köszi! :) megnéztem a miénket (felségemé ilyen trx-s, mint a képen, enyém sima, 300-400 km van bennük), szerencsére nem látok itt gondot rajta.
aktuális egy nagytakarítás rajtuk, majd átnézem alaposabban őket. mostanában sok helyen olvastam, hogy a sárral bekerülő por hogy nyírja ki a cipőket, sőt az inov8 Bare-Grip 200-ról azt olvastam, h minden futás után patyolatra kéne mosni, ami szerintem őrület.
2014 június 11-én vettem egy inov8 Bare-Grip 200-as cipőt. Mivel messze többet adtam érte, mint amennyit általában egy futócipőért adok (közel 35 ezer forintot), nagyon vigyáztam rá, és csak különleges alkalmakra, versenyekre vettem fel. 2014-ben összesen hat alkalommal hordtam[...] Bővebben!Tovább »
Majd este megnézem, hányas; kép alapján nem tudtam beazonosítani, vszeg 9, esetleg 7.
A varrás (ragasztás?) a pirossal bejelölt helyen vált el, egyelőre csak a jobb cipőn.
Tapadásban nekem az etalon a csehszlovák gumivászon, gumistoplis "kopácski", ahhoz képest minden más csúszkál. (OK, nyilván a mai tájfutócipők tapadnak, ahogy kell.)
Mostanáig csak Sauconyt vettem, mert csak az kényelmes a lábamra. A jelenlegi cipőm egy Saucony Excursion GTX. A kényelem változatlan, a vízállóság príma, viszont saras terepen kicsit jobban csúszkál az elődeinél, és alig 200 km után egy helyen kicsit kezd szétjönni a varrás - a korábbiaknál ez sokkal később következett be.
Szemeztem a Xodus-szal is, de azt mondták a boltban, hogy a Vibram talpnak nem tesz jót az, hogy a futóterepem kb. harmada aszfaltút. A cipő alakja elvileg ugyanaz, csak a talp Vibram és még terepesebb mintájú.
Saucony Excursion! párnázott belül, széles a lábfejénél, 8mm drop, nagyon kényelmes és 20-22 rongy körül meg lehet kapni. a legkényelmesebb cipőm eddig.
Cipőválasztásban kérném a segítségeteket. Amire a cipő kellene: döngölt földúttól a sziklás, gyökeres terepekig, 10-50km közötti távra. Enyhén pronál a lábam, ezért most egy Asics Fujitrabuco 3-ban futok, de legjobb tudomásom szerint emiatt terepen nem kell stabil cipő, így bármi számításba jöhet, a Hokát kivéve. Volt egy Mafate Speedem, de elviselhetetlenül nyomta a bokámat, szétvágni meg nem akartam és ahogy tudom elég hasonló a kaptafa a Hokánál, így más modellnél s előfordulhat ez. Ha nem így van javítsatok!
Jelenleg amik a talonban vannak:
Mizuno Wave Kazan - állítólag ha nedves a talaj nem szereti
Salomon Wings Pro 2 - merev talp, kicsit robosztus, viszont kényelmes és véd
Pearl Izumi EM Trail N2 - ódákat zengenek róla, viszont kicsi drop, hoszsútávon is jó lehet???
Marad a Trabuco, viszont szeretnék egy kicsit kevésbé párnázot cipőt is megpróbálni
Mik a tapasztalataitok a fentiekkel illetve tudtok-e mást/jobbat ajánlani?
én úgy láttam dekásból csak tevepúpos van. de azok is jól tisztíthatók, egy kis zöldülés lesz mondjuk benne egy idő után, de azt is kiszedi a cumifertőtlenítő tabletta. :)
Gratulálok az eredményedhez, nagyon szépen futottál.
Másrészt viszont érdekes, hogy mennyire másképp éltük meg ugyanazt a versenyt.
Szervezés: célterület - biztos klassz lehetett, én semmit nem láttam belőle, mikor éjjel 2 óra magasságában betámolyogtam a célba. Előtte hosszasan mászkáltam Grainauban a fő utcán fel és alá, mert nem találtam a célt (az úttest bal oldalán futottam be a faluba, a forgalommal szembe, a nyilak a jobb oldalra voltak felfestve. A szakadó esőben, sötétben nem láttam meg őket).
A pályajelölés többnyire rendben volt, bár volt egy pont, ahol el lehetett kavarni (Reindlauhoz lefelé jövet volt egy éles balkanyar a fenyőerdőben, körülöttem többen nem vagy csak utólag vették észre). Állítólag egyenesen továbbfutva sem lett volna teljesen rossz, csak kicsit hosszabb.
Nevezési határidők, módosítási lehetőségek: szűk két héttel a verseny előtt alkalmunk nyílt bejárni a pályát és konstatáltuk, hogy ez nem nekünk való. Sőt, a nagy hó miatt nem is tudtuk az egészet végigjárni. Szerettünk volna átnevezni a rövidebb távra. Nem engedték. Más is járt így. Tudomásunk szerint ő befizetett egy másik nevezést a neki megfelelő távra. Nem kifejezetten futóbarát megoldás.
"tág szintidők, hogy bárki indulni tudjon" - mi ezek szerint nem férünk bele a "bárki" kategóriába. Iszonyú rövidnek éreztük. Guszti ennek megfelelően jól el is futotta az elejét, eléggé elkészült az erejével. A korábbi beszámlókból nekem az jött le, hogy mások is komoly küzdelmet folytattak a szintidővel (pl. Yoyo). Igaz, hogy a hosszabb távon, de akkor is. Szóval, ezzel a "tág" szintidővel azért óvatosan kell bánni. Mi képtelenek vagyunk lerohanni a sziklás, köves lejtőkön, nem tudunk, de nem is akarunk, féltjük a testi épségünket. Szerintem nem vagyunk egyedül, mást is ismerek, akinek ezzel problémája van.
"biztonságot jelentő hegyi mentők" - kétségtelen, hogy ott voltak, de nekem ők nem sok biztonságot jelentenek, bár nyilvánvalóan fontos és szükséges a jelenlétük. Nekem a biztonságot az óvatos, lassú lemenetel jelenti.
"gazdag rajtcsomag"? - első alkalommal vettem részt a versenyen, így nincs korábbi személyes tapasztalatom, de a beszámolók szerint a korábbi években táskát, hátizsákot kaptak a futók. A soha nem használt csősál, a 3 gél nekem nem kifejezetten jelent gazdag rajtcsomagot. Az egyetlen használható holmi a - férjem szerint csak szexuális segédeszköznek titulált :) - puhafalú flaska. Ez tényleg jópofa találmány. Nincs ezzel baj, ezt ígérték, ezt kaptuk, csak én nem tartom kifejezetten gazdagnak a rajtcsomagot.
Félreértés ne essék, örülök, hogy jól érezted magad, hogy jól ment a verseny és drukkolok, hogy a Pireneusokban is hasonló pozitív élményekben legyen részed. Csak szerettem volna árnyalni kicsit a képet, hogy aztán akik a későbbi években indulnak majd, reálisabb képet kapjanak a versenyről.
Gratulálok, és kicsit irigykedek is, mert ismét nem tudtam ott lenni. Évek óta el akarok menni, és ez csak erősödik bennem tavaly július óta, mikor egy hetet nyaraltunk Grainauban. Pont a szállásunkkal szemben haladt a 100-as útvonala, még a nyilak is ott voltak az aszfalton. De a cégemnél a június mindig erős, és most sem volt ez másképp. Én a Supertrail XL-t tervezném, bár a beszámolód alapján talán a Supertrail is elég lesz...
Hirtelen jött ötlettől vezérelve, kínálkozó utazási és szálláslehetőségre, valamint a helyszíni nevezés lehetőségére építve a verseny előtti héten neveztem a Zugspitze Supertrail (63 km, 3000 d+) versenyre. A magamfajta „utolsópillanatbanisközbejöhetvalami” futónak ajándék ez a szervezői megközelítés. A 60-as táv fért bele a júliusi célverseny előtt. Pénteken utazás (8 óra), szombaton verseny (8 óra), vasárnap hazautazás (8 óra). Itt akár vége is lehetne a beszámolómnak, de akkor nem lenne hatékony a tudásmegosztás, úgyhogy inkább részletezem:
Németország legnagyobb trail eseményeként hirdeti magát a rendezvény. Összesen 2500 induló volt, több távon (lehetett indulni, 20-40-60-80-100 km körüli távokon). A rendezés logisztikai bravúr, mindegyik versenyszám azonos pályán halad, csak más pontokon indulnak a pályáról. A cél minden esetben Grainau. A távok közötti rajtidők 1 órás eltéréssel vannak elhúzva, így a gyorsabb lábú versenyzők ráfutnak az előttük lévő versenyszám résztvevőire. Van hangulat és társaság végig.
A 60-as távon, közel 400 induló férfi volt. Az összkép meglehetősen elüt a hazai megszokottól. A rajtban állók technikai felszereltsége és kinézete teljesen elbizonytalanított, mindenki szikár, sovány, salomon-ambit-leki outfitbe öltözött hegyizergének tűnt. Lepukkant kis kezdőnek éreztem magam a nagy arzenálban.
A pálya vonalvezetése kifejezetten kedvezőnek tűnt a futni szeretők számára. Egy nagy hegy az elején, egy nagy hegy a végén, közte futható síknak tűnő 35-40 km a szintrajz alapján. A rajt utáni első két-három kilométeren meglepően elöl haladtam az első kb. 1000 méteres mászást jelentő hegy lábához. Ott aztán állva hagytak a botosjetik. Mindenki úgy ment el mellettem, mintha állnék – nem aggódtam nagyon, mert feltűnően ziháltak a sporttársak, gondoltam, hogy jó eséllyel találkozunk még. Mentem a magam tempóját, kezemmel nyomtam a combjaimat, igyekeztem figyelni, tapasztalatot gyűjteni – végül is ezért jöttem. Erdős dózer után, ritkás kitett hegyoldal nagy sziklák között, messziről feltűnő hágó, szerpentinen cikkcakkban haladó mezőny, mesebeli táj. Tényleg más műfaj ez a hosszú mászás, ezt nem igazán lehet szimulálni a 400 métert emelkedő Hármashatárhegyen. Izzadtam, mint a ló, úgyhogy igyekeztem inni, enni szisztematikusan, nehogy baj legyen a gyomrommal. Az első hegy tetejére (2000 m) 1:20 alatt értem fel (8,3 km). Meredek lejtmenet következett, cikkcakkos lefelékkel, élvezetes volt, de nem kellemes – a meredekség pont olyan volt, hogy a lábam-combom odavertem, a kanyarok meg túl gyakran jöttek ahhoz, hogy szépen nyugisan ki lehessen gyorsítani. Az állandó fékezés, kanyarodás, zökkenés megdolgozta rendesen a combjaimat. Igyekeztem vigyázni a lábaimra, de ennek ellenére szépen előzgettem – az első frissítőpontra (kb. 15 km) 2:02-vel érkeztem a 43. helyen. Mivel a szokásos 12 másodpercet töltöttem a ponton, vagy 8-10 embert előztem meg egy lendülettel. 7 km-es sík szakasz következett egy erdei dózerúton, ahol nagyon jól lehetett haladni. Szépen lassan előzgettem, haladgattam, élveztem a futást, a környezetet. Benyomtam egy gélt, ittam szépen, ettem a sót. Feszíteni nem mertem a tempót, de azért lendületesen haladtam 4:50perc/km körüli tempóval, a tervezettnél alacsonyabb pulzussal (155 helyett 148). A sík részeknek köszönhetően gyorsan teltek a kilométerek, de olyan 22-23 km-től a szintmetszeten síknak tűnő részek erős hullámzásba kezdtek. Élveztem a tájat, csodaszép volt a látkép, haragoszöld a természet. A kezdeti meleg eltűnt, az ég beborult, lógott az eső lába, ami dél körül el is kezdett szemerkélni. Pont jól esett, hűsített. Derűs nyugalomban haladtam, elfogadtam amit kaptam, nem zavartak a váratlan szintemelkedések-süllyedések. Ez a középső rész nagyon hasonlított a mi középhegységeinkhez, legalábbis a talaj jellege ismerős, komfortos volt. A pontokon nem nagyon álltam meg, leginkább paradicsomot, sajtot és narancsot ettem. Ez utóbbi nagyon bejött, a savanykás íz nagyon jól elvitte a gejl gélek-szeletek szájízét. A második hegy előtti utolsó pont nehezen jött el, ez egy hosszabb 12 km-es szakasz volt. Sikerült mindig csak a következő pontra koncentrálnom, így nagyon gyorsan gyűltek a kilométerek, a 20-40 közötti időszak szinte elröppent ezzel a mentális trükkel. Egyedül a hegy előtti utolsó pont fogott meg kicsit. A szintrajzon nem konstatáltam, hogy egy jelentősebb ereszkedés és mászás előzi meg a pontot. Eddigre kb. beállt a helyem a versenyben, nem nagyon előzgettem, és engem sem nagyon előzgettek, de azért mindig volt előttem-mögöttem valaki látótávolságban. A ponton inkább ittam, mint ettem, lehúztam egy jó adag kólát, meleg teát, izót, meg ettem a félbevágott koktélparadicsomos-sajtos kis falatkákból és megindultam a második 1000 méter körüli mászásnak. Egész sokat futottam felfelé, amit még értelme volt tipegtem, amit nem, azt tempósan gyalogoltam. Megint a már ismert szerpentines cikk-cakkos útvonalvezetés jött. Tudtam, hogy 3-4 km emelkedő után lesz egy frissítő, ahonnan továbbmegyünk még 2-3 kilométert majd felfelé egy ajándék hurkon, onnan meg már lejtő (ami ugyebár elméletem szerint már nem is nagyon számít bele a versenybe). A ponthoz egész frissen értem fel, nagy tömegben jöttek szemben a rövidebb távok versenyzői a hurokról. Egy szépséges dózeres szerpentinen haladtunk felfelé, hatalmas sziklaormok között, egy sí régió pályarendszerén. Alattam a fenyves részeken szivárvány volt épp – ilyet se láttam még. Ez az utolsó felfelé azért már megviselt, amikor azt hittem, hogy vége, akkor még kétszer is feltűnt egy-egy újabb meghódítandó hegyoldal. Végül csak eljött a tető, éles jobbossal megindultunk lefelé. Volt még 1 óra 10 percem 10 kilométerre, úgyhogy egy pillanatra megcsillant a 8 órás célba érés lehetősége. Ez aztán az első pár lépés után elillant, mivel lefelé meglehetősen nagy lépcsőfokok, felhabosított saras, vízfolyásos, köves meredek lejtő várt. Figyelni kellett ezerrel, a szűk kanyarok miatt megint csak nem igazán lehetett kiengedni a lendületet és sebességet szerezni. El is engedtem azonnal az időnyomást és élveztem inkább a helyzetet. A lábaim feléledtek, nyoma sem volt az első lejtő utáni merevségnek, egyre jobban belelendültem, egyre gyorsabban haladtam, megindult a film, pörgött minden, technikás részeken, jól kiszámított lépésekkel, nagy lendülettel döngettem lefelé. A fülemen folyt ki az adrenalin, 2-3 szoros sebességkülönbséggel mentem el az emberek mellett, nem tartalékoltam, már, tudtam, hogy már csak 5-6 km és vége. Egy tisztáson láttam a mentőhelikoptert – gondoltam is rá, hogy milyen jó kis bázist alakítottak ki itt neki, aztán pár perc múlva elmentem egy csapat hegyimentő mellett, akik épp „tepsibe” helyeztek egy sporttársat. Jobb a békesség alapon igyekeztem még jobban figyelni, de egy füves mély saras részen zakóztam egy irgalmatlan nagyot. Szerencsére pihepuha volt a landolás, csak a felvett másfél kiló sár torpantott meg egy pillanatra. Visszapattanás után rongyoltam tovább, leértem a faluba, és megrohant a célba érkezés öröme. Tudtam, hogy megcsináltam, hogy beérek, és fantasztikus érzés volt, hogy aránylag jó állapotban hatolok a célvonal felé. Nem tudtam mennyi még a táv, kb. egy kilométer lehetett. Egy idő után hallatszott a célterület, szaporáztam kicsit, pacsiztam gyerkőcökkel, integettem a szurkolóknak és végül 8:06-tal csapattam át a célkapun.
A célzónában fullos kiszolgálás, leves, palacsinta, regenerációs italok, sörök, wurstok, termékek tömkelege várt. Kicsit lődörögtem, örömködtem Violával, aki 11. lett a saját futamában. Mindkettőnknek szuper élmény volt a verseny. A zuhanyzó váratlanul messze volt, de megoldódott. Utána még 18-23 között kiváló hangulatban ücsörögtünk a célterületen, néztük a beérkezőket. Egészen fantasztikus volt órákon keresztül örömittas, boldog, elégedett, büszke beérkezőket nézni. Külön érdekes volt, hogy elképesztően sok 50+-os célba érkező volt, amit itthon alig látok terepversenyeken. Látszik, hogy egészen más a szervezők megközelítése – és gondolom piaci igények is.
Sportszakmai szempontból nagyon elégedett vagyok a versennyel és az eredménnyel. A tervezett 155-ös pulzust csak az első hegyen sikerült tartanom, utána viszont egy tartós 145 körüli értéket sikerült, egyenletesen tartanom. nem fáradtam el nagyon, jól osztottam be az erőmet, végig tudtam futni, és az utolsó lejtőre is sok erőm maradt. Nem készültem el a végére, a célban is jól voltam, a verseny után is.
Végig jöttem fel, 43. helyen voltam az első ponton, aztán 28, 19, 16, végül 15-ként (kategóriámban 10.-ként) értem be a közel 400 beérkezőből. 63,5 km-t mértem, 3000 m szintemelkedést, és 3350 m szintcsökkenést.
Nem ittam sokat, szerintem összességében 2-3 liter folyadék ment csak le, megettem egy szeletet, három gélt meg a pontokról apróságokat (banán, pari, sajt). Bot nem hiányzott, de ha több hegy lett volna, akkor már jól esne. érdemes lenne megtanulnom használni.
A kis magyar csapat nagyon szépen szerepelt. Volt korcsoportos első hely, második hely, több 10-15 közötti helyezés, és volt sok tisztes helytállás, küzdelem. Mindenki beért, senki nem szállt ki.
A szervezés nekem nagyon tetszett. Szuper a célterület (egy nagy sátor alatti részen lehet folyamatosan létezni a célkapu környékén), hibátlan a pályajelölés, nagyon futócentrikus az egész (nevezési határidők, módosítási lehetőségek a helyszínen, tág szintidők, hogy bárki indulni tudjon, buszos transzferek a különböző rajthelyekre, biztonságot jelentő hegyi mentők a pálya több pontján, részletes eligazítás előző este, gazdag rajtcsomag (lett vagy 3 új csősálam). A rendezvényt mindenkinek csak ajánlani tudom, tényleg jó tanulóterep alpesi környezethez, sokféle választható távval.
Nekem nagy tanulság volt, hogy ez a 60 km körüli táv nagyon is jó választás lehet (nem kell mindig a leghosszabbra menni), illetve, hogy ez a fajta útvonalvezetés nekem nagyon bejön. Mármint hogy vannak benne jó nagy hegyek, felfelék, lefelék; de azért van benne bőven annyi lankásabb rész is, hogy megmaradjon a futóverseny érzés.
A főpróbáim jól sikerültek, most már arccal az év kihívása felé fordulok. Július 19-22 Buff Epic Trail a Pireneusokban. Futókarrierem legnehezebb kihívása, 100 km, 8000 m D+
1 nappal a POLAR Kaptárkövek Trail után itt az élménybeszámolóm, ahogy azt a múltkor ígértem. :-)
Előzményként annyit, hogy a versenyt megelőző este öcsémékkel szalonnát sütöttünk, így elég jól „bekalóriázva” 2-3 pohár bor és egy nagy korsó fröccs elfogyasztása után, kb. 23.00 óra után kerültünk ágyba.
Az indulást a 9.00 órás rajt miatt 6.00 órára terveztük, így 5 órakor közepesen kipihenve ébredtünk. A múlt heti bükki hegyi maratonon az egyik futócimborát „behülyítettem” a kaptárkövek traillal, akinek sikerült átvennie egy nevezést a 15-ös távra. Gyorsan felvettük őt is, és irány Eger. A 33-as és a 3-as út találkozásában lévő MOL kútnál a körforgalomban egy mögöttünk haladó Renault Lagunára lettem figyelmes, amit a rendszám és a színe alapján a Széles Zoliénak néztem. Így is volt, ő is jött Egerbe. A versenyközpontba negyed 9 környékén érkeztünk, így maradt elég idő a készülődésre, kis beszélgetésekre. Az előző esti vacsora miatt nem igazán voltam éhes, de azért megettem pár szelet sütit, és 1-2 marék sós mogyorót. Idén a tavalyihoz képest kicsit változott a pálya, illetve bő 10 fokkal melegebb volt. 30 fok körüli hőmérsékletben rajtoltunk el, és mivel az első kilométereket napos részeken tettük meg, hamar elkezdtem iszogatni a rajban kapott fél literes izot. Az első frissítő pont 7 km körül volt felállítva, és a tavalyihoz hasonlóan nagyon profi és bőséges kínálattal szolgált minket. Eddig a pontig kicsit nehezen ment a futás, lehet a meleg, a kevés pihenés, vagy csak az időnként combközépíg érő fű miatt. Ezen a versenyen, kicsit kísérleteztem a frissítésekkel is. Eddig a vízen és izon kívül, általában nápolyit, banánt, esetleg aszalt gyümölcsöket ettem, de most talán a meleg miatt is a savanyúságok jöttek be. Kellemesen sós olívabogyó, savanyú uborka. Az első frissítő pont után nem sokára megérkeztünk a hűvös, árnyas erdőbe, itt már lényegesen jobb volt a klíma, és kezdett komfortossá válni a futás is. Ahogy a múlt heti BHM-en, itt is igyekeztem mindent megfutni, amit csak tudok, hogy erősítsem a combjaimat. A masszívabb emelkedőkön pedig tempós sétákkal haladtam. Mivel elég komoly folyadékpótlásra volt szükség, 45-50 percenként megettem 2 db sótablettát, illetve a 15 és 20 km EP előtt elrágcsáltam 1-1 magnézium tablettát. A pulzust folyamatosan 140-155 között tartottam, így ennek és a só pótlásnak köszönhetően egyetlen egyszer sem jelentkezett görcsre utaló tünet. A kb. 20 km-nél elhelyezett Várkúti frissítő ponton a savanyúságokon kívül még kértem egy kis kólát az időközben kiürült izos palackomba, felmarkoltam pár szem gumimacit, és indultam az utolsó 8-9 km-re. Az Egeden „hullámvasutaztunk” még kb. 4-5 kilométert, majd a kilátó után a kereszthez kiérve gyönyörködtem az Egerre néző panorámában. Telefonnal lőttem pár „minőségi” képet, majd következett a tavalyról sem szeretett meredek kavicsos ereszkedő szakasz. Ezt a lehetőségeimhez képest igyekeztem megfutni, de ugyan a jobb combom nem fájt, időnként éreztem a törés helyét. Nézegettem már a youtubeon is downhill futótechnikákat, de egyszerűen fejben nem merem magam elengedni a lefeléken. Főleg, ha az nem is stabil, hanem kavicsos, köves. A tanösvényen lefelé, már látszottak a csillogó autószélvédők és a versenyközpont. Innen már nem kellett sokat futni a célig, cserébe azt fullba a déli napsütésben és hőségben. Kb. 5-600 méterrel a cél előtt hívtam asszonypajtást, hogy készítse az első alkoholmentes sört, mert perceken belül érkezem. A befutás után kicsi pihenő után vettem egy kellemesen hűvös – hideg zuhanyt, átöltöztem, majd befaltam a „befutógulyást”. Váltottunk pár szót Balogh Petivel, majd megköszönve a szervezést elköszöntünk, és a Kőlyuktetői pincesor érintésével - ha már Eger akkor vigyünk bort is- elindultunk haza. Most így másnap –hasonlóan a múlt heti BHM „utórezgéseihez”-, teljesen jól vannak a lábaim. Nem fáj semmi, kis izomláz és nagyjából ennyi. Az elmúlt 3 hétvégén zsinórban hegyen futottam, bár a Kékes csúcsfutás az aszfalt és a táv miatt kicsit kilóg a sorból. Úgy érzem szépen erősödik vissza a combom, és bár most a hőség miatt nem sikerült javítani a tavalyi kaptárkövek idején, az idei +10 percet a bő + 10 fok számlájára írom. Végig jó állapotban haladva végül is 3:32:42 alatt sikerült teljesíteni a távot. Most pár hétig marad a lapos aszfalt, de már szerveződik egy jó kis csapat a Kékes 1x2x3x4x-re. :-)
Élmezőny akik az elejében voltak ott, vagy itthonról a legjobbak, vagy egy UTMB eleje? Amúgy egy 6p-es iramot tartva (szum 3,5ó) kevesebb mint 1km a szumma távból ahol belegyalogolsz. Persze bugyihónál a dágványokon átvágsz-e vagy a bokrok között bujkálsz végig, az nem mindegy. Attila ment 3:17-et asszem, és a z+ legmeredekebb részét is futotta (én picikét lassabb tempót gyalogoltam ott). De ezen a pályán 3ó belüli is teljesen reális itthoni mezőnyben. A loko424-en -ami pont maratoni, és sok a közös a pályában- 3:30 a pályacsúcs, de edzésként mentünk rajta 6p-en bőven belül tavaly.
