Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
Gipsz öntvény sziklát-bármit jól fogja a vízbázisú akril festék. Hungarocellt még nem festettem, festett fareszeléket-fűrészeléket ragasztok rá gyep- meg más utánzatként, normál faragasztóval.
Nem gondoltam volna, de visszafele is működik. A pálya hátsó rejtett részein, amit leszálló ágnak terveztem, sokkal meredekebb az út a helyhiány miatt. Viszont lefestve falleres útfestékkel szépen felbattyog ott is. A gumikerekeim sajna néhány autón már elöregedtek, ideje cserélni, azok már nem szívesen mennek a meredek fordított irányba.
A sín vágható fonalfűrésszel (népies nevén lombfűrész), vagy Dremel (féle) meghajtóba fogott miniflexszel, mindkettő jól működik.
A résbe célszerű hasonló színű szigetelésű vékony huzalt tenni, de lehet sín profilű szigetelést is, mert van, hogy a sínszálak összecsúsznak, és akkor érintkeznek.
Új vagyok a terepasztal-építésben, ezért előre is elnézést, ha valami olyat és nem úgy kérdezek , ahogy ez itt megszokott. Sikerült egy asztalt vennem Fleischmann Profigleis sínekkel, de nekem ki kellene alakítani rajta szigetelt szakaszokat. A sínek rendesen be vannak építve, az ágyazatok között feltöltve ragasztott kavics-szóróanyaggal. Hogyan fogjak hozzá? Milyen szerszámmal tudnám esetleg megvágni a kőzúzalékot? Megvágnatok a sint, vagy az illesztéseknél ügyeskedjek. Kérnék segítséget.
Javaslom, hogy ne befolyatni próbáld, hanem fesd le telibe a fuga színére a téglafalat, majd töröld vissza az egészet. Csak a fugában fog ott maradni a fehér, valamint a tégla is veszíteni fog a fényes műanyagságából. És sokkal gyorsabb eljárás is, mint a befolyatás. Egy kis felületen próbáld ki.
Köszi. Igen még kéne, de nagyon nehezen megy a fehérrel a befolyatás. Nem akar normálisan elfolyni, egyik helyen sok a másikon kevés. Ezt még nem is nagyon antikoltam. Ezeket a patinás portokat használom, de ezekkel is néha túlzásba esek. Nézem a neten a videókat(ami ott tök egyszerűnek látszik) és próbálkozom. Üdv
Feltüntettem a méreteket is, a szomszédos sarki méretekből (egyikből) persze leesik a 38 cm.
Durva, de egy 5 vágányos elágazó állomás váltókörzetestől mekkora helyet foglal el úgy, hogy a leghosszabb peron kb 1 méter lehet csak... ez 2300 x 200 mm.
Mi a baj az R1-es ívekkel? Nem lesz emelkedő, síkban csak elfordulnak a szerelvények.
A 38 cm az a 1525 x 1525 szabvány rétegelt lemez lapból jön ki úgy, hogy négyfelé lesz vágva. Ezen már nem szeretnék változtatni, legfeljebb kisebb hosszúkás állomások lesznek, az R1-es ívnek is kicsi lenne. De majd kipótolom a vastagságot lécekkel ott, ahol szükséges. Így az R2-es ívekkel is el fog férni.
Na, ez már egész jól néz ki! Ennyi helyen már elég sok minden elférhet, a 38cm szélesség viszont tényleg nagyon szűk. Legalább 50cm kéne, hogy egy egyvágányos hurok kényelmesen elférjen R2 íven. Korábban írtad, hogy ÖBB VI. korszakban modelleznél, tehát a hosszú EC/IC kocsiknak illetve 6 tengelyes mozdonyoknak ez mindenképpen szükséges lenne.
Minitrix eseten a ket vaganyos spiral (R2+R3, 228 illetve 329 mm) minimum 658+27 mm szeles, plusz emelle jon az altalad elegsegesnek itelt "biztonsagi sav", hogy le ne essen; a belso R2 kor hossza ~1432 mm. (A 27 mm a ketoldalon levo plusz fel-fel urszelvenybol jon.)
2.5%-os emelkedovel szamolva (1 meteren 2.5 cm emelkedes) ez a 40 cm kulonbseg 16 meternyi utat tesz ki, (az irany megtartasa eseten) ezt 12 kor alatt lehet megtenni.
Azert szamoltam 2.5%-tel, mert ketvaganyos fovonalat irtal, gondolom akkor nem vicinalis jellegu uzem lesz 2-3 kocsival... (a nemet Moba ajanlasa 2%, ugy tudom)
Namarmost egyes internetes oldalakon irnak azert ennel nagyobb szazalekokat is tapadogyurus, sok hajtott tengelyes mozdonyokkal (7 es hasonlo mennyisegu kocsikkal), ugyhogy itt van par masik szamitas is:
3% eseten 10 kor
3.5% eseten 8 kor (de eppen csak, ugyhogy - a kor kezdetenel/vegenel a torest elkerulendo - a 3.5% igazabol egy kicsit nagyobb kell, hogy legyen.
4% eseten 7 kor, de ez is eppen csak, tehat atlagban ez is tobb lesz, mint 4%... (Erre a ket utolsora siman ra lehet szamolni egy plusz kort, hogy biztos legyen...)
(Egyes elvetemultek irnak 5%-ot is, ez mar csak a poen kedveert szamolom ki, ez 6 kort jelentene. Ennel nagyobbhoz meg mar lehet ki kellene konkretan szamolni a gepek vonoerejet is, tapadasi egyutthatoval, miegyebbel...)
De szerintem mindenkepp probald ki, hogy melyik emelkedot birja meg el az osszes gep (terhelve).
Meghánytam-vetettem a dolgot, túl sok a komprumisszum (tömzsi asztal), túl nagy a költség. Modul lesz, fixen rögzítve és körbefuttatva a szabad falak mentén. Kettévágom a lapokat, így 38 cm szélességben fog végigfutni, még az állomás is el fog férni, meg majd igazodok. Amúgy is hosszabb dolgot szerettem volna.
Az alaprajz nagyjából méretarányos, a kékek a szekrények, köztük az ajtó, a piros az ablak helye, a fekete a modul helye. A szoba 330 x 240 cm. Kb 5,7 m lesz a modulnak az ablakot is számolva.
Most a süllyesztésre koncentrálnék: spirálon (2 vágányon) 40 cm-t kell süllyesztenem a vasutat (125-ről 85cm-ig, ott van a párkány), majd visszaemelni. N-ben milyen széles spirál és hány teljes kör alatt tudna 40 cm-t süllyedni szerintetek?
Vagy az ablak előtti részt "kihajthatóra" csinálom meg. :)
A függőlegesbe állított asztalnak az a hátránya, hogy lesznek olyan tereptárgyak amiket N-es méretarányban nem tudsz szépen úgy odaragasztani, hogy idővel ne ferdüljön el a sok függőleges helyzet miatt. További problémát okoz ha túl nagy darabot készítesz egyben, mert nem lesz elég merev. Korábban írtad, hogy moduloknak indult. Ebben az esetben a kisebb modulokat könnyű szétszedni, egymás fölött lehet tárolni és nem foglal el nagyobb helyet, mint egy szekrény. Merevíteni is könnyebb.