A Kéktúra film azt hiszem, most már egész jól van terítve, pl. a Bartók B. úton nemrég megnyílt Alexandra könyváruházban is láttam.
Más /teljesen komolyan/:
Meg kéne fontolni, hogy az OKT fórumon nyíljon egy közérdekű oldal is, ahol rögzítve lenne pl. a fémbélyegzők helyes használata, meg hasonló gyakorlati tanácsok, pl. a kocsmai v. céges bélyegzők kicsalásának fondorlatai, a vasutasokkal történő kommunikáció buktatói, stb.
Nem különösebben megerőltető szakasz, de néhány kitérővel sikerült egy kellemes napot (6 órát) eltölteni a Zselic délkeleti lankáinak környékén.
Bakócáról indultam, jó későn.
Busz Godisáról csak a 7:55-ös sebes vonathoz van, minek következtében nem kellett nagyon korán kelni.
Bakóca előtt a VOLÁN jóvoltából tettem egy kitérőt Kisbesztercére. A piciny oldalvölgyben megbúvó hangulatos falu még Bakócánál is elzártabb. Talán egyszer útba is ejtem!
Bakócán a postánál szálltam le, mint később kiderült, 11:30-ig van nyitva. Csak ’Mindszentgodisa’ feliratú bélyegző volt, de a postás bácsi nagyon készségesen nyomott. Felhívta a figyelmemet, hogy a kastély környékén egy haragos kutya van.
Begyalogoltam a kocsmáig (jó 500 méter) és ittam egy kávét. 50 pénz. Volt a néninek „Godisa” feliratú bélyegzője is. A kocsma után elindultam a templom felé, majd legnagyobb örömömre megpillantottam a kastélyt. Az épp ott dolgozó munkások megnyugtattak, hogy a kutya meg van kötve, szabad a pálya.
Nem jutottam messzire, mert a kapuban egy marcona biztonsági őr közölte, hogy csak a megyei önkormányzat engedélyével lehet belépni. Látnivaló nincs, mert a kastély üres. Privatizáció van folyamatban.
A park még jelen állapotában is impozáns, az épület sem csúnya. Van egy pici szabadtéri színpad is, négy soros, félkör alakú "nézőtérrel".
Bandukoltam tovább, míg el nem értem a földutat. Innen még egy jó kilométer és már az „úton” voltam.
Széles szállító út a gerincen. Egy pici ösvény egy lábatlan vadleshez vezet, innen egy elzárt akácos völgy panorámájában lehet gyönyörködni.
Mikor elérjük a keresztutat, hatalmas vadkerítés fogad. Jobbra van a major, a NAGYMÁTÉI vadászház. Nem Nagy Máté, Nagymáté. Csodás tisztás, sok ház, virágok. Tavaly azt az infót kaptam, hogy lesz szállás. Ha ez igaz, akkor ez a legrövidebb kitérő ezen a szakaszon.
Visszaballagtam és folytattam a túrát. A vadkerítés mögött már-már tenyésztik a vadakat. Itató vályú is van!
Nem különösebben izgalmas a kanyargó szállító út. Jelzés nem sűrűn van, a keréknyomok egyértelműek. Hatalmas tarvágás után egy tisztásnál kell egy picit kockáztatni, jel csak később van. A tarvágás után még egy rövid, erdei szakasz, majd jobbról megnyílik a völgy. A távoli dombon házak. Képespuszta látható a dombon.
Az atlasz nem írja, de van egy présház, igaz, romos állapotban. A Zselic térképen rajta van, az atlasz térképén nincs! A valóságban tehát van.
Innen még egy kicsi és a Zselic térképen ’Temető alja’ feliratnál jobbra indul egy földút. Ez vezet Karácodfára. Pár lépés és meglátjuk a piciny temetőt, pici kápolnával. Igen hangulatos. Megvan még a major, de üres. A főút az Árpád utca. Aszfaltos, de nagyon keskeny. Közkút van a 8-as számú ház előtt, de nem üzemel. Ennek a háznak az udvar felőli oldalán van az a szép tornác, melyről fénykép is van a neten. Nagyon örülök, hogy megtaláltam.
Vannak helyben lakók, vizet tudnak adni, ha szükséges. Vezetékes ivóvízhálózat van, telefon is van. Szép piros fülkében! Csak bolt nincs.
Szentkatalin a domb másik oldalán van. Kicsit szomorú vagyok, de kihagytam. Az okról majd később.
Visszaballagtam a gerincre. A Hódosi kereszt még áll, csak egyes részei vannak leomolva. Innen is van még panoráma a katlanban megbúvó pici településre. Út lefelé nincs.
Még egy kis nyitott terep, csodás panorámával a Mecsek irányába, majd erdő.
Mikor kiérünk az erdőből, akkor már a völgy látványa tárul elénk, néhány ház, út, vasút. Ritkulnak a jelek és bizony, meg kell küzdeni a bokrossal. Szúr, ahol ér. Nagyon gyenge vízmosás-féle az ösvény, ritkán, de vannak jelek is. Megváltás, mikor megpillantjuk a villanyoszlopot a jellel.
Eredendően azért siettem, hogy kiballaghassak az elágazásig abban az esetben, ha a vasútállomáson nincs senki.
Kiderült azonban, hogy az atlasz szerzője felelőtlen (119. oldal). Évek óta 24 órás szolgálat van, nem kell tehát szerencse. Mindig van valaki az állomáson. És büfé is van az út mentén. Vasárnap kivételével állandóan nyitva van.
Maradt tehát egy órám, hogy szalonképesebbé tegyem magam és bekapjak valamit. Még meleg kaja is van.
Bosszant, hogy ezért hagytam ki Szentkatalint.
Vége tehát a zselici szakasznak, „jöhet” a Mecsek. Remélem összejön még ebben az évben.
Most éjjel kettőig kellene nekem a Nagy-Hideg-hegyi, és a Magas-Taxi turistaház telefonszáma(i).
Aki ébren van és tudja, írja meg ide, vagy mélen a nyomdaszmate@freemail.hu címre.
Zete hozzászólásához Tabbal kapcsolatban:
Épp a múlt héten írtam az egyik vasutas topicban, hogy meglepetésemre milyen élvezetes volt az utazás (Bz-motorvonattal Magyarországon jelvényszerző túra) a 35-ös vonal Tab-Felsőmocsolád szakaszán. Teljesen "hegyivasút" jellegű, sok erdő, rengeteg kanyar,jó emelkedők-lejtők. Nem siet a vonat, lehet nézelődni. Azonnal kedvet kaptam a Déldunántúli Piros ezen a területen vezető újabb szakaszához.
A Füzéri vár után jobbra fordulva (az út melletti büfében van az OKT pecsét) indultunk el Csatarétre (630m), ahol pihentünk pár percet, utána kis segítséggel ráleltem a Kakasbércre (720m) vezető útra, ami lankás volt és kb 1,5 km-es bal kitérőt jelentett csak oda-vissza. A csúcs szerintem onnét kapta a nevét, hogy olyan mint egy szemétdomb, amin a mesebeli kiskakas kapirgál. Déli irányba a Füzéri várat, Észak felé a Nagymilicet lehet látni. A látvány igazából leírhatatlan. Azt hiszem nekem ez a csúcs tetszett a legjobban.
A Nagy-Milicről Hollóháza felé lankás az út. A Hermann Háztetőt (884m) Remete-hegyen elég könnyű volt megtalálni, bár a túravezető sráctól kaptam egy kis segítséget: a térképen ott egy nyereg és onnét kell balra felmenni. Nem volt út, igazából átgázoltunk a mély avaron. A csúcson sem volt kilátás, csak szép magas bükkfák, néhol sűrűbben, néhol ritkábban.
Visszamentünk a K jelzésre és próbáltuk keresni a pici nyilat jobbra egy bükkfán, amely felvezet minket a Nyerges-hegyre (820m). Sikerült. A Nyerges-hegynek az a lényege, hogy két csúcsa van. A nyíl után elindultunk fel a csúcsra, út/ösvény hiányában úgy az irányt megtippelve. Könnyú volt kitalálni, hogy mikor értünk fel: kilátás nyílt a szlovákiai oldalra, meseszép volt.
Láttátok a vasárnapi Főtér c. adást?
Tab és környékéről volt szó, s meglátásom szerint igen jól sikerült a produkció. Egész jól összehozták az anyagot: volt szó a bábonymegyeri betyárokról, bemutatták a tabi fafaragó galériát, a zalai Zichy-múzeumot, az andocsi műemléktemplomot. De nem maradt ki a Zichyek névadó faluja, Zics sem, sőt Törökkoppányba is elmentek. Meglepően sokat mutattak a tájból is, pl. szerepelt a Török-kút és környéke is. Csak egy hiányzott: a DDP-túráról nem tudtak az illetékesek, bár azt megemlítették, hogy: "Tabot sok turista keresi fel." :)
Eddig is szerettem volna túrázni ezen a vidéken, de ez a film végleg meggyőzött arról, hogy ide el kell menni. /Szal a DDP nyitótúra Siófoktól indulva erősen tervbe van véve nálam, még idén./
A keresett Zemplén csúcsok K-Ny/É-D koordinátái az 1992-es Kartográfia Zemplén térkép alapján:
Kakas bérc 25-26/22-23
Nyerges hegy: 27-28/21-22
Kerékgyártó bükk:25-26/21-22
Dorgó:10-11/15-16 (A gerinc déli részén van a pont)
Tokár tető: 9-10/16-17
Néhány 700-as csúcsot nem találtam a Zemplén térképen: a Nyerges-hegyet, a Kakas-bércet, a Dorgó-tetőt illetve a Tokár-tetőt és a Kerékgyártó-bükköt. Tudom, hogy ez az utolsó kettő nem tartozik már a mozgalom csúcsaihoz.
Feladat: elkészíteni a DDK és az AK pecsételőpontjainak a listáját, lehetőleg távadatokkat is.
Én meg megcsinálom a szükséges programmódosítást. Bár nem nagy meló egyik sem, pár órát el kell vele játszadozni.
Ebben az a jó, hogy 1x kell megcsinálni, utána nem kell vele foglalkozni. Az OKT fórum programjához ill. adatbázisához nem kellett hozzányúlnom az indulás óta.
Nem akarok Larzen helyett szólni, de valóban az a helyzet, hogy minimális volt a potenciális érdeklődés a topicban. Az AK vonatkozásában ez hatványozottan igaz. A nyáron túrázó csapat minden infót megkapott, amit csak adni tudtunk (kvte meg én).
Írtam már, most megismétlem.
Van táblázat, részben fel is van töltve.
Folyamatosan beszámolok a túráról, de a táblázat akkor lesz átadva (remélem, még az idén), amikor befejezem.
Speciális az RP-DDK, mert alternatív bélyegzőhelyek vannak.
Ha valaki konkrét kérdést tesz fel, konkrét választ kap, általában 24 órán belül.
Azt hiszem, hogy a TTT nem gazdája a túrának, Larzen kényelemből (nincs saját tárhelye) tette fel a serverre, de a honlapról nem elérhető.
Ez így korrekt, szerintem.
Azért a menetrenddel vigyázzatok, nézzetek alaposan utána, a Volán társaságok nem biztos, hogy tudomásul veszik a munkanap ledolgozást.
Május 1-én is volt ilyen munkanapcsere, akkor pl. a Borsod-volán 4 napig vasárnapi menetrend szerint közlekedett (szombaton is).
RP-DDK
Egyesületünkből a közelmultban 5 fő befejezte az RP-DDK teljesitését, Bali Ferencné, Bosnyák Krisztián, Bosnyák Krisztiánné, Szép József, Szép Róbert. Ők nincsenek net-közelben, nem irnak élménybeszámolót, és nem is olvasnak topicot, "csak" túráznak.
A VÁR hivatalosan ZÁRVA van az állagára való tekintettel, erre mindenféle kis feliratok figyelmeztetnek is a helyszinen , kivülről mindenképpen körbenézhető. A nyári szezonban - nemhivatalosan - volt ott egy úr aki beengedte a látogatókat / erről irtam is ide / de valószinőleg most, hogy csökkent a forgalom már nem működik ez a rendszer.
Jelenleg talán a faluban célszerű pecsételtetni, bárhol amit találtok. Mellesleg egy nyalókás dobozt ki lehetne tenni, majd jelzem a Baranyai kollágáknak.
Jol erted amugy, csak egy fejbolintas kell meg Larzen reszerol. Biztos vagyok benne, hogy megkapod, de ez meg nem jelenti azt, hogy kezdd el bepötyögni. Meg aztan lehet, hogy megvan valahol a Neten a lista, akkor is felesleges ezzel szenvedni. Nezd meg pl. Felazsonal. (www.nexus.hu/felazso)
Larzennak szoljal, elegge fanatikus O is. Es gondolom nem nagy melo A meglevo 60valahany pecsetelohelyhez Copy-pasteval hozzabiggyeszteni meg többet. Csak kene egy lista a helyekröl.
Ha senki nem tud ilyenröl, szoljatok, megfogom a füzetem, es bepötyögöm.
Amugy a Kektura is lassan olyan lesz, mint ahogy Moldova irta a vasutasokrol:
"1970-re mar csak a hülyek es megszallottak maradtak a vasutnal."
A várban lévő múzeum hivatalosan okt. 15-ig tart nyitva.
Felhívtam az illetékest (Szőnyi János 06 30 216 90 54), aki azt a némiképp enigmatikus választ adta, hogy "már nem és még nem" látogatható a múzeum. És hogy a holnapi nap folyamán néhány fontos kérdésre remélhetőleg választ fognak kapni.
Bevallom, most már komolyan kezd érdekelni a dolog. :)
Megszületett a beszámoló az első két napról, most közkincsé teszem. Íme:
1. nap (2003.10.03)
Zalalövő-Szentkozmadombja
táv ~ 35 km
Zalalövőn az új állomásépületben MTSZ bélyegzőt kaptunk. A következő pecsételőpontig (Kustánszeg) szinte végig erdészeti 'sztrádákon' (sóder, aszfalt) haladtunk laza tempóban. Sajnos itt nem sokat láttunk a tájból, elég veszedelmes köd volt, csak 11-óra felé szállt fel a pára, és sütött ki a nap. Ahogy beérünk Kustánszegre, egyből bepattinthatjuk magunkat egy presszóba (azt hiszem Viola néven fut). Itt sajnos nem tudtunk pecsételni, mivel a pultoslyány nem találta meg a bélyegzőt. Azért aláirattuk vele a füzetet, ami azért több a semminél, főként hogy az egész faluban minden más zárva volt, és Kislengyelben sem lehet pecsételni, a kocsma/vegyesbolt kombó szabadság miatt zárva, a turistaház ajtaja tárva-nyitva, de senki se volt ott, még pecsételőszerszám se. Így nagy bánatomban Becsvölgyén a Gondűző Sörözőben kértem egy biztonsági nyomatot a sör mellé. Feltöltődve indultunk tovább Petrikeresztúr és Zalatárnok felé. Petrikeresztúrig egyszerűen követhető az út, utána a szőlőhegyen kell egy kicsit jobban figyelni, de nem vészes. A Vitaitanyánál kevertünk még egy rövidet, de az atlaszt elolvasva könnyen be lehet lőni a helyes irányt.
Zalatárnokon a Hangulat italboltban kaptunk céges bélyegzést.(Beléptemkor egy nagylendületű italfogyasztó megjegyezte:'Nini, e csiga. Hátán hozza a házát':). A frissen felújított templom körül szépen öltözött bácsik és nénik gyülekeztek, nagy fekete autókkal, rendőrmotorossal, miazmással. Nem tudom milyen célból, bár lehet hogy a Deák emlékév miatt (az atlasz szerint sokat tartózkodott Zalatárnokon). Szentkozmadombjáig aszfalt, mi a falu előtt vertünk sátrat, vacsifőzés, alvás. Azért 20 kilós zsákkal nem is kevés a 35 km. Jól kifáradtam.
A jelzésekről elmondható, hogy bár nincs túl sok belőlük, de a fontos helyeken mindíg van. Kb kétszer kellett elővennem az atlaszt, szinte térkép nélkül követhető a Kék.
2. nap (2003.10.04)
Szentkozmadombja-Lasztonya (Torhai forrás)
táv ~ 21 km
Szerintem Szentkozmadombján nem a térkép szerint megy a jel, de mindegy, egyértelmű az útvonal. Hamar Rádiházára értünk, szerencsére a Csikós csárda nevű bolt nyitva volt, MTSZ-es bélyegzőt kaptunk, megreggeliztünk, majd elindultunk Szentpéterfölde felé. Itt az út, ami felvisz a szőlőhegyre, egyből megváltoztatta a dombságról alkotott elképzeléseimet :). Bár lehet, hogy csak a nagy zsák miatt tűnt olyan hosszúnak és meredeknek az emelkedő. Az út gyönyörű, először erdei séta, majd zöldellő rét egy völgyben. Itt hatalmas robajjal elvonult mellettünk egy tereplovas csapat is. Sajnos Szentpéterföldén a kocsmát félig zárva találtuk (csak a rács volt zárva). Itt egy kicsit pihentünk, vártuk a nyitást. Ilyen kihalt települést régen láttam, tökéletes csönd, az első embert fél óra múlva láttuk meg, akitől egyből érdeklődtem a kocsma nyitvatartása felől (nem volt kiírva). Ő elmondta, hogy 5 éve él itt de még nem bírt rájönni a kocsma meg a bolt nyitvatartásának rendjére :). A kocsma melleti posta is csak 7.30-10-ig van nyitva. A Szentpéterfölde utáni vadászháznál a kék irányában (az erdő és rét határán) céltáblák vannak kirakva, lehet, hogy lőnek a futó/vad/turistákra :) vagy :(. A vadászháztól végig kellemes erdőben haladunk, a kék többször letérít minket a szállítóutak melletti ösvényekre. A Lasztonya ismét egy apró falucska, nem tudom hol lehetne itt egyáltalán pecsételni se bolt, se kocsma (vagyis én nem láttam). A faluból egy meredek kaptatón felkapaszkodtunk a szőlőhegyre, én innen látni véltem az otthont (Kőszegi hg.), olyan tiszta volt az idő a front után (sajnos nem sokáig, mint később kiderült). A Torhai forrásnál (ami az atlasz leírásával ellentétben nem volt túl bővizű) vertünk sátrat.
Rádiházától a jelzések újnak tűnnek, sokkal sűrűbbek az előző napi szakaszénál. Az útvonal egyszerűen gyönyörű, teljesen bepörögtem a Zalai dombságtól.
Néhány száz hozzászólással ezelott már felvetettem egy DDK-s fórum létrehozásának gondolatát, addig jutottunk - amit el is fogadtam -, hogy a teljesítők jóval kevesebben vannak, mint az OKT-n, nem nagyon lennének beírások. Az AK-re ez hatványozottan igaz.
Viszont talán megvalósítható lenne egy olyan oldal, ahol a jelvényszerző túrák lennének összegyűjtve, útleírással, letölthető igazolólappal, fórummal és hasonlókkal. Az MTSZ-es oldal is megfelelo lenne e célra, ha valaki karbantartaná és frissítené néha…
Ez a múltkor jutott eszembe, mikor Lienka mérgelődött, hogy nem kapta meg a Fejér megye turistája igazolólapot a szövetségtol. A lap egyébként letölthető a megyei szövetség régi honlapjáról (www.fejer-tura.hu, ha jól emléxem), de nem az Ő hibája, hogy nem találta meg. Nagyon kaotikus a helyzet.
A múltkor a gugliban böngésztem egy kicsit, ott találtam pl. a Vörösmarty jelvényszerző túrát is (1./d), amirol eddig nem is hallottam.
Putnok-(Bánkúti th)-Szarvaskő túra okt.18-19-én. Alvás a th-ban, esetleg előre szólunk, hogy tuti legyen hely meg ágynemű. Akit érdekel, nosza, szóljon!
eddigi jelentkezők:
Tibet Efemm
..
..
Lp