Keresés

Részletes keresés

Múzsla Creative Commons License 2003.11.06 0 0 4855
Először is szeretnék gratulálni Güsziológusnak, hogy nagy tervét sikerrel végrehajtotta!
A hétfői levelemben (gondolom már olvastad) le is írtam, hogy mennyire jó volt olvasni az írásaidat. Nagyon tudsz kedvet csinálni a túrázáshoz.
Gondolom a Kék-kör után sem lankad a kitartásod és újabb megpróbáltatások elé nézel.
A legjobbakat kívánom hozzá!

Kék-kör téma:
Szerintem a kör létezik. Attól, hogy fizikailag (jelenleg) nem ér össze még megvan, hisz körbe járja az országot. Egyébként az Ak-t nem is lehet Sátoraljaújhelytől északabbra vinni (mert az már nem alföldi táj), az OKT keleti vége meg nem fog Hollóházáról Sátoraljaújhelyig vissza jönni, így szerintem ebben nem is lesz változás.

Teljesítők:
Igen én is hallottam a pécsi teljesítőről, még kvte említette. Azt is hozzátette, hogy ő nem regisztrálta magát, így nem is szerepel a nyilvántartásban. (Egyébként több ilyen teljesítőről is tudok, aki nem pecsételt a füzetbe.)

Teljesítés módja:
Amikor az AK jelvényt megkaptuk meglepett, hogy a hátoldalába nincs bevésve a sorszám. Ezek szerint ez csak az OKT jelvényekre igaz? Gondolom ezek után, hogy a teljesítés módja sincs feltüntetve a "nagy füzetben".

Joeyline Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4854
Annak idején a közismert pécsi túrázó (néhány 30 km körüli teljesítménytúrára is szokott időnként járni), Zsurek Joci volt az első, aki bezárta a Kék-kört.
Előzmény: (budai-)H.G. (4843)
efemm Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4853
Zete!

Én például csak "szépet és jót" tudok mondani a Zemplénről.
A jelzések tényleg lehetnének frissebbek, de nekem -idén szeptember első hetében- 6 nap alatt egyedül sikerült teljesítenem az OKT zempléni szakaszát. (+ a Z700-as csúcsokat) Ritkábban és kevésbé jól van festve, mint mondjuk a Pilis, Budai-hegység, és meg kell szokni a jelzések ritmusát, de szerintem követhető. Én nem tévedtem el a Zemplénben _sehol_ _sem_ a kéken, pedig csak térképpel mentem, atlasz nélkül.

Kicsit furcsa számomra, hogy a Sáturaljaújhely-Füzér szakasz terveztetek be. Novemberben _szerintem_ azért 36km már elég sok egy napra, főleg ha az időjárás sem kedvező. Talán ha másképp tervezitek a táv elosztását, akkor több idő marad a nézelődésre. (A tájra + a jelzésekre.)

A Z700-as csúcsai miatt jártam a Z- -on Újhuta felett és a P- -on Regéc felett, _szerintem_ megfelelően jelzett mindkét útvonal. A P- -nál a térkép és a valóság között voltak eltésések, útvonaláthelyezés miatt.

efemm.

Előzmény: Zete (4841)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4852
BRAAAVÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!
Előzmény: Güsziológus (4835)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4851
Üdv a fedélzeten!
Előzmény: Buday Brigitta (4826)
Zete Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4850
Biztos így volt, ahogy írod, csak azt szeretném tudni, mikor volt az a felújítás...

A lefestések ügye nehezen érthető. Jobb, ha egy szürkére festett mezőt követ az ember, mint egy nem szabályos, de egyértelmű jelet? Vagy kit zavar, ha az egyébként is egyértelmű út mentén többféle stílusú jelet lát? Ráadásul esztétikailag sem valami nagyszerű a látvány. Aztán ha le is festik a régit, akkor miért nem arra festik rá az újat? A törekvés (elvileg) érthető persze, de ha a kivitelezés olyan amilyen, akkor talán inkább ne erőltessék a dolgot.

Előzmény: (budai-)H.G. (4844)
lükepék Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4849
jah, de hova? ha a dpg-re, akkor este olvasom, ha az itteni címre, akkor most.. :))
Előzmény: Törölt nick (4848)
Törölt nick Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4848
lukepek! irtam mailt a hetvegi OKTzasrol
Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4847
Larzen!

FAQ témában levél elment.

Mindenkitől elnézést kérek, de nem gyakran van "utolsó túra".

Egyéb adósságomról tud valaki?

Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4846
Van "Kálvária" mozgalom, a TTT naptárban benne vannak a részletek.
De ez a kálvária egyedi.
Többször jártam már Sátoraljaújhelyen, de mindig nagyon ki volt számítva az idő. Ezért szeretnék úgy menni, hogy csak a város. És környéke.
Előzmény: Zete (4841)
Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4845
Köszi.

Tudtommal Kvte és csapata gyalogolt az Alföldön. A másik kettőt meg nem is tehették másképp.
Van tehát gyalogos teljesítő.
Úgy tudom, hogy az MTSZ nem tartja nyilván, hogy ki, hogyan teljesített.

Más.
KÉK-KÖR.

Azt hiszem, nem feltétel, hogy "összeérjenek" a részek. Talán még él az a "kör", mely a Rába, Duna, Sió csatorna, Zala vizí utat jelölte. Ott egy szakaszon szállítani kellett a vízi járművet, mégis körnek nevezték.
A "KÉK KÖR" pár éve még összeért, hisz a Bányi-nyeregtől a K- jelzésen el lehetett jutni Sátoraljaújheylig, egy másikon pedig Rudabányácskáig. Pár éve felszámolták ezt a szakaszt, de a jelek még megvannak.

Előzmény: (budai-)H.G. (4843)
(budai-)H.G. Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4844
Ez még szerintem annak a maradványa lehet, amelyről a tisztelt BAZmTSZ elnök írt néhány éve (talán) a Turista Magazinba. Mármint hogy valaki annakidején csúnyán "összebarmolta a jelzéseket", amelyeket ő a kék BAZ megyei szakaszának felújítása során nem győzött kijavítani (a szürke lefestések gondolom a szerinte nem szabványos jelzéseket takarják).

A másik furcsaság az, hogy állandóan Országos Kék-körről beszélnek, holott ez pont Saújhelynél nem teljesül, hiszen az OKT és az AK (jelenleg még) nem ér össze. Ehhez az OKT zempléni szakaszának jelentős átalakítására volna szükség, hogy Sátoraljaújhelyen végződjön (ahol az AK kezdődik)!

Előzmény: Zete (4812)
(budai-)H.G. Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4843
GRATULA! (És a teljes KÉK-KÖRt teljesítette már előtted valaki, végig gyalog?)
Előzmény: Güsziológus (4835)
(budai-)H.G. Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4842
Túramozgalmak:
-Zemplén 700-as csúcsai,
-Rákóczi-túra (Spatak-Füzér),
-Kossuth-túra (Szerencs-Olaszliszka).
Előzmény: Zete (4841)
Zete Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4841
Güszi!
Elismerésem és gratula!

Egyebekről

Zemplén:
Az egész OKT útvonal jelzettsége méltatlan a Kéktúrához. Főleg annak tekintetében, hogy kizárólag csupa szépet és jót lehet csak olvasni a területről. Készülök írni egy cikket az OKT zempléni részének bejárásáról, szóvá szeretnék tenni egykét dolgot. Hogy aztán a TM-et vagy az MT-t fogja-e érdekelni a téma, nem tudom. De nem "szokványos" csak a szépről és jóról szóló cikk lesz.

Kíváncsi vagyok, a hegység többi része turistaszempontból vajon milyen. Pl. Rostalló, Kőkapu térsége, vagy a piros sáv út Telkibányától Regécig. Ha valakinek van tapasztalata, szívesen hallok infókat. Mindenesetre a Zemplénbe eljönni minimum három napra érdemes.

Túramozgalmak:
A Pálos-kolostorosról már hallottam, de ezek szerint van Kálvária-kereső mozgalom is?
Sőt, a témánál maradva, nemrég olvastam egy Kossuth-emlékhelyes mozgalomról. Ebben SÚjhely is felkeresendő, a főút mentén láttam is egy emléktáblát az ittartózkodásával kapcsolatban.

OKT:
Utálok destruktív lenni, de be kell valljam, amikor éjszaka már alig volt esélyünk a "lemenekülésre", megfordult a fejemben, hogy jegelem a befejezést. Manapság egyre kevesebb lehetőségem van túrázni, emiatt egyre többet akarok kihozni a kevés alkalomból. Elkezdett visszaütni a dolog. Most már csak 80 km-em van hátra. De a befejezés csak jövőre jön össze.

Előzmény: Güsziológus (4839)
Jesper Olsen Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4840
Én is gratulálok! Az irásodhoz is, amelyet bátran elküldhetsz valamelyik Általad preferált turistaújságba.
Előzmény: Güsziológus (4835)
Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4839
Zete!

Szomorúan olvastam "vergődéseteket".

Rég jártam arrafelé, arra emlékszem, hogy Vágáshuta környékén volt egy kis kavarc, de a Füzér környéki bolyongás ledöbbentett. Igaz, akkor ketten mentünk, de semmi emlékem nincs, hogy probléma lett volna.

Őszintén remélem, hogy hamarosan lesz alkalmad visszatérni és szebb emlékeket raktározhatsz el!

Sátoraljaújhely nekünk is be van tervezve. Nagyon izgat a "KÁLVÁRIA". Meg aztán van ott egy pálos templom is.

Előzmény: Zete (4820)
Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4837
17. nekiveselkedés
(Apátvarasd-telep – Szálka)

[Búcsú Tolnától]

Apátvarasd-telepen minden a helyén volt, volt még pár matrica a zacskóban.
A „telep” után egy dombháton vezet az út, jó széles a nyiladék. Sok a tócsa, kerülgetni kellett. A déli irány következtében sütkérezhettem egy kicsit. Figyelni kell a vége előtt, mert az út szinte „bebújik” az erdőbe. Pár lépés és már vannak is jelek!
A Hessz-keresztig nagyon szép erdőben vezet az út, a fák összezárnak, nyáron nagyon kellemes lehet. Később már vannak fiatalabb erdők is.
Dél felől becsatlakozik egy „köves” út, mely a Héthárs pihenőnél aszfaltosra vált.
Az asztal és a pad körül vannak hársak, de csak 6. Hogy hol a hetedik, nem tudom.
Innen aszfalt. Nagyon ígéretes a tölgyerdő. Feked felé, a völgyben indul egy széles szekérút, de nem ez a jelzett.
Impozáns a Harsányi-kereszt.
Végre vége az aszfaltnak, balról megnyílik a völgy, kicsit távolabb már Ófalu dombon lévő házai is látszanak. Előbb le a völgybe, majd felkapaszkodunk egy lapos dombra. A nyitott terepen nem nagyon vannak jelek.
Kegyetlen szakasz következik, mélyút. Hatalmas sár, meredek lejtő. Megváltás, mikor elérjük az apró kővel felszórt utat.
Még egy kis völgytúra, majd irány a település. A kocsmában nem volt bélyegző, de a Polgármesteri Hivatalban voltak és a nagyon kedves hölgyek még a dátumot is beírták.
A közel 1 kilométernyi kitérő után apró köves úton indulunk, két domb között, folyamatosan emelkedve. Az út végén KRESZ tábla, „elsőbbségadás kötelező”.
Itt van egy furcsa kanyar, az út bebújik az erdőbe és megindul lefelé.
Rövid, kellemes út után visszafordulunk és egy árok szélén megindulunk felfelé, közel É-i irányba. Az út el van gazosodva, nagyon kell figyelni a jeleket. A végén már út sincs, csak csapás a gazban. Mikor az árok „eltűnik”, akkor lehet átmenni („átbújni” a másik oldalra, itt találunk egy ÉNY felől érkező szekérutat, ezen kell tovább menni DK-i irányba. Fokozatosan javul az út minősége, jobbról becsatlakozik a Ko jelzés. Szép völgyek.
Mikor elérjük a S- jelet, akkor már látszanak Mórágy házai. Itt van egy kis szivató, a K- jel ui. nekilódul és elindul, neki a dombnak. Nem tudom, hányan vágják le, én követtem a jeleket. Szép fenyőerdőbe vezetnek, pici ösvény, fától-fáig jelzésekkel. Ha nem siettem volna, még élveztem is volna.
A településen viszontláttam a S- jeleket, majd irány a kocsma. Kaptam céges bélyegzőt.
A K- és a S- jelek balra elfordulnak, a S- le a völgybe, a K- fel a dombra. Elég tekintélyes emelkedők után végre panoráma. A jelek a mező szélén nagy karókon vannak, út nincs, a szántás szélén lehet haladni.
Később visszatér az út az eredeti nyomvonalra, a volt szekérút egy nagy árokban haladhatott, de a természet visszavette ezt a szakaszt. Továbbra is árokban haladunk, nincs panoráma.
Átkelünk a vasúton, majd egy rövid szakasz következik, országúton. A bekerített majornál indul az út, fel a dombra. Csak az elején van jelzés. Balról megjelenik a szőlő, leendő kerítés oszlopai láthatók, de jel csak az első magaslesnél van. Innen egy enyhe balkanyar, a hatalmas, bekerített szőlőskert a jobb oldalon van. A kerítésen jelek.
A visszafordulás egyértelmű, kényelmes szekérúton indulunk a tó felé.
Egy idő után be kell menni az erdőbe egy gyenge ösvényen haladunk, tökéletes a jelzés. A vége előtt nem sokkal meredek ereszkedő. Jó nagy vissza kanyar, majd végre „főút”. A rendszeresen használt, füves szekérút hullámzik, megkerüli az oldalvölgyeket, de előbb-utóbb eléri a tavat, majd az országutat.
Szemben a csárda, balra a buszmegálló.

Végállomás, kiszállás.

nagypapi Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4836
Hát akkor ezúton is szeretnék gratulálni!

KÉK-Kör: ?

Előzmény: Güsziológus (4835)
Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4835
Elnézést a szűkszavúságért.

Eredendően mottónak szántam, de "külső hatásra" megnyomtam a gombot.

Tegnap befejeztem.
OKT: 3706
AK: 14
RP-DDK: ?

Szóval, ez volt a "KÖR".
Készül egy rövid leírás a szakaszról, hogy teljes legyen az RP-DDK.

Az ocsúdás állapotában vagyok.

Előzmény: asciimo (4834)
asciimo Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4834
most ez akkor egy sikeres Kek-kört jelent? Mert akkor föhajtás!
Előzmény: Güsziológus (4832)
Joeyline Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4833
Gratulálok! :)
Előzmény: Güsziológus (4832)
Güsziológus Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4832
“Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”
Joeyline Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4831
Egyébként gratulálok, nem egy egyszerű szakasz!
Előzmény: Zete (4820)
Joeyline Creative Commons License 2003.11.05 0 0 4830
Az első teljesítésemnél ez 1 nap volt az akkor még Mogyoróska - Saújhely közötti Zemplén 50 másnapján. Saújhelyen a vasúton csöveztünk, reggel ki az első busszal Hollóházára, majd vissza Saújhelyre gyalog, végig a kéken, majd K+, K négyzeten. Kicsit combos volt a 2 nap 100 km, de egyszer megcsinálható.
A második teljesítésemnél (amit még nem fejeztem be) a tavalyi Öreg Bence Nagy-Milic teljesítménytúrán csináltam meg, a Bodó-rét - Hollóháza szakasz az első napi távban van benne, a Senyánszki-rét - Nagy-Milic - Bodó-rét, illetve Füzértől végig Saújhelyig a másodikban. Igaz, a Senyánszki-rét - Füzér (kb. 2 km-es) szakasz így kimaradt...
Előzmény: Zete (4820)
Törölt nick Creative Commons License 2003.11.04 0 0 4829
Pavin mulik a dolog mert o szegeny a tulterheltebb mostanaban. De megkerdezem hatha erdekli. De mindenkepp koszi az ajanlatot
Előzmény: lükepék (4828)
lükepék Creative Commons License 2003.11.04 0 0 4828
Ercsi! Most vas. lájtos Szarvaskő-Bélapátfalva kékezésre megyünk, utána Egerszalók! Kocsi van! Érdekel Titeket???
Előzmény: Törölt nick (4827)
Törölt nick Creative Commons License 2003.11.04 0 0 4827
Zete grat a turahoz! Sajnalom is meg nem is hogy vegul nem tudtam veletek tartani. Nekem azert ez igy kicsit meg tul sok lett volna!!
Előzmény: Zete (4820)
Buday Brigitta Creative Commons License 2003.11.04 0 0 4826
Sziasztok!

Én Börzsöny és Balaton-felvidék imádó vagyok. Tehát nem mindig keresztezik útjaink egymást. A Börzsönyt azért szeretem, mert mint turistacélpont nem olyan népszerű. A standard rajtútvonal a Diósjenő--Csóványos táv, innen rajzok ki Drégelypalánkra, Nagymarosra, Kememencére stb. Előfordult már, hogy útközben szelídmotorosokkal (a Csóványosnál!)vagy bringásokkal találkoztam. Őszinte leszek, én nem látom szívesen őket az erdőben.
Ami végtelenül bosszant, az a jelzések felfestésének találomszerűsége. Például Nagybörzsönytől pár kilométerre, egy négyes útelágazásnál (bokrok stb.) métereken keresztül nem látható semmi.
Tanulhatnánk ezen a téren a szlovákoktól. Meg az erdei, fedett pihenőállítás tekintetében is.
Ja. Augusztusban, Drégelypalánk felé menet, a műúton vezetett a jelzés, amikor is egy gyönyörű vaddisznó csörtetett elő a sűrűből, alig pár méterre tőlem. Én lendületből még koppintottam egyet az aszfalton a botommal, így vett észre. Annyira megijedt, hogy ahelyett, hogy átment volna az úttesten a sűrűbe, megfordult, s arra ment, amerről jött.

Múzsla Creative Commons License 2003.11.04 0 0 4825
Ezek szerint most már e-mail közelben leszel minden nap?
Igen, a korábbi felállás szerint. Ha nem vagyok kiszálláson, akkor olvasok.

Nyugi, ráérsz a válasszal.

Előzmény: Zete (4824)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!