Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Jó, ha minél több idegen érkezik, akár csónakon a tenger felől, akár lóháton a keleti sztyeppékről, mert több a munkás, az adófizető, és mi befogadók és toleránsak vagyunk.
Féligazság. A valós problémák elkendőzése, csodavárás és még sorolhatnám.
Ahogy Enstein mondta, elég hülye ember az, aki , ha a kísérlet bemenő elemeit nem változtatjuk meg, eltérő eredményt remél.
Einsteinnel nem vitatkozom, de nem volt szép rá hivatkozni. A bemeneti változókat hazai elemekkel is megváltoztathatjuk. Csupán tehetség kell hozzá és akarat, nem nyavalygás!
A Kr.u. III században, mikor megindult a népvándorlás a Római Birodalom terültére, a rongyos, koszos, erőszakos hordák többsége nem fegyveresen, támadó szándékkal érkezett. "Menekültek" voltak, akik a határmenti provinciák római proconsulaitól védelmet és letelepedéshez földet kértek, mélylen meghajoltak, és ezek a gazdasági bevándorlók azt mondták: segítsetek rajtunk, hiszen ti Európaiak és humanisták vagytok, mi mmeg üldözöttek. Róma ekkoriban ár túl volt hatalma delén, erkölcsisége megroppanat, egykori harcos szelleme meghasonlott. Lakossága volt már, nem népe, nemzete, akiket inkább a cirkusz érdekelt, mint a haza védelme. Erkölcsileg lezüllöttek, a házasság intézményét elócsárolták, tömegessé vált a homoszexualitás, az örökségvadászat, a prostitució. Róma lakossága ezért az örök városban, Itáliában és a tartományokban is csökkenésnek és öregedésnek indult. Alexandria lakossága Kr.u. 60 és 300. között felére csökkent (félmillióról 250 ezerre), ANtiochiáé, a birodalom egykor harmadik legnagyobb városáé negyedére. Leptis Manga, az észak-afrikai kikötőváros teljesen elnéptelenedett. A gazdasági válságövezetekből menekültek az emberek. A fiatalok előtt nem volt perspektíva, hiszen a független parasztok tönkrementek,a hódítások befejeződtek,a technikai fejlődés megroppant. A termelő vállalatok mind hatalmas tőkések kezében lévő latifundiumok voltak, akik monopolizálták a piacot, alkalmazottaik rabszolgák voltak. A termőtalajt kizsigerelték, az erdőket kivágták, a környezetet tönkretették. A városok élhetetlenné váltak a bűnözés és a kosz miatt. A termőtalaj tönkremenetele miatt meredeken csökkentek a mezőgazdasági termésátlagok, egyre több élelmiszert importálni kellett, ami miatt a birodalom kereskedelmi mérlege negatívvá vált, felhalmozódott tőkéje elolvadt, az egykori jólét megszűnt, ugyanakkor a propaganda azt mondta: " földet túrni nem cool". Az állami vezetést eluralta a korrupció. A mindenkori uralkdoó saját, alacsony sorbl jött megbízható bérenceivel vette körül magát, akik persze, roppant hamar szerettek volna meggazdagodni. Egye-egy hatalomváltás ugyan az előző privilegizált réteget lefejezte, de az új urak semmit sem tanultak elődeik sorsából, sőt, meggyorsította az államkincstárból való szabadrablásukat: gyorsan, sokat, mert egy választási ciklus rövid. A hadsereg szétzüllött, sorait barbár zsoldosokkal töltötték fel, hiszen a római már nem akart halni a hazáért. Nem is volt fegyelmezhető a hadsereg, mert 314-ben eltörölték a katonákra halálbüntetést fegyelmi vétség esetén. Ebben a közegben csak a megvetett, lenézett, bolondnak tartott keresztény gyülekezetek éltek és virágoztak, amit az elkényelmesedett pénzimádó rómaiak nem értettek. Mi az hogy szeretet, munka, becsület? Hogy a gyerek meg a család fontosabb, mint a pénz? Hogy segítsünk egymásnak, a helyett, hogy egymáson taposunk? Hülyeség. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között mindne tartományi vezető örült a jövevényeknek. Ugyan se nyelvük nem volt latin, se vallásuk
idevaló, de munkáskezet jelentettek, mikor a római már elöregedett, elkényelmesedett, és a munkához nem fűlt a foga. Jó, ha minnél több idegen érkezik, akár csónakon a tenger felől, akár lóháton a keleti sztyeppékről, mert több a munkás, az adófizető, és mi befogadók és toleránsak vagyunk. Itt ők is azzá válnak, majd szépen megtanulnak latinul, olynanná fognak válni, mint mi, és ha a mi népünk fogy és satnyul, majd ők pótolnak minket. Minden szép lesz és jó. És akik pedig azt hangoztatják, hogy a barbárok nem akarnak és nem is tudnak a római civilizáció szerint élni, szétverni és tönkretenni fogják azt, azok ostoba, idegengyűlölő szélsőségesek. A következmények közismertek. Ahogy Enstein mondta, elég hülye ember az, aki , ha a kísérlet bemenő elemeit nem változtatjuk meg, eltérő eredményt remél.
A rablónyugat fizesse meg, hogy megvédjük a seggét kirablottjaitól. Védelmi pénzt kell kérni tőlük. Ha nem fizetnek, ne őrizzük a határokat, éljen a zemberek szabad áramlása!
Ja. Aztán pár generáció múlva amikor túlszaporodják az öregedő európai népességet és kikiáltják az iszlám államot, akkor számíthatunk az újabb iszlamista hódítókra, csak most nem a török jönnek majd, és az új Dobó Istvánnak nem biztos hogy elég lesz némi szurok és forró víz ha meg akarja védeni Eger várát. Na mindegy, ezt én már nem érem meg, ezzel együtt nem tudok igazán szívből örülni a nyugatra tartó iszlamistáknak sem.
Az otthonülőket képezni kellet volna? Kinek? iskola van, ingyenes is, csak el kell menni, otthon meg seggberúgni a hülyegyereket, hogy tanuljon. Ez a szülő felelőssége, senki másé! Legalább szakmát elmennének tanulni, azt is ingyen. De azt sem.
Ez a gondolat olyan új, hogy még a legújabb nemzetközi trendek is évekkel le vannak tőle maradva.
Te úgy gondolod, hogy Szerbia nem biztonságos ország? Hogy aki onnan jön, annak az ügyét érdemben meg kell vizsgálni? Hogy szabadon lófrálhat itt bárki, aki a kertek alatt ide beoson, és kimondja a refjúdzsí szót közel érthetően?
...az olaszok foglalkoznak velük de azok úgy tudom kapnak is érte komoly pénzeket az eu tól. Nem tudom jól emlékszem e, volt ilyen megállapodás Khadafi Líbiájával is, azt hiszem évi 5mrd eurot kaptak.
Ha jártál volna középiskolába és tanultál volna nyelvtant, ez a szóhasználat nem zavarna. Legalább is nem ebbe kapaszkodnál bele. Engem mint vidékit spec. egyáltalán nem zavar. De hadd kérdezzem meg, tudod-e, mi az a felirat (mármint a leirat párjaként)? Nyugodtan guglizz!
Mi is lenne a vámmal, szednénk, mi? Akkor szedné az EU a mi áruink után is
Mi is lenne a nagy autó és más gyárak magyar termékeivel? Mi is lenne az importtal?
De kérdezd csak meg a nemzeti gázszerelőt, vagy Simicskát , Orbánnét hogy a legnagyobbakat emlitsem, mennyi területalapú támogatást vesznek fel anélkül hogy egy ekevágást tesznek?
Igaz, mintha most lecsökkentette volna vagy meg is szüntette/?/ 1200ha fölött a támogatást
Hagyjuk a ki vagy nem ki kérdést az okosokra, ugyse lépünk ki. Ez nem más mint az ál-szabaccságharc néphülyitó része
Nem tudom, hogy megszavazná-e az EU-ból való kilépést a magyarság. És lehet, hogy nem is menne az könnyen (kíváncsi vagyok, hogy a kilépésünk milyen esetleges láncreakciót indítana be az EU-ban? Pl. mások is kilépnének, ha látnák, hogy jobban elboldogulunk)?
"Három tenger mossa ... a történelem elmosta. :-))
Meg eleink ostobasága."
Az, hogy Károlyiék nem harcoltak és nem hagyták a harcot a szomszédos megszállók ellen, akik többek között az ide bevándorolt népük által belakott országrészeinket szakították el.
Nade ilyen gondolom nem fenyeget, ha egy távoli ország menekültje telepszik itt le, mert az anyaországa nem szomszédunk, így nem tudja esetleg magához csatolni azt a területünket. Az ilyen távolba szakadt csórókat nem könnyebb-e asszimilálni, mint egy románt vagy szerbet, akinek az anyaországa itt van a szomszédban?
„2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben huszonöt esztendős - negyedszázados - lesz a közös álmainkból megszületett szabad, független és demokratikus Magyarország.” (Áder János)