Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Tony Abbott ausztrál miniszterelnök szerint csak úgy akadályozhatók meg a hétvégi földközi-tengeri, több száz menekült vízbefúlásával járó tragédiák, ha a menekültek hajóit visszafordítják. Amióta Ausztrália nem hajlandó fogadni a menekülteket szállító hajókat, a hatóságok szerint nem történt vízbefúlás.
Ferenc pápa meghallotta volna a hazánkban zajló hangulatkeltést, amikor május 7-én felemelte szavát a témában.
Ferenc pápa szó szerint úgy fogalmazott: „A háborúktól, üldözéstől és nyomortól Európába menekülő ezrek drámai és gyakran tragikus végzetű vándorlásának fényében az európai egyházaknak kötelessége együttműködni a szolidaritás és befogadás ösztönzésében.„
Vajon mivel zsarolhatják a libsik a Kaotikus Egyházat, a pedofil-kártyát már kijátszották.
A pápa cinkostárs Európa muszlimokkal való elárasztásában, ami egy keresztény egyháztól kissé szokatlan.
Az más, a lényeges eltérés az, hogy akkor még érintetlen, lerablásra váró természeti erőforrások voltak, de már ott sincs, fallal próbálnak már védekezni.
Megoldódik ez magától majd. A háború utáni kaotikus helyzetben már több 10 milliós tömegek kerekednek fel. ...szerencsére a háborúkat követően szoktak lenni a nagy járványok is, az szépít majd valamit itt a dolgon. )-:
"De miért nem képesek ezek az "egzotikus népek" élhető civilizációt építeni maguknak? Hiszen a fejlett világ vajmi kevés erőforrást von el tőlük ahhoz képest, amivel pl. Afrika rendelkezik ásványkincsek, természeti szépségek, stb. terén"
Kongóban polgárháború is volt akkortájt amikor elkezdtek terjedni tömegesen a mobil telefonok, talliumot bányásznak ott ami ahoz nélkülözhetetlen. Tehát? Tehát ahol sok mobil telefont fogyasztanak azok fogadják be a kongóiakat..... mások sok banánt esznek, kávét isznak, kakaót csokoládét fogyasztanak stb.... és ahol meg sok olajat égetnek el oda had menjenek az arabok, na de nem a 300 000 lakosú Katarból mert az a 300 milliós népesség természeti erőforrása lenne normálisan.
"És mi a megoldás? Gyámság alá venni az afrikai országokat és erővel lecserélni az ottani vezetőket a fejlett világ küldötteire?"
Ezzel szerintem még várni kéne, hogy hogyan válnak be Ukrainában azok az usa-ból kinevezett vezetők.
Az egzotikus népek képesek voltak eltartani magukat, de földjeiket a mi kedvenceink (banán, kakaó, kávé, tea) termesztésére eladatták velük. A munkabérük nem elegendő ahhoz, hogy meg tudják venni a máshol termelt élelmiszert.
"- "akkor a világ összes egzotikus népét kötelesek vagyunk jótékonysági alapon etetni!"
- Kötelesek nem, de ajánlatos mert különben otthon maradnak és ott kényszerítenek ki valamit ami neked meg nekem lesz rossz. Egyelőre csak jönnek az azok után az erőforrások után amit a fejlett világ elvon tőlük. de ha nem jöhetnek...? ...innen javaslom továbbgondolni...."
De miért nem képesek ezek az "egzotikus népek" élhető civilizációt építeni maguknak? Hiszen a fejlett világ vajmi kevés erőforrást von el tőlük ahhoz képest, amivel pl. Afrika rendelkezik ásványkincsek, természeti szépségek, stb. terén. Szóval egynémely afrikai ország legalább olyan fejlett lehetne, mint a világ bármely más országa, ha...? Ha nem lennének olyan korrupt vezetőik, mint amilyenek? És ha nem lenne ott az antidemokratikus iszlám fenyegetése? Vagy mi még? És mi a megoldás? Gyámság alá venni az afrikai országokat és erővel lecserélni az ottani vezetőket a fejlett világ küldötteire? Talán még ez is jobb, mint a tétlenség, annál is inkább, mivel valószínűleg az ottani egyszerű emberek is elsősorban azt néznék, hogy kinek az országlása alatt fejlődik az államuk, tudnak enni-inni adni a családjuknak, iskoláztathatják a gyermekeiket, élhetnek anyagi- és létbiztonságban, stb. és nem azt, hogy milyen a bőrszíne a vezetőiknek.
Liberális demokrata ötlet az Eu-ba bevándorlás megoldására.
Erre mondaná Goldscmidt bácsi A Kazinczy utcából , hogy ügyes.......
A gyarmatosító nyugati országok ügyesen szeretnék szétosztani az Eu-s államok között a szegény , szerencsétlen menekülteket. Az USA meg röhög a markába.
Szánalmas banda.
:-))
A javaslatról egyelőre annyit tudni, hogy az Európai Unióba érkező menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóta bevezetését javasolják benne. A Bizottság szerdán mutatja be a javaslatot, amely szerint az egyes tagállamok által ellátandó menedékkérők számát egyebek között
a hazai össztermék (GDP), az ország népessége, a munkanélküliségi ráta és a menedékjog iránti kérelmek aktuális száma alapján kellene meghatározni.
Ferenc pápa meghallotta volna a hazánkban zajló hangulatkeltést, amikor május 7-én felemelte szavát a témában.
Ferenc pápa szó szerint úgy fogalmazott: „A háborúktól, üldözéstől és nyomortól Európába menekülő ezrek drámai és gyakran tragikus végzetű vándorlásának fényében az európai egyházaknak kötelessége együttműködni a szolidaritás és befogadás ösztönzésében.„
majd te odamész és elkéred a gyakorlatilag nemlétező afgán, szír, egyéb farkamtudja milyen államtól a követelést.
Miről beszélsz te? ezek háborús területek, nem az ELTE szociológia kara :-)))
Az is lehet eleve hontalan, sőt bizonyára az. Pont ez lehet az oka, például annak az elterjedt gyakorlatnak, hogy megszünteti az adott állam az állampolgárságát a kivándorlónak.
Az állítólagosan kivándorolt többszázezer magyar állampolgárnak megszüntették az állampolgárságát ?
Az '56-osok Ausztriáig (az első szabad országig) menekültek, ott _engedélyt_ kértek, hogy tovább mehessenek (aki nem akart ott maradni).
A szíriaiaknak nem elég biztonságos Törökország, tovább mennek Bulgáriába, Szerbiába, Magyarországra, Ausztriába, Németországba. Nem engedéllyel, hanem papírok nélkül, kertek alatt, mint a tolvajok. Ők már rég nem menekültek, Törökországig voltak csak azok. Ki a fene elől menekülnek Törökországból, Bulgáriából, Szerbiából, Magyarországról vagy Ausztriából?
addig a magyar államé a felelősség, itt fogják követelni a hitelezőik a jussukat - gondolom majd te kifizeted a felvett segély, oktatási, adó, lakhatási, egészségügyi egyéb hiteleiket.
Jelenleg éppen azt varrták ránk pedig csak eccerű devizahitelt buktak, és folyik a mencsétekmeglelkeinket projeckt :-))) - láma vagyol vaze :-DDD
"A beszélgetés Éva szerint hamarosan kihallgatás hangvételűvé vált, amelybe bekapcsolódtak telefonon keresztül a kanadai bevándorlási hivatal munkatársai is. Egy őr vigyázott Évára, kikérdezték, hogy hova, mi célból, kihez szeretne Torontóba menni."
Főleg az eltérő kultúráju oszágokból jött bevándorlokkal van a probléma. Hiszen ők amint oda érnek a befogadó országban egyből jogaik vannak. Hányszor gyujtottát már fel nyugat európa külvárosait a csak jogokkal rendelkező bevánrorlók? De elérték, hogy Brüsselbe ne lehessen karácsonyfát se állítani.
Na, bár elhatároztam, hogy nem szólok, de: Hol beszélten én határon túli magyarról? (Kárpátaljait említettem, de azt, hogy magyar, azt nem)
Hol tagadtam azt, hogy joga van szelektálni? Hol állítottam, hogy mindenkit fogadni kell? Alap szavak: Értelmesen, törvényesen! Láttál már befogadó állomást belülről? (szerintem a böri jobb:))) )
Én a számokat kritizáltam, mert azok csúsztatások, keményen.
Beszéljünk arról, hogy mennyien kaptak tartózkodási engedélyt, az nekünk mibe kerül, és az egész költségből mennyit áll az unió.
Beszéljünk a tartózkodási engedély/letelepedési engedély feltételeiről. Ha ezek teljesítése nem megfelelő, akkor a hivatal sunnyogásáról. (állampolgársági ügyek is.) Egyáltalán az összes költségről beszéljünk, pro és kontra.
Beszéljünk arról, hogy mit, és hol akar dolgoztatni a kormány, és az mennyibe kerül?
Beszéljünk arról, hogy ez a foglalkoztatás nem magyar munkaerőtől veszi el a helyet? (Közmunka) Akkor milyen munkát végeznének. (állítólag képzetlen majmok, de ezt semmi nem támasztja alá)
Beszéljünk arról, hogy mennyi ideig kell ellátni az itt megfogottakat a bürokrácia lassúsága miatt. Beszéljünk arról, hogy tegyünk-e ki táblát, hogy csak agysebészek maradhatnak?
Beszéljünk arról, hogy hova teszi a valódi menekülteket?
Beszéljünk arról, hogy a világ bármelyik szegletéből idetántorgott termelje ki a költségeit (Még nem ítéltük el!), de az elítélt bűnöző az a mi költségünkön heverjen a sitten, ne termelje ki a költségét. (a sitten több termelő üzem működött. Pl Alföldi bútorgyár, stb.)
Kapásból ennyi. Nem fogok hozzászólni, írhatsz bármit.
Majd abban a nyemzetyi konyzultyácijjós levélben, amit az Orbántól kaptok, figyelmeztessétek, hogy az idegenrendészeti eljárásokat gyorsítsa fel, hogy az illegálisokat mielőbb haza lehessen tessékelni. Vagy van még egy megoldás - Orbán szokta volt mondogatni - ki is lehet lépni az unióból.
"akkor a világ összes egzotikus népét kötelesek vagyunk jótékonysági alapon etetni!"
Kötelesek nem, de ajánlatos mert különben otthon maradnak és ott kényszerítenek ki valamit ami neked meg nekem lesz rossz. Egyelőre csak jönnek az azok után az erőforrások után amit a fejlett világ elvon tőlük. de ha nem jöhetnek...? ...innen javaslom továbbgondolni....
felelős döntéshozó, aki kibaszottul rasszer geci és képes nemet mondani, valamint a csávónak kell alátámasztania és virítani valalmit, hogy mit keres az országban a zöldhatáron keresztül és ha egyszer téved lapáton van :-).
A fiókban pedig egy 45-ös a biztonság kedvéért. A titkárnő, pedig a kávét főzi, nem pedig ő az "ügyfélszolgálatos bula" :-))).