Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44035

Lesznai Anna

 

 

SZAVAIM ANYJA

 

Furcsa szavak, szivembe merről nyilaztok

Mint ölelkeztek játszva pillangós ajkamon?

Miért mondom: „Rózsát és vágyat vérzik a dombunk.”

Hisz barna földből duzzadt a hűs halom

Rajta a virágok tőből teremnek

S kit összebogoz vélük kusza szóm.

A vér s a vágy, lüktetése eremnek.

 

Zöldnedvű zsenge májusi füvet tapodva

Mosolygok bolondos hervadt őszi szavaknak:

„Múltamnak magvát hintem búcsúzó daruhadaknak.”

S ha foglyot és nyulat rejtő csalitos parton

Érett szederrel telíti november a markom,

Fejem csóválom a szókra, kit májusi kedvem kevert el:

„Tavaszok tejét szíva szívem kacagva hevert el.”

 

Mert édes szóim szülője nem vagyok:

Életem varázskapuja alatt

Idegen vándor karaván halad.

Végtelen ősöknek bogárzó kedve

Nyerít soraim dobogó zenéjén,

S még eljövendő napsütések kéjén

Zsendülnek szóvá sallangos betűk.

 

Gyökérző ősök, csillagzó utódok

Testvéri párzás hangja zsong belém

S fák, füvek, felhők párás képzetén

Rovódik révült emberi beszéd.

Szószirmok hullnak halk lelkem havába

S daloló csőrét hajnalszín flamingó

Mártja meg vérem ringó hab tavába.

 

Zengést küld reám zengő Avalun

Hol szól a lomb és cseng a déli csend.

Szeretkezés kincseitől hasadva

Rózsazáport lövell a föld a napra

Hímporos lepkeszárnnyal szőtt az ég

Hívó hegyeknek színe kékkel ég

S keblébe ölel – vár reánk a kék.

 

Ott mennyen húznak megnyílott szemek

Énekes rögben szívek vérzenek,

És szó, szem, szív, mind áttetsző üveg:

Mögöttük ég az ég, mögöttük égek én

Én szóló mécs, fénylő ige az Úr kezén.

 

 

Innen és túl [104-105.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44034

Lesznai Anna

 

 

TÁRGYAK TESTE

 

Kinyújtom kezem a gyufáért

remegve gyújtok gyertyalángot.

Ez itt szobám, a bizton álló asztal,

nem csalhat meg amit szemem tapasztal:

ez a mosdó, a kályha. Jaj minden álomnál

jobb az élet földhöz ragadt szobája.

Mohón érintem a biztos tárgyak testét:

ez fa és nem más, ez itt az ecset meg a festék,

az ajtó a folyosóra nyílik mely kedvesemhez vezet,

kezét megfoghatja kezem ha már nem is szeret,

s ami most fáj az biztos való fájdalom!

Boldog vagyok hogy ezt a kínt még holnap is fájlalhatom.

 

 

Sárga ernyő [12-13.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44033

Lesznai Anna

 

 

ŐSZI FALU

 

Hidegül a zsombék, bámulnak a rétek,

búcsúzik a vadlúd, berzenkedve lépked,

meglibben a szárnya,

rásiklik az árnya

a ballagó nyájra.

Pirospozsgás képét harmatozó halmon

sírva pihenteti a duzzogó alkony.

Varjak népe gyűlik,

nagy éhséggel fűlik –

a szántást megülik.

Pelyvavirág csörög a fecsegő szélben,

kukorica-csövek a kerítés-szélen.

Mögöttük a kertek

már őszbe kevertek,

hűvös eső-vertek.

Zsúpfedeles kunyhók hunyorgatva bújnak,

csorba kéményükből csípős füstöt fújnak.

Ágról diót vernek,

telt zsákok hevernek,

kútból vizet mernek.

Fáradt lábbal ballag haza a vén ispán,

ásít a kocsmára, de betér mégis tán.

Nyitva áll a pajta,

vénasszony orsója

vénségét sóhajtja.

Támolygón terjed szét az estharang érce.

Kakas már a létrán, nyomában a jérce.

„Hancsa, hozd a tálkát!

tejet kérsz vagy kását?”

A répát kiásták.

A pitvarajtóban csupa jézusgyermek,

gödrös testecskékkel csecsemők hevernek,

anyjuk krumplit hámoz,

gazda jöhet már most.

A tehén is álmos.

A vándor üveges, portékája hátán,

nekidől a hídnak. Még vevőre vár tán?

Éhes esti óra –

nem les vásárlóra:

tál ennivalóra.

Zsidóné gyertyája a szombatot várja.

Siralmas rekrutát búcsúztat a párja.

Hull az ökrök járma,

nincsen munka már ma,

dagadoz a párna.

Felvakkant a puli, késett dongót kerget.

Hét szilvafa alatt kis csikó legelget.

Szegen lóg a ködmön.

Pillegető ködben

te se maradj ébren.

Fehér nagy udvaron setét sürgés járja,

három szüle hajlik fortyogó lekvárra,

kever-kavar bele,

fől a szilvák bele,

üst párával tele.

„Ha nem nagyanyónak szólítottál volna,

varangyos békává váltottalak volna.”

Mese mese mesd el...

rettegni ne restellj,

végit ne nevesd el.

Ott hol bölcsőd ringott olajmécs világán,

akaszd föl a gondod, száradjon a kályhán.

Vesd le a topánod,

szíved is, ha fáradt...

Jó melegség árad.

Ablakod verdesi tar juharfa gallya,

babonával tömött ágyad derékalja.

Mese mese mesd el...

Falu békéjébe

magadat temesd el.

 

 

Hatvani kalendárium, 2016.

(1938) [159-160.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44032

Lesznai Anna

 

 

ONDOVAPARTON

 

Zemplén napja fürösztött,

az Ondova vize mosott erőssé,

hol a rozs arany koronája koszorúzza a partot.

Itt lestem a csivittes szárnyú fecskemadár

gyors ki-beröptét éhes csőrü fiához.

Távolban kéklett a hegy...

hátáról vadak és álmok szálltak le éjjel:

a röfögő vadkan hozta fűszer szagát

s a szarvastehén hímért epedő nyögését.

A sasnak borongó árnya is onnan eredvén

súrolta iszapos tükrét a völgyi folyónak.

Túlnan tengeri lengeti bajszát a szélben,

burgonya tátja nedves ajkú virágit,

a kasza eljárja toborzó táncát s ütemre

boldogul rendre a betelt szemű kalász...

Szerelem itt lelt: kakukkfű kékjén, hűs avaron

s az Ondovapartnak ezüstöt szóró homokján;

elébe hulltam, mint kalász a kasza elé.

Most érett a tájék köröttem: imára kulcsolt ujjakkal

keresztbe épült a kéve, pihennek a fészkek

játszi fehér evezővel szelve a szellőt

s a láncfű bóbitája úszik a légben.

Őszülök immár, de mindenik estém kicsalja

az égi pástra a kövér csillagokat.

 

 

Köd előttem, köd utánam, (1923 1930) [282.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44031

Lesznai Anna

 

 

TAVASZI JÁTÉK

 

Mint a piros ünnep

a szürke betű közt,

bíborszín ibolya

búvik meg a fű közt.

Zöld a fűz tarkója,

barnul széthullóban

rügyek takarója.

Fenyő tobozából

akár ifjasszonyka

kecses dobozából

illatos por lebben.

Friss bimbók epednek,

haranggá repednek

kövér katicáknak

imbolygó terhétől.

A rózsatő épül

a nárcisz kitárul

arany násfát árul,

barack bálba készül,

kacér bojtok csüggnek

öreg diófárul.

Sombogyó levél közt

bokrétába fogva,

bogár szerelmével

zúg a vén törzs odva.

Almavirág keblén

mint kisded az emlőn

szomjas pille csámcsog,

füzértáncot járnak

az oroszlánláncok,

nefelejcs, százszorszép

is belép a körbe,

vizes árok partján

késlekedő írisz

tekint a tükörbe.

Halmok keble duzzad,

völgyek öle süpped,

gulya csülke alatt

a puha sár hüppög,

kecske gödölyével

juh a bárányával

a legelőt lépi,

hosszúlábú csikó

hol az anyját szopja

hol meg próbálgatva

az újfüvet tépi.

Napon napot lopva

ugrándoz a hörcsög,

tavasz kocsmájában

ízes rügybort szürcsöl.

Kémény körül rója

köreit a gólya,

meglebben a szárnya,

kíséri az árnya,

piros lába görbed,

kiköt fészke szélén,

négy langyos tojáson

hátravetett csőrrel

kelepel a párja.

Cikázik a fecske

kap a szalmafélén

s bogárért elejti,

kakukk fattyát rejti

s kacag a csaláson.

Rigófütty a hárson.

A nap pőrölyével

végzett a télévvel

s a fellegek súlyát

kis pihékre törte.

A patak megáradt

minden elsöpörve

ami lomha, fáradt.

Kacagós az égbolt...

Ez tavaly is így volt,

tíz éve is így volt,

húsz éve is így volt

meg negyvenöt éve,

jaj de régen tudom

kikelet nótáját

szószerint betéve!

Egy-egy gyenge hangját

fülem elfelejti,

szó színét veszejti,

apránként kiszorul

a tavasz belőlem,

csak odakint járja.

Betolódik lassan

a szívem závárja,

a vidám játékot

zordan kirekeszti.

 

 

Köd előttem, köd utánam,

(1931-1938) [278-281.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44030

Lesznai Anna

 

 

BÚCSÚZTATÓ

 

Nem ma, nem holnap, tán holnapután –

suta napokat számolok bután.

Hogy rámderültek a régi napok,

ágam közt dal és kék mennybolt lakott.

 

De bíbor nyárnak bús szüretje van.

Búcsúzon szállsz rám, kedves madaram,

száradó ágon szárnyad élni fél –

bolond nyarakon rideg tél ítél.

 

Erős az évad rendje: menni kell.

Gólya meg fecske tegnap mentek el,

lám, a vadkácsa holnap száll tova.

Fázós szívemen szíved tétova.

 

Mivel tartsalak, hisz öreg vagyok.

Esik az eső, jönnek a fagyok,

ha itt maradnál, hiába maradnál,

megtévedt madár, elhervadt nyaradnál.

 

Az évad rendje rendre menetel.

Ha te megmaradsz, úgy én megyek el.

Eljönnek értem, hűs földre tapodnak,

hullott árnyékát fenn égő napodnak.

 

Dérrel fedeznek, szórnak zúzmarával,

temetnek önnön díszem avarával,

rejtenek saját lombom aranyával,

elcsattant csókok piros zavarával.

 

Eljött az ősz – hát őszülni muszáj.

Csók helyett új csudát leljen a száj,

leljen búcsúszót, lelket felderítőt,

sebes szárnnyal kék egekre repítőt.

 

Lombom kalitja nyíljon meg neked:

láss meg hét határt, ismerj hét eget,

hét csókos évünk feledjed el hétszer –

hisz bárhová érsz, úgyis engem érsz el.

 

Mert ősibb a nyár minden madaránál,

ősibb az avar a nyár aranyánál,

ősibb és ifjabb a fészek az útnál

s ha hazajutnál, mindig hozzám jutnál.

 

 

Köd előttem, köd utánam, (1923-1930) [255-256.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44029

Lesznai Anna

 

 

ALTATÓ NÓTA

 

Künn március vad évszakán

tavasz sajkál az éj taván,

riadó felleg-karaván

üget a zúgó éjszakán.

Sírnak a felszakadt rügyek,

kedves, ne vess rájuk ügyet!

Te kedvesem, jer én babám

pihenj meg csókom vánkosán.

 

Bennem őszi derű dereng,

betelt mennybolt békén mereng,

dajkadalok danája leng,

anyai csók csengője cseng.

Itt fekszem búfeledten,

múltak csendje felettem.

 

Tavaszok viharában

tékozoltam az ágam,

leráztam a virágom,

lombom a nyárba öltem,

meztelen várt gyümölcsöm

mézét szívedbe töltöm.

 

Mosolygó alma keblem

teneked melengettem,

szóló szőlő az ajkam

szádba szűrni akartam,

csengő barack a csókom

érleltem édes módon.

 

Díszem magamra öltöm

hogy rád hajolva költsem,

szüretemet ne vesd meg,

múlt fájdalmát kövesd meg,

pillantásom keresd meg.

 

Feledjük a tavaszt

véres bimbót fakaszt,

feledjük el magunkat

elkésett csillagunkat,

arányló földi ölbe

csitultan hullik már le

fellegek puha leple,

lágyan az őszi ágyban

pólyaruhával lep be.

 

 

Köd előttem, köd utánam,

(1923-1930) [251-252.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44028

Lesznai Anna

 

 

TAVASZELŐ 

 

Kis bimbó bontja szárnyait

s mint ha valakit várna itt

kitaszítja kócos fejét:

már kankalint virít a rét.

 

A sárgacsőrű fecskefi

fészke szélére lépne ki,

szárnyán még lágy pehely lobog,

kis szíve kíváncsin dobog.

 

Göndör bárány bég az akolban,

keresi, anyja csecse hol van.

Hosszat kortyint ha megtalálta,

kéjesen görbed puha háta.

 

Gyékénybölcsőben kis gyerek

langyos pelenkán hentereg,

rózsás talpát nyújtja az égnek

mint angyalkák, kik kékre lépnek.

 

A föld friss sugár tejét issza.

Dedó világ ez, játszi, tiszta!

A lágy sár is azért vagyon

ha elesel, ne sírj nagyon.

 

...Mindennek ma még híre sincsen.

Kezem ott fagy a rézkilincsen,

leheletem párállni látom,

vad szél kapdossa el kabátom.

 

S mégis ott lenn a föld ölében

varázsos bába-kemencében

pirítják új tavasz csodáit

s táltos vérem lelát odáig.

 

Ó vér, bölcsebb vagy, mint a lélek!

Mert a halál telétől félek,

s ha kókadnak a szenvedélyek,

feledem, hogy örökké élek.

 

A földnek szívéig lelátok,

de jaj, elér az emberátok:

a szívem mélyéig soha!

S mint akit gonosz mostoha

 

üldöz el a szülői háztól,

úgy rettegek az elmulástól.

Ott nincs, aki ölébe zárna...

Boldog a test. A lélek árva.

 

 

Köd előttem, köd utánam,

(1923-1930) [241-242.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44027

Lesznai Anna

 

 

TESTVÉRISÉG

 

Hogy lészen fák feltámadása

Holt virágok, mely mennybe tűztök?

Szitakötő, szíved hová száll

Pásztortüzek, hogy üdvözültök?

Vándorhabra hol vár feloldás

Rög, Messiásod merre késik

Izzó dél, illó páratested

Mely öröklét kövébe vésik?

Áldott ó házak ébredését

Mikor riadják harsonák?

Gyertyák boldogulttá hogy égtek,

Hol leli tűnt illat hónát?

Én testvéreim, néma dolgok

Tört tárgyak züllött, bús szeméten

Ki gyógyítja rátok kezét

Mondván: kelj föl életre készen.

Én testvéreim, látszat-lányok

Szín, szivárvány, tükör-kísértet,

Hang, szerelmes visszhang, madárfütty

A keresztfán ki hal meg érted?

Álom, te is, kit ágy ölében

Rezzent ágaskodó ideg,

Mely valóságok vérborával

Itatják szomjas sémened?

Ó néma dolgok, Látszat-lányok,

Ti emberlélektől szüzek,

Jertek, illatok, színek, álmok

Fák, virágok, párák, tüzek:

Veletek játszik kisded lelkem

Lakmároz dús anyag tején

Nélkületek útnak nem ébred

S a végítélet idején

Véletek száll az Úr elébe

Együtt konyulunk a kezébe:

Egy üdvösség-szomjas kehely...

Vagy könnyű, könytelen pehely

Együtt hullunk a semmiségbe.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1922 [166-167.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44026

Lesznai Anna

 

 

ESTI CSENDÉLET

 

Csillog a kert, mert

Gyökérkereső eső

Mosta zöldre képét

Csámcsogó fiatal földre

Frisset csapkodott.

S lám most

A fecskék sarlószárnyú népét

A tiszta lég

Könnyű magasra emeli.

Teli violaszőrű muskátliágyon

Hever az alkony:

Napot kérődző ősi arany barom, heves pirossal.

De táncol a tejszínű kecske,

Fekete szeme szapora lyukat ver

Égi kéken.

Régi fehér udvaron

Sugáros legelő-pásztot tereget

Honlelő, hősi zajjal térő kolomp.

Ott, hol jobban reszket a lomb

Lompos fürtű érő szilvák közt

Kenyeres párját hívó gerle bujdokol.

De barna karon, tenyeres juharon

Halkan kalimpál

Szárnyas karommal a magvas gyümölcs

Kirívó arany rigó ringó bölcs ütemén.

S a hársak sorban álló, napfaló társak

Csorba villás ága remeg, mert rajta

Remekfajta, tarkabarka harkálycsőr tőre villan.

Illan a pille szivárványszárnya

Hímporos bársony farka

Kövér rózsára hullva, illatba múlva ér.

Már vár

És hímes hírnöknek meghasadva nyit,

Márvány belit kitárva,

Ölet az öles rózsavár.

Alatta kölesszemre kukorékol

A karakán kakas

S lifegő nemre-gőgös tarajjal piroslik.

Szájtáti robajjal lihegő karaván,

Itókás libák, kerek kék leső szemre fogják:

„Mi leszen itt, mit teszen, mit eszen

A cafrangos, parókás, karmantyús kán

Ki nőstények hódolatán sarkantyús kéjjel gázol?”

De éjjelárnyú ereszen

Ösztövér szárnyú, bárgyú denevér

Körtéje csüggedve csüng

S köréje kört vonva

Széjjel-teregetett varázs-leve erejével,

Éhsége tudós szőttesével

A jós pók szövi be.

Tölgy tövibe, mélyes gyöpübe

Hangosló tücsökdal heve erjed.

Terjed a szürkület

Kéjes diadal díja csalogánydalt csattog a sűrűn.

S a völgy ölibe,

Arany csat a láthatár kék övibe,

Égő égi köpübe

Körösztül ezer égő gyűrűn

Pőrén gördül a nap. Izzó bőrén

Dőrén tépett szerelmes bíbor sebek.

S ki tegnaptól habfelleg szőrén hunyva holt;

A hold kilépett

Égi bált sejtve

Tengernyi rőt fényfátylat rejtve

Gyűrt képe alá.

S a nappal tűrt szolgái

Esti urak, a fura békák

Édes kuruttyolással, negédes nagy ugrással

Teremnek a hasadt tornác kövén

S az éji veremnek dongás vedreiből

Zsongás kél.

Félrebillen az árnyékbogrács-födél.

Fekete élő bogarak

Furcsa holt fények ömlenek egyre

S már bagolybegyre került

Az első félénk madárfiók.

Vonuló völgyre, hasaló hegyre

Egyre szorosabban szorul

A fekete rend varázsgyűrűje köröttem:

Sötétség, tövis, kő, örvény, kizmet, kétség.

Ismét messze a reggel s emberi arcom...

Csak egy puha lépés nesze az árnyak közé még

S lelkem levetkezé emberi bőrét.

Ragadozók csőrét, hüllők siklását

Esetlen csírák bomló nászát

Sírom serkedve magamban.

Nyakamba szívós szíjú, kerítő éji kéj kerül:

Külön hiú szeszély a lélek

Látásba révült lázadás,

Örök csak az édes éji láz

Bő, vak adás.

Testem falat falánk füvön,

Szem a földnek testén,

Boros kehely

Teremtő düh úrasztalán,

Élet-szülő szőlő,

Talán párzó pille

Isten mutatóujján megülő

Remegő hímpor.

 

 

Köd előttem, köd utá-

nam, 1922 [159-162.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44025

Lesznai Anna

 

 

MESE-MESE, MESD EL

 

Este van már, este, csend az estek teste

Szürkülő határba lóg az eső lába.

Már a nyár is őszt vár, künn a mezőn csősz jár

Szőlőtőke reszket, rejti a gerezdet.

Dézsmáló madárnak seregei szállnak

Lejjebb párás völgyben, odvas törzsű tölgyben

Mókus karikázik, farkával cicázik.

Kemény makk is koppan, túró disznó toppan

Gyep harmatban ázik, késő virág fázik.

Árny fordul avarra, kanász jobbrul balra

Subájában alszik, hortyogása hallszik.

Még lejjebb a réten, bujdosó setéten

Ugat jó kutyája küllős karikára.

„Jaj, de mély az árok! Kocsis, merre jártok?

Leszna arra vagyon, hova vágyom nagyon.”

„Ne szólíts hiába, lóg az eső lába

Sárga villám lobban, hadd sietek jobban!”

„Állj meg kocsis, állj meg, hazatérőt várj meg!”

„Dörög már az ég is, utasom elég is.

Benn ülnek az ősök, búsan nevetősök

Benn ülnek a holtak, mind kik Lesznán voltak.

Viszünk sok cókmókot, mosolyt, könnyet, csókot,

Hét kosár emléket, nótákat, meséket

Legelső kérődet, feledt szeretődet

Régvolt játszótársod, sok elhalt pajtásod.

Viszünk érett múltat, derültet és dúltat

Sok lehántott éved szekerembe téved.

Holló száll magasba, nincsen hely a kasba

Lóg az eső lába, ne szólíts hiába!”

Este van már, este, csend az estek teste

Elhallgat az eb is, beheged a seb is.

Kit oly szépen kértem, visszatér majd értem –

Lóg az eső lába... szemem könnybe lábad.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1922 [154-155.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44024

Lesznai Anna

 

 

GYERMEKREJTVÉNY

 

1

 

Gyönyörű gyömbérgyökér

Szívben terem, ajkig ér

Ajkon terem, szívbe nyit

Gondolkozz csak egy kicsit.

Ki lehetek? Ha kiejtesz

Többet tettél, mintsem sejtesz.

Vagyok dalos kalitka

Képeskönyv meg muzsika

Pergő orsó, cimbalom

Rejtő-tárna, szélmalom

Kilincs, bilincs, drága kincs

Szerem nincs, se számom nincs.

Mindenekké én válok

Mindenkit megtalálok.

Ki lehetek? Ha idézel

Feneketlen kútba nézel

Ha lefektetsz fehér ágyra

Megfelelek távol vágyra

Csengő utam illó pára

Mégis vagyok multak vára

Oldó, szerző, szerződő

Veszejtő és megőrző

Keltegető, igéző

Semmit be nem tetéző

Senki sebét nem érző

Mindennel együtt vérző.

Nem fért belém soha semmi

De belém kell mindent tenni

Nincsen ujjam, nincsen szemem

Mégis sorsodat szemezem.

Könny vagyok és nevetés

Börtön, halál, születés

Csók-zálog és csalogány

Tárt kapu és zárt magány

Koporsó és ébredés

Minden vagyok, de kevés.

Ki lehetek? Minden vagyok

Ha bennem más szíve ragyog

Ha mögöttem más nem áll

Vagyok hamvadt gyufaszál

Kevesebb a könnycseppnél

Melyet értem ejtettél

Kevesebb a fuvallatnál,

Mellyel engem fuvogattál

Szived nélkül kiaszó

Ki volnék, ha nem: a szó.

 

 

2

 

Arany béklyó, jegygyűrű

Játék labirintsűrű

Eltévedtek pántlikája

Ki nem ejtett szavak szája

Elkerítő kerítő

Párokat felderítő

Vers szegélyén drága hím –

Ki volnék ha nem: a rím.

 

 

3

 

Örök vándorút eredben

Tüzes pőröly kebeledben

Bölcsőd billenő ringása

Sárga lombok sóhajtása

Szellő fodros hullám felett

Hűséggel térő kikelet

Dolgos órák ketyegése

Kisdedeknek pötyögése

Vándorludak V-betűje

Halk misének csengettyűje

Hajnal pünkösd ébredése

Szívedben holt csókok kése

Csillapodás emlékezet

Kezemben a kedves kezed

Kezedben a jövő tettek

Ajkam imája felettek.

Teljesedő nem tervezett

Jövő-menő elérkezett

Gyűrűs folyam szerelem

Kiben fogom kegyesem

Kiben fogan kisdedem

Kiben szívem fürdetem

Benne békél tetemem

Mert befogad kegyesen

Isten vére: szent ütem.

 

 

4

 

Öletlen ölben ringani jó volt

Én voltam a föld, én voltam a mennybolt,

Alakom száz volt, dallamom egy volt

Névvel neveztek: Édenem megholt.

Ki az, ki nevem leveszi rólam?

Szárnyamat bontja gubózó szóban

Szivem celláját feltöri kézzel:

Ömöljék egybe mennyei mézzel?

Nevet az hamvaszt, ki lobbantja méccsé

Gubót az bomlaszt, ki megszövi késszé

Cellát az repeszt, ki formázza épre

Színig dús mézet hordván a lépre.

Te is, ha vágyad versbe keríted

Falatnyi szíved teljesíted

Leválik rólad, mint szilva a gallyról

Szabad elérés kötött sóhajról.

 

 

5

 

Ezer szónál kipróbálom

Valót melyik csókol számon.

Segítsetek, szavaljátok:

Oldó-e vagy kötő átok?

Mert ha tán én kiejtettem

Anélkül hogy megsejtettem

Köztetek van az, ki sejti

Szívének fészkébe rejti.

Nevemnek megtalálója

Néki leszek szolgálója

Ki sok útját véle rója

Termése takarítója

Barátsággal takarója

Üdvössége akarója

Ki magától is megóvja.

Te, ki nevem megtalálod

Megszépülök, majd meglátod.

Ha elkallott nevem kerül,

Orcám mosolygósra derül

Eszembe jut, merről jöttem

Ki parancsa, hogy küldettem

Ki királynak lánya vagyok

Csillagházam merre ragyog.

Szeretőm is megösmerem

Ölembe ölelni merem:

Mert magához hittel nevel

Igaz névvel ő nevez el.

 

 

Köd előttem, köd utá-

nam, 1922 [148-152.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44023

Lesznai Anna

 

 

PÁRÁS A DOMB...

 

Párás a domb,

Szomjas a lomb

A hegyhát fehér

Köd a berekben

Ernyedt erekben

Aludni tér

A vér.

A könnyem is

Könnyen

Rejtem szememben

Ringatom rengeteg

Emlékmagom.

Vajjon kikelnek?

Kehelybe kelnek?

Mézzel is telnek

Uj tavaszon?

Kedves kezedre

Hütlen szemedre

Vajjon még meddig

Szállok híven?

Vagy szállok a napnak

Hol fénydarazsaknak

Fiai laknak

Égmézt harapnak

Zizegve kapnak

Engem szíven?

Uj kelő nyáron

Bomló határon

Ne keress párom.

Rózsád szétszórva

Szerte virul.

S ki tudja majdan

Ki szedi egybe,

Csokorba kegybe

Örökös jegybe

Kinek pirul?

 

 

Nyugat, 1918.

18. szám

bajkálifóka Creative Commons License 2018.11.30 0 0 44022

Váci Mihály-Végül.

 


Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

topoly Creative Commons License 2018.11.29 0 0 44021

Váci Mihály verseit legalább húsz éve olvasgatom. Mostanában a helyi könyvtárban selejteztek le egy '77-es válogatást, abban találtam az őshazás versre. A gúgli segített abban, hogy megtaláljam ebben topikban. Sok év után, ismeretlenül is köszönöm, hogy annak idején felraktad ide.

Előzmény: Zsonát (33813)
Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44020

Lesznai Anna

 

 

IMA

 

Isten, te mindenütt vagy, nincsenek utaid.

Nézz le miránk, kik vándorútra kelten

Nem tudjuk, mi az, biztosan megállni.

 

Isten, mindenttudó vagy, előtted nincs titok.

Nézz le miránk, kik titkok erdejében

Tétován járunk s nem tudjuk, miért.

 

Isten, te végtelen vagy, merő határtalanság.

Nézz le miránk, kik mindig végit érjük

Kinyújtott karunk koszorús körének.

 

Isten, te halhatatlan, tiéd minden öröklét.

Nézz le miránk, önvérünk lüktetése

Méri és mossa életünk határát.

 

Isten, te vagy a minden, kívüled semmi nincs.

Nézz le miránk. Minden kivül vagyon

Az emberszivek piros börtönén.

 

Isten, te önmagad vagy, azonos mély öröm.

Nézz le miránk, sok forrás fut belénk

S önmagunkhoz sohasem juthatunk.

 

Isten, egész vagy, tömör teljesülés.

Nézz le mi ránk, sebzett részek vagyunk

Egésszé nem érik életszemünk.

 

Isten, te szent szabad vagy, vétkezned nem lehet.

Nézz le miránk, minket gördít kezed

S ha hullva hajlunk, mégis vétkezünk.

 

Isten, Isten – feléd kérdve kiáltunk

Hadd igyuk válaszod áldott borát

„Miért”-ed balzsamát ontsad le ránk –

Ne tudjunk mást, csak hogy kellünk neked.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [137-138.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44019

Lesznai Anna

 

 

ISTEN ASZTALÁT TERÍTEM

 

Mióta elejtett engem titkos ágom,

Mióta a buja barna földet hágom,

A tejízű álomburkot szívós ajkkal feltöröm,

S elindultam Isten felé,

Gyenge gyermekkorom óta

Ő volt szomjúm s örömöm...

 

Kerestem a napnak pengő lépte táján,

Égnek tülekedő bikkes lajtorjáján,

Tükrös kékjét mély kutakban,

Éj erdejét felkutattam.

Rám borult a déli réten,

Térdig tüzes lóherében,

Buzgó boldogságom.

Menny harangja zengte: „Hála, hála néked,

Ki öledben ringatsz tentermette néped,

Ki szent köldököddel ezer eget táplálsz,

Magot, szárnyat, lelket tenyeredben számlálsz.”

Tüzes lóherében ígyen énekeltem:

„Te, ki bennem reszketsz, pedig benned keltem,

A verőfény rajtam a te olvadt tested,

Benned fürdő orcám színörömre fested,

Tizenötesztendős nyári aranyalma,

Legyek asztalodon ujjongásba halva

Isten csemegéje.”

 

Kenyeret az Úrnak, mert az Isten éhes

Férfivágyódásra, asszonyszerelemre,

Ölelések malmán ő feléje ömlő

Áldozattá őrölt csók gerjedelemre.

Magját elhintettem utam barázdáján,

Első füve serkedt anyám csókja táján,

Hajnalt lestem, bimbók kelyhüket hogy oldják,

Madárfészek bújva tanultam meg módját:

Hogy telítsek fészket pici puha testtel,

Játszó szeretettel, ki fájni se restell;

Szökkenő mezőkön szemet szaporázzak

Hűlt csók hava alól új tavaszba fázzak.

És amiért magam alázattal adtam,

Ajándokul öröm őrlő tenyerének,

Bennem kalász keljen, életszemmel teljen

Örök arany mára Isten asztalára

Valóság-kenyérnek.

 

Hogy szüretre értem, szőlőhegyre tértem

A szívemet piros Kánaánban értem:

Néma tőke tövén szóló szőlőfürtöt.

Nedvemet facsartam felhők játékából;

Ereimbe bíbort arany égikürtök

Ontottak riadva, hol az alkony lábol.

Színem szegfüveknek színsujtásos leplén

Kisarjadzott vérem mindeneknek testén

Kezemnek nyomából mustot serkentettem

Ajakam szavából mámort merítettem

Dolgok öröméből, magam mélységéből

Édes boritalul a lelkemet mértem

Isten asztalára.

 

Melyik édenkertben gyűjtöttem a mézem,

Dolgok édes szívét sejtő méheimmel?

Mikor szomjuhozva önmagamba néztem

Láttam, hogy a szívem ezer szívet mímel.

Ember, állat, növény s a kövek, a holtak

Százszirmú szívemben egybefogva voltak.

Százszirmú szívemnek zengő rózsájában

Ezer harmatcseppben ezer képük úszott.

Bennem hazajártak, bennem hazagyűltek,

Csöppbe kerekedtek, eggyé édesültek.

És mert én is, én is mindenekben alszom

Íme, minden küldött, hogy feleljen rólam

Szívem trónusához egy-egy drága túszot.

...Létre riogatva ezer álomlepkét

Kibontom most szívem százszín rózsaleplét

Ajándékba virult nyílás örömében

Szívetrejtő szívem száz sziromra tépem,

Szívszirommal hintem az Úr asztalát én

Isten abroszául.

 

Még egy kicsit várok, a nap erre járjon

Aratás térdeljen megérett határon.

Még egy kicsit várok, delelőre érjek

Áldozatra édes teljességgel térjek,

Orcám kivirítson békés belátással,

Könnyem keljen egybe minden vágyódással,

Építsem önmagam szeretettel épre,

Akkor két kezemet mosom tiszta szépre

Bizalom tejével, tejjé olvadt vérrel

S felemelem őket áldó mozdulattal

Rakodt asztal felé, melyet terítettem,

Melyre lelkem adtam, melyre testem tettem

S ráolvasom halkan csekély imádságom:

„Isten, ki leszálltál, nékem testté váltál,

Testeddel etettél, véreddel itattál,

Ne tagadd meg tőlem áldott éhességed,

A szívemnél állj meg, asztalomhoz térjél,

Fogadd szolgálódat, aki szólít téged

Szerény lakomádul.”

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [133-136.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44018

Lesznai Anna

 

 

DARABOS IMÁDSÁG

 

Tudom Istenem, nem a te hibád...

Én voltam az, ki elbuktam előtted.

Volt hivatásom, de én elmaradtam,

A kérdezőnek tévedt szót feleltem

S egy cseppel mindig kevés volt a vér.

 

Bár érdemetlen vagyok, Istenem

Tudom, hogy van ut, mely célhoz vezet

És bűnös az, ki el nem érkezett.

 

Istenem, tudom, hogy van helyes válasz,

Mely úgy illik a kérdések sebére,

Mint konyult porzó ajka tárt bibére.

 

Istenem, vallom, vagyon teljes mérték

Igaz serleg, amelyet színig töltve,

Biztos kézzel feléd nyújtani, érték.

 

Hogy minden kín, csak: éretlen öröm.

Szűnnék minden kín, hogyha szűk szívembe

Világod beférne, mely mérhetlen nagy.

 

...S azért, hogy végesbe tört gyenge vágyam

Tudom és köszönöm, hogy végtelen vagy.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [132.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44017

Lesznai Anna

 

 

ESTI ORGONA

 

Aludtak a kertek,

Gubózva a berkek

Ködszálú szövetbe kevertek.

Párás és piros dombok arcán

Tarka fellegek hevertek.

A naplemente izzó táján

Ott, hol a napgyümölcs felpattan

A harangok bágyadtan

Messziről hozott dalt vertek.

S fényes harmattal kivertek

Voltak a rétek és mezők.

Néma és feledt temetők

Közeledni látszottak az estben.

A bokrok megett lesben,

Mint rajzó méhek dúlt méhesben

Furcsa és ijedt rebbenések keltek.

A rigók éles füttyel énekeltek

S nagy árnyak fekete falatot szeltek

A gyepből. Kis céltalan fénypatakok eredtek.

Dermedt, könnyű ágon felettek

Bimbók csüggtek, rügyek meredtek.

S minden, mit hordott a gally

Jövőbe nyíló tavaly

Mag volt és terhes titok.

A hársfák körül kutató illatok

Kehelylebbentve jártak,

A fenyők felneszeltek

És vártak –

Várt, várt az egész köd-valóság,

Hogy eljöjjön valami rejtett Jóság,

Mi valódibb lesz mindeneknél

És megengedi, hogy a bokrok

És berkek és tornyok és hársfacsokrok

És bogyók és rigók és temetők és rétek

Elfeledjék, hogy éltek!

 

 

Köd előttem, köd utá-

nam, 1918 [125-126.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44016

Lesznai Anna

 

 

DOLGOK ÖRÖME

 

Megállok az éjben, hazatérő holdnak vizében:

Itt van a fák lúdbőrző ága, feslett csillagok nyílnak.

Burjánzó gazocska szálán fontoslik minden pihécske

És külön kerek fészkek kelnek örök jogon...

Nem kérdem gyökered miértjét, karcsú karú juhar

Utatok hováját nem kérdem, súlytalan csillagzatok,

Föld, kebles halmaidat illetem öblös tenyérrel

Televény, elér tehozzád, megpihen rajtad kezem.

Tér nincs köztetek s köztem: világ gyümölcsei, dolgok,

Tér nincs, viszony nincs, csak boldog egymáshoz érés.

 

Biztosan állunk helyünkön: játék-iskatulának

Kirakott házai, fái, barmai zöld fatalappal.

Egymás mellett a sorsunk, önnön talpunk a rend.

Ősokból célba feszített emberi élet

Sziszegő abroncsod íme szívemről lepattant.

Szivárvány íve a kéjnek, izzó arany íve a vágynak

Behorpant a testek édes terhe alatt.

Imák és csókok fátyla megtért ajakamról levásott,

Gyermekkor ugye ez ismét: a dolgok szűz öröme.

Köröttem oktalan béke, nem nyúl semmi belém,

Hogy kitépve engem magamból sodorna mások felé.

Ó! formák biztos világa, keményhéjú kerek:

Magamban épült templom, benned megállok.

Körülöttem a dolgok tartályai külön örömeknek

S mindenikünk kebelében mégis egy szív dobog.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [121.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44015

Lesznai Anna

 

 

GYÜMÖLCS-CSENDÉLET

 

Fekete selymet gyűr most a körték

Mézszínű teste, tojásdad súlya

S lilaszín fürtök hervatag búja

      Zuhog az árnyból.

 

Sokszemű ablak, homályos ajtó

A fehér napfényt százszínre törték

Lángoló pírral nyalták, gyötörték

      Az öblös tálat.

 

Hátrább ó-kendő pompája hervad,

Bár rajzán rózsa s tulipán bomlik

Most egyre szürkül. Lankadtan omlik

      Nehéz redőbe.

 

Áldott gyümölcsök lomhán hevernek

Meztelen arccal, semmit se rejtve.

Virágok nyílnak mézcseppet ejtve

      Rózsás ajakról.

 

Lehullt ma mind, mi szent kegyes köddel

Fedte a tárgyak kívánatos testét.

Szerelmesként, ki várván a párját

Vágyteli kézzel oldja ruháját

Ma minden forma lehántja leplét

      S fürdik a fényben.

 

 

Köd előttem, köd u-

tánam, 1918 [120.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44014

Lesznai Anna

 

FALUSI HARANG

 

Kéklő úton nyárvérű fű virít

Kökény habja kacag.

A tiszta légben eljövendő

Cseresznyék cseppje cseng.

Ring az áprili csend.

Harang nem ring, összetörték...

Néma máma, néma holnap,

Néma meddig, néma meddig?

Csend.

 

Kis soványka harang hangja.

Szűz, susogó selymes lepkék

Szólnának úgy, ha szólnának

Néma hímes lepke szárnyak

Dalt zizegő hímmel lepnék

El az égnek néma leplét

Csendülne a csend.

 

Kiskoromban, est’koromban

Hajnalt, terhes déli hőben,

Őszi, őszi friss időben

Mindig szólott reggel, este

Reggel, délben, este-este,

Néma máma, máma néma

Csend.

 

Kék útú, nyárvérű, kökénnyel habzó falu felett

– Kicsike békepihe, kit a harc közöttünk feledt –

Néma máma, máma néma,

Csend.

 

Régen kékben, lenge légben

Csendülve szökkent az égben,

Mennyei mag elvetőben

Isten felé sietőben

Reggel, este, reggel, este,

Reggel, este, déli hőben...

Csend.

 

Mielőtt belehullott a csendbe

Hamar hadarva sikoltott:

„Örvendjünk, örvendjünk, örvendjünk az Úrnak...

Övé a csend.”

 

 

Köd előttem,

köd utánam,

1918 [106-

107.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44013

Lesznai Anna

 

 

A KERT

 

I. Ajánlás a kertnek

 

Amit tőled kaptam: mások kérve kérik.

Amit másutt vetnek: mind tebenned érik.

Amit láttam, tettem, tanultam és adtam,

Mind körülém gyűlik a lesznai napban.

Ha kertem nem volnál, bizony én sem volnék,

Néma hullámokba nyomtalan omolnék,

Futó homok lennék – de te átöleltél,

Védtelen pusztából dús karámba szeltél...

Ha tükröm nem volnál, magam sose látnám

Vágyam záporára vagy színes szivárvány.

Csudáim és csókom mind tebenned termett

Ágaidról téptem a mézes szerelmet,

Bölcsőnkbe a bimbót is vágyadról szedtem

– Amiért ím híred hálás versbe szedtem.

 

 

II. Nyári bál

 

Illatok lihegve szállnak

Zsúfolt zsályák kiabálnak

Virágok gyümölcsbe válnak

Kering a nyári bál.

 

Rigó ring zengő ágon

Méh zizeg mézszirmú vágyon

Tücsök szól éber gyepágyon

Édeni élő a kert.

 

Úgy szomjazom gyönyörű kelyhét

Száz élet ajaka kell még,

Hogy kedvem véled beteljék

S kiszívja szíved borát.

 

Ha megérett pillám bezárul

S a tarka életbazárrul,

Mely annyi jó csemegét árul,

Csendesen eltávozom:

 

Tebenned, ragyogó kertem,

Kiben kacagva hevertem,

Itt marad lombodba keverten

Lelkemből egy falat.

 

Tudom, ha újra térek,

Ha új életre élek,

Egy leszek ismét véled,

Kedves örömkarám.

 

Talán rügyeddé válok

Tán árnyékos akácod állok

Tán lágy fészkedbe szállok

Rövid füttyű rigó.

 

Tán fű leszek a dombon

Rezgő hang halk kolompon

Vagy dús szellőddel ontom

Sóhajomnak dalát.

 

Tán rög leszek az úton

Tán csillag a tejúton,

Mely kilesve a mennyről

Édes mélyedbe lát.

 

 

III. De ha ismét...

 

De ha ismét vágytelt asszonyi öl örömében

Rakja lelkem a fészkét s létre szakadva

Létre szakadva mennyei álom szűz szövetéből

A földi rögre emberi sorssal kerülök:

Te leszel ismét kertem minden kertek közül!

Akkor is vajon, illatos dús indulásom,

Elűzöl-e engem, s kergetsz a kedves felé

Elűzöl-e engem, mint gyökér kergeti szárát?

„Rabszolgám, szökkenj, vidd vérem a napnak, viríts.”

Elűzöl-e engem, mint gubó küldi a pillét

Mint ahogy teljesedésbe űzi tettét a vágy?

Elűzöl-e engem, mint gyermekkor űzi az embert

Mondván: „Siess, feledj el, ölelj, teremjél!”

Mert elűz a bölcső, a tavasz, a kezdet, a forrás:

Idegen kedves tárja ki karját a szűznek

Idegen mennybe érik minden gyümölcs.

A tettek lehullnak a fáról, a csókok az ágról;

Ki hazulról indul: száműzött céljai házán...

Vagy ha ismét vágytelt asszonyi öl örömében

Rakja lelkem a fészkét s létre szakadva

A földi rögre emberi sorssal kerülök:

Idegen lészen talán bölcsőm helye?

Idegen úton szomjú terel feléd

Feléd én kertem, kit bízón sejtek enyémnek

S a kedvesre lelve, lelek boldog reád.

Benned piros gyümölcsöm ágára ébred

„Enyém vagy” mondja a magnak a békélt gyökér

Virágom repesve önnön szárára száll...

Mert áldott a szűz, ki száműzött sejtő, bolyongott

S asszonnyá érve kedvese kertjébe ér.

Kedvese keblén ébred lelke magára

Kedvese keblén ébred kertjére ő

...Kedvesem, kertem, egyek leszünk-e végre,

Teljesedettek minden kertek közül?

 

 

IV. Zápor előtt

 

Messzi mezőket süvöltve csapkod a szélvész,

Imbolygó hullámba hajolva zúg a vetés.

Zsúpok félve lapulnak, mint nyulak eb csaholásán.

A torony felveti csőrét. Cseng az ijedt harang.

Zokog a vihar, gomolyog lombja a fáknak

Jajongó tenyerük nyújtják kékellő vadgesztenyék

Tövük közt arany zsarátnok, küszködve száll le az alkony

– Ott messzi, ott messzi, ott messzi virít még a nap-palota.

– De a hegyek párába hulltak, borzong a völgyeknek bőre,

Felleg közt ferde holdat kerget már rohanva a szél.

Csecsforma dombunk csudálva mered ki a nyár viharából

Fenyői némán vonulnak, vándorok esti egen.

„Uram, itt vagyok” harsogják hangtalan dallal a törzsek

A dús televényből, s szívemből rózsákat vérzik a vágy.

Juharfánk rozsdás gyümölcse csörögve cseppen az ágról,

Súlyosló almák hullnak, rebben a szárnyas madár.

Most egy vércse visított, siető gesztenye koppan.

A lombok örvénylő árnya elnyeli őket... Setétlik.

Két felleg összecsapódott – csattan a mennyei csók.

 

Én kertem, kulcsolt kezekkel hullok gyepedre

Gyökered husomba markol. Szent esőd mossa a lelkem.

Földedhez sírva simulok: oldja fel könnyem folyása

Oldja fel záporod testem virítani vágyó rögét.

Üdvözlégy, kertem, dombom! áldott keble a földnek,

Kiből szívemre édes feloldozó szépség csurog.

Mesének mágnes hegye, iszonyú, boldog erővel

Vonzottad magadhoz eltévedt, tarka hajómat:

Már feledés habjával repesztéd sóhajos bordám;

Kitépted belőlem keservek acélszögét

Szétzúztad vázát szűkös emberi sorsnak:

Örömbe törve, kéjbe hullva halok beléd!

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [101-105.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44012

Lesznai Anna

 

 

HAZAVÁGYÁS

 

Miért nincs számomra kékebb, mint a Vihorlát kékje?

Mért nincs más zöld, mint a zizegő Ondova völgyé?

Hol suhogó sarló nyomában a darázs duruzsolva száll.

Ott örömet lihegő dombon kemény makk cseperedik tölggyé

Ütemre tavasszal az ember illatos méntát kaszál.

Játszódó gyermekek futnak, visongnak ciripelő gyepben

Gereblyés lányok inge, ingó fehér virág.

Meredek, harmatos úton nyikorog a kocsi fékje

A gazda csikaja torpan, fürjfi riadva rebben.

A föld zöld csipeje reszket, az ég kék sátora leng,

Völgyek citeráján feszülő sugarak húrja peng

Fellegek hátán tapodva a nap, magosra hág.

 

De szomjazom utad porát is lesznai megyei mezsgye,

Faluvég, forduló, kútgém, pocsolya, fürdő kacsák,

Akácok illatos árnya, nyújtózó topolyák...

Már pirkad, a templom tornya rőt csőrrel fúródik az égbe

Ó! mennyek lelketlen derűje, fekete lombú fák!

Dudvás kiskert kebelében kirívón kacag a mák!

Hunyorgó viskók lesnek, a fahíd dobogva reszket

Hazairamló szívem, gyermeki futásnak eresztlek...

 

Egyszerű formáknak háza, kertje egyszerű szónak

Egyszerű vágyak, rátok szomjazva vágyom:

„Friss vizet szeretnék inni” „Harapni foszlós kalácsot.”

„Heverni estvétől délig levendula illatos ágyon.”

„Este a fenyves alatt, hol fütyülnek vidám pirókok

Csókolni akarok váltig sok kerek jóllakott csókot.”

...Így volt ez rendjén: ősszel drágábbak a kertek

Ha bimbós kacajjal a nyárnak megtermő ölében hevertek.

 

Én régi magam – úton útfélen elémbe bukkansz

Jaj! szomjasan futnék feléd – de íme döbbenve megállok.

Ki a kurta rokolyás kövér gyermek? Kik a furcsa leányok,

Szép sorban virító varázsos fasorrá verődtek?

A kisebbek, csukott szemükkel (térdig gyökér még) a földbe nőttek,

S van, ki a testét már pompás vérző magányba tépte.

Ki az ifjasszony ottan, gyermeki álmot ringat ölében

Aluvó szemekkel ütemes rendre illeg a lépte?

Testvér ő fákkal, magával soha szembe nem nézett!...

S ki vagyok idegen, idegen mostani énem?

Múltam képébe búsan csodálva látok:

A visszatérés áldott útját elállom magamtól.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [99-100.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44011

Lesznai Anna

 

HOSSZÚ ŐSZI VERS

 

Békébe burkolt az este, viseli őszi virágát.

Becézi kései kéjét a sokat szült asszony: az év.

Megérlelte sorra a magvát, zsenge szálú mezőit

Szúró kalászba szökötten küldte a kasza elé.

Gyümölcsöt osztott a gaznak, mely rejtezve útszéli sorban

Vándormadár szárnyára bízza a magzatait.

Almái kerekre forrtak, súlyosan csüggnek az ágon

S terhüket sorra elejti a terhes anyai gally.

Jól tudja, hogy bennük a kincs, a talizmán céljába érett,

Mely örök életet adhat s immár teljesek ők.

A fészkek új fészkekbe váltak, s telehintették dalukkal

A nyaraknak fáit és szárnnyal a vándor ősznek egét.

Anyja emlőit böködve szívja az idei bárány

Búzáját behordta az ember, s hitvesi ágyban pihen.

–    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –    –

Csak nékem nincs őszöm ez évben, mert tavaszos serkedt a vágyam

S éber tavaszi kínom nem érlelte csókká az év:

Úgy állok az őszülő kertben, mint az, akit itt feledtek

Szívem még meztelen május – nem öltözi teljesedés.

És szólok a kerthez, a fákhoz, a liliom őszi sorához,

Hogy jöjjenek vissza értem, s ne hagyjanak magtalanul!

De ők sietve csukódnak, magukban hordják a kincsük

Asszonyi szerrel és sorssal mit sem törődnek azok.

Jaj; rajtunk nincs rügyi kényszer. – Ajkamnak vágyát idén már

Nem sűríti csókká az év s nem bontja lelankadt karom.

Véletlen asszonyszerelmet nem vezérel védőn az évad,

S íme bezárta előttem gazdag magházát az ősz...

– Idegen, érett kertben, ittfeledt kikelet kedve,

Egyetlen tavasz az őszben, most fölemelem a fejem!

És vallom: hogy jönnek még évek és őszök, kik díszbe ruháznak,

Leszen még este, mikor csókokba öltözködöm,

S a percek szent fasorában elébe megyek az Úrnak,

Ki ölelő kedvre és magra énnekem rendeltetett.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [89-90.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44010

Lesznai Anna

 

VÁRAKOZÁS

 

Jaj nékem, szedetlen hervad számos gyümölcsfám

Szőlőkertem tövén hány fonnyadó gerezd!

Nem jön, ki tépné rólam a könnyet, a csókot.

– Kedvesemért mennyit szenvednék még örömest.

 

Ne sirj, asszony, mert gazdátlan hervad a szőlőd:

Mindenik szemét számon tartja az Isten

Öblös tenyerében borrá erjed aszúja,

A sohasem sajtolt borban veszendő soha sincsen.

 

Elszórt magvukat Isten megkereste:

Feltámad majdan minden napod teste

És minden elsírt órád rügybe zsendül.

 

Mely áldozati szentelt borrá érett

Bízó kézzel kínáld szerelmetes véred

A kedvesnek ha útadon eléred

 

Csókodban ezer csóknak kelyhe csendül.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [78.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44009

Lesznai Anna

 

 

NAPSZÁLLTÁN

 

Kedvesem, enyhítsd a csókot: ejtsd el a tőrt.

 

Nem látod, estbe borult a bíbor határ.

Nem látod te, ki szembekerültél velem:

Sok kicsi ránc gyűlt néző szemem köré,

Fáradt őszbe vegyül már gyűrűs hajam.

Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

 

Már eleget sírtam bódult hársfa-fasorban.

Már elegen téptek belőlem rezgő sikolyt.

Jobb lenne halkan ülni az ablak előtt

Gyermekek táncát lesve az alkonyaton.

Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

 

Jó lenne pihenni, bizton nyugodni már,

Mint testvér a testvér egy ölből fakadt ölén.

Bízni, hogy máma és holnap s örökkön-örökké

Kiváltja, megváltja hangod visszhangzó életemet.

Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

 

Ne higgyed, ne várjad, hogy sokfelé viszen az út.

Mert delelőt látott, aludni száll már a nap.

Hiába ösztöklöd, szítod érett szívünk:

Aranysúlyától telten csak hazahull.

Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

 

Most olvad mézbe a végső, véres sugár.

Hadd leljen karodban az édes alkonyi tűz,

S rögzitsen engem sorsod ércserlegére

Rózsás zománcként az izzó esti kohó.

Kedvesem, enyhítsd a csókot, ejtsd el a tőrt.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [75-76.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44008

Lesznai Anna

 

 

EGYSZERŰ DAL

 

Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,

A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.

Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

 

Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt

A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,

Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

 

Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,

Ő alszik és hüvös, de viselős izzó kehellyel.

Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

 

Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.

Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.

Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

 

Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,

Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.

Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

 

Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,

Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.

Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

 

Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,

Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,

Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

 

Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket

Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.

Jaj, tudni, szólni szemérmes szívnek nehéz.

 

Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,

Léptednek nyomán arannyal porzik az út.

Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [73-74.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44007

Lesznai Anna

 

 

SZÜRETI KIS NÓTA

 

Kedves a tavasz, jó a nyár,

Ki tárt kehellyel magra vár

S a szél, a szelídült betyár

Selyem topánban súgva jár.

 

De édesebb az őszi est:

Mint ért gerezd, úgy zsong a test.

Szüreti vért szűr a határ

Legérdesebb az esti pár.

 

Ó esti illat, őszi kéj,

Szívem zengő serleg, zenélj.

Búcsús örömmel szerteszét

Ontsad dalos nyarad delét.

 

A nyár már elég régen áll

A csattanó fürt kiabál:

,,Hamvadó piros lomb között

Vetkezd le, nyár, dús köntösöd.

 

Ringj bíbor égen meztelen

És lágyan, érten, nesztelen

Feletted, halk felleg halad,

A sors ölébe ejtsd magad.”

 

Halljad én mézem, kedvesem

Alkonyízű szerelmesem

Koccintsunk össze két szívet

Egy tüzeset, egy részeget.

 

Ért kérés, teljesült fohász

Magba szökkenő őszi nász

Zamatos, sűrű halk öröm...

Hörpintsd föl szívem, s eltöröm.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [71-72.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.11.12 0 0 44006

Lesznai Anna

 

 

AJÁNDÉK

 

Ajkamba szállott pirosló vérem,

Hogy közelgő ajkad jöttére érjen,

Szemeim körül udvara támadt

Királyi csókod kívánt nyomának.

Hogy minden vágyad magába vésse,

Megnyílott karom lágy ölelése.

Szent aranyserleg lett az én testem,

Hogy kelyhébe téged szomjún vehessen.

S testté lett lelkem, beszédes lelkem,

Hogy csókká válva megváltód lehessen,

Hogy vérré válva vehessen néked

Egy cseppnyi-percnyi üdvösséget.

De a te szemed nem pihent rajtam,

Iramló ajkad nem lelte ajkam

Szent aranyserleg bántotta tested

Játszódó patak medrét kerested.

Mint csörtető szarvas erdei ágat

Ugy tépett engem rohanó vágyad.

S mint vérrel rontott bíbor ivónál

Szép kényes szarvas horkanva retten:

Riadó gőggel, meglepetten

Sebzett lelkem partján megálltál.

 

 

Köd előttem, köd utánam, 1918 [62.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!