Gyűlöllek és szeretlek, hogy miért ne kérdezd tőlem meg Gyűlöllek és szeretlek, testem testedtől messze megy Gyűlölek és szeretlek, azt akarom hogy érezd meg Érezd meg a kínomat, és lássad majd a bosszúmat Érezzed hogy nagyon fáj, és miért nem vagy velem már, Tudom minden fontosabb, hidd el ez a gázosabb. Úgy jársz majd mint Nikinél, szenvedhetsz az évekért, De ez megint a te hibád, érted nem lesz nagyon kár,
Gyűlöllek és akarlak, de így el nem fogadlak, Gyűlöllek és akarlak, Rájöttem hogy nem tudlak, se gyűlölni se szeretni El többet nem engedni, Fáj az élet,fáj a szó, minden ami szavakkal mondható, Nem tudom hogy mit tegyek, megváltoztassalak vagy elengedjelek, Elengednélek de nem merem, félek hogy minden tönkre megy, tönkre megy az életem, szívembe kést szúrsz hirtelen, Szenvedni fogok tudom már, Annyira fáj és minden árt,
Hát menj és ne is gondolj rám, nem kell egy fájó boldogság, Azt hittem örökre így marad, Nálad semmi sem volt fontosabb, Szeretnélek jobban szeretni, mindig melletted ébredni, Bánat és bú feledésbe, szeretet jön előtérbe, Úgy sírnék de nem tudok, ezért inkább elfutok, Nincs erőm másra gondolni, csak a szép emléknek hódolni, Ölelni és csókolni, Szívedbe egy kést szúrni, Hogy úgy szenvedj ahogy én teszem És fájjon forrón emlékem,
De nem mert nem merem, Kérlek tedd ezt értem meg, tedd meg te mert én nem tudom, fáj nagyon és fuldoklom, Elvesztem és szétesek, Érzem már az életet, tudom hogy mi mit jelent, hogy milyen valakit igazán szeretni, majd lassan és fájon elengedni, Tudom már mit kell tenni, de ezt senki sem fogja észrevenni, csak én tudom legbelül, hogy a lélek lassan elszenderül, belenyugszol a sorsodba, Holnap meg a múltadba.
Már nem igaz a szó már nem igaz a két cigaretta között kiérdemelt csók, már nem igaz a sírás, s az írás sem igaz, már nem igaz az sem mi félelmetes, mi nagy, már hazug a beteg gyógyulását ígérő vigasz, már a hallgatás is hazug, már a hazugság sem igaz…
Gyötör a sohaseholsehogysemjó fáraszt a bezzegmásokboldogabbak vakká tesz a befalazott jövő-ablak…
Könnyeid síromat ássák rá keresztfát farag a harag
Nincs döntés, nem készülök végső harcra nem fogom a reményt átvinni a túlsó partra…
Már nem igaz a szó már nem igaz a két cigaretta között kiérdemelt csók, már nem igaz a sírás s az írás sem igaz már nem igaz az sem mi félelmetes, mi nagy, már hazug a beteg gyógyulását ígérő vigasz, már a hallgatás is hazug, már a hazugság sem igaz
…nem igaz már semmi, csak az (vagy már az sem igaz?!) hogy nélkülem is velem s már velem is nélkülem vagy…
Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.
Bár nem nekem válaszoltál,de korábban én is rákérdeztem,ezért picit az én ingemnek is érzem,és magamra veszem.Ez így már sokkal árnyaltabb,és kevésbé,sőt egyáltalán nem érzem támadónak!
Ha egyértelműen elkülönítik a 2 kategóriát,elkerülhető lett volna a félreértés...
Én nem minősítem, hogy melyik a jobb. Csak arra válaszoltam, hogy miért nem írta bele a topiknyitó a leírásba, hogy itt saját versek legyenek. Azért, mert eredetileg nem ez volt a szándéka.
De ha a véleményemet kérdezed, mindkettőnek lehet létjogosultsága. Annak is, hogy sok szép verset csokorba gyűjtsünk már bizonyított költőktől, egyfelől csak azért, mert szépek, másfelől, mert nem biztos, hogy mindenki mindent ismer (és nem azért, mert nagy mutatvány), meg annak is, hogy valaki saját verssel próbálkozzon.
Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy ez utóbbiak műértő szemmel sokszor (nem feltétlenül soha) nem ütik meg azt a mértéket, hogy a "legszebb" kategóriába kerüljenek. Olyasmi ez, mondjuk, mintha valaki a legszebb fantasy képek (fiktív) topikba a saját rajzait tenné be Vallejo, Brom, Caldwell és társaik mellé.
Szóval, szerintem ez nem jobb vagy rosszabb kérdése, egyszerűen másról szól a két dolog.
És félreértés ne essék, engem nem zavarnak senki versei, csak a kérdésedre válaszoltam. :)
Nem temetném én még azt,
Ami nem halott.
Mert ahol élet van,
Ott remény születhet.
Ne magasztald
Mi nem remeg, mi sápatag,
A tűz és a víz árja nagy.
Lobogón élni
És kínban halni jobb,
Mint egy életen át csak enyészni.
A vízen úszva is mennybe csap
A szerelem lángja,
Mert ő önmagának édene,
S pusztító átka.
Minél bujdosóbb, titkosabb,
Üldözöttebb, annál édesebb.
Gyászmiséddel is élteted.
Jah, mert itt zöld koszorús költők legjobb szerelmes versei mennek, csak ugye a topicnyitó ezt elfelejtette a fejlécben közölni, a többit meg ki olvassa :-)
Azért nem közölte, mert eleinte nem is erről volt szó. Bizony, itt kezdetben szép idézetek voltak, nem sajátok, bárki visszaolvashat...
Telihold, te félelmetes égi kép. Te, ki mindenkit magasból figyelsz. Minden titkok tudója te, ki az éj leple alatt meglapulva vigyorogva beleásod magad titkainkba.
Még álmunkat sem hagyod szabadon. Abba is befurakodsz, hiába nem akarom. Hiába tiltom meg neked, téged még ez sem érdekel.
Félek tőled, mert hideg vagy és dacos. Félek tőled, mert nem vagy elég messze tőlem. Itt vagy minden éjjel és fölém hajolsz, már-már érzem hideg leheleted arcomon.
Távol vagy, mégis túl közel. Két láthatatlan karod szinte átölel. És megfojt. Érzem levegőt sem kapok. Érzem hogy nem élek, csak úgy vagyok.
Elnyomsz, nem hagysz létezni. Fájó emlékek sorát akarod mindig felhozni. Hiába gyűröm nappal mélyebbre azokat, ha eljön az éjjel s te eszembe jutatod a múltat.
Bambán nézel rám, és vigyorogsz. A képembe röhögsz, és élvezed nagyon. Látod rajtam hogy szenvedek, s hagyod, hagy gyötörjenek a kínzó emlékek- hisz ezt akarod.
Azt akarod hogy ne felejtsek, mert te sem tudsz sosem felejteni. Pedig igazán elfelejthetnél néhány dolgot, például a következő éjjeltől, elfelejthetnél, az égbolton felbukkanni.
Jó az úgy nekem, ha csak a föld másik oldalán szórod mohó fényed az éjszakába, én megelégszem a csillagokkal is, az a kevéske fény, majd vigyáz az álmaimra.
Nem kell, hogy beragyogd az éjjelem. Csak, hagyj - végre hagyj békét nekem! Had aludjak végre egyszer nyugton el, had legyen egyszer álmom végtelen.
El alszok örökre ha úgy akarod, csak ne lássam, azt a merev arcot, amit sugárzol magadból, amit látok. Minden éjjel felbukkan, és néz rám. Megigéz, megbénít, és csak állok némán.
Eszembe jut ezer emlék, minek nem kéne eszembe jutni már rég. Félelmetes sóhajok hagyják el az ajkam, Remeg a kezem, vállam, lábam.
Remeg a szívem is legbelül érzem. Mert félek tőled, sőt gyűlöllek téged. Utállak tiszta szívemből, te ronda vén sápadt hold. Mert minden féle rossz emléket előhozol.
Tudom, hogy az ördöggel cimborálsz, és éjjelente mikor az óra éjfélt üt, titokban a vámpírokkal is koccintasz talán.
Mit akarsz te tőlem? Miért kínzol engem? Miért nem hagysz nekem békét? Miért találtál meg pont engem? Mások égi zenét zengenek hozzád, ezüstös fényedről, mi békét ad.
De engem mégis szétfeszít a fájdalom. Mely átjár minden holdvilágos éjszakán. Feledni akarok. Csak ennyit szeretnék. Mindent elfelejteni, ami fáj, és nem szép.
Nem kell több kínzó emlék, nem kell több átsírt éj még, nem kell több hold és nem kell a kék ég, csak hagy nekem nyugtot, és adj nekem békét!!!!!!!!
Szerelmes lettem úgy két éve,De hiába választott el minket az élet,A szerelmünknek soha nem lesz vége.Mert a vágy, a tűz még mindkettőnket éget. A mi történetünk igencsak hosszú és bonyolult,Nagyon szerettük egymást, de sok volt a gondunk.Én fiatal voltam, még csak tizenöt éves,Mikor megismertem őt, az imádott Édest.Mindketten követtünk el egymás ellen hibát,De nem hittük, hogy egyszer véget érnek a viták.Ez év februárjában viszont, beköszöntött a fagy,Mert kettőnk szíve örökre szétszakadt.Megpróbáltam az életem újra kezdeni,Összetört szívem darabjait összeszedni.Ebben akadt is segítő társam,De nem ö az, akire eddig vártam.Mert a szívem még mindig másé,Méghozzá azé a srácé,Akit 4 hónapja elvesztettem,És 2 éve megszerettem.Lehet, hogy egyszer még együtt leszünk boldogok,És lehet a jövőben szívünk egy ütemre dobog.Mert tudom, hogy szeretjük egymást,Csak idő kell, és megbocsátás.
Mindíg búcsúzunk hamisan halk dal szól eleresztjük félve kezünk alig hűs könnyeket sírunk egyszer elkezdjük mondani miért így történt meg velünk hisz most jön a szabad nyár kelnek fel százával a virágok de mi írtuk meg a történetet mindig csak úgy búcsúztunk alig hűs könnyeket sírunk eleresztjük félve kezünk hamisan halk dal szól Mindíg búcsúzunk mert jön az ősz szedegeti leveleit széllel esővel felhővel szürkeséggel elmúlt szerelemmel
Oldaladon Holddal…
Oldaladon Holddal, két szarvadon Nappal
Csodafiú-szarvas, békülj meg magaddal!
Mátkád elment mással, nem jött napmúlással,
Lelke telve volt bár megszabadúlással.
Ne ríjj minden reggel, ne fújj minden este!
Tiéd lett a lelke, nem lesz tiéd teste.
Hiába kapálod földet bronz-patáddal,
Hiába öklelsz föl mindent arany-ággal.
Tölgyfát kidöntöttél, nem bírtál nádszállal,
Gerendát szétrúgtál, elvertek pálcával.
Oldaladon Holddal, két szarvadon Nappal
Csodafiú-szarvas, békülj meg magaddal!
Mátkád szeme helyén két smaragd-csillagok,
Fényük reád vetül, tüzük terád ragyog.
Mégis elment mással, nem jött napmúlással,
Lelke telve volt bár megszabadulással.
Barátom verse:
Korok…
