az a sokkoló, hogy KZS már azt sem tudja, miről szólnak a dalai - és hogy már nem akar mást, mint szórakoztatni. Lelke rajta.
Éj2 pedig felsorolt pár borzalmas kérdést, leírásából az gyanítható, hogy ennek többszöröse normális kérdés volt. Mi a bajod?
Amúgy aki Kovács Katit így a művésznőnek szegezi, az vagy egy eccerű kis tahó, vagy egy elborult agyú KK rajongó, aki most egy "terrorcselekményt" hajtott végre.
Miért nem lehet erről a dologról leszakadni? Cinianyó meg a Kács énekelt valaha duettet egymással? Már nem ilyen Dáridós balhéra gondolok, hanem hogy komolyan, lemezre.
Kács vagy Zalatnay énekelt-e egyáltalán akármelyik énekesnővel duettet a lemezein? Akkor meg mihez képest kellett volna KZS-nak bármelyikkel is?
Szerbusz! :) Mi a sokkoló? ugye nem lett valami bajod, hogy elolvastad azt a hozzászólást, amiben leírták, milyen volt a beszélgetés? aggódom, kérlek válaszolj! :)
Ölég sokkoló amit írsz, bár nagy meglepetéseket nem tartalmaz. Kívánok Zsuzsának ezúton is további kellemes hihetetlen érzékenységű szemlélődést... Nem mellesleg szeretném felhívni a figyelmét, hogy a ZSZ-K tulajdonképpen elég szomorú dal, az Élünk csendesen pedig vidám, persze jobbra-balra dülüngélni otthonkában az előbbire jobban lehet.
Igen, ott voltam. Nagyon más volt, mint egy tv-s interjú. A teremben teltház volt és negyven fok. Hiába mondta Zsuzsa, hogy az utolsó koncert után levetette színapdi énjét és azóta civilben van, a teremben azonnal elvarázsolta a közönséget, hangulatot csinált. Először Gréczy Zsolt beszélgetett vele, aztán a nézők kérdezhettek. Mesélt a terveiről: új lemez (úgy néz ki, most már tényleg), esetleg jövő januárban aréna. Gréczy javasolta neki, hogy tűzze műsorra a Zöld szemem kék c. dalt, amit Zs. nem tartott képtelen ötletnek. Ezzel szemben hiába énekelné el az Élünk cseneden-t, nem fogja megtenni, mert akkor mindenki elszomorodik. Majd ha már "szép napjaink" lesznek (nem értek vele egyet). Gréczy után állta a sprickoló tömegek kérdéseit is. Zsuzsa profi volt, a rossz kérdésekre is jól válaszolt, nem a "média körút" alatt megszokott panel válaszokat adta, volt idő beszélgetni. Zsuzsa hihetetlen érzékenységgel szemléli a világot, az összefüggéseket. Jó volt hallgatni!
Kedves - hajnali lány! Először is BUÉK neked és minden Zsuzsa kedvelőnek és kevésbé kedvelőnek.
Sajnos nem tudtam elmenni az Alexandrába. Ha ott voltál megkérlek légyszi egy kis beszámoló. Hosszú ideje nem nagyon voltam itthon és az internett látogatásom is elég gyének mondható.
A Szerelem hátoldalán lévő fotó a maga nemében legalább olyan jó, mint amikor az a Please, Please Me nagylemez elején felhangzik, hogy "One, two, three, FOUR!". És aztán robban a muzsika! :)
Nem is értem, miért nem esik lépten-nyomon szó erről a fényképről, amikor a magyar popzenekultúra vizuális oldaláról beszélgetünk. Talán csak azért, mert sosem szoktunk arról beszélgetni.
Oké, akkor utálja. :) Én csak egy könyvben megjelent interjúból idéztem. Igaziból engem nem érdekel, ki kit szeret. Én nem azért szeretem Koncz Zsuzsát, mert Ő kedveli vagy nem kedveli bármelyik pályatársát is.
Az az 1980-as interjú még abból a meghitt időszakból való, amikor még nem léteztek bulvárhírek, amikor csak a bennszülötteknek volt nyilvánvaló, ki kit utál, ki kit nyal, ki homo, ki hetero, ki kinek a párja, férje, szeretője, (hím)ringyója. Ha szóba került valami/valaki kellemetlen, akkor egy szép kerek fillentéssel elintézték a témát. De szép is volt úgy tudni, hogy KZS szereti és tiszteli KK-t, pedig hajajaj, de utálták egymást már akkor is. Keress rá itten mélyebben, ki lett már vesézve.
Ma találtam rá erre a fórumra. Olvasgattam, és hát nem akarok így rögtön az elején kötekedni…. De: Pélyilady, én 23 éves vagyok, nem hallottam élőben 68-ban a Színes ceruzákat és a Mr Alkoholt, de nekem semmi kivetnivaló nincs a mostani előadásában sem. Igen, én bizonyára elvakult Koncz Zsuzsa rajongó vagyok- bár ezt büszkén vállalom- és hozzáteszem nekem most sokkal jobban tetszik, mint azokon a felvételeken a hangja. Sőt a Színes ceruzák most lett az egyik kedvencem. Ő egyébként egy 1980-ban megjelent interjúban mondja magáról, hogy nem egy elsöprő hangerejű, négy oktávos énekes. Ugyanebben azt is említi, hogy Kovács Katit kevésbé ismeri, de a munkái alapján tiszteli és szereti.
Az énekesnő jellegzetes stílusa, amivel másokat elbűvöl. Valakinek tetszik, neked meg nem. Más énekeseknél is van ez így. Nekem sem jön be sokaknak a stílusa. Gondolkodtam milyen példákat hozhatnék, de aki nem szimpatikus, azt nem jegyzem meg, így nem is jutnak eszembe.
A bulvár részlegről nyilatkozni nem tudok, mert én valóban nem olvasom.
A linket a bikinis fotóról viszont köszönöm, mert az mellett még van 58 másik kép is. Sokat még nem láttam belőle.
A glóriáját pedig továbbra is tisztelettel fényesítem, és maradok őszinte híve. ;)
Sziasztok! Én online antikváriumokba regisztráltam be, és kb. féléven belül kínáltak egy ilyet:-) Meg is vettem, most is olvasgatom; így a Koncz-ert után elővettem már...
Lehet, hogy valamelyik kedves "ősfórumozó" bújt Pélylady (!!!) "bőrébe"?! Csakhogy kiugrassza Belőled az igazi rajongót... Ha netán így volt, sikerült...régen olvastam már Tőled ennyi szépet KZs-ről :-)
Nekem tetszik roth ur stílusa :))))). Itt nem is érezném magam otthon nélküle, már akkor otthonossá tette a topikot, mikor én még csak messziről pislogtam bele (ez jó pár év volt:)))) ).
Az hogy az 1970-es tv-felvétel már nincs, enyhe szívbajt hozott rám, ó bár rám bízták volna 20-30 éve az anyagainak archiválását, minden rezdülése megvolna. De a királyiban is sok léhűtő dolgozott-dolgozik, elképesztő, miket műveltek, mert sz@rtak rá (letörölték például Latinovits híres Cippola-alakítását), a kiállítás megnyitó után Módos Pétert is kifaggattam és mesélt ezt-azt, hogy raktak ki véletlenül tekercseket a folyosóra, amiről mások azt hitték, szemét, így veszett el máig is pl. az első Koncz-show, a Volt egyszer egy lány, amit én sem láthattam, lévén még nem volt tévénk és anyám gyerekkoromban szinte semmit se engedett nézni akkor sem, amikor már volt.
Itt vagyok egész életem gyűjtögető-halászó-vadászó-archiváló életmódjával, máig tartó archiválási hajlamaimmal, a gyerekkortól kísérő Koncz-mániámmal, és lám, se pénz, se paripa, tehetetlen vagyok. Még a tévénél is dolgoztam, és míg mások íly könnyen elherdálhattak archív anyagokat, privát akkor sem lehetett szinte egyáltalán hozzájutni az archívumban semmihez. Ami keveset sikerült mégis kimásolnom onnan, abból adtam Zsuzsának. (Nem is beszélve régi tervemről, hogy valami Koncz-Illés-Fonográf archívumot lenne jó létrehozni, na de ahhoz is hely és eszközök kellenének...:(. )
Most kis kárpótlásként teszek ide egy képet erről az ominózus hármasról, emlékszem, eredetileg ez az akkori Film, színház, muzsika c. hetilapban jelent meg.
A Honthy Hanna féle felvétel fent van a jutyubén.
A Koncz-szülőfaluja-lady hsz-át tágra nyílt szemmel olvastam. Mondjuk minden emberi lény itt a földön tökéletlen és gyarló, és mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, és olyan nincs, hogy valakit mindenki csak szeret, bár Zsuzsának e téren sikerült rekordot döntenie szerintem. Nem lehet könnyű bizony reflektor fényben állni folyton és megfelelni a világnak, ő ezt választotta és a tehetsége is errefelé vitte, valóban, ha valakit irritál ez az imázs, akkor ne nézze.
Az idő meg mindannyiunk számára múlik, még Pélyiladynek is.
Amit nem értek, bár színes egy elemzés, miért pont itt tette meg. Itt mi azért jöttünk össze többnyire, mert mi szeretjük ezt a szép hangot, melynek különleges rezgése megérintett minket, ezt a mosolygós-kislányos személyiséget, ezt sokszor meditatív, rezignált, sokszor lázadó, sokszor vidám és lelkesítő de mindenképpen egyedi dal-világot, hangulatot, amit ő jelent a hazai kultúrában. Egyszer Weöres Sándor költő mondta róla még az átkosban, hogy az ő jellegzetes "konczzsuzsasága" bárhol felismerhető a világban. Hát minket ez ejt rabul, akárhogy is.
Innentől aztán lehet mondani bármit, modorosság, lenézés, már nem fénylő magas hang, bulvár szereplés vagy nem szereplés, ésatöbbi, és hogy ebben a kritikus nézőpontban van-e igazság vagy nincs, mindez egyszerűen mellékes.
Mindaz, amit lemezeivel, koncertjeivel produkált évek hosszú sora alatt, mindaz, amit a korosztályomnak, az előttem lévő és az utánam jövő több korosztálynak jelentett és jelent (persze Bródyékkal együtt, de most az ő érdemeikre ebben nem térek ki), sokkal lényegesebb, mint nyilatkozatai stílusának és magas koncerthangjainak kritikai vizsgálata.
Teljesen mindegy, mennyit mesél a családjáról, hogy vélekedik pályatársnőiről, miután évek óta gyötrik ezekkel a kérdésekkel a riporterek, néha ki se tudja kerülni, pedig igen finoman igyekszik kitérni a zaklató és bulvár kérdések elől és ezt nagyon jól teszi szerintem.
A lényeg, hogy ha becsukom a szemem és hallom a Különvonatokat például, mikor nem is hallgatom, vagy a Száz évet, vagy a Kertész leszeket, vagy Az utolsó táncot, vagy amelyik éppen dolgozik bennem, akkor valami nagyon éteri és csodálatos tapasztalatban lehet részem, amin semmi se változtathat és aminek szerencsére nem sok köze van ezekhez az egyéb dolgokhoz. Ezt hívják művészetnek, azt hiszem. Neki nagy adomány a hangja nekünk meg az, hogy hallgathattuk és hallgathatjuk.
