Egy atomon belül a részecskék közel fénysebességgel cikáznak. Gyakorlatilag "jelen" vannak abban a térfogatban amit atomként lokalizálunk.(határozatlansági reláció) ;-)
Amit még nem ismerünk, a modellezéssel próbáljuk valóssá tenni, megismerni. A részemről alkotott modell szerint, a diszkrét elemekből álló téridő struktúra a valóság létalapja. Minden keletkező és eltűnő dolog belőle származik, és beléje távozik. Az összekötő „fonal”, az egymásba ágyazottság, a csatoltság az elemi részek között. Az egyetlen örökkévaló, megújuló struktúra annak ellenére, hogy kvantumai a legrövidebb ideig létezők. Nem tudom elképzelni az anyag háttérnélküliségét, mivel a semmit csak elképzelni lehet. :)
Wictor Charon magyar ezoterikus kutató szerint egyaránt használando a részecske a hullám és a fonál szó.Ez utóbbi azt jelenti hogy mindegyik kvantum izé mindegyik másikkal az összessel direkt összeköttetésben van mintha egy fonál szalag lenne közöttük.Nem tulzás ez igy ?
Az egyiket szóban kaptam, mert nyomtatva adtam át.
A másikat emailban küldtem el, erre ez a válasz jött:
"Kedves ....!
Nagy élvezettel olvastam el novelládat, amely tökéletes képet nyújt a mai, tudománynak nevezett csalás-sorozatról, és a „tudomány” jövőjére vonatkozó jóslataid is tökéletesek. Gratulálok."
Ez egy sci-fi novella, amely egy távoli bolygón játszódik, de valójában a földi tudomány mai állapotról szól.
Egyelőre csak szűk körben jelennek meg. Tudományos érdeklődésű ismerősöknek szoktam elküldeni, kinyomtatva és összefűzve, vagy elektronikus formában. Kíváncsi vagyok a visszajelzésekre.
Az egyikről művemről most kaptam két nagyon pozitív véleményt.
Majd egyszer te is elolvashatod. Nem hiszem, hogy olyan öreg lennél, hogy ne érnéd meg a publikálást. Bár, ha a gondolkodásod alapján ítélném meg a korodat, akkor kb. 80-re tippelnék.
Egy gondolatmenet arra, hogy a témában fellépő értelmezési problémákat kiküszöböljük. (vagy előidézzük?)
A teljesség azt jelenti számomra, hogy egy üres hely betelik valamivel. Azonban a hely is már valaminek számít. A semmi nem tud betelni. Ezért tekintem a téridőt, fizikai erőt időben megjelenítő helynek. Méghozzá diszkrét elemekből egzisztáló struktúrának. Az anyagmentes űr megnevezés is elfogadott.
Egy téridő-kvantumot tekintsünk olyannak, mint egy adott méretre kiteljesedő „gyöngyszem”, ami adott időtartamig létezik. A struktúrát, pedig úgy képzeljük el, mintha az Eukleidészi koordinátarendszer, x, y, z, vonalaira, szálaira lennének a gyöngyszemek felfűzve. Minden gyöngyszem azonos minden tekintetben, ezért mindegyik szálkeresztező origónak is tekinthető. Az idő koordináta, a kvantumidő, azt tartamot jelenti, amíg egy gyöngyszem be- épül, majd ki- válik az aktuális gyöngysorból. Ha egy gyöngysoron véletlenszerű folyamat a gyöngyszemek felbukkanása, az egy háromdimenziós fluktuációt, alaprezgést eredményez a szálakon, vagyis (rácsszerkezet) a struktúra számára. Az eddigiek azt a helyet írják le, amit a végtelen potencia „gyöngyszemenkénti” megnyilvánulása hoz létre. Ebből következik, hogy a téridő struktúrája is végtelen erőtér. A nullponti energia. Lehetne az ős ok, a mindenség színpada, ahol az anyag játssza a szerepeket.
Ebből az energiából keletkeznek az anyagot képező pontszerű elemi részecskék, amelyek töltéseket hordoznak.
„A Coulomb-törvény a fizikában két pontszerű elektromos töltés közti elektromos kölcsönhatásból származó erő nagyságát és irányát adja meg.”
„Az elemi gravitációs töltések épp úgy Maxwell-töltések”
Ezért a gravitációs állandó is elemi töltésnek számít. Mivel a kölcsönhatási mezők az elemi töltésekből erednek, a távolság négyzetével arányosan csökken az érzékelhető (erő) hatása, ezzel párhuzamba állítható az elektromos töltés hatásával. Azonban van két nem elhanyagolható különbség is. Az elektromosság 1800x erősebb a gravitációnál. A gravitációs töltéseknél, az egyelő előjelűek összegződnek, a különbözőek semlegesítik, lenullázzák egymást.
A tömeg fogalma, a megmaradó gravitációs töltéshez kapcsolható. Ami a legfurcsább feltevése Szász Gyula fizikusnak, hogy ezek az elektromos és gravitációs töltések egy darab elemi részecskében, amik az (elektron, pozitron, Proton, „Elton” Anti proton) egyesülve, de külön hatva léteznek.
Egy 73 éves tanitónéni leadta az órát és menet a tanáriba hallotta hogy egy gyerek vén kurvának nevezi.Mosolyogva derüsen mesélte el a kollégáinak mondván :