Bár már e-mailben leírtam, mást is érdekelhet:
Most várom a választ a vártúrás kérdésekre. Elküldtem a második fokozat lapját, amin végigpecsételtettük Komáromot, egyet még Komarnoban is. Visegrádon is 2 pecsétet nyomtunk.
Amint megkapom a választ, ki fog derülni, hogy mit fogadott el mindebből. Sajnos nem tudtam megkérdezni, mert a telefon folyamatosan pillanatnyilag nem kapcsolható, az emilre meg csak úgy nem válaszolt. :c((
Igazolólapok: Örülök, hogy tetszik az ötletem, tudtommal SK ráteszi őket a CD-re. Egyébként ha valakinek van még ilyen szabadon másolható lapja ami nálam nincs fent, abból nagyon szeretnék egy példányt. Ha pecsételve van, az sem baj, mert úgyis leszedem róla, és üresen teszem fel. De ha valaki nem akarja úgy elküldeni, le is lehet másolni és leragasztgatni vagy kifesteni. Mindenképp nagyon örülnék neki.
Ez pl. az a tipikus eset, amikor mindenkinek jó lenne, ha az igazolólap letölthető lenne a netről. Ez az érdeke a megyei természetbarát szövetségnek is, hiszen nincs adminisztráció, nincs postaköltség (csak a teljesítés után).
Lienka honlapján láttam összegyűjtve néhány igazolólapot, nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Remélem rajta lesznek a CD-n is!
Megjegyzem, pl. a Kohász-Kékhez saját magam gyártottam igazolólapot, nem volt vele semmi porbléma, hiszen azokon a helyeken gyujtöttem pecséteket, amelyik a kiírásban szerepel.
1.Nem tudom, nekem egy sem szerepelt az "elszámolásaim" között. Talán más már tudja. Ha nem, akkor marad a szervezőktől való kérdezősködés.
2.Igen, egy pecséttel regisztrálhatsz többet is. (Saját tapasztalat.) A fénykép pedig mindenképp jó. Olyat is tehetsz, hogy csak azzal igazolsz.
Hogy az erődök várak-e? Nos, a Duna-parton lévő erőd biztosan elfogadott.
Kedves várazók, két technikai jellegű kérdésem lenne:
1. A váras honlapon szereplő megerősített templomokat is el lehet számolni várként a vártúra mozgalomban?
2. Mi a teendő, ha egy településhez több vár is köthető? Egy pecséttel igazolható mindegyik, vagy kell más bizonyíték is? pl. fénykép
(Komárom-Esztergom megyét szemeltem ki következő cépontnak, és ott hemzsegnek az ilyen problémás helyek. Rögtön ott van Komárom a rengeteg erőddel, aztán Neszmély - két vár és egymegerősített templom - meg Várgesztes - két vár. Apropó, a komáromi erőd(ök) egyáltalán vár(ak)?
Veszpérém Megyei Természetbarát Szövetség.
A cím a neten megtalálható.
Én e-mailt írtam, az alábbi címre:
vmtsh@mail.uti.hu
Megadtam a nevemet és a címet, pár napon belül küldték a lapot. Egy A4-es lap, meghajtva.
A borítón a liírás, a hátlapon az igazolás.
Belül vannak a távadatok és a "dobozok", melyekbe pecsételni kell.
Sajnos, elfelejtettem pár példányt másolni, pedig külön felhívták a figyelmemet, hogy másolható.
Most már nem üres.
A hétvégén voltam a FVP ttúrán és a csóri lovarda területén (egy új tt mellett) egy új túramozgalom kiírására lettem figyelmes.
A neve: Templomromok a Balaton-felvidéken vagy valami hasonló. A kiírás nem szórólapon szerepelt, így pontos részletekre nem emléxem, de a Bíró Balázsék szervezik. Az adatait megtalálhatjátok a ttt.tr.hu/naptar weboldalon a Gyepű túrák (05.31.) kiírásában a rendezői adatoknál. Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy a Tanúhegyeken is ott lesz...
A nyár folyamán váraztunk a három általad említett börzsönyi helyen - akkor még teljesen rendben volt minden. Kiváncsian várom, mik lesznek a tapasztalataid.
Igen, vagy 8-9 között szállítanám házhoz, ha a Lágymányos - Rákospalota (- Tokió) tengelytől nem túl nagy kitérővel megoldható, vagy holnaptól munkaidőben a Hungária - Thököly u sarkán fellelhető a cucc. kvte
Sziasztok!
(Kicsit off, több topikba is írhatnám, dehát nálam ugye ez a No.1.)
Szal a hétvégét Kolozsváron töltöttem, s bár szabadidő kevés volt, azért csináltunk egy vagány kirándulást a Tordai Sóbányába. Nagyon megérte, ha valaki eljut ebbe a városba, akkor a közeli két hasadékvölgy és az erdélyi vallásszabadság kihirdetésének helye (gótikus templom a központtól nem messze) mellett ezt is feltétlen érdemes megnézni! Még magyar nyelvű tájékoztatót is tartalmazó prospektust is lehet kapni. A bejárat környéke kívül ugyan igénytelen, de ha ezen túlvagyunk, akkor máris elkezdhetjük a min. 1 km-es sétát egy vízszintes járatban, aminek a végében leereszkedünk abba a hatalmas tárnába, amit az 1700-as években kezdtek el mélyíteni. Frankó egy látvány, bár a világítás gyengécske, a terem méretét azért fel lehet becsülni. Nagyjából egy hangárt utánoz az alakja, kétoldalt 13 lépcsőfordulót kell leküzdeni, míg leérünk az aljára. Minden fordulónál ott az évszám, hogy mikor is értek el oda a bányászok.
A városközpontból gyalog is kényelmesen meg lehet közelíteni.
Egyéb:
Látom, Güszi, ismét Kék utakon jársz, el is kezdtem lementeni a beszámolót, remélem, hasonló terjedelemben írsz majd a továbbiakról is...
Börzsönyi Várak:
Egyre szomorúbb vagyok, a rongálásokról hallva. Erre nem számítottam, főleg a nehezen megközelíthető helyeknél, pl. Paphegy. Én még egy túrát tervezek ezügyben, akkor a Tamásvár, Pleska-szikla és Godóvár jönne, kíváncsian várom, ezeknél mi fogad majd?
Ehhez tartozóan az jutott még eszembe, hogy lehet, nem elég magasak a Börzsöny csúcsai?
(Magyarázat: egyik kárpátokbéli túránkon a Retyezátban mesélte egy román tag, hogy oda, a havasok tetejére csak jó emberek járnak fel. Ugyanis a rossz ember vagy nem jut fel odáig, vagy mire feljut, csak a jót viszi magával fel, a rosszat nem. - legalább is nagyjából ez volt a lényege a gondolatának)
Ma estére tervezem a KVTE honlap letakarítását és CD-re írását. SK, valami elérhetőséget (mobil + esti elérés /ker., utca) küldjél lszi a 30 340-90-98-ra SMS-ben. Kb este 8-9 közt szerintem kész lesz, ha akkor nem gond. Thx: kvte
ha a szep hollokoi varas pecsetet keresitek, az nem a fafarago bacsinal van mar, hanem a turista irodaban (szinten a templom kornyeken)Gumibelyegzo ugyanott
A hétvégén Vaskalap kartárssal, Burnievel, és három társukkal túrázni voltunk a Bükkben.
Nem volt kék, jelvényt se szereztünk, de jót túráztunk. (Én pl. a bakancsommal legalább két hónapra "elintéztem magam").
Néhány fénykép az esetleges érdeklődőknek itt. található.
de jövőre nekifekszünk a Karancs-Medvesnek Újabb öröm az arcomon.
Vasárnap rájöttünk, hogy nincs is olyan messze Salgótarján ;)) Bizony, bizony. Kényelmesen másfél óra Budapest. (Persze autóval, pályahasználattal.)
A kocsmában, ahová pecsétért betértem, azt mondta a néni, hogy van a közelben egy roppant látványos bányató is.) A Középbánya tavára gondolhatott. Csodálatos a Rónai-tó is. Előbbi a piros+ jelzésről, utóbbi sárga sávról közelíthető meg legegszerűbben.
A kisebbik gyerek elaludt a kocsiban, meg vissza akartunk érni Pestre még sötétedés előtt, ezért úgy döntöttünk, hogy a környék felfedezését egy hosszabb és főleg napsütésesebb időpontra halasztjuk. Idén a börzsönyi-nógrádi várazás meg a Cserhát 500-ai volt a főprogram, de jövőre nekifekszünk a Karancs-Medvesnek.
Vasárnap rájöttünk, hogy nincs is olyan messze Salgótarján ;))
(A kocsmában, ahová pecsétért betértem, azt mondta a néni, hogy van a közelben egy roppant látványos bányató is.)