Ez bizonyára nagy öröm neked, talán csak az lenne nagyobb, ha a friss újgazdag vezetőségetek fantáziája másra is kiterjedne már, mint Fehérvárról visszavenni meg elvinni, aki épp eszükbe jut. Ebből azért még nem lesz új Fradi.
Akarsz róla beszélni? Mivel a fikázó kommentjeid elég nagy százalékban dőlnek meg alig várom a következőt. Nyomhatod itt az optimista dumát, de kurva nagy szarban vagytok és ez nem csak Újpestről tűnik így.
Ez egyébként nagyjából alátámasztja azokat az értelmezéseket, hogy megyünk a levesbe. Ha az edzőt el leget vinni a nagyobb lóvéval, akkor bárkit el lehet. Más kérdés, most majd kiderül, Grzelak korábbi szólamai az elkötelezettsáégről mennyire vehetők komolyan.
Egész héten ezt tolták a lilák, hogy gáz van Fehérváron, hogy nem tudjuk megvenni Balázst, és visznek akit tudnak. Még én is beszívtam ezt, mert olyanoktól is pánik jött, akik eddig jó infókat adtak.
Ez olyan hatékonyan tolták, hogy már TB is aggódott, már Grzelak managerét is hülyítették.
A tények meg azt mutatják, hogy kivágták a fél csapatot, és itt vannak 3 héttel a felkészülés elött edző nélkül, és hiába a rengeteg felröppent név, egy szám kapust sikerült ingyen vinniük.
Azt se tudni, még hogy ott, ha van is pénz mennyi van, és azt ki költi el.
Tárgyal ott mindenki, Szakály, Kokó, Bencédi, Ratatics, de még Hernádi is felhívta egy kávéra Palit Zamárdiből. Aki, ha már Pesten volt beugrott, de meglepne, ha ott kötne ki.
Sokat elmond a lilakról, hogy Besét se tudták csak úgy behúzni, pedig neki aztán szerződése sincs. Nálunk jobb feltételeket kapott volna, de szokásához híven inkább nyaralgat.
Fityót se beszélt velük, ő csak az EB után foglalkozik ezzel, de először minket hallgat meg.
Lehetne a tízszerese is, ha csak a tulajdonos koncessziókból meg máshonnan származó jövedelmeit nézzük. De valszeg már nincs kiadva neki, hogy mennyit forgasson vissza belőle a csapatba. Magától meg... Hát nem fog sokat.
Én nem mondom, hogy egy ilyen cikk minden állítását készpénznek kell venni, de a tendenciák egyértelműek. És ha az utolsó mondatok jönnek be, előbb-utóbb szarban leszünk.
Á azóta Hanacsek már 30 centikről beszél, és az m4 is lehozta, hogy milyen fasza, hogy kevesebb a bírói tévedés, és képesek voltak Karakót a képre rakni.
Mondjuk az első lesről meg nagyokat hallgatnak, amikor Sigér nem volt játékban, amikor belógott a lába, amikor meg kapta a labdát, már nem volt lesen...
Mondjuk a stadiont felgyújtották volna a görögök, ha visszavonják. És ezt tudták a VAR szobában is. :)) (Ettől függetlenül, ezeket a milliméteres helyzeteket mindig meg kellene adni.)
olyan gólt vettek el tőlünk az utolsó fordulóban, amilyet most a konfetti-liga döntőjében megadtak... Érdekes módon itt nem voltak függőleges szaggatott vonalacskák...
Sigér esete azért is sántít, mert nem ő kapja a labdát, amikor már hozzákerül az egy új játékhelyzet, ahol nincs lesen, ráadásul ellenféltől kapta a labdát.
Volt itt egyéb is. A 10 percben úgy találták le, mint amiért őt kiállították Miskolcon, itt sárga, Gera se tudom hogy úszta meg.
Karako nem tudta kezelni ezt a meccset, a végén elvett gól ilyen helyzetben centikkel meg nettó geci. A tizit vissza se nézték, a gól alatt, ment a var vizsgálat, de odáig vissza se mentek, csak a les érdekelte őket.
Lehet itt jönni, hogy már rég le kellett volna zárni, de sorold fel az össze elszórt pontot, és bajnokok vagyunk...
Nehéz egy ilyen meccs után önkritikusnak lenni, ezt a bronzot elvették tőlünk.
A hétvégén, külföldön voltam, így sem élőben, sem tv-n nem láttam a mérkőzést.
A híreket persze olvastam, de úgy döntöttem, hogy hideg fejjel megnézem az eseteket, hogy ne vigyen el a szurkolói lendület.
Az első érvénytelenített gólnál Karamoko nagyon szépen oldja meg! Viszont sajnos pont Sigi lába lógott be a vonalon túlra, aki a későbbi gólpasszt adja. A Spori a VAR monitoron is oda bök rá, a belógó lábat látja szabálytalannak. Ez a klasszikus „tétlen les” esete lenne, de ezt, ha jól tudom, már kivezették.
A második gólt elnézve, hát, ott centiken múlik, de szerintem ott is belóg Serafimov válla Christensen lövésének pillanatában…
Szóval, sajnos mindkettőt adhatónak érzem. Más kérdés, hogy mondjuk a Fradi ellen is ilyen kemény fasza lett volna-e Karakónak és persze boncolhatjuk az egész bundás NB1-et a Diók hetesével Újpesten, majd a Fradi miskolci verésével, meg egy csomó másik gyanús eredménnyel.
Magunkat szívattuk meg, több mérkőzésen is eldönthettük volna a dobogós helyünket egy kicsi összpontosítással akár még ezüst is lehetett volna.
A kisvárdai meccsre nincs mentség, és volt máskor is rossz játék, ez tény. A felcsút sem villogott egész szezonban, ez is. Túl kell lépni ezen, de bosszankodni azért lehet.