erről jut eszembe:
nagykerekinél is hasonló kép fogadott, mint kőrösnagyharsánynál. különbség csak annyi, hogy ez utóbbi csak mh. míg nagykerekinek van állomása is. viszont sínek tovább ugyanúgy nincsenek. csakhogy a térképen (igaz a falu a térképszelvény szélén van) a sínek határozottan folytatódnak! itt is egy csomó sínt láttunk felhalmozva a pálya mellett. mit lehet erről tudni? most szedték fel?
A talpfák még megvannak.
Remélem, csak jobb minőségű síneket fektetnek.
Meglátásom szerint olyan a sínek állaga, hogy az a csoda, ha nem siklik ki a szerelvény.
Más.
Ha jól látom, a KAK-30 részben az általam bejárt útvonalon halad, ellenkező irányban. A füzet szerint a távolság 30 kilométer, a naptárban 28 van. Vigye kánya.
Hányan teljesíthetik egy évben?
Szeretném, ha visszaigazolnád a tegnapi IP utamat. 31 kilométer Kaposvár és Dombóvár között. Mivel 2 napos túrán voltam, nem vittem magammal a lapot, de a jegy megvan.
Mélyéger vasútállomás után elfogyott a sín, felszedték. A vonat ezek szerint nem közlekedik Felsőkakig. Hacsak nem „kétéltű”. Sín nincs.
Felsőkak szépen kiépített pihenőhely és működik a nyomós kút is.
Hmmm..
Ez érdekes információ, mert Május 1-én vonatoztam Mesztegnyő és Felsőkak között !
Érdekes és számomra érthetetlen vagy legalábbis nehezen érthető az a hangvétel amit a soraid mögött érzek. Annak idején amikor Roki meghalt elég sok munkajába került az érintett megyék természetjáróinak, hogy az RP-DDK letrejöjjon, hogy egyáltalan egy jarható utat találjunk. Aki nem rest az utananezhet, hogy miert is arra van az ut feljelolve amit manapsag jartok vagy jarunk.
Az RP-DDK-bol remélhetőleg mindenki tudja, hogy az RP mit jelent, EZ EGY GYALOGOS TURAUTVONAL , természetesen BARKI meghirdethet egy NEM GYALOGOS valtozatot is , lehet gyartatni hozza igazolo fuzetet, terkepet, kituzot, lehet az utvonalon pecsetelo helyeket letesiteni és ezeket fenntartani de amig ezt nem csinalja meg valaki addig ez az utvonal bizony gyalogos és ez nem a Pálmai Vencel találmánya nem kell személyeskedni vele szemben. Főleg nem névtelenűl még ha esetemben ez nem áll , mivel találkoztam már SK-val.
5. nekiveselkedés, 2. nap
(Mesztegnyő – Kaposmérő)
Ladi János a mesztegnyői iskola tanára volt. Az Ő nevét viseli Mesztegnyő K-NY irányú főutcája. Az utca végén (elején), az „igazi” Fő-út sarkán van a Faluház. Igazi közösségi központ, hatalmas udvarral, asztalokkal, padokkal, tűzrakó helyekkel. Sok-sok fa és sok-sok szobor. Igen hangulatos.
A bolt nincs messze, kicsit déli irányba kellett menni.
Nappal szembe menet élveztem a korai nap meleg sugarait (a nadrágomat még szárítani kellett), miközben reggeliztem.
Mikor az út keresztezi a vasutat, az atlasz szerint hármas útelágazás van. Csak kettő volt. Gond nélkül jutottam el az állomásig (Gyóta-Busvár).
Itt meg kellett tapasztalnom, hogy gáttúra következik. Más út nem volt. A tó előtt becsatlakozott egy kis ösvény (bicikliút szélességnyi), ezen lehetett haladni a sínek mentén.
Megcsodáltam a gőzölgő tavat. Óriási élmény az erdő közepén egy tó. Hát még hajnalban, eső után! Az eső miatt minden párolgott, a fény átszűrődött a fák között. De haladni kellett!
Elég jól tűröm a monotóniát, de a hosszú szakasz kissé meggyötört. Mélyéger vasútállomás után elfogyott a sín, felszedték. A vonat ezek szerint nem közlekedik Felsőkakig. Hacsak nem „kétéltű”. Sín nincs.
Felsőkak szépen kiépített pihenőhely és működik a nyomós kút is.
A kis tisztás után irány dél.
Az atlasz szerint löszös a talaj, de úgy vagyok én ezzel, mint az egyszerű ember a nemi közösüléssel. (Mikor a bíró rákérdezett, hogy látta-e, hogy nemileg közösültek a vádlottak, akkor azt válaszolta. Lehet, hogy némileg közösültek, de leginkább ba*tak.) Egyszóval, lehet, hogy lösz, de leginkább homok. Vizes homok. Az erdő szép, a kis tó hangulatos.
Pár kilométer után irány kelet, majd dél, majd kelet, majd dél. A szemből jövőknek érdemes figyelni a térképet, mert az elágazásoknál nem nagyon vannak jelek! Az atlasz 108. oldalán az É-D irányú úton (Fehér-tói-dombtól délre) a magaslesnél van az egyetlen jel!
Az egyik derékszögű kanyarnál találtam egy kicsit megtévesztő jelet, mely úgy is értelmezhető volt, hogy irány dél. Egy szépen kitisztított, süppedős talajú árok-menti ösvény következett. Jelzés nem volt, de kicsit kizökkentett a homokból. Az első keresztútnál irány kelet és már bele is csatlakoztam az É-D irányú főútvonalba. Mikor nekiszaladtam a kerítésnek, akkor elővettem az atlaszt. Jelzés ui. nincs. Az erdészek megépítették az átjárókat, de a festés elmaradt. A két átjáró között találtam egy jelet!
A kerítések között haladva kezdtem elhinni, hogy elérem Újvárfalvát.
Reggel még azt mondtam magamban, hogy ha délig odaérek, akkor már jó. 10:15 volt az idő, mikor rátértem a kövesútra.
Nem lettem tehát SK sorstársa, nem kellett Újvárfalán feladni. De kicsit kellett pihenni és regenerálódni. Aktuálissá vált a zoknicsere is.
Nagyon kedves boltos fogadott a „közös” boltban. Az „ABC” részben fizethettem a csokiért (kellett egy kis energia), a kocsmában a fröccsért. Kávé nem volt :o(
Elmondta, hogy minden turista itt pecsétel és készségesen „nyomott”.
A kastély (kúria?) kerítésén kék pecsétjellel díszített dobozt pillantottam meg. Megmásztam a dombot, bár hétfő lévén nem volt esélyem a múzeumot meglátogatni. Bár lehet, hogy kinyitották volna. Majd máskor.
A doboz, sajnos üres volt. Pedig Újvárfalva nem nagy hely!
Somogysárdig aszfalt. A Betyár Csárda a helybéliek szerint 10 éve nem üzemel. Átellenben van egy kocsma. Itt pihentem egy jót.
Még Budapesten próbálkoztam a Somssich kastély kertjébe bebocsátáshoz szükséges engedély birtokába jutni, de feladtam. Nem lehetetlen, de kitartás kell hozzá. És idő.
Délben folytattam a túrát, épp harangoztak.
A söröző mellett egy hatalmas fa szobor. Noszlopy Gáspár. Van szobra Felsőkaknál is. 2000-ben állították.
A falu határában útelágazás, jelek nincsenek. Eszembe jutott Pavarotti útmutatása. (Tudod, papi, rá kell érezni!)
Sikerült. A bal oldali volt a nyerő, kicsit később találtam jeleket is. Érdekes, hogy a faluban, a kivezető úton három jel is volt. Az elágazásnál egy sem. Pedig fa van!
Gond nélkül jutottam el az erdősarokig. Itt át kell vágni, majd az erdő északi oldalán a kaszáló szélén árnyékban lehetett haladni. Érdekes, az Alföldön mindig az erdő déli oldalán megy az út.
Voltak jelek is. Mikor beleszaladtam egy kiszögellésbe, követve a jelet egy keresztúthoz érkeztem. Elindultam déli irányba. Nem kellett volna. Ez az út ui. nem a jelzett út. Az két úttal keletebbre van.
Végre erdei út és nagyon szép erdő. Süppedős talaj, avarral. Csodás fák. És a fiatal erdő!!! Ez a három kilométer feledtette az előző napi megpróbáltatásokat. Igazán hangulatos ez az erdő.
A végén szántó, majd szekérúton irány a következő erdő. Közel két kilométer nyitott terep. A nap igyekezett pótolni az előző napi „kudarcát”. Brrr.
Mikor elértem azt a pontot, melyről az atlasz azt írja, hogy nekirontunk az erdőnek én bizony már támolyogtam. Utolsó erőtartalékaimat bedobva felmásztam a magaslesre és lerogytam a padra.
Zoknicsere, pihenő.
Volt még egy bontatlan 7 up a zsákomban. Kettős funkciót szántam neki. Hét lépcsőfok lefelé (ez volt a borzalmasabb), majd 7 kilométer Kaposmérőig. Az állítólagos hatása (hétszer lehet …) hidegen hagyott, az íze egyébként borzasztó. De más nem volt nálam.
Következett a csalafinta szakasz. Nagyon hangulatos az erdőnyílás, kár, hogy az útelágazásban nincs jel. Valóban nincs. Jó 100 méter után viszont van! És ami a legfontosabb, az ösvény (ld. atlasz) ki van tisztítva. Nem kell hadakozni a gazzal. Lehet vegetációs időszakban is ezen a szakaszon közlekedni!!! Csodás.
Az igazi csemege az „alagút”. Ilyen van Valkonya előtt is, de az hosszabb. Kár, hogy nem tartott sokáig. Fordul az út, irány dél. Figyelni kell! A bekerített rész déli csücskéig vannak jelek, de a balra kanyarodás csak az atlaszból derül ki. Jó 100 méter után lesz jel is. Jön jobbról a kerített rész, majd lehet felvenni a déli irányt. A „jelzés alap” alapok megvannak, de a jelzésfestők itt elakadtak. Lehet, hogy elfogyott a festék?
Az út eltéveszthetetlen, később lesznek régi jelek is.
Ez a jó két kilométeres szakasz az erdővölgy. A széles szekérút két oldalán háromszintes erdő, az egész olyan, mintha egy völgyben mennénk. Egy picit lejt az út. Igen hangulatos. Kár, hogy nem tart Kaposmérőig.
A nyílt terepen fák, jelek. Közeleg az átjáró. Már minden lépésnél fáj. De van remény elérni a 15.51-es személyt. Az átjárónál irány a betontalpfa. 100 méter, 200 méter, … 500 méter. A felüljáró után végre ösvény. Kicsit köves, de nem talpfa. Már látszik az állomás. Még van 25 perc. Szabálytalan, de nagyon jó lenne már a fürdőkádban. Az IP/IC kombináció nem olcsó, de gyors. És légkondi van a vonatban. Beértem. Jegyváltás, tisztálkodás, ingcsere, fésülködés. Az alapillatokon sajnos, nem tudtam változtatni, de a turisták nincsenek kitiltva az „elegáns” vonatokból. Meg aztán… A legborzasztóbb a bakancs „bűze”, hisz a füves sarat nem igazán tudtam eltávolítani előző este a fűzők közül. A bélés volt a fontos.
Nagyon éhes voltam.
Kaposváron kaptam helyjegyet, bevásároltam, feltankoltam.
Beültem a vonatba. Nem volt egyszerű. Az átszállás is sikerült. Ha bicegve is, de hazaértem. Jó volt bakancs nélkül.
Iszonyúan fájt a lábam.
De megcsináltam. És csodás volt!
5. nekiveselkedés, 1. nap
(Zalakomár – Mesztegnyő)
Az előző túra (Palin – Zalakomár) kellemes következményeként ráérősen indultam a 7:00-ás gyorssal. A MÁV most is gondoskodott az adrenalin szinten tartásáról, a vonat 10 percet késett.
Felhők voltak, de esni nem esett. Az országúti szakaszt megszakította a kastélylátogatás (itt kell bélyegezni, bár az út a kerten belül is aszfaltos). Az állapotok enyhén szólva riasztóak. A konyhások rendesek voltak, kaptam árubeszerzési bélyegzőt. (Az igazgatónő is bent volt, de vendégei voltak.)
A kastély állapota lehetne jobb is, a környezete azonban erősen pusztulófélben van. Kár.
A kastély után jött Ormándpuszta. Lerobbant házak.
Egy óra elteltével értem el a megyehatárt. Somogy első települése Somogysimonyi. Sok élet nem volt itt sem.
Tovább az országúton. Elkezdett cseperegni az eső, de nem volt vészes.
Nemesvidnél ért az első meglepetés. A kocsma zárva volt. 12:00 és 15:00 között zárva van, mondták a helybéliek. Kár, hogy az önkormányzati ember ezt nem tudta. Pedig felhívtam előtte!
Sok folyadékra nem volt szükségem, de egy ital jólesett volna. Elkezdett esni az eső.
12:45-kor jött egy busz. Kértem 9 forintos jegyet, a jegyen a dátum és a helységnév. A sofőr kissé hülyének nézett, de adott jegyet. Sok utasa nem volt. Kisvid felé ment!
Nagy volt a kísértés (mehettem volna az országúton is!), de az eső ellenére nekivágtam a sok jóval nem kecsegtető útnak. Adott volt tehát a rövidítés lehetősége, de kíváncsi voltam az útviszonyokra. Nem bántam meg, bár hagyott bennem és rajtam némi nyomot a táj.
A temetőig aszfalt, majd jött a fasor. Érdekes, hogy az akác mire képes. Vonzza az egyéb szúrós, ragadós gazt. Az út járhatatlan, bár jelzések vannak. Néhány métert küzdöttem, majd kimentem a szántás szélére. Találtam jeleket! Jó lenne eldönteni, hogy melyik a hivatalos út, de leginkább járhatóvá kéne tenni!
Út nem volt a „fasor” szélén (be volt szántva), de lehetett haladni a kissé ragadós szántásban. Később lett út. Hihetetlen. Eddig azt hittem, minden út vezet valahová. Ez kivétel volt. A vége a beszántott terület volt.
Az atlasz térképén a piros „K” betűnél van egy kicsúcsosodás. Eddig lehet menni. Itt az erdő „elkanyarodik”.
Jobbra átvágtam magam a sűrűn (jó száz méter) és találtam jelet is. Az erdősáv másik oldalán szántás és jól járható, jelzett út. Innen Kisvidig homok. Hihetetlen!
Kis szerencse is kell az út megtalálásához. Nem állítom, hogy még egyszer ugyanezen az úton eljutnék Kisvidre, de nem reménytelen. Száraz időben esetleg megpróbálom még egyszer, de azt hiszem, ennyit nem ér ez a pár száz méter.
A vizes gaz kellemetlen hatásaként kezdett átnedvesedni a nadrágom szára. Bosszantott, hogy a lábszárvédőt nem csomagoltam be. Ez hiba volt. Valamit tompított volna, bár a gaz valóban mellig érő volt. És vizes, az eső ui. nem akart elállni.
Kisviden beültem a váróba, megvártam, míg kitombolja magát az eső. Mikor elállt, irány a boltos lakhelye. Nemesvid felé kell menni, kicsit vissza.
Készségesen nyomták a bélyegzőt, még egy fél liter ásványvizet is kaptam, grátisz.
Érdemes visszamenni, mert arrafelé van az atlaszban is megtalálható harangtorony. Igen bájos.
Kisviden egy ideig aszfalt, majd unalmas homok. Csúnya erdő. Egészen jól lehetett haladni.
A durva szakasz a nagyfeszültségű vezeték keresztezését követően jött. Durvább lehetett, tisztogatás nyomait véltem felfedezni. A magas, vizes gaz megtette „jótékony” hatását. Kezdett a víz beszivárogni a bakancsomba, felülről. Ettől féltem.
Nagyszakácsi elérését követően tettem egy kitérőt. Folyadékra volt szükségem és rákezdett az eső is. Zoknit is kellett cserélni.
Mázlim volt. Egy távoli rokon kinyittatta a szemben lakó kocsmárossal a műintézményt (hivatalosan csak 16:00 után van nyitva és akkor még csak 15:15 volt), jóllehet vendég nem volt, csak ő és én. Bedobtam egy sört. Kellett.
Felcukkolt a koma egy kicsit. A kocsmáros kérdésére azt találtam válaszolni ui., hogy 18:00-kor én már Mesztegnyőn leszek. Kételkedett. 17:30-ra értem oda, zuhogó esőben. No com.
Sajnos, az eső nem akart elállni, így a patakmederré változott mélyútban kellett felkapaszkodnom a szőlőhegyre. Sokat nem láttam a tájból. A víz patakká szélesedve hömpölygött, a homokos-löszös talaj csúszott és ragadt. De menni kellett!
A domb másik oldalán fordult a vízfolyás iránya. Izgalmas volt csúszkálni lefelé. Mint a megszállott, úgy dacoltam az elemekkel. Szerencsére a jelzések jók voltak. Megváltás volt, mikor megláttam Mesztegnyő templomának tornyát. Gadány, sajnos kimaradt. Pedig a tervekben szerepelt. Itt is van szállás ui. Talán kényelmesebb, mint a mesztegnyői. Az ui., mint később kiderült csoportoknak való. Igaz én egyedül voltam.
Mesztegnyőn betámolyogtam a kisvendéglőbe. Kérdeztem, nem tudják-e, hogy merre lakik a Faluház gondnoka. Nagyon készségesek voltak. Felhívták telefonon.
Akkor még azt hittem, hogy vissza tudok menni kajálni, de a szálláson meg kellett tapasztalnom, hogy bizony, bőrig áztam. Még az alsógatyám is vizes volt. Sőt. A hátizsákban lévő „száraz” cuccok nagy része megszívta magát nedvességgel.
Még jó, hogy kaptam törülközőt is, azzal próbáltam szárítgatni nadrágomat. Bele kell csavarni a törülközőbe a nedvességet. De ennyit!!!
Mindent be kellett dobni, hogy másnap folytatni tudjam. Még a reumát is bevállaltam és magam alá tettem a nedves nadrágot egy kis gőzölésre. Nem bírtam sokáig!
Rémes éjszaka volt.
Tömködtem mindent a bakancsba, ami szívta a vizet a béléséből. De kiszárítani nem tudtam. Dupla zokni, majd csere. Somogysárdnál már száraz volt
:o(
Éhes voltam és kimerült.
De 6:00 előtt felébredtem. A még nyirkos nadrág alatt a pizsama nadrág, alatta egy száraz alsó. Irány a bolt és a következő napi megpróbáltatások.
Nincs valakinek elfekvő, felesleges úgy 2-3 napos utakra jó kb. 30-50 literes hátizsákja??
Enyém mostani nem igazán megfelelő felépitésű és valami olcsó megoldás érdekelne!
Előre is köszönet!
AK túrabeszámolót érdeklődve olvasom és várom a további részleteket!
A túrát megelőzően jártam már Belső-Somogyban (Somogyvár, Somogyvámos, Buzsák) kocsival, de gyalog más. És a táj is más a túra útvonalán. Különösen a 2. nap sikeredett emlékezetesre. Hatalmas és csodás erdők. Lesznek részletek is.
A távolság közel 70 kilométer (30-40 bontásban). Az első nap bőrig áztam, de tegnap megkegyelmezett az időjárás-felelős. Sikeresen eljutottam a Zselic kapujáig.
Igyekeztem alaposan felkészülni, különösen az atlasz szerzőjének finom megjegyzései keltették fel figyelmemet. („Az út egy árokban folytatódik, amely nyáron valószínűleg járhatatlan az embernél magasabb csalán és gaz miatt”. … „Azt tudjuk ajánlani a turistatársadalomnak, hogy a Kisvid és a Nagyszakácsi közötti szakaszt lehetőleg tél végén tegyék meg, hogy a gazt, a csalánt és a szúnyogokat megússzák.”)
Somogysárd és Kaposmérő között is említ az atlasz egy szakaszt („…utat, ösvényt itt sem lehet felfedezni…”), mely felkeltette érdeklődésemet.
:o)
Most, hogy már a valóságot is ismerem, csak annyit tudok hozzátenni, megszállottaknak ugyanez esőben, ill. 2 napos eső után igazi csemege. Nem lehetetlen, de embert próbáló.
Az eddigi hagyománnyal szakítva írok részletes beszámolót is, szeretném ui. meggyőzni a turistatársadalmat, hogy érdemes vegetációs időben felkeresni a vidéket. Igaz, a szúnyogok hatását nem tudtam megtapasztalni, mert a sok nedvességnek volt egy kellemes hatása is, szúnyogok nem voltak.
Végül egy apróság. Eljutottam a táv feléig, 277 kilométert tettem meg 5 nekirugaszkodással. Egy 3 napos, két 2 napos és két 1 napos túra volt eddig.
Megnéztem: a DDK kiírása egyértelműen nem tartalmaz semmiféle kikötést. Azt kell azonban mondanunk, hogy jelenleg nem a kiírás szövege számít, hanem Pálmai Vencel véleménye. Már néhányszor szó esett itt az MTSZ szerepéről és működéséről: ez van.
1. nap 2003.08.16. Szekszárd - Hajós Táv: 92,3 km
Szint: 300 m
Idő (nettó): 5.53’
Idő (bruttó): 9.50’
Max.seb.: 33,5 km/h
Átlag: 15,8 km/h
Éjszaka többször csepergő esőre ébredtem, és legnagyobb meglepetésemre reggel, a kollégiumból kilépve is ez fogadott. A vasútállomásnál bekerült az első pecsét a tiszta igazolófüzeteinkbe, és elkészítettük az első közös fotót is. Bár az interneten többször is elhangzott a pontos indulási időpontunk, a rajtban végül senki nem csatlakozott hozzánk, és nem is jött el megnézni bennünket. Az eső Szekszárd határánál már el is állt, a borús idő azonban egészen kora délutánig kitartott. Sikeresen megtaláltuk a szántóföldön átvezető földutat, amin a Gemenci Kisvasút egyik végállomásáig, Bárányfokig tekertünk. Mivel semmilyen vendéglátóegységet nem találtunk nyitva, így bélyegzés helyett fotóval igazoltuk ottjártunkat. Alighogy beértünk a gemenci erdő lombjai közé, magával ragadott bennünket különleges hangulata. Élvezettel figyeltük az óriási fákat, a zöldellő füvet, és időnként még egy-két vadat is megpillanthattunk. A Keselyűsi Csárda után volt alkalmunk kipróbálni egy teljesen friss aszfaltborítású gátat, majd erről leereszkedve épp elcsíptük az arra pöfögő kisvasúti szerelvényt. Beérve a Rezéti-Holt-Duna ágához igen vadregényes tájon éreztük magunkat. Sok kis hídon keltünk át, több helyen láttunk víztükröt. Az egyik uszadék fákkal és békalencsékkel borított vizet elneveztük Tatuin bolygónak. A vén Dunához közeledve egyre több szalonnasütőhely és pad látszódott, Dunafürdő üdülőtelepen pedig igazi hétvégi életbe csöppentünk. Rákanyarodtunk a Bajára vezető Türr István hídra, megdöbbentünk a Duna alacsony vízszintjén. Lekanyarodva a hídról a Tesco Áruház felé vettük utunkat, és megrohamoztuk az ügyfélszolgálatot igazolópecsét reményében. Az ott dolgozó hölgyek tágra nyílt szemekkel nézték füzeteinket, majd némi tanakodás után sorban adták a pecséteket. Visszatértünk a Duna partjára, melyen egészen Ósükösdig kellett tekernünk. Ám előtte egy információs táblára figyeltünk fel, mely szerint a mai célunk, Hajós, még 50 km-re volt. A gáton végig jó minőségű aszfaltúton haladtunk, közben Vajasfoknál megnéztük a gátőrházba épített élő fát. Jelzést nem sokat láttunk, de itt nehéz is lett volna eltévedni. A Dunai dűlőnél lekanyarodtunk az ósükösdi kulcsos ház felé, ahol csak egy békés cicát találtunk. Igazolásként ismét fotót készítettünk, majd haladtunk tovább Sükösd felé. Utóbbi falu az előbbiből jött létre, azután, hogy lakói megunták, házaikat folyamatosan az árvíz fenyegeti. Sükösd felé haladva a szántóföldön jól látszódott, hogy az új falu jóval magasabban helyezkedik el, mint a régi. Útközben megnéztük a Szent Anna kápolnát - ezt egy erdész állíttatta, aki véletlenül lelőtte a saját lányát. Sükösdön a Sörház Étteremben pótoltuk az elveszett energiákat. Szükségünk volt a nagy feltankolásra, mert tudtuk, Hajósig összesen egy települést érintünk, és elkezdődik a híres-hírhedt bács-kiskuni homok. Ezzel kapcsolatos félelmeink szertefoszlani látszódtak, ugyanis az előző napok esőzésének köszönhetően az utak jól tekerhetőek voltak, csak a mélyedésekben összegyűlt esővíz miatt kellett időnként a szántóföldre gázolnunk. Hamarosan bal oldalról feltűnt a környék legmagasabb pontjának, az Ólom-hegy 172 m-es csúcsának geodéziai tornya. A bicikliket hátrahagyva négyesben (Tibet, Larzen, Somi, Múzsla) fel is másztunk a magaslatra. A tornyot jó állapotban találtuk, és csúcsáról meglepő panorámában részesültünk, eddig ugyanis egyikünk sem járt síkvidéki kilátóban. A toronyból körbenézve nem a számunkra szokásos hegyvidéki változatosságot láthattuk, hanem körös-körül zöldellő erdők borította tájat. Megnyugtató volt az a nagy erdőség, ami körbevett bennünket. A távolban „felrémlett” Rém falu tornya, és látszódott a csávolyi antenna sziluettje is. Még egy rövid ideig tekerhető utakon haladtunk, ám a korábban már megpillatott Rém falu bekötőútjától kezdve megtapasztalhattuk a futóhomok nehézségeit. Innen két részre szakadtunk: Balázs, Larzen és Pisti előremerészkedtek, míg a többiek egy későbbi bolyban haladtak utánuk. Ez a felállás a túra végéig gyakran megismétlődött. Szentgyörgy-pusztánál sikerült rossz irányba fordulni, így némi kitérő után sikerült csak Érsekhalmára érni. A faluban két srác focizott az úton. Gyorsan megragadtam az alkalmat, és kértem tőlük vizet. Gyönyörű fasor alatt hagytuk el a települést, és nemsokára beértünk az aznapi célba, Hajósra. Szállásunk a Judit panzióban volt, melyért 2 500 forintot fizettünk fejenként. Este még megnéztük a pincesort, illetve én még bementem a faluba a templomig. Nem feledkeztünk el a kerékpárok reparálásáról sem. Ezt a későbbiekben is minden megérkezés után megtettük. Az útközben készített képeket Larzen letöltötte a laptopra, így mindíg üres kártyával vághattunk neki az új napnak.
Előzetes a következő részből:
...Lükepék itt elszórakozott egy kutyával, akit Béla néven szólított...
a RP-DDK túra kiírásában (igazolófüzet elején) nem szerepel, hogy milyen módon kell bejárni a távot. Ez azt jelenti, hogy (nyilván a motorizálttól eltekintve) bármilyen módon meg lehet csinálni? Mondjuk biciklivel?
No, igen. Erről már értekeztünk párszor. Nekem még az 1991-es RP-DDK igazolófüzetem van és abban sem áll semmi arra vonatkozólag, hogy mivel teljesíthető.
Nagyon kevés kiírás, igazolófüzet írja le egyértelműen, hogy mivel szabályos a teljesítés. Én ezzel úgy vagyok, hogy gyalog, kerékpárral és sível szabályos. Van ahol (Zemplén 700-as csúcsai) ezt szépen le is írják. Én több jelvényszerző túrát is kerékpárral jártam be.
A szóbeli hozzáfűzésekkel pedig egyszer nagyon megjártam. Amikor (1993-ban) megvettem az OKT füzetet, rákérdeztem hogy ugyan látom a kiírás gyalog és sível való szigorítását, de az MTB mostanában van elterjedőben és én is inkább úgy vágnék neki. Erre valaki (sajnos nem írtam fel a nevét, akkor eszembe sem jutott ez) azt mondta, hogy nyugodtan. Aztán később a füzet leadásakor Pálmai Vencel letolt, hogy minek hallgatok akárkire, a kiírás egyértelmű. A bicajos szakaszokat gyalog ismét pótolnom kellett.
Nos, én úgy értelmezem a kiírást, hogy gyalog, sível és bringával sportszerű.
Mi nemreg voltunk arrafele. Nem kimondottan a kek jelzesen de tobb reszen erintettuk. Igazan gyonyoru tajakon vezet keresztul. De mondjuk en ahhoz keves lennek hogy nehany helyen a jelzesen menjek biciklivel:)
Hurra hurra ! En mar nagyon varom a beszamolokat. Mar most ugy erzem fognak tetszeni. Asszem csak estenkent tudom majd olvasgatni hazafele a buszon de csak irjal minel bovebben!!
Hurra hurra ! En mar nagyon varom a beszamolokat. Most ugy erzem fognak tetszeni. Asszem csak estenkent tudom majd olvasgatni hazafele a buszon de csak irjal minel bovebben!!
Úgy tudom, szó volt róla, hogy Pálmai Vencel szerint csak az AK-t lehet tekerni. Ez persze nem általános vélekedés, csak hivatalos. :-) De valahol csak le van írva, hogy gyalog kell dédékázni, legalábbis nekem olyan trivialitásnak tűnt.
na egy bevezető kérdés. Általános vélekedést szeretnék hallani!
a RP-DDK túra kiírásában (igazolófüzet elején) nem szerepel, hogy milyen módon kell bejárni a távot. Ez azt jelenti, hogy (nyilván a motorizálttól eltekintve) bármilyen módon meg lehet csinálni? Mondjuk biciklivel?
ha ez így van, jövőre megszervezem az RP Dél-dunántúli Kul-Túrát!
egyelőre határozatlan hosszúságú túra, részemről biciklivel a Bozsok-Abaliget vá./barlang távot szeretném megcsinálni. Nem rohanós (max. 50 km egy nap), viszont közel s távol minden, a figyelmünkre érdemes helyet be szeretnék iktatni. Továbbá egy pihenőnapot ill. finom falatként egy napot a Kis-Balaton környékén.
Ha az időjárás megengedi, akkor strand is lesz!! Sok.
Részletek még nincsenek, csak nagy vonalakban terveztem eddig.
Végre! És nagyon várom a folytatást!
Egyetlen megjegyzés: a Tatuinra leginkább Bács és Hajdú hasonlított, merthogy sivatagos bolygó. A Duna ág inkább a Dagoba mocsaraira hajazott...
Egy világhírű hegedűművész mondta Beethoven hegedűversenyének nagysikerű elődása után: „Adva van egy pompás zenedarab, egy pompás hegedű és egy pompás vonó. Nekem csak össze kell hoznom őket, aztán félreállnom az útból.”
Előzmények
A 2002. év végén többünkben szinte egyszerre vetődött fel a gondolat, hogy nekivágjunk az Alföldi Kék-túra kerékpáros teljesítésének. A szervezési feladatokat magamra vállaltam, és kidolgoztam a stratégiát. A teljes táv megtételére tíz napot szántam, ám a csomagok szállítására kísérőkocsit kívántam bevetni. 2003 januárjára már kialakult a pontos program, melyet minden érdeklődőnek megküldtem. Volt, aki még aznap jelentkezett a csapatba, akadt olyan is, aki előbb regisztrálta magát, majd időközben lemondta az utat, míg az utolsó résztvevő májusban jelezte indulási szándékát. Ekkorra kialakult a 7 fős csapatunk. Sajnos a kisérőkocsisunk júliusban lemondta az utat, így az utolsó előtti pillanatban kellett szereznem valakit. Kovács Gyula (Gyuszkó) kollégám vállalta a nagy feladatot .
A csapat
Ispán István (Pisti) A bringázást már több mint hat éve űzi. Nagyon jó fizikai kondícióval rendelkezik, időnként igen nehéz volt őt a szolidnak mondható 20 km/órás sebességre visszacsábítani.
Lükepék Nagyon szeret túrázni, bár eddig ezt inkább gyalogosan tette. Csapatunkban a humor megtestesítője volt.
Tibet Az utóbbi egy évben rendkívül sokat sportolt, májusban még új biciklit is vásárolt, hogy a bringatúrája minél sikeresebb legyen. Az evésre-ivásra nagyon oda kellett figyelnie, mert sajnos nem volt mindegy, hogy miből, mikor és mennyit eszik-iszik.
Lesbőltámadó-Balázs friss OKT-teljesítő, aki ha nem a számítógépes rendszeren dolgozik, akkor épp valamelyik hegycsúcsot hódítja meg gyalog vagy kerékpáron. Erőnléte nagyon jó, és nem riad vissza az extrém terepektől sem.
Larzen az informatika tudománya mellett nagyon sokat sportol. Ritka az a hétvége, amikor nem valamelyik teljesítménytúrán rója a kilométereket. Ingerküszöbe igen magas, így a túrán szinte minden terepet bevállalt, ennek ellenére egyetlen defektje sem volt.
Vincze Gábor (Somi) Első trepen tett bringatúrája még 1995-ben volt. Nem bringázik sokat, de nem is hanyagolja el több időre. Nagyon kitartó, és senkihez sincs egy rossz szava sem.
Múzsla Több sikerekes kerékpártúrán részt vett, de ez a 10 nap neki is új csúcs. Hosszú menetek csak bringával jöhetnek szóba nála.
Leutazás
Mivel túránkat Szekszárdról indítottuk, így oda kellett minden embernek, kerékpárnak és csomagnak lejutnia. Pisti és Somi az előtte lévő öt napot a Mecsekben töltötték, aztán onnan kétkeréken érkeztek meg. Balázs Kőszegről vonatozott le, ugyanezt tette Lükepék és Tibet is Budapestről, de az ő csomagjaikat és kerékpárjukat a kísérőkocsi felvette, ami Larzent és Múzslát is Szekszárdra repített. Este még elmentünk enni-inni egy közeli kisvendéglőbe, és megbeszéltük a legfontosabb dolgokat. Érezhető volt mindenkiben egy kis izgalom.
Vége az első résznek.
Bemutató az új részből: ...Beérve a Rezéti-Holt-Duna ágához igen vadregényes tájon éreztük magunkat. Sok kis hídon keltünk át, több helyen láttunk víztükröt is. Az egyik uszadék fákkal és békalencsékkel borított vizet elneveztük Tatuin bolygónak. ...
Szia Laci!
Nem is emlékszem, hogy te is mondtad. Nekem első nap eszembe jutott ez a "Heten mint a gonoszok" jelző.
Még egyszer gratulálok nektek az AK-hoz !!! Főleg, hogy csomagokkal mentetek végig, ami nekem biztos nem ment volna.
Tibet :-)
Güsziológus érdeklődött a bringák karbantartásáról.
Én minden este vagy reggel a hajtásláncot (első-hátsó fogaskeréksor, lánc) megreparáltam. Hazaérkezésem után lemostam a gépet. Kitakarítottam mindenhonnan a port. Zsírcsere lesz az agyakban, a kormánycsapágyban és a teleszkópban. A láncot kimostam benzinben és újraolajozom. A kerekek küllőzését meghúzatom és egy (kiszőrösödött)bowdent lecserélek.
A nyergemet is lecserélem, mert azzal volt a legtöbb gondom.
Asciimo és nagypapi vetették fel a témát és páran (közülünk larzen) reagálta is rá.
Úgy gondolom, hogy minden túrát (akár jelvényszerző, akár teljesítménytúra)az ember magának csinálja. Vannak a teljesítésnek írott és iratlan szabályai is. Egyáltalán nem érzem azt, hogy amikor NEM A KIJELÖLT úton mentünk, akkor valami nagy galádságot vagy olyat tettünk volna, amivel nem tartoznánk a teljesítők közé. Ugyanis nem arról van szó, hogy szándékosan lerövidítettünk valamit azért, hogy ezáltal előnyhöz jussunk. Itt a beérés volt kockára téve. Az, hogy még világosban beérünk vagy sem.
Mindenkinek más az inger küszöbe. Van aki többet bír el, van aki kevesebbet. Én (mi) bizonyos helyeken úgy ítéltük meg, hogy a teljesíthetetlen szakasz helyett egy másikon megyünk. Lehet, hogy Kis Béla már Sükösdnél aszfaltra váltott volna, Nagy Jóska meg végigtolta volna a bringát és éjjel kettőkor beért volna Zsombóra. Ők így csinálták volna, én (mi) meg így.
Testileg, lelkileg úgy érzem, hogy az Alföldi kék-túrát teljesítettem. Végigmentem saját erőmből.
