A fonetikában és a nyelvészeti terminológiában való jártasságodat és igényességedet respektálva tisztelettel megkérdezném Tőled, hogy miért írod következetesen "szonóris"-nak azt a latin eredetű melléknevet, amely a latinban is sonorus (-a, -um), így sokkal korrektebb lenne a magyarban is "szonórus" alak. Szakkörökben ez így szokásos? Ha igen, akkor ezt a szokást pont nyelvészekhez nem annyira illő szokásnak tartom, habár a "szegmens" módjára — amelyet sok hochintelligens személyhez hasonlóan pl. LvT is előszeretettel használ — nyilván ez a forma is relatíve széles körű elismertségre tehet szert (vagy már tett is szert régóta, laikusként én nem tudom). A guglin mindkét formára csak kevés találat van, de azok nem az Általad használt forma mellett szólnak.
Olyan jó látni néha, hogy még a Te tudásodnak is vannak határai :-))). Pedig a válaszért nem kell messzire menni, csak tudni kell egy kicsit oroszul. Van egy szép képekkel illusztrált orosz honlap: http://www.history.avenu.info/zd/smolniy_sobor.html, amelyből kiderül, hogy a Szmolnij kolostor helyén korábban gyantát (szmola) őriztek, amelyből az admiralitás hajójavító üzeme részére ott helyben kátrányt főztek. A Szmolnij neve tehát a valaha ott működött kátránykészítő üzemre utal.
„Tudod hogy ez nálam nem megy... ;)” Tudom, de én ennek csak örülök.
„Amúgy én általánosságban, minden nyelvre való érvénnyel beszéltem a szonoritásról” Igen: a szonoritási sorbarendezés univerzálé, de a megvalósulás, a tőle való pozitív-negatív eltérés nyelvspecifikus.
„a te sorrended jobban elfogadja a gyakori str-szókezdetet, mint rumcié” Az a modell, amiről jól állította LvT, hogy szimpatizálok, ezt úgy oldja fel, hogy az s-t, sz-t nem teszi a szótagkezdetbe, hanem csupán a szótagelőzékbe, és így kivonja a szonoritási sorbarendezés alól.
> megfoghatod az alapját is, legalábbis az is igen ismert név: Смольный (Smoľnyj, Szmolnij)
Természeten emlékszem a "lényin igyot v szmolnij" című leckére, csak annakidején eszembe sem jutott, hogy a Szmolnij jelenthet is valamit. Hmm, "Lenin megy a Gyantásba". Ez úgy hangzik, mintha valami sarki kocsma lenne. Amiről meg Havasi Attila "Lenin" című verse ugrik be. Bocsánat, már megint offtopik...
Vlagyimir Iljics Lenin töpreng a Nagy Októberin:
„Hogy az estém ne vesszen kárba, most elugrom a Putyilov Bárba.
Elütöm az időt egy parti sakkal, és vodkázgatok az elvtársakkal.
Éjfél után van záróra: akkor jöhet a Zauróra.
Befut szépen a Névára: az lesz a burzsujok rémálma.
Félhetnek is, a kurva anyjuk! A Téli Palotát megrohanjuk.
Azután szerintem nem árt, ha rögtön felkötjük a cárt."
> Viszont lehet, hogy a melléknév eredeti jelentése már nem létezik? A szótárban legalábbis nem találok a szmolenszkij mellett más jelentést, mint hogy szmolenszki lakos.
Pedig, ha tanultál oroszt, akkor megfoghatod az alapját is, legalábbis az is igen ismert név: Смольный (Smoľnyj, Szmolnij). A Смоленск (Smolensk, Szolenszk) annyit tesz: szmolniji, és utána értendő valami hímnemű főnév, pl град/город (grad/gorod) ’vár(os)’, дворец (dvorec) ’palota’ stb.
Vö. még Omszk ’omi = Om folyó melletti’, Jakutszk ’jakutiai’ stb.
Ne is nagyon keress olyan orosz melléknevet, hogy *szmolen.
A helyzet az, hogy a -szkij/aja/oje/ije melléknézképző az oroszban, amelyik mindenféle főnévből (köz-, tulajdon-) .
Vasmernél ez van:
"Отсюда произведен др.-русск. гидроним Смольня, откуда название города Смоле́нск"
А Смольня a смолá főnévből ered, amelynek a jelentése 'gyanta', 'kátrány' (továbbá Vasmer szerint 'pokol' és 'kemence' is. Ha az utóbbit fogadjuk epl, akkor névrokona Pestnek, Pécsnek, Bécsnek).
Tehát az alapszó egy vízfolyás neve (Смольня), és ebből képeztek melléknevet, majd annak rövid alakját használják városnévként.
Egyébként ez általános szokás (mármint, hogy a -szkij képzős (az nagyjából megfelel a magyar -i képzőnek, pl. budapesti oroszul будапештский) melléknév rövid alakja szolgál városnévül:
> Azért én megpróbáltam megmaradni a magyar nyelv fonológiájánál.
Tudod hogy ez nálam nem megy... ;)
(Amúgy én általánosságban, minden nyelvre való érvénnyel beszéltem a szonoritásról, hiszen az volt a kérdés, hogy a különböző nyelvek "hangzásbeli szepségének" össezhasonlítására van-e valami alap. A kulturális különbségekre -- ami monduk a magyra és a szláv megvalósítás közt lehet -- magam is céloztam; de ez csak modulálja az általános elvet.)
Nagyon köszönöm, az érvelésed számomra teljesen elfogadható. És a visszautasítást is elfogadom, amatőr a státuszom.
Most valahogy úgy látom, hogy nem a magánhangzó/mássalhangzó kategóriák vannak a nyelvészetben relativizálva (tehát meghatározásuk elsősorban fonatikai alapú), hanem inkább a "nyelvhangzás" kérdésében betöltött szerepük irreleváns (amint ez a msh-torlódás-definíciódból is látszik), és erre kellett volna rájönnöm a kezdetektől fogva, amióta csak a "szonóris" elhangzott itt. De nem jöttem rá, ezért elnézést kérek mindekitől.
Falanxstratégia: németül nem ugyanazt az eredményt kapjuk?
A szonoritási hierarchiára a tanulmányaimból emlékszem, s visszatérve a falanxstratégia szóra, ha jól látom, a te sorrended jobban elfogadja a gyakori str-szókezdetet, mint rumcié. (Habár -- s biztos vannak erre mérések is -- én az s-t szonórisabbnak érzem, mint a t-t.)
> Aki tanult oroszul, az talán emlékszik, hogy vannak rövid alakú és hosszú alakú melléknevek
Hát persze, hogy emlékszem. Egyszerűen csak fel sem vetődött bennem, hogy Szmolenszk város neve már eleve (rövid alakú) melléknév, ami főnevesült. Viszont lehet, hogy a melléknév eredeti jelentése már nem létezik? A szótárban legalábbis nem találok a szmolenszkij mellett más jelentést, mint hogy szmolenszki lakos.
Márpedig a szlávban több független tm- kezdetű tő is van. Ugyanígy a homorgán a dn- esetén. Pm-, bm- nincs, így ezek mindenképpen jelöltebbek, mint a dn-.
> >tekst-skanado > Erről jut eszembe: jól sejtem, hogy aki Smolensk városába való, az nem smolenskski, hanem csupán smolenski? Tehát hogy a sksk torlódást még a szláv nyelvek sem tolerálják?
A sksk torlódás csak hipotetikusan létezhetne a szláv nyelvekben, mivel a gyakorlati életben nem fordul elő, nem vizsgálhatjuk.
A смоленский (smolenskij) sem azért ilyen, mert a torlódás tiltott, hanem azért, amiért a magyarban sem szokás -i melléknévképzővel képzett főnevesedett melléknévből újabb -i képzős melléknevet képezni.
Aki tanult oroszul, az talán emlékszik, hogy vannak rövid alakú és hosszú alakú melléknevek (должен ~ должный; dolžen ~ dolžnyj ’köteles’), nos a -szk végű orosz városnevek végén a -szkij képző rövid alakja van. Ezért a -szk törlése a -szkij hozzáadása előtt morfológiai-szemantaikai jelenség.
P.S. * Hasonlóan a pl. -ovce végű szlovák településnevek rendes melléknévi alakja is -ovský: a -ce kiesik. Ennek oka az, hogy a -ce jelentése itt tkp. -ské ľudia ,azaz ’-i emberek’, így redundáns. * A szlávban a helynevek konkrét melléknévi, ill. lakosnévi alakja legalább annyira megjósolhatatlan, mint az, hogy a magyarban -ban/ben vagy -(o/e/ö)n ragot vesz-e fel egy településnév. * A -ski egyébként jószerivel az egyetlen olyan melléknévvégződés, amelynek nincs rövid alakja még olyan szláv nyelvekben sem, amelyek egyébként teljes funkcionalitásukban megtartották a rövid mellékneveket (mint pl. a szerb-horvát). A rövid alak végén eredetileg kemény jer volt: -skъ, azaz igen rövid u-szerű mgh. Emiatt a sk szótagkezdetre esett, így megfelelt az emelkedő hangzósság szabályának, a 683-beli értékekkel: skъ = 1-2-7. Amikor a X. sz. után a jerek a szláv nyelvekből eltűntek, akkor egy -skъ > -sk változás zajlott volna le, aminek eredményeképpen a sk a szótagvégre került, ahol éppen a hangzósságnak növekednie kellett volna. Mivel ez fonológiailag kerülendő volt, így inkább a hosszú -ski(j) alakor használták helyette. Az oroszban a -sk végű helynevek megmaradása a jereket még ismerő óegyházi szláv irodalmi hagyományok miatt volt lehetséges.
„Nyilvánvalóan egy »Ismerjük meg 5 perc alatt a szótagfonológiát« kurzus nem lehet teljesen alapos” Nyilván. Csak mivel különbözőek vagyunk, különböző az ízlésünk, és mást emelnénk ki. Számomra a magyar szótagelőzék létének érzékeltetése a kiemelendők közé tartozik, de pont a műfajra való tekintettel csak az érzékeltetés szintjén. De ez már pedagógia.
Biztos, hogy a nazális likvidáknál a homorgán explozíva kerülése jellemző. Így szerintem a tn- jelöltebb a pn-nél. De a tm- se tűnik valami meggyőzőnek. Lehet, hogy a pn- csak a hagyomány miatt megy?
> De ha csak tükrözöd az első szótagot, akkor a szonoritási sorbarendezés nem változik, a magyar anyanyelvű nyelve mégis bicsaklik: pmart-li. Ha viszont csak a t-t és a p-t cseréljük fel, jól formált szótagot kapunk: prant-li. Tehát a szonoritási sorbarendezés nem elégséges feltétel.
Nyilvánvalóan egy „Ismerjük meg 5 perc alatt a szótagfonológiát” kurzus nem lehet teljesen alapos, de nem is ez volt a cél, csak a demonstráció.
Ezzel együtt a dolog nyelvfüggő is, hiszen a dno és a tma jólformált – és létező – szlovák szótagok. A magyarban is – ha nem is kedvelt, de megtűrt – szótagkezdet a pn- (pl. pneumatika). Tehát alapvetően nincs gond a zárhang+nazális szótagkezdetekkel.
A probléma itt úgy vélem, nem fonológiai, hanem fonetikai: a p-nél az ajkak alkotta zár feloldódik, mikor az m-hez éppen vissza kellene állítani, miközben ezzel egy időben az uvulát is le kellene engedni. E komplex, egyidejű artikulációs mozgás nehézsége okozza a pm nehézségét. Az n esetén ugyanakkor az ajak lehet nyitva, és a p zárja alatt a nyelv lehet az alveoláris területen, így a zárfeloldás után csak az uvulát kell mozgatni, ez ezért könnyebb.
Vélem, az abszolút fonetikai problémákat nem szükséges fonológiai szabályokba foglalni, mert azok már a fonológiai szint számára külső adottságot jelentenek.
Erről jut eszembe: jól sejtem, hogy aki Smolensk városába való, az nem smolenskski, hanem csupán smolenski? Tehát hogy a sksk torlódást még a szláv nyelvek sem tolerálják?
Nagyon köszönöm a részletes és tartalmast választ. csak ámulni tudok a grúz példáidon (amelyek egyszersmind igen szórakoztatóak). Nagy szerencse, hogy Számodra is szórakoztató az Általad véghezvitt "gyöngyszórás a nép közé", mert e gyöngyszemek nélkül sokkal szegényebbek lennénk itt (úgyhogy örülj, Lájszló!), őszintén mondom!
> Először is hangot adok röstellkedésemnek, hogy teljesen "szétoffolódik"
Annyiban ON-ok vagyunk, hogy amit a magyar egybeír (falanxstratégia, kultmozi stb.) azt a cseh-szlovák külön (falangová stratégia, kultový film).
> a falanxstratégia annyiban nem egészen jó példa, hogy két olyan idegen elemből összeállított szó, amelyeknek hangzása külön-külön is idegen a magyar nyelv hangzásvilágától
Nyilvánvaló, hogy a falanxstatégia itt egy állatorvosi ló. Abban, hogy valami idegen egy nyelv hangzásvilágától, én csak akkor hiszek, ha erről maga a nyelv is számot ad. Ezt pedig úgy teheti, hogy elkerüli, lehetőség szerint meg sem engedi a létét. Itt azt szerettem volna bemutatni, hogy a cseh-szlovák meg sem engedi ilyen szó létrejöttét, a magyar viszont igen.
Az ilyen szavak súlya lehet, hogy jelentéktelen a magyarban (ha folyószövegeket és előfordulási gyakoriságokat veszünk), de a ugyanígy jelentéktelen a csehben-szlovákban a zmrzlina jelentette „mássalhangzósság”. Nincs rá kimutatásom, de minthogy mindkét nyelvben otthonosan mozgok, nekem az az érzésem, hogy a magyarban a gyakorlatban több msh.-torlódás van, mint a szlovákban.
Kicsit más: a neten el lehet csípni azt az eszperantó szót, hogy tekst-skanado ’optikai szövegfelismerés’. És ez a szó éppen egy magyar oldalon van. Az igazi integer nyelvi jellemzők ott érhetők tetten, hogy azokat rendszerint átvisszük idegen nyelvekbe is. Ezért igazán lényeges ez az adat: annyira természetes volt egy ilyen torlódás a szöveget megfogalmazó magyarnak, hogy még abba a nemzetközi nyelvbe is átvitte, amelynek mindenféle náció számára fonetikailag is könnyűnek kellene lennie. Ő tehát egyáltalán nem érezte ezt nehéznek.
> de kételkedem abban, hogy más nyelvek a jóhangzás miatt nem vonnák össze egy szóvá: ennek inkább szóképzési okai vannak
Azt sosem mondtam, hogy ez a jóhangzás miatt történne így. A jóhangzás nem nyelv(észet)i kategória. Zömmel az tetszik, amit megszoktunk, és ami idegen, az kelt furcsállatot. Már ne haragudj, de a cseh „mássalhangzósságával” kapcsolatos meglátásokat én ilyen kultúrafüggő furcsállatnak tekintem, és példáim arra szolgálnak, hogy kicsit benézzünk ez alá, és vegyük észre, hogy objektív megközelítésből más dolgok jönnek ki.
> A fentiekhez képest elképedve látom, hogy a guglin csak egy találatot ad a "falanxstrategie" [...]Vagy rosszul keresem?
Nyilvánvalóan ez olyan partikuláris szó, amelynek a frekvenciája eleve kicsiny. Ezenkívül fel kell figyelni az írt és a beszélt nyelv kettősségére. Ez a szó megkerülhetetlen, amikor Nagy Sándor hadászati sikereiről tárgyalunk. És, szerintem, amikor beszélünk, akkor spontán is a szánkra jöhet. Viszont leírni talán nem írnánk le, hanem helyette falanxra alapozott stratégia állna. Az ilyen körülményes körülírásokat, azonban szóban rendszerint elkerüljük.
Azonban rosszul kerested, célszerű az összetételi határokra egy kötőjelet tenni, így kijönnek az egybeírt alakok mellett a két szóba, ill. a kötőjellel írtak is. A phalanx-strategie 7 találatot* ad, a falanx-stragetie 2-t (közte van a te találtad is). A phalanx-strategy pedig 190-et.
* Az egyik phalanx-strategie éppen cseh, amely az élőlények stratégiáival foglalkozik: „»Guerrilla« vs. »phalanx« strategie u klonálních rostlin”. Ez látszólag ellentmond annak, amit korábban a csehről leírtam, de a „guerilla” és a „phalanx” írásmódból látszik, hogy ezt egyszerűen csak félig fordították le angolból. [Ez persze rögtön arra is rámutat, hogy ez egyben a történelmi mellett egy valós ökológiai műszó is.]
> 1) a falanxstratégia kiejtése során valóban hat mássalhangzó torlódik-e, vagy egyik-másik félig-meddig magánhangzóként is funkcionál, csak nem vesszük észre?
Itt nem funkcionál egyik msh. sem magánhangzóként, ha funkcionálna, akkor nem hoztam volna példaként, mert akkor a zmrzlina esete lenne, ahol csak kettős torlódás van. Viszont tény, hogy rendszerint a beszédgyorsaságtól és az artikulátságtól függően kiesések és hasonulások fordulhatnak elő benne: /nksz-str/ > /nsz-str/ > /nstr/ > /nsr/. Normál beszédben vlsz a 2. és 3. változat lesz a leggyakoribb. A lényeg viszont (és ezért lehet itt hatos torlódásról beszélni): ha akarom ejthető az 1. is.
> 2) Mi a határa a mássalhangzótorlódások kiejthetőségének: van egy maximum, amelynél több igazi msh. fizikailag már nem ejthető ki egymás után? Persze ez nyilván függ a torlódó msh-k karakterétől, meg sorrendjétől.
A 6 már valahol a gyakorlati maximum környékén járhat. Grúzból tudom a vprckvni ’(éppen) hámozom’: ez hét, ill. gvbrdġvnis ’(éppen) kopaszt meg mindek <mondhatná, egy csirke, ha tudna grúzul beszélni>’, ez nyolc (és eléggé kifacsart), ennél hosszabb példám nincs. (N.B. A grzúzban valódi msh.-torlódások vannak, ragozatlan szavakban a max. itt azt hiszem 6.)
> 3) A falanxstratégia mint msh.-torlódási rekorderként a Guinessbe kívánkozik (magyar viszonylatban bizonyára — és világviszonylatban?) ?
Guinessbe nem, de mindenestre eléggé a topon vagyunk ezzel.
„Ha ezt kipróbáljuk: van pl. a trampli szavunk, szótagolva: tramp-li. Ebből világos, hogy a zöngétlen zárhangok kevésbé szonórusak, mint a folyékony r, ill. orrhangú m. Ha megpróbáljuk megfordítani a szótagkezdeten, ill. szótagvégen belüli sorrendet, akkor a nyelvünk meg fog bicsaklani: rtapm-li.” De ha csak tükrözöd az első szótagot, akkor a szonoritási sorbarendezés nem változik, a magyar anyanyelvű nyelve mégis bicsaklik: pmart-li. Ha viszont csak a t-t és a p-t cseréljük fel, jól formált szótagot kapunk: prant-li. Tehát a szonoritási sorbarendezés nem elégséges feltétel.
> Mondjuk a példád annyiból nem releváns, hogy összetett szó.
Három dolgot említenék. (1) A cseh mássalhangzósságára ugyanaz a fél tucat szó/kifejezés kering. Ez alapján jellemzik a nyelvet, holott a legmássalhangzósabb szavak is mindig mondatban jelennek meg. Érdemes meghallgatni Karel Gott Lady Karnevalját annak is, aki nem szereti [mint én sem], annak is negyedik sorát: „teď v srdci chovám, jen lady Karneval” [utolsó sorként is szerepel, ott szinte recitálva artikulálja]. Fel se tűnik ez a magyar szempontból hatos msh.-torlódás. Így a csehre felhozott, urbánus folklórba tartozó példák sem relevánsak.
(2) A mérlegelésbe nemhogy az összetett szavakat be kell vonni, de még a több szavas, egy egységként ejtett kifejezéseket is. Ezek ugyanis fonetikailag egy szót alkotnak, az akusztikus élményt ugyanúgy determinálják, mint ha ugyanaz a kapcsolat egy morfémán belül helyezkedne el.
(3) Nem tudom, hogy feltűnt-e – nekem igen –, hogy az új fogalmakra alkotott szavak a magyarban már elvétve jönnek létre képzéssel, sokkal inkább összetétellel (az átvétel mellett). Emiatt az összetett szavak is relevánsak, minthogy a nyelv egésze szempontjából nem mindegy, hogy a csehhez-szlovákhoz hasonlóan az új szavak jelzős szókapcsolattal képződnek-e, vagy sima összetétellel. Az első a magyarban is falanxi stratégia eredményt adna, ahol nincs csak hármas torlódás.
> És az unikálisságát is kétlem.
Lehet hozni a példákat a környező nyelvekből a hatos vagy hosszabb msh.-torlódásokra (a msh.-torlódást itt definiáljuk úgy, hogy nincs benne szótagcsúcs). Igen csak találékonynak kell szerintem lenni, hogy a grúznál közelebb találjunk.
> A "szubsztanciális" most tényleg hülyeség volt, igaz. Mondjuk, "fizikai". Tehát a példádban a 0. szintet akarta jelenteni. (De nem véletlenül keveredett össze.)
Így sem nagyon tudok válaszolni. Azért mert, a színes példádra visszatérve, ez kultúrafüggő dolog: kinek az ártatlanság, kinek a gyász ugrik be a fehérről. A sárgát a „meleg” oldalra rakják, de bizonyos árnyalataitól én fázom, legalábbis jobban kiver a hideg, mint az egyébként „hideg” kék egyes árnyalataitól.
Egy megközelítés adódik: a szonoritási (hangzóssági) rend. Bizonyos nyelvekben a szonoritás fonológiai szabályt jelent: vagyis a szótagkezdetben csak olyan hangsorozat fordulhat elő, amelynek elemeihez rendelt szonoritási értékek emelkedő vagy stagnáló sorozatot alkotnak, de nincs csökkenés. A szótagmag a legszonórusabb hangzó és a szótagvégen (ha van) a hangsósság a szótagkeztettel inverzen csökken.
Ha ezt kipróbáljuk: van pl. a trampli szavunk, szótagolva: tramp-li. Ebből világos, hogy a zöngétlen zárhangok kevésbé szonórusak, mint a folyékony r, ill. orrhangú m. Ha megpróbáljuk megfordítani a szótagkezdeten, ill. szótagvégen belüli sorrendet, akkor a nyelvünk meg fog bicsaklani: rtapm-li.
A szlavisztika az alábbi hangzóssági rendet ismeri (szögletes zárójelben a szonoritás értéke): zöngétlen réshangok [1] = zöngétlen zárhangok [2] < zöngés réshangok [3] = zöngés zárhangok [4] < orrhangok [5] = folyékony hangok [6] < magánhangzók [7]. Ezzel szemben rumcinak majd objekciója lesz, miszerint a réshangok nem lehetnek kevésbé szonórusak, mint a zárhangok, az ő modellje: zárhangok [1] < réshangok [2] < zengőhangok (=orrhangok+folyékonyak) [3] < magánhangzók [4].
A részleteket persze befolyásolja a fonológiai modell, meg talán az adott kultúra (nyelv) is. De talán a szonoritás felelhet meg a színes hideg–meleg felosztásának. És még, ami az utóbbi szonoritási rendből hiányzik: a zöngés-zöngétlen kontrasztot ismerő hangok közül a zöngések szonórusabbak.
> Az azért nemde a cseh és szlovák nyelv unikuma, hogy egy hang esetén a fonológiai szempontok mintegy felülírják a fonetikait. Mert más nyelvek esetében arról azért nem szoktak vitatkozni, hogy az "a", a "b" vagy akár az "r" hang mással- vagy magánhangzó-e.
Ezt a kérdést ilyen formán visszautasítom. Ez olyan, mintha azt kérdeznéd: csak a cetfélék-e azok az emlősök, amelyeknél vitatkozni szoktak azon, hogy halak-e avagy sem. Ilyesmi csak annak kérdés, aki érdeklődő amatőrként tekinti a kérdést.
De hogy válaszoljak is: az, hogy hangsúlyt hordozhat egy szótagképző „mássalhangzó”, az valóban elég unikális, persze még ide kell venni a szerb-horvátot is. Ez megvolt az ószlávban, vagyis a bulgár és a macedón elődnyelvében, megvolt a szlovénban is (a helyesírás ott még máig úgy tesz, mintha meglenne): Tehát végül is egy nagy nyelvág 2/3-ára jellemző. Sőt az indoeurópai alapnyelvre is rekonstruálják (ott még az m-re és az n-re is). Tehát unikális, de nem off-system.
A világ más nyelveiben másként jelentkezik ez. A japánt pl. nem szótagalapon közelítik meg, hanem moraalapon. Elterjedt az a tévképzet, pl. a japán haikuk 5+7+5 (azaz 17) szótagosak. Ez nem igaz, mivel nem a szótagokat kell számolni, hanem a morákat. A szótagzáró n pl. önálló morát alkot: a szan ’úr’ tehát két morás. A morák előjönnek a japánban a zenei szóhangsúly esetén is, tehát végső soron a szótagzáró n a hangsúly szempontjából a japánban is ugyanolyan viselkedésű, mint egy magánhangzó.
De jó, hogy helyettemm gondolkodsz. Én csak kimásoltam egy hozzászólást, elsősorban amiatt, hogy mutassam, a szótagképző hangok kérdése már 9 éve is téma volt. Egyáltalán nem figyeltem rá, hogy van benne egy ilyen enigmatikus mondat.
Lassan kezd ez olyan lenni, mint a politkai közbeszéd.
Attól tartok, ez alkalommal Te ítélkeztél kissé elhamarkodottan. Én most nem szokatlanul figyelmetlen, hanem szokatlanul tömör, majdhogynem szófukar (wortkarg) voltam. Természetesen rögtön láttam, hogy neme gy friss hozzászólásról van szó, és nem is te vagy annak szerzője, Te csak idézted. De joggal feltételeztem, hogy az idézettel üzenni akartál valakiknek. A kérdés, hogy kiknek szólt az üzenet általam kiemelt része. Ha nem szántad senkinek, akkor félreértettem a dolgot.
Szokatlanul figyelmetlen voltál. Ez a beíreás egy 1997-es, hontalantól jegyzett szöveg szó szerinti idézete. Honnan a fenéből tudjam, miért irígykedett 9 évvel ezelőtt hontalan?
