És holnapután meg covid tesztre megyünk a fiammal - és kicsit fura a szagérzékelésem, de hát ez amúgy sima náthánál is így van, meg lehet, hogy képzelődök. :)
"Váltott gondoskodás esetén nem kell gyerektartást sem fizetni?
A jogszabály ezt is félreérthetetlenül szabályozza, rögzítve, hogy az, hogy a szülők a gyermekről ugyanannyi ideig gondoskodnak, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bíróság a szülők eltérő vagyoni- és jövedelmi viszonyaira, illetve életkörülményeire figyelemmel , szükség esetén az egyik szülő részéről tartásdíj fizetési kötelezettséget állapítson meg.
"Gyökértelenség-stabilitás
A váltott nevelés kapcsán a leggyakoribb ellenérv, hogy a gyermekben nem tud kialakulni a stabilitás, ami kulcsfontosságú a fejlődése szempontjából. Ezt a meglátást az új világ kihívásaihoz, helyzeteihez, feladataihoz abszolút nem illeszkedő, meglehetősen idejétmúlt szemléletnek nevezi Tomasovszki László klinikai felnőtt- és gyermekpszichológus. Mint kifejti: az emberiség mára teljesen mobilissá vált, nemcsak országon belül, de kívül is költözünk, ez a stabilitás iránti igény felül kell, hogy íródjon, és újra kell, hogy értékelődjön. Emellett a gyermekek esetébena fizikális környezet állandósága sokadlagos tényező a személyi környezet állandóságához képest,
utóbbi sokkal nagyobb jelentőséggel bír."
Az ominózus svéd kutatás is említésre kerül, ami ezt bizonyítani látszik.
A mindig felmerülő kapcsolati erőszakot illetően:
A kapcsolati erőszak minden formáját elítéljük, de ez egész törvény nem erről szól
szögezi le Kiss Csaba, az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület elnöke. Mint rámutat, alighanem félreértésről van szó az említett szervezetek részéről, mert a törvénytervezet nem a gyermekeket bántalmazóknak adna több jogot, hanem a gyermek-szülő kapcsolatot igyekszik visszaemelni arra a helyre, ahol mindig is lennie kellett volna a jogban: egy szintre emelni az apa-gyermek kapcsolatot, az anya-gyermek kapcsolattal. Megemlíti, hogy tavaly 15 600 házasság végződött válással a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, míg a távoltartással végződő családon belüli erőszakos esetek száma 2-300 eset. Az arány valamelyest sántít ugyan, és nem veszi figyelembe a magas látenciát, vagyis azt, hogy sok eset rejtve marad, de valamelyest mégis érzékeltetik ezek a számok a valóságot. Mint mondja, a megszavazott javaslat nem a kapcsolati erőszaknak kedvez, hanem jogot ad végre a gyermekeknek és az eddig kifosztott családoknak."
Tudom, hogy a témát illetően már nagyjából konszenzus van a topikban, tehát ellenvéleménye sem nagyon van senkinek, csak gondoltam belinkelek egy terjedelmesebb ezzel foglalkozó cikket, hátha valakit érdekel.
csak mert ramaty, mar beszakadt szalagok szoktak elszakadni, az meg leginkabb az ilyen folyamatos terdterhelo sportoknal, mint foci, kezi, kosar fordul elo, foleg ilyen huszoneves korban.
Ez a pihentetéses tanács időhúzás, ha komolyabb baj van. Meg amúgy itt a munkaképesség is szóba kerülhet, pihenteti az ember, fáj, nem javul...addig ki dolgozik helyette, ha olyan a meló......
A fiamnak az egy éve eltört karjáról meg kiderült, hogy az a porc, ami a singcsontot és orsócsontot összefogná, letört, és most nincs rendes összetartás a két csonton, így totál instabil a csuklója. Nyár eleje óta járok vele sebészetekre, mindenhol csináltak róla egy röntgent, majd elküldtek, hogy ez rendben van, pihentesse 2 hétig.
Most legutoljára valaki végre meg is fogta, megnézte a mozgását, és akkor derült ki, hogy nagyobb a baj. Röntgenen nem látszik, mert akkor nem mozog.
Mivel növésben van, nem lehet most műteni, csak majd kb. egy év múlva.
Viszont a többieknek meg abban van igaza, hogy államiban kisebb a remény: azt mondták neki, semmi súlyos, pihentetés. Magánban derült ki a szakadás....szegény sántikálva jár. :/
Mondjuk a telefont már megvettem, tehát a gyerek azt mindenképpen megkapta volna. De ja. Amúgy én is gondoltam már korábban is arra, hogy ha nem megyek bele, akkor leszek szidva rendesen.
Bár lehet így is leszek szidva, hogy milyen szart vettem, vagy hasonló. :))
Lehet, hogy az volt a mesterterv, hogy a fián keresztül megizeni neked, hogy beszállna, arra számítva, hogy te úgysem mész bele ebbe, ő pedig aztán hepciáskodhat adott esetben akár a bíróságon is, hogy hát pedig ő mindent megtenne a családjáért, csak te nem hagyod. És erre tanúnak ott lehetne a fiatok, aki ugye szeretné azt a kurva telefont, és apa azt mondta, hogy be is szállna. Csak ezt az ördögi számítást sikeresen keresztülhúztad azzal, hogy rábólintottál a dologra.:)))