Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Ma délelőtt rászántam magam egy régóta halogatott programra, megnéztem az esküvői ruhák kiállítást a Nemzeti Múzeumban. Aztán elértem a múzeumhoz, és elképedve láttam, hogy milyen hosszú sor áll a pénztár előtt. Bár tulajdonképpen örültem annak, hogy ennyien látogattak ide. Némi várakozás után megvolt a jegy, irány az emelet! Aztán csak ámultam-bámultam, annyi néznivaló akadt. Menyasszonyi ruhák, mindenféle korból és divattal, néhány házasság története, és persze a ruhához illő kiegészítők is.
A fehér ruha nem is olyan régi viselet, és számomra kissé egységessé tette ezt a divatot. Persze lehet, hogy csak én gondolom így.
A történelmi viseltek szépek voltak, díszes hímzéssel, jó anyagból készültek, gondolom, a hozzájuk illő ékszerrel.
A legjobban Thököly Éva csodás hímzésű, díszes ruhája tetszett, fűzött ingvállal, földig érő szoknyarésszel. Kétszer is visszamentem, hogy elgyönyörködjem benne.
Néhány érdekes házassági történet. Ezek egyikéből kiderült, hogy Sissy sem volt az eszményi anyós, legalábbis Stefánia hercegnő esetében. Nem tartotta szépnek, viszont legalább butának. Érdekes egybeesés, hogy nem is olyan régen Pannonhalmán esett szó Stefániáról, aki az élete egy részét itt töltötte a második férjével, akivel boldog házasságban élt.
Örömmel tekintettem meg Hugonnay Vilma életrajzát, kamaszkorom egyik kedvenc regénye volt a Vilma doktorasszony. Sajna, az esküvői ruhája nem szerepelt, de a férje fényképe igen, no meg az előző házasság felbontásának dokumentuma.
Aztán a népviseleteket néztem meg, ezek legtöbbjén megfigyelhettem, hogy a szoknya alá sok alsószoknyát vettek, fölötte nádszálkarcsúnak tűnt a derekuk. Itt nem dívott a fehér, díszes hímzések, gyöngysorok, párták, és szinte minden szoknya csak térdig ért. Érdekes módon akadt olyan hely is, ahol a menyasszonyi ruha fekete volt,. Aztán két filmen szemlélhettem meg a díszes ruha felvételét, ehhez bizony szükség volt szakképzett és gyakorlott segítőre. Aztán az esküvői előkészület, a falu népe összehordta a lagzihoz valókat, kosárban, szalvétában, ki mit tudott.
A látogatók illő fogadása után (pogácsa, pálinka) hatalmas közös főzés, óriási bográcsokban készült a húsleves. egy menyecske pedig bámulatos tempóban vágta a levesbe való, hajszálvékony metéltet.
Végére hagytam a közelmúlt ruháit. Jót mosolyogtam saját magamon, mert az egyik ruháról azt hittem, hogy ez valami kabátféle, holott ugyan hosszú ujjú, de miniruha volt! Ez igazán ismerős lehetett volna.
Aztán jöttek a nászajándékok, vagy legalábbis olyasmik. Ilyen volt például egy női piperekészlet dobozban, túlnyomórészt ezüstből készült tárgyakkal. míves kidolgozásban. Többféle haj és ruhakefe, kancsó, pohárkák, dobozkák, praktikus elrendezésben, A doboz hátoldalán tükör volt,
Egy másik teremben szintén fontos kellékek voltak, éspedig cipők! Ezek egy része szintén ezüstszínű volt, akadt magasszárú fűzős is, a sarka is kissé emelt volt, Amin nagyon meglepődtem, volt két pár balerinacipő-szerűség is, Nem ezen csodálkoztam, hanem a méretükön! Legföljebb 34-es szám volt.
Jól kinézegettem magam. Úgy terveztem, hogy egyúttal megnézem az Altamira-rajzokat is, de a két élmény együtt alighanem kioltotta volna egymás hatását. Majd legközelebb!
Ahhoz nem tudok hozzászólni, én se láttam 1-et se belőlük. Az ilyenekre, a horrorokra és a scifikre szoktam mondani, hogy ezeket nem nekem csinálták.
Viszont a Magyar Mozi TV-n pl. elég sok Jancsó-filmet adtak, közülük jó párat csak most láttam, mint pl. az Allegro Barbarot, a Magyar Rapszódiát és a Szerelmem, Elektrát.
De sok egyebet főleg a benne játszó színészek miatt nézek meg: akik még ma is láthatók színházakban, olykor újabb filmeken is, a mostani fizimiskájukat szokta meg az ember, így sajátos élmény a fiatalabb kori szerepeikben újranézni őket, kicsit rájuk is csodálkozva. :-)) Mert a régi arcukra, frizurájukra már nem mindenki esetében emlékeztem.
És jó érzéssel tölt el, hogy milyen sok tehetséges, nagy művész kortársa lehettem és lehetek.
Én sem túl sokszor járok moziba, és elég gyakran nézem a tévét, elsősorban én is az ismeretterjesztő csatornákat. Ezekkel csak az a bajom, hogy túl sokszor ismétlik az anyagukat. Igen, a magyar filmcsatornát is szoktam nézni, de többnyire nem olyan filmeket adnak, amiket kedvelek- Tudom, borzasztó, de az Üvegtigris filmeket képtelen vagyok végignézni, annyira nem érdekel. Attól persze még lehet jó!
Tegnap megvettem a jegyet ápr. 22-ére. Nagyon kíváncsi vagyok, kikkel, mi és hogyan fog történni. Aztán, ha minden tekintetben tetszik az új változat is, akkor fogom megvenni a következő alkalomra is a jegyet.
Érdekes olvasni, amit írsz róla, bár hozzá kell tennem, hogy csak a híréről a reklámokból tudok, de se az írásos, se a filmes változatát nem ismerem, nem láttam az első részét sem.
Tudom, mert olvastam róla, hogy a film számos elképesztő technikai bravúrt alkalmaz.
Magától értetődőnek tartom, hogy az előzmények ismeretében érdemes volt a 2. részét is megnézned.
Nem tudnám megmondani, mikor voltam legutóbb moziban. A Telekomos boxomra rengeteg mindent beprogramozok felvételre: többségében művészeti ismeretterjesztő és természettudományos, főleg állatos témákat, de mióta van a Magyar Mozi TV csatorna, filmeket is elég gyakran, amik anno kimaradtak valamitől nálam, és most pótolhatom, hogy megnézzem őket. De meg más csatornákon is rendszeresen találok 1-1 engem érdeklő filmet.
Aztán a boxból akkor nézem meg a felvett adásokat, amikor belefér az időmbe - de képtelen vagyok utolérni vele magam, mert sokkal több a felvett anyag, mint amennyit a tévé előtt tudok ülni.
Meg hát természetesen naponta nézem a híranyagokat is az RTL-en és az ATV-n. Azokat már rendszerint este az ágyból. Tiszta csoda, hogy nem azokkal álmodom utána...
Tegnap megnéztem a Dűne második részét. Már régóta szerettem volna, de folyton csak húztam-halogattam, de aztán rászántam magam. Nem is bántam meg! Az első részét láttam, a könyvet pedig régóta ismerem, meg is van, lehet, hogy előveszem, hogy felfrissítsem az emlékeimet.
Most viszont maradok a filmnél. Ami a technikai részét illeti, az csodás! Ámultam-bámultam a gépeknél, de a legjobb jelentek számomra a homokférgeken lovagló, lobogó köpenyű emberek volta, Lehet, hogy sajnálatos, de az jutott eszembe, hogy megpróbálhatnák a homoksíelést, bár csak rövidebb távra. No de ez mellékszál.
Viszont elgondolkodtam, Ha ezek az ormótlan gépek vonzzák a homokférgeket, akkor talán az lenne a megoldás, ha valami drón-szerű berendezést használnak, ezeket könnyű kezelni, nem is kell az irányítónak a helyszínen lenni, és bár csak kevés terhet hordozhatnak, de sok kicsi ugyebár sokra megy! No de nem akarok tanácsot adni Frank Herbertnek, az ő idejében még nem volt ilyen szerkentyű.
Ami a legjobban megragadott, az volt, hogy lassacskán már Paul sem tud parancsolni az általa és az anyja általa gerjesztett mítoszon. Az viszont nem tetszett, hogy a császár ennyire megalázkodott, valahogy nehéz elhinnem.
Nem mondom, jó hosszú volt, de számomra csöppet sem unalmas! Megérte megnéznem!.
Nem tudom, akarnak-e a könyv további folytatásaiból is filmet forgatni, de szerintem ezek színvonala sokat esett, Bár lehet, hogy ez cska az én véleményem.
Szerintem a hivatásos vadászok - már akik felelősen végzik a munkájukat, azaz pl. nem a védett farkast lövik ki! :-(( -, bőven elegek a feladat ellátásához. "Önként, kéjjel ölő" amatőrökre ehhez semmi szükség.
Igen, a vadászat számomra sem kedvenc időtöltés. Persze, a dolog másik fele, hogy miután nem nagyon vannak farkasok, medvék, hiúzok Magyarországon, ezért a túlszaporodást valahogy szabályozni kell. Nagyon szeretem Széchenyi Zsigmond könyveit. Javára írom, hogy hosszú-hosszú kilométereket gyalogolt tüskén-bokron át, maláriát, sárgalázat kockáztatott, mi több, vérhast kapott. Ettől függetlenül örülök annak, hogy mostanában inkább a fotózás dívik.
Nagyon szeretem Bodrogi Gyulát, a pályája kezdete óta: először a József Attila Színházban a "Potyautas" zenés vígjátékban láttam, Törőcsik Marival - a dalaik a mai napig a fülemben vannak.
De azt, hogy vadászik, nehezen tudom neki elfelejteni, ahogy Stohl Andrásnak sem.
Láttam egy jópofa előadást: összeállítás filmek romantikus jeleneteinek színpadi adaptációiként, prózában és dalokban:
Volt, ami önmagában is megállt, de többnyire akkor volt 1-1 jellemző részlet igazi élmény, mikor volt mihez kötni, azaz az ember látta korábban az idézett filmet.
Mind a ketten láthatóan nagyon élvezték ezeket a változatos, frappánsan kiválasztott, villám-jeleneteket, nem csak színészileg, de nagyon jól énekeltek is.
Ehhez annyit, hogy bőven a Covid előtt, még Eszenyi Enikő igazgatása alatt indították először a Vígkorúak Klubját, a színház alagsori büféjében, havi rendszerességgel, akkor még ingyenesen, de regisztrálni kellett az erre szóló igazolvány megszerzéséhez.
Én, mondhatni, alapító tagnak számítottam, elsők között kihasználva a tudomásomra jutott lehetőséget. Akkor - kb. 2 évadon át - az aktuális bemutatókról, előadásokról kaptunk információkat, a színház művészeivel, szerzőivel, írókkal találkozhattunk és beszélgethettünk.
Plusz az igazolványunkra az előadásaik főpróbáira vásárolhattunk 50 %-os árú jegyet.
Hát, erről most egyelőre nincs szó, és alkalmi belépődíjasra alakították át a konstrukciót - majd kiderülnek az egyéb részletek is, gondolom. De mert nyilván minden Ft számít nekik, megértem a változtatást Rudolf Péter részéről.
A Vígszínházban újraindul a közkedvelt Vígkorúak klubja! Célunk, hogy olyan változatos programot nyújtsunk klubtagjainknak, melynek keretében a közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról, aktuális bemutatóinkról is mesélünk, megismerhetik színházunk működését, bemutatjuk a különböző nélkülözhetetlen „háttérszakmákat”, melyek nélkül az előadások nem készülhetnének el.Találkozhatnak kiváló munkatársainkkal, akik beavatnak mindenkit szakmájuk mesterfogásaiba és szívesen válaszolnak kérdéseikre. Jöjjenek és töltsenek velünk egy kellemes délelőttöt a színház falain belül! Mi már alig várjuk!
Eső csak pár csöpp volt, de nagyon erős volt a szél. Kezdtem kissé fázni. A színházakban meleg volt, nem is annyira azért, mert fűtöttek, inkább azért, mert jó sokan voltak, és ez így együtt nem volt kellemes számomra.
Úgy emlékszem, ilyen buszjárat a Múzeumok Éjszakáján szokott lenni, és remélem, lesz is, de miután rég nem volt Színházak Éjszakája, nem lehetek biztos benne. Most nem volt, az biztos, és a karszalaghoz jutás is körülményes volt,.
Baleset érte a hamarosan kilencvenedik születésnapját ünneplő Bodrogi Gyulát
A Kossuth-díjas színművész elesett a Nemzeti Színházban, és megrepedt a bal karjábana csont. A kezén lévő kötés ellenére azonban továbbra is játszik, dolgozik. Jelenleg az Egri csillagok című darabban Szulejmán szultánt játssza.
„Sajnos elestem. Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam. Ez nagyjából tíz napja történt.” – mondta Bodrogi Gyula, akit az esést követően azonnal orvoshoz szállítottak.
A színész április 15-én lesz kilencvenéves, azonban szombaton, a Színházak Éjszakáján a Karinthy Színházban felköszöntötték a kollégái a rendezvény zárásaként. Bodrogi Gyula itt felkötött bal kézzel jelent meg. A meglepetésünnepségen megjelent a színész unokája és volt felesége, Voith Ági, de velük ünnepelt többek között Koltai Róbert, Szilágyi Tibor, Straub Dezső és Balázs Andrea is.
Érdekes infó, hogy a József Attila Színház készül bemutatni a "Portugál"-t, amit a Katona évekig, több százas szériában játszott, parádés szereposztással. Nekem Szirtes Ági alakítása belőle a maradandó élményem: szinte fürdött ebben a szerepben!
Nem árt ezeket ismerni, de tapasztalatom szerint max. pl. az Operában, a MÜPÁ-ban, neves alkalmakkor látni ilyen öltözetben megjelenő urakat, ami a minimum 20-25 ezer Ft-os jegyárakhoz is passzol.
Más színházakban, pláne hétköznap olykor még öltönyben sem, akár garbóban megjelent férfinézőket látni.
Én a színházakat Thália templomaként tisztelem.
Ahol, ha valaki tiszta, rendes ruhát visel, azzal semmi bajom: örülök, hogy színházba jött, hogy az előadás, a téma, a szereplő művészek miatt van ott. Ez az elsődleges fontosságú neki, amitől nem tartja vissza, hogy esetleg a gardróbjában nem sorakoznak az alkalmi szerelések. Hogy nem az eleganciájával akar villogni, hanem színházi élménnyel akar gazdagodni.
Ez megint egy nagyon gazdag élményhalmazt biztosító programod volt, köszi a részletes beszámolót - ezt olvasva lélekben szinte én is ott lehettem.
Korábban a Színházak Éjszakájához volt olyan buszjárat, amely egyik helyszínről a másikra való leggyorsabb átjutást biztosította - létezik még ilyen?
Ami az időben való hazameneteledet illeti, tekintettel a várható esőre, attól függően, hol laksz, esélyes lehet, hogy bölcsen döntöttél: a MOM Kult-nál késő este, azaz a program végére eszméletlen felhőszakadás és legalább 90 km/órás orkán sújtott le, ugyanakkor itthon a szomszédom elmondása szerint alig esett pár csepp eső, szél pedig szinte egyáltalán nem volt.
Több szerencsés körülmény együttállása volt szükséges ahhoz, hogy épségben hazajussak. Nagyon meredek volt a szitu, ugyanis évekkel ezelőtt már egy ugyanekkora szélvihar úgy lökött fel, hogy elesve rondán összetörtem magam.
A Színházak Éjszakáján, konkrétan az Átrium színházban olyan aranyos történetet hallottam, hogy ezt most pótlólag közzéteszem.
Az előadások előtt elmondták, hogy az előadásokról nem készíthető sem hangfelvétel, sem video, és fényképezni sem szabad. Nos, volt olyan, hogy rajtakaptak valakit, és felkérték, törölje a felvételt, Nem volt hajlandó, ezért az ügyelő tette meg, és az illetőt eltanácsolták. Aztán a mellette lévőhöz fordultak, aki szintén a telefonját bámulta. Az illető szabadkozott: ő nem készített felvételt, csak a meccs végeredményét akarta megnézni!
Szombaton érdekes programom volt, éspedig a Budapesti Színházak Éjszakája. A Covid óta ez az első alkalom, hogy megtartják, ezért aztán igyekeztem ottlenni,
Egyébként az éjszaka kissé bővebben értelmezhető, mert volt olyan hely, ahol már 11 órakor kezdek. Például a Karinthy Színházban, igaz, én délben érkeztem oda, éspedig a színfalak mögötti részek megismerésére. Az öltözőn meglepődtem, mert alig volt nagyobb, mint egy átlagos lakótelepi szoba, és itt kellett öltöznie néha 6-8 embernek, plusz sminkasztal, plusz öltöztetőnő, A jelmezeknek csak a plafonon jutott hely, de valahogy ezt is megoldották! Gondolom, az eddigiekből sejthető, hogy a bejárás nem tartott sokáig, Viszont útbaejtettük a színpadot, ahol éppen valamiféle előadás folyt. Meg kell adni, a megjelenésünket nagy tapssal üdvözölték, szorgosan hajlongtunk. Aztán kiderült, hogy a színpadon éppen szinkronszínész képzés folyik. A Casablanca pár mondatos részét igyekeztek újraalkotni. A fellépők a közönség soraiból kerültek ki, és derekasan igyekeztek, a profi rendező és a hangmérnök pedig igazán megtett minden tőle telhetőt! Következett az Átrium Színház, itt hosszabb tartózkodásra rendezkedtem be mert itt érdekesnek ígérkező beszélgetések folytak különböző szereplőkkel. A nézői reakciókról beszéltek, amiket vagy személyesen, vagy a honlapon tapasztaltak. A legtöbb és legszélsőségesebb visszajelzéseket az Őrült nők ketrece váltotta ki. De a Trianoni csat is érdekes, mert ebből kiderült, hogy nálunk minden harmadik ember történész, és határozott véleménye van erről (is), aminek hangot is ad! Egyszer már volt olyan, hogy csokrot kötöttek a legjobbakból megjegyzésekből, és ezt újra tervezik. Érdekelne, remélem, sor kerül rá! Aztán fiatal színészekkel beszélgettek, akik a kezdet nehézségeiről, a politika és a színház viszonyáról, no meg a szerencse és a tehetség arányáról beszéltek. az önmenedzselés fontos! Az egyik fiatal színész beállított az Átrium színházba, megkérdezte, ki a főnök, beszélt vele, és felajánlotta, hogy hajlandó itt dolgozni. Mit ád az ég, elfogadták az ajánlkozását. Kifogásolták, hogy elég kevés rendező jár vizsgaelőadásokra, mire a beszélgetést vezető azt mondta, hogy talán jobb is, mert ezek általában elég rosszul sikerülnek. A továbbiakat összefoglalhatom a sok az eszkimó, kevés a fóka idézettel.
Aztán érdeklődve vártam, hogy bemutassák a színház „láthatatlan” dolgozóit. A kedvencem a műszakiak főnöke volt. Elmondta, hogy az Átrium eredetileg mozi volt (ezt tudtam, elég gyakran jártam oda) aztán némi gazdátlanság után színház lett belőle, holott erre nem nagyon alkalmas a hely. Az előző tulajdonos úgy adta át, hogy nem csak egy villanyégő nem volt ott, de még a kábelek sem a falban. No és két hónap múlva tervezték az első előadást, úgyhogy akadt tennivaló bőven! Ráadásul a hang is pocsék volt, hiszen a moziban hangszórók vannak. Ezért aztán arra a következtetésre jutottak, hogy aki itt megfelel, az bárhol megfelel! Beszélt még a súgó, illetve az öltöztetőnő is. Mindketten híres, nagy színházat hagytak ott, mert tetszett részint a családias viszony, no és az, hogy itt ötletességre és gyors helyzetfelismerő és rögtönző képességre van szükség.
Következett a József Attila Színház. Sajnos, ez az én hibámból rövidke látogatás lett, mert a Portugál című darab próbájának utolsó pár percére estem be. Igaz, ezt a pár percet rendkívül szórakoztatónak tartottam. A szín egy eléggé lepusztult kocsmabelső, szereplői (legalábbis a férfi szereplői) a törzsvendégek, no meg a kocsmáros. Viszont az egyik szakadt alak kedveskedni akart a feleségének, és elébe tett egy zacskót, hogy ebben a neki szánt ajándék van. A nő is elég lompos volt, főleg a lestrapált tornacipőire figyeltem fel, nem véletlenül! Ugyanis az ajándék egy pár új cipő volt, méghozzá telitalpú, és roppant magas. Hősnőnk csak ülve tudta felvenni és bekapcsolni. Némi imbolygás után talpraállt, és szép óvatosan járni kezdett benne, a másik nő irigykedő pillantással kísérte. Aztán nekiindult, hogy országnak-világnak megmutassa csodás új szerzeményét. Mondhatom, illett a tréningnadrághoz és a kétes tisztaságú pólóhoz!
Sajnos, ezzel részemről vége is lett a programnak, erősen beborult, és nem sok kedvem volt hazafelé megázni. De tulajdonképpen elég is volt, ennyi.
Úgy veszem észre, sok modellt fiatalítottak és szépítettek. Például Véres Mária esetén biztosan! Ami pedig Machiavellit illeti, elég riasztó a mosolya!
Volt, ami önmagában is megállt, de többnyire akkor volt 1-1 jellemző részlet igazi élmény, mikor volt mihez kötni, azaz az ember látta korábban az idézett filmet.