöttünk el egy nagy csapattal Mátracserpusztán. A programok között volt egy túra is, a Nagykő felkeresése volt a cél. Sikerült, bár a csúcsról szinte ki sem láttunk a köd miatt. Lefelé viszont olyan csodálatos szálerdőkön át vezetett vissza az út, ami maradandóan megfogott. Ezek után volt 99-ben a „A Medves kövein” nevű egyszeri rendezésű ttúra, amire azonnal tudtam, hogy el kell mennem. Ezek után végleg hozzákötődtem ehhez a rendkívüli tájhoz. (Egyébként itt találkoztam először Múzslával, aki akkor még a kizárólag a civil nevén futott – és a túrán pontőr volt a Pécskőnél, mint utólag kiderült.) A terület szépséges természeti látnivalókban való gazdagsága, felfedezetlensége és a kirándulók csaknem teljes hiánya így együtt minden évszakban különleges élményekkel szolgál. Túrázni jönni erre a vidékre számomra mindig egy „ünnepi” alkalommal ér fel.
Bár még mindig csak néhány alkalommal tudtam eljutni ide, a tavalyi év nagyon jól sikerült ilyen szempontból. Ősszel volt ugye a „80 éve város Salgótarján” ttúra, amit még megfejeltünk december elején az egykori „Palóc Pompei” ttúra ismételt bejárásával. Ezek után idén is nagyon vártam, milyen rendezvénnyel rukkolnak elő a ttúra rendzők, de egy kicsi csalódással vettem tudomásul, hogy a tavalyi „80 éve...” ttúra útvonalán rendeznek ismételten túrát, csak a név változott. Jóllehet, a túra útvonala természetesen minden szempontból kiváló, mégis némi újdonságot is kívántam látni, ezért után úgy döntöttem, maszek túrára indulok a város körül.
Túrabeszámoló (most már tényleg)
Fél kilencre értem STarjánba, a vonatról leszállva néhány túrázós kinézetű fiatalban a ttúra résztvevőit véltem felfedezni, egyikükkel küldtem is egy üdvözletet Múzslának. (eredetileg úgy volt, hogy ő is csatlakozik hozzám egy szakaszon, de végül nem jött össze). Busszal mentem a Tóstrand nevű helyig, ahonnan a piros háromszög útján haladtam felfelé. Egészen a Tőke-forrásig egy régi, tönkrement aszfaltúton kellett menni, de visszafordulva, kelet felé már most csodálatosan látszott a Somoskő és a Salgó vára is. Sajnos itt nem fotóztam, amit már nem sokkal később megbántam, mivel ilyen kétváras kilátás és jó fotózási viszonyok együtt már nem adódtak. A szépen kiépített forrástól indult egy masszív kaptató a Karancs és a Kápolna-hegy közötti nyereg felé, ami elég nehezen ment, félúton meg kellett állni, erőt gyűjteni. Elérve a sárga sávot, balra tértem, majd egy kis kavarás után (megzavart a térképen nem szereplő sárga háromszög) feljutottam a Kápolna-hegyre. És elámultam. Csodálatosan újjáépített (1991-ben) hangulatos kápolnát találtam pont a hegytetőn. Igazi pihenő és elmélkedőhely, ezt egyszerűen látni kell! Teljesen a hely varázsa alá kerültem, alig volt kedvem továbbmenni, dehát még messzire el akartam jutni innen. A már említett sárga háromszögön mentem fel ezután a Karancsra, ahol is a kilátóban fent pihentem végül egyet. Az adótorony látványromboló hatásától eltekintve minden csodálatos, messze belátni Szlovákiába, a másik irányba pedig az Óbükk vonulatait lehet átlátni. Ezek után a Kápolna-hegy szinte karnyújtásnyira volt előttem. Fotózás után pár métert megtéve máris átléptem Szlovákiába pár perc erejéig... Itt eszembe jutott, hogy ha 1918 előtt valaki azt mondja, hogy itt nemsokára határ lesz, azt komplett hülyének tartották volna...
A csúcstól Somoskő vá-ig a néhol rendkívül meredek sárga sávon jutottam le, majd innen aszfalttúra következett a Somoskő – határon túli- vára alá. A túra egyik fénypontja jött el itt, pedig eddig sem volt hiány látnivalókban. A Petőfi-kunyhó tárva-nyitva, bent igényes kiállítás, érintetlen állapotban! A vár pedig valami csodás látványt nyújtott a gyönyörű napfényes időben. Itt nem kíséreltem meg határt sérteni, maradtam az 1926(!) óta magyar oldalon lévő falu szélén (ekkor adták vissza a falut, de a vár az maradt...). Itt ebédeltem az egyik padon, majd a még épp nyitva tartó boltban beszereztem némi étel-italféleségeket, beszéltem Múzslával pár szót majd remek hangulatban indultam tovább a Medves fennsíkján át a Szilváskő felé.
10. nap 2003.08.25. Kisvárda - Sátoraljaújhely Táv: 60,3 km
Szint: 170 m
Idő (nettó): 3.20’
Idő (bruttó): 4.45’
Max.seb.: 29,9 km/h
Átlag: 17,3 km/h
Eljött ez a nap is. Igazán felfokozott lelkülettel készültünk az utolsó napi bevetésre. Már mindenki a befejezésre, a hazára gondolt. Pár perc híján tényleg sikerült reggel hétkor elindulni. A körforgalomban - mintegy tisztelgésként - két kört mentünk. Fütyörészve teltek a kilométerek, és élveztük a reggeli napsütés melengető sugarait. Nem volt már olyan meleg, mint a túránk elején. Tiszakanyárnál még belekóstoltunk a homokos gát szépségeibe, aztán elérkeztünk újra a Duna-Tisza közéhez. Úgy tűnt, itt még szélesebb a Tisza, mint jóval lejjebb, Mindszentnél. A hídról lefelé gurulva elképesztő látványban volt részünk. Szemben feltűnt a Zempléni-hegység. Ez a látvány annyira lenyűgözött bennünket, hogy ezek után ha csak kicsit is látszódtak a hegyek, folyton azokat néztük. A hátralévő rövid szakaszon Borsod-Abaúj-Zemplén megye kék jelzéseit követtük. Cigándig gond nélkül eljutottunk, ám utána nem volt egyértelmű a jelzés, és előbb egy mellékútra tévedtünk. Megleltük a helyes utat, ami a Cigándi gátőrházhoz vezetett. Homok vagy sár egyáltalán nem volt, de az út annyira rázott, hogy a nyeregben nem lehetett sokat időzni. Sokat mentünk szembeszélben is, de párokba rendeződve könnyebben peregtek a kilométerek. A gátőrháznál pecsétet nem találtunk, de igazolásképpen itt is elkészítettük a közös fotót, illetve biztonságképpen korábban a faluban beszereztünk egy-egy bélyegzőlenyomatot. Továbbra is rázós földúton haladtunk északi irányba, míg végre megérkeztünk Pácin nevű faluba. Itt elfogyasztottuk az élelmiszerbolt összes kiflijét, megnéztük a szlovák-magyar határátkelőt, és elkerekeztünk a kastélyig is. A hétfőre való tekintettel a kastély zárva volt, ám egy vendég épp akkor távozott, így megkértük őt, pár perc erejéig hadd kukkantsunk be a kastély kertjébe. Következő megállónk a mindössze 3 kilométerre lévő Karcsa volt. Kis falu óriási műemlékkel, ugyanis egy dombon áll a XI. századból való református temploma. Épp hozzákezdtem a fotózáshoz, amikor a helyi idegenvezető megjelent, és már nyitotta is ki a kapukat. Elmondott miden érdekeset a templom történetéről, és a bent található kicsi szobrocskák sugallta érzelemvilágról is beszélt. Már csak két falu volt hátra célunkig, melyeket gyorsan elhagytunk, aztán Alsóberecki után átléptük a Bodrogot - hátunk mögött hagyva ezzel a Bodrogköz látnivalóit -, és rákanyarodtunk a Papok útjára. Szemben már nagyon élesen látszódtak a Sátoros-hegyek, melyek szinte vonzottak magukhoz. Elérve a sátoraljaújhelyi táblát nagy éljenzésbe fogtunk, Lükepék a kormányára szerelt dudát is folyamatosan nyomta, és konvojunk bekanyarodott a vasútállomáshoz. Besétáltunk az állomásra, és tíz nappal az első bélyegzés után bekerült az utolsó is. A kísérőkocsinál lepakoltunk, átöltöztünk, és pezsgődurranások közepette megünnepeltük, hogy a célunkat maradéktalanul sikerült elérni. Lükepék és Tibet kitartásukért még egy-egy doboz bonbont is kaptak.
Lassan elérkezett a búcsú ideje, a csapat nagy része vonatra szállt, mi pedig felpakoltuk a bringákat az utánfutóra, és indultunk haza, Salgótarjánba.
Az adatok összesítése: Táv: 878,3 km
Szint: 1940 m
Idő (nettó): 51 óra 33’
Idő (bruttó): 88 óra 15’
Max. seb.: 47,4 km/h
Átlag: 17,05 km/h
Összegzés:
Nagyon jól sikerült túra volt. Örülök, hogy sem baleset, sem betegség nem sújtott bennünket, és ez a lényeg. Az Alföld nem azt az arcát mutatta, amit eddig ismertem. Korábban azt tapasztaltam: nyílegyenes út, pusztaság, a távolban egy-két fa, hidroglóbusz vagy templomtorony. Ebből is látszik, hogy nem ismertem eléggé. Az Alföld ugyanis tele van rejtett szépségekkel, és ezeket nem lehet megpillantani úgy, hogy az ember keresztülszáguld rajta. A változatosságot a hegyvidéken hamarabb felfogja az ember, de idővel itt is kibukkan. A nulla szint sem helytálló, hisz mindennap legalább száz métert összeszedtünk, és a vége majdnem elérte a kétezer métert. Sok és időnként igen szép erdőségek, ligetek húzódnak errefelé. Az emberek pedig nagyon barátságosak. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mintha itt kevesebb embert ragadott volna el a „rohanó nagyvilág”, van idő egy-egy beszélgetésre. A pecsétek nagy részét kocsmákban szereztük be. Gyanús tekintetet szinte nem is kaptunk, inkább nagy érdeklődéssel nézték, hogy milyen túrát teljesítünk. Úgy gondolom, hogy a csapat jól felkészült, és sikeresen teljesített. Ilyen hosszú túrán még nem voltam, de ezt a mozgalmat talán így a legjobb és legolcsóbb végigjárni. Ha nem veszem bele a költségeimbe a lopást, akkor a kísérőkocsi, a szállások, a belépők és az étkezés nekem kijött 40 000 forintból.
Ami a kerékpárt illetti, különösebb műszaki gondunk nem akadt. Valamennyien MTB-vel indultunk. A többség első teleszkóppal is rendelkezett. Szerintem ez jó választásnak bizonyult. Én akár a teljes telós MTB-t is el tudtam volna képzelni erre a 10 napra. Még a legszuperebb ülésekkel rendelkezők is panaszkodtak az erőpróba végén a hátsó felükre. Én a táv felétől ha lehetett, inkább kiállva tekertem. A túra 90%-ában négy sebességfokozatot használtam, a maradék időtartamban a homok, gát vagy sprintelés miatt választottam más áttételt. Ezért felesleges a nagy áttételtartomány. A hajtásláncot minden este vagy reggel át kellett reparálni a sok homok és por miatt. Defektünk az volt rendesen. Átlagban 3-4 jutott egy főre. Persze a 870 km-re ez nem sok, de azért pótbelsővel és javítókészlettel fel kell szerelkezni.
Epilógus
Utazó: Milyen időnk lesz ma?
Juhász: Olyan, amilyet én szeretek.
Utazó: Honan tudod, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretsz?
Juhász: Miután rájöttem, hogy nem lesz mindíg olyan idő amilyet szeretek, megtanultam szeretni azt, amit kapok. Így aztán biztos vagyok benne, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretek.
Köszönöm minden résztvevőnek a bíztatást a segítséget, Gyuszkónak az önzetlenséget és a türelmet, családomnak és feleségemnek az erősítést, Ákibácsinak és Cam Mogónak a bónusz ellátást, Kvte-nek a navigálást és a fotókat, Zetének a tudósítást és minden topikosnak a szurkolást.
Néha elgondolkodom és eszembe jut az a bizonyos esős reggel, amikor kigurultunk a szekszárdi vasútállomásról...
Mindenkinek jó „kékezést”.
Múzsla
UI.: Gyuszkó felajánlotta, hogy ha hasonló programra bárkinek kisérőkocsira lesz szüksége,akkor nyugodtan keresse őt.
Az elérhetősége:
Kovács Gyula Salgótarján, Ybl Miklós út 7/b
06-20-997-4286
"Szeretném, ha visszaigazolnád a tegnapi IP utamat. 31 kilométer Kaposvár és Dombóvár között. Mivel 2 napos túrán voltam, nem vittem magammal a lapot, de a jegy megvan.
Ugye elfogadod?"
Persze, csak lécci írd fel a lapodra!
Egyébként a "Bz-motorvonattal Magyarországon" túramozgalom 500 km-es "bronz" fokozatának az indítástól számított fél éve alatt 6 teljesítője akadt, az ezüst fokozatot még senki nem teljesítette (de információim szerint hamarosan lesz itt is teljesítő), igaz, eddig még csupán a bronz fokozat kitűzői vannak elkészítve (első körben ebből 50 db készült).
A teljesítést nehezíti, hogy egyes vonalakon (4, 22, 127, 151, 153) január óta szünetel a (Bz-motor)vonatok közlekedése, sajnos ezzel szembesülhettek legutóbb a Lábatlan 35 teljesítménytúra résztvevői is célbaéréskor, a piszkei vasútállomáson. :(
Minden kedves túratársnak további kellemes vonatozást kívánok!
Szerintem azért nem annyira rossz a helyzet. Tény, hogy sok helyen hiányzik a tábla, de a festéseket azért meg lehetett találni. Nekem csak a Paphegy második vár volt nagy kérdés, a Drégely pedig nem a szabványos három pöttyel volt jelezve, de az a hely elég egyértelmű... Az emilcímet valószínű nem olvassák, újabban nem is adják meg elérhetőségnek (a táblákon mostanában leragasztják), de a füzetben jelzett telefonon nagyon készséges a hölgy. A teljesítést szerintem nyugodtan lehet folytatni, hiszen nem ők tehetnek róla, hogy ebben az országban a vandálok mindenhová eljutnak. Zárásul: 28 pontból csak egynél nem tudtam semmit sem feljegyezni, ez azért elég jó arány, ahooz képest, hogy egyes helyekre eljutni mekkora erőfeszítés kell.
A gondom ezzel a hellyel ugyanaz, mint Zselickisfaluddal. Elképzeltem, hogy sűrű erdőben van, alig látszik, ezzel szemben hatalmas völgyben van.
A KALANDPARK, amit ezek szerint láttam teljesen nyitott terepen van. Lehet, hogy ültetnek fákat és majd az unokáim erdőben járva ismerkedhetnek az állatokkal, de nekem az a problémám, hogy az Alföldön természetes, hogy az állatok a síkságon vannak, de a Zselicben úgy gondolom, hogy pici völgyekben kell lenni a falunak. Vagy nagy falu, nagy völgyben:o)
Na mindegy. Csak épüljön fel és legyen sok-sok látogatója!
Amit láttál az a Katica tanyához tartozó KALANDPARK a Katica tanya van a "bal" sarokban ez egy kényelmes turistaház a többi épület szemben a dombon és alatta egy állat bemutató hely lesz.
9. nap 2003.08.24. Nyírmártonfalva - Kisvárda Táv: 118,3 km
Szint: 280 m
Idő (nettó): 5.54’
Idő (bruttó): 9.40’
Max.seb.: 47,4 km/h
Átlag: 20,1 km/h
Reggel még hűvös szélben indultunk útnak. Megnyugtattam a németeket, hogy ma nem valószínű, letérésünk az aszfaltról. (Nem jött be!) Larzen ugyan próbálkozott a Hoportyó megkeresésével, de többnyire együtt haladtunk az aszfaltutakon. Többnyire erős szembeszélben haladtunk, és többször szétszakadt a „vonatunk”, de mindig megvártuk egymást. A németek szótlanul tekertek, és egyáltalán nem szakadtak le. Pisti úgy fogalmazott, hogy „nagyon fegyelmezettek az Ullrich-iskola tanítványai”. Nyíradony után értünk be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Az előző több, mint kétszáz kilométernyi hajdú-bihari részről elmondható, hogy a jelzések nagyon jó állapotban vannak, bár a román határ melletti részen azért rászorulna egy kis egyértelműsítés. Nos, az új megyében csak bele-belenéztünk a kék jelzés homokos útjaiba. Ezek most ilyen körülmények között teljesíthetetlenül néztek ki. Nyírbátorban a helyi rendőröket kérdeztük meg az étkezési lehetőségekről. Ők két olyan helyet mondtak, ami nem is létezett. Közben megleltük a vasútállomást, de ott épp egy nagy veszekedés folyt, így a pecsételés is elmaradt. Nagy nehezen találtunk egy pizzériát, és elhelyezkedtünk a kerthelyiségben. Az árak barátságosak voltak, a kiszolgálás pedig gyors. Még céges bélyegzőt is kaptunk a pecsételéshez. Nyírderzs után aszfaltozott út fogadott bennünket, ami egészen Kántorjánosig vezetett. Érdekes, hogy az AK térképe és az autós atlaszok is földútként jelzik, pedig ez már biztosan több éve le lett aszfaltozva. Vaja felé Larzenék kicsit próbálkoztak a homokkal, mi pedig Őr falu felé vettük az irányt. Itt Pisti hajrázott egyet a helyi sprinterekkel. Vaján a kocsmában frissítés mellett belenéztünk a közben folyó Magyar Forma 1-es nagydíjba. Larzenékkel Rohodon találkoztunk, ahol úgy döntöttünk, hogy belevágunk pár kilométer homokozásba. Nem bántuk meg, de a németek nagyon néztek. Megnyugtattam őket, hogy ezt muszáj volt, mert így egy 10 kilométeres kitérőt spróroltunk meg. Nyírkarász után ismét szétváltunk, és Gyulaházán, az Űrhajós múzeumben találkoztunk. Mint kiderült, a kék jelzést is leaszfaltozták. A régi múzeumot lebontották, az új pedig éppen most épül. Már csak egy tízest kellett legyűrnünk, és megérkeztünk a túra utolsó szállására. Bár előző nap 117 kilométert számoltam, anno nem gondoltam, hogy ez lesz a leghosszabb nap. A terepviszonyok azonban megváltoztatták a dolgokat. A Berzsenyi Gimnázium kollégiumában töltöttük az éjszakát. Az ára 1 200 Ft volt. Este már nagyon felcsigázott hangulatban volt mindenki. Megbeszéltük, hogy másnap mindenképpen reggel hétkor indulunk. A salgótarjániakon kívül ugyanis mindenki a 13.55-kor induló sebesvonattal ment Budapest irányába. Mi hármasban (Gyuszkó, Pisti, Múzsla) még elmentünk vacsizni is.
Előzetes:...A hídról lefelé gurulva elképesztő látványban volt részünk. Szemben feltűnt a Zempléni-hegység....
Valami nem stimmel ezeknél a Börzsönyi váraknál. Én tavaly nov.16-n voltam a Pap-hegyen, akkor még mindkét helyen teljesen jó állapotú tábla volt, igaz, hogy a felső várnál egy kidőlt fán. Ezt akkor a füzet 4. oldalán lévő e-mail címen jeleztem (válasz nem jött, igy nem biztos,hogy ez egy élő cím).
Több hozzászólás is jelzi, hogy milyen sok helyen hiányos a pötty-festés. Lehet, hogy a szervezők nem olvassák ezeket?, különben nyilván felfrissítenék a kód-jeleket. Remélem, nem a megszűnés állapotában van ez a túramozgalom (nekem még néhány pont hiányzik az összeshez). Jó lenne, ha a szervezők is megszólalnának, és megnyugtatnának bennünket, hogy nyugodtan folytathatjuk a teljesítést, mert pöttyöket még egy-két évig karbantartják.
A Pap-hegyen én nyáron jártam, akkor mind a kettő vár táblája a helyén volt. A csúcson lévő romnál az egyik pöttyözött fa kidőlt, de azon kívül még két másik fára is fel volt festve a pötty. A fölvárnál csak egy tábla volt egy oszlopon, ami egy kupac kőbe volt beleszúrva. Várnak vagy sáncnak nyomát sem találtam pedig élénk a fantáziám.
Egyedül a Drégely vári táblát nem találtam meg és van még 10 db, ami hiányzik.
Kösz a tippet, de azt hiszem, nem.
A térkép alapján ez az objektum odébb van.
Én annál az útelágazásnál láttam az építkezést, ahol a K- jobbra kanyarodik és a Knégyzet balra. Itt van a buszforduló. Szemben, a domb aljában épülnek a házak és egy félkész harangláb nyomait véltem felfedezni. A tanya meglátogatását kihagytam. Lehet, hogy rá kellett volna szánnom egy kis időt, de a honlapot látva, azt hiszem, jól döntöttem. Mem ez az én világom. Talán egyszer elsétálok az objektumhoz.
Egyedul voltam, kedd regel dontottem, el, hogy Szombathelyre megyek este, nem pedig Bodvaszilasra, igy nehez lenne tarsakat lelni.
Kedd este lementem Szombathelyre, vasuti vendegszallas a munkasszallon, 1600 Ft-ert. A kontaktlencsehez kellett egy kezmosas, egy bentlako braziltol kertem tusfurdot, gond nelkul adott(ez kesobb fontos lesz).
Aztan Velembol indultam reggel 7-kor, a Piroson mentem fel, mert a Szent Vid kapolnat mar jo parszor lattam. Olyan tempoban mentem fel piheno nelkul Irottkore, hogy csak neztem. Odafont megvolt a reggeli fogmosas, majd irany Koszeg, ahova fel12-re ertem. Szep nyugodtan ebedeltem, es delutan 3ra ertem Tomordre. (A csalanos sok volt, pedig egy reszen meg trukkoztem is. ide bozotvago kessel kene jonni..)
Terv szerint itt akartam aludni, vagy innen be busszal Szombathelyre, de hirtelen otlettol vezerelve felhivtam az Ablanci csardat, van-e hely, es volt. Ez meg ugye 9 km, de nem akartam sietni, raerek gondoltam. Aztan folyton futni kezdtem, nem ertettem miert. Ha ezt tudom , akkor Szelestere telefonaltam volna, mert fel 6kor ertem Ablancba. Draga hely, 5500 Ft a szallas, es nem volt szappan! Kertem, mire az urge azt kerdezte elegge lehangoloan, hogy "Tusfurdoje sincs?". Nem akartam vitatkozni hogy a 22 euros szallashoz jar a szappan, de nem tagitottam, igy kaptam egy folyekony szappant a mosdobol, aztan kesz. Vacsora euroban szamolva olcso, magyar szemmel nezve draga volt. A reggelit nem vartam meg, 6-kor mentem tovabb. Reggeli mar Szelesten, ahol a kocsmarosne akkor nyitott, pecset oke, majd a no elmondta, hogy Rockenbauerekkel("tudja, akik azt a kereket toltak")
anno elment Koszegig.
Aztan jo sok kocogas-gyaloglas a'la Miki valtogatva, Bögöt, Csenye (ide nem bozotvago, hanem gazfegyver kene a kutyak ellen), majd Sarvar. Nem hittem volna, de egy orat vartam a legelso vonatra, ami az elore kiirt menetrend vazlatomon volt. Megbizonyosodtam rola, hogy jovore a Sarvar-Sumeget egy napba kell tomoriteni....
Mar biztos, hogy iden nem fejezem be a keket, de jovore kenyelmesen menni fog, es talan meg benne leszek a 4000-ben..
Megtette a sok szintezes a hatasat, eletemben ritkan mentem ilyen konnyeden, mint most. Sarvarra mar masnap deli egyre beertem, ha tudtam volna a menetrendet Gercerol Sarvarra, akkor mentem volna tovabb..
Az őszi első túrám a Zselicbe vezetett. Az Őrséghez hasonlóan nem a távolság volt a legfontosabb. Egy kicsit el szerettem volna időzni Szennán, Patcán, Zselickisfaludban és Simonfán. Ennek megfelelően a két túra össztávolsága 35,3 km volt.
1. nap
Együtt vonatoztunk Kaposvárig, pénteken kora délután. Itt asszonykám buszra szállt és irány Szenna. Én felszálltam egy másik buszra és irány Kaposmérő. Itt fejeztem be előző túrám.
Egy kis presszóban bélyegeztem, majd a főúton szerencsésen eljutottam a kereszteződésig. Kicsit keresgélni kellett a jelet, mivel nem a vasúti átjárótól indultam. Ráéreztem. A régi vasút nyomvonala épp a település határán húzódik.
Az útvonal leírása tökéletesen benne van az atlaszban, a jelzések is kellően sűrűn találhatók. Baloldalon a pici tó, majd a lovas tanya. Kaposdadától aszfalt. Mikor eljutunk a dombtetőre (aszfalt után nem sokkal), akkor kell jobbra kanyarodni. Van jelzés is.
A hosszú nyílt terep után rövid erdei szakasz, majd az erdősáv nyugati oldalán haladunk déli irányba. Még egy kis napfürdőzés, majd jött a hatalmas rét. Itt kell egy kicsit sasolni, mert jelzés csak a távoli fán van. Az ellenkező irányból érkezőnek nagyon kell figyelni!
A szőlődombon találtam ehető fürtöket és egy csaholó kutyát is meg kellett békíteni.
Szenna előtt egy mély árkon vezet keresztül az út. Van gaz bőven!
Mikor elérjük a Petőfi utcát, már nincs sok hátra, hamarosan jelet is találunk. Az ellenkező irányból érkezőnek kell egy kis ráérzés, az elágazásokban ui. nincs jel.
Szennán nemrég voltunk, a fő cél most a vendéglő felfedezése volt. A vendéglő a Denna nevet viseli. Nem tévedés, nem megfázott a tulaj, a névadó a környék egyik határrésze. Megfizethető árak, gyors kiszolgálás, szerény választék. Ősz van, kevés a vendég.
Még egy gondolat a szállásról. A helyi TÉSZ a gazda, összkomfort van 1500 Ft/fő. Két ágyas szoba, plusz egy konyha, melyben van egy előtér asztallal, ággyal. Van hűtőszekrény is. Télen-nyáron üzemel, központi fűtés van. Igen barátságos hely. És csöndes. És jó helyen van. Érthetetlen, hogy az atlasz szerzője miért nem említi!
Az MTSZ-es bélyegző a Denna vendéglőben van (ez sincs az atlaszban!), a vendéglővel közös épületbe van a bolt.
2. nap
Korán indultam (6:00), menet közbeni előreggelizéssel (fél liter kakaó, egy kifli) jutottam ki a faluból. Az országúti szakasz unalmát feledtette a szép erdő, melyben az aszfaltos út felkapaszkodik a dombra. Szemben Zselickisfalud. Nem ilyennek gondoltam.
Szép erdőben vezet az út Patcáig. Kicsit gazos, de jól járható.
Patca főútja nem különösen emlékezetes, de a falu végén, a völgyben épül valami, vélelmezhetően idegenforgalmi fejlesztés.
Az atlasz szerzője finoman megemlíti, hogy van egy rövidebb út is. Én tartottam magam a K- jelzések követéséhez. Fel a szőlődombra (elhagyott porták), majd be az erdőbe.
Érdekes, hogy a Zselicben úgy látszik fél a K- jel. Szinte végig más jelekkel együtt halad.
Elérve a Szilvásszentmártonhoz tartozó dombot megkezdődött az ereszkedés, melynek a végén megnyílt a panoráma, a másik oldalon Zselickisfalud.
Egy kis aszfalt, majd jött az útkereszteződés. A busszal megérkezett asszonykám, innen együtt mentünk Simonfáig.
Gyors bevásárlás, fénykép a faszoborral.
Itt szeretném megjegyezni, hogy az atlasz szerzője kissé felületes. Láttam Patcán is egy faszobrot, mellette a réztáblát, melynek alapján 21 szobor van. A 21-es szám Zselickisfaludon is megvan. De szobor csak 14 van! Pár héttel ezelőtt már írtam, hogy Kaposszerdahelyen alkot a művész és azt is közzétettem, hogy sikerült pár percet élvezni társaságát. Talán a szerző is felkereshette volna! Azért van csak 14, mert a mecénás időközben „kifarolt”.
Zselickisfaludon a turistaház kerítésének megmászása után egy hangulatos reggeli következett a nagy fák árnyékában. A házban senki, nyalóka van.
A ház után irány a domb, löszös mélyúton. A dombtetőn végre panoráma. Egy kis Zselic-néző előzetes. Nyugati irányban egy templomfélét véltünk felfedezni a dombon.
A TVK határán be az erdőbe. Sajnos, nem volt hosszú ez a szakasz.
A vadászház valóban szép és takaros. Jól be van kerítve, sok a puccos autó a parkolóban. Az új elit hamar felfedezte elődeinek kényelmét.
Innen aszfalt.
A völgy, melyben az út halad, nagyon szép, a tó közel van a kiszáradáshoz.
Üdvözöltem a P- jeleket.
Felmentünk a házig. Emeletes szaletli, sok-sok puccos autó. A dobozban már nincs szemét, igaz, nyalóka sincs. Van viszont egy zsák a szemétnek. Kár, hogy a turisták nemkívánatos személyek errefelé.
Ropoly után még egy kis aszfalt, majd egy hangulatos bükkös, óriási fák!
A fiatalosban nincsenek jelek, pedig a fák már elég nagyok. Azért nem lehet eltévedni.
Unalmas szállítóút következik. Az egyetlen pozitívum a csodálatos kilátás a baloldali völgybe. Nagy erdőirtás lehetett itt pár évvel ezelőtt! Nem tudom eldönteni, hogy hol megy a piros, azt hiszem, hogy a párhuzamos gerinc másik oldalán. A völgy szép, kár, hogy nincs benne turistaút.
A gerincről lefelé menő utat elég nehéz megtalálni. Végre erdő és avar!
Az út végén jött a tisztás. Emlegettem az atlasz szerzőjét!
Széles szekérút vezet ki a völgybe, igaz, nem könnyű megtalálni. De a 100 métert nem tudom, honnan vette a szerző. És azt is leírhatta volna, hogy a jelek a patak partját szegélyező fűzfákon vannak. A füves szekérútról tökéletesen lehet látni a jókora jeleket. Felbosszantott a 700 méter is. Általában nincs nálam ui. mérőszalag.
:o(
Van viszont egy baloldalról a tisztásra tartó szekérút, ennek egyenes folytatás a nyiladék, ahol jobbra kell kanyarodni. Ilyen egyszerű. Ráadásul épp a völgy kanyarulata után. Még szerencse, hogy vannak jelek, igaz kell figyelni, mert a fűzfasor után a jelek a jobb oldalon vannak!
Mindettől függetlenül a kis völgy igen hangulatos. Talán le kéne kaszálni a gazt!
Erős emelkedővel jutunk fel a következő gerincre. Itt balkanyar, majd egyesülünk a S- jellel. Együtt haladunk Simonfáig.
Pici országút. Ki lehetne tenni egy táblát, hogy turistaveszély, max. 50. Őrült forgalom van a 67-es úton!
Simonfa a Zselic szíve, legalábbis ez áll a táblán. A faluba vezető út a buszmegállónál visszakanyarodik a 67-es útra. Ezen közlekednek azok a buszok, melyek a „Simonfa, szövetkezeti italbolt” megállóban állnak meg. Az italbolt odébb van, de van. Elég lerobbant. Nincs kerthelység. Van viszont csodálatos játszótér és egy kis tó. Turista nincs.
Elmentem a turistaházhoz nyalókáért. Sehol senki. Szép kopjafák az udvarban és finom szilva. Érdekes a nyalóka felirata. Ilyet még nem láttam. A ház körül semmi élet. Szomorú.
Megettük a maradék elemózsiánkat, majd napfürdőztünk egyet.
16:07-kor jött a busz, irány Kaposvár. A busz tett két kitérőt, minek következtében megismerkedtünk Zselicszentpállal és Zselickislakkal. Épp motorverseny volt.
Kellemesen elfáradva érkeztünk haza.
Első őszi túrához méltó helyen jártunk. Örülök, hogy sikerült a viszonylag hosszú távot közösen megtennünk és kicsit bepillanthattunk a zselici tájba. Izgatottan várom a folytatást.
A hétvégén szombaton Salgótarján környékén bóklásztam és felkerestem a Karancs-Medves-csúcsai mozgalomból még hiányzó pontokat, meg egy kicsivel még többet is. Nagyon szép túra volt, bár a végén Múzsláék segítségével "menekültem" le a Pécskő-nyeregtől, így még épp elértem az uccsú buszt haza. Sajnos a Somlya-csúcs keleti oldalában épp maxi-intenzív bányaművelés van folyamatban, turistautak megsemmisülve, soktonnás teherautók viszont igen nagy számban, aminek hatalmas keverés/kitérő lett az eredménye. Szal erre ne tervezzetek túrát, ha épp nem nagyon muszály.
Majd írok részletes beszámolót is, remélem, lesz rá időm (kb. 3-4 nap múlva).
A Pap-hegy tetején, a keleti hegytetőn lévő festést megtaláltam (tábla nem volt), lejjebb pedig szinte a teljes hegyoldalt bejártam. Megtaláltam a főbb utakat, a Szokolya felé eső meredek lejtőt, ahol egy szakaszon jól beazonosítható kőrakás van (erre tippeltem sánc gyanánt), mentem visszább mindenféle ösvényeken, bokrokon át, de nem jutottam nyomára a másik helynek. Táblát a végén már nem is kerestem, csak a festést a fákon. Volt egy ösvény, ami kőemberekkel volt jelezve, ez vezetett a Szokolya felöli letöréshez (szép elmélkedős hely...).
Cseh-várnál még tavaly voltam, akkor volt tábla is.
Tegnap Godóvárra menet összefutottunk egy várazó sporttárssal, aki lemondta, hogy az egyik Pap-hegyi várnál (a másodiknál) elkorhadt és kidőlt a táblát tartó oszlop, ő is csak nagy nehezen talált rá. Nem ez lehetet a baj?
(a fent említett úr is megerősítette azt amiről korábban Bénóék már beszámoltak: a nyár folyamán vmikor a Cseh-várnál lekaparták a kódot)
8. nap 2003.08.23. Álmosd - Nyírmártonfalva Táv: 75 km
Szint: 270 m
Idő (nettó): 4.37’
Idő (bruttó): 8.40’
Max.seb.: 37,7 km/h
Átlag: 16,2 km/h
Reggel hatkor már nyitott a helyi bolt. Odafelémenet azon lepődtem meg, hogy milyen sok felhő van az égen, és milyen hűvös a szél. Na, gondoltam, ebből még eső is lehet, így a széldzsekimet is elhelyeztem a mezem hátsó zsebében. 11 fős csapattal láttunk neki a Hajdúság homokos útjainak. Több-kevesebb sikerrel haladtunk az első pecsételési pont felé. A németek szóvátették, hogy „miért van itt ennyi homok, ha tengert meg nem látni?” Becsületükre legyen mondva, hogy 27 colos virslikerekeikkel is igyekeztek a tempót tartani. Egész úton ez idáig egyetlen defektem sem volt, a Pungur-hegyi pihenőközponthoz érve azonban a hátsó kerekem négy tövist is felszedett. Szerelésemet látva a többiek is elkezdték nézni kerekeiket, és páran felkiáltottak, hogy nekik is defektjük van. A tumultuózus jelenetben Larzen feltette a kérdést, hogy „tegye föl a kezét az, aki nem kapott defektet!” A tizenegy emberből hárman jelentkeztek. Ezek után úgy gondoltam, hogy most már csak tolni fogom a biciklit, de a következő 500 méteren így is összeszedtem egy defektet. Ráadásul ekkorra a tizenegy fős csapat négy részre szakadt: Larzen és Balázs előrementek, Lükepék, Somi, Tibet, Pisti és én igyekeztünk utánuk, a két német lány kibotorkált az aszfaltra és elindultak az aznapi szállásunk felé, Bénóék pedig eltévedtek. A bélyegzési ponton bélyegzőt nem találtunk, így fényképezés után óriási homokháborúban haladtunk a bánki országút felé. Mire kiértünk, majdnem elfogyott az összes vizünk. Dél volt, és az elmúlt négy óra alatt húsz kilométert sikerült megtennünk. A homok és a tövisek egyvelegét látva úgy döntöttünk, hogy innen már csak aszfaltozunk. Előbb Bánkig tekertünk, majd pecsételés és frissítés után nyomultunk le a Vekeri pihenőközponthoz. Itt csatlakoztak hozzánk Larzenék, és együttes erővel 35-38-as tempóval nyomultunk egészen a Halápi csárdáig. A csárdánál két aranyos kutyus is fogadott bennünket. Főtt étel ugyan nem volt, de melegszendvics igen. Larzen elment megnézni a Hármas-hegy felé vezető utat, és lemondóan nyilatkozott annak 20-25 cm mély futóhomokjáról. Nyugodt tempóban előbb Vámospércs, majd aznapi végcélunk, Nyírmártonfalva következett. Szállásunk a tornateremben volt, ahol a zuhanyzási lehetőségen kívül egy termet is kaptunk. Itt kényelmesen vacsorázhattunk, illetve reggelizhettünk. Ez a klassz szállás mindössze 500 forintunkba került fejenként.
Előzetes:...A németek szótlanul tekertek, és egyáltalán nem szakadtak le. Pisti úgy fogalmazott, hogy „nagyon fegyelmezettek az Ullrich-iskola tanítványai”....
Tegnap felkerestem az utolsó 6 börzsönyi várat. Rustok-hegy, Magyar-hegy, Salgóvár, Jancsi-hegy - (autó) - Jelenc-hegy - (autó) - Drégelyvár. Az egyik Pap-hegyi várat viszont sehogy sem sikerült megtalálnom áprilisban, pedig a hegy felét bejártam (ami nem a csúcson van). Elvileg tehát mind a 26+2 megvan.
