Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Az afrikaiaknak csak igen piciny része lehetett rabszolga aranybányában, mivel az aranybányák mennyisége aránylag korlátozott még Afrikában is.
Nyugodtan terjeszd ki a fantáziádat akármire, az aranybánya egy jelkép.
Afrikát társadalmi szempontból átépítették, aztán az őslakosok az új konstrukcióval nem tudnak mit kezdeni azok nélkül, akik azt létrehozták.
Márpedig azok hazamentek, persze, amit addig hazavittek, azt megtartják és élvezik annak gyümölcseit és azt a jólétet, amit ezekre a javakra alapozva kiépítettek maguknak.
Ez maradjon a te agyrémed, ám semmi köze ahhoz, hogy Afrikát kicsontozták, azután meg otthagyták éhen dögleni.
Ez a sommás vélemény csak úgy lóg a levegőbe, nincs alátámasztva. A gyarmatosítást nem védem, még a jelzőkkel/minősítéssel is egyetértek, azonban az éhen döglés pont a saját lábra állás utánra tehető.
Pl. Rhodesia, az afrikai kontinens kenyereskosaraként emlegetett állam függetlenedése (és a fehérek legyilkolása/elűzése) után permanensen ENSZ élelmiszersegélyre szorul.
Majd a csúnya apartheidről ismert Dél-Afrikába menekülnek lakói az éhhalál elől. Tömegesen, milliószámra. Pedig ott ugye még mindig "kicsontozták" az afrikaiakat, ellentétben Zimbabwe-vel (vont Rhodesia), ahol immár szabad népek szabadon kezükbe vették sorsuk irányítását, ott a gaz fehérek rémuralma is megszűnt.
Az afrikaiaknak csak igen piciny része lehetett rabszolga aranybányában, mivel az aranybányák mennyisége aránylag korlátozott még Afrikában is. A többség max. ültetvényen dolgozott. És 1885 óta a rabszolga kereskedelem is tilos volt Afrikában.
Ne legyen igazam, de valszeg e két forgatókönyv keveréke lesz a jövő. Európában lesznek muszlimok által felügyelt területek és a bennszülöttek által gondosan megóvott szabad részek.
Ha a muszlim területek valamiféle autonómiát kapnak, akkor megint elindul majd egy kivándorlási hullám a muszlimok esetében is, mivel azok a részek gazdaságilag nem lesznek életképesek.
Ez maradjon a te agyrémed, ám semmi köze ahhoz, hogy Afrikát kicsontozták, azután meg otthagyták éhen dögleni.
Ezzel csak az a baj, hogy az éhendöglés kb. 20 évvel az otthagyás után kezdődött.
Az viszont eléggé elgondolkodtató, ha valaki a társadalmi-gazdasági közegtől függetlenítve látja az egyén megélhetésének problematikáját és lefordítja valami egészen egyszerű okozati összefüggésre.
Az a furcsa, amikor valaki nem látja, hogy a társadalmi-gazdasági közeget az ott élő egyének alakítják ki.
A bádogvárosok lakói számára nincsen megoldás a bádogvárosokban.
Az afrikaiaknak nincsen alternatíva Afrikában.
És máshol sem. Ha Európát telirakod afrikaival amitől lerohad az ottani színvonalra, akkor max. azt éred el, hogy
itt is rossz lesz. Olyan ez, mint amikor valakit megfertőz egy betegség. Vagy beteszed a karanténba és hagyod ott meghalni ami embertelen, vagy nagyon emberséges módon kiengeded őket meghalni, amivel kipusztítod az egész népességet.
A 10 gyerekes magyarázatod nrem különösebben kelti fel az érdeklődésemet.
Pedig te beszélsz okról és okozatról. Afrika simán el tudta tartani ezeknek a polgároknak a nagyszüleit. Aztán a Nagy Fehér Ember elment, a kicsi négerek pedig elkezdtek veszettül szaporodni. Na most, ha egy adott területen adott technológia mellett meg lehet termelni 10X mázsa kaját egy évben és azon él X néger akkor egy négerre jut 10 mázsa kaja. Ha a terület ugyanakkora, a technológia ugyanolyan, de a négerek száma 10X, akkor egy négerre egy mázsa kaja jut. Ez pedig azt jelenti, hogy a néger nagyon éhes lesz. És pontosan ez történt.
Kína az elmúlt évtized során elképesztő mértékben növelte afrikai befolyását. A kontinens ásványkincseiért folytatott versenyben Peking a Nyugat által vállalhatatlannak tartott afrikai rezsimekkel való kapcsolatépítéssel tört élre, azonban ez egyrészt potenciális konfliktusforrást jelent Washingtonnal szemben, másrészt a régió jövőjére is ambivalens hatással lehet.
Most képzeld el, hogy ha a mi nagyszüleink, szüleink is ezt csinálják,
A nagyszüleid rabszolgák voltak a gazda aranybányájában egy szelet szalonnáért?
Mert én most azt képzeltem el, hogy nem volt nekik önálló hazájuk, nem volt saját termelésük és arcuk, csak az egyik napról a másikra történő túlélés küzdelme.
De mesélj még a sok gyerekről, mint a napjaink problémájának okozójáról, mert az valószínűleg felülírja a történelmi léptékben mérhető gyarmati rendszer hatásait is.
Szerintem is. Ha van olyan elvetemült uniós tagállam, amely nem akar inkompatibilis kultúrkörből számolatlanul befogadni gazdasági menekülteket, akkor annak nem ott a helye.
Még a végén Európa is élhető maradna, ezt mindenképpen meg kell akadályozni, léteznek magasabb szempontok is.
Kétesélyes. Vagy a szélsőjobb vet véget a multikultinak, vagy a muzulmán bevándorlók. Ideje lenne felfogni, hogy mindenképp vége. Lehet választani a keresztény Európa vagy a muzulmán Európa között, és a kedves liberálisok majd próbálhatnak a kalifátusban érvelni a kisebbségek jogai, meg a feminizmus mellett. Rékakinga elkezdhet ismerkedni a sharia törvénykezéssel.
Már a honfoglalás már önmagában is egy nagy szívás volt, nem beszélve az előző népvándorlásról. Itt aztán tovább szívtunk, jött István a király és elpusztítottak az addigi kultúránk nagy részét.
Ez maradjon a te agyrémed, ám semmi köze ahhoz, hogy Afrikát kicsontozták, azután meg otthagyták éhen dögleni.
Az viszont eléggé elgondolkodtató, ha valaki a társadalmi-gazdasági közegtől függetlenítve látja az egyén megélhetésének problematikáját és lefordítja valami egészen egyszerű okozati összefüggésre.
A bádogvárosok lakói számára nincsen megoldás a bádogvárosokban.
Az afrikaiaknak nincsen alternatíva Afrikában.
Ennek okairól elgondolkodtál már?
A 10 gyerekes magyarázatod nrem különösebben kelti fel az érdeklődésemet.
Isten malmai tényleg lassan őrölnek, de azért teszik a dolgukat.
Az egész EU polelit a radikálisok előretörésén töpreng, meg siratja a PC és a multikulti halálát. Szvsz ez csak a kezdet, 5-10 év múlva a mostani "vállalhatatlan" politikai vélemény lesz a fősodor.
Most képzeld el, hogy ha a mi nagyszüleink, szüleink is ezt csinálják, és Pl. kis hazánkban laknánk úgy 100 millióan. Szerinte milyen lenne itt az életszínvonal ?
Az afrikaiaknál sok helyen sokkal jobban megszívták. Lásd Pl. a kicsi kínaiakat. Na, azokkal tényleg kicseszett mindenki az angoloktól a japánokig. Ráadásul kaptak a nyakukba egy elmebeteg kommunista rendszert. 30 éve még tömegesen haltak éhen. És mégis hova jutottak... Ehhez mindössze békét, nyugalmat és olcsó munkaerőt kellett biztosítani. Az olcsó munkaerő Afrikában is meglenne, ha képesek lennének megállni hogy ne öljék egymást és mindenki mást aki arra jár.
De említhetném magunkat is. Ha valakikkel kicsesztek a történelem során, hát azok mi vagyunk. Már a honfoglalás már önmagában is egy nagy szívás volt, nem beszélve az előző népvándorlásról. Itt aztán tovább szívtunk, jött István a király és elpusztítottak az addigi kultúránk nagy részét. Aztán jöttek törökök, tatárok, egész területek néptelenedtek el. Aztán jött két vesztes világháború, majd kommunizmus, gengszterváltás. És mégis itt vagyunk.
A koszovóiaknak a NATO kibombázott egy országot Szerbiából. Akkor ezek után ott őket senki nem üldözi, szabaccság van és esély a jólétre.
A kisebbségeket védeni kell, mert ők értékesek, ellentétben a többséggel.
Most az albánok Németországba mennek tömegével, úgy, ahogy pár évszázada Szerbiába.
Akkor legyen ugyanaz az eljárás megint. Majd Németországban létrehoznak egy külön államot, amit kikényszerít a NATO, majd bombázza a németeket ha nem hajlanak megadni az albán autonómiát.
Később pedig -mivel az az albán régió sem lesz megfelelő az albánoknak- majd bevándorolnak mondjuk Franciaországba. És kezdjük elölről, ugyanazt, ugyanúgy.
Azoknak ott alul úgy 20-30 éve volt apukája és anyukája. Akiknek nem volt egy büdös, árva vasuk sem. Saját magukat is alig tudták eltartani a nagy büdös semmi közepén. De csináltak 10 gyereket. A gyerekek persze sorra haltak éhen, amiről persze nagyon megható fotókat lehetett csinálni. Aztán jött a Nagy Fehér Ember, aki a fotók hatására vitt oda egy rakás élelmiszersegélyt. Így a kicsi négerek nem haltak éhen, felnőttek. Persze pénzük ez után sem lett. Így jöttek létre ezek a szép kis városok.
EGyszerűen abszurd, hogy "valakik" ezt várják el tőlünk. :((((
Én már sok-sok évvel ezelőtt (Németországban éltünk egy ideig) mondtam, hogy milyen röhejes.... Oda jönnek a törökök-arabok az otthoni kosz-nyomor-élhetetlen körülmények elől - és nézzétek meg az általuk (le)lakott környékeket.... Tökugyanazt a kosz-nyomort-élhetetlen körülményeket csinálják, ami elől otthonról "menekültek". :((((
És ez nem elég: a tisztasághoz, kulturális élethez szokott őslakosokat arra akarják kényszeríteni, hogy ezeket az abnormákat viseljék el, sőt tegyék magukévá. :((((((((
Felmondtam PC módra a szalonképes verziót, ezt így illik.
Tehát az afrikaiak elvándorolnak az élhetetlen körülményei miatt, ide Európába.
Nekünk morális kötelességünk befogadni őket, valamint alkalmazkodni hozzájuk (nem fordítva), a multikulturalizmus jegyében pedig honosítani szokásaikat. Vagyis ők az otthoni minták alapján majd itt is egy élhetetlen világot teremtenek, de nekünk ezt tűrnünk kell.
"Kívánatos az afrikai gyakorlatot honosítani az európai kontinensen, mert így élhetőbb világot teremtünk utódainknak."
Bizony, szeretném ha utódaim éhenhalnának... Egy Ruandát is elkézpelnék, hogy de szép lenne nekik...ha az iskolában gépfegyveresek rájuk támadnának....
Bizony az egész afrikai kontinens egy sikertörténet...a felszabadulásuk óta...
Mondd, hogy viccelsz, habár a viccnek is vannak határai...
Szvsz agyhalott jogvédők csak belterjes fajvédő körben (nálunk vérrasszista oláh cigányok, illetve sokadik generációs holocaust szindrómás zsidók), vagy a mindennapi valóságtól távol élő és unatkozó, magukkal és a világgal mit kezdeni nem tudó jómódúak között teremnek.
Az utóbbiak kapcsán a mai napig rejtély számomra, hogy miből gondolják: az általuk preferált fordított rasszizmus soha nem fogja elérni őket. Pedig de.
Csakhogy a militáns és vérszomjas európaiakból sorosgyurik fizette merikenek és holokausztiparosok segítségével pécényomorította idióták lettek. Ha nem kapnak észbe a huszonnegyedik órában, megismerhetik a Szent Bertalan-éj minden gyönyörűségét hamarosan.
Vegyük például az Észak-afrikai arabokat. Nos, ők -amíg tehették- csak Dél-Európa térségeiből raboltak/kényszerítettek rabszolgasorba európaiakat, északabbra nem mentek. Én ezt a jó szándék jeleként értékelem, igen mérsékeltek.
Ellentétben a militáns és vérszomjas európaiakkal, kik fegyverrel akadályozták meg tisztes foglalkozásuk gyakorlásában a minket is gazdagító szép másságot, ergo egy tradicionális iparágat tettek tönkre az afrikai kontinens északi régiójában.
Ezt magyarázom a 2 rossz lehetőséggel. Európa vagy feladja a liberalizmus ideálját, abbafejezi a szekularizációt, és kimondja, h Európa keresztény és ehhez tessék alkalmazkodni,
vagy
marad liberális, szekularizált és kirekeszti a bevándorlókat.
Vagy egyik sem, befogadja a bevándorlókat, és próbál liberális maradni, és majd 50-70 év múlva mások számolják fel a szekularizációt, a sharia bevezetésével, stb.
Itt nincs jó választás. Az meg a másik, h a politikai ill háború elől menekülőket ne mossuk össze a gazdasági bevándorlókkal. Mert aki több ezer EURt ad embercsempészeknek, az bizony nem az éhezés elől menekül, hanem illegális bevándorló. Ha meg elég képzett, akkor a törvényes csatornákat is végigjárhatja.
A koszovóiaknak a NATO kibombázott egy országot Szerbiából. Akkor ezek után ott őket senki nem üldözi, szabaccság van és esély a jólétre. Ha mégsem, akkor pedig a bombázásra, kiválásra ötleteket adóknak Hágában a helye. Vádlottként.
Kb ugyanez áll Líbiára, Afganisztánra, Irakra. Most akkor nem lettek "felszabadítva", az USA által? Ha igen, akkor nem kell menekülniük. Ha nem, akkor Obama szépen visszaszolgáltatja a Nobelt, és KisBushsal együtt elvonul Hágába. Vagy befogadják ők a menekülteket, elvégre ők k*rták el.
Kezdd magadon, mialatt hamut szórsz a fejedre és cseréppel vakarod képzelt keléseidet, mint gyarmatosító bűnbánó. Fogadj be minimum egy ugadugu kiccsaládot macsétéstül.
Bár tartok tőle, hogy objektív okokból nagyon hamar be fogod fejezni a krokodilkönnyezést.
45 éve bevándoroltam az USA-ba. Minden erömmel arra törekedtem, hogy amennyire csak lehet amerikai legyek. Asszmilálódni akartam, nem akartam kilógni a sorból, itt akartam leélni a további életem, s nem hordtam tüntetöleg népviseletet, megtanultam a nyelvet, betartottam a törvényeket, nem követelödztem, dolgoztam, adót fizettem, nem álltam sorba segélyért, nem eröszakoltam a gyerekeimet, hogy tanuljanak magyarul...
Sikerült.
Azt akarom ezzel mondani, hogy a bevándorlókkal azt kellene elfogadtatni, megtanítani, hogy elöször vendégek, s majd ha beilleszkednek az élet minden területén, elfogadják , magukénak tekintik a befogadó országot, akkor egyenjogú polgárok lehetnek.
Többé-kevésbé normális társadalmakat építeni, mind a világ bármely részén bármely nép. Megtermelni a kajájukat, kiépíteni a gazdaságukat, iskolákat építeni, megtanulni a családtervezést, megtanulni békében élni egymással.
Az elnyomottak és kirekesztettek sikerrel felszámolták Afrikában az elnyomó és rasszista fehérek uralmát. Most ezt kell tenniük Európában is.
Például Dél-Afrika és Zimbabwe (a volt Rhodesia) sikertörténet, ezért ideje megismételni ugyanezt Európában is. Kívánatos az afrikai gyakorlatot honosítani az európai kontinensen, mert így élhetőbb világot teremtünk utódainknak.
Az elmúlt 60..70 évben annyi segélyt kaptak, hogy már az utolsó cm2 is öntözhetnék. Mit csinált a "vezető-elit"? Ellopta!...és a világ csodálkozik, hogy fut a földnek népe!
Mit kellett volna tenniük? Többé-kevésbé normális társadalmakat építeni, mind a világ bármely részén bármely nép. Megtermelni a kajájukat, kiépíteni a gazdaságukat, iskolákat építeni, megtanulni a családtervezést, megtanulni békében élni egymással. Legalábbis ideig-óráig.
Miért? Mindezt valaki másnak kellett volna megszervezni? Felnőtt, döntésképes emberekről beszélünk. Vagy nem?
mellesleg nem is kell feltétlenül hogy a pápa sáros legyen, pl. II János Pálon nem valószínű hogy fogást találtak, de belengették az akkor még nem publikus pedofilaktákat, az ilyesmi kollaborációra ösztönöz.
"Afrika nem hátrányban van, hanem megoldhatatlan helyzetben.
Egyébként mit kellett volna tenniük?
Erre úgy konkrétan még nem láttam még elképzelést sem."
Az a baj, hogy a fejlett világ nem tud/mer beruházni, vállalatokat alapítani Afrikában, mert biztonság, kiszámíthatóság, korrektség kellene hozzá. Mindez szerintem nem a gyarmati múlton, hanem sokkal inkább az ottaniak, főleg a vezető réteg hozzáállásán múlik.
Talán az ISIS aktivistáit kéne importálni nagy számban, ezzel megoldható lenne a magyarországi keresztény probléma.
Amelyiket nem ölik meg, azt vagy rabszolgának adják el vagy elüldözik. Nagyon hatékonyak mint a Közel-keleti történésekből látszik, egy Magyarország méretű területet másfél/két év alatt képesek lennének teljesen megtisztítani.
a libsiféreg Háttérállami Egyházügyi Hivatal a markában tartja a keresztény egyházakat. Ha egy pap a szószéken a bevándorlás ellen mer prédikálni, akkor a saját egyháza fogja kicsinálni. Hamarosan a muszlim bevándorlók mellett fognak prédikálni. Olyan ez mint anno a szocializmusban, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal a besúgóaktákkal zsarolva arra vette rá a magyarországi egyházakat, hogy papjaik a szószéken prédikáljanak a Termelőszövekezetek (TSZesítés) mellett.
Erre biztat az egyértelmű apostoli tanítás, ami különben a 2015-ös év igéje az evangélikus egyházban: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket...”
Megkeresésünk után nem sokkal jelent meg a Mandiner.hu oldalon az a Fabiny Tamás evangélikus püspökkel készült beszélgetés, amely jórészt az általunk is felvetett témával foglalkozott. Lapunknak adott válaszában Fabiny püspök ebből emelt ki néhány különösen fontosnak tartott mondatot. Ha jönnek a kárpátaljaiak a besorozás elől, az azért legtöbbünknek még átérezhető, de fogadni kell azokat is, akik nem magyarok, akik nem keresztyének – hangsúlyozta. Ehhez már kicsit fennköltebb gondolkodás kell, de ebben segít a Biblia. Lukács evangéliumában az irgalmas szamaritánusról olvasunk. Ki segít végül? Egy idegen. Nem a brancsbeli. Jézus azt is mondja a Máté 25-ben, hogy „Jövevény voltam és befogadtatok.” Ha tehát – tette hozzá Fabiny Tamás – azt mondjuk, hogy be kell reteszelni Magyarország ajtaját, akkor egy szép piros tollal áthúzzuk Máté 25-öt. Választani kell.