Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

TgY Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55972

Hogy ne csak offoljak, a lényeget elfelejtettem. Ugye sokan mondják hogy a Duster nem pályára való, hát nekem a 130-at kényelmes kb. 2700-as fordulaton viszi. Ami baj, az a 'szélzaj' és érzékenység. Ahogy tapasztalom, egy csöppet ezek más jellegűek, mint a hasonló 'problémával' küzdő zafirám esetén. A Duster esetén  ''szembe' szélhatásban érezni egy kis ütemes vibrációt, Már nem tudom melyiik német oldalon láttam, hogy ezt a jelenséget annak tulajdonítják, hogy a motorháztető alá jobban be tud kapni a légáramlat (hasonlóan mint pl. a leeresztett ablaknál a huppogás), s ennek csökkentésére egy plusz gumi tömítőidomot javasoltak a zárhíd és a motorháztető közé. Próbálkozott ezzel bárki ?

Előzmény: TgY (55970)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55971

Egyetértek, de velük is toleráns vagyok. Minap is csettegett előttem a 81-esen valaki 70es tempóval, ráadásul pulzálva, amit nagyon utálok. De úgy állok hozzá, mehetne normális tempóval, de biztos van oka rá. Létrákkal volt tele a teteje. És ha traktor lenne? Vagy kukásautó?

Szépen megvártam míg lehetett előzni. A 81-es is halálút pont azért mert nagyforgalmú és türelmetlen hülyékkel van tele.

Az a baj, hogy ha valaki mondjuk kialvatlan, szarul érzi magát, vagy csak idősebb és úgy dönt, hogy neki biztonságosabb lassababn menni, akkor egyből hülyeidiótamazsola. Mert az út a mienk és neki nincs ott keresnivalója. Ha meg felkenődik valahova, akkor több órát állhatunk ott. Én is várakoztam már baleset miatt nem egyszer, volt hogy 3,5 órát az M0-án.

 

Előzmény: TgY (55970)
TgY Creative Commons License 2020.07.27 0 2 55970

Csakhogy nem mindegy hogy melyik sávban (mármint pl. pályán). Aki meg 70-el megy ahol mondjuk 90 a megengedett és az útviszonyok is lehetővé teszik, az nem biztonságot, hanem felesleges rizikót teremt maga körül. 

Előzmény: Törölt nick (55965)
zuppp Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55969

Nekem az a bajom ezzel,hogy én megyek a megengedettel vagy lehet még picivel felette de aki türelmetlenűl mögöttem jön az a legritkább esetben tart megfelelő követési távolságot. Én meg rohadtul utálom ha valaki a"seggemben" autozik. Főleg pálya tempónál nem,meg egyébként se, szóval vagy odalépek és elhúzok,vagy elengedem.

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 0 2 55968

Azt akarom egyébként mondani, hogy azért mert a többi gyorshajt, az nem lehet ok arra, hogy én is. 

 

Előzmény: Törölt nick (55967)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55967

Jó, néha én is, de GPS szerint 130-al haladva jellemzően nem lépek rá, csak ha villogóval jönnek mögöttem.

Előzmény: dokeee (55966)
dokeee Creative Commons License 2020.07.27 -1 4 55966

Senki kedvéért nem pöccintek a  tempomaton.

Mondjuk az ilyeneket gyakran felrúgnám. Én sokszor rálépek egy kicsit a gázra, vagy elveszem, hogy segítsek a többi közlekedőnek, például ne ragadjon be miattam egy 90-el haladó kamion mögé.

Előzmény: Törölt nick (55965)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 -3 1 55965

Nem kell. Betartva a kresz által előírtakat pont le kell szarni ki mit gondol mögötted. Senki kedvéért nem pöccintek a  tempomaton.

Cserébe elfogadom, ha pl egy idősebb sofőr 70el tötymörög előttem, mert neki az a abiztonságos. 

 

 

Előzmény: zuppp (55963)
zuppp Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55964

helyesen: "csak akkor  ha az megy legalább a megengedettel"

Előzmény: zuppp (55963)
zuppp Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55963

Szívesen! Bejáratás nagyjából megvolt, 3700 km van az autóban. Biztosan lehetett volna kevesebb fogyasztással is, nem sokat járok pályán de ha egyszer felkeveredek akkor már nem szeretek beállni a jobboldali lassú sorba csak ha az megy legalább a megengedettel,ha nem akkor előzés jön, de belül meg ha nem akarja az ember, hogy letolják nyomni kell. GPS által mentett  útvonaladatok alapján 155 volt a legnagyobb sebesség.

Előzmény: Törölt nick (55962)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55962

Én kértem és köszönöm.

Jók az értékek, pláne, hogy a bejáratást követően várhatóan még jobb lesz.

 

Előzmény: zuppp (55958)
zuppp Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55961

Hátha valakinek segítség! A gyári Fidji felni cikkszáma:

zuppp Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55960

Igen, próbáltam, sőt vadonatúj codec csomagot, meg mindenféle média konvertálót lejátszót próbáltam de kifogott rajtam. Van egy gyári programja a Navitel DVR Player ami kezelné, sőt térképen lekövethető lenne merre készült a felvétel de azt meg nem tudom feltelepíteni mert folyton dll hibát jelez. 

Szóval marad az, hogy wifin  a  navitel dvr centerrel letöltöm a telefonra és onnan másolom a számítógépre amelyiket meg szeretném nézni gépen is.

Előzmény: wolfmanus (55959)
wolfmanus Creative Commons License 2020.07.27 0 0 55959

Szerintem hibátlan a képe (FullHD). VLC playert bróbáltad? Nekem eddig mindent lejátszott...

Előzmény: zuppp (55955)
zuppp Creative Commons License 2020.07.26 0 3 55958

A múltkorában kérte valaki,(elnézést, hogy most épp nem ugrik be ki volt) hogy ha lesz autópályás fogyasztási adatom a 100 TCE motoros Dusterről akkor osszam meg.

Ma volt egy kis pályázás, íme az adatok de nem tankolásos számolásos hanem fedélzeti által számolt értékek amik eddig kb 1-2 deci eltéréssel megegyeztek a kúton tankolt és utána számolt értékekkel.

Szombathely-Győr, nem autópálya hanem autóút, 114-re állított tempomattal nagyon gyér forgalom mellett, tempomathoz alig kellett nyúlni kereken 6 liter/100km

Győr-Zsámbék M1 ott már nem mondható gyérnek a forgalom ezért nem is lehetett egyenletes tempót autózni, Itt a sebesség zömében 134 és 140 közt ingadozott. Így lett ezen a szakaszon a fedélzeti szerint a fogyasztás 7,3L/100km

Ha valakit esetleg érdekelne, 134-re állított tempomatnál, gps szerint 130 és 131 közt ingadozik a sebesség a motor fordulatszáma pedig 3500/perc, 114-re állított tempomatnál a motorfordulat 3000

peterssen Creative Commons License 2020.07.26 0 0 55957

Köszönöm! A Kardánexpresszről van szó? Ezt dobta a Google Vecsésre :)

Előzmény: volvus (55956)
volvus Creative Commons License 2020.07.25 0 0 55956

Vecsésen garanciával javítják,ha mindent cserél akkor netto 70000 pénz.

Előzmény: peterssen (55951)
zuppp Creative Commons License 2020.07.25 0 0 55955

Nem tudok ide feltenni videót, meg nem is akarok mert még belém köt valaki. A közeliek igen, a távoliak nem de a youtubon akad pár videó, pl ez:

https://www.youtube.com/watch?v=alHw77kq8y0

Előzmény: Törölt nick (55954)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.25 0 0 55954

Ren'cámok lá'ccanak rajt?

Előzmény: zuppp (55953)
zuppp Creative Commons License 2020.07.25 0 0 55953

Volt már szó párszor menetrögzítő kameráról. Most nekem is felkerült. Olyat szeretem volna ami pici, ami alig észrevehető és nem takar ki a látómezőből semmit. Elsőnek xiaomi volt a terv aztán megláttam  a Navitel R1050-et. Nem tapadókorongos hanem ragasztós és az alsó gömb amiben a kamera van egy mozdulattal levehető a felragasztott tartóról mivel mágneses a rögzítése, még a kábelt sem kell kihúzni mert az a tartóba van beledugva. GPS-es így akár a sebességet és a földrajzi koordinátákat is rá lehet íratni a videóra. Nálam jelenleg ez ki van kapcsolva. A belső tükör elé ragasztottam így a vezetőülésből teljesen láthatatlan. Wifi-s, a telefonra lehet wifin keresztül letölteni a videókat. Érdekes, hogy ha kiveszem a kártyát akkor hiába teszem be a laptopomba, valamiért nem nyitja meg a videókat, ha viszont a telefonomra töltöm le a gyári programjával és onnan másolom a gépre akkor meg tudom nézni.  Nem tudom itt nálam van e a hiba vagy ez ilyen, minden codecet frissítettem de akkor sem sikerült közvetlenül megnyitni. A kijelzőjén, már ha nem a tükör elé teszi valaki akkor az aktuális sebesség látható. 

peterssen Creative Commons License 2020.07.25 0 0 55952

Menet közben kigúgliztam a GToni kolléga által említett orosz gyártót, aki a javítható kardánt készíti. Bár az Oroszországból való rendelés nekem mindig meredek volt, de hátha hasznos valakinek.

https://cardan-syzran.ru/catalog/renault/kardannyj_val_dlya_renault_duster

Előzmény: peterssen (55951)
peterssen Creative Commons License 2020.07.25 0 0 55951

Sziasztok!

 

Kardántengely ügyben kérdezősködöm. Terhelésváltozásra csattog, megemelve az autót, kiderült, hogy az első kereszt lóg. Gondolom alapvetően háromféle megoldás lenne, az új kardán, a felújítás, vagy a bontott alkatrész. Első és utolsó nagyjából oké, de a felújításról kérdeznék, valakinek valahol volna tapasztalata, akár jó, akár rossz? 

Előzmény: GToni (51216)
papzi57 Creative Commons License 2020.07.23 0 0 55950

Ja, bocs, elírtam: természetesen 2016-os.

Ezek szerint ez még előjöhet?

Garancia már lejárt (4 év, 180 ezer km)...

Előzmény: Spriccpumpa (55949)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.23 -1 0 55949

 

 2016-os csinált ilyesmit, meg mindenféle mást is.

Karos kapcsoló ment a kukába, még a garancia terhére.

Azóta nyugton van (maradjon is!).

Előzmény: papzi57 (55945)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.23 -1 0 55948

 

 Az enyémben (2016) kettő is van, a 16-oshoz nem nyúlnék, a 23-ast simán kivenném, azokat a szerkentyűket nélkülözni tudom.

 Amennyiben nem vagy biztos a dolgodban, inkább ne piszkáld!

Előzmény: Duster22 (55946)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.23 0 0 55947

 

 Itt vettem anno.

2016, 4x2.

Peremes, hótálca változat. Egész jó. Minimális mozgása van. Inkább mozogjon kicsit, de nem lyukasztom ki, mert úgy már olyan, mintha nem is lenne. (S. v. sz..)

 

 

https://gumiszonyeg.eu/meretpontos-gumiszonyegek-hotalcak/dacia-hotalca/dacia-duster-gumisz%C5%91nyeg-1/dacia-duster-gumisz%C5%91nyeg-h%C3%B3t%C3%A1lca-2013-t%C3%B3l/dacia-duster-gumisz%C5%91nyeg-h%C3%B3t%C3%A1lca-m%C3%A9retpontos-2014-01-detail

 

 

😊😊😊

Előzmény: GToni (55942)
Duster22 Creative Commons License 2020.07.23 0 0 55946

Sziasztok!

 

Segítséget kérnék, az ülésfűtés beragadt, random szerűen megy a vezető ülésben, főleg a háttámlában. Már pulóvereket tettem rá, de nem túl kellemes, elég lenne egyelőre kiiktatni. Márkaszerviz telefonon: vegyem ki a biztosítékot - az internet szerint több minden van arra a biztosítékra téve, így nem erőltettem.

 

Az ülés melletti ülésfűtés kapcsolót levettem -> így is megy!  Az ülés alatt a padlóból jön egy vezeték ez kettéválik és bemegy egy zöld és egy fekete összekötő műanyagba. A zöldet a középső pöcök benyomása után könnyen szét tudtam húzni -> de még így is megy!  Akkor lehet ez a légzsák vezetéke? A feketét viszont egyszerűen nem bírom széthúzni. Van a közepe felé egy alig benyomható kis pöcök, de meg sem mozdul egyik vége sem. Idáig jutottam.

Aki tud segítsen, köszi

 

papzi57 Creative Commons License 2020.07.23 0 0 55945

2006-os 1.5 dci 4x4 Duster olyat csinált, hogy menet közben (autópályán) elment a jobb oldali index. Se elől, se hátul, se a visszajelzó, se a kattogás.

Megálltam, vészvillogót bekapcsoltam, csak a baloldalon mentek az indexek, ahogy a visszajelzó is.

Majd kb egy óra állás után beindítva az autót megint működött minden...

GToni Creative Commons License 2020.07.23 0 0 55944

A 4x4 és a 4x2 között lehet különbség?

TdiOxi Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55943
Előzmény: GToni (55942)
GToni Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55942

Face liftes Duster1 4x4-hez szeretnék peremes lábtálcát/gumitálcát rendelni. Meglepődve tapasztalatam, hogy az első széria gyári gumitálcája nem jó a face liftesbe. Máshol van lábtámasz és van egy bedomborodás a küszöb felől az ülés előtt.

Érdeklődnék, hogy valakinek sikerült-e pont belevalót venni és ha igen hol. Előre is köszi! 

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.22 -1 0 55941

 

 Ez lemaradt:

 

 Aludj egy nagyot, kellemes pihenést!

 

 

Előzmény: Spriccpumpa (55939)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.22 -1 0 55940

 

 Ezért jó ez a Fórum, mindig van valamilyen új értesülés.

 

 Nekem még mindig tetszik az autód.

 

 Érdekes egybeesés, két majdnem egyforma autó azonos helyen.

 

😊😊😊

Előzmény: zuppp (55938)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.22 -1 0 55939

 

 Ismert állapot.

Előfordulhat bárkivel.

Mentegetőznöd nem kell.

Van ilyen.

Valószínű, hogy még lesz is...

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55937)
zuppp Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55938

Ez nem csipog lévén nincs az ülésben érzékelő csak indítás után kiírja a műszerfalon, hogy épp mi a helyzet, az ellenőrzést, hogy ül valaki ott vagy sem azt már a vezetőre bízza, és egészen addig ott van amíg valami egyéb felirat felül nem írja. Pl, start-stop kikapcsolva, vagy tempomat bekapcsolás, de egy gombnyomás a kormányon, a fedélzeti valamelyik gombján is eltünteti. 

És még mindig imádom :)  Csendélet Hegyhátszentjakabról, Vadása tó parkolójából

Előzmény: Spriccpumpa (55935)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55937

Mentségemre: 0 percet aludtam az éjjel. És most nem dicsekszem, panaszkodom 😎

 

Előzmény: Spriccpumpa (55936)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.22 -1 0 55936

 

 Kettővel helyes.

Jók még a régi reflexeid.

Legyen is így, jó sokáig...

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55931)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.22 -1 0 55935

 

 Ezt a rendszert nem ismerem.

A másik véglettel már volt dolgom, a mindig csipogóssal.

Elmentem a Homasitába, néhány forintért vettem övcsatokat, becsatoltam és csend lett. Becsatolható a saját csat is, de hosszabb távon kifárasztja az öv visszahúzó rugóját.

Előzmény: zuppp (55926)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.22 -1 0 55934

 

 Már pontoz is??

Bedobom a törölközőt!

Pont mint az értelmi fogyatékosok óvodájában...

Sohasem figyeltem, a fülem eddig még nem csapott be, legalábbis autózás közben.

 

 "Bekaphassa!" Ez az igazán elegáns kifejezés...

Előzmény: Törölt nick (55922)
Bandee72 Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55933

Az alábbi titkos menüt használta már valaki? 

 

https://www.youtube.com/watch?v=FSplA1194tY

dokeee Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55932

Szerintem jó a kettő. :)

Előzmény: Törölt nick (55931)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55931

Semilyen , egy m-el...

 

Előzmény: Törölt nick (55929)
dokeee Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55930

Ahogy érzed.

Előzmény: Törölt nick (55929)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55929

Szerintem meg nem erőltetünk semmilyen motort (pláne ilyen kisköbcentist) kétezer 1/min alatt.

GPS 90-nél fel akarja pakoltatni 6-ikba, ott 1500 körüli a fordulat.

Még 5-ikben seméri el a kétezret.

Fogyasztásban meg gyakorlatilag semmi különbség.

Ugyanez városban emelkedőn a 3-4 fokozattal.

 

A motorok két dologtól mennek tönkre: a.) hűtési elgtelenség b.) nem megfelelő kenés. Alacsony fordulaton alacsonyabb az olajnyomás, kevesebb a tömegáram, nagyobb a hajtókarcsapágy terhelés.

 

 

 

 

Előzmény: dokeee (55927)
dokeee Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55928

Sőt igazából én sem szoktam a tce130-at.

Előzmény: dokeee (55927)
dokeee Creative Commons License 2020.07.22 0 0 55927

A tied dízel nem? Azt felesleges kis terhelésen 2e fölött forgatni.

Előzmény: Törölt nick (55922)
zuppp Creative Commons License 2020.07.21 0 0 55926

Én biztos nem nézem, lévén, hogy nincs Medianavom.  Viszont ma értelmet nyert a hátsó öv figyelmeztetés, Eddig csak bosszantott, hogy minden indulás után kiírja, hogy nincs bekapcsolva vagy, hogy épp hány van becsatolva. Hátul két gyerekülés az unokáknak(egy mögöttem egy meg középen)+ a lányom És azt írja indulás tán, hogy 2 öv bekapcsolva. Mondom itt valami nem stimmel és mivel tudtam, hogy minden öv be lett csatolva azt gondoltam na tessék, elromlott. Aztán kiderült, hogy valószínű a lányomnak akinek azért  már nem maradt nagy hely, sikerült az övének a bekapcsolásakor a középső gyerekülést rögzítő övcsat gombjára rányomni és azt így kicsatolni. Szóval még is csak van értelme a hátsó öv kijelzésnek még így is, hogy súlyérzékelő nincs mint az első üléseknél

 

Előzmény: Törölt nick (55922)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.21 0 0 55925

Én ugyan nem! Csak röhögtem az autón hangosan 😎

Előzmény: pmisi1977 (55924)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.21 0 0 55924

Lelkiismeret furdalastol nem fogsz tudni aludni :)))

Előzmény: Törölt nick (55922)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.21 0 1 55923

Koszonom!

Előzmény: zuppp (55920)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.21 0 0 55922

Nemtom' szokta-e nézni bárki is az a zöld eco izé pontozórendszert (én ritkán).

Tankolás után mentem a Balaton felé szombati dugóban. 0-100 km között váltakozva. Figyelmen kívül hagytam ezúttal is a váltási segédet és nem voltam hajlandó pl dombnak fel 90-nél 6-ikba tenni, továbbra sem autózom 2000 1/min alatt. Ilyet még nem pipáltam, ettől az Eco2 izétől 0 -ást kaptam váltásból 😎 Hát bekaphattya' !

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.17 0 1 55921

Dejó!

Elmentetetm a linket, köszi!

 

Előzmény: zuppp (55920)
zuppp Creative Commons License 2020.07.17 0 0 55920

Van, Az alábbi linken kiválasztod a típust-modellt, utána választasz motort majd keresés és kiadja a hozzá szükséges szűrőket, a jobb oldalon letölthető szerelési útmutatóval

https://www.sogefifilterdivision.com/catalogues/FO/scripts/cat_rech_vehicules.php?zone=FR&catalogue=PFX&lang=GB

Előzmény: pmisi1977 (55918)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.17 0 0 55919

D II-ben biztosan van.

Előzmény: pmisi1977 (55918)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.16 0 0 55918

Bocs a durva kerdesert, de a Dusterben ugye van gyarilag pollenszuro? Csak azert mert picit olyan hangot adott a venti, mintha bekapott volna egy falevelet.

Regen a Samaramban volt ilyen. Ott szugonyhallot kellett rakni kivulrol a venntihazra.

Nincs idom megnezni, hajnaltol keso estig melo. Csak par naponta megyek vele par kilometert..... bezzeg volt hogy egy nap alatt 1200km kerult bele...

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.14 -6 0 55917

 

 Arra, amire szeretnéd, nemigen jó.

Az ajtók sárvédőkkel is koszosak lesznek, bár talán nem annyira, mint azok nélkül.

A kocsi kinézetén javít (saját személyes, tehát nem "reprezentatív" vélemény).

 

 A gépismeret nem hátrány, sőt, nagyon jó, ha van, de nem ez a lényeges.

A szerelő, ha trehány, akkor is pocsék munkát végez, ha Te tervezted az adott szerkezetet.

Ugyanakkor, ha rendelkezel a megfelelő ismeretekkel, nem tudnak "bevinni az erdőbe", bár azt nagyon szeretik egyesek.

Előzmény: pmisi1977 (55916)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.14 0 0 55916

Tenyleg jo! Koszonom! Rakatok majd fel.

Előzmény: zuppp (55915)
zuppp Creative Commons License 2020.07.13 0 1 55915

"Mit gondoltok? Milyen az a gyari sarvedo?"

Ilyen! Szerintem egész jó, legalábbis közúton, terepen meg lehet inkább hátrány mint előny.

 

Előzmény: pmisi1977 (55913)
schwehater Creative Commons License 2020.07.13 0 0 55914

Lehet hogy viz van az üzemanyag rendszerben ez nem jo a rendszernek ugy hogy nezesd meg

Előzmény: stukec (55910)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.13 0 0 55913

A langvago, mint sebeszi szike aminek minden enged :)))

 

Pontosan ilyen beszelgetesekhez kell egy kis gepismert a Dusterrol. Ezert vadaszok cikkszamkatalogust stb. Nem nagyon akarok en otthon szerelni( 5 evig most nem is lehet), de ha latjak rajtad, hogy nem teljesen idegen toled a gepjarmu, nemcsak hajtod, akkor egy kicsivel tobb eselyed van korrekt munkat kapni. 

 

A kovetkezo 1 honapban nemigen lesz idom a kocsira, pedig meg akarok alvaz es ureg vedelmet, acelfelni+teli gumit, es lehet kene ra megis csak sarvedo, mert csak ossze maszatolja a kerek az ajtot.

Mit gondoltok? Milyen az a gyari sarvedo?

 

Na meg meg bele kell asnom magam az android autoba, mert a Galaxy S10 plusszom egyenlore nem beszel a kocsival. En nagyon hozzaszoktam a guglis navigaciohoz, 100X jobb mint a beepitett, ezert jo lenne a kozepkonzolon latni, nem a telon.

 

Tenyeg kozepkonzol: Arrol a 7"-os kis kijelzohelyrol ordit, hogy 2-3"-al nagyobb is bele menne? Miert hagytak ekkora kavat ott? Talan valahova gyartjak a Dustert nagyon 9-10"-s kijelzovel is?

 

 

 

 

Előzmény: Spriccpumpa (55912)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.13 -3 0 55912

 

 Amennyiben gépész vagy és termelésben, karbantartásban tevékenykedsz, simán sarokba szoríthatod bármelyiket (persze, csak finoman, amolyan úriemberként). 

 A mezőgazdaság tág terület, vígan belefér a gépészet.

 Aktív koromban a kedvenc gépelemem a csapágy volt, csak akkor utáltam, amikor besült és lángvágóval kellett kicsalogatni (bányagépek).

 

😊😊😊

Előzmény: pmisi1977 (55907)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.13 -2 0 55911

 

 Köszönöm, de Sic 1 márkatárs kereste anno.

 

 54875-ös hozzászólás.

 

😊😊😊

Előzmény: lajo_sh (55908)
stukec Creative Commons License 2020.07.13 0 0 55910

Duster 2011-es diesel  műszerfalon  motorhibát jelző ikon piros STOP felirattal jelent meg, ezt megelőzően  az izzítás  spirális ikon sárgán  világít, majd elalszik. Mi lehet a probléma? Olajszínt oké, volt  már valakinek ilyen problémája? Köszi!

syxy Creative Commons License 2020.07.12 0 0 55909

Én megvenném a négy felni közepet.

Előzmény: lajo_sh (55908)
lajo_sh Creative Commons License 2020.07.11 0 1 55908

Eladó 4 db új Duster lemezfelniközép bontatlan gyári csomagolásban. 10000 Ft / 4 db.

 

Előzmény: Spriccpumpa (54877)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.10 0 0 55907

Igen, bar latthattak rajtam, hogy most ennyire uj kocsinal rossz valasz lenne a nem.... nem is kerdeztem mentem a kocsi utan.

Elosszor fentrol lampaztak a csoveket, majd felemeltek, levettek a motorvedolemezt es alulrol lestuk, hogy nincs-e valahol folyas. Eleg otthonosan mozgok ilyen helyen, mert nalunk (mezogazdasaag) joval nagyobb javitomuhelyek vannak es en ott vagyok mernok. Minden rendben volt. Azota mentem vagy 1200km-t es nem fogy a hutoviz, figyelem meg azert. Szoval rendesen megneztek, sot a tobbi folyadekot is, hogy ott is megvannak e a szintek.

 

Viszont utanna udvariasan kerdeztem, hogy ha idehozom olajcsere akkor is ott lehetek, es erre meg mar hatarozott nemet mondtak, mert idegen nem tartozkodhat ilyen helyen( ez valoban igy van. Mas kerdes hogy azert sokhelyen megis...)

 

Szoval tovabbra is keresek egy markaszervizt, ahol tisztesegesek, es ottlehetek. Nembaj ha messze van, ha nem ok a legolcsobbak, de szakmailag legyenek profik. Ne ertsetek ferre nem vagyok milliomos, szamit az ar, de megertem, es elfogadom, hogy a minoseget meg kell fizetni.....

Előzmény: Spriccpumpa (55906)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.10 -1 0 55906

 

 Ugyan már, nem csak Te vagy ilyen, mással is megesik.😊

 

 Az enyém laptop, Chrome-mal.

Gyors, akár ötszáz hozzászólást is ad, ha azt állítom be.

 

 Az nem rossz, ha kellemesek a tapasztalataid.

Megengedték, hogy az autód mellett legyél, amíg piszmogtak vele? 

Előzmény: pmisi1977 (55901)
K.Giulio Creative Commons License 2020.07.10 0 0 55905

Nálam Chrome-on ugyanez. A weboldallal lehet valami.

Előzmény: zuppp (55903)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.10 0 0 55904

Nálam ez történt:  

Frissítettem 9.1.3-ra, utána pár héttel egyszercsak elsötétült.

Se kép, se hang. A nap folyamán lassan magához tért. Már kijelezte a rádió, melyik adón épp melyik számot nem hallom 😎 De USB-ről zene sem.

Navigáció, kihangosítás továbbra sem ment. Csak az a zöld eco izé, hát az roppan fontos tényleg. 

 

A szerviz szintén frissítette, szintém 9.1.3-ra márciusban. azóta nincs vele baj. 

Előzmény: okinayab (55902)
zuppp Creative Commons License 2020.07.10 0 0 55903

Nálam ugyanígy működik pedig én Chrome-t használok és ha telefonon lépek be szintén ez van, 3 hozzászólás bejön, a többire meg várni kell miközben alul azt írja, "kapcsolódás folyamatban"

Előzmény: pmisi1977 (55901)
okinayab Creative Commons License 2020.07.10 0 0 55902

Sziasztok

2018.aug végén átvett új Dusterünk Média NAV-ja teljesen megbolondult. Néha bekapcsolni nem lehet,néha kikapcsolni nem. Ha véletlen elindul akkor recsegve üvölt a rádió,semmit nem lehet vele csinálni,tolatásnál sem vált át a kamerára,lekapcsolni nem lehet. Ha leállunk az autóval még 20-30 percig leállíthatatlanul szól a rádió. Visszavittem a szervízbe,megnézték,semmit nem tudtak vele kezdeni. Még júli 14-re adtak egy időpontot,hogy akkor megpróbálkoznak valami frissítéssel ami majd a központi Renault szervízből jön. Ha az sem segít (nem fog),akkor kérnek egy új Média NAV-ot a központból,de nem tudják mikorra érkezik...Kínos szerintem,hogy nem egyből kicserélik,rémes amikor véletlen bekapcsolja magát és recsegve üvöltve tépi az idegeimet vezetés közben. Az lehet,hogy egy országos Renault- Dacia értékesítő cég egy ilyen,az autó árához képest jelentéktelen értékű tartozékkal ne rendelkezzen és hónapokig szivat?

Ötlet? Előre is köszönöm.

pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.09 0 0 55901

Csak en lehetek akkor allat, hogy regisztralok, aztan ez elfeledem, es megint, aztan eszembe az eredeti reg....

 

Bajara azert menetem mert ott vettem. Segitokeszek es azonnal fogadtak. Hetfo reggel telefonaltam, hogy mennek erre ra 2 orara mar ott is voltam. Rendesek voltak.

Majd megnezem ezt a forumot jobban, Valamiert gyorsan bejon az elso 3 hozzaszolas, a tobbire meg perceket kell varni. Lehet majd firefox helyett megnezem chrommal hatha jobb, mert igy nagyon lassu barmi ebben a forumban. Gepem, netem, minden egyeb mas a gepemen jo gyors.

 

Előzmény: Spriccpumpa (55897)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.09 0 0 55900

A másik meg a Rusztika lett volna ugye? Én évekkel ezelőtt hallottam ég róluk , most nem tudom mi van velük.

A Plussz furatok miatt szerinted nem ugrik a gari? Egyébként elvileg a svéd gyár Dinitrol termékeihez elvilegminden kocsihoz jár rajz, hogy hol kell ezeket a technologiai furatokat kialaitani. Csak nem tudom ehhez mit szól a Dácia, nem garivesztés-e?

Mert amugy tuti van jopar hley, ahova máshogy nem tudsz anyagot jutattni.

 

Ez nagyon fontos. Egy jó, újkorában kapott alváz ÉS üregvédelem és a kocsi 20 évesen is rozsdamentes lesz!

 

 

Előzmény: TgY (55898)
loganos Creative Commons License 2020.07.09 0 0 55899

Igen, ráadásul azokból elég sokat vittek vissza a tulajok annak idején. Ha éveket visszaolvasol, írták itt is a tulajok.

 

Előzmény: egyhatos_b (55892)
TgY Creative Commons License 2020.07.09 0 0 55898

Igen, végül ott.

Máshol terveztem elvégeztetni (ahol plussz furatokat is kialakítanak hogy 'eldugottabb' helyekre is biztosan eljusson az üregvédelem permetje), de sehogy sem sikerült elérnem azt a céget. 

Annyit elmondtak itt, hogy szerintük a ráncfelvarrás óta a Duster a gyári alvázvédelem szempontjából a jobbak közé tartozik, legalábbis nem tapasztaltak pl. olyan alattomos korróziót a gyári védelem alatt rejtve, mint egyes francia s japán típusoknál. Azonos gyártók egyes típusai is nagyon eltérőek lehetnek szerintük.
Az azért az én új gépem esetén látszott, hogy pl. a sori munkás 'elfáradt' vagy lusta volt egyes helyeken precízen végigtolni az anyagot :(

Az üregvédelmet tartottam fontosabbnak egyből még újkorában, csak remélem hogy plussz furatok nélkül is elégséges lesz amit be tudtak fújni. 

Előzmény: pmisi1977 (55896)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.08 -4 0 55897

 

 Halmozod a nick-eket? 😊

 

 V. sz., felesleges volt Bajára menned, Érden is megcsinálták volna, lévén garanciális beavatkozás.

 

 37561-es hozzászólás, van több is, csak nem kerestem végig (részletes kereső, "ott lehettem"), vagy telefon és rákérdezés (finoman tudasd velük, hogy műszaki fickó vagy és nem tekeri le a kezedet az emelőszerkezet orsója, valamint nincs tériszonyod, ergo, nem szédülsz bele a szerelőaknába, stb.). Az is célravezető megoldás lehet, ha értekezel Loganos Nagymesterrel.

 

 Az régen volt és valami "szocializmus" féle volt a neve, ma kapitalizmus és profitorientált piacgazdaság van, sok helyen már azért is pénzt kérnek, ha kinyitják a szájukat, de ha nagyon keresel, lehet alkatrész jegyzéket találni, talán még ebben a topic-ban is. 

Előzmény: pmisi1977 (55893)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55896

Pont ezt olvastam, hogy keverve az igazi! Budakeszin a harombetus cegnel? (ttf)

Erre en is benevezek.

Előzmény: TgY (55895)
TgY Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55895

Szia,

A múlt héten csináltattam meg az alváz és üregvédelmet az említett 2 "technológia" kombinációjával. Dinitrol az aljára, Mike-Sanders az üregekbe (bár lehet hogy egyes burkolatok alatt Biskor-t használtak). Ahol kell a mechanikai védelem, oda inkább a Dinitrol, ahol elég a nedvesség védelem, ott viszont inkább a Mike-Sanders vagy valami más zsíros alapú.

1, Dinitrol pl. a kerékdobban (most már kompatibilis az alvázvédelem színe a kocsival :-)

2, Ha napon áll a kocsi, még csurog az üregvédő az ajtókból, burkolatok alól (vigyázni kell, mert pl. ha nadrágszárat összekenem a küszöbburkolaton, csak ecetes ollóval jön ki), egy ideig törlőpapír a kocsi tartozéka.

 

Rendesen megcsinálták, burkolatokat gondosan eltávolították, visszarakták, gondosan maszkoltak, nem gányolták össze a kocsi többi részét a szerekkel. 3 nap alatt végeztek. 

 

Előzmény: pmisi1977 (55893)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55894

Szerintem a műszerfal fénye ilyen, az automata világítással együtt vezérlődik. Nekem sajna kimaradt az automata kíma türelmetlenség folytán :(

 

 

Előzmény: spooky01 (55889)
pmisi1977 Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55893

Koszonom!

 

Hetfon elmentem a a Dacia-Szabohoz vettem egy liter hutofolyadekot, felontottem a tartalyt majd elindultam Bajara az Auto-Bacskahoz ellenoriztetni. Rendesek voltak. Felemeltek a kocsit, leszedtek a motor aljarol a vedolemezt es lestek, hogy van e valahol hutofolyadek. Nem volt. Kertem munkalapot a szivargas ellenorzesrol. Most ugyfest tenyleg nem szivarog. De azert meg majd lesem. 

 

Tudtok olyan szervizet mondani ahol ott lehetsz az olajcserenel? Mert elvinnem, igy 2-3000km kornyeken, artani nem arthat. Csak hova vigyem?

 

Mas: Fontolgatok egy alvaz es uregvedelmet igy meg uj es teljesen rosdamentes. Minden keppen erre szakosodott ceggel akarom csinaltatni, a garancia miatt. Ket technologia kozott gondolkodom:Dinitrol es a Mike-Sanders fele. Lattam tobb ceget is akik csinalnak ilyet. Van esetleg valakinek tapasztalata, hogy melyik cegnel csinaljak meg tisztesegesen az alvaz es uregvedelmet ?

 

Lattam, hogy egy-ket webshopban cikkszamok alapjan lehet vasarolni alkatreszeket. Ehhez hol talalok valami infot, rajzokat, ahol az alkatreszekhez fel van tuntettve a cikkszam is? ( Istenem de egyszeru volt ez regen a Lada Samaramhoz. Volt hozza egy komplett konyv, es az utolso lenyegtelen csavarnak is megvolt a gyari szama...)

 

 

 

 

 

Előzmény: Spriccpumpa (55881)
egyhatos_b Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55892

egy 2012-es 1.6-osom van, de a szoftveres rész okozhat ilyen "korlátozást" a motort illetően?

Előzmény: loganos (55891)
loganos Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55891

Nem írtál évjáratot és motor típust. Duster2-bél a felvillanó visszejelző miatt volt szoftver frissítés aki visszament.

Előzmény: egyhatos_b (55888)
loganos Creative Commons License 2020.07.08 0 0 55890

Rendben, addig én elmentem egy 4ezer km-esre :) Szeptember 1.-ről ismét leszek.

Előzmény: sebatti (55886)
spooky01 Creative Commons License 2020.07.07 0 0 55889

Olyan kerdesem lenne hogy minden daciaba ilyen az automata klima fénye hogy amikor beulok berakom a kulcsot akkor még éles a fény latni mindent , de ahogy beindul a motor elhalvànyul nagyon, es mondjuk napsutésbe szinte nem làtni max este, ez ilyen , vagy nalunk van valami gebasz?Amugy 2es duster és fél éves.

 

egyhatos_b Creative Commons License 2020.07.07 0 0 55888

sziasztok, ilyen gonddal találkoztatok már?

van egy benzines Dusterem, de egész egyszerűen nem akar húzni időközönként és a STOP visszajelző felvillan a műszerfalon. marha lassan gyorsul fel, hiába padlózom. nem pörög a motor vagy ilyesmi, szimplán olyan, mintha le lenne folytva az egész. felvillan a STOP, elalszik, aztán az autó elkezdi a jelenséget. indítás után nagyjából 10-15 perc után előjön. 

elvittem szervizbe, nem tudtak vele mit kezdeni, állítólag EGR-szelep nincs benne, vezérlőegységre gyanakodtak, de nem nyúltak hozzá. :(((

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.07 -1 0 55887

 

 Ismert és bevált régi módszer, csak bajos az írás eltüntetése.

Ma már egyszerűbb és elegánsabb a fényképezés, ha odafér a szerkezet.

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55882)
sebatti Creative Commons License 2020.07.07 0 0 55886

Köszönöm a választ. Ha készen állok egy 300km-es kirándulásra egyeztetünk :)

Előzmény: loganos (55885)
loganos Creative Commons License 2020.07.07 0 0 55885

Igen, meg tudom csinálni, softveresen kikapcsolom.

Előzmény: sebatti (55872)
dokeee Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55884

Kösz, én ma vittem be a fakertészékhez, kitöltöttem a biztosítós papírokat, szólnak, mikor cserélik, elvileg 1-2 héten belül.

Előzmény: Huba77 (55883)
Huba77 Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55883

Kecskemét márkaszerviz 145e Ft , friss adat nincs egy hónapos

Rendesen megcsinálták nyoma sincs, mert elég sok mindent bontani kell ahogy elnéztem meg ugye ott a szenzor is az üvegen, azt ellenőrizték is hogy rendesen működik

Előzmény: dokeee (55834)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55882

Vagy egy alkoholos filccel megjelölöd a szintet a tartályon. Dátumot fölé firkálod, vársz pár napot, majd ismét megnézed...

 

Előzmény: Spriccpumpa (55881)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.06 -1 0 55881

 

 Az enyémhez is ilyesmi lapot adtak, szűkszavú, de a lényeg megtalálható.

Mindig teljesen lehűlt (reggeli indítás előtt) motornál figyeld a szintet (kiegyenlítő tartály), ha nem csökken, akkor nagy baj nincsen. Persze, mindig jobb, ha a szintek rendben vannak.

 A pálcát a fény felé fordítva tartsd, a csillogás változását figyeld, így megállapítható az olajszint (vízszintes talaj, hideg motor). Régen, krétaport is használtunk ilyen esetekben, pálca ki, törlés, finom rétegben az egyik oldalon krétázás, pálca vissza a helyére ütközésig, pálcát kihúz, szintet ellenőriz, törlés, pálca vissza, ha kell, utántöltés, szint beállítása és a továbbiakban gondtalan autózás.

 A gyári kerékkulcshoz nem ragaszkodnék, inkább a Homasitától vagy akárhonnan, egy kihúzható nyelű darab. Amennyiben állandó jelleggel a kocsiban tartanád, akkor a gyári emelő (a kulcshoz és az emelőhöz is szerezd be a gyári rögzítőket, kérdés, hogy a fészek és a tartókengyel megtalálható-e a burkolat alatt), ha nem egy kicsi hidraulikus palackemelő, vagy krokodil.

 Határozott, céltudatos fellépés esetén, általában beengednek a kocsi mellé.

 A szervizekről nem sok jó hallható, talán a fóti az, amelyiket kevésbé ócsárolják. 

Próba-szerencse...

 A topic-ban sok infó van a szervizekről, csak időigényes az összevadászásuk.

 

 Összességében nem rossz autó a Duster, az természetes, hogy amíg új, a kellőnél több figyelmet kap ("Minden csoda három napig tart" hatás), később már megszokott és megbízható családtag lesz.

Előzmény: gyertyakulcs (55871)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55880

Cserébe  régi HW-t lehet kesztyűben is nyomkodni, az újat meg nem 😎

Előzmény: Bandee72 (55879)
Bandee72 Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55879

Értem. Nem gondoltam, hogy ennyire fejletlen a technikám. :( Köszönöm.

Előzmény: Törölt nick (55878)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55878

Szerintem nem. A 2018-as D II-ben még a régi navi van, 9.1.3-as sw-el és nem tudja a tükrözést. Az egy évvel fiatalabb másikba már az új Navi került (más hw, más oprendszer), az viszont tudja kezdetektől.

 

Előzmény: Bandee72 (55877)
Bandee72 Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55877

Köszönöm. Jó értem, hogy ha letöltöm az 1.0.x.x szoftververziót,akkor az én fejegységem is tudni fogja? Vagy ez csak a Duster 2-ben megoldható?

Előzmény: lajo_sh (55876)
lajo_sh Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55876

A 9.1.3-mal se fog menni, csak a legújabb, 3. generációs MediaNav tudja (1.0.x.x szoftververzióval).

Előzmény: Bandee72 (55874)
wolfmanus Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55875

Sziasztok!

Próbálkozot már valaki hangszóró cserével? Alap első/hátsó kinézetre is eltér, gondolom ez a fő oka az eltérő hangzásnak. FOCAL IFR 165-2 első/hátsó cserével elvileg elöl/hátul közel azonos hangzást várhatok?

Bandee72 Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55874

Sziasztok,

 

Medianavval  kapcsolatban visszaolvastam, de nem tudtam kibogozni, hogy ha 7.0.5-ös

verzióval megy az android auto? Vagy be kell frissítenem 9.1.3-ra? Xiaomi Redmi 7-es telefonom van. Előre is köszönöm a válaszokat!

 

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.06 0 0 55873

Itt azt írták a hozzáértők, hogy igen. 

 

Előzmény: sebatti (55872)
sebatti Creative Commons License 2020.07.05 0 0 55872

Duster 2-nél meg lehet oldani a start/stop kikapcsolását úgy, hogy ne kapcsolja vissza újra indítás után?

gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55871

Köszönöm!

 

Ellenőriztem akkor min felett volt a hűtőfolyadék, de akkor meleg volt a motor. Meleg motornál most is MIN felett van. Az olaj az rendben volt, most is ok, bár nagyon nehzen látni annyira szintelen (még).

Mivel a főnököm nagy merciét úgy hpták vissza a szakszervízből a múltkor hogy a bal hátsóban már csak !EGY! kerék csavar volt benne félig, így én kértem a kerék kulcsot, hogy megnézzem a csavarokat. Na akkor deült ki, hogy az sincs... Fékolaj, stb rendben volt/van.

 

Amugy Auto-Bácska Baja a kereskedés. Eddig korrektek voltak. Nemtudom, hogy ott lehetek e az olajcserénél. Melyik az a szervíz ahol igen? (Mindegy hol van, Baja is 160km innen). Mondjuk pl a Dacia Szabó Érden az 5 perc tőlem, arról esetleg van infó milyen? Minden estre nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy a legközelebbi szervízbe viszem csak lustaságból.

 

A jótállási lapon ennyi van a folyadékokról, mondjuk ez is több mint ami a könyvben van

 

 

 

 

Előzmény: Spriccpumpa (55867)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.04 -3 0 55870

 

 

 Zöldebbek??

 

 Ez egy divatos nagy maszlag, de jól hangzik és ami fontosabb, eladható.

 

😊😊😊

Előzmény: gyertyakulcs (55866)
dokeee Creative Commons License 2020.07.04 0 3 55869

Oké, részemről nem vagyok kíváncsi a dolgaidra. X

Előzmény: Spriccpumpa (55868)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.04 -5 0 55868

 

 Nagymellényű autóstárs!!!

 

 Nos, te vagy a tulajdonos, te tudod...

Menne ez trágár kifejezések nélkül is, de ezt is te tudod.

Egyébiránt, ha ennyire határozott és tudatos vagy, miért kérsz tanácsot???

Ezzel, a jellemző módon idióta és arrogáns magatartással csak azt éred el, hogy előbb-utóbb senkitől sem kapsz segítséget.

 

N. c.!

 

 

Tisztelettel:

 

Spriccumpa

Előzmény: dokeee (55851)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.04 -1 0 55867

 Szia!

 

 Használd egészséggel, balesetmentesen!

 

 Hiányzik a hűtőfolyadék? Olajból mennyi hiányzott? Tökéletes átadás előtti (nulladik) átvizsgálás!

Vidd vissza, töltsék fel, állítsák be a szintet szakszerű módon!

Mármost, ha már úgyis a szakszervizben őgyelegsz, vegyél az alkatrész értékesítésnél (raktáros) egy-egy liter fagyállót és olajat, aztán otthon piszmoghatsz velük. A tartalék sohasem árt!

 Ezek már padon bejáratott szerkezetek, (mint elméletileg a John Deere is), hagyományos értelem szerinti bejáratást nem igényelnek, persze, meghálálják, ha eleinte finoman kezelik őket.

 Az olaj is olyan, hogy nem kell hamar cserélni, de lecserélheted, ártani nem fog. Amennyiben márkaszervizben cserélteted egy pillanatra se hagyd felügyelet nélkül az autót, mert érhetnek meglepetések, ha nem hagyják, hogy a kocsi mellett maradj, keress más szervizt, olyat, ahol engedik.

 

 S/S kiiktatható.

 

 Üzemanyagok: http://total-dnk.lubricantadvisor.com/advice.aspx?lang=eng&br=elf&type=4abed5e25e11d06fef5613a90598a15b

 Azt nem tudom, hogy az új benne van-e már, meg talán már nem is ez a gyári olaj, de a mennyiség az valós lehet.

 

 Korábbi kocsikhoz rendelhető volt a pótkerék, adták hozzá (már a gyárban) azt az ocsmány tartószerkezetet és a szerszámokat is. Igaz, hogy kabaréba valók, de szükség esetén azért használhatók. (Szakemberként már láttam és használtam is igazi, használatra tervezett és gyártott szerszámokat is.😊)

 

 

Spriccpumpa 

Előzmény: gyertyakulcs (55856)
gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55866

Pedig mi ugye nem kiiktatni akarjuk a Start-Stop rendszert, hanem csak szeretnénk, hogy a rendszer induláskori alapállapota Off legyen On helyett. Így meglenne az öröm, hogy egy gomb megnyomásával zöldebbek leszünk :D

Előzmény: Törölt nick (55864)
gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55865

Pontosan.

Előzmény: dokeee (55863)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55864

Stop-start rendszer kikapcsolására több megoldás is létezik, nekem a márkaszervizben nem csinálták meg. Majd ha lejár a gari, de ők akkor sem.

a.) szoftveresen

b.) kis időzítő kapcsolóval, beépítve a gomb mögé.

 

Egyébként nagyon hamar rááll a kezed. Akkor szoktam elfelejteni, ha megszakítom az utat, visszaülök és újra elindulok.

Sandero ebből a szempontból kicsit talán jobb, mert fordítva van a tempomat/stop-start elhelyezve. Tempomata  műszerfalon, stop-start a kkézifék mellett. Ahogy kiengeded a kéziféket és lenézel már nyomod is meg a gombot.

Előzmény: gyertyakulcs (55856)
dokeee Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55863

Én is foglalkozom mezőgazdasággal, ezért vettem 4x4-est, Van kivitelben, egészen goromba sárban, traktornyomokban is próbálgattam, még ezzel a conti általános gumival is egész ügyes. A 150-es meg olyan tartományban erősebb, amit én konkrétan még sosem használtam, (4500-as fordulat fölött jön elő a különbség).

Előzmény: gyertyakulcs (55861)
gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55862

Figyelem, hogy csökken e a szint és ha igen, ez lesz! Jó ötlet! Legalább kocsikázok egyet! :) (160km-re vettem a lakhelyemtől)

Előzmény: Törölt nick (55860)
gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 1 55861

Szia! 130-ast ugyan nem vezettem, de a számokat nézve csak marketing különbség van a két motor beállítás között. 130LE(96Kw)/5000, 150LE(110KW)/5250 Nyomatékban pedig 240Nm/1600 vagy 250Nm/1700. Ez ha nem direkt méred, ugyan az. Sőt 130-asnak kicsit kevesebbet kell pörögnie a csúcsértékekért. Símán vettem volna 130-ast, csak ezt sikerült(szalon auto volt), ezt érte meg megvenni inkább. Én a 1literestől is csak azért féltem ,mert 3 hengeres, de símán lehet teljesen alaptalanul. Ugyan sokat megyek pályán, de nem hajtok dinamikusan. Eddig a kiskocsikkal nem is volt rá lehetőségem, most meg már nem fogom elkezdeni.

 

Nekem elég a 4x2, de mezőgazdaságban dolgozom, és a növényvédősöknek vettünk 4x4 dieseleket. A mostani hatalmas esőzések után alkalmam volt megtapasztalni a tényleges, nem marketing dumás terepképességét a 4x4 Dusternek és meg kell mondjam rendben van! :) Nyílván van hely ahol elakad, de oda már nagy John Deere való :)

 

Amikor kell vagy kötelező én elviszem a márkaszervízbe, de ha kell egy kis fagyálló mert a gyárban nem légtelenítettek akkor hagy tőlthesek már utána. Persze ha folyik, ha eszi, ha hengerfejesedik akkor az már más (garanciális) ügy.

 

Pótkerék.... Ígéretet kaptam, hogy szereznek, persze a tartó sincs rajta. Azt is szereznek.... Jah ha már nincs pótkerék akkor nincs emelő meg kerékulcs se.... az is kelleni fog. Erre figyeljetek! Ne csak pótkereket követeljetek hanem emelőt kerékkulcsot is.

 

Nálam a Daciák kivívták a tiszteletet. Néztem mit bírnak a céges, terepen használt Dustereink. Bizonyítottak. Vehettem volna mást is, de nekem ez kellett, mert láttam mit hogyan tudnak olyan körülmények között, ahova az enyim soha nem fog kerülni. És igen, bevallom, év elején röhögtem, hogy a Toyota Hiluxok helyett "ócska" Dastereket veszünk..... Aztán vettem én is, mert meggyőztek, és beismertem főleg magamnak hogy jók ezek a kocsik.

Előzmény: TgY (55859)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55860

Ha ennyire új én felhívnám a vásárlás helyét, hogy emberek, alacsony a hűtőfolyadék szint! Ezért van a garancia. Pláne 800 km után. Az is lehet, hogy tűhegynyi helyen szivárog/ereszt valahol. Mindenképp nézzen rá a szerviz, legyen nyoma, hogy feltöltötték és ha megint eltűnne van mire hivatkozni.

Assistance egyébként ingyé' van garancia idő alatt. Elvileg hozhat magával belevaló folyadékot,  a gyakorlatban inkább tréleres alvállalkozó aki beviszi a márkaszervizbe. 

 

Jártam már úgy, hogy a forró motortól azonnal el is párolgott, nem lehetett látni szivárgás nyomot.

Előzmény: TgY (55859)
TgY Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55859

Grat. a kocsihoz, kellemes lehet azzal a motorral a Duster, nekem csak a TCe 130-as van, de a többi kocsim mellett ezzel végre nem érzem útakadálynak magam a pályán, s itt nem a sebességre, hanem a dinamikára gondolok.

Igen, nekem is van olyan érzésem, hogy minden aprósággal a márkaszervízbe akarnak terelni, pl. mi lesz ha egy kis olajat majd utána kellene tölteni.

A pótkeréktartót legalább felszerelték a kocsid aljára, vagy ilyenkor azt is lespórolják ?

A Stop-start kikapcsolása neked is rövidesen begyakorolt mozdulat lesz indítás után....

Előzmény: gyertyakulcs (55856)
gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55858

Szia, koszi a valaszt.  Igen latok a neten, de kicsit elirtam: Zoldbe van a neten de az enyimben sarga van. Olyat talalok, aminek a kepe alapjan sarga a szine es rajta irjak a "Glaceol RX type D" szoveget, de azt is irjak hogy zold.... szoval sarga keppel zold.. es nem koncentratum, mert csak -30C. A ha mar utana toltok szeretnem levinni a fagyaspontot, ehhez meg koncentratum kellene.

Előzmény: dokeee (55857)
dokeee Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55857

Rákerestem a neten, szerintem tudsz rendelni.

Előzmény: gyertyakulcs (55856)
gyertyakulcs Creative Commons License 2020.07.04 0 0 55856

Üdvözlök mindenkit!

 

Új vagyok itt a forumon egy új Dusterrel. 1.3 Tce 150 H5HB470... motorkódu. 

 

Kevés benne a fagyaló. Hideg motornál MIN alatt van. Leugrottam az autós boltba, de nem egyszerű a helyzet, mert nem kapni hozzá. Glaceol RX type D kellene hozzá, ennyi van írva a jótálási lapjára. Ez egy zöld színű folyadék, ami az autosboltokban a rézhűtők színe lenne, no ebbe alu van ugye.... Félek beleönteni a más színű, de alu hűtőkbe valót a gari miatt. -21C-re van belőve így vizzel már nem hígítom. Az autoboltos azt mondta, hogy csak szakszervízben van ilyen, és ha utközben írja majd hogy kevés ki kell hívni az assistance-ot ....... Nos én inkább vennék bele olyat ami garanciálisan belevaló, hisz ezt én is rakhatok bele itthon hivatalosan, csak kéne pár deci....

 

Biztos van erre valami gyakorlat.

 

 

A másik hogy a start-stop rendszer eszi az idegemet. Hogy lehet elérni azt hogy indításkor ne legyen aktív? Nem akarom használni. A másik "átok" a kocsiin az indítókártya. Nem lehet valahogy átrakni fixre, hogy nyomkodnom kelljen amikor nyitni akarom a kocsit? Idegesít, hogy ahányszor elmegyek a kocsi mellett az udvaron nyit-csuk a rendszer :(

 

Olajcsere szerintem illene 1-2 ezer km után a bejáratás miatt. Ezt mostanság hogy szokták?

 

A hozzá kapott kezelési útmutatóban szinte semmi konkrét adat nincs, folyadék típusok, mennyiségei, stb. Hol van erről a típusról valami jó részletes leírás?(Fizetek is érte! Csak legyen)

 

Zavar, hogy nincs benne pótkerék. Tervezem, hogy veszek téli felni/gumi garnitúrát is és majd egy téli kereket hordok magammal. Persze ehhez kell még emelő, meg kerékkulcs is a kocsiba...

 

De, hogy ne csak kérdezzek, panaszkodjak: Leszámítva ezt a megoldható pár apróságot nagyon teszik a kocsi. Még csak 800km mentem vele 3000 fölé nem pörgetem, de így is brutál, nekem szokatlanúl erős, nyomatékos (Ignis, és régi Corolla után). Szépen tudtam tegnap vele 130-cal végigjönni a pályán, hatodikban 2700-at forog csak. Nekem a kocsi szokatlanul halk. Mikor 50-nel mentem vele elősször annyira nem tűnt 50-nek, hogy ránéztem a telefonomra, hogy tényeg 50-e az 50. :)

Törölt nick Creative Commons License 2020.07.03 0 0 55855

Köszönöm. Azt hittem a csomagteret választja el az utastértől, előző kombijaimban voltak ilyenek.

 

Előzmény: zuppp (55840)
TgY Creative Commons License 2020.07.03 0 0 55854

Köszönöm, a 2. képeden egyértelműen látszik az a világos anyag, akkor nem most felejtették ott a kocsimban a burkolatok visszaszerelése előtt. Nem tudom mi lehet a funkciója, de tapintásra valszeg legalábbis kicsit de tarhatja a nedvességet, ami nem egészséges. A Focus-om hátsó kerékdobjában a műanyag burkolat szintén nedvességtartó filcszerű anyaggal volt helyenként bevonva, rohasztotta is rendesen a kerékívet meg ahol találkozott a lemezzel. Na mindegy, a Duster-em alja megkapta az 'optikai' tuningot, a korrózió veszélye egy ideig minimalizálva.

Előzmény: zuppp (55852)
zuppp Creative Commons License 2020.07.03 0 0 55853

Ez a felni 3 féle színben kapható, ezüst, fekete és antracit. Az enyém a klasszikus ezüst.

Előzmény: TgY (55844)
zuppp Creative Commons License 2020.07.03 0 0 55852

Fotóztam bár a képed alapján csak sejtem mire gondolsz mert kivenni nem nagyon tudtam. A műanyag dobbetét mögött van ez az anyag de nálam nem látszik ki csak ha bedugom az ujjam akkor érezni. Mellékelem a fotókat, próbáltam befotózni a nyílásba de nem nagyon sikerült.

Előzmény: TgY (55844)
dokeee Creative Commons License 2020.07.03 0 0 55851

Baszki, nem fogok egy új autóval totál keresztberepedt szélvédővel járni.

Előzmény: Spriccpumpa (55850)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.03 -1 0 55850

 

 Cseréld, ha úgy gondolod, bár a szélvédő rétegelt, ragasztott, általában a külső réteg sérül, reped, ki-/szétesni, beázni nem fog.

 Persze, vannak durva sérülések, ahol több vagy az összes réteg érintett, ilyen esetben indokolt az azonnali csere.

Előzmény: dokeee (55838)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.03 -1 1 55849

 

 Jó kép!

A féktárcsán kopás nyoma nem látható, ami nem meglepő, hiszen az autód még igencsak új.

 

😊😊😊

Előzmény: zuppp (55845)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.03 0 0 55848

 

 A gyári (csomagolás) cetli szerint: "Silver", ami ezüst. Persze, annak is van néhány árnyalata.

Előzmény: TgY (55844)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55847

Azt a bigyót majd holnap ha lesz időm megnézem, ma már nem megyek ki többet a garázsba :D

 

Előzmény: TgY (55844)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55846

Hát igen, a fényviszonyok meg a fotómasina minősége nagyban befolyásolja a végeredményt. Ezüst színű, nem króm. Most épp nincs olyan képem ami tökéletesen vissza adná a színét, mert szerintem ez sem a legjobban sikerült.

Előzmény: TgY (55844)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55845

Na nem hagyott nyugodni a dolog, kimentem a garázsba, letérdeltem az autó mellé és bár nem volt könnyű térden egyensúlyozva a küllők közt  fotózni azért sikerült. 6 1/2 széles, szóval teljesen a gyári méret.

Előzmény: zuppp (55843)
TgY Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55844

OK, a cikkszám alapján a gyári méretet kaptad.

Egy kérdés még a felnihez, milyen színű ? A képek valszeg egy kicsit csalnak, van kép amin mintha krómozott volna, van amelyiken ezüst-metál szerű, de láttam már képet melyen középszürke.

 

S egy kérés, meg tudnád (vagy valaki meg tudná) nézni, Duster II esetén az első kerékdobban, ahol a fékcső a burkolat alá kanyarodik, hogy a lemez és a műanyag burkolat között ahol van a rés, nektek is van valami filc szerű anyag? Kíváncsi vagyok hogy az gyári eredetű (ha igen, vajon mi a funkciója), vagy egy mai 'műtét' során felejtették a kocsimban. (a képen próbálom mutatni hogy miről van szó, bár nem sikerült ráfókuszálni).

 

Előzmény: zuppp (55843)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55843

A csomagolás kicsit ellentmondásos, két címke eltérő szélességet mutat, az Alcar oldala szerint 6 fél széles, holnap megnézem a felnibe mi van beleütve.

Előzmény: TgY (55842)
TgY Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55842

Keskenyebb felnit rendeltél mint a gyári ?

Előzmény: zuppp (55839)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55841

Kicsit mellé kattintottam, de mindegy, a lényegen nem változtat :D

 

Előzmény: zuppp (55840)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55840

Csináltam róla képeket. Amikor használatban van akkor a csomagtérajtó előtt, használaton kívül pedig oldalra felakasztva. Azért annyit hozzátennék a képekhez, hogy ez a háló az egyes Dusterhez való, a kettesé kicsit másabb.

Előzmény: Bandee72 (55830)
zuppp Creative Commons License 2020.07.02 0 1 55839

Nem tudom megmérni mert rákerült a gumi és fent van az autón. De elhoztam a dobozokat mert abba tetettem bele a gumissal a gyári felniket így nem koccantak össze  csomagtartóban. A dobozokon 10 kg van, hogy ez valós vagy sem.......és gondolom ebben a papírdoboz súlya is benne van, bár az csak pár deka. és az sem tudom, hogy ez a 10 kiló soknak számít vagy kevésnek...

Előzmény: lajo_sh (55837)
dokeee Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55838

Muszáj cserélnem, elindult kétfelé, a széle felé is, meg középre is. Beugrottam egy ilyen tescós szélvédőjavítóhoz, azt mondta 20 rongyért megcsinálja, hogy nem megy tovább, na annyiért felesleges gányolni.

Előzmény: Spriccpumpa (55835)
lajo_sh Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55837

Azt esetleg meg tudod mondani, hány kilós egy ilyen Alcar hibrid felni?

Előzmény: zuppp (55818)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55836

Carglass-nál ugyanez az eljárás.

 

Előzmény: Spriccpumpa (55835)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55835

 

 Amennyiben, a repedés nem zavarja a kilátást, csak műszaki vizsga előtt cseréltetném. Addig a repedés kivándorol az üveg széléig, legfeljebb gyakrabban kell törlőlapátot cserélni.

 Az enyém is kapott egy követ, meg azóta többet is, ha azonnal cseréltetném az üveget amint az megreped, már a sokadiknál tartanék.

 Fizeti ugyan a biztosító, de az mindig visszaüt valahol, valahogy...

 Pilkington-nál kérdeztem, azt mondták, hogy nekem nem kerül semmibe, mindent intéznek, úgyhogy nem izgatott, hogy mennyi is valójában a tényleges költség. Azt is mondták, hogy van a gyári, meg néhány utángyártott is, a döntés a tulajdonos joga és dolga...

 

😊😊😊

Előzmény: dokeee (55834)
dokeee Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55834

Rohadjon meg, kaptam egy kavicsot, el is repedt a szélvédóm, mennyiért adnak  egy kettes Duster szélvédőt kb. tudja valaki? Esetleg valami ajánlott cég, bár tudom ezer ilyen van a neten.

Bandee72 Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55833

Igen, de szinte nincs is használtan. Illetve nekem városba egy kombi macerásabb lett volna. Végül is beférek  sátrastól, pecabotostól,ágyastól a Dusterba is. Derekam nekem is örül. :) Mi több, még hál' Isten zongoralakk sincs...

Előzmény: Törölt nick (55832)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55832

Nekem a használat során az derült ki, hogy ha cuccolni kell, akkor egy mcv stepway sokkal praktikusabb autó lehet. Autópályára meg talán gazdaságosabb.

De beszippantott a divat, meg az öregedő derekam.

Előzmény: Bandee72 (55830)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55831

A függőleges csomagtér elválasztót hova kell rögzíteni?

Előzmény: zuppp (55828)
Bandee72 Creative Commons License 2020.07.02 0 0 55830

Őszintén szólva örülök, hogy nem vártam tovább és egy diesel 2016-os Duster tulajdonosa lettem. Sok már nekem a lassan 6 milla egy autóért.

Előzmény: Törölt nick (55827)
lajo_sh Creative Commons License 2020.07.01 0 0 55829

Részecskeszűrő igen, AdBlue nem.

Előzmény: Törölt nick (55827)
zuppp Creative Commons License 2020.07.01 0 0 55828

Szia!

 

 Amikor nekem az első Dusterem volt akkortájt volt neked is, én azóta visszatértem , neked most milyen géped van?

Csomagtérháló nekem függőleges van, még az első Dusihoz vettem azóta pedig applikálom tovább, nagyon jó találmány.

 

Előzmény: daty55 (55825)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.01 0 0 55827

Katalógus szerint nem. 130 lovas, innen a neve. CO2 kibocsátás 148-153 g/km. 

Ja, és közvetlen befecskendezésű, a köztudat szerint ez a szívóoldalon rerakódó kormot eredményező megoldás. Van rá ppm kibocsátási határérték is, pont megegyezik a diesel motorokéval. Feltételezem hogy van benne részecskeszűrő, esetleg még AdBlue is előfordulhat.

Előzmény: Bandee72 (55823)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.07.01 -1 0 55826

 

 A mai világban ez ritka, de nagyon szép gesztus.

Tanulhatna Tőled az a sok pénzéhes, kapzsi surmó...

Minden elismerésem a Tied.

 

😊😊😊

Előzmény: daty55 (55825)
daty55 Creative Commons License 2020.07.01 -1 3 55825

Sziasztok!

 

Rég voltam itt, lévén már rég eladtam a Dustert.

Ellenben megmaradt egy gyári csomagtér háló hozzá, sosem volt használva.

 

Ha valakit érdekel, ingyen elviheti.

 

d.aty@freemail.hu

Háromhatos Creative Commons License 2020.07.01 0 0 55824

Sziasztok, egy ismerős küzd az alább gonddal, melynek megoldásában segítségeteket kérném. A gyártás elejéről származó 1.5 dci első indításnál és egészen addig amíg a mért vízhőmérséklet el nem éri a 85 celsius fokot, leállítást követően rendesen indul. 85 fokot követően nem indul, míg vissza nem hűl. Hibakiolvasás során nem volt hiba, jeladók működő autóból próbára cserélve, jelenség ugyanaz. Nem füstöl, olajat nem eszi, teljesen jól húz fogyaszt, más észlelhető jelenség nincs.

 

Megoldást köszönöm előre is.

Bandee72 Creative Commons License 2020.07.01 0 0 55823

Igen, - bár ez relatív- de ráadásul  jó drága. A nyomaték maradt 240 nm. Vajon a lóerőhöz hozzányúltak? Mert vhogy ez merül fel a kibocsátás kapcsán bennem .:)

TgY Creative Commons License 2020.06.30 0 0 55822

A TCe 130 ismét rendelhető, ezek szerint mégsem annyira környezetszennyező ?

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.29 -2 0 55821

 

 Szép felnik ezek, jól néz ki velük az autó.

Nálam a praktikum döntött, téli, gyakran láncos utakhoz inkább való az a behemót gyári.

 

😊😊😊

Előzmény: zuppp (55820)
zuppp Creative Commons License 2020.06.28 0 0 55820

Én mindenképpen ezt akartam nyári felninek, ezt már akkor eldöntöttem amikor megvettem az autót, a nagy kérdés inkább a felni színe volt mert 3 félében gyártják. Fekete nem az esetem így még az antracit jöhetett volna szóba de aztán végül maradt a klasszikus ezüst.

Előzmény: Spriccpumpa (55819)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.27 -1 0 55819

 

 Én is szemeztem ezzel a felnivel, tetszetős, de maradtam az eredeti, drabális gyári változatnál.

Előzmény: zuppp (55818)
zuppp Creative Commons License 2020.06.26 0 0 55818

Felkerültek az új Alcar hibrid felnik, gyáriak most dobozban pihennek, aztán majd azokra mennek a téli gumik.

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.25 0 0 55817

 

 Igen!

Elbaltázott, szerencsétlen megoldások sokfelé előfordulnak...

Előzmény: TgY (55815)
Borlasztó Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55816

Sziasztok!

Jól emlékszel. Én is az első utastér világításához kötöttem, forrasztottam be a tápot. A tetőtér kárpitja alatt húztam át a vezetéket a tükör alá rögzített kamerához. Ajtó nyitásra automatikusan indul a felvétel, a kikapcsolást is a kocsi automatikája végzi. A biztosítékot nálam nem kellett cserélni.

Holnap megyek futómű ellenőrzésre és gumishoz, már időszerű lesz nyári gumira váltani.

Mindenkinek jó utat!

 

Előzmény: HJocó74 (55810)
TgY Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55815

Ismerős jelenség az alacsony IQ-jú túlbuzgó s nem kikapcsolható kipörgésgátló más márkáknál is. A Zafirámmal ugyanez a helyzet, ha meglátja a csúszós  emelkedőt s megmakacsolja magát, csak bőg a motor, a kerék meg-megmozdul, de inkább áll, na ilyenkor van télen gyaloglás haza (egy alternatíva működik ált., tolatva felfelé)

Előzmény: Spriccpumpa (55813)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55814

Tennél fel fotókat az összes szakaszról?

 

Előzmény: torokcs1971 (55807)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.24 -1 0 55813

 

 A tapasztalat 2016-os gyártású autóval van (4x2).

 Hóban, jégen, viszonylag kicsi emelkedésű hegymenetnél hamar "maflává" válik az gép, ugyanis az elektronika közbeavatkozik (kipörgésgátló és a többi hárombetűs társa), a kihajtás teljesítményét  durván korlátozza és nemigen megy sehova...

Lánc (homok, lapát, rács) legyen kéznél, az segít. Felhelyezés után megy a Malac felfelé, mint a golyó, mintha nem is lenne elektronikája.

 Régebben részletesen kiveséztük a kellemetlen jelenséget.

Előzmény: TgY (55795)
Duster_ Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55812

Ez tetszik, de szerintem egy kábeltoldóval igényesebben lehet bekötni.

 

Valamiért nem szeretem a gyári vezetéket vagdosni, ezért Huba77 megoldása tetszik a legjobban a biztosíték elosztóval (így hívják?).

 

Előzmény: zuppp (55811)
zuppp Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55811
Előzmény: TgY (55808)
HJocó74 Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55810

Sziasztok!

D1-nél ha jól emlékszem az utastér világítás lámpáját kiszerelve fix, biztosított 12 volt van, az elektronika kapcsolja a testet (világításhoz).

Fix test is van a kézi kapcsoláshoz. Szükség esetén megcsapolható, max egy kicsivel nagyobb biztosíték kell.(de szerintem nem szükséges, kamera áramfelvétele minimális)

Duster_ Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55809

Ez csak a D2-re igaz.  Tudtommal D1-nél nem volt a csomagtartó könyékén szivargyújtó.

Előzmény: torokcs1971 (55807)
TgY Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55808

Köszönöm a táp vezetékezés tanácsokat. Próbáltam 'gyengéden' pl. az A oszlop borítást eltávolítani, nem mertem nagyon erőltetni, így nem jártam sikerrel, szerintetek törnek a patentok ? Van valami javasolt mód hogy melyik részénél próbáljam 'feszegetni' ?  Bár az is lehet, hogy ideiglenesen marad a lógó kábel, s amikor bekerül a kocsiba valami védelmi okosság, a szakikra bízom a táp 'kiépítését'.  

torokcs1971 Creative Commons License 2020.06.24 0 0 55807

Sziasztok,

 

Pont a hétvégén szereltem be a kamerát: Nem vittem le az A oszlopon, hanem a jobb oldali ajtók felett végigvezetve - teljesen könnyű volt a műanyag oldalborítás és a tetőkárpit találkozásánál és az ajtókeret gumija alatt - hátra vittem a kalaptartó melletti szivargyújtóhoz. Így egyáltalán nem látszik sehol vezeték és az első vételezési pont is szabad maradt. Nem tudom, hogy minden kamerához megfelelő e a vezetékhosszúság ehhez, de nálam - xiaomi 70mai pro - még maradt is belőle kb 30 cm.

Előzmény: zuppp (55801)
Huba77 Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55806

Biztosíték táblába kell bekötni a ment rögzítőt

Kell egy ilyen kábel

https://www.aliexpress.com/item/32803474006.html

Testet meg egy műszerfal alatt lévő csavarra

 

Utána lehet választani hogy

Egy lengő szivargyújtó csatlakozó és abba a kamerához kapott szivargyújtó töltő

Vagy kis barkácsolással a szivargyújtó töltőt szétszedve vezetékeket forrasztani a érintkezők helyére és úgy bekötni fixen

És van még egy külön tápegység vásárlása, 3$ környékén van az ára

 

 

Amúgy nemrég volt egy jó ajánlat akciósan 76$-ért Lengyel raktárból, első hátsó kamerás verzióban volt ennyi, a drágább hátsó kamerával

70mai Rearview Dash Cam Wide

https://www.aliexpress.com/item/4000747883654.html

lajo_sh Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55805

Igen, akkor szabadon marad a szivargyújtóaljzat.

 

@dokeee: érdemes gyújtáskapcsolt tápra kötni, akkor gyújtásra automatikusan indul a felvétel.

Előzmény: Törölt nick (55803)
dokeee Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55804

Miért nem az akkumulátortól?

Előzmény: Törölt nick (55803)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55803

Fixen beforrasztva a szivargyújtó tápjára?

Előzmény: lajo_sh (55802)
lajo_sh Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55802

A jobboldali A-oszlop borítása mögött szokták elvezetni a kábelt, kb. mint itt:

 

Előzmény: TgY (55800)
zuppp Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55801

MCV én úgy csináltam hogy a jobb oldali A oszlop borítás alatt vittem fel a tetőhöz és ott a kárpit meg az üveg közt el lehetett vinni láthatatlanul. Itt még nem néztem hogy ez mennyire járható. 

Előzmény: TgY (55800)
TgY Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55800

Van valakinek példája, hogy lehetne kultúráltan megoldani valahol a belső tükör, világítás környékén tápellátást (pl. menetrögzítő kamerához) ?

TgY Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55799

Néztem azokat a Dotz-okat is, igazán jól a durvább terepgumikal mutat, de ahhoz meg már illene a 4WD.

Addig variálok, amíg nekem is megy a gyári Fidji majd a téligumihoz. Viszont: ma reggel a helyi hipermarket parkolójában láttam egy DD II-t brutál ronda állapotú Fidji felnikkel, úgy nézett ki mintha az ezüst fényezés 30-40%-a foltokban lehámlott volna. Sajnos épp elindultak s úgy 15m-re volt, igy nem láttam hogy tényleg a gyári festés jött le, vagy esetleg átfestették és az nem volt tartós, remélem a második. Tényleg jó lenne valmai télire ami tartós, nem kezd el rohadni.
 Voltam a helyi kereskedőnél hátha hatásosabb mint telefonon vagy emailben rendelni a tartozékokat. Érdekes, hiába mondom neki hogy Duster II meg Fidji felni, sárfogó toldat, stb. fogalmuk sincs miről beszélek, adjak alvázszámot, na úgy elvileg meg is találták mit keresek. Erre a végén megkérdezi (az alvázszám egyeztetés után, hogy ugye Duster I-esem van... no comment...), kíváncsi leszek hogy mit hoznak végül. Úgy látom mostmár minden úja szállítású DD-t a Conti Ecocontact-al szerelik. Én még  a Conti CrossContact-al kaptam, ami bár állítólag enyhe terepen jobban kapaszkodik, de nagyon gyűjti az apró köveket (mint egy téli), így amikor kiérek a rendes aszfaltozott útra s felgyorsítok, sorozatlövés záporozik a gumiból a kerékdobba s mögé, mindenképpen kellenek azok a sárfogó toldatok (nálam tényleg "kavicsfogóként" fognak üzemelni).

Előzmény: zuppp (55798)
zuppp Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55798

Ez pontosan így van! Kinek mi jön be azt választ meg amit a pénztárcája enged. Nekem alufelniben inkább a széles küllők jönnek be vagy a sok küllősök, illetve szerintem SUV-nak jól állna a dotz dakar. Ezekre, illetve ilyesmikre gondolok.

Előzmény: Duster_ (55797)
Duster_ Creative Commons License 2020.06.23 0 0 55797

Én bementem tavaly ősszel a helyi nagy gumishoz és kértem ajánlatot, 25e Ft/db áron kaptam  ATS emotion felnit, ami az én véleményem szerint elég pofás, jól áll az autónak (nem vagyok csókos). Persze, a szépség szubjektív, mindenkinek más jön be. Sok lemezfelenim volt már, de kivétel nélkül mindegyik elkezdett rozsdásodni, ami engem rettenetesen zavar. A tisztességes felújítás többe kerül, mint a különbözet a lemez és az alu között.

Előzmény: zuppp (55796)
zuppp Creative Commons License 2020.06.22 0 0 55796

21500 Ft/darab, nagyjából ekörül mennek a webáruházakban is, néhol picit több, néhol picit kevesebb az ára itt viszont nincs postaköltség, illetve ha hibás felnit küldenének akkor nem nekem kell foglalkoznom a reklamációval, intézi a gumiszerviz. 

Tudom erre sokan azt mondják ennyiért már alufelnit vesznek. Igen, lehet de nem újat, nekem meg kétes előéletű, ki tudja, hányszor görgőzött javított felni nem kell, akkor inkább marad az acél, annál is inkább mert néhány kivételtől eltekintve nem hoznak lázba a könnyűfém felnik, amelyik meg bejön annak az ára esik abba a kategóriába, hogy inkább nem kérek belőle. Arról meg nem is beszélve, hogy kimondottan tetszik ez az Alcar hibrid

Téli gumival még kivárok, elsősorban ami esélyes az amint írtam a Kléber, esetleg Nokian, BF goodrich vagy Fulda.

Előzmény: TgY (55795)
TgY Creative Commons License 2020.06.22 0 0 55795

Ha nem titok, végül mennyiért sikerült beszerezni a felnit ?

Téli gumi általános akciók főként összel vannak, most viszont ha nem zavar hogy 1-2 éves gyártású a gumi, néha sikerül kifogni nagyon jó árat így nyáron is, ma a pozitív vélemény alapján lecsaptam egy elfekvő garnitúra Fulda-ra (a felni is ketelik majd pl. egy új Conti-hoz képest megspórolt összegből). Eddig mániákusan a tesztek alapján csakis 'prémium' gumikat vásároltam, mégis sokszor volt hogy gyalog kellett hazajönnöm mert a 2 centis hóval sem boldogultak a domboldalon egyenest fel a prémium gumik. Nem önmagában csak a gumik, hanem a kocsi + gumi (meg persze a sofőr) határozza meg ilyenkor a használhatóságot. Kíváncsi leszek a Dusterre, annyíra túlszervózott a kormányműve, mintha nem is érné az első kerék a földet (persze nem így van, de a többi verdához képest furcsa érzés), majd kiderül hogy milyen a kapaszkodó képessége télen.
 Szerettem volna összkerekest ha belefért volna a keretbe, hetekig érdeklődtem, de nem találtam 4WD TCE 130-ast, igy maradtam a 2WD-nél, erre múlt héten felkerült a hirdetés egy szalon új összkerekes Comfort-ról, alig többért mint amennyibe az én fromthajtásúm került. Abban a kereskedésben anno 3 hívásra sem vették fel a telefont (valszeg ott is home office-oztak), így lemaradtam róla.  

 

Előzmény: zuppp (55794)
zuppp Creative Commons License 2020.06.22 0 0 55794

Ma megrendeltem a hibridfelniket. Legnagyobb meglepetésemre  a gumiszervizben olcsóbban mint amit a neten találtam árakat. Pénteken rárakatom a nyári gumikat és majd a téliek mennek a gyári felnire. Lehet ez kacifántos megoldás és kicsit többe kerül a + szerelés miatt de nekem bejön a formája és ha igaz, hogy rozsdásodásra hajlamos akkor ezt megelőzöm a nyári használattal. Téli guminak Kleber krisalpot tervezek, jó tapasztalataim vannak ezzel a márkával, de addig még azért nézelődöm téli gumik terén, egyenlőre talán nem sürgős :D

Törölt nick Creative Commons License 2020.06.22 0 0 55793

Pont így gondolkodom kb 10 éve, mert nincs tél. Kevéssé érdeket a havas tulajdonság, inkább a nedves/száraz/jeges - ebben a sorrendben. 

Sokaik 4 évszakost használjuk. Amit vettem jó, de van nála kienyensúlyozottabb. V minta jól néz ki, vizen hasznos, de eléggé hangos. Mondjuk szól a zene és nem hallom.

 

Előzmény: Unknownsoldier (55792)
Unknownsoldier Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55792

Már rozsdállik (minimálisan), kap majd egy kis kezelés, aztán meglátjuk. A gumi nem rossz, középkategóriában teljesen jó, talán a hóban lehetne kicsit "erősebb", de istenigazából én inkább a többi jó (száraz út, nedves út, eső) értékelése miatt választottam, hóban manapság nem nagyon autózunk. Persze hóban is rendben van azért, de az előző OFF GS-emen lévő prémium gumik azért egy fokkal többet tudtak. Olyan 3 évig. Aztán azok is erősen hanyatlani kezdtek, már közel sem tudtak annyit mint az új. Szerintem egy jó választás ár-értékben, max. ez lesz az utolsó tele. Mondjuk új korához talán nem hanyatlott annyit mint az előzőek (Good Year UG7).

Előzmény: TgY (55791)
TgY Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55791

Hogy bírta a téli használatot a felni (korrózió)? Illetve hogy vált be a Fulda K.C. HP2 ?

Előzmény: Unknownsoldier (55790)
Unknownsoldier Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55790

Mivel a kék a kedvencem, nem is volt kérdés a választás! :) Viccen kívül, tényleg mutatós, nekünk nagyon bejött. Érdekes, hogy eltérő fényviszonyok esetén milyen más árnyalatokat mutat! Visszakerestem, 2017. szeptemberben vettem a felniket, az ára akkor 18.500 Ft volt/db.

Előzmény: zuppp (55787)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55789

Definíció szeritn az útpadka: az útnak az úttest mellett levő, útburkolattal el nem látott része

Ez szerintem egy másik szó.

 

Leszámolni az elelnséggel sem úgy szokás, hogy 9,8,7,6... Hanem karddal, bárddal, oszt csihi-puhi.

 

Többjelentésű szó is lehet, mint pl az olt. (tüzet, lámpát, injekciós tűvel emebert, szilva tőre barack ágat.)

Előzmény: DMA (55788)
DMA Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55788

Elnézést az OFF-ért:

 

Ez a padka: " földből, sárból, nyerstéglából, vályogból, téglából összeállított, környezetéből kiemelkedő, ülésre, tárolásra, különféle munkaműveletek elvégzésére" https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-357.html

 

Az útpadka pont nem padka, a járdaszegély inkább...

Előzmény: Törölt nick (55782)
zuppp Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55787

Köszönöm! Szerintem is rendben van és szép az autód! Ez ugye  kozmoszkék? Sajnos ez a szín mos nincs pedig szerintem nagyon mutatós. Én most kértem egy helyi gumiszerviztől aki foglalkozik az Alcar felnikkel árajánlatot erre a felnire. Ha nem lesz túl nagy különbség a netes és az ő ára közt akkor rendelem nála és ha megjön átrakatom rá a nyári gumikat. A gyári fidjire meg majd mennek a téli gumik.

Előzmény: Unknownsoldier (55786)
Unknownsoldier Creative Commons License 2020.06.21 0 0 55786

Semmi gond, használd egészséggel! :) Azért is tettem fel, hogy ha érdekel esetleg vkit, lássa, hogy mutatna az autón. Mikor rendeltem, kicsit aggódtam, hogy fog kinézni, de sztem rendben van!

Előzmény: zuppp (55771)
TgY Creative Commons License 2020.06.20 0 0 55785

OK, el van nézve, s bár gyakorlatilag igazad van, a nyelvújításról lekéstél, ez az elterjedt, majd mindenki által ismert bevett kifejezés.

Előzmény: Törölt nick (55782)
zuppp Creative Commons License 2020.06.20 0 0 55784

A lepadkázást én írtam :) Igazad van, de a mindennapokban a felni oldalát ért sérülésekre ez az elterjedt kifejezés, bár ahogy írtad valóban nem fedi a valóságot.

Kis turbósom van , bár gáz nélküli de nagyon megszerettem és kemény 1500 kilométer után egyre jobban kedvelem, nem csak a motort hanem az egész autót. Jó tudom, a nagyobbik turbósnak biztosan nem ér a nyomába de eddig nem vettem észre, hogy kevés lenne a ménes.

Előzmény: Törölt nick (55782)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.20 0 0 55783

Kis, turbós, gázos autó viselkedése érdekelne, az 1.6-os sajnos már nem  már beszerezhető újként.

 

 

Előzmény: peterssen (55780)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.20 0 0 55782

Előre elnézést.

Terjed ez a  hülyeség, már az újságíróknál, gumisoknál is. Helytelen.

 

A felnit nem padkázzuk meg. A padka az úttest vele szintben levő, burkolattal el nem látott része.

A felni a járdázástól, járdaszegélytől sérül meg. Padkára hajtástól csak akkor, ha ott kátyú van. Akkor a kátyútől, de semmiképp nem a padkától.

 

Előzmény: TgY (55777)
B.b.23. Creative Commons License 2020.06.20 0 0 55781

 

Üdv, szeretnék segítséget kérni.

Arra szeretnék választ kapni, hogy ez a kis valami mi célt szolgál? A kezelési könyvben nem találok róla semmit . Előre is köszönöm a válaszokat . 

peterssen Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55780

Szívesen!

 

(mi a kérdés egyáltalán?)

Előzmény: Törölt nick (55757)
Duster_ Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55779

Csak ”széppé”. Rövid időn belül felnyomja az új festéket a rozsda, hamarabb, mint a gyárit. A leghatékonyabb megoldás az, ha elviszed meghomokolni, horganyoztatni, majd kap egy szép porfestést. Ha így csinálod, akkor szinte az autót is túléli, de az egész árából már lehet kapni alufelnit is.

Előzmény: Törölt nick (55776)
zuppp Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55778

Nem a rozsdára gondoltam amikor azt írtam, hogy kényesebb az alu hanem a karcolódásra, bár tény, hogy ilyen ballonos gumival azért elég nehéz lepadkázni a felnit.

A télre használt acélfelniken meg a rozsda melegágya a dísztárcsa mivel azok karmai amivel kapaszkodnak a felnihez megkarcolják a fényezést és ott indul a rozsda.

Nekem egyenlőre továbbra is az a tervem, hogy alcar hibrid felnire mennek a nyári gumik a téliek meg az autóhoz kapott felnire. Nem mondom, hogy nincs olyan alufelni amibe ne tudnék beleszeretni de megvagyok nélküle is.

Erre is érvényes a mondás mint mindenre, hogy ízlések és pofonok....

TgY Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55777

Pont ez a bajom. A másik 2 kocsimon a télire használt acélfelnik (a gyári felnik lettek téliesítve) nagyon rondán korrodáltak, gyakorlatilag már évente újra kell(ene) kezelni (ha egyszer nekikezd a rozsda.... igaz nem vagyok fényező szaki). S mindegyik sérülésmentes, nem padkázott felni.  Ugyanakkor azok fekete alapúak amin nem látszik annyira mint ezen a világos fényezésű dákó felnin, illetve azokra fel lehet pattintani dísztárcsát hogy takarjon, a dákóéra nem.

Több ismerősöm is alufelnit használt télire (fényezetteket), ha nem sérülnek, azok patika állapotúak a tisztítá sután téli használattal is, tudom, a szakvélemények az elelnkezőjét állítják.

Persze ahogy említettem a hólánctól tartok hogy összebarmolja a felni felületét.

Nem kívánom dekorálni a dustert, mindennnapi szaladgálós célra vettem, de a rozsdás felnik látványa azért zavarna, és nem akarok minden tavasszal ezzel időt tölteni. 

Előzmény: Törölt nick (55776)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55776

Amit mondjuk némi drótkefével, párszáz forintnyi passziválóval és egy flakon spray-el széppé lehet tenni. Ráadásul konnyebbek, mint az alufelnik. 

 

Előzmény: Duster_ (55775)
Duster_ Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55775

Az alu kényes? A lemezfelni 1-2 szezon után már rozsdásodni fog.

Előzmény: zuppp (55774)
zuppp Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55774

Én is terveztem, hogy áttérek a négyévszakosra, főleg, hogy télen nemigen mozdultunk ki a városból. Aztán úgy alakult az életünk, hogy falura költöztünk, így inkább maradok a külön téli nyári szettnél. Alufelni engem sem érdekel, sőt kimondottan örülök annak, hogy ehhez a felszereltséghez még acél jár ami nem olyan kényes meg talán illik is ehhez az autóhoz..

Előzmény: Törölt nick (55773)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.19 0 0 55773

Nemtom. Engem a kényelem meg a klímaváltozás vezérelt, 4évszakos van fent. Alufelnire nem költenék, ugyanis kívül van, én meg belül ülök és nem látom. Mások látják, azért fizessek? 😎

Előzmény: TgY (55770)
zuppp Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55772

Sárfogót meg ha a kereskedés nem reagál lehet innen is rendelni:

https://renaultstore.hu/dacia/3661-dacia-8201700276.html

zuppp Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55771

A hibrid felni anyaga acél, a kinézete meg olyan mintha alufelni lenne, ezért hibrid. Több Dusteren is láttam már, nekem nagyon bejön és ráadásul létezik belőle pontosan Dusterre való is. 66 furat 5X114,3 és ET 50

A képet innen loptam a fórumból, már nem tusom ki tett fel, elnézést, hogy kölcsön vettem

Előzmény: TgY (55770)
TgY Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55770

Persze hogy aktuális, én is a katalógusban láttam, de gondoltam mielőtt konkrétan 'megrendelem' nálukj, erősítésk meg az árakat vagy szóban vagy írásban, múlt szerda óta 'mindjárt küldjük', s telefont azóta nem veszik fel, újabb emailre nem válaszolnak...

Neked tiszta hogy mit jelent hogy 'hibrid' felni ? a ráf és a 'tárcsa' eltérő anyagát ? Továbbra is vacilálok a megoldáson. Vagy egy olcsó lemezfelni télire (pl. a gyári 'access' verzióról, vagy a gyári 'hibrid' felni megy a téligumiba, de akkor lehet hogy nem huszonegykétezret  szánnák az Alcar-ra, hanem kicsivel többért még mutatósabb felnik vannak.  Amit nem értek: ugye a Duster 66 vagy 66.1 mm középfurattal rendelkezik. A legtöbb 'kompatibilis' felnit viszont 67 mm-es középfurattal árulják, úgymond típusjóváhagyással. Viszont szerintem mindegy hogy fél mm vagy nagyobb a hézag ha a felni furata nem fekszik fel a tengelycsonkra, márpedig szerintem fél mm-es falvastagságú tehermentesítő gyűrű nincs tudomásom szerint.

Előzmény: zuppp (55769)
zuppp Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55769

Sárfogónak ha még aktuális a katalógusom akkor 9090Ft párja, felnit nem tudom de én az Alcar Hibrid felnivel szemezek, annak nagyon bejön a formája

Előzmény: TgY (55768)
TgY Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55768

Én meg több mint egy hete várom hogy megkapjam a helyi márkakereskedéstől az árajánlatot a sárfogókra, felnikre, stb. Úgy látszik ez nem business nekik. 

Előzmény: zuppp (55763)
zuppp Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55767

Vagy ahogy látom másik fórumon előbb jött a válasz így ez már nem fontos.

És most én is kérdezek valamit. Használ valaki fóliát vagy valami más megoldást az ajtóburkolat védelmére? MCV-én le karbonfóliáztam az alsó részét, most a jobb oldalra került egy kis darab átlátszó fólia mert a nejem a botját miután beül és beteszi az ajtót leengedi az ülés és az ajtó közé, mert így menet közben nincs útban, nem zavarja. Viszont a bot végétől már sáros volt az ajtóburkolat. Gondoltam mielőtt karcos is lesz megvédem. Nem a legszebb megoldás és nagyobb fólia jobb lett volna de most épp ez volt kéznél.

Előzmény: Törölt nick (55765)
TgY Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55766

Előre megköszönte  🥱

Előzmény: Törölt nick (55765)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55765

Vagy csak más dolga van és nem nézi állandóan a fórumot...

Előzmény: Spriccpumpa (55764)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.18 -1 0 55764

 

 A jelenség nem mai eredetű, megvan egy ideje.

A ma embere csak kapni szeret, adni nemigen...

Neveletlen, bunkó magatartás, az alapvető társadalmi együttélés szabályainak teljes figyelmen kívül hagyása.

 Bosszantó, de ne is törődj vele.

 Az új autód gyönyörű, gondolj inkább arra.

Előzmény: zuppp (55763)
zuppp Creative Commons License 2020.06.18 0 0 55763

Na így próbáljon az ember segíteni.....se bű se bá... Nem csoda ha kihal az emberekből a segíteni akarás és inkább elfordulnak ha valahol bajt látnak...

zuppp Creative Commons License 2020.06.17 0 0 55762

Ha az a kérdés, hogy mi fér be a kettő közé akkor lehet ennél kicsit kisebb mert a tetejét mértem de ahogy néztem alul kisebb a hely és mivel hátrafelé szűkül a legvége is kérdéses mennyivel van közelebb.

 

Előzmény: zuppp (55761)
zuppp Creative Commons License 2020.06.17 0 0 55761

Hozzávetőleg elöl a tetejénél kb 91,5-92 cm, hátul kb 87,5-88 cm. de ez csak egy gyors mérés volt és belül mértem. 

Előzmény: Tagolt (55760)
Tagolt Creative Commons License 2020.06.17 0 0 55760

Sziasztok

Valaki meg tudná írni, hogy mekkora a legkisebb távolság a két hosszanti tetősín között (Duster II)?

Előre is köszi

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.17 0 0 55759

 

 Igen!

 

😊😊😊

Előzmény: D4x4 BigMuzzy (55755)
peterssen Creative Commons License 2020.06.17 0 0 55758

2011-es 4x4 1.6 k4m motorral. Ha jól emlékszem 2017 végén lett gázosítva.

Előzmény: Törölt nick (55757)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.17 0 0 55757

Szia,

 

mikori, milyen motorral?

 

Előzmény: peterssen (55745)
Huba77 Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55756

Azt nem ők nyelték be , hanem trükköznek. (Biztosítóval fizettetik azt is, talán túlszámláznak)

Lett volna itt is helyben üveges cég akik megcsinálták volna okosba hogy ne keljen semmit fizetni, de ha már úgyis ment csináltatni akkor ezt is ott csinálták.

Szenzor miatt lehet jobb is

Előzmény: Törölt nick (55742)
D4x4 BigMuzzy Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55755

Hali!

 

Úsztatni, valamint szánkózni csakis kerékkel felfelé szabad! :)

BM

Előzmény: Spriccpumpa (55754)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.16 -2 0 55754

 

 Amennyiben, nem úsztatod meg az autót, akkor jó eséllyel nem, de ha úszik, akkor már úgyis mindegy.

 

😊😊😊

Előzmény: D4x4 BigMuzzy (55744)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.16 -2 0 55753

 

 Emlékezetem szerint, van néhány.

Előzmény: Törölt nick (55743)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.16 -2 0 55752

 

 A kivitelezés tekintetében adódott-e ok panaszra?

Előzmény: Törölt nick (55742)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.16 -1 0 55751

 

 Köszönöm!

 

 Márkaszerviz nem ért hozzá???

Ez elég érdekes, de tudva azt, hogy hol élünk, már régóta nem lepődöm meg semmin.

Legalább elismerték, ez dicsérendő.

 

 Az idő csak kedvező döntést hozzon.

Előzmény: Huba77 (55741)
TgY Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55750

Köszönöm, ahogy látom a Duster II-n is majd ugyanilyen alulról az a hátsó műanyag elem, remélem itt sem találok mögötte semmit.

Nem az ajtóban volt nálam a víz, hanem az ajtó és az 'ajtókeret - küszöb' között, amikor kinyitottam fél másodperc alatt rámzúdult a víz, szerencsére belül beázást nem tapasztaltam.

Előzmény: D4x4 BigMuzzy (55748)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55749

 

 Ez igen!

Tetszik! 👍

 

😊😊😊

Előzmény: zuppp (55740)
D4x4 BigMuzzy Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55748

 

Majdem lemaradt:)

Előzmény: D4x4 BigMuzzy (55747)
D4x4 BigMuzzy Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55747

Hali fórumtárs!

Míg lementem a képeket megcsinálni, kiléptetett a windows...

 

Na mégegyszer: 2016-os ráncfelvarrott Diesel 4*4.

 

Kézifúróval (ha nincs, csavard le a tokmányt a gépről, és forgasd kézzel) csináltam, olyan csövet húztam a fúróra, hogy annak a hegye csak 2-mm-t lógjon ki. Lehetne forrasztópákával is lukat olvasztani, de nem volt volt olyan hosszú kábelem, az autó meg nem fért be a liftbe:) Szóval, a lyukak pontos helyzete közömbös, mert amit láttam kibontva egy másik autón, az ott úgy nézett ki, mintha tervrajz nélkül lenne oda beletaposva. De a széléhez közel azért nincs vezeték.

 

Ha kipattintod a rendszámtábla-világítás fényáteresztő lemezét, szerencsés esetben száraznak találod. Ja, óvatosan, nagyon szeret annak a pereme letörni! 

 

Szóval nem is a zuhany bosszantott fel, hanem az, hogy a rendszámtábla-világítás, és az elektromos zár tönkremehet, és kulcsolhatok kézzel minden kiszálláskor.   

 

Az ajtókban szerencsére nincs víz, egy másik kocsimon az oldalablakok tömítése engedte be a vizet.

 

Üdv: BM

Előzmény: TgY (55746)
TgY Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55746

Már kézbe is kapnám a fúrót, de mielőtt eltalálok valamit, melyik verziód van  (Duster 1 vagy II ?) esetleg egy kép a lyukak helyéről ?

Nekem meg az egyik hátsó ajtó mögött keletkezett akvárium, eső után kinyitottam, s kb. fél liter víz ömlött a lábamra. Valszeg az ajó körüli szigetelés nem engedte kicsorogni a vizet, amihez egy 'direkt erre a célra tervezett' befolyónyílás van kialakítva a Duster II hátsó ajtónál felül-hátul.

 

Ha már a 'lyukak a 'Dusteren' az aktuális téma, esetleg tudja valaki, mi volna a funkciója a csomagtérajtó zár melletti lyukaknak, amik fóliával le vannak tapasztva ?

 

 

Előzmény: D4x4 BigMuzzy (55744)
peterssen Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55745

Van. Nem gyári, hanem utólag beépített.

Előzmény: Törölt nick (55743)
D4x4 BigMuzzy Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55744

Tisztelt Fórumtársak!

 

Talán érdeklődésre tarthat számot: 

 

A mostani esős időben, a hátsó (csomagtér) ajtó felnyitásakor kb 1 liter víz ömlött a nyakamba. A meglepetés elmúltával kiderült, hogy a csomagtér-nyitógombot és a rendszámtábla-megvilágítást tartalmazó fekete műanyag idom volt a víztartály. Belül szerencsére semmi beázás nem látható. Biztonság okából körben színtelen tömítőanyagot, és a két szélén alul, a rendszámtábla megvilátástól kijjebb, lefelé néző 1-1 db 5 mm-es furatot kapott. Remélem, alulról ritkán fog megtelni vízzel.

 

Üdv mindenkinek: BM 

Törölt nick Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55743

Van valakinek LPG-s dustere?

Törölt nick Creative Commons License 2020.06.16 0 0 55742

Utóbbi időben carglass -nál csináltattam, mindkét autó kapott egy-egy kavicsot. Intézték a casco-t, mindent, gyorsak voltak, időpontra mentem, önrészt lenyelték ők, nekem 0 Ft volt. 

Mostani kocsikon szerencsére még nem kellett.

 

Előzmény: Huba77 (55741)
Huba77 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 55741

Kecskeméten a márkaszervíz, Formont Autó Kft.

https://goo.gl/maps/SfFXvP3bkqiaonrS7

 

Másodikán délben vittük oda a kocsit és 11-én csütörtökön hoztuk el, de hamarabb kész volt csak pár nap késessel mentünk érte, csak 200Km nekünk.

Érdekesség hogy Debrecenbe a márkaszírvíz inkább nem vállalta a szélvédő cserét, valami olyan indokkal hogy nem értenek hozzá. De legalább belátják és nem kókányolnak.

 

Eddig jól vizsgázott minden, beázás nincs, a szenzor is működik, műanyagok a helyükön vannak, mintha nem is történt volna semmi. Lemosva adták vissza.

De az idő majd eldönti

 

Cascós történet volt

Előzmény: Spriccpumpa (55739)
zuppp Creative Commons License 2020.06.15 0 0 55740

Igen, pont olyan lévén ez az én autóm :) Hétvégén készült a kép Balatongyörökön a szépkilátónál. Nálunk hagyomány, hogy évek óta saját családi képekből készült naptár van a falon. Megszerkesztem, elmegyek vele nyomatószalonba és A3-ban kemény kartonra kinyomtattatom. Teljesen más ránézni mint egy boltban kapható naptárra. Van egy kis daciás csapatunk "Vasiak" elnevezéssel, (még saját zászlónk is van) az ottani tagoknak is készült már mind naptár a saját kocsijukról és már az első Dusterről is volt naptáram :) Mindig csak az elsővel van a pepecs munka, aztán ha az aktuális évi alap megvan már csak a képeket kell cserélgetni

Előzmény: Spriccpumpa (55738)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.15 0 0 55739

 

 A szélvédő cseréjét a márkaszerviz vagy szélvédős (pl.: Pilkington) csinálta?

Mennyi időt igényelt?

A tömítettség megfelelő?

Mindent szakszerű módon visszaraktak?

Az utolsó mondat alapján gyanítom, hogy márkaszerviz. 

Előzmény: Huba77 (55737)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.15 0 1 55738

 

 A színe is jó, olyan, mint az autód.

Te gyártottad?

Előzmény: zuppp (55736)
Huba77 Creative Commons License 2020.06.14 0 0 55737

Kecskemét, 2018-as példány

Első szélvédő csere majd 150e Ft

Nyúlkár jobb elől a vonószem helyénél, ködlámpa nem sérült 140e Ft, pontos alkatrész listát nem tudok hogy mit cseréltek, műanyag elemeket semmi motorhoz vagy klímához köthető alkatrészt nem kellet

 

 

És mesélte hogy a szerelők már voltak képzésen a gázos autók karbantartásához,

zuppp Creative Commons License 2020.06.14 0 0 55736

Bár már rég elmúlt az év eleje a naptárcserék ideje, de nálam most aktuálissá vált az MCV naptár cseréje Duster naptárra.

zuppp Creative Commons License 2020.06.14 0 0 55735

Csak benzin, gázost úgy kell rendelni, készletesek közt nem is láttam ilyet, csak benzinest meg dízelt.

Előzmény: Törölt nick (55734)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.14 0 0 55734

Az autódba LPG-t is szereltek, vagy az külön opció?

 

Előzmény: zuppp (55730)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.12 -1 0 55733

 

 Nos igen!

 Ő a profi sportoló, én csak hobby-síző vagyok.

 Fiatalabb koromban szemeztem a szűzhó-síeléssel, {(amikor a hátadon a teljes felszereléssel, felbotorkálsz a hegy tetejére és lesíelsz az érintetlen lejtőn), az amerikai megoldás jobban tetszik, amikor a hegy tetején kiszállsz vagy kiugrálsz a helikopterből és irány lefelé}, de végül a hímoroszlán hajlamom (lustaság) győzött, (az autót azért felkészítettem az extrém körülményekre), maradtam a bevált változatnál, ami a mai napig tökéletesen megfelel.

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55732)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.12 0 1 55732

OFF:

Sífutó versenyző barátom nyomán: az a csúszkálás amiről te beszélsz 😎 Ez meg a sízés 😎

 

Előzmény: Spriccpumpa (55731)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.11 -1 0 55731

 

 Összességében, lakott területen nekem sem hiányzik a hó, megvagyok nélküle.

Ugyanakkor, a hónak is megvan a maga romantikája.

 

 Gyerekként, bőszen másztam felfelé a pályán, ha le akartam csúszni, márpedig igencsak akartam, igaz, akkoriban más lehetőség nemigen volt.

 Aztán kijutottam nyugatra, egy igazi alpesi síterepre és csak néztem, hogy mik vannak, minden olyan volt, amilyennek addig csak fényképeken és filmeken láttam.

 Később elkényelmesedtem, azóta azt vallom, hogy vigyen csak fel az a gép a pálya tetejére és én a tényleges síeléstől, azaz a lesiklásoktól fáradjak el kellemesen, mire leállítják a felvonókat.

Előzmény: Törölt nick (55729)
zuppp Creative Commons License 2020.06.11 0 0 55730

Sárfogó újratöltve, Azt hiszem egész jól védi az autó oldalát a kerekek által felszórt mocsoktól. Régi Duster oldala esős időben folyton mocskos volt, ezé most egész szép. Aztán, hogy ez az új karosszériakialakításnak, az eltérő színnek(kesudió kontra atacama) vagy a sárfogónak köszönhető e azt nem tudom.

Megvolt az első tankolás, még nem kellett volna de hétvégén lesz kb 500 km autózás így megelőztem az út közbeni tankolást. 574 kilométerre 34 liter ment bele. 

Fed comp szerint a fogyasztás 6,0 volt, tankolásnál számolva 5,92. Jó tudom a kútoszlopok sem egyformán kattanak le, de nagyjából egyezik a fedcomp és a számolt érték.

Előzmény: TgY (55713)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.11 0 0 55729

OKÉ, nekem is hiányzik a tél. Csak én nem autózom érte órákat. 1,5-2 percet szoktam sétálni. Ha nincs, nincs. '18 februárban síztem utoljára. (Ez igazi síelés, nem amikor felvisz egy gép, oszt lecsúszkálsz 😎, hanem önerőből föl is, le is.)

Előzmény: Spriccpumpa (55725)
TgY Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55728

Jelenleg Thule (Konig) CB12 van a másik verdámhoz, az is karistol. Mostmár erre célra tartok egy pár a gyárihoz hasonló filléres homasitás dísztárcsát, aztán ha esélyesnek tűnik a lánc használata, azokat pattintom az első kerekekre. A Dusterre viszont úgyis más láncméret kell, majd körülnézek hátha van jobb kialakítású.

Előzmény: Spriccpumpa (55727)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.10 -2 0 55727

 

 Olyan abroncsot szerelnek a kocsira a gyárban, amilyen éppen van a raktárban/készleten.

 

 A jobb láncok felnivel érintkező része (feszítő) műanyag vagy gumiszerű burkolattal rendelkezik, nem karcol.

 Húzhatsz a feszítőre műanyag vagy gumi csövet, a megfelelő méretben. A feszítést nem akadályozza, legfeljebb gyűrött, ráncos lesz a cső, ha kell, a racsni/kioldó alá megy egy szivacs vagy akármi, ami éppen kéznél van.

Működik, használtam, nem karcol. 

Tény, hogy nem túl esztétikus de mínusz akárhány fokban, méretes hóban, jégen, az elakadás határán, a francot sem érdekli a használt eszköz kinézete. Biztonságos és használható legyen.

 

😊😊😊

Előzmény: TgY (55722)
TgY Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55726

Igen, most febr.-márc.-ban a jól ismert okok miatt elmaradt. Viszont pl. nov. tizenvalahanyadikán voltunk Lachtal-ban egy kis előszezoni kiruccanáson, talán emlékszel milyen hóviszonyok voltak akkor arrafelé  (másnem a híradásból....).  De nem kell messzire menni (igaz hogy ez mostmár tényleg szökőévenként fordul elő), de havazáskor van hogy lent marad a kocsi a városban s gyalog kell hazajönni, mert a téligumi sem segít a (??hegy- ??) domboldalon felmászni (esetleg tolatva).

Előzmény: Törölt nick (55723)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.10 -1 0 55725

 

 Hó még lesz egy ideig, csak elég magasra kell felmenni...

Szeretek síelni, kérlek, ne temesd még a havat.

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55723)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.10 -1 0 55724

 

 Az enyémen négy trimmer vagy többállású kapcsoló és egy ON/OFF két állású kapcsoló van. 

Beállítható a napszak (nappal, éjszaka, 24 óra azaz folyamatos), fényerő, világítási idő hossza, érzékenység.

 Nevenincs, Made in PRC...

 A nejem egy napon csak úgy, a kezembe nyomta, fogalmam sincs hogy honnan szerezte. Érdeklődtem, hogy hol van a doboz és a leírás. Azt mondta, hogy: "Az nincs, mérnök vagy, oldd meg, tedd fel kint, az udvari falra!"

 Na, persze!

 Szegény mérnökök.

 Megoldottam, felszereltem és azóta is működik.

 

 

 😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55717)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55723

Melyik télen és melyik évszázadban kell az a hólánc? 😎

Előzmény: TgY (55722)
TgY Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55722

Néztem én is azt a hibrid felnit, de akkor már lehetne a gyári hibrid is amivel kaptam a comfort-ot, de  télen attól tartok hogy a hólánc összekaristolná a fényezett felületüket s az elég ocsmányul tud utána kinézni. Akkor már maradjon a lemez, annak amúgy sincs kint annyira az oldalfala.

Előzmény: zuppp (55721)
zuppp Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55721

Próbáld meg a jófogáson hátha akad. Én a tervek szerint alcar hibrid felnit szeretnék, arra mennének a nyári gumik és a gyári felnire meg a télik. aztán majd meglátom, hogy jön össze.

Előzmény: TgY (55720)
TgY Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55720

Esetleg jó állapotú lemezfelnitek (téli gumihoz kellene) nincs eladó ?

Törölt nick Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55719

Jut eszembe, nekem még megvannak a gyári bridgestone gumik, ha kell valakinek. 215/60 R17.

 

Előzmény: Faky (55718)
Faky Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55718

Eladó 2 db gumi garnitúra (4+4) 500 km alatt futott.

1. Sandero-ra   Michelin 91 H 205/55 R16 (dot 19.12.)

2. Duster-ra Good Year Efficient Grio 4x4 96H 215/60R17 (dot 19.40.)

 Elérhetőség martondrlaci@gmail.com

Érdeklődőnek képet is küldök.

Törölt nick Creative Commons License 2020.06.10 0 0 55717

van csak mozgásérzékelős, alkonykapcsoló nélkül. Kell hozzá időzítő is, mert különben amint beszállsz a kocsiba elalszik. Vagy egy egyszerű lépcsőház automatika. megnyomod, és x ideig világít. 

Azontúl szerintem valamennyi megoldás teljesen felesleges.

Előzmény: Spriccpumpa (55711)
zuppp Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55716

Azt hiszem tévedtem a csavarok számát illetően. Ha jó az email címed ami itt meg van adva akkor kaptál rá egy levelet, abban benne lesz az első hátsó szerelési utasítás. Ez lapján már el tudod dönteni, hogy SK megy e a szerelés

Előzmény: TgY (55713)
zuppp Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55715

Előzmény: zuppp (55714)
zuppp Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55714

Gumi nyári személyautó van rajt, semmiféle M+S vagy hasonló, Continental EcoConract 6 Rákerestem, címke szerint A A minősítése van és 71 decibeles.

Sárfogó elöl 4 db hátul 2 darab csavarral van rögzítve. Hogy mielőtt rákerült mi volt a csavarok helyén, patent vagy csavar azt nem tudom de meg tudod nézni a saját autódon.

Előzmény: TgY (55713)
TgY Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55713

Találtam a 'gyári' tartozék katalógusban cikkszámokat a sárfogókra, valszeg megrendelem én is. Azt megnéznéd hogy miként vannak felfogatva  (patent , csavar ? gondolom fel tudom szerelni majd itthon).

Az viszont feltűnt, hogy a képeid alapján változtattak a szerelt gumikon, igaz hogy én 'elfekvő készletből' tudtam már csak választani a verdát, nekem ContiCrossContact LX2 (olyan se nem nyári, se nem téli, de nem is full season-os abroncsokkal kaptam), a tiedén a mintázat eléggé különbözik az enyémtől. 

Előzmény: zuppp (55709)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.09 -2 0 55712

 

 Kaptam már követéskor, ikerkerekekből féltéglát az anyósülésre (szerencsére, nem ült rajta senki).

Mindig menekülök, ha a kerekek között követ látok, de az adott esetben már nem volt időm erre.

Az is tény, hogy nem tegnap történt.

A mai, többszörösen ragasztott szélvédők már ilyen vetületből biztonságosabbak.

Előzmény: TgY (55707)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.09 -2 0 55711

 

 Van!

A jobb érzékelőkön pontosan beállítható, hogy milyen körülmények megléte esetén kapcsoljon.

Előzmény: zuppp (55708)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.09 -4 0 55710

 

 A "sárvédő" kifejezést több alkatrészre is használták/használják.

Ebben az esetben nem maga a kifejezés a lényeges, hanem az, hogy tudjuk miről is beszélünk.

 A használt nyelvünk szerencsére bőséges szókinccsel rendelkezik, könnyen és egyértelmű módon körülírható bármilyen akármi.

Előzmény: Törölt nick (55705)
zuppp Creative Commons License 2020.06.09 0 2 55709

Csodák nincsenek, ebben semmi pálya és semmi város nem volt, csak országút és annak is egy része Balaton part ahol inkább csordogál a forgalom.

Előzmény: TgY (55707)
zuppp Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55708

Végül is nem probléma, csak nem vagyok ehhez hozzászokva. A kapcsolgatás miatt legfeljebb sűrűbben kel majd tompított izzót cserélni, Dacinál viszonylag könnyen megoldható, nem kell hozzá lebontani a fél elejét.  Ilyen úri huncutságom még sosem volt, hogy más kapcsolgassa helyettem a lámpát. Mozgásérzékelős lámpa nem is rossz ötlet, de van olyan ami nappal is felkapcsol mozgásra? Nekem ami van ilyen az udvaron az csak sötétedés után kapcsol ha mozgást érzékel, nappal csendben pihen.

Előzmény: dokeee (55706)
TgY Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55707

5,4 ? Az elég gazdaságosnak tűnik, én ma tankoltam először újra tele, 7,1-re jött ki az átlag, igaz ebben nagyrészt pálya, hegymászás és városon belüli utak voltak 95%-ban (nem fog ellustulni).

A sárfogón én is gondolkodtam, tudnál fényképet felrakni róluk ? A saját verdát védeném leginkább a dzsuvától, 'kavicsfogó'-ként is biztos jó valamennyire, de amikor én kaptam kavicsot s lett cserés a szélvédőm , mindíg szemből jövő járműtől kaptam a 'támadást'.

Előzmény: zuppp (55701)
dokeee Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55706

:). Ja, egy mozgásérzékelős lámpa tökéletes megoldás, ha ez a probléma.

Előzmény: Törölt nick (55704)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55705

Sárvédő gumi volt a hivatalos megnevezése még a zsigulikon. Nem volt hülyeség szerintem.

Előzmény: Spriccpumpa (55702)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.09 0 0 55704

Garázsban felkapcsolni a lámpát lényegesen egyszerűbb  Mármint a garázsét. 

Előzmény: zuppp (55700)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.08 -2 1 55703

 

 Ügyes!

Jól átverted az agyát.

 

😊😊😊

Előzmény: zuppp (55700)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.08 -3 0 55702

 

 Kavicsfogó = sárfogó = pocsfogó, stb.. Sok elnevezése van.

A legpraktikusabban kavicsfogóként üzemelnek, ha ilyenek vannak a kerekek mögött, kevesebb kavicsot dobálnak a követő autó szélvédőjére. Persze, minden viszonylagos.

 

😊😊😊

Előzmény: TgY (55699)
zuppp Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55701

Köszönöm szépen!

Hát ha 400 km tapasztalatnak mondható....

Nagyon tetszik a hangja, vagyis az, hogy alig van motorzaj, gyorsításkor pedig kellemesnek találom  hangzását. Gumi és szélzaj sokkal erősebb. 

Gyorsulását is megfelelőnek találom, számomra pont elég. Hétvégén pár előzést is végrehajtottam vele és egyáltalán nem erőlködve. 0,9 TCE MCV után sokkal csendesebb, finomabb járású és bár a katalógusadatok alapján kb 1 mp-el lustább a 100-as sprint  mégis sokkal rugalmasabbnak és fürgébbnek érezni. Jó azért tisztában vagyok vele, hogy a 130 vagy netán a 150 tce biztos jobban megy, de nekem a keretbe ez fért bele, pályára ritkán tévedek, legtöbbet jelenleg országúton használom az autót némi városi forgalommal fűszerezve.

Fogyasztásban többre számítottam, hétvégi Szombathely-Sümeg-Tihany majd vissza 278 km átlaga a computer szerint 5,4 úgy hogy a Balatonig óra szerint 100-105 közt ahol csak lehetett, persze a balcsi parton ott már ez lehetetlen volt, ott a forgalom ritmusát tartva mentünk, visszafelé ugyanígy. Kíváncsi leszek a tankolásnál számított mennyiség hogy alakul.

Kavicsfogó= sárfogó gumi, én sem hallottam még ezt a kifejezést csak most Spriccpumpától :)

Start&stop Loganos ki tudja végleg kapcsolni, illetve nem végleg hanem úgy, hogy ha mégis akarod akkor visszakapcsolja.

 

Előzmény: TgY (55699)
zuppp Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55700

Ha nem szeretném, hogy a garázsban felkapcsoljon a tompított annak egy érdekes, mondhatni nyakatekert, magyarok vagyunk mindent megoldunk módját megtaláltam. Mivel mindig hordok magamnál az ajtózseben egy ledes elemlámpát, meg még ki tudja mit, valószínű a ki cipeli a legtöbb felesleges dolgot versenyt én nyerném, bár erről már le kéne szokni, főleg, hogy az MCV-nél ezeket elnyelte a csomagtérpadló alatti rekesz, itt meg az nincs. Szóval jött az ötlet, indítás előtt elemlámpa felkapcsol, rátesz a műszerfali érzékelőre és láss csodát, világítás nem kapcsolt be, levettem róla az elemlámpát és máris felkapcsolt. Aztán gyanítom, hogy nem fogok ezzel játszadozni, had kapcsoljon ha úgy látja jónak, meg ha kitolatok a garázsból és világos van úgyis lekapcsolja, de kipróbálásnak jó volt és most már legalább tudom, hogy van egy ilyen megkerülő lehetőség.

Előzmény: Spriccpumpa (55698)
TgY Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55699

Grat. az új verdához ! Most már van egy kis tapasztalatod a TCE 100-al, milyennek tartod ? Mázlid volt hogy ki tudtad próbálni, engem csak győzködött a kereskedő hogy higgyem el hogy kultúrált s jól megy a kocsi, de valamiért nem akarták hogy kipróbálhassam, pedig nyugis sofőr vagyok, lehet hogy engem is meggyőzött volna s azzal választom a kocsit.

Említetted a 'kavicsfogót', mi az pontosan ? Valami plusz burkolat a kocsi alján ?

 

Nem tudjátok, hogy esetleg ki lehet kapcsolni a Stop/Start-ot állandóra, hogy nem kelljen minden induláskor (vagyis mivel még szoknom kell, az első leálláskor) kikapcsolni ?

 

Előzmény: zuppp (55694)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.08 -3 0 55698

 

 Általában, sajnos, semmi sem tökéletes, az ember sem, a gép sem.

Hibák előfordulnak.

 Az autód továbbra is jól néz ki.

 Mindig is kavicsfogó-párti voltam. Akkor is, ha semmit sem ér, az autó pofásabb velük. Az a minimális többletfogyasztás, amit esetleg okoznak, még belefér.

Előzmény: zuppp (55692)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.08 -3 0 55697

 

 Ez eddig is ismert volt (terepszög), többnyire a "Koptató"-kén megnevezett "látványidom" kapcsán.

A gallytörő alja meg talán még lejjebb van.

 Nagyapám mondogatta gyakran: "Az embernek, ha nincs baja, csinál magának!!!".

 Én szeretek barkácsolni, csinálni ezt-azt, de sohasem értelmetlenül. :))

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (55691)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55696

Nálunk a diesel 1-2 decit téved. Természetesen lefelé. Utóbbi céges, így a könyvelési adatokból minden költség pontosan látszik. A benzinesen talán 1-2 alkalommal utánaszámoltam, nagyjából valós. 

 

Előzmény: dokeee (55695)
dokeee Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55695

Nekem kb. 8 deci volt a különbség a fedcomp és a valós között, amikor figyeltem :)

Előzmény: zuppp (55694)
zuppp Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55694

Köszönöm szépen!

 

Start stop az MCV-ben is van, ott sem használtam sosem, első dolgom volt kikapcsolni indítás után, na jó, volt, hogy néha elfelejtettem.

Igen, a TCE MCV-nek is kb 3000 km az első olajcsere után kicsit kedvezőbb lett a fogyasztása és harapósabb lett a motor.

És voltam tesztvezetésen ugyanolyan motorossal mint az enyém az kicsit jobban ment, de ugye az már nem nullkilométeres autó volt.

Tisztán autópálya? Hát azt nem tudom nekem mikor lesz olyan, nem nagyon pályázunk, vagyis csak nagyon ritkán, de ha lesz megírom.

Egyébként fogyasztásban többre számítottam, 400 km van az autóban de a fedcomp szerinti érték egész jó. Nem tudom ennél ez mennyire lesz pontos, az MCV-nél nem nagyon volt eltérés a számítógép által mutatott és a tankolt közt.

 

Előzmény: Törölt nick (55693)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.08 0 0 55693

Sok örömöt hozzá és még több balasetmentes közlekedést! 

 

Laikus megjegyzések:

Nálam a disel motoron a bejáratás kb 6-7e kmig tartott, onnantól leesett a fogyasztás és kicsit dinamikusabb lett a járgány. A TCE-n ez kb 3000-3500 körül volt.

 

 

A stop-start rendszer reggel egy negyed órás 5 kilométeres városi úton átlagban 7-11 alkalommal állítgatná le a motort. Kizárt, hogy az AGM aksi 7-11x több indítást bírjon és elég drága dolog.

Másik bajom vele, hogy pirostól gázzal indulunk. A motor áll, kenés nuku, aztán kapja a terhelést azonnal. Döntsd el, akarod-e használni, mi már rutinból a kézifék kiengedésével egy időben nyomjuk ki.

 

 

Ha majd lesz tisztán autópályás fogyasztási adatod, kérlek írd meg.!

 

 

 

 

Előzmény: zuppp (55692)
zuppp Creative Commons License 2020.06.07 0 0 55692

Szia!

Ki lehet kapcsolni, ismerek olyan szakembert aki meg tudja csinálni de egyenlőre kivárok mert ez is egy biztonsági elektronika, nem lehet sötétben elindulni úgy, hogy az ember elfelejti  felkapcsolni a tompítottat.  Fárasztó éjszakás műszak után a reggeli sötétben bizony velem is előfordult már, hogy nappali menetfénnyel indultam el, szerencsére minden ilyen alkalommal még a parkoló kijárata előtt észrevettem a hibámat.

Kavicsfogó? Járt a vonóhoroghoz, akárcsak a gumiszőnyeg garnitúra és mindkettő Duster feliratos :)  de egyébként is hasznosnak tartom így ha nem is most de előbb vagy utóbb került volna rá.

Előzmény: Spriccpumpa (55690)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.07 0 0 55691

Megtaláltam az értelmét: csökkenti a terepszöget és barkács elfoglaltságot biztosít:

https://www.youtube.com/watch?v=-2_1cX6maGA

 

Előzmény: Spriccpumpa (55659)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.07 -2 0 55690

 

 Szia!

 

 Egy gyári, új autó érkezése mindig nagy öröm.

Csinos darab, mutatós és van kavicsfogója is.

A fényautomatika talán kiiktatható, az enyém még a régebbi, emelt ábrázatú, abban nincs ilyen, úgyhogy nem tudom biztosan.

 Az autót jobbára a nejem használja és imádja, na persze, én is szívesen tekergek vele, mármint a Malaccal, ha néha hozzáférek véletlenül. 😁

 

 

Spriccpumpa

Előzmény: zuppp (55689)
zuppp Creative Commons License 2020.06.07 0 0 55689

Szia!

Köszönöm szépen! Szeretném sokáig használni és örülök, hogy eddig semmi kivetnivalót nem találtam az autón, Szerencsés vagyok és jó példányt fogtam ki vagy csak megszoktam már a Daciát? Nem tudom de mindegy is, a lényeg, hogy élvezem nagyon az autót. Jó még csak 400 km-nél tartok, ismerkedünk. Szerettem az MCV-t is de ez valami csodálatos, ahhoz képest egy űrhajó. Ja azért egy dolog van amit lehet megszokok, lehet nem, az automata világításkapcsoló, egyenlőre ferde szemel nézek rá mert ahogy indítok a garázsban még világos nappal is felkapcsolja a lámpát, pedig elég világos a garázs, az egyik fala végig ablak, ajtó meg még nincs rajt. De legalább rögtön lekapcsolja ahogy kitolatok. Majd ha már összeszoktunk kiderül marad vagy megy, na nem az autó hanem az automatika :D

Ui.: Egyre jobban imádom ezt  a kolbászzsírt :D

 

Előzmény: Spriccpumpa (55683)
kardos074 Creative Commons License 2020.06.07 0 0 55688

Szia! Ilyesmivel bajlódok én is, csak az enyém benzines. Többször szétkaptam a vezérlésnél, hogy megnézzem, minden rendben van e ott. Mostanra már kevésbé pörget, használom és kész. Szerintem lehet olyasmi, hogy más egy kicsit a hangja egy új vezérlésnek. 

Előzmény: marazsszeged (55662)
TgY Creative Commons License 2020.06.07 0 0 55687

Valszeg van egy kis szórás az összeszerelési pontosságban is. Egy hete vettem át a kocsit 6-os váltóval, s nem mondhatnám hogy a kapcsolási komfort eléri a többi szintén nem premium márkájú verdáimét.

Nálam viszont nem a váltóval, hanem a kulisszával lehet némi pontatlanság főként 1-es fokozatba kapcsoláskor néha akad. Álló motornál is, a mozdulatkor amivel az üreset ellenőrzöm az indítás előtt, mintha bebetonozták volna a váltókart, meg sem mozdul (pedig üresben van), majd hirtelen enged s mozdul rendben. Maga a váltó rendben van, csendes, finoman működik eddig.

Előzmény: dokeee (55679)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.07 -2 1 55686

 

 Szia, Mínuszoló!!

 

 Néhány hozzászólásomat nem minősítetted!!!

Mi ez a csapnivaló, slendrián, kontár munka??!! Kész fertő!

Hiányérzetem van!!

Kérlek, a pótlás érdekében mielőbb intézkedni szíveskedj!

 

 

A lehető legmélyebb tisztelettel:

 

Spriccpumpa

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.07 -2 1 55685

 

 A hátrameneti (irányváltó) fogaskerék egyenes fogazású és közvetlen kapcsolású, azaz a vezető tengelyen az egész fogaskerék tengelyirányban elmozdul. Ilyen kerekeknél gyakran előfordul az, hogy kapcsolódáskor a két fog találkozik (összeakad) és nem egy fog és a foghézag. Ebben az esetben a hátrameneti fokozat nem kapcsolható.

 A váltás helyes végrehajtása: a jármű teljes mértékben áll, a pedál éléri a padlót/határolót, néhány másodperc várakozás, fokozat kapcsolása.

Amennyiben nem sikerült a kapcsolódás: a pedál teljes felengedése (a fogaskerekek elmozdulnak), rövid várakozás majd az előbb leírt műveletsor ismételt végrehajtása.

 Az is bevált gyakorlat, hogy előbb a harmadik fokozatot kapcsoljuk, aztán a pedál felengedése nélkül a hátramenetit.

 A lényeg itt is a türelem és az, hogy időt adjunk a fogaskerekeknek arra, hogy teljesen megálljanak, valamint a helyes helyzetbe kerüljenek.

 A váltó olyan mint egy jó nő, dilis, szeszélyes, hisztis kiszámíthatatlan, de a türelmes, finom, odafigyelő, simogató kezelést/bánásmódot meghálálja.

Előzmény: sebatti (55680)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.07 -2 0 55684

 

 Legalább az az egy fokozat és amiről még nem tudunk.

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55677)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.07 -2 1 55683

 

 Szia!

 

 Egészséggel és eseménymentesen használd, ameddig szeretnéd!

 

 Igen, a viszonyítási alap mindig lényeges, valamint az iránya (mármint a viszonyításé) sem mindegy.

 

 

Spriccpumpa

Előzmény: zuppp (55674)
Tamás__________ Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55682

Kezdetben, 3-4 ezer kilométerig nekem sem volt igazán gondom a váltóval, csak elektromos hibajelenségek voltak. Aztán egyre durvább lett a váltó, szervizben is voltam, de azt mondták, hogy tökéletes, csak még nincs bekopva. Aztán még vacakabb lett és már nagyon kezdett bosszantani. De most, a héten, a 9000-hez közelítve mintha egy hajszálnyit finomodott volna.

Tamás__________ Creative Commons License 2020.06.06 0 1 55681

Köszönöm, hogy megosztották velem a tapasztalataitokat.

Előzmény: Duster Hofman Visszatér (55673)
sebatti Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55680

1.6 szívó- Hátra nem mindíg sikerül teljesen berakni....1 éves gép. Első pillanattól ilyen.

 

Előzmény: Duster Hofman Visszatér (55673)
dokeee Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55679

Nekem is 6-os van, simán elmenne bármelyik japán autóban is, érdekes, ha az 5-ös ennyire más.

Előzmény: Törölt nick (55677)
zuppp Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55678

Nekem sincs. Tény, hogy határozottabban kell betenni sebességbe mint az MCV-nél de ez cseppet sem zavar.

Előzmény: Törölt nick (55677)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55677

Gondolom van eltérés a két konstrukció között. Nekem 6-os van, semmi bajom vele. 

 

Előzmény: zuppp (55676)
zuppp Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55676

 5 sebességes TCE 100 Comfort

Előzmény: Törölt nick (55675)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.06 0 0 55675

5 v 6 fokozatú járt hozzá?

 

Előzmény: zuppp (55674)
zuppp Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55674

lehet az én készülékemben van a hiba, vagy még túl keveset mentem az autóval, 70 km van benne ma vettem át de eddig semmi kivetnivalót nem találtam a váltóval kapcsolatosan. Mondjuk lehet azért mert én egy másik Daciából ültem át és lehet már megszoktam? Nem tudom de élvezem nagyon :) 

 

Duster Hofman Visszatér Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55673

Nekem a harmadikat vette kicsit nehezen és hangosan. Én egy Nissan Note-ból ültem át a Dusiba! Na az precíziós műszer volt ehhez képest. Kb. 5000-6000km-nél kezdett el normálisan működni a váltó. arra viszont készülj fel, hogy ez a váltó soha nem a finomságáról lesz híres.Lehet sokan nem értenek velem egyet,de ezt a korábbi autóimhoz hasonlítva mondom. Mindezt leszámítva imádom.Te is fogod hidd el, csak adj magatoknak egy kis időt!:) 

 

Addig is használd egészséggel!

Előzmény: Tamás__________ (55665)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.05 -3 0 55672

 

 Egyébiránt kinézheted a szemed, mire találsz egy kongói illetőségű kamiont, nem túl gyakori jelenség mifelénk.

 Az is lehet, hogy oláh állampolgárságú a kongói sofőr, mint általában a legtöbb nyugati kamionon is és akkor bukik a GDPR-re kiokoskodott kivétel-elmélet.

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55670)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.05 -3 0 55671

 

 Így már jobb.

Ugyanis a "Kongó kamion..." némileg mást jelent...

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55670)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55670

ui: és nyilatkozunk a NAIH-nak, hogy vakok és írástudatlanok is vagyunk. A kongói kamionsofőr azért jó, mert nem EU-s állampolgár, tulajdonképp nem vonatkozik rá a GDPR 🙂 Szabadon sérthetjük adatvédelemhez fűződő jogait 😁

Előzmény: Törölt nick (55669)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55669

Tudom ebből (is) élek :)

 

Privát mail?

Fél rendszám?

Kongó kamion rendszáma?

stb...

 

Előzmény: loganos (55661)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.05 -2 0 55668

 

 Kiigazítás:

 

 "A váltó teljesen szinkronizált ugyan,..."

A hátrameneti fokozat nem szinkronizált.

 

 

Spriccpumpa

Előzmény: Spriccpumpa (55666)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.05 -2 0 55667

 

 Szia!

 

 Ez is egy olyan eset, ami nemigen orvosolható távgyógyítással.

Szóval, hallani kellene.

Lehet, placebo és csak hangosabbnak hallod, mint amilyen valójában, mert ugyebár, eleve azt vártad, hogy a csere után halkabb lesz a szerkezet.

Természetesen, nem vitatom az észlelésedet, mert Te hallod, amit hallasz.

A beállítási hibát valószínűleg éreznéd, mert nem menne úgy az autó, mint ahogyan az egyébként elvárható.

 Régebben, ha hangos volt egy hajtószíj, grafitport kapott és a továbbiakban csendben maradt.

Adnék egy kis időt az új alkatrészeknek ahhoz, hogy "összeszokjanak".

 Talán halkabb lesz, ha mégsem és zavaró, indokolt a további lépések megtétele.

 

 

Spriccpumpa

 

😊😊😊

Előzmény: marazsszeged (55662)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.05 -2 0 55666

 

 Szia!

 

 Az autóm 15000 megtett kilométer körül érte el a teljesen bejáratott állapotot (itt nem csak a motorra gondolok).

 A sebességváltásnak van egy jól meghatározott műveletsora, amiről a korábbiakban már többször értekeztünk.

 A jó váltás alapja a teljesen be-/kinyomott tengelykapcsoló pedál, azaz a pedált addig kell nyomni, amíg eléri a határolót vagy a padlót. Amennyiben a vezető lába ehhez a művelethez nem elég hosszú, az ülést előrébb kell tolni.

 A váltókar akkor ugrik ki a választott fokozatból, ha a váltóban található reteszelő szerkezet valamilyen okból nem kerül a megfelelő helyzetbe, ez lehet a pedál idő előtti felengedése vagy a váltókar nem megfelelő helyzetbe állítása. Kopás is lehet az ok, de új szerkezetnél ez nem valószínű.

 Az, hogy egy adott fokozat a váltóban rendesen a helyére került, érezhető a váltókaron. Ehhez kell ugyan némi tapasztalat és érzék, de nem nagy ördöngősség.

 A váltó teljesen szinkronizált ugyan, de időt kell adni a szerkezetnek arra, hogy jól elláthassa a feladatát, még akkor is, ha ez az idő akár csak tizedmásodpercekben mérhető. 

 A türelem, az odafigyelés sokszor csodákra képes.

 Az autómban, átadás után a váltó csúnyán akadt, minden baja volt. Bejáratás alatt (én még olyat is csinálok!!!) szépen összecsiszolódtak (koptak) az alkatrészek és most van egy jó, viszonylag finoman működő váltóm.

 A tengelykapcsoló igazából elindulásoknál szükséges, a továbbiakban csak "kényelmi berendezés", a váltó simán használható nélküle is, bár ehhez ismerni kell a váltás pontos mikéntjét is. Aki ezt nem tudja, inkább használja szorgalmasan a tengelykapcsolót, mert a váltó javíttatása nem olcsó dolog.

 

 A fenti leiratot nem kioktatásnak szántam!!!   

 

 

 

Spriccpumpa

 

 

😊😊😊

Előzmény: Tamás__________ (55663)
Tamás__________ Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55665

Szia! Hány ezer kilométer alatt "kopott" be a tied? Kettesbe, hármasba váltáskor kuplungolásnál nem volt olyan, hogy kidobta a váltókart üresbe?

Előzmény: Duster Hofman Visszatér (55660)
szepi Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55664

Nekem is halkabb és simább lett idôvel.

Előzmény: Duster Hofman Visszatér (55660)
Tamás__________ Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55663

Szia!

 

1 éves autó, 8.500 km-nél járok.

Előzmény: Spriccpumpa (55656)
marazsszeged Creative Commons License 2020.06.05 0 0 55662

Sziasztok !  A hozzáértők segítségét szeretném kérni. 

1.5 DCI, 90 LE, 82.000km, 6. évbe lépett, javasolták a vezérléscserét.   Szegeden a  K.A. BOSCH car autoszervíz végezte a munkát, Contitech  alkatrészekkel. Az autónak első tulajdonosa vagyok, napi szintű használatban van, megszoktam a hangját. A vezérléscsere óta hangosabb, kerregőbb hangja van , amit vezetés közben érzékelek , gyorsításkor, kb. 2000 fordulattól.Alapjáraton nem érzékelhető a hang.  A motor dinamikáján, teljesítményén nem érzékelek változást, nem füstöl jobban, nem megy másképp...Kb. 2 hete csinálták,5-600 km-t mentem vele azóta, de nem hagy nyugodni a dolog. Előtte   szebben, csendesebben ketyegett.

Lehetséges   szerelési hiba, beállítási probléma, .... vagy a feszítőgörgő, szíj nyersebben dolgozik még?    Találkozott-e már valaki hasonló esettel, v. mi lehet a jelenség oka?  Köszönöm  a  segítségeteket előre is .

loganos Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55661

Ne olyat pont nem szabad feltenni a netre, vagy tovább adni :)

Előzmény: Törölt nick (55655)
Duster Hofman Visszatér Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55660

Én is hasonlókat tapasztaltam az első időszakban.Egy hét után elmentem a szervízbe, mentünk próbakört a szakival,de nekem is azt mondták, hogy ez ilyen. Viszont idővel nekem halkabb lett! Lehet be kellett egy két alkatrésznek "kopnia"... A tiéd milyen évjárat?

Előzmény: Tamás__________ (55654)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.04 -2 0 55659

 

 V. sz., az esztétikába sem fér bele, legalábbis közúton nem, legfeljebb a fehérorosz BelAZ 75710-es bányadömper monstrumán tudom elképzelni.

Azon a 810 tonnás dögön fogpiszkálónak tökéletes lenne.

 

 Ködlámpa felszerelhető, de a jogszerű használata már kétséges, ugyanis az utólagosan felszerelt lámpákra vonatkozik néhány szabály.

Az már más kérdés, hogy ez szerény kis hazánkban általában senkit sem érdekel.

Ügyes szereléssel akár szabályos is lehet.

A szabályra jó ellenpélda az egyik-másik kamion vezetőfülke tetejére elhelyezett vakító szúrólámpa-sor.

 "Én lássak, az, hogy a szemből közlekedő időlegesen megvakul, az ő baja!"

Az ilyen lámpa nem azonos a régebben használt, de ma is létező keresőlámpával.

 

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55649)
szepi Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55658

Nekem 2016-os modellem van. Most voltam 60000 szervizen. Az elsô perctôl durva a váltó, amikor panaszkodtam azt mondták ez ilyen. Nem akad sehol, de kuplungoláskor ez is döng egyet. Nem egy finom szerkezet, de mûködik. 

Előzmény: Tamás__________ (55654)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.04 -2 0 55657

 

 Esetleg rendszám-töredéket.

Én nem tenném be senki rendszámát egy nyilvános Fórumba (az érintett kifejezett beleegyezése nélkül!).

Azt mondják a népek, hogy "Az Ördög sohasem alszik!". Ez ugyan az ő baja, mert mindig álmos lesz, de van valós alapja a mondásnak.

 

 😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55655)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.04 -2 0 55656

 

 Szia!

 

 Így, leírt változatban rémesnek tűnik.

Futásteljesítmény (km)?

A nyomozást a hidraulikus olaj tartályában, a folyadék szintjének ellenőrzésével kezdeném (rásegítő, servo/szervó).

 A váltó nem a legfinomabban kidolgozott szerkezet (5+1), de megfelelő használat esetén tökéletesen működik (legalábbis az enyém, eddig, nem akad, fokozatok könnyen és általában ugyanott megtalálhatók).

 Nehéz és kockázatos vállalkozás látatlanban bármilyen tényleges ok megnevezése.

 

 

Spriccpumpa

Előzmény: Tamás__________ (55654)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55655

Tudnátok feltenni videót különféle fényviszonyok között, amin látszik mondjuk egy-egy rendszám is?

Előzmény: loganos (55634)
Tamás__________ Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55654

Sziasztok!

Duster II 1.6 Sce-nél vannak másnak is váltó problémái, tud valaki segíteni esetleg?

1-2-3-as pontatlan, akadozik, kuplungoláskor sokszor dübbenő hang hallható.

Hátramenetben gurulva kuplungoláskor erős dübbenő hang minden esetben.

cipio Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55653

Igen! Közben tovább olvasva a több hónapos lemaradásomat, rájöttem.

Használd egészséggel!

Előzmény: dokeee (55652)
dokeee Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55652

Nincs, magamévá tettem.

Előzmény: cipio (55651)
cipio Creative Commons License 2020.06.04 0 0 55651

Szia!

Ha meg van még a tartó, küldj légyszi egy privát elérhetőséget! Érdekelne.

Köszi!

Előzmény: b-cyc (55499)
zuppp Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55650

Szia!

Elküldtem, ha nem megy át szólj és keresünk más megoldást.

 

Előzmény: gajtox (55646)
Törölt nick Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55649

Az esztétikán túl van valami gyakorlati haszna? 

Gallylat törni nem elég tűnik elég sűrűnek, a konzoljai pedig elég vékonykának tűnnek. Koccanásnál a rugalmas lökhárító helyett átviszi az erőt a zárhídra, ha jól láttam. Ködlámpa aggatáshot vanank furatai, vagy fülei? 

Mondjuk gyalogos haragosunkat bántani vele - arra jó lehet 😎

Előzmény: gajtox (55648)
gajtox Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55648

Kép lemaradt

Előzmény: gajtox (55647)
gajtox Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55647

Nekem ilyenem van

Előzmény: gajtox (55646)
gajtox Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55646

Az nagyon jó lenne, publikus az email címem.

Előzmény: zuppp (55645)
zuppp Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55645

Szia! Nincs mit, ha adsz egy mail címet ahová átmegy egy 9 megás PDF akkor át tudom küldeni az egészet.

Előzmény: gajtox (55644)
gajtox Creative Commons License 2020.06.03 0 0 55644

Szia!

Köszönöm!

Előzmény: zuppp (55643)
zuppp Creative Commons License 2020.06.02 0 0 55643

Ez a 3 részlet a szerelési útmutatóból segít valamennyit ? Ez az új Dusteré, gallytörő cikkszáma 8201698600 

 

Előzmény: gajtox (55641)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.06.02 -2 1 55642

 

 Régen volt egy olyan trükk, hogy a helyére teszed és adja magát, azaz megmutatja (megtalálható) a rögzítési pontokat, bár lehet, hogy a mai világban már ez sem működik.

 Amennyiben nincs műszaki gyakorlatod, inkább ne kezdj hozzá, csak előkerül valahonnan egy gyári szerelési útmutató.

 

😊😊😊

Előzmény: gajtox (55641)
gajtox Creative Commons License 2020.06.02 0 0 55641

Sziasztok!

 

Van valakinek duster gallytörő rácshoz (gyári) szerelési leírása, esetleg fénykép hogy alul és felül hova van rögzítve.

 

loganos Creative Commons License 2020.06.01 0 0 55640

Vagy rendszer OFF :)

Előzmény: pointer14 (55639)
pointer14 Creative Commons License 2020.05.31 0 0 55639

Köszi a választ, sajnos fehér, így kell 4 jeladót venni és berakatni.

Előzmény: lajo_sh (55638)
lajo_sh Creative Commons License 2020.05.30 0 1 55638

Nézd meg a bal első ajtón hány matrica van. Ha csak egy fehér, akkor kell a kerékbe jeladó, ha egy sárga is, akkor nem kell. Ki is lehet egyébként kapcsolni a rendszert, Gergő pl. meg tudja csinálni.

Előzmény: zuppp (55636)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.30 0 1 55637

Hasznos infók:

Valamelyik nap láttam lidlben tetőcsomi rudakat tzenezer Ft-ért.

Illetve vettem magamnak hirtelen felindulásból egy szett szőnyget valami 2800 Ft-ért. 

Tök jó, nem csúszkál. 

Ma visszamentem és a másik autóba is vettem egy készletet.

 

Előzmény: zuppp (55636)
zuppp Creative Commons License 2020.05.30 0 0 55636

Köszönöm a tanácsokat, Gergőnek és Hafinak is. Megfontolom ezt az YI-t. Ami most van prestigio annak is szép a képe de a rendszámok azon is nehezen vagy egyáltalán nem olvashatók csak a nagyon közeli autókon. A 3 perc nem zavar, nekem most is arra van állítva, ha csak egy rövid részt akarok belőle elmenteni akkor VLC media playerrel kivágok belőle.

Amúgy meg tiszta hülye vagyok mert az autót még meg sem kaptam (remélem jövő héten meglesz) de már a különféle cuccokat, kiegészítőket keresem hozzá :) 

Már kinéztem a téli gumit felnit, keresgélem a küszöbvédelmet és mivel atacama narancs az autó erősen foglakoztat, hogy veszek narancs carbon fóliát és kicsit feldobom vele a belteret. Az MCV-nek is fóliáztam pár részét, főleg az erősen karcolódásra hajlamos ajtóborítást de a hamutartó és környéke is karbonozva volt. Na meg egy narancs szegélyes üléshuzat se lenne rossz.

Előzmény: loganos (55634)
pointer14 Creative Commons License 2020.05.30 0 0 55635

Vettem újra egy 4x4-es benzines Dustert, 2015/05 üzembehelyezésű. Téli gumik voltak rajta a gyári felnin. Guminyomás jelző jelzett, az egyik kerekben kevés volt, felnyomtam a megfelelőre és kialudt. Most vettem acélfelniket és arra lettel feltéve a gyári eredeti continental gumik. A gumistől hazafele minden rendben volt, kb 5 km. Ma 7-8 km útán kigyulladt a lámpa. Ellenőriztem a gumikat mindben 2.5 volt. Folyamatosan ég a kijelzőn a lámpa. Mi lehet a hiba? Nincs a felniben illetve a szelepben jeladó? Kell venni bele, vagy járhatok így is nyugodtan vele ha világít? Hozzáértők válaszát kérném tisztelettel.

loganos Creative Commons License 2020.05.29 0 0 55634

Nekem is ilyenek vannak minden autómban elöl és hátul is. Olcsó, de minőségre veri a sokkal drágábbakat is. Egy hátránya van, hogy nem 1hanem 3 perces videókat készít.
Vettem egy 70mai-t is a héten, ezt másik járműre akarom ráaplikálni. Látószöge és rázkódás védelme ennek is elég jó. Szép tiszta a képe is, meglepetésemre azonban monitoron kinagyítva a rendszámok még sem látszanak úgy mint a másikon, legtöbbször olvashatatlan.

Előzmény: Tealc62 (55631)
loganos Creative Commons License 2020.05.29 0 0 55633

Hát igen, tisztességes helyeken a pénzért meg is csinálják amit kell.
Az újaknál páratlan években nincs olajcsere. Ez nem becsapás, hanem a marketingesek ezt találták ki.

Előzmény: dokeee (55606)
Hafi75 Creative Commons License 2020.05.29 0 0 55632

Hali! Pont erről beszéltem, nekem is ilyen van.

Előzmény: Tealc62 (55631)
Tealc62 Creative Commons License 2020.05.28 0 2 55631

Sziasztok! Én most vettem Xiaomi Yi Dash CAM fedélzeti kamerát. Pont akciós volt a xiaomi.hu -n.

Nagyon meg vagyok vele elégedve. Ér/érték arányban szerintem verhetetlen. Tükör mögött pont elfér, látóteret nem zavarja. Könnyen kivehető a biztonság végett. Felvétel minősége és látószög kiváló.

Gyújtás ráadásakor automatikusan indul, leálláskor pedig megáll a rögzítés.

Csak ajánlani tudom. 

Előzmény: Hafi75 (55623)
Hafi75 Creative Commons License 2020.05.28 0 0 55630

Nem a kamerával van gond. Az valóban elfér, de a hozzá tartozó eszköz, vagy vezérlés, amely menetrögzítőként üzemelteti az tudomásom szerint nincs külön. A felső kategóriás autóknál, a fedélzeti LCD egység vezérli, amely típus specifikus. Elképzelhető, hogy létezik olyan, amire gondolsz, de ahhoz kell a fejegység is. Elfogadható ár / érték arányban kompakt kamerát kapni, ami nem csak az optikából áll. Arról sajnos nincs infóm, hogy a gyári kamerákat vezérlő egység okosítható esetleg menetrögzítő funkcióval. Erre talán Loganos tudna választ adni.

Előzmény: Törölt nick (55629)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.28 0 0 55629

Maga az optika a tolatókamerához is kb 2 cm, akárhol elfér, nem kell kivágni semmitse. 

Egyébként is nonszensz, ott vanank az autóban a kamerák és nem használják őket menetrögzíteni.

Előzmény: Hafi75 (55628)
Hafi75 Creative Commons License 2020.05.28 0 0 55628

Létezik ilyen, de nagyon márka specifikus, mivel a rácsok is egyediek. Főleg az elit márkáknál van ilyen tartozék gyárilag.

A Dusiba, esetleg valami akció kamerán lehetne gondolkodni, amely rendelkezik menetrögzítő funkcióval is, illetve a környezeti elemeknek ellenálló, mit pl.:az SJCAM SJ4000 vagy nagyobb testvérei. Ezekkel az a gond, hogy nagyok, így a maszk mögé kell beszerelni, és a maszkon kell nyílást vágni. :( 

Előzmény: Törölt nick (55626)
Hafi75 Creative Commons License 2020.05.28 0 0 55627

Ezzel Én is szemeztem, de azért nem választottam, mert nekem alap szempont a kiszerelhetőség. 1. Ne törjék fel az autót miatta. 2. A nyári melegben esetlegesen nem hagynám az autóban a beépített LI-Po akkumulátor miatt. Még a modellező múltamból tudom, csúnya dolgot tud okozni egy felrobban t Li-Po, illetve a nagy meleg, esetleges téli hideg hamar hazavágja az akkumulátort.

Előzmény: zuppp (55625)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.28 0 0 55626

Esetleg olyan használható kamerát láttál, ami nem az ablakban lóg, hanem be van építve mondjuk a hűtőrácsba?

 

Előzmény: Hafi75 (55623)
zuppp Creative Commons License 2020.05.27 0 0 55625

Na a kép lemaradt :) 

 

Előzmény: zuppp (55624)
zuppp Creative Commons License 2020.05.27 0 0 55624

Köszönöm! Magam is xiaomin gondolkodom csak én ezzel szemezek 

 xiaomi 70mai. nem szeretem a nagy cuccokat a szélvédőn. A prestigio cubéra is azért esett a választás mert elfért a belső tükör mögött így észrevétlen és nem lóg bele a látómezőbe.

Előzmény: Hafi75 (55623)
Hafi75 Creative Commons License 2020.05.27 0 1 55623

Nagyon sok kamerát teszteltem. Esetleg, ha javasolhatok, egy kamerát, akkor a Xiaomi_Yi tudom ajánlani. Nagyon bevált. 

Előzmény: zuppp (55621)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.26 -1 1 55622

 

 Tudom, ismerem az érzést.

Azért ne csüggedj nagyon, eltelik az a hét hamar, aztán már otthon is lesz az új szerzeményed.

 

 

Előzmény: zuppp (55618)
zuppp Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55621

Bocsánat, lehet nem jól fogalmaztam meg, autós menetrögzítő kamera. Mostaniban egy prestigio cube van de nem a legjobban végzi a dolgát ezért aztán nem viszem át a Dusterbe. 

Előzmény: Törölt nick (55620)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55620

Mi az a menetrögzítő?

 

Előzmény: zuppp (55614)
zuppp Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55619

Köszönöm szépen!

Voltam tesztvezetésen és nagyon tetszett. Tudom, sokan ódzkodnak ezektől a kis turbós motoroktól, én viszont bevállalom, főleg, hogy más már nincs is. Jelenleg is TCE-t hajtok csak 90 lóerőset MCV-ben. 

Előzmény: Hafi75 (55617)
zuppp Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55618

Köszönöm! Hosszú hét lesz....

Előzmény: Spriccpumpa (55616)
Hafi75 Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55617

Gratula :). Sok sikert kívánok.

Előzmény: zuppp (55611)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.26 -1 0 55616

 

 Szia!

 

 Ez lesz az új autód?

Szép, mutatós.

A többit majd miután ténylegesen átvetted.

 

Spriccpumpa

 

😊😊😊

 

 

Előzmény: zuppp (55611)
zuppp Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55615

Az szép :) Enyémé ennyiből nem fog megállni, bár én meg nagyon ritkán keveredek pályára, jelenleg zömében országút van, vagyis lesz kevéske várossal

Előzmény: Törölt nick (55612)
zuppp Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55614

Comfort TCe 100. A gyári felszereltségen kívül tolatóradar+ country csomag és csomagtértálca. Egyenlőre ennyi került bele. Ami esetleg még majd szóba jöhet az valamilyen küszöbvédő, legalább az első ajtókhoz meg esetleg tolatókamera, és menetrögzítő. De egyenlőre kapjam meg aztán majd kialakul :)

Előzmény: Törölt nick (55613)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55613

Szuper! Milyet vettél?

 

Előzmény: zuppp (55611)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55612

Biztos nem érdekel senkit, de nézegetve a könyvelési adatokat 5,53 liter az átlag fogyasztása a járgánynak, mióta megvan. Mezei gázolajjal, főként autópálya. 

 

zuppp Creative Commons License 2020.05.26 0 0 55611

Sziasztok!

Egy jó ideig távol voltam a fórumtól, néha beleolvasgattam de nem követtem "szorosan" az eseményeket. Mostantól viszont újra rendszeres olvasó leszek. Minden tapasztalat érdekel :) Visszatérek a Dusihoz, jövő héten talán át is vehetem.

 

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.25 -3 0 55610

 

 Gyári, kontra utángyártott!

 

 Az egyik munkatársamnak szintén Ignis-e van. Vezetési stílus, éves futásteljesítmény kb. azonos.

Én gyári féktárcsákat és -betéteket használok, ő utángyártottakat.

Amíg én elkoptatom az éppen használt készletet, ő hármat is cserél.

Nos, akkor mi az olcsó, mi a gazdaságos???

A biztonságról már nem is szólva...

 

 Én azt is megértem (de elfogadni nem tudom!), hogy sokan csak azért átmennek a tótokhoz, hogy kilónként tíz forinttal olcsóbban vegyenek néhány zacskó cukrot. 

Csakhogy, az oda-vissza út is pénzbe kerül, de ez őket nem érdekli. Boldogok attól a csalóka tudattól, hogy a cukorvásáron megspóroltak néhány forintot...  

 

😊😊😊

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.25 -2 0 55609

 

 Amikor Ő az autóját megvette, lehet, hogy nem volt még szervizszolgáltatás.

Egy egyszerű válasz a lehetséges sok közül.

 

😊😊😊

Előzmény: Huba77 (55603)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.25 -3 0 55608

 

 Az ember gondolkodásmódja érdekes, makacs, ragaszkodó, nehezen változtatható.

Sírni, azt nagyon tud a magyar, mint a fürdős kurva...

 A gyári, ami többnyire megbízható és jó, nem kell, jó a névtelen, ismeretlen utángyártott, aztán bőszen megy a fejvakarás, amikor a javítás az eredeti árkülönbözet többezerszeresébe kerül(ne)...

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55607)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.25 0 0 55607

Garancia alatt mindig márkaszervizbe hordtam az autóimat. Sőt utána is sokáig. Nagyjából 20-30% az árkülönbség. Mindig mindenkitől számlát kérek, ez alap.

Megjegyzem, nálunk a skandináv márkaszervizben a legrentábilisabb a vizsgáztatás. Nincs "5ezerért toljátok már át", korrekt az egész.

 

Miért? Egyszer beugrottam egy autósboltba asszem izzóért. Volt ott egy szerelő, mutogatta a vezérműszíjat, amin nem voltak bordák. Gondolom összekócolta a szelepeket. Na, ezért.

Előzmény: dokeee (55606)
dokeee Creative Commons License 2020.05.25 0 0 55606

Nekem nem is annyira az árral van bajom, hanem a sunyisággal meg a pitiánerséggel, pont te hívtad fel a figyelmem, hogy az 1 éves kötelező szerviz gyakorlatilag a felhasználók jó részénél egy pollenszűrő cserét takar. 

Előzmény: loganos (55604)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.25 0 1 55605

Nem tudom ki hogy van vele, én meg szoktam kérdezni a karbantartási költségeket, autó vásárlás előtt és belenézek a szervizintervallum leírásba is (pl vezérlés csere mikor esedékes).

 

Nálam 1 Ft üzemanyag költségre további 2 Ft egyéb költség rakódik (biztosítások, leasing díj, parkolás, abroncsok, csomagtartó, szőnyeg, matrica, ablakmosó, szerviz, stb....)

 

 

 

 

 

Előzmény: loganos (55604)
loganos Creative Commons License 2020.05.24 0 0 55604

Emberi tulajdonság, hogy ha valamiért fizetni kell, azt sokallja az ember. Ez az ára annak, hogy márkaszerviz lehet. Ebből van az üveg palota, csilli villi kötelező szabvány berendezés, a takarító nőtől a kertészig és a telefonos kisasszonyig, licensz díjakig minden fenntartva. Egy ilyennek az üzemeltetéséhez ezek kellenek. Ahhoz pedig ilyen rezsi óradíj szükséges. Kár ezen morogni, az átlag, órabérért güriző melós, aki a munkahelyén egy kis láncszem az egész gépezetben, sosem fogja ezt megérteni, mert egész életében csak azt látja, hogy ő dolgozik-dolgozik, mindent megtesz, aztán mégsincs minden rendben.

Előzmény: Freelunch (55602)
Huba77 Creative Commons License 2020.05.24 0 0 55603

Amúgy ha a 5év garanciát megvetted, mert gondolom azért fizettél.

Akkor a 5éves szerviz szolgáltatást miért nem vetted meg?

 

Tényleg érdekkel

 

2018 nyarán 185e Ft magasságában volt 5év garancia (80 vagy 100e Km) meg a 5év szerviz

Előzmény: Freelunch (55602)
Freelunch Creative Commons License 2020.05.24 0 0 55602

Köszönöm a választ. Én nagyon sokallom. Hozott anyaggal (olaj, olajszűrő, pollenszűrő, levegőszűrő) , így kb. 85 ezerbe fog fájni. Tudom, gyertya, meg fékfolyadék, meg a munkadíj.De akkor is, ez rablás. Sajnos kénytelen vagyok most még utoljára szakszervizbe vinni az 5 éves garancia miatt. A múlt évi sebességváltó javítás (- 295 000 Ft.) miatt már megérte. Persze tudom, hogy ez fiktív ár, ugyanis ezt nem szakszervizben a töredékéért csinálták volna meg. Persze kaptam hozzá majd 2 hétig csereautót ingyenesen. 

Előzmény: loganos (55594)
loganos Creative Commons License 2020.05.23 0 0 55601

És ha itt is megnyugtatunk, hogy nincs gond, akkor majd megkérdezed egy 3. helyen is? :)

Előzmény: Fujita (55600)
Fujita Creative Commons License 2020.05.23 0 0 55600

Szia!

 

Köszönöm szépen a válaszodat!

Előzmény: zander7 (55599)
zander7 Creative Commons License 2020.05.22 0 0 55599

A hűtőmaszk felőli részen valószínű odacsöppent valami.Az utastérfelőli nekem is ilyen két éve.A vastag bordázott szívócsőbe rosszul illeszkedik a műanyag csatlakozó.Szerintem nem érdemes kicserélni,úgyis szivárogni fog két év múlva.

Előzmény: Fujita (55598)
Fujita Creative Commons License 2020.05.21 0 0 55598

Sziasztok!

 

A mellékelt képen normális,hogy a bekarikázott helyeken olajköd található. 1.6-os 16 szelepes benzines motor.

Tapasztalatlan vagyok ezzel a motorral kapcsolatban.

Segítségeteket, válaszaitokat előre is köszönöm!

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2020.05.21 0 0 55597

Mi ez a hűtőmaszk ? 

 

Köztes olajcsere (20 helyett +1 tízezernél) diesel autóban 46e Ft. 0W-20 olaj, olajszűrő, leeresztő csavar tömítés, munkadíj. Tényleg Castrolt tettek bele, ősszel mág elf volt.

 

 

 

Előzmény: loganos (55595)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.21 0 0 55596

Én egy 64GByte-osat, vannak rajta teljes lemezek, simán viszi őket. Egyedül a Firewind (javaslom!) albumokat nem akarta látni, azokat betettem egy főkönyvtár alá és onnantól ment. Ncore-ról leszedve full albumok. 

 

Előzmény: loganos (55593)
loganos Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55595

loganos Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55594

Pedig márkaszervizben ez a reális ár. A bruttó kb. 22ezer Ft-os órabérükkel hamar összejön. A 4db gyári gyertya is elég húzós, kicserélni sem 5 perc, mert elég jól szét kell kapni a szívósort, stb. A fékfolyadék csere sem pár perc, meg a minőségnek ára van. Elosztod a km-ek vagy az évek számával, nem nagy összeg.
Nálam kompletten az összes gyári anyagal kerül annyiba, mint amit te írtál vitt anyagokkal.

Előzmény: Freelunch (55580)
loganos Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55593

Első körben frissíteném 1.0.13.3-ra ami a legújabb. Aztán ha akkor sem jó, akkor alaposabb Pendrive vizsgálat, vagy csere.
Pl. sokan panaszkodnak, hogy leállítás után a a mappa első számával kezd, ismétel, stb. Nem mindegy milyen Pendrive, és nem mindegy milyen formátumú, méretű zeneszámok vannak rajta. Én egy 8Gb-os Kingstont használok, ezzel semmi probléma. Pedig 1 órás mixek is vannak rajta.

Előzmény: SirHisztiGombóc (55576)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55592

 

 Igen, ez így igaz.

Előzmény: Törölt nick (55591)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55591

ui: 

zárt redszerből nem fogyhat a folyadék, csak minimálisan. Több inhibitor -> hosszabb csereperiódus. 

A hűtőközeg ken és korroziót gátol. Több adalék -> tovább képes ezt ellátni. 

 

 

Előzmény: Törölt nick (55590)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55590

Igen. Kamionban pl 60-100e km-enként kell olajat cserélni. Van is benne vagy 20-25 liter.

 

Előzmény: Spriccpumpa (55589)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55589

 

 Nos, ha a gyártó hivatalosan azt mondja, nem vitatnám.

Amennyiben akarod, cseréltetheted/cserélheted kétévenként, vagy ahogyan Neked jólesik, az autónak attól nem lesz baja.

 

 

😊😊😊

Előzmény: PeterParker_92 (55585)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55588

 

 Az összeg hízelgő, csak éppen a gyertyák cseréje nincs benne...

Természetesen, viszonyítási alapnak jó.

 

😊😊😊

Előzmény: sebatti (55583)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55587

 

 Az enyém százezer körül volt, - miután töröltettem az átverős tételeket -, úgy, hogy mindent a szerviz adott.

 Amikor keresgéltem, a fóti volt a legkedvezőbb ajánlat, aztán az érdi. Az összkép olyan +/- harmincezres szórást mutatott.

 Fót csak azért nem nyert, mert lusta voltam kimenni oda...

 A hetvenezer ránézésre durva, de ez nagyjából ennyi.

 Az Ignisbe az iridium gyertyák jóval drágábbak, de legalább százezer kilométert vígan kibírnak.

Persze, ez gyenge vigasz, de kapaszkodónak jó.

 

😊😊😊

Előzmény: Freelunch (55580)
torokcs1971 Creative Commons License 2020.05.20 0 0 55586

Ugyanilyen paraméterekkel vittem a napokba szervízbe a kocsit: 68475 Ft (Mivel elértem a 15.000 km-t, ez A és B szervízt együttesen takar - az ajánlat szerint).

Igazából fizikálisan olaj, olajszűrő, pollenszűrő és egy "motortömítés" (222 Ft, tehát gondolom esetleg az olajleresztő csavar tömítése lehetett) csere történt.

Előzmény: Sic 1 (55577)
PeterParker_92 Creative Commons License 2020.05.19 0 0 55585

Sziasztok! 

Azt mennyire tartjátok reálisnak ha a gyári karbantartási terv azt mondja, hogy 5 évente kell cserélni a hűtő vizet? 

Eddig más autóimnál 2 évente cseréltem, de úgy látom a Dacia / Renault konszern űr technológiát rak az autóba? 

Vagy a mai hűtő folyadékok tényleg ilyen sokat bírnának? 

 

jojint Creative Commons License 2020.05.19 0 0 55584

Sziasztok

2011 és Duster 1.6 kocsiban van előre kiépítve vonóhorog csatlakozás?

Más autóban láttam már hogy a csatlakozók előre ki vannak építve,csak össze kell dugni a csokikat.

Csinált már valaki ilyet?

sebatti Creative Commons License 2020.05.19 0 0 55583

Igaz 1.6, de hátha hasonló az összeg....

Előzmény: Sic 1 (55577)
paljoc Creative Commons License 2020.05.18 0 0 55582

Pont ebben a felállásban ez ennyi volt nekem is, szerintem nem vészes, én is kértem több helyről ajánlatot, ez a 70-es volt a legkedvezőbb közülük.

Előzmény: Freelunch (55580)
bejto Creative Commons License 2020.05.18 0 0 55581

Sajnos mint irták lent macerás a gyertyacsere nagy munkaigénye.

Kérj ajánlatot más helyről is, de ne mond, hogy az olajat, olajszűrőt, pollenszűrőt és a levegőszűrőt te vinnéd,  majd helyben vegyék le a számláról.

Előzmény: Freelunch (55580)
Freelunch Creative Commons License 2020.05.18 0 0 55580

Kedves Mindenki!

Júniusban esedékes a 4. éves kötelező szerviz. (2016. Dacia Duster 1.6 b) Eddigi árajánlat nem szívderítő. 70 000-et mondtak szakszervizben, úgy, hogy én viszem az olajat, olajszűrőt, pollenszűrőt és a levegőszűrőt is. Ők kicserélnék a fékolajat és a gyertyákat. Nagyon soknak tartom a fenti árat. Csak én sokallom ezt, vagy ténylegesen ennyi? Van olyan konkrét Pest megyei szerviz, ahol tapasztalat szerint ennél lényegesen olcsóbb?

Törölt nick Creative Commons License 2020.05.18 0 0 55579

Hagyod jól lefogyni az üzemanyagot, utána helyrejön. 

Előzmény: Duster Hofman Visszatér (55568)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.18 0 0 55578

Az, hogy mit mutat az autód, és mit a kút, az két külön dolog. :-)

 

Előzmény: papzi57 (55573)
Sic 1 Creative Commons License 2020.05.17 0 0 55577

Sziasztok, 1 éves szervizre kell vinnem az autót (már kiírja) 1.33 TCE  130LE. Mit ajánlotok ár arány érdekel? Köszönöm.

SirHisztiGombóc Creative Commons License 2020.05.16 0 0 55576

Üdv.

2019-es Duster II 1.6 sce. 10.13.2 medianav verzió.

Kis gondom akadt. Ma usb-ről (pendrive) a zene lejátszás elkezdett akadozni és egy számot játszott csak le, aztán végleg megállt. Csere usb-re sem reagált. Az usb-k pc-n ellenőrizve, totál semmi hiba sincs rajtuk. Jelenleg ott tartok, hogy pendrive nélkül leállítottam a kocsit, hagy pihenjen. Esetleg vmi mód a teljes újraindításra, rendszer újraírásra? Elég lehet, hogy teljesen áramtalanítom a kocsit?

Előre is köszi.

GToni Creative Commons License 2020.05.15 0 0 55575

Lajo-sh kolléga anno a DDT4ALL programmal kiügyeskedte a helyes beállításokat.

Előzmény: papzi57 (55570)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.14 0 0 55574

Hááát, elsősorban szerviz és/vagy kanna :(

Előzmény: papzi57 (55573)
papzi57 Creative Commons License 2020.05.14 0 0 55573

Hali!

Ez négy éves 1.5 dci összkerekes.

A hatótáv szerint is bajban vagyok, van mikor elmegy 700-at egy tankolással, van, hogy 500-at.

már nem tudom mihez viszonyítani sem, mondom, van, hogy két teljes utolsó kijelző kocka után egyből sipol, kigyullad a sárga, villog az utolsó és a megtehető távra három --- a jelzés.

és ez egyik pillanatról a másikra. 

Máskor ugyanez a szitu úgy folyik le, hogy két teli kocka után jön az egy teli kocka, majd vlamennyi km után egy teli kocka és végul a sip, villogás, ahogy kellene egyénbként.

Tiszta para ez az autó.

És ezt az utóbbi egy évben kezdte, de egyre sűrűbben.

Legutóbbi tankolásnál a mérés szerint fogyasztottam 33.5 litert, erre tankoltam 39.8-at!

Előzmény: Törölt nick (55571)
Duster Hofman Visszatér Creative Commons License 2020.05.13 0 0 55572

Köszönöm válaszod, pár nap múlva rátankolok. Remélem vissza fog állni,mert így eléggé idegesítő!

Előzmény: sebatti (55569)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.13 0 0 55571

Mikori autó?

Én belőném a hatótáv 3/4-ére és km alapon tankolnék, amíg meg nem javul. Ha tud menni 800 km-t, akkor 600-nál elmennék megtölteni. Vagy tartanék 5 liter üzemanyagot a kocsiban (szigorúan cserélgetve benne az "E"akármennyi biokomponenses förmedvényt.

 

 

 

 

Előzmény: papzi57 (55570)
papzi57 Creative Commons License 2020.05.12 0 0 55570

Ez az üzemanyag szintmérő, meg a fogyasztás mérő elég furcsán működik a Dusterben...

Korábban már írtam ebbéli fura tapasztalataimról, valaki akkor azt javasolta, hogy a tankolásnál lenullázott összfogyasztást nézzem, az pontos.

Nos a legutóbbi két tankolás így nézett ki (mindig ugyanúgy tele szoktam tankolni, és többnyire három-négy kút jön csak szóba):

- fogyasztás mérő mutat 33,7 litert, tankoltam 42,5 litert

- fogyasztásmérő mutat 39,7 litert, tankoltam 48,7 litert!

Mi mit mér és mutat ebben az autóban?

CSAK azért izgat, mert MOL kártyával csak MOL kúton tankolhatok, amiből persze sok van, de azért pl. az M6-on két helyen (Százhalombatta és Szekszárd) van. Nem szeretnék egyszer kiszáradt tank miatt lerobbanni.

sebatti Creative Commons License 2020.05.12 0 0 55569

Szia! Ez nekem is előjött. Rátankoltam egy alkalommal és visszajött, máskor meg egy időután beállt. Gyaranciába szoftver frissítettek, azóta nem volt gond ( bár egy év alatt 3 alkalommal játszot).

 

Előzmény: Duster Hofman Visszatér (55568)
Duster Hofman Visszatér Creative Commons License 2020.05.12 0 0 55568

Sziasztok!

 

Tankolás után nem ugrott vissza az üzemanyag szint jelző a maximumra. Van valami ötlet, hogy ilyenkor mit tudok tenni?

Hafi75 Creative Commons License 2020.05.12 0 0 55567

Tisztára, mint az én kicsikém mosás után :)

Csak úgy dorombol :)

Előzmény: dokeee (55566)
dokeee Creative Commons License 2020.05.12 0 0 55566
dokeee Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55565

ja, csak egy vagyonba is kerül :))

Előzmény: loganos (55564)
loganos Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55564

Erre nagyon vigyázz, eljön még az az idő, amikor egy vagyont fog érni. Feltéve ha lesznek még akkor ,,benzinvérű" emberek, mert a mai fiatalakot egyre kevésbé érdekli az ilyesmi.

Előzmény: dokeee (55563)
dokeee Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55563

Lehet, nálam ez a műfaj véget ért a ga és az sr motoroknál. Még egy ilyenem van, de ez már őskövület.

 

Előzmény: loganos (55561)
loganos Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55562

Ha nincs a Renault, a Nissan már 15 éve eltűnt volna, mint jó pár autómárka az elmúlt évtizedekben.

Előzmény: dokeee (55557)
loganos Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55561

Ez Japán volt :)

Előzmény: dokeee (55544)
paljoc Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55560

Bosszantó, de mint írtam anno, az aktuális 4 éves szervizem gyertyacsere nélküli ára a megajánlott 50 ezerről 71 ezerre módosult miután kértem a gyertyákat is, de a különbség csak az anyag költsége, a munkadíj nem emelkedett emiatt a számla alapján, szívósor szerelgetés ide vagy oda...

Előzmény: dokeee (55553)
Orliczki Attila Creative Commons License 2020.05.11 0 0 55559

 Sziasztok, tudom naivan fog hangzani, de vettem egy dustert 1.6 4x4 es. A probléma a következő. Ha indexelek ,akkor a műszerfalon a vissza jelző mind a két irányban villog. Mint el akadásnál!  Kint rendesen jelzi a kívánt irányt! Csak benn nem! Mi lehet az gond? 

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.09 -5 0 55558

 

 Továbbá, azt mondják, hogy akinek ez így nem tetszik, az járjon ródlival.

Előzmény: Törölt nick (55556)
dokeee Creative Commons License 2020.05.09 0 0 55557

Szerintem nem, egyébként sok Nissanom volt. Mióta a Renault betette oda a lábát, hanyagolom.

Előzmény: HJocó74 (55554)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.09 0 0 55556

Valamint ha 3 eurocentet spórolnak rajta motoronként, akkor így fogják gyártani. 

 

Előzmény: Spriccpumpa (55555)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.09 -1 0 55555

 

 Ezt már én is említettem, igaz, hogy kicsit burkolt formában, de...

Előzmény: HJocó74 (55554)
HJocó74 Creative Commons License 2020.05.08 0 0 55554

Sziasztok!

Emlékezetem szerint ez egy Nissan eredetű motor, nem biztos, hogy a Franciák tervezték így.

dokeee Creative Commons License 2020.05.08 0 0 55553

Egyébként egy szívócsőbefecskendezéses szívómotornál, a szívósorhoz kb. az autó élettartama alatt nem kéne nyúlni, ellenben, egy csigazabáló buzi tud tervezni úgy autót, hogy ezt a szívósort, 60e km-enként mindenképpen le kell venni, ez nekem kurvára baszná a csőröm.

Előzmény: Spriccpumpa (55551)
dokeee Creative Commons License 2020.05.08 0 0 55552

A francia autókban már 40 éve is ilyen baromságok voltak.

Előzmény: Spriccpumpa (55551)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.08 -1 0 55551

 

 A tervezés általános és alapszabályairól beszéltem.

Egyébként nem értem ezt az egész vitát.

Miért baj az, ha le kell szerelni valamit ahhoz, hogy egy másik akármi hozzáférhető legyen?

Magyarázat akad bőven, pl.: helymegtakarítás.

Esetleg azért nem tetszik az ilyen megoldás, mert megszokták a népek, hogy a régi Ladában, Daciában annyi szabad hely volt a motortérben, hogy oda befért volna még egy másik motor is??

Amennyiben a lakásban javítani kell egy fali elektromos megszakítót, annak is le kell szedni a burkolatát és mégsem morog miatta senki (csak egy példa volt!)...

Előzmény: dokeee (55550)
dokeee Creative Commons License 2020.05.08 0 0 55550

kell

Előzmény: dokeee (55549)
dokeee Creative Commons License 2020.05.08 0 0 55549

Hol van olyan szabály, hogy úgy kel tervezni egy autót, hogy a gyertyacseréhez le kell venni a szívósort. Ja, és nem v12-es motorról beszélünk, hanem egy lófasz négyhengeres kis keresztmotorról.

Előzmény: Spriccpumpa (55547)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.08 -1 0 55548

 

 Lehetne egységesíteni, ezt már az öreg Henry Ford kitalálta és csereszabatosságként került be az ipartörténeti lexikonokba.

Ugyanakkor, a gyártók ebben nagyon is ellenérdekeltek...

Előzmény: Törölt nick (55546)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.08 -1 0 55547

 

 A tervezésnek megvannak a szabályai és ez nem függ a nemzetiségtől.

Egyébiránt, idióták mindenhol vannak, sajnos, még a tervezők/fejlesztők között is.

A megoldás egyszerű, amint kipusztul az ember, mint faj, eltűnnek a rossz tervek is, szóval, csak idő és türelem kérdése...

 

😊😊😊

Előzmény: dokeee (55544)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.07 0 1 55546

Nemcsak. Németet se!

 

Úgy képzelem, hogy elkészül egy autó prototípusa. Azt átadják gyár direkt erre specializálódott csapatának. Ennek a 20-40 fős brigádnak az a feladata, hogy otthon szerelhetetlenné tegyék a járművet.

Így születnek a keréjáratból cserélhető izzók, vagy az izzócseréhez kiszerelendő lámpák, amihez persze le kell bontani a lököst is. Vagy a focusok pollenszűrő cseréjéhez kiszerelendő gázpedál. Miért kell 5,5-ös hatlapfejű egy autóba, ami a pollenszűrő fedelét rögzíti? Vagy biztonsági torx a kesztyűtartóhoz, hogy hozzáférj a pollenszűrőhöz?

 

Mi a rákért nem lehet egységesíteni pl az olaj/légszűrő betéteket? Felniket? Még jó hogy izzóból szabványosak vannak. Ésatöbbi. 

 

Előzmény: dokeee (55544)
szepi Creative Commons License 2020.05.07 0 0 55545

Köszönöm a válaszokat!!!

 

Maradok az utolsó szerelönél aki megrendeli a pakolást és biztos ki lesz cserélve a gyertya. Az árat majd megirom junius  elején akkorra van idôm.

dokeee Creative Commons License 2020.05.07 0 0 55544

Édes faszom, miért engednek franciát autótervezés közelébe?

Előzmény: loganos (55543)
loganos Creative Commons License 2020.05.07 0 1 55543

Ezt a gyertyacserét épp a Fecebookon posztoltam egyik nap, mert évek óta hiteltlenkednek az ügyfelek a telefonban miért nincs meg 5 perc alatt, és miért annyiba kerül. A gyári gyertya cikkszáma: 22 40 193 72R márkaszervizben kapható, másmilyet ne tegyetek bele!
És a képek: Ez lefutotta a 60ezeret, elég vacakul néztek már ki a gyertyák.

paljoc Creative Commons License 2020.05.06 0 0 55542

A 2016-os 1.6b Dusteren le kell venni a szívósort a gyertya cseréhez, onnan tudom h nekem is az van és januárban csinálták épp.

Előzmény: szepi (55538)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.06 -1 0 55541

 

 Igen, talán.

Ugyanakkor, az ilyen laza mulasztás műszaki fejjel nehezen értelmezhető...

Előzmény: Törölt nick (55537)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.06 -1 0 55540

 

 Az ár nem kiugró, főleg a második, de pusztán az árfolyamok összevetése nem ad valós képet (vásárlóérték, stb.).

 A 2016-os, 1,6 SCe-nél igen, biztosan.

 Aranyos a piros cicád.

 

😊😊😊

Előzmény: szepi (55538)
dokeee Creative Commons License 2020.05.06 -1 0 55539

Szerintem nem, de inkább keress másik műhelyt.

Előzmény: szepi (55538)
szepi Creative Commons License 2020.05.06 0 0 55538

Sziasztok!

 

4 éves lett  Dusterom 61 ezerrel. Megkérdeztem a márkaszervizt mennyi lenne egy szerviz. 5800 SEK. Másik helyen 3700 SEK. Gondoltam megveszem a hozzá való dolgokat. A szokásos ola, szûrô, kupefilterhez most a gyertyák is hozzájönnek. Elmentem egy harmadik helyre és a munkadíj után érdeklôdtem. Fejvakarás után a szaki, legalább 30 éve megvan a mûhelye közölte nem tudja, hogy le kell-e venni a szívócsövet vagy nem, így nem tudja mennyi lesz. Szerintetek le kell venni? Kösz a választ.

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2020.05.06 0 0 55537

Gari alatt úgysem játszik, mire kifut alóla remélhetőleg bekerül az adatok közé.

 

Előzmény: Spriccpumpa (55534)
orgami Creative Commons License 2020.05.05 0 0 55536

Igen.

Előzmény: M I G (55533)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.05 0 0 55535

 

 Elviekben, a két rendszer nem ugyanazt a hűtőközeget használja.

Amennyiben van köztes hűtő, már más a helyzet.

A -21 °C nem túl sok, de ha csak Magyarországon használod, elég lehet.

Én már régóta nem szerelek, naprakész rutinom nincs, de jönnek a gyakorló mesterek és megmondják a biztosat.

Előzmény: tauferl (55532)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.05 0 0 55534

 

 Lehet, semmi sem tökéletes...

Persze, ez adott esetben meglehetősen bosszantó lehet.

Részvétem!

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55531)
M I G Creative Commons License 2020.05.05 0 0 55533

orgami! Eladó még az árnyékoló?

Előzmény: orgami (55494)
tauferl Creative Commons License 2020.05.05 0 0 55532

Sziasztok!

 

Köszönöm mindenkinek a segítséget. Már csak egy pontosítást kérek.

 

Az általatok ajánlott feltöltési mennyiségeknél ezt írja:

Hűtőrendszer/ Kapacitás

Űrtartalma 4,5 liter
Teljesítmény 5,45 liter + légkondicionálás

 

Az utolsó sor megzavart. Manuális légkondi van az autóban. Tavalyról maradt 7 deci hűtőfolyadékom, rendelek még 5 litert a TdiOxi által javasolt Renault Store oldalról. Akkor ez most elég lesz, vagy sem?

Előzmény: Spriccpumpa (55529)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.05 0 0 55531

A Blue dci mág itt sincs benne az adatbázisban :(

Előzmény: Spriccpumpa (55529)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.04 0 0 55530

 

 Igen, ez is egy megoldás...

Előzmény: Ecoboost (55527)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.04 0 0 55529

 

 

 Szia!

 

 Az én járgányom az ötödik évében jár, igaz, benzines és mindig sárga volt benne a lé, nem váltott színt mint egy jó kaméleon.

 A beszerzési forrásokat nem ismerem, de maradnék a gyárinál, még ha adott esetben esetleg drágább is.

 A folyadék vagy tömény és hígítani kell, ebben az esetben általában megadják a pontos hígítási arányokat, vagy már eleve hígított és egy adott hőmérsékletig véd.

 

Itt megtalálod a feltöltési mennyiségeket (írd be a pontos adatokat!):

 

  http://total-dnk.lubricantadvisor.com/default.aspx?lang=eng&br=elf

 

Spriccpumpa

Előzmény: tauferl (55526)
TdiOxi Creative Commons License 2020.05.04 0 0 55528
Előzmény: tauferl (55526)
Ecoboost Creative Commons License 2020.05.04 0 0 55527

Hello!

 

Keress febi bilstein hűtőfolyadékok között.

Harmadáron vettem két három éve a gyárihoz képest.

Előzmény: tauferl (55526)
tauferl Creative Commons License 2020.05.04 0 0 55526

Sziasztok!

 

Segítséget kérek a hozzáértőktől. 5 éves, 1.5 dci autómban hűtőfolyadékot kell cserélni, és én szeretném beszerezni azt. Tavaly, amikor éppen csak egy kicsit kellet pótolni, összejártam vagy három boltot, és kerestem az előírt Glaceol RX Type D típust. Mindenhol csak néztek rám, keresgettek a neten, valaki azt mondta, hogy csak a színére kell figyelni, de a végén arra jutottak, hogy inkább vegyem meg a márkaszervizben. Ott kaptam is, Glaceol RX Type D Anti-Freeze, zöld színű (az autóban én inkább sárgának láttam, de azt mondták, valószínűleg az idővel elszíneződött).

 

Szóval a kérdés: Tényleg csak a márkaszervizben lehet ilyet beszerezni, vagy lehet helyettesíteni más, üzletekben kaphatóval is? Pontosan milyet és hány litert kell vásárolnom, kell-e azt hígítani?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.03 0 0 55525

 

 A szakirodalom azt állítja, hogy a magyarországi DAB lefedettség jelenleg 30%, ami nem túl sok, valamint ez is, a jó szokás szerint, a Nagyfalu környékére összpontosul/korlátozódik.

Előzmény: papzi57 (55519)
dokeee Creative Commons License 2020.05.03 0 0 55524

Per pillanat úgy néztem ott van Magyarországon. Ezt kérdezted, nem?

Előzmény: papzi57 (55519)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.03 -4 0 55523

 

 Az okfejtésed tetszetős és többnyire valós is, mégis vitatom.

A monotonitás ténylegesen veszélyes a vezetésre, de figyelmen kívül hagyod azt, - az egyébként szintén igazolt tényt -, hogy az akármilyen zene is monotonná válhat és válik is.

 A monotonítás megtörésére a megoldás a következő: rendszeresen, még időben félreállsz, kiszállsz, mozogsz, lazítasz majd haladsz tovább.

 

 Egyébiránt, a törvényalkotó nem ok nélkül írta azt, amit.

Az, hogy a népek, jellemző "rebellis magyar" módon, miért szabályszegők, már más kérdés...

 

 Uff, én beszéltem!

 

 😊😊😊

Előzmény: okosvinetu (55517)
M I G Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55522

Tisztelt Duster társam! Ha megvan még az árnyékoló, megegyezhetünk. Mail címem: czilliattila@gmail.com

Üdv!

Előzmény: orgami (55494)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.02 -3 0 55521

 

 Igen!!!

 

 Amennyiben az autósok megtanulnák a szabályok helyes értelmezését, ez a téma sem lenne kérdéses...

 Természetesen, tisztelet a kivételnek!

 

 (Láttam a Vigyorit!)

 

 

Előzmény: dokeee (55516)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55520

 

 Igen, kinek ez, kinek az...

Régi, de visszatérő vesszőparipa, nem vagyunk egyformák.

 

😊😊😊

Előzmény: Törölt nick (55515)
papzi57 Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55519

Remélem nem érted félre: én azt kérdeztem: Magyarországon.

Tudom, sokak számára Budapest az ország, de azért ennek a csonka Magyarországnak is csak egy igen kis szeletkéje az általad linkelt térkép.

Előzmény: dokeee (55508)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55518

100%-ban egyetértek. Az idióta műsorvezetők, akik abból csinálnak jópofaságt, hogy valamihez nem értenek, nem figyeltek oda a suliban. Kötelező jópofizással. Ráadásul 99.9%-ban (nekem) szar zenét tolnak. 

Így a saját zenére esküszöm mint pl ez a tipikusan utazáshoz való muzsikára: https://www.youtube.com/watch?v=brSMA_Nocf8

 

Előzmény: okosvinetu (55517)
okosvinetu Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55517

Jómagam is a „csend a legjobb zene a kerti énekes madarak aktív közreműködésével” pártján állok már jó ideje (szégyenszemre, egykori zenészként), de nem vezetés közben. Temérdek, a köztudatban is jelen lévő tudományos felmérés igazolta (és senki, semmilyen forrás nem cáfolta), hogy érzékeink a monoton közegben (motor-, szélzaj, de akár az órákon át járó ablaktörlő esetében is, stb.) tompulnak a leginkább, méghozzá úgy – és ez benne a veszedelmes –, hogy észre sem vesszük. Csak az árokban, vagy egy fára csavarodva. Ennek szab határt a jól megválogatott háttérzene, amely azért háttér, mert nem kell rá figyelni, és a legcsekélyebb mértékben sem vonja el a koncentrációt. A fenti elgondolások alapján ajánlom tehát szíves figyelmedbe az ősi apacs pendrájv megoldást. (Amely készséget egyébként a délvidéki magyarok úgy hívnak, hogy „szipacs”...:-)

De amire eredetileg gondoltam az a vezetés közbeni rádiózás kártékonysága, ami pont ellentétes következményekkel jár. Elsősorban, mert éppen a figyelem elterelésére fölöttébb alkalmas. Az agresszív reklámok, a gagyi szófosások, a konzumidiotizmus egyéb üvöltő végtermékei stb. egy pillanatnyi lazítást se engednek a jámbor hallgató agytekervényeinek, hiszen legfőbb céljuk épp annak mesterséges feszítése. Olyannyira, hogy idővel (inkább előbb, mint utóbb) már tudatalatti kényszerré válik ezek hallgatása, és súlyos elvonási tünetekkel jár, ha a gyújtás ráadásával egy időben nem indul el az agymosoda.

Szerintem van éppen elég veszély az utakon enélkül is, tehát nem ártana mielőbb leküzdenünk ezt a „vírust” is... 

Előzmény: Spriccpumpa (55514)
dokeee Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55516

Amikor vezetek, csak az autó és a közlekedés zajaira vagyok kíváncsi, ebbe nem fér bele semmilyen műsorszóró szerkezet hangja.

Hú, te aztán jól odafigyelsz. Jól teszed, nehogy baj legyen :)))

Előzmény: Spriccpumpa (55514)
Törölt nick Creative Commons License 2020.05.02 0 0 55515

Nálam például mindig ordít a zene. Ritkán, de hosszúakat sokat megyek. Kizárólag metál. Azt pl nem is lehet halgan hallgatni 😎

 

Előzmény: Spriccpumpa (55514)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55514

 

 Látom, Nagyfőnök, pont a lényeget nem érted.

Ami engem érdekel, az a csend, azaz a viszonylagos csend. Amikor vezetek, csak az autó és a közlekedés zajaira vagyok kíváncsi, ebbe nem fér bele semmilyen műsorszóró szerkezet hangja.

 Akkor ki is bonyolítja (n)agyon?

 Pendrive, hogy mik vannak...

 

  😊😊😊

Előzmény: okosvinetu (55513)
okosvinetu Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55513

Azért te is bonyolítod jócskán. Mert a tökéletes megoldás a következő: a rádiót nem kell behangolni, tehát a kikapcsolásával se kell vesződni. Úgy mint én tettem nyolc és fél évvel ezelőtt. Pedig nagyon minőségi és drága rádió került a tragacsomba. De egyetlen percig se szólt (és nem is fog). Ezzel szemben jónéhány pendrájvon bekészítettem jónéhány száz órányi csúcsminőségi zenét, amik azóta is kellemesen duruzsolnak a fülembe. 

Hát nem egyszerű az élet, ha nem bonyolítjuk (n)agyon?

Előzmény: Spriccpumpa (55512)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55512

 

 Micsoda rádiós gondok...

Autórádiónál csak az érdekel, hogy hol és hogyan kapcsolható ki.

 

😊😊😊

b-cyc Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55511

Ma Veszprémben voltam, és kiváncsiságból frissítettem a DAB listát, hazafelé Siófokig szinte hibátlanul ment a Klubrádió Teszt adása például.

Előzmény: papzi57 (55507)
b-cyc Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55510

Értem, úgy nézem a Dacia-s modell magasabb is valamivel, igy akkor kis barkácsolás is szükségeltetik hozzá..

Előzmény: lajo_sh (55509)
lajo_sh Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55509

Nem megváltoztatták, hanem más a felfogatás a Clióban és a Daciákban.

 

 

Előzmény: b-cyc (55505)
dokeee Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55508
Előzmény: papzi57 (55507)
papzi57 Creative Commons License 2020.05.01 0 0 55507

Csak kiváncsiságból: hol van Magyarországon DAB adás?

Előzmény: b-cyc (55506)
b-cyc Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55506

Lehet félre értettelek, külön táppal működhet, de egy másik autóban már nem funkciónál?

Előzmény: b-cyc (55505)
b-cyc Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55505

Bevallom hangszórót nem kötöttem rá, de áramot kapott és kijelzés, rádió adók bejöttek, kódot sem kért.. Hétvégén viszont kipróbálom azt is.

Felfogatást valóban nem tudom, nem is gondoltam, hogy a felfogatást megváltoztatták volna.

Előzmény: loganos (55504)
loganos Creative Commons License 2020.04.30 0 1 55504

Daciákba nem jó ez a fajta, más a felfogatás. Az R-Go rádiót pedig nem lehet máshogy megszólaltatni, csak ha abban az autóban van, amihez feltanították.

Előzmény: b-cyc (55499)
b-cyc Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55503

A tartó jegelve közben.

Előzmény: b-cyc (55502)
b-cyc Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55502

20/5975-065 Viber, iMessage is.

Előzmény: b-cyc (55501)
b-cyc Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55501

Tolna megye, Bonyhád. De a tartó sajnos a rádió "közepébe" csavarható csak... nem a szellőzőbe!

Előzmény: dokeee (55500)
dokeee Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55500

Ez a tartó a szellőzőbe való? Ha igen, akkor érdekel, merre vagy helyileg?

Előzmény: b-cyc (55499)
b-cyc Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55499

Üdv! 

 

Akit érdekel esetleg, van egy eladó Bluetooth Rádió (DAB) csatlakozókkal együtt, gyári telefontartóval, külön-külön is.

Rádió: 13.e Tartó: 3.e

Törölt nick Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55498

Aláírom, nekem is ilyen volt előző járgányon, csak gyári. Főleg kisgyereknál volt jó, lehúzott ablaknál sem jött be darázs. Az árnyékolóhatása jobb mint a fólia. Sötétben és télen pedig le lehet venni, nem zavarja a kilátást. 

Előzmény: orgami (55496)
Huba77 Creative Commons License 2020.04.30 0 0 55497

Cascós kárszakértő

Szélvédő cserére 250e Ft irányozott ellő

Jobb elől vonószem takarónál nyúl találkozás 150e Ft irányozott elő(ez még megbontás előtt van, jó pár műanyag elem tört)

 

 

orgami Creative Commons License 2020.04.29 0 0 55496

Lehet. De ezen nem jönnek be a szúnyogok és bogarak. Egyébként erről a termékről van szó:

autoarnyekolas.hu

Előzmény: ganjaninja (55495)
ganjaninja Creative Commons License 2020.04.29 0 0 55495

Szia! A vadi új kpm-es fólia sem sokkal drágább :)

Előzmény: orgami (55494)
orgami Creative Commons License 2020.04.28 0 0 55494

Sziasztok!

 

Sun-set árnyékoló szett sajna az új dusteremmel nem kompatibilis, így eladásra szánom. 2010-2017-es évjáratú dusterekre jó.

Ár: 20000 ft.

Használt, de hibátlan állapotban van. A szett a hátsó szélvédőre, a csomagtér oldalablakaira és a hátsó üléssor ablakaira tartalmazza az árnyékolót. Méretpontosan az ablakokra illeszkedik.

 

Spriccpumpa Creative Commons License 2020.04.26 0 0 55493

 

 Az autó gyártási éve?

Tetősín/rúd: vékony vagy vastag?

A rögzítőszerkezet: pántos/hevederes/szalagos vagy egyéb?

 

😊😊😊

Előzmény: Ikresapuka (55492)
Ikresapuka Creative Commons License 2020.04.25 0 0 55492

Kedves Tagok!

 

Autó eladásából meg maradt egy magas peremes csomagtértálca és egy gyári renault tetőcsomagtartó szintén dusterhez.

8 és 25e lenne a kikiáltási áruk. 11 és 40 az új ára ezeknek. Ha valakit érdekel szóljon, küldök képeket... Helyileg pécelen van.

30/2923693

Törölt nick Creative Commons License 2020.04.24 0 0 55491

Több telefont használok, sajnos egy időben csak egyet kezel az autó. Ha váltani akar az emeber közöttük, akkor a bluetooth eszközök listában praktikusan rábök a megfelelőre. 

Először leválasztja a korábban kapcsolódott eszközt, és kiír vmi olyasmit, hogy eltávolítva, alatta egy OK gomb. Mire rábökne az ember, ez az Ok gomb eltűnik és pont a helyén jelenik meg a másik eszköz csatlakozása 'mégsem' gomb. Mire odaér az ujjad, már azt nyomod. Tehát nem szabad bökdösni, várni kell, amíg magától kicseréli őket. (9.1.3.)

 

b-cyc Creative Commons License 2020.04.21 0 0 55490

Üdv!

Érdeklődöm itt a fórumon tud e valaki felvilágosítást adni, hogyan kell aktiválni a MediaNav-on a PDC visszajelzést? Mi kell hozzá...?

Köszönöm!

specces Creative Commons License 2020.04.20 0 0 55489

Duster II-höz kerékjárat dobbetétet hol tudnék kapni,(ahogy elnézem, csak a régebbi modellhez van készleten boltokban) illetve a felszerelésében van e buktató?

 

loganos Creative Commons License 2020.04.17 0 0 55488

Szia! Írj rám légyszíves telefonszámmal emailben: renault.dacia.code@gmail.com vagy messengeren: krogergo medianav loganos és munkaidőben egyeztetünk.

Előzmény: dokeee (55487)
dokeee Creative Commons License 2020.04.17 0 0 55487

Jól hangzik, publikus mennyiért csinálsz egy olajcserét, az én autómban kicsit több mint 5e km van pont jó időszerű lenne egy első csere? 1.3 tce.

Előzmény: loganos (55486)
loganos Creative Commons License 2020.04.17 0 0 55486

Osztrák márkaszerviz partnerem segítségével elérhetővé vált nálam is az új 1.3Tce és 1.0Tce valamit az 1.5 Blue Dci motorokba való gyári olaj, a Renault RN17 minősítésű Castrol GTX 5W30. Mint tudott, 2020. január 1.-től az ELF helyett a Castrol lett a Reneault által ajánlott olaj. (én a régi motorokba továbbra is az évek óta bevált belevaló ELF olajokat használom, az újakba a Castrolt).
A pár éve életbe lépett törvények/szabályozások szerint a motorolaj (is) jövedéki terméknek számít Magyarországon. Értékesítésre nincs lehetőségem mint a szervizek általában 99%-ánál (külön engedélyek, raktár és 50MFt-os NAV letét hiányában ), csak is saját műhelyben ,,építhetem" be ügyfél autókba.
A gyártó által előírt kötelező szervizlátogatáson kívüli (köztes, bejáratós, stb.) olajcseréket bárki elvégezheti. Ha gyári anyagokkal (olaj+szűrő) van szakszerűen elvégezve, ez nem befolyásolja a garanciát.

loganos Creative Commons License 2020.04.17 0 0 55485
Előzmény: kardos074 (55476)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.04.16 -1 1 55484

 

 Ez a festék is a húgyagyú bürokratáknak köszönhető.

Víz-alapú förmedvény.

Olyan is!

A nyomába sem ér a régi, jól megszokott, nitro-alapú anyagoknak.

 

 Mint már említettem, előbb-utóbb beledöglünk ebbe az ész nélküli, mindenáron történő "zöldesítésbe".

 

😊😊😊

Előzmény: sebatti (55483)
sebatti Creative Commons License 2020.04.16 0 0 55483

Igazad van :) Mindent összevetve egy év elteltével meg vagyok elégedve. Talán a festés sérülékenyebb az eddigi gépeimnél....az alap kéken minden nagyon látszik...   Azt kaptam amit vártam. Szeretem. Dacia Duster 1.6 SCe Prestice model.

Előzmény: Spriccpumpa (55482)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.04.15 -2 1 55482

 

 Azt kapásból nem tudom, hogy a Duster milyen mérési megoldást használ, de a leírt hibák jellemző módon úszót alkalmazó rendszereknél jelentkeznek.

Ezek a hibák régen is megvoltak, csak az akkori analóg rendszerekkel talán elnézőbbek voltunk.

Ez, természetesen, nem jelenti/jelentheti azt, hogy félvállról kell venni a rendellenességeket, sokkal kellemesebb lenne, ha hibamentesen működnének az autók.

 

 😊😊😊

Előzmény: sebatti (55481)
sebatti Creative Commons License 2020.04.15 0 0 55481

Nekem eljátszotta tankolás után, hogy nem ment bele semmi.....egy idő után teleszaladt.....!

Előzmény: papzi57 (55477)
Spriccpumpa Creative Commons License 2020.04.14 -10 0 55480

 

 Látom, van olyan, aki nagyon "szeret".

Legalább legyél következetes, ha már elfogult vagy!

Az előítélet meglehetősen rossz tanácsadó!

Nos, hogy kit érdekel ez a baromság??

A frászkarikát sem!

 

😊😊😊

 

 

 

 

Duster_ Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55479

Nem foglalkozok ilyesmivel, de itt minden infót megtalálsz hozzá:

https://mhhauto.com/Thread-RENAULT-MediaNav-free-maps-tutorial

 

 

 

Előzmény: kardos074 (55476)
D4x4 BigMuzzy Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55478

Üdv, Fórumtárs!

 

Hasonló autóval és -cipőben járok én is, immár negyedik éve. Többszöri garanciális felülvizsgálat és sikertelen újrakalibrálási kísérletek után kértem Loganos mester segítségét. Azóta a menüből hívható "fogyasztás mennyisége az utolsó tankolás óta" számértéke (-10%) pontosságú. Az állandóan látható oszlopdiagram pedig teljesen megbízhatatlan. Ha kimelegszik majd az idő, belebámulok a tankba, a jeladóhoz. Addig pedig a "tankolás óta megtett út" értékét figyelem.

A garanciális szervizem: Budapest/újpest/Váci út. És ez nem a reklám helye.

 

Üdv: BM

Előzmény: papzi57 (55477)
papzi57 Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55477

Az elmúlt időben többször "megtréfált" a Duster üzemanyag szintmérője:

Egyszer városban, utolsó két kocka teli világít, megtehető távolságra kiírja: 220 km. Haladok a városi forgalom tempójában, 10 perc múlva (kb 3 km-t mentem) ugyanúgy két utolsó kocka tele, leugrik 170 km-re. Újabb 5 perc: sípol egyet, el kezd villogni az utolsó kocka (minden átmenet nélkül) és kiírja 80 km. Még két perc: három vonal! A frászt hozta rám!

Máskor ugyanez, csak autópályán: 220 km, két kocka, 170 km két kocka, síp, villogás 80 km, nulla km. Mindez egyenletes tempomatos 120 km/h sebességgel 10km megtétele alatt! Utóbbi esetben 30 km-re voltam a legközelebbi kúttól, lelassítottam 90-re és a frász kerülgetett.

Máskor meg normálisan két kocka után jön az egy tele kocka, majd a sípolás és az utolsó villogása és ilyenkor még el szoktam menni nyugodtan 40-50 km-t és nem szárad ki a tank.

Ja és a fent leírt két esetben az elsőnél 43,5 litert tudtam tankolni, a másodiknál 42,5-t...

4x4 1.5 dizel az autó.

kardos074 Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55476

Te foglalkozol ilyesmivel? A főnök szerint nagyon drága...

Előzmény: Duster_ (55475)
Duster_ Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55475

Toolbox az egyetlen hivatalos megoldás.  Minden más warez, amiről nem kapsz számlát.

Előzmény: kardos074 (55473)
Duster_ Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55474

Szívesen! Nem olcsó, és még csak nem is a legfrissebbet kapod meg ezért a pénzért.

Előzmény: kardos074 (55472)
kardos074 Creative Commons License 2020.04.14 0 0 55473

Ha jól emlékszem, csinál pesten is valaki térkép frissítést innen a fórumról. Persze számlával mindennel...

Előzmény: kardos074 (55472)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!