Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Ennek a fejlesztésnek, már itt volt az ideje. Emléxem mikor katona voltam, még a sima magyar, zöld gyakorlónak is örültünk, mert míg nem voltunk öregek az orosz, répa fazonú, szarrá használt jutott csak. Öregségre mindenki beszerzett azért 1-et, de a tisztacserét még akkor sem kockáztatta meg senki, hiszen könnyen előfordulhatott, hogy ismét egy ruszki avittashoz jut. :)
Egyébként kicsit változott a Túlélő Portál külső megjelenése. Na nem nagyon csak egy kicsit. Van már vendégkönyv is, és lehet jelentkezni hírlevélre. Ha valakinek nem vesz észre változást, az törölje ki az ideiglenes internet file-ok mappából a file-okat, és utánna frissítsen. Az áprilisi túrára is lehet még jelentkezni. Ha valaki valamilyen témában jártasnak érzi magát, és szívesen megjelenítené a Portálon írását, az dobjon egy mailt a csurgo@nitro.hu címre.
A honvédelmi költségvetésben szereplő nemzeti fejlesztési program keretein belül 9,7 milliárd forintot használhat fel a Magyar Honvédség Ruházati Szolgálatfőnöksége 2006-ig. Ez az összeg arra elég, hogy a jelenlegi, 65-ös mintájú zöld színű gyakorlót négyszínnyomásosra cseréljék, mindemellett a szolgálatfőnökség szakemberei több újítással is előálltak.
Tavaly év végéig a Magyar Honvédség minden katonája kapott az úgynevezett 90-es mintájú, négyszínnyomásos gyakorló egyenruhából egy váltást, a norma szerinti ellátás alapján viszont az előírt minimális felszerelés katonánként hat váltás egyenruha. Ebből kettőt saját felszerelésként magánál kell tartania, a többi pedig a tisztacserét biztosítja. A NATO-nak felajánlott erőket már 2002-ben a maximális készletszintre töltötték fel.
A ruházati szolgálat a tervek szerint az idén 2,247 milliárd, 2004-ben 2,370 milliárd, 2005-ben 2,489 milliárd, 2006-ban pedig 2,6 milliárd forintot használhat fel. Ez elegendő arra, hogy a gyakorlóöltözékek cseréjét végrehajtsák, és a törzskészletet megalakítsák, de még nem fedezi a tartalékos állomány hadiruházatát - tudtuk meg Hegyes Ferenc alezredes, szolgálatfőnök-helyettestől.
A szolgálatnál emellett a katonák egyéni felszerelésének modernizációjával kapcsolatban is készítettek egy felterjesztést. Bár ezeknek a terveknek a megvalósítására egyelőre nincs költségvetési fedezet, a meglévő büdzséből annyi pénzt sikerült lecsípniük, hogy a mintatermékek és a csapatpróbához szükséges mennyiség gyártását meg tudták oldani. Az egyik legfontosabb változtatás az új bakancsra történő átállás lesz. Az új lábbeli fekete színű, goretexalapú, nagyon jó minőségű, a nedvességet nem átengedő lesz. Az új bakancsokat négy katonai szervezet több tisztje és tiszthelyettese kapta meg csapatpróbára és egybehangzó véleményük szerint sokkal jobb, mint a jelenlegi surranó.
A komfortosított rohamsisak, az új hátizsák és málhamellény csapatpróbája már be is fejeződött. Előbbinek a belső részét alakították át - a tűzoltók sisakjához hasonló belsőt kapott -, a hátizsák Bundeswehr-típusú, a málhahevedernél pedig az izraeli típust részesítették előnyben a tesztelést végző katonák. Rendszeresítésük egy fél évig tartó eljárás befejezése után valósulhat meg a költségvetés függvényében.
Az új gyakorlókabát és a sportruha mintadarabjai is elkészültek. Az előbbi anyaga vízlepergető és bélését is poláranyagúra cserélték. A jelenlegi egyenkék sportfelszerelést szürke színű melegítő, az ehhez tartozó póló, rövidnadrág, baseballsapka és sportcipő váltja majd fel a büdzsé függvényében.
A köznapi ruházat is megújul. Ugyanolyan rendfokozati jelzéseket fog magán viselni, mint a jelenlegi társasági egyenruha. Az új köznapi öltözék - amely nem a régi, durvább, fésűs anyagból, hanem a lágyabb tropikálból készült - a ruházati boltokban már be is szerezhető.
A tábori pihentetési eszközök modernizációját is szeretnék megvalósítani a ruházati szolgálatnál. Az önfelfújó gumimatrac, a személyi sátor és a vízhatlan dupla hálózsák kísérleti darabjai már szintén elkészültek, a közeljövőben bemutatják a honvédelmi vezetésnek.
A számítások szerint a teljes egyenruházat és felszerelés reformja mintegy 52-55 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Amennyiben a pénz rendelkezésre állna, a modernizációt évenkénti ütemezésben 2010-ig végre lehetne hajtani.
A katona legjobb barátja az időjárás - tartja a régi mondás, míg egy másik szerint a katona nem fázik, csak úgy érzi. Mindez persze a valóságban nem így van, a hideg ugyanúgy átjárja az egyenruhást, mint más földi halandót, és a telet sem hiszi barátjának, ha gyakorlaton kell lennie. Márpedig a tatai Klapka György Gépesített Lövészdandár csaknem ezernégyszáz katonája ebben a pillanatban is a Veszprém melletti gyakorlótéren táborozik.
A Központi Gyakorló- és Lőtérparancsnokság nullaponti lőterén különösen érvényes az alapszabály, miszerint a gyakorlótéren soha nincs jó idő. Nyáron pokoli a forróság és a bőr minden pórusát eltömi az uralkodó nyugati szél által hordott finom por, ősszel szinte mindig esik az eső, és köd ül a tájra, télen pedig a havazást gyakran a sarkkör jeges leheletét hozó orkán kíséri.
Az idei tél sok rekordot megdöntött. Régen hullott ennyi hó, és évtizedekkel ezelőtt süllyedt utoljára ilyen mélyre a hőmérő higanyszála. Egy átlagembernek még belegondolni is nehéz abba, hogy vannak, akik ilyenkor is sátorban alszanak. Pedig a tatai Klapka György Gépesített Lövészdandár katonái január közepe óta ezt teszik - másfél hónapos kiképzésen vesznek részt Magyarország egyik leghidegebb táján, a Bakony szívében. A szeszélyes időjárás gyakran megtréfálja őket. Nappal olvad, éjjel erősen fagy, máskor pedig még délben sem emelkedik nulla fok fölé a hőmérséklet, ami embert és egyenruhát egyaránt próbára tesz.
- Sajnos nagy problémánk, hogy a jelenlegi egyenruha több darabja nem a legmegfelelőbb egy téli kiképzésre. A bakanccsal van talán a legtöbb gondunk. Hideg, átázik, és szinte lehetetlen kiszárítani - mondja Békési István dandártábornok, a tatai alakulat parancsnoka.
A Magyar Honvédség öltözködési szabályzatát tartalmazó 19/1998. számú honvédelmi miniszteri rendelet szerint a tatai alakulatnál rendszeresített - 90-es mintájú - négyszínnyomásos gyakorló egyenruha téli változata a következő: téli sapka, csősál, téli gyakorlókabát, kabátbélés, téli gyakorlónadrág, nadrágbélés, kötött kesztyű, gyakorlózubbony, póló, gyakorlónadrág, pulóver, téli ing, téli alsó, atlétatrikó, rövid alsónadrág, téli zokni, bakancs, derékszíj. Ezek egy részével sajnos nem is rendelkeznek a tatai katonák, például téli nadrágot csak néhányan viselnek. Ők sem mindig örülnek ennek, hiszen ez a nadrág csak addig véd a mínuszoktól, amíg át nem ázik, így mindenki úgy védekezik a hideg ellen, ahogy tud.
- Nálunk, a lövészzászlóaljnál nagyon sokan vadászboltokban vásárolt polártex alsóruhát veszünk fel az egyenruha alá. Rajtam is az van. Nem olcsó, az alsó és a felső körülbelül tizenötezer forintba kerül, de legalább véd a hideg ellen - mondja Liseczki János szakaszvezető.
- A lányok többsége harisnyát vagy melegítőt vesz a gyakorlónadrág alá - tudtuk meg Batíz Mónika szakaszvezetőtől, aki hét hónapja szerződéses katona, és ez az első gyakorlata. Az első néhány napon rettenetesen fázott a mínusz tizenöt fokos hidegben. Szerencsére éjjelente nem kellett vacognia, mert a sátorban lévő olajkályha kellemes meleget adott, s a katonai hálózsák is melegen tartja az embert.
Ami nem látszik, arról nem kell tudnunk - vallja Békési tábornok, így ezen a gyakorlaton nem kérte számon katonáitól a nem szabályos alsóruházat viselését. Sőt őszintén elárulja, hogy ő is viseli azokat a goretex anyagú ruhákat, amiket még 1999-ben vásárolt, amikor a dandár Németországban vett részt az Iron Dragon elnevezésű gyakorlaton. A dandár parancsnoka egyébként szerencsésebb, mint katonái többsége. Ő viselheti a csapatpróbára kapott 93-as mintájú egyenruhát és bakancsot. Véleménye szerint ez az öltözék sokkal jobban véd a hideg ellen ráadásul vízálló is. Nagyon sajnálja, hogy nem ezt a gyakorlót rendszeresítették.
- A katonák kitaláltak egy öszvér megoldást. A nadrágra és a mikádóra felveszik az esővédő felszerelést, így nem áznak át, és a hideg szél ellen is jobban védve vannak - tudtuk meg Békési István dandártábornoktól.
A gyakorlat parancsnoki értekezletein állandó téma a hideg elleni védekezés. A kiképzési feladatokat úgy szervezik - délelőtt három óra, délután három óra közte pihenővel -, hogy a katonáknak legyen idejük kicsit kiszárítaniuk átázott bakancsaikat, és ruhát, zoknit cserélni.
Ez utóbbi - dr. Mészáros József orvos őrnagy szerint - nagyon fontos, hiszen fagyási sérülésekkel járhat, ha a nedves bakancsban izzadt lábbal és zoknival hosszabb ideig a téli terepen tartózkodik a katona. A kecskeméti repülőkórház orvosának - aki kollégájával együtt felváltva tartózkodik a lőtéren - a gyakorlat kezdete óta már néhány elsőfokú fagyási sérülést szenvedett katonát kezelnie kellett. Az elsőfokú égési sérüléshez hasonlóan bőrpírral járó enyhe fagyásra különféle kenőcsöket kaptak a pórul járt katonák. Az orvosnak emellett természetesen elég sok időt kell azokkal foglalkoznia, akik különféle megfázásos, meghűléses tünetekkel keresik fel. Számukra aszpirint és C-vitamint szokott adni.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy miként lehetne változtatni a helyzeten. Egybehangzó vélemények szerint olyan egyenruhákkal kellene ellátni a magyar katonákat, amelyek a jelenlegieknél jobban használhatók a szélsőséges éghajlati körülmények között is. Makrai Tibor nyugállományú alezredes, aki a katonai túlélés szakértője, úgy gondolja, a jó egyenruha legfontosabb tulajdonsága, hogy nem ázik át, ugyanakkor szellőzik benne a test. Erre a legmegfelelőbb anyag a goretex. Az amerikai és a nyugat-európai hadseregnél ezt már régebben felismerték, és ilyen anyagú egyenruhákat gyártanak. Sajnos a magyar gyakorlóöltözék nem megfelelően szellőzik, így télen is, nyáron is komoly problémákat okozhat a katonának.
- Véleményem szerint a magyar katonákat is mihamarabb el kellene látni a téli időjárás viszontagságai ellen védő egyenruhával. A kötött, úgynevezett dokkmunkássapkát, a csúszásbiztos talpú, goretexbéléses bakancsot, az ötujjas gyapjúkesztyűt, a polárfelsőt, illetve a vízhatlan nadrágot, kabátot javasolnám - mondja az egykori katonatiszt.
Az eredeti cikk: http://www.honvedelem.hu/cikk.php?cikk=11910
1et értek, szerintem:
Április 18-20, vagy 25-27 napok lennének a jók (péntek-vasárnap), abban az időben már elég jó az idő (ha nem esik) és a napkelte-napnyugta ideje olyan 06:00 és 19:40 környékén van, tehát lesz elég sok világos óra menetre.
Sziasztok!
Emlegettétek, hogy gyüjtitek az US Manualokat, nincs véletlenül Navy-s manualotok? Vagy nem tudjátok, hogy honnan lehet leszedni őket? Én eddig még sehol sem találtam... Előre is köszi...
Mivel egy túszmentésnél a civilek általában hatalmas sokkot kapnak ezért megnő a kihülés veszélye... ezért kapnak néh a rémült emberek infúziót sőt oxigént is. A szervezet a nagy stressz miatt nagyon legyengül...
Túlélő fóliának is hívják. Egy lehelet vékony aluminium réteggel bevont fólia ami ha megfelelően használod akkor megakadályozza a test kihülését mivel visszaveri a testből érkező hőenergiát. Főleg azoknál használják akiknek nagyon lehült a maghője és adott esetben azt a kevés maghőt is meg kell tartani. Ilyen esetvolt mondjuk tavaly ilyenkor az esztramosi búvármentés. Ott Zsoltot hasonló fóliákkal takarták le, hogy a kihülését megtudják akadályozni. Azonkívül alkalmas fényviszaverésre is mivel az alus felülete érthető okokból csillog... Az ára körübelül 1000 Ft, én military boltba vettem, de túrázó bolba is tudnak keríteni az ember gyerekének ha kell neki...
Bár csak most találtam meg ezt a fórumot nagyon meglepődtem, hogy ennyi a túlélés után érdeklődő ember van rajtam kívül az országban :)
Amint láttam kerestek túra helyet... mivel Miskolcon lakom a Bükköt elég jól ismerem. Tudom olyan helyeket ahova még főszeronba (nyáron) is kevesen rakják be a lábukat. Ez egy patakmeder amiben nagyon szépen lehet haladni, mindenfelé fák vannak a meder felett. Magasabb kilátó pontok, fenyvesek és barlangok szegélyezik a környéket. Sajnos fényképeim nincsenek a helyről, de amint tudok szerzek :)
Végignéztem az összes hozzászólást, érdekes témák merültek fel. Ajánlanék én is valamit, a hálózsák valamint a szárazruhák védelmére én a vadvizi túrázásnál használt vízhatlan zsákokat ajánlanám. 5 Litertől 80 Literes mérteig kaphatóak áruk pedig 3000 Ft-tól 10 000Ft-ig mozog. Beszerezhetőek minden nagyobb túraboltban.
Valamint mindenkinek ajánlom az életmentő fóliát főleg az ilyen szép téli havas és hideg napokra. Sokat segít a kihülés elkerülésében és a balesetes túlélési esélyeit is nagyon nagy százalékban javítja! Nálam még akkor is van 2 darab ha csak a csónakházba megyek!
Köszönöm a lehetőséget a pákászattal foglalkozó cikk kapcsán ... asszem hamarosan megírom, de mivel kis történelmi áttekintés is szükséges az életmód pontos és jobb megértéséhez, szükséges, némi anyagot gyűjtenem. Ami a túlélő táborban történő halfogást illeti, lehet törvényesen is csinálni, mivel a Tisza árterületein, illetve a környező lápos vidékeken, számtalan hely akad, ahol az év bizonyos időszakaiban (áradások után) nagy mennyiségű hal "marad kinnt" (a helyiek szóhasználata) Nyilván a víz visszavonulta után, ezek 100%-ban elpusztulnak néhány héten belül. Sok esetben több tíz kilónyi halat szállítuttunk vissza az élővizekbe, a biztos pusztulástól megmentve azokat. Nyílván egy részük elfogyasztásra került, de így is több ezer apróhalról van szó. "Nagy" vizen az említett módszereknek csak egy kis része alkalmazható egyébbként is, hiszen az eszköznélküli halászat mindíg is a Bodrogközben élő lakosság fontos élelmiszer szerző forrása volt. Ezen a területen a lakosságnak szabad halászati joga volt még a XIX. században is, ez a jog (ismereteim szerint) egyedül a földesurakat nem illette meg. Apropó ... itt a lékhalászat ideje! Érdemes rápróbálni, csak az érdekesség kedvéért ... a halakat nem kell feltétlenül hazavinni, de a lékekre szükség van ... De! Feltétlenül jelöljétek meg!!!
Megjött Gerhard Buzek A túlélés kézikönyve az antikváriumból. Ebben aztán minden benne van. 540 oldal. Hova építsünk tábort, stb. De inkább nézzétek meg az antikvárium honlapján a tartalmát és jegyeztessétek elő. 1840 mani volt és simán megérte.
Helló!
Nem biztos, hogy jó helyre írtam, de talán tudtok segíteni!
Katonai sátrat keresek, kb.16 személyeset, használtat.
Ha valakinek van használható tippje, kérem, ne fojtsa magába.
Köszi!
Baltás
Persze, hogy lenne helye a Túlélő Portálon egy pákász anyagnak. Gondolom kalsszikus értelemben vett pákászok, már nincsenek hazánkban. Pedig azoktól lehetne mit tanulni.
Nokedli
Ha úgy gondolod, hogy szívesen írnál anyagot a pákászokról, pákászatról, és azt a Portál keretein belül kívánod megjeleníteni, akkor állok rendelkezésedre. A részleteket e-mail-ben megbeszélhetjük. Várom jelentkezésedet a csurgo@nitro.hu e-mail címen.
Jó-jó, az alapokkal magam is tisztában vagyok, régóta horgászom meg egy két varsa stb. is figyel a ház körül, az íjas halászatról pedig mesélhetnék eleget. Inkább az érdekelne, hogy a törvényes keretek miként vannak biztosítva eme nemes elfoglaltsághoz? Egy tábort mégse lehet a rabsickodásra alapozni :-)
A pákászatról.... nálunk a felsőtisza vidékén simán csak halászatnak nevezik a dolgot. Tulajdonképpen sok-sok ötletes módja annak, hogy a
vizek mellett élő népek hogyan szerezhetik meg a mindennapi betevő falatokat.
Személyszerint kicsi gyerekkorom óta gyakoroltam eme nemes cselekedetet. Suli után alapból halásztunk egyet a haverokkal.
A módszerekról:
Lehet halat fogni: kézzel,horoggal,varsával,hálóval,kosárral,tapogatóval,hurokkal,szigonnyal,nyíllal,rekesztéssel,vasvillával,beléndekkel,....szóval van rengeteg módja. Ahorgot használtuk a leg ritkábban, mert az a hlaktól függött,hogy bekapják-e. Szegény anyám sokszor szidott, mert mikor hazajött a munkából, kicsi fiacskája vigyorogva várta több kilónyi pucolni való hallal ... azt még el kell mondanom, hogy ha nagyobb zsákmányra tettünk szert, az egész utca halat vacsorázott... (lehet,hogy csinálok egy honlapot az ősi halászati módszerekről...nehogy elfelejtsük már őket!!!)
Bakony. Hadgyakorlat.Február. Sátor. Teteje lyukas a szikráktól, de legalább kimegy a füst. Fürdés? Nem... Meleg kaja? Tábor 3km. (Lőszeresek voltunk, külön kellett táborozni a többiektől ahol konyha, büfé és melegvíz(!) volt.) Két hétig tartott, nagyon élveztem. A vaddisznók bejártak a táborba...
Én egyhónapig éltem németországban NATO táborban amerikaiakkal, tábori ágyon,ablaktalan,ajtótalan,vakolatlan villanytalan ivóvíztelen szerkezetkész házban 3 naponta vittek fürödni teherautóval, 15 nő+14 férfivel.kb 3 napig nyöszörögtek(Én is csak pislogtam) de végén már kérvényeztük hogy az utolsó éjszakán ne keljen bemenni a barrakokba...
Szoval pillanatok alatt lejjeb lehet adni a civilizációból....
pedig a gyerekek tuti hogy élvezték volna, és egész életükben nem felejtették volna el. (vagy a szülőknek szervezted?)
nekem is az a túra a legkedvesebb, ahol sima gyalogtúrának indult és az időjárás, a hegy, és a tapasztalatlanságunk miatt iszonyatosan megszívtuk. soha nem esett olyan jól a kaja, mint akkor, és a sör, miután beestünk egy faluba egy ötórás menet után.
a következő évben már voltak akik nem tudták nélkülözni a telefont, és három nap után melegvizes zuhanyra vágytak. én valahogy úgy vagyok vele, hogy nem azért megyek a természetbe, hogy ott is civilizáció vegyen körül. jól megszívatom magam, abból lesz az élmény, és úgy lehet tanulni. (alázatot és tiszteletet a természet erői iránt, és megfelelő hozzáállást a dolgokhoz, amelyek utána a mindennapi életben is jól jönnek.)
Üdv minden topiclakónak!
Sajnos manapság kissé elkényelmesedtek a népek, nem igazán tudnak villany-gáz-telefon-TV stb. nélkül élni. Évekkel ezelőtt szerveztem egy cserkésztábort ahol kissé puritánra terveztem az elhelyezést és kissé mostohára a körülményeket. A kezdeti lelkesedés után, miután megtudták a szülők, hogy miről van szó, sorban visszavonulót fujtak. Pár szóban: Tiszapart,sátor,napi 1 meleg élelem 5napon át, halászat (ősi pákász módszerekkel),íj-nyil készítés íjászat,gomba és vadgyümölcs gyüjtés, tüzgyujtás(gyufa nélkül) stb.
nem értem, hiszen én gyerekkoromban alapból csináltam ezeket... (olyan helyen nőttem fel)