OKT kb. 1100 km
AK kb. 850 km
RP DDK kb. 560 km
DDP kb. 320 km
Ez után ha minden igaz, akkor a Pest megyei Piros jön Verőcétől Apajpusztáig, ahogy Zete is írja (én nem tudtam, hogy 315 km, de legalább 250-re becsültem volna)
Biztos, hogy több, mint 150 a Közép-Dunántúli Piros (Szártól a Vértesen - Bakonyon át most épp nemtom meddig, de jó sokáig)
A Kohász Kék ugye kb. 110, igaz, ez nem végig azonos jelzés!
A Móricz Zsigmond Emlékút (Szabolcs megyei piros) szintén 150 km.
Az SK által már említett Budapest környéki piros valóban 87 km :))
Dél-Zalában az Olajos körút (piros jelzés) olyan 90 km körül van.
Idén végre elkészült az osztrák határtól a Kis-Balatonig (Őrség, Göcsej, Zalai-dombság) vezető folyamatos piros sáv jelzés is, ez is kb. 150 km körül van.
A Balaton-felvidéki Kék olyan 110 tudtommal.
Mindszentről az AK-t az E7 európai vándorútba bekötő piros jelzés a nagylaki országhatárig olyan 80-90 km körül van.
Most ezek jutottak eszembe, talán egyik 80 km feletti magyar turistautat se hagytam ki, ha mégis, akkor sorry :))
Szerintem Visztula a Pest megyei Pirosra gondol. Valahonnan Verőcéről indul, és félkörívben kerüli meg Budapestet. Kb. 150 km lehet, de én sem tudok róla semmit.
Nem inkább Pest-megyei Piros Túra?
Az kb. 315 km, de holnapra pontosan is meg tudom mondani. Verőcétől Apajig, át a Gödöllői-dombságon, meg utána a pesti síkon. Teljesíthető gyalog, kerékpárral, motorral, traktorral, lóháton, stb. tetszés szerint - és ez mind teljesen komoly!
Én 20-át javasolnám, mert 22-én azért húzós napunk lesz (kora hajnali kelés, utazás Keszthelyre, 41 km-es kéktúra, egy-két húzósabb szinttel megspékelve).
A Bp. környéki piros 87 km. Ezt igen jól tudom mint háromszoros Piros 85 teljesítő. Október végén - november elején minden évben szervezetten is végigmehetsz rajta egy napa alatt. :-)
Na, nem is hittem volna, hogy így felcsigázom az érdeklődéseteket!
Szóval: Gethe sporttárs a túra "atyja", vele itt is, nomeg a TT topikban sűrűn lehet találkozni. Nézd meg a honlapját, nagyon korrekt, többek között errol a túráról is mindent meg lehet tudni. Neki kell elküldeni az igazolólapot, amit a netről le lehet tölteni.
A táv egyébként kb. 18 km, szint max. 2-300m, nem emléxem fejből, de mindenképp teljesíthető!
Mi is ez a Gödöllői-kék? Eddig csak itt olvastam róla utalásokat, a neten semmi, egy FF szkennelt térképen egy Gödöllő-Bag szakaszt találtam, aztán abbahagytam, mert kezd kifolyni a szemem.
Mint gödöllői lakos nehogymár 1xse menjek végig rajta.
Szóval mi is ez a mozgalom?
Az ötlet remek! Eddig úgy sem sikerült beterveznem a teljesítését. Hátha még Gethe Lacival is találkozhatnánk, akkor a díjazás is lerendezhető lenne, postázási macera nélkül.
Hogy lehet mindent ilyen komolyan venni?? Mint a kisiskolások!
Azért mert egy-egy hozzászólás végéről lemarad a szmájli (szerintem véletlenül, olvasva néhány ominózus hozzászólást, én csak poénként tudnám felfogni), még nem kell megsértődni!
HEV, SK, nehogy most ilyen pitiáner dolog miatt egymásnak essetek! Ez eddig egy békés topik volt, azért is írkáltam ide, ne rontsuk már el!!!!
OK???????
Na, ez eddig off volt, de hogy ne csak az legyen, megkérdezném a T. társaságot:
Mit szólnátok egy dec.20-i v. 21-i "Kéktúra - jelvényszerző túramozgalmak" topik kiránduláshoz, és utána béküléssel egybekötött sörözéshez/forraltborozáshoz/bambizáshoz?
A tervem a Gödöllői-Kék teljesítése, mert:
1. Jelvényszerző túramozgalom
2. Kéktúra is!
3. Közel van Budapesthez, jó a közlekedés
4. Mégiscsak vidék, így nem lehet sértődés
5. Viszonylag könnyen teljesíthető, még kisebb hóban is, és a szintek sem jelentősek: egyszóval még a magamfajta rosszabb kondiban lévők is tudják teljesíteni.
6. (Télen nincsenek darazsak - gethe spori szerint jobb elkerülni őket.)
Vélemények?
Ui.: remélem nem bántottam meg senkit?! És le ne maradjon: :-)
neked aztán lételemed a konfrontáció! (lásd pl. Túsnyik Béla affér a szomszédos topikban) - az a véleményem, hogy jobb lenne, ha nem a topikban meccselnétek, hanem "kimennétek a hóra", és privátban rendeznétek le a nézeteltérést.
HEV!
Azért sejthetted volna, hogy a "b...pesti" poénoddal vihart fogsz kavarni, mert ha jól emlékszem, nem is olyan régen a p-ista féle ttúraszervező levlistán is okoztál vele némi felzúdulást.
Ne tedd. Nekem ugyanez járt az eszemben este, bár csak erre a topikra vonatkoztatva. Legalább érted, hogy miért. Azt a mondatot hasonlatnak írtam be, hogy te is értsed, hogy én mit éreztem. Természetesen mindenki tudja, hogy a vers kétszáz éves, és nem tartom aktuálisnak.
>Bocs, ez még kikivánkozott belőlem. De az >elnézéskérésed után már nem írom be ide azt a >Csokonai-verset, amit az este kikerestem. :-))))
Attol még én is és szerintem más is tudja, hogy mire gondoltál , szerintem ezek után nyugodtan magadra is értheted a be nem irt idézetet , én mindenesetre kiszállok az összes Indexes topic olvasásából is ezennel.
OK. Elsőre próbáltam humorral elütni a dolgot, de megmondtam, hogy nekem ez bántó, erre Joey még egyszer beírta, és te meg közölted, hogy semmiképpen nem sértő, holott igenis az, és ezen kaptam fel a vizet. Mert az idézőjel ezen nem segít. Gondolom, senki nem örül, ha a szülőfaluját gyalázzák. De rendben, felejtsük el.
Egyébként egy másik topikban hirdettem és vezettem már Budapesten belüli kirándulást is a város szépségeinek és értékeinek felfedezésére. Lehet, hogy nincs mindenkinek nyitva a szeme az ilyesmire, de Budapest turisztikai szemmel is értékes város.
Ami meg a környezetvédőket illeti, hát találkoztam én már ilyen társasággal, és az volt az érzésem, hogy nagyon sokszor épp a gúnyolódással, szócsavarással, névferdítéssel fedik el a lényeget és teszik ellenszenvessé magukat olyan közönség szemében, akik amúgy nyitottak lennének a mondanivalójukra. Az én fülem is a Büdöspestnél záródott be egy ilyen beszélgetésen, mert onnantól hiteltelen volt számomra az amúgy Erdélyből áttelepült, Budapesten élő fickó; ha ennyire utálja ezt a várost, amely befogadta őt, akkor minek van itt, és miért nem él olyan helyen, amit el tud fogadni?
Bocs, ez még kikivánkozott belőlem. De az elnézéskérésed után már nem írom be ide azt a Csokonai-verset, amit az este kikerestem. :-))))
Közeleg a Karácsony, ami sokaknak a szeretet ünnepét jelenti, meg nyilván halmozódik a stressz is, az évvége felé közeledve... De azért a humor akkor is humor marad, nem jó ennyire érzékenykedni, így felfújni egy semmiséget. Nem jellemző a hozzászólókra az ország bármely részének lebecsülése sem a tiszteletlenség, érzéketlenség, stb., ezt láthattad/olvashattad te is.
Mielőtt újabb problémát okoznék, megkérdezem, hogy pld. eléggé etikatlan lenne e ha mondjuk ide beirkálnám azon sporttársak nevét akik megrendeltek tőlem megyei turafuzeteket és el is küldtem de a vételár , hogy kellőképpen finom legyek még valószinüleg uton van ?
Kedves SK, ezennel elnézést kérek Tőled és a többi sporttárstól ha tiszteletlenségnek érezte az amúgy idézőjelek között megfogalmazott minősitést annak ellenére, hogy szerintem nem az. Itt a vitának tovább tényleg nincs helye , remélem senki nem folytatja !
Fáj, hogy épp ebben a topicban emberek ilyen érzéketlenek rá, ha valaki azt mondja, hogy szereti a szülőföldjét, az otthonát, és elvárja iránta a tiszteletet.
Ennek a topicnak a címe "Kéktúra - jelvényszerző túramozgalmak". Én eddig azt hittem, hogy az egész túramozgalmasdi a haza megismeréséről, az ország különböző részeinek bejárásáról és az ott élő emberekkel való találkozásról szól.
Budapest talán kevesebb, mint a többi? Nem ugyanolyan emberek élnek itt? Nincs itt egy csomó érték? Vagy csak a börzsönyi földvárakból meg a somogyi erdőkből áll ez az ország? Én elmentem Somogyba, és tisztelettel írtam róla.
Tudom, hogy a környezetvédők szeretnek ezzel viccelni, nem ma hallottam először. De attól még sértő. Engem például határozottan sért. Ócsárolhatom én is a te faludat?
Senki nem mondta, hogy nem kapsz CD-t. A terjesztés még nem kezdődött el. Efemm is kapott ma egy mastert, nyilván ő és Larzen is jelentkezni fog, ha van mit osztogatni.
Környezet és természetvédő körökben ez egy közismert kifejezés, egyértelműen azt jelenti amit jelent , lehet vitatni vagy sem , mindenesetre nem érdemes:-) attól még igaz és semmiképpen nem sértő.
Aki meg eddig nem hallotta az gondoljon a régi viccre, egy ujszülöttnek stb.
UFF. legfeljebb nem kapok CD-t. Attól még nem dőlök a kardomba?
Ja mellesleg Töröcskén ellopták a DDP nyalókás dobozt, most megint csináltathatok újat.
Ja és Aliréten uj erdész van, a turázókra eresztette a kutyajat, állitólag a nyalókás dobozt is eltüntette de én nem merem megnézni, hátha lőnek is?