A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
1. egy kísérlet még nem kísérlet, majd ha reprodukálva van, akkor majd elhisszük
2. Ez alapján nem mondhatjuk ki határozottan, hogy a súlyos és a tehetetlen tömeg nem egyenlő
3. Az eltérés amúgy sem olyan nagy, hogy valódi gondot jelentsen a fizika jelentős részében
"Szász elmélete az elsö fizikai elmélet (a gravitáció beépítésével a részecskefizikába), ami megmagyarázta a testek eltérö szabadesését" 4. Szász elmélete lenne az első olyan elmélet, mely megmagyarázna egy ilyen tényt. De ilyen tényről még nem beszélünk. Max sejtésről.
5. Ha már kísérleti fizikáról beszélünk, akkor tartsuk be annak a követelményeit: szigorú feltételek betartása, szigorú jegyzőkönyvezés, mérések helyességének állandó vizsgálata, mérések ismétlése, hivatkozás mások méréseire...
"Szásznak van elég bízonyítéke arra, hogy a brémaiak hazudtak és továbbra is hazudnak." 6. Ha van bizonyíték, akkor tárja a nyilvánosság elé. Ha nincs, akkor ne mondja, hogy hazudnak!
"Robi, ti csak kozumáljatok és dilizzetek tovább. Van aki nem ezt csinálja!" 7. Ha rendes eszmecserét szeretnél, akkor ne személyeskedj!
"Ezt a mozgásegyenetet m(test;i) a(test) = F(e.m.) - G(grav.) M(Föld,G) m(test;g)/r^2 a brémaiak nem ismerik!" 8. Ne vicceljél már! Ha nem lenne ott az alapozó mechanikán az a feltételezés, hogy a súlyos és tehetetlen tömeg megegyezik, akkor mindenki ezt a képletet használná már évszázadok óta. Szóval semmi új nincs benne.
Téma váltás, Aurora11: "Értem mire gondolsz.De az antianyag-anyag páros,ha külön van minőségileg más,mintha fotonná egyesülnek.Ez a minőségi különbség egyben különbség a minden és a semmi között.Az anyagnak és az antianyagnak van tömege,sajátideje,míg a fotonnak se tömege,se sajátideje." Nem értesz semmit! Az anyag és az 'antianyag' között taszító a gravitációs hatás, ezek soha sem kerülnek egymáshoz túl közel. Ezek meg sem tudják egymást semmisíteni. Fotonok meg a természetben nem léteznek, csak a fizikusok fejében. Az anyagi részecskék a mezök segíségével kölcsönhatnak egymással, az elektromágeses mezö nincsen kvantálva. Csak anyagi részecskékvannak és csak ezeknek van 'tömege'. Más részecske nem is létezik, mint az elektron, pozitron, proton és elton.
Ezen túl a brémaiak megtították Szásznak a kísérletei folytatását, hogy álcázni tudják a tudományos hazugságukat. Ök voltak azok is, akik megakadályozták Szász kísérlete eredményét 2004 után publikálni.
Eloszor - gondolom - Szaszt a KGB pincebortoneiben tartottak a Ljubjankan, aztan meg atadtak a CIA-nak, hogy quantanamon orizzek. Mert maskent eleg nehezkes megakadalyozni a publikalast.
Ebben a topikban erröl van szó: "A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól."
Robi:"Mi alapján állítod, hogy ők hazudnak? Van rá bizonyítékod?
Honnan tudjuk, hogy nem te hazudsz?"
Én onnan tudom, hogy a fizikusok NEM VÉGEZTÉK EL az experimentum crucis-t, és Szász meg 2004-ben elvégezte, lásd a Youtube-ot, meg Szász könyvét, az ismertetett eredménnyel.
Ezen túl a brémaiak megtították Szásznak a kísérletei folytatását, hogy álcázni tudják a tudományos hazugságukat. Ök voltak azok is, akik megakadályozták Szász kísérlete eredményét 2004 után publikálni.
Mondtam már a mérésekre alapuló tudományban az álcázás és a tudományos hazugság mindig kiderül, egyedül a kísérletek eredménye alapján.
Szász elmélete az elsö fizikai elmélet (a gravitáció beépítésével a részecskefizikába), ami megmagyarázta a testek eltérö szabadesését, és ö végezte el elöször az experimentum crucis-t, az ismert eredménnyel.
Úgy látszik, Szász volt az elmúlt 400 évben az egyetlen alapos fizikus és úgy látszik igaza van neki!
Hogy fejen találjuk a szöget, a brémaiak, meg az egész fizikus community, nem tudják, hogy ez
M(Föld;g) = N(Föld) (m(P) - m(e))
az (elektromosan semlegesnek feltételezett) Föld súlyos tömege, ahol N(Föld) a Földöt felépítö protonok száma, m(P) és m(e) a proton és az elektron elemi tömegei.
Mivel nem értetted meg a brémaiak 'eredményeit' felsorolom:
- Sem ök, sem másikok nem végezték el az experimentum crucis-t 10-^5-ös pontossággal.
- A brémiak azt állítják és írják, hogy ök a gyorsulások különbséget kb. 10^-10 - 10^-12 pontossággal mérni tudják. Jó nekik.
- Azt ugyan nem írták le, hogy az UFF-et nem tudták kb. 10^-5-nél pontosabban alátámasztani. Ez lett volna az ö legfontosabb eredményük 10 éves ejtökísérletezés után, de ezt nem közölték le.
- Ök az állítják, hogy a Földön nem lehet az UFF-et elég pontosan kimérni, ezért kell nekik, meg a gravitációs fizikusoknak, felszállni a világürbe a STEP-projekttel. Ez örületes baromság és csalás.
A brémaiak évente kapnak több millió Eurót és a 150 millió Eurós STEP-projektben résztvesznek. Idézd a brémaiak eredményét az experimentum crucis-ról Milyen elemekkel végezték el a 92-böl és mi volt a gyorsulás különbségük?
Resetgomb: "Ehhez képest a kisérlet leírása és az eredmény megtalálható a honlapon."
Vagy nem tudsz olvasni, vagy nem tudsz angolul. Vagy egyáltalán nem érted azt, amit olvasol. Miért hablatyolsz. Felfedezték azt, hogy a fizika az elsö feltevéstöl kezdve nem stimmel? És milyen új elméletet közöltek le erre?
A brémaiak arra törekednek, hogy a STEP-projektben az UFF-et 10^-18-as pontossággal bebizonyítsák, de az experimentum crucist (10^-5-ös pontossággal) nem végezték el..