Az autó akkumulátora folyamatosan öregszik, több modellnél 80 ezer kilométer után jellemzően már csak a 80%-a áll rendelkezésünkre, 200 ezer kilométer vagy 10 év után pedig már 50% sem, ilyenkor cserélni kell az akkumulátort, ha nem csak a városon belül akarjuk használni az autót.
Tegnap volt szerencsém nagybátyám 150 e km-t futott Opel Amperáját vezetni. Igaz, hogy a tesz egy rövidke, 10 km-es útra korlátozódott, de amit (számomra lényeges dolgokat) meg akartam róla tudni, azt megtudtam.
Az első és legfontosabb dolog a helykínálat. Ahhoz, hogy a fejem rendesen elférjen a tető alatt, szinte a padlóra kellett engedni az ülést. Ekkor olyan mélyre kerültem, hogy a ki- és beszállás a jó kis gerincsérvemnek kifejezetten rosszul esett. Beállítottam a saját méreteimre kényelmesen a vezetőülést, ekkor olyan kevés hely maradt mögöttem, hogy talán a gyerkőceim még elférnek mögöttem, de egy velem azonos méretű, 185 cm feletti utasnak biztosan kényelmetlen. Az ülés fűthető + szellőztethető, ez szinte kötelező kiegészítő a bőrüléseknél. A csomagtartó viszonylag hosszú és széles, de nem túl mély, látszatra a Leaf 360 literes csomagtere nagyobbnak tűnik (katalógus szerint 310 liter, nem is néz ki nagyobbnak). Nincs hátsó térelválasztó a csomagtér és az utastér között, csak egy hálót lehet csomagtér felett kifeszíteni, ez annyira nem szimpatikus, de még elviselhető (láttam kivitelt, ahol rolóval befedhető). A kocsi nagyon alacsony építésű, már egy átlagos fekvőrendőrön is halkan karcol az első spoiler (pedig már nagybátyám el is hagyta a spoiler alján lévő 2 cm -es kiegészítő "kötényt"). Nem csak a lökhárító alja, hanem az egész kocsi építés ilyen mély, ez menet közben jó stabilitást ad a kocsinak (de ezzel sehogy sem tudnék beállni az udvarra, mert az utca és a járdaszint között rézsűn ennél már magasabb építésű kocsik is állandóan fennakadnak. Oda csak a terepjáró a tuti).
Menet közben, elektromos hajtással full villanyautós feeling, nagybátyám nagyon finoman hajtja, városban igyekszik csak villannyal járni, az odafigyelésnek és takarékos vezetésének köszönhetően 80-91 km közötti villany hatótávokat tud vele menni most 30 C körüli hőmérséklet mellett, városban. A tesztvezetésem során kipróbáltuk tisztán elektromos üzemben fél útig, majd kombinált üzemben is a végeredmény 2,8 l/100 km fogyasztás és + 2km elektromos hatótáv lett. Mivel ezt legkevésbé sem sík úton tettük meg 3 személlyel számomra ez teljesen meggyőző eredmény volt, ez meggyőző volt. (Nagybátyám most volt lent vele Horvátországban. Csak itthon, indulás előtt töltötte a kocsit fullra villannyal, út közben nem töltött, 4,2 l/100 km átlaggal nyomta végig az utat oda-vissza, 100-as tempóval pályán. Ez egy 1500 kg-os kocsitól nem rossz). Villanymódban pont olyan csendes, mint a Leaf, sport módban is szedi szépen a lábát, de amikor kombinált módban beindítja a benzinmotort (kb 4000 fordulaton pörgetve, miközben lassítva gurulok a fekvőrendőr felé), akkor majdnem sírva fakadtam. A rádiót szándékosan kikapcsoltam, kíváncsi voltam a motor hangjára és engem zavart. A vezérlő úgy használja a motort, hogy ha egyszer bekapcsolja, akkor min. 2 percig hagyja járni, ezzel is töltve az aksikat. Természetesen csak meredek emelkedő, vagy padlógáznál keltette éltere a benzin erőforrást, az átlag poroszkálásnál EV-hez méltóan ment hangtalanul.
A kocsi figyeli, hogy a benzinmotor mennyit van használatban és ennek megfelelően kalkulálja ki a kötelező olajcsere időszakát, nagybátyám 10 e km használat után 37%-nál jár.
Összességében nem rossz, a bakancslista legvégére felírtam, ha 8 e EUR körül találok megvehető példányt (és még zöld rendszámozható lesz), akkor egy fél éves tesztidőszakra benevezek vele :)
Nekem meg pont az nem...Akkor már egy rendes hybrid. Az I3-ban csak a menetteljesítményei jók. Az ajtórendszere nagyon szar, csomagtere nincs, az ára nagyon magas.
Az utóbbi idők "kíméletlen" használatának köszönhetően a Leaf fogyasztása 11,9 kW/100 km-re esett (6400 km átlagfogyasztása, amiben volt minden: autópálya, hegy-völgy, családi Balatonozás, meg brutál klímázás az elmúlt hetekben). Imádom ezt az autót :)))))
Ez 450 HUF/100 km költséget jelentene (ha a töltéseket nem az ingyenes oszlopokon oldanám meg, hanem otthon). 1,3 l/100 km benzin egyenérték (340 HUF/l-tel számolva). No comment...
Viszont mind a három japán technika volt. Valahogy itt Európában nem tudnak még mindig a dieseltöl elszakadni. Még mindig milliárdokat öntenek annak a fejlesztésére...
Az I-Miev - iOn - C-Zero trióból a Mitsubishi rendelkezik a legkevésbé letisztult formavilággal. Hiába minimális az eltérés (csak a lámpák, a lökhárító és a felni különbözik), a japán dizájn mintha szándékosan meghökkentőre, szokatlanra lett volna kialakítva.
Lehet, hogy elfogult vagyok, de a kék iOn-ra még mai napig úgy tekintek, mint a triumvirátus legszebb tagjára. És amíg használtam, a járókelők arcáról ugyanezt a véleményt olvastam le :)
Sajnálom, hogy megszűnik ez a típus, mert a villanyautózás beugró kategóriás járművét jelentette a I-Miev (valamint az iOn és a C-Zero). Városi közlekedésre a legjobb ár/érték arányú kocsinak tartom.
Hasonlóképpen sajnálom, hogy a Mercedes búcsút int a B250EV típusnak. Kár érte. Ez az autó remek példája annak, hogy nem kell nulláról indítani az elektromos autó tervezést. A meglévő modellek is kialakítható elektromos hajtással (akár kompromisszumok nélkül is). Ez pedig felgyorsíthatja a nagy számú és variációjú EV-k megjelenését. Kíváncsi lettem volna a kocsi sikerére, ha a 11 kW AC helyett a Zoéhoz hasonló 43/22 kW AC-val szerelték volna. Rendes méretű, nettó 36 kWh akksi volt hozzá, jó kis szett lett volna egy gyors AC töltéssel.
10 eve jarok a tipussal, meglepo tudom, de a par tipushiban tul csak a "szokasos" dolgok jonnek elo (mint minden egyeb, hasonlo pl. dizel auton, konszerntol fuggetlenul). Pl. a futomuve abszolut nem hisztis, amitol a legtobben tartanak.
A 763-as már két éve is végig aszfalt volt a 76-ostól Pádisig. Onnan lefelé (Bánffyhunyad felé) még nem.
A Glavoi rétig, illetve tovább a Csodavár menedékházig be tudtunk menni 4 személlyel, felpakolt Jazz-zel, egyszer sem ért le. Végig köves, sziklás, gödrös talaj, de járható. Nem kell SUV.