Ez vonatkozhat 1 emberre (fehér folyosó Vader-rel, endori pajzs,stb.) Na de ha itt is emlékeznek páran,meg az osztálytársaim is,akkor tömegpszichózis áldozatai lettünk?Ugyan már :-)
Max. a homokvihar jelenet lehet az ami egyeseknél képzelgésre ad okot.Ez mondjuk épp elég hosszú jelenet ahhoz hogy valaki beképzelje :-)
Amúgy többször is láttuk moziban.1O szer legalább... . 85 nyár elején hetekig játszották délelőttönként a Bartók moziban.Sokszor szinte üres volt a terem,így fizetni sem kellett érte ,mert a jegyszedő otthonkás öltözetű nyugdíjas nénik kint cigiztek és nem figyeltek :-)
Vagy itt a fórumon sikerült - igaz csak közvetett- bizonyítékot találnunk a multiverzum elméletre (talán Kaku?). Szóval minden jelenet amire emlékeztek megtörtént abban az univerzumban, ahonnan jöttetek, majd mostanra összekapcsolódtunk, és egymás memóriazavarain élcelődünk. Miközben a valóság az, hogy mindegyikünk verziója igaz.
Illetve a párhuzamos univerzumokban jelen pillanatban is hasonló viták folynak az InDex, IndyEx zSindex stb Star Wars fórumokon.
Az is benne volt a könyvben. Érdemes elolvasni a ms. által linkelt fórumot, ott olyan halu jelenetek vannak, amire nem is gondolna az ember. Pl. az Uralkodó hologramja megjelenik Vader TIE vadászában az EP4-ben.
(Állítólag azt is kimutatták már, hogy nem is az emlékeinkre emlékszünk, hanem az emlékeink későbbi felidézésére. És nehéz már elképzelni azt az időt, amikor ha az ember valamit meg akart nézni, akkor először a YT-n ellenőrzi, és csendesen szitkozódik, ha pont az a rész nincs meg és nem látja két percen belül, hanem szó szerint semmiféle módon nem tudja ellenőrizni. A gyerekeimnek magyarázom a hétfői műsorszünetet, meg hogy egyetlen Tom és Jerry videokazettánk volt, és azzal voltunk nagy királyok. De látom, hogy ez valahol a mohácsi vész mellé sorolódik a fejükben.)
Jabba méltatlankodik annak láttán, hogy Luke nem óhajt meghalni és felugrik a rácsra és utasítja a csatlósait, hogy Csináljanak már valamit!
Strato beleteheti a "másképp valósult meg" sorozatba, hiszen az Ep2 aréna-jelenetében a geonosi király ugyanezt csinálja, mikor Padmé meglóg a kikötözésből :D
jól van, azért szívinfarktust ne kapj már!😂 beszélgetünk. nem kell aggódnod, te maradsz továbbra is a legképbenlévőbb SW fan😉
ebben a jelenetsorban Luke felugrás szekvencia fel van véve. látszólag ez egy olyan kópiából van kimetszve, amelyben még a trükkök nincsenek átvezetve. ettől még lehetett olyan végső anyag, amiben ez a jelenet is még benne van és kerülhetett ebből akár tv-s verzióba, akár vhs verzióba egy időben.
Nekem 1988-ban az egyik ismerősöm azt mesélte, hogy egy ismerőse már látta az előzményfilmet is. Konkrét jeleneteket mesélt el arról, hogy az Uralkodó hogyan kínozza Anakint, hogy áttérjen a sötét oldalra, mert az nem akart egyből gonosz lenni. A fejébe vezetett valami áramokat, onnan származtak a ROTJ végén látható sebhelyek. Illetve az olvasztótégelyről is mesélt, hogy Anakin abba beleesik és utána ezért kapja a Vader páncélt meg ilyenek. Én egyrészt hitetlenkedtem, hogy hogy lehet, hogy én erről semmit sem tudok, tehát biztos kamu, másrészt viszont órákig faggattam, mert mi van, ha mégsem az :D
Tegnap azt mondtad, idézem: "a régi filmek legelső változataival, még adósak mind a mai napig, a rajongók felé. (A GOUT-al kb. megegyező, de picivel régebbi változatokkal)"
Kérdeztem erre, hogy mi az, ami a GOUT-hoz képest még régebbi változatnak felel meg.
A Jympson-vágás erre nem jó válasz, hiszen az nem egy konkrét, kész film. Az a film forgatása közben (azaz amikor még egy csomó jelenetet fel sem vettek) az éppen rendelkezésre álló anyagokból a forgatókönyv szerint összevágott ideiglenes előnézet. Egy fekete-fehér némafilm, ami természetesen valódi ínyencfalat volna a hozzánk hasonlóknak, én is szeretném megnézni, de semmiképp sem nevezném kész filmnek. Tehát ez nem jó példa arra, hogy mi lehet a GOUT-nál eredetibb változat. Szerintem a GOUT felel meg az eredetinek, legalábbis tartalmilag (technikailag nyilván nem, hiszen az 1993-as lézerlemez alapján készült 4:3 arányú képernyőre 2006-ban).
A másik dolog, amit említesz, ez a Biggs-jelenet. Ezt már tavaly is mondtad. :) De most az az érdekes (újabb Mandela-effektus?), hogy tegnapelőtt a Facebookon is kaptam a te állításodhoz hasonló hozzászólást valakitől. Idézem:
"az a furcsak ogy egyik haveromnál 93-94 fordulóján láttam úgy az új reményt hogy benne volt Biggs jelenet. nem magyarul láttam, és VHS-en. Azt mondta akkor ezt a német baráti körétől kapta, de angol nem német nyelvű volt. Nekem azért nem tünt fel akkor mert előtte nagyon régen láttam a SW-t. Amikor ment a speciális felújított akkr volt gyanús hogy ez a rész nincs benne."
Egyébként a kedvencem ebben az, amikor Jabba méltatlankodik annak láttán, hogy Luke nem óhajt meghalni és felugrik a rácsra és utasítja a csatlósait, hogy Csináljanak már valamit!
Do something! :D
(egyébként hallhatóan ez sem Jabba végleges hangja, hiszen ez nem a filmből van KIvágva, hanem eleve BEle sem került)
Mindenki senkije, nagyra becsülöm a kitartásodat (én már rájuk hagytam volna).
Amúgy, ha már téves emlékek, az a rácsba kapaszkodós fotó nem volt benne a képes könyvben sem, legalábbis a magyar változatban nem, csak az amerikaiban. :)
ez a jelenet nincs befejezve! hát ezt mondom! ez nem kimaradt, hanem NINCS KÉSZ, mert már a tervezőasztalon meghiúsult, a Rancort pl egy Gorilla alakítja :D
de hiszen erről nem csak promo fotó van, hanem egy komplett jelenet, ami totál illeszkedik a filmbe, láthatóan kikerült belőle. az alábbi filmrészlethez kapcsolódóan a feltöltő is azt írja soha nem volt a final cut-ban. fene tudja. én is emlékszem, hogy láttam olyan verziót a moziban, amiben benne volt ez az alábbi jelenet.
A fő ok szerintem az, hogy beleszerelmesedtünk ezekbe a filmekbe. Olyan sok alkalmunk nem volt arra, hogy meg is nézzük, ezért álmodoztunk, képzelegtünk róla. Meg rongyosra olvastuk a regényeket és a képeskönyveket, a többit meg megoldotta a konstruktív emlékezet, ami (mivel szerintem RENGETEGEN voltunk) sokaknál hasonló eredményre vezetett.
Igen, jól mondod. Asszem ez is a regényben van, hogy valaki, vagy valakik nekicsapódik a pajzsnak. Nekem is volt ilyen emlékem, de ezt is csekkoltam videón még gyerekkoromban és nem csapódik neki senki :)