A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Einstein elött azt hitték a fizikusok, hogy a súlyos tömeg egyenlö a nyugvó tehetetlen tömeggel és hogy a gravitáció 'tömegvonzás'. Einstein aztán arra tanította meg öket, hogy súlyos tömeg nincs is. Most aztán mi van?
És föképp mi is és honnan származik a proton és elektron elemi tömege m(P) és m(e)?
A tömeghiány elég jól be van illesztve a fizika jelenlegi elméleteibe, tudomásom szerint sehol se lóg ki a lóláb. Tudsz esetleg olyan kísérletet, ahol ez gondot okoz? Tudsz bármilyen kísérletre hivatkozni a sajátodon kívül, ami alá támasztja az elméletedet?
Ismered az Eötvös-késérlet lényegét? Miben alacsonyabbrangú mint az ejtős kísérleted?
Az alapján amit a neten hirtelen találtam, nagyobb volt a szórás a vártnál, ezért még többet agyaltak azon, vajon jó-e a kísérlet, nem-e felejtettek ki valamit. Aztán valahogy mégis elfogadták az eredményt, pedig ekkor Einstein még nem alkotott semmit. (A dologhoz az is hozzátartozott, hogy Einstein is csak később tudta meg a kísérlet eredményeit...)
De még így is nagyságrendekkel jobb volt a pontossága mint az ejtős kísérletnek.
Tehat neked az a velemenyed, hogy az elmult szaz eveben az osszes fizikaban elvegzett kiserlet hibas es csak egyetlenegy kiserlet a helyes, amit te vegeztel 2004-ben. Ennek azert ellentmond az a teny, hogy most pl. ulhetsz a szamitogeped elott es olvashatod ezeket a sorokat... Ha igaz lenne, amit mondanal akkor jelenleg petroleumlampaval vilagitanank es nem ismernenk a ketkaru emelonel bonyolultabb eszkozt.
Mint mondtam: Eötvös 1890-ben végzett el olyan kísérletet, amivel 1/20 000 000-es pontossággal igazolta az egyenlőséget. És ez még 1905 előtt volt. És pontosabb mint a te mérésed!
Tehát akkor mi alapján állítod, hogy g nem azonos minden testre?
"Minden mozgásegyenlet rossz." Valamiért mégis működnek. Szerinted nem tűnt volna fel a mérnököknek, ha hülye eredményeket kapnak? Csak azért, mert neked nem tetszenek, attól még lehetnek igazak.
Amúgy te hol tanultad a fizikát?
Valahogy úgy két évente rendszeresen előkerül valaki, aki szerint az egész fizika hülyeség. Az egyik egyből örökmozgót akart csinálni. A másik szerint elektron nem létezik. Megkérdeztem tőle, akkor szerinte hogy működik az elektronmikroszkóp. Azóta nem írt nekem. Te a fotont tagadod, meg a súlyos és tehetetlen tömeg egyenlőségét (de az elektronban hiszel). Most akkor miért gondoljam azt, hogy amit te állítasz az igaz. Csak a szép nickedért?
Többször mondtam már, az Eötvös-féle kísérletek eredményi hibásak a kétfajta tömeg arányával kapcsolatban. Miért idézed megint öket? Ezek nem helyettesítik, nem tudják helyettesíteni az ejtökísérleteket. Baszta!
Budó: "Mint a fentiekből látható, a súlyos és tehetetlen tömeg egyenlősége egyáltalán nem magától értetődő, hanem azon a meglepő tapasztalaton alapszik, hogy a szabadesés g gyorsulása minden testnél ugyanaz."
Ez egyszerüen nem igaz! Innen kezdödött a bibi!
Robi, te idézhetsz amit akarsz a régi fizikából, mert ugybár te csak idézni tudsz, jól és rosszan. A fizikusok a fizika alapját sem tudták helytállóan és ellentmondásmentesen rögiteni, nem is tudták a passzoló matematikát a természet leírására kifejleszteni. Minden mozgásegyenlet rossz, Maxwell egyenlete kivételével, amit aztán sikerült Einsteinnek elcsesznie. Kaosz van mindenütt, de a legnagyobb összvisszaság van az univerzumunk idöbeli fejlödésével kapcsolatban. Itt kimondottan skizofrénia uralkodik. A fizikusok a helytálló kritikát ignorálták, a fejlödés megállt 1905-ben, ill. rossz irányba indult el.
Ha már részecskefizikusnak hívod magad, gondolom tisztában kéne legyél az alap fizikai tárgyak tartalmával.
Na, elő is vettem Budó Ágoston fizika könyvét, idézek:
64. oldal: m_tehetetlen * a = m_súlyos * g (9) "Mint a fentiekből látható, a súlyos és tehetetlen tömeg egyenlősége egyáltalán nem magától értetődő, hanem azon a meglepő tapasztalaton alapszik, hogy a szabadesés g gyorsulása minden testnél ugyanaz."
Szóval az a kétség, amit te megfogalmazol egyáltalán nem új, benne van a fizika könyvekben, minden fizikusnak tudnia kell róla. Az más kérdés, hogy a mérések azt mutatták, hogy m_tehetetlen és m_súlyos eléggé pontosan megegyezik.
Eötvös 1890-ben végzett el olyan kísérletet, amivel 1/20 000 000-es pontossággal igazolta az egyenlőséget (195. oldal). Az általad folyton emlegetett kísérlet pontossága ehhez képest elhanyagolható. Szerinted akkor épp egy olyan tudós sem élt, aki kétségbe vonta volna ezt a tényt?
1908-ban már 1/200 000 000-es pontossággal igazolták az egyenlőséget. 1961-ben pedig 10^-11 nagyságrendű pontosságot értek el.
Szóval, ha a kísérleti eredményekhez ragaszkodunk, akkor sajnos nincs igazad!
Akkor tehaty foglaljuk ossze: vegeztek kiserleteket es azok nem igazoltak az elmeletedet ezert aztan ok most a rosszfiuk, akik teged elnyomnak... tipikus az "autopalyan minden marha szembejon" esete
Willie: "2006-ban meg azt nyilatkoztad, hogy a bremaiak direkt allast hoztak letre azert, hogy az eredmenyeidet ellenorizzek. Mar egyszer kerdeztem, hogym i lett ennek a sorsa." Semmi különös, úgyan olyan ostobán kísérletenek mint az elött. De ezt megkérdezhetnéd direkt ZARM-tól.
E miatt nem tudják mi és hogyan történik kis távolságokban, nem tudják pl. mi okozza a gravitációt. A gravitációval minden távolságon teljesen melléfogtak. Összefoglalom: Amit a fizikusoknak látni kellett volna, nem 'látták', amit láttak, azt rosszul interpretálták.
Viszont a töltött részecskék mozgását, töltését, tömegét, eléggé jól le tudják követni. És itt figyeltek meg olyan jelenségeket, melyekről te azt állítod, hogy nem létezhetnek. Pl. elektron-pozitron pár létrejötte egy gamma foton hatására: http://teachers.web.cern.ch/teachers/archiv/HST2002/Bubblech/mbitu/ELECTRON-POSITRON23-piece.jpg
"Ezen túl a brémaiak megtították Szásznak a kísérletei folytatását, hogy álcázni tudják a tudományos hazugságukat. Ök voltak azok is, akik megakadályozták Szász kísérlete eredményét 2004 után publikálni."
2006-ban meg azt nyilatkoztad, hogy a bremaiak direkt allast hoztak letre azert, hogy az eredmenyeidet ellenorizzek. Mar egyszer kerdeztem, hogym i lett ennek a sorsa. A fentiek fenyeben viszont azt kedeznem, hogy mikor hazudtal, akkor vagy most...
Mivel tudom ezeket magyarázni?
Elkezdem avval, hogy a fizikának halvány dunsztja sincs, mi történik 10^-7 cm-es távolságok alatt. Ezzel már be is fejezem a magyarázatot, mert te ezt nem fogadod el, ill. nem látod.
Beszélsz folyton a kísérletekről. Akkor tudnod kéne, hogy pl. buborékkamrákban a fizikusok konkrétan látták, ahogy a gamma sugárzás (vagy akármi más) létrehozza az elektron-pozitron párokat. Meg a részecskegyorsítókban detektálták a különböző egzotikus részecskék létrejöttét, megmérték tömegüket, töltésüket, látták ahogy elbomlanak más részecskékre... Ezek mind kísérletek Mivel tudod magyarázni őket?