Ide várunk minden olyan vasútfotóst, aki tisztességes szándékkal áll ki fotózni, emberszámba veszi a vasutas dolgozókat, a vasútfotósokat, és nem konfrontálódik velük.
Én is kb. azt szerettm volna írni, mint Gigantos4, tehát csak egyetérteni tudok.
Mivel nem vagyok profi fotós, így én is szivesen elfogadom az építő kritikát (Pl.: hogy, hogyan állítsam be a gépet, milyen szögből fotózzak, stb), de azt nem szeretem, ha csak az a válasz, hogy sz*r. (Ezt egy másik odalon történt nem az indexen)
Először is a hozzászólásban vannak olyan dolgok amiben egyetértünk, pl.: a bírálat hangneme. Sajnos a hozzászóló topiktárs ajtóstol rontott a házba, ami - és ezt most magamra veszem - nálam egyáltalán nem képezte sértődés tárgyát. Miért nem azzal kezdte, hogy régóta foglalkozom fotózással, és ha úgy alakul szeretném elmondani a vélemyényemet a képekről. Hozzászóás képszám, vélemény.
A topiktárs elmondta a véleményét, melyre megítélésem szerint elég kultúrált hangnemben válaszoltam. Ezek szerint még nem sikerült a 199-es hozzászólásomat elolvasni. A bírálatot - és most csak a magam nevében beszélek - természetesen elfogadom, csak nem abban a formában, hogy ez rossz, mert én azt mondtam. Ezek nem érvek. De ha pl.: a bíráló azt modja, túlhúztad a zoomot, rossz helyen álltál, máskor erre, vagy arra figyelj, akkor megköszönöm neki és mivel ő biztos régebb óta űzi ezt a "sportot" mint én, megfogadom a tanácsát.
Az elején nem akartam megemlíteni a véleményemet, de most megteszem...
"...pusztán arról, hogy amennyiben bárki képet, vagy képeket rak fel, akkor az esetleges bírálat tárgyát KULTÚRÁLT körülmények között tegyük meg anélkül, hogy ezzel bárkit megsértenénk, vagy megbántanánk. A másik dolog: ezen a topikon is bárki elmondhatja a véleményét, ezzel segítve a fotóstárs fejlődését, hiszen senki nem profi fotósként kezdte."
Elvileg a többi fotóstopik is erről szólna, csak egyrészt a véleményt írók stílusával, másrészt a kritikát kapó fotósokkal is vannak problémák. Ha ott nem képesek normális hangnemben véleményt mondani, akkor miből gondolod, hogy itt ez működni fog? Vagy ugyanazok fognak itt is véleményt mondani, és akkor a stílus sem fog változni, ha pedig tényleg lesznek normális hangvételű alkotó kritikák, akkor miért nem írtak azok eddig a többibe? Másrészről meg a kritikát "fogadni" is tudni kell, ha jogos az észrevétel, akkor nem megsértődni kell, hanem tanulni belőle. Szerintem ez sem megy gördülékenyen.
Ha meg nem lesz semmilyen kritika, csak a"hű de jó kép", akkor meg minek az egész?
A képek nagy többségében nem volt feltüntetve, hogy dokumentum fotó. De ez nem is lehet mentség mindig. Nem tartom magamat profinak, mivel a profi az aki ebből él. Én viszont egyelőre nem, attól függetlenül, hogy van egy sajtó orgánum ahol fotózok. Itt van egy pár link az én képeimmel, részletesen holnap majd válaszolok most nem igazán érek rá. Szívesen veszem a véleményeket. Pörbölyi kisvasúti napTehervonatok a 45-s vonalon
Végig olvastam a topic összes hozzászólását. Öntömjénezés megy. Ezzel a kijelentéseddel nem értek egyet, mert ezek szerint nem olvastad végig figyelmesen a hozzászólásokat! Ha csak egy hozzászólással lejjebb nézted ott is szerepel, hogy csak dokumentum jelleggel. Ez azt jelenti, hogy pl.: magam is elismertem, hogy a kép nem sikerült valami jól.
Természetesen bírálni bárkit, bármelyik képet, bármikor lehet. Az én leolvasatomban csak két esetben lehet bírálni:
1. Te profi fotós vagy és más szemmel nézed az amatőröket,
2. Nem vagy profi, és ezért nézed más szemmel az amatőröket.
Ugyanakkor hiányoltam a hozzászólásod mellékletét képező álatalad "tökéletesnek ítélt" képet. Amennyiben rendelkezel vele, kérlek mutasd meg nekünk, és ennek fényében ne úgy bírálj, ahogy eddig tetted, hanem építő jelleggel. Ha pedig nem rendelkezel ilyen képpel, akkor pedig nincs erkölcsi alapod arra, hogy bírálj olyanokat olyanokért amivel Te magad sem rendelkezel.
Amikor bárki azt írja egy képre, hogy szép, vagy jó, az elsősorban a témaválasztásnak, és csak másodsorban vonatkozik a kép minőségére.
Tekintettel arra, hogy a topiktársak különböző időben, különböző gépekkel járnak ki fotózni, így teljesen természetes, hogy a képek is különböző minőségűek lesznek. Ezért bárkit is elítélni etikátlan!
Ha úgy ítéled meg, hogy ezek a képek publikálásra alkalmatlanok - melyekkel szintén vitába szállok - , akkor két dolgot tehetsz:
1. Írsz a Moderátoroknak, hogy a képeket tiltsák le,
2. Nem látogatod többet ezt a topikot.
A hozzászólásokban senki nem hivatkozott olyan dolgokra, mint amit Te a hozzászólásodban leírtál. Itt adok igazat Vöri ae nevű topiktársnak, aki azt írta, hogy ez a részedről inkorrekt magatartás volt. Megítélésem szerint is a leírt véleményedből csak az irigység beszélt.
V 43 3159 nevű topiktárs is találóan regált a hozzászólásodra, aki azt mondta, hogy ez a topik nem azért van, hogy bíráljunk, hanem, hogy megosszuk egymással a látottakat és információt cseréljünk.
A negatív kritikákra ott az összes többi topic, ez éppen azok miatt jött létre. Itt nem a kritikáról szól az élet, hanem egymás képeinek megosztásáról s az információ cseréről mindenféle kritika nélkül. Ide szimplán a fotózás öröméért térnek be az emberek.
Ha már információ: 11 előtt nem sokkal az egyik mávos Taurus próbázó kocsikkal haladt Hegyeshalom felé. Szerintem már elindult vissza Pestnek, de nem lehet tudni. A vonatban egy Halbi vezérlő is van, a számát nemtudom sajnos. Kép holnap vagy hétfőn várható :).
Végig olvastam a topic összes hozzászólását. Öntömjénezés megy. Egy negatív kritikát se láttam, pedig van mit csiszolni a képeken. Lehet jönni azzal, hogy nincs csillagvizsgálós dslr gépünk meg, hogy nem született senki profi fotósnak, de ha gyakorolnának az emberek egy kis önkritikát akkor nem tennék fel az olyan képeket, amiket nem érdemes publikálni. És itt még meg is dicsérik, hogy jól van nagyon szép kép és szegény delikvens még el is hiszi és nem törekszik arra, hogy ezen változtasson.
Nem arról szól a történet, hogy egymást "öntömjénezzük", vagy "istenítsük" pusztán arról, hogy amennyiben bárki képet, vagy képeket rak fel, akkor az esetleges bírálat tárgyát KULTÚRÁLT körülmények között tegyük meg anélkül, hogy ezzel bárkit megsértenénk, vagy megbántanánk.
A másik dolog: ezen a topikon is bárki elmondhatja a véleményét, ezzel segítve a fotóstárs fejlődését, hiszen senki nem profi fotósként kezdte.
Sajnálom, hogy nem hiszel abban, hogy lehet ezt másképp is csinálni, mindenesetre "teszünk rá egy erőtlen kísérletet", hogy ez, az általad is vallott szemléletmód megváltozzon.
ahol a vasútfotósok kritika nélkül megoszthatják másokkal a készített fotókat
Ja igen egymás öntömjénezésének aztán lesz értelme, kritika nélkül nem nagyon lehet fejlődni. A kritikát meg el kell fogadni ha jogos ha nem, max nem értesz vele egyet. Ezt lehet normális keretek között is. Csak, hogy ez Magyarországon nem megy.
Balatonkenesén készült amúgy. Egy kicsit nagyot néztem, hogy mit keres az északi parton. Utánna kiderült, hogy a 30ason olyan két-három helyen is delejszakadás volt a vihar miatt.