A Rákóczi turistaút a Mátrában Gyöngyöstől Parádsasvárig tart a sárga sáv jelzésen , mintegy 45 km hosszban (2002-ben lett meghosszabbítva Parádfürdőtől). A Kékes Turista Egyesület jelvényszerző túramozgalmat szervez erre az útvonalra, melynek megnyitója április 3-án lesz. Időben jelzünk majd ezen a fórumon is. :-)))
Amikor én elkezdtem a kéktúrát akkor vettem GPS-t és most már elég sok fel van mérve belőle. De mint tudjuk egy mérés nem mérés és ráadásul eleinte igen csak kezdetlegesen bántam a szerkezettel így szakadozottak és pontatlanok a logok. Ha jól sejtem georgejj is a csapattag lesz és neki van GPS-e és a geocaching -ból kifolyólag már van gyakorlata is. Viszont egy teljesítménytúrán, amikor az embernek nincs sok ideje megállni egy-egy élesebb kanyarnál és nincs sok felesleges súlynak hely, ott elég nehéz pontos méréseket végezni. Amit jelenleg pontos mérésekhez használunk az legalább egy külső antenna és lehetőség szerint minél nagyobb mérés sűrűség. Ezért naponta le kell tölteni a méréseket számítógépbe. (vagy cipel magával az ember egy PDA-t további sok akkumulátorral) és abba mennek a mérési adatok.
Bocs, hogy a végére kicsit offtopic lettem de a GPS -fórumon lehet további részleteket is olvasni erről a témáról is.
Tudom, hogy a városnézés nem túra, de az érintőpontok felkeresése túramozgalom. Márpedig csak azért nem keresek fel egy pontot, hogy bélyegezzek.
Vác két mozgalomnak is érintőpontja (VÁRTÚRÁK, 10/100).
Különleges hely, hisz patinás város. Mivel rég jártam arra, és tegnap különleges alkalom volt, összeszerveztem egy kiruccanást asszonykámmal, részben dologidőben.
Csodás napot fogtunk ki, volt napsütés, hóvihar, kevés jéggel, majd naplemente a hajóállomásnál.
Városnéző sétáim kritériumai viszonylag egyértelműek.
Legalább egy óra séta.
A városközpont, legalább 3 műemlék/nevezetesség és legalább egy vendéglátó-ipari egység felkeresése.
Vácon mindez nem okoz gondot.
A sétát természetesen elő kell készíteni, térképpel, leírásokkal, stb. „felfegyverkezve” indulok útnak.
A Géza király téren parkoltunk. Itt van a műemlék templom és a vár feltárását is meg lehet nézni, távolról. Patinás hely.
Innen végig a régi főúton, végül a Főtér. Közben hangulatos terek, szobrokkal. A börtön előtt kicsivel fordultunk, innen már látszott a diadalív.
Ismerős épületek, terek, templomok. Ismerős a hajóállomás a „Hegyes” (a vár északnyugati sarka, látható a honlapon is). Nyitva volt a Halászkert.
Áradt a Duna és enyhe szellő fújt a hegyek felől. A nagy víz látványa mindig lenyűgöz. Ezt csak „tetézte” a naplemente.
Visszafelé még sétáltunk egyet a Múzeum utcán (kár lett volna kihagyni), majd irány a „kocsma”, a szokásos halászlé. Ezt nem lehet megunni!
Állítólag készül a TKM-es füzet a templomról. Csak előzetes bejelentéssel látogatható. Van mobil szám.
A szomszédos levéltárban kaptam bélyegzőt. Mások is jártak már hasonló cipőben.
199 (100+99) pontból 1 nem sok. A 120 várból 1 hasonlóan „jelentéktelen”. De Vác várát nem lett volna jó kihagyni!
Nem ígérem, hogy minden pontról írok (ennek biztos van, aki örül), de néhány különleges hely azt hiszem, megérdemli, hogy regisztrálva legyen.
Felazso! Hú, köszönöm a magyarázatot. Lehet, hogy eccerűbben megérteném, ha legalább eccer láttam volna ilyen kütyüt.
De nagyon teccik a dolog, lehet, hogy majd én is beszerzek egyet (majd ha eccer sok pénzem lesz...), gondolom a geocatching vagy a túrafelszerelés topikban lehet találni ezzel kapcsolatos infókat.
Joeyline! Hamár úgyis támogat Titeket egy sportszer-forgalmazó cég (nevet nem írok!!!), akkor szvsz adhatnának valami olyan ketyerét is, ami a szintkülönbséget (viszonylag pontosan és eccerűen) méri. Úgy tudom vannak olyan órák, amik erre képesek, persze nem olcsók, és ott is van hibahatár.
Levcso! Ezek nagyon jó hírek!
Ha kommunikálsz velük, meg kellene érdeklődni, nem lehetne-é letölthető igazolólapot "gyártani". Ők úgy láttam nagyon sokat adnak az internetes tájékoztatásra.
"Budapest környéki piros = Pest megyei piros IGEN"
Vigyázzunk, ez tárgyi tévedés!!!
A Budapest környéki piros a Piros 85 ttúra 87 km-es jelzése a Pilis, Visegrádi-, és Budai-hegységben, a Pest megyei piros viszont a Gödöllői-dombságban és a Pesti-síkságon halad Verőcétől Apaj-pusztáig; tudtommal mintegy 200 km hosszan.
Előbbi nem, utóbbi túramozgalom!
Szerintem is nagyszerű a kezdeményezés, jó lesz az oldal!
Amint lesz időm, és összeszedtem a szükségeseket, küldök kiegészítéseket Zala megyével kapcsolatban.
nemrég ment az agyalás a KDP-ről a topicon. az alábbi infót kaptam a FMTbSz-től:
"A Közép-Dunántúli Piros útvonalának kialakítását befejeztük,
igazoló füzete szerkesztés alatt van.
Avatását Várpalotán tervezzük, ennek kiírása és további részletek
honlapunkon lesz látható."
a honlap mai állapota alapján a hivatalos start 04.03-én lesz!
A szintemelkedéseket picit nehezebb kiszámítani a GPS által szolgáltatott adatokból, mert a gömb alapú WGS84 koordináta rendszert használja és arról kell/lehet átszámítani a magassági értékeket a gömb-geoid "magasság" eltéréseinek alapján. De nem lehetetlen. A vízszintes (nevezzük X;Y-nak) koordináták viszont egyszerübben használhatók. A körülményektől és a vevőtől függően 3-5-10 m-es pontossággal lehet számolni. Vagyis, ha kiszámoljuk, hogy egy túrista térképen (főleg ha kézzel) húzott vastag vonal "holtjátéka" 10-30-50 m is lehet, akkor azonnal szembetűnik a GPS jelentőssége a túristálkodás kapcsán. Nem is szólva a hazai térkép helyzetről. :-)
Egyébiránt vannak GPS-szel már bemért túrista utak. Néhány túrista társunk nem rest használni a szerkentyűjét kirádulásai alkalmával. Pár útvonal fellelhető a neten is. Általában az OziExplorer nevű proggit szokták alkalmazni arra, hogy "térképre tegyék" a felmért adatokat. Ez Shareware. Persze még a térkép is kell hozzá, amit esetleg (nem túl legálisan) bescannel az ember. Arra mindenképpen megfelelő, hogy látni lehessen a technika lényegét.
Szerintem a Rákóczi-piros jelvényszerződe lehet, hogy nem ugyanarra gondolunk.
Füzér-Sárospatak között van egy jelvényszerző túra, szerintem az a Rákóczi turistaút. Talán még TT-t is szerveznek rajta.
Budapest környéki piros = Pest megyei piros IGEN
Bükki kék - NEM
Börzsönyi kék - NEM
Jubileumi sárga - NEM
Gödöllői zöld - NEM, de a kék igen.
Bányász körtúra - részben IGEN. Része ugyanis a Nógrád megye természetjárója mozgalomnak.
Kossuth piros - IGEN. Nemrégiben volt erről itt egy eszmecsere.
Rákóczi turistaút - NEM, bár egyes részein van mozgalom
Elnézést, ha valamit nem jól tudok, de nekem ezek az infóim vannak.
Lehet, hogy túl naiv a kérdés, de az alábbi túramozgalmakról szeretném megtudni, hogy jelvényszerzők-e (nem is biztos, hogy ez a hivatalos nevük):
Budapest környéki piros
Bükki kék
Börzsönyi kék
Jubileumi sárga (a Bükkben)
Gödöllői zöld
Bányász körtúra
Kossuth piros (Zemplén)
Rákóczi turistaút (Mátra)
Minden információt örömmel - és köszönettel - fogadok.
A Somogy megyei Természetbarát Szövetség 2004.01.14.-i Elnökségi ülésén többek között az alábbi –egyhangú – határozatot hozta:
A 80 napos folyamatos kéktúra teljesítésre vállalkozó kettő fő sporttárs részére a megadott időpontok és helyszínek figyelembevételével 4 éjszakára átvállalja a szállásköltséget az alábbi községekben , Gálosfa, Zselickisfalud, Somogysárd, Mesztegnyő., maximálisan 10.000.-Ft összértékben.
A szálláshelyeket feltárjuk, lefoglaljuk és arról időben értesítjük a két túrázót. Amennyiben a költség meghaladja a fenti összeget azt ki kell fizetni.
Háttér infó: a szövetség elnökségének mandátuma 2004.február 21-én lejár, nem tudjuk ki lesz az új elnökségben így mivel a teljesítés már az új vezetésre hárul nem lett volna korrekt esetleg nagyobb anyagi kötelezettség vállalás, viszont a meghozott döntés végrehajtása kötelező.
Már elkészült a táblázat frissített változata. Ha nem felejtem el, magammal hozom, és elküldöm Neked és Larzennek is, hogy cserélje ki a ttt.tr.hu-n levő kiírást is. Küldök az új, igényes igazolólapból is.
csak formai nyavalya, nem tudom, mennyire könnyű állítani: tudnál fix margót adni a szövegnek? mert akármekkora az ablak, 0 pxl-t hagy a szöveg elején meg végén..
Lyól sejtem, hogy akkor egy ilyen GPS dologgal Joeyline-ék fel tudják mérni a szinte méteres pontossággal az OKT szakaszok hosszát (és esetleg a szintemelkedést). Nem lenne haszontalan, főleg szintemelkedés ügyében igen hiányosak (és valszeg pontatlanok) az adatok, de számosan jelezték, hogy szerintük nem egyezik a füzetben leírt távolság a terepivel.
Kíváncsian várom a Kék-kör pontos távolság és szintadatait!!!
Az OKT-s rész még nem tudtam frissíteni a (ttt.tr.hu/okt) fórumba írt adatok alapján.
De ami késik, nem múlik.
Ettől függetlenül infók jöhetnek mail-ben!
A GPS-sel (körülményektől függően, bizonyos pontossággal) meg lehet határozni (egy adott/beállított koordináta rendszerben) az aktuális pozíció (=ahol állsz) koordinátáit. A készülékek funkcionalitása nem merül ki a koordináták kijelzésében. Alap funkció pl. a pontok és/vagy bejárt útvonal tárolása.
Vagyis eltárolhatod, ha látsz valamit, annak a koordinátáját és/vagy a bejárt utadat is. Majd ezt áttöltheted a számítógépedre, ahol pl. térképen megjeleníted. Vagyis ezzel az kis eszközzel fel lehet mérni pl. a túrista utak nyomvonalát (is). Az már más kérdés, hogy idő adatokat (is) tárol, tehát a bejárás sebessége is meg lesz. És rögvest kiderül, hogy mennyire "pontosak" a térképeink.
Persze 1000 más funkciója is létezik más-más GPS vevőknek. Pl. térképet rá lehet tölteni és látod rajta, hogy hol vagy. Vagy feltöltesz utakat és "sipákol", ha adott mértéknél jobban letérsz az útvonalról és hasonló nyalánkságok...
Vissza is vezethet a megtett úton.
Abban teljesen egyetértek veled (már mások is felvetették), hogy a jelzett túristautaknak jó lenne kialakítani egy országos szinten egységes "kódólási" (vagy ha úgy jobban hangzik "sorszámozási") rendszert. Az, hogy ez pontosan mit is tartalmazzon és azt hogyan tartalmazza (vagyis az azonosítók formája és tartalma mi legyen) közösen kellene megvitatni/eldönteni érvek/ellenérvek alapján. Amig ezügyben nem születik egy szélesebb körben elfogadott döntés, nem igazán szeretnék beírogatni a listámba valami saját elgondolás szerinti kódokat. A sorszámozásom is csupán formai dolog, nem takar semmi konkrét infót.
Tény, hogy a Ti somogyi azonosítóitok a legkifinomultabb, amivel eddig találkoztam. Kérdés, hogy országos szinten megfelelően alkalmazható-e? Másik kérdés, hogy szükséges-e ilyen komplexnek (bonyolultnak) lennie?
Frankó a KTVE-s kódolás is.
Úgy vélem, első nekifutásra össze kell szedni azokat a javaslatokat, amiket figyelembe kell venni az azonosítók képzésében. Majd ezt követően lehetne kialakítani a végleges (v1.0) formátumot.
Kb. ezekre gondolok:
-utalás a jelzés szinére/formájára
-utalás az országon belüli tájegység/régióra
-utalás az út fontosságára (országos szintű pl. OKT, megyei szintű vagy helyi... stb.)
-utalás a funkcióra (pl: főút, összekötő, rövidítő ... stb.)
Más talán nem is kell. (Nem jut most az eszembe.)
--------
Az azonosításon túlnemően célszerűnek látom a nyilvántartásba az alábbi adatokat szerepeltetni túristautanként:
- jelzés
- útvonal rövid meghatározása
- táv
- szint(ek) oda-vissza
- jelzés karbantartó szervezet
- jelzés utolsó karbantartása
Ez utóbbi 2-3 adattal lesznek a fő problémáim, ugyani elég hiányosan e téren a könnyen fellelhető adat források.