Nem érdemi pihenés, de lényegesen kevesebbet vesz ki belőlük ha nem játszanak és ez elég lényeges.
A fiatalok beépítését lehet úgy csinálni ahogy felvázoltad, de olyan mint 19-re lapot húzni. Ha nem jön be nagyot veszítünk rajta, így érthetően csak egy lassabb folyamat során teszi ezt Hansi. Nem beszélve arról hogy visszatekintve a sok fiatal tehetségből akik megfordultak a Bayern-ban az évek során kiből lett nálunk komoly játékos, a mostaniak közül jó ha egy-kettő lesz alapember és azok sem ebben a szezonban.
- érdemi pihenés-e az egy játékosnak (mint most pl. Alabának vagy Boatengnek), hogy egy-két meccsen nem játszik, de végigüli, végigutazza, végigedzi a csapattal az egészet. Szerintem nem.
- a fiatalok beépítése nem történhetne-e mélyvíz-logikában?
Mondok egy példát. A Hertha meccs után válogatott szünet. A méltán világhíres Nemzetek Ligája nevű faszság miatt hét nap alatt játszanak a legjobbjaink három meccset, utaznak néhány ezer kilométert. Mondjuk a németek csak Ukrajnáig utaznak, de Alaba pl. Észak-Írországba, Romániába és Ausztriába is, a franciák meg Franciaországba, Horvátországba, Portugáliába is eljutnak kb. a nagy büdös semminek.
Namost a válogatott szünetben ki tudna Hansi alakítani egy olyan tarcsit, amelyik tán csak legyőzi a Dürent, s továbbjut a kupában, s utána két nap múlva (!) a feljutó Bielefeld ellen max kikapnak idegenben. Ebben az esetben a milliárd euró fölötti összértékű sztárjaink legalább egy hetet kapnának, arra, hogy legalább eljusson az eszükig, hogy földrészünk melyik kies pontján is vannak éppen.
Megveszünk majd minden komoly ellenfél edzőjét. A Hopp meccshez képest tényleg voltak pozitívumok, de ezzel a kerettel ezt a szezont még Hansi sem tudja végigvarázsolni. Mondjuk ha mindent megnyernénk, akkor sem lépnénk előre csak megismételnénk a mostani szezont.
A mai meccs erősíti a teóriámat, miszerint a Hoffenheim ellen azért kicsit ravaszkodott Hansi. Azt nyilván ő is láthatta már a vasárnapi 35. percben, hogy a Kimmich-Tolisso páros középen életveszély, de nem lépte meg azt, amit ma a kezdővel megtett, hogy Tolissot feljebb tolta, s behozott középre egy védekezőbb játékost. Ezáltal pedig Kimmichet is támadóbb pozícióba tudta feljebb engedni. Meg is lett az eredménye, hisz Tolisso is, Kimmich is, Lewa is, Müller is oroszlánrészt vállalt legalább egy-egy gólban.
Az is szuper, hogy Lucas hátul milyen hibátlanul játszott, így legalább feltolható Alaba is vkp-ba.
A Richards fiú nem mozog rosszul, ha Brazzo hozza a formáját, akkor muszáj lesz belenőnie a kabátba, mert Pavard már az első félidő végére szétesett. Zirkzee-nek viszont ebben az idényben még nem sikerült értelmes megmozdulást sem tanúsítania, amit akár aggasztónak is tekinthetünk.
Apropó Brazzo. Most már igazán kisegíthetné Rummenigge, s hozhatna néhány játékost, mert nem minden edző teszi meg majd azt a szívességet, mint Favre, hogy lehozza a legjobbjait, s fennhagyja a legrosszabbjait.
Ha már szar volt a meccs, legalább izgalmassá tettük. A győztes gól pedig a mérkőzés színvonalához méltóan kabaréba illő volt. A hab a tortán az elmeroggyant kommentátor volt, meg persze Szakértő Szabi, akik nem tudom mit néztek amit ennyire jónak találtak.
Nézem a felállást és azon gondolkozom, hogy vajon Javi játszik Kimmich mellett kp.-n vagy Javi hátul játszik és Tolisso lesz Kimmich mellett és Davies meg szélsőt játszik? Hansi kénytelen bemutatni minden variációs lehetőséget és mindből az jön le, hogy vékony a keret.
Bárhogy tologatjuk azokat akiket lehet hátul is és a szélen is hiányzik valaki aki nem gyengíti a felállást ha rotálni kell. Márpedig a mostani szezon annyira sűrű lesz mind hazai, mind nemzetközi (CL és válogatott) szinten, hogy ahhoz a tavalyi keret se lenne elegendő. Ahogy írtam jelenleg még ahhoz képest is gyengültünk és valószínűleg még tovább gyengülhetünk. Az igazolásokkal pedig eddig is spóroltunk, most meg pláne nem fogjuk szórni a pénzt. A fiatalok beépítése pedig minimum egy-két év.
A BuLi-ban a Hoffenheim féle középcsapatok eddig is ki voltak hegyezve arra amikor velünk játszottak. Most hogy a világ legjobbjának kikiáltott Bayern ellen mutathatják meg, még inkább beleadnak mindent hogy begyűjtsék a skalpunkat és ezzel a sebezhető kerettel kemény meccsek elé nézünk a BuLi-ban is.
Nem tudom, nekem Hudson-Odoi már sok lenne beépíthetőség szempontjából. Hiába ment el Perisic és Coutinho, valójában ketten nem értek egyet, ha az egyet azon a szinten mérjük, ahol a Bayern most áll.
Van kb. azonos szinten játszani tudó és egymást jól ismerő játékosból három: Gnabry, Coman, Sané, továbbá kitolható a szélre Müller. Müller és Sané cserélgethető középen.
Valamit tenni kell Tolissoval, aki a szűrést nem tudja segíteni, de legalább aránylag gólerős. Tehát ha a nyakunkon marad, akkor ő is oda zárkóztatható fel.
Ha nagyon kell, akkor még feltolható ide Goretzka, beépíthető Musiala.
Nem látom a csatárt kiszolgáló támadó harmad olyan hiányosságát, amire egy fillért is költeni kellene.
A csatársorunk már jóval kiegyenlítetlenebb, mert van a nagy Lewa, után a hatalmas űr, majd a vészmegoldások - akár Gnabry, akár Müller, akár Zirkzee. Egy Götze nem csökkentené a szakadék nagyságát, de Lewa hiányzása esetén vele mondjuk könnyebben állhatnánk át két csatáros játékra, s akkor ők ketten tudnának kb. annyi védőt hatástalanítani, mint Lewa egymaga.
Egyértelmű hiányposzt a jobb bekk, pláne, hogy szerinte Pavard se annyira jó, mint amennyire fel van díszítve címekkel, meg játékpercekkel.
Igen, egy vkp. nem ártana. Kérdés azonban, hogy mi lesz Javival és Alabával. Ha legalább az egyikük maradna (s főleg Alaba), akkor azért az nem egy rossz variáció, hogy Alaba feljebb lép egyet, mögé pedig beáll védekezni a Süle-Boateng páros. Ha bármelyikük hiányzik, akkor vagy ott van Lucas, vagy hátrébb lép Alaba. Alaba nem lassú, jól tud együtt játszani Leonnal vagy Kimmich-hel is, szóval összeállna a tengely.
Szóval központi kérdés egy jobb bekk szerzése, meg Alaba megtartása.
Most olvasom, hogy a Bild is ezt pedzegeti, hogy a tegnapi BVB bukó után Hansi beáldozta a meccset, hogy nyomást gyakoroljon a vezetőségre. Ők a két fitneszgép, Leon és Lewy kihagyásában látják erre a jelet. Dest elbaltázása nem vet jó fényt Brazzora, akit épp kezdtem komolyan venni.
Most megint CHO-ról, meg Götzéről megy a téma, meg Max Aaronsról, aki jobbhátvédnek jönne. Vicces, de őt is meg akarja szerezni a Barcelona Dest mellett, ami nyilván full érteletlen dolog lenne, de hát a Barcelonáról beszélünk, szóval nem lepődnék meg.
Amúgy mindegyikkel együtt tudnék élni, annyi, hogy CHO tuti nem fog idejönni back upnak, mert ő játéklehetőséget akar, szóval ő rá nem sok esélyt látok.
A BL-elődöntő után is mondtam, hogy Davies nem igazán oké védekezésben. Neki az fekszik, hogy mehet fel, mint az állat, s utána visszazáráskor kihasználva a gyorsaságát, eredményesen szűr, lassít. (Ezért is nem éltem meg drámaként Perisic távozását, mivel Perisic-szinten nemcsak Coman, Gnabry, Sané tud játszani azon a poszton, hanem bőven-bőven Davies is.) De nem kifejezetten jó arra, hogy a védekező harmadban egy az egy ellen tisztázzon.
Lucas egy sokkal védekezőbb felfogású játékos, akinek viszont a támadásokhoz nyújtott segítsége elégtelen ezen a szinten. Azért is írom, hogy biztosan oka volt annak, hogy Hansi egy totálisan átjátszható középpályát nem erősített meg, hanem a szellősségén pusztán olyan cserékkel próbált segíteni, akiről te is tudod, én is tudom, ő is tudja, hogy a védelemben nem elég, de ezek szerint a két euró kiadásától fázó vezetőséget meg kell róla győzni.
Ami tegnap történt, az azért egy elég sok tényezős játszma együttállásából következett, s valóban úgy van, ahogy írjátok: Faragó Richárd ebből kb. semmit nem észlelt, cserébe 8-10 percenként visongott kettőt a remekül akaró Hoffenheimről, a szimpatikus küzdeni akarásról, meg a veretlenségi sorozat megszakadásáról.
De mik is voltak ezek a tényezők:
- tök sportszerű, hogy nem fogta a fáradságra Hansi, de azért leginkább ez volt a fő indok. Pénteken leghamarabb éjjel kettőkor kerültek ágyba, nem is hiszem, hogy az adrenalintól aludni tudott volna mindenki. Másnap utazás, harmadnap valami minimális felkészülés, majd újabb utazás. Profik, meg minden, de azért ők sem gépek.
- Sané érkezése: Sané minden tekintetben van olyan súlyú játékos, hogy őt be kell járatni, be kell játszatni a támadósorunkba annak dacára is, hogy ez az első hetekben biztosan több kárral is jár, mintha az egyébként teljesen összeszokott Müller-Gnabry-Coman-Lewa szívatná az ellenfeleket. Lehetett több olyan besült összjátékot is látni, amiben Sané volt a hunyó. De szerencsére nem flegma és nem is önző a srác (szemben Coutinhóval, aki még az utolsó hetekben is hajlamos volt elönzőzni a dolgokat), úgyhogy emiatt azért nagyon nem aggódnék. Mai állás szerint igen kemény dió lesz a Sané-Müller-Lewa-valaki négyes ellen játszani.
- Lewa pihentetése: ez a támadósorban is laphúzás volt 19-re. Pont Sané beépítése, valamint Coman hiánya miatt. De legalább értjük, hogy miért mondta Hansi folyamatosan a szuper beállásai után, hogy Zirkzee nincs még kész.
- a középpálya tengelyét már mondtam. Ez volt a meccs kulcsa, ezen bukott el minden. Tök ugyanazt láttuk, mint Kovac idején számtalanszor, s akkor is szidtunk mindenkit: Boatenget, Hummelst, Thiagot, Pavard-t stb. Pedig csak annyi volt, hogy nem találta meg a tengelyen az ideális párost, illetve a páros ideális, egyensúlyi munkamegosztását. Hansi ezt megtalálta és kidolgozta a Thiago - Kimmich - Goretzka trió bármely páros kombinációjában. S most sem lett volna semmi különösebb gond, ha a Kimmich - Goretzka tengely játszott volna.
Bökkenő, hogy nemhogy a tengelynek nincs semmi alternatívája, de Pavard-nak sincs back up-ja, csak Kimmich. (Gondolom, azért Hansi agya felfőtt, amikor kiderült, hogy Dest sincs meg, miközben azért ő is csak egy 19 éves játékos...). Szóval akárki kidől a középpályáról, akkor a szűrésünk egyszerűen elégtelen, még egy Bundes-középcsapattal szemben is. Ezt tegnap stabilizálhatta volna Javi beállításával, de nem tette, s erre gondolom én, hogy tkp. beáldozta egy szakmai próba érdekében a tegnapi napot. (Ami szintén érthető, ha mondjuk Javi már menetkészen be is van csomagolva...)
(Nyilván ha Brazzo képtelen bárkit is igazolni, vagy megint jön valami last minute-es, használhatatlan Odriozola, Cuisance-szerű valaki, akkor Hansi is elkezd variálni. Az pl. járható út, hogy Alabát feljebb tolja védekező középpályásnak. Már ha ő aláír nekünk...)
- Tolisso: ebben az összképletben ő, meg persze Kimmich lett volna a kulcsfigura. Nem tudom, mit láttál Tolisso játékában, de én egy átlagos semmit. Márpedig a fenti tényezők együttese miatt neki olyat kellett volna játszania, mint állat. Egyetlen kipattanóra nem ért oda, nem volt távolija, nem volt szerelése, nem ért vissza az alapvonalunkhoz egy támadással sem, még fault-ja se nagyon volt.
Az a baj, hogy ő nem a tengelybe való, hanem mondjuk Müller vagy Sané helyére, amire viszont nyilvánvalóan kevés. Erőlködhetünk vele, de ugyanaz lesz, mint Renato Sanchezzel vagy Cuisance-szal: megkönnyebbülés lesz, ha elviszi valaki.
Cuisance lép a Leedsbe, úgy néz ki. Viszont Tolisso nem volt annyira rossz tegnap, legalábbis nem volt rosszabb az átlagnál. aki viszont látványosan rossz volt, az Davies. Soha nem zárt vissza, vagy csak úgy tessék-lássék módon, sehol nem voltak azok a sprintjei, amikkel tavaly simán ellensúlyozta a helyezkedési hibáit. És ő még a fáradtsásgra sem hivatkozhatott. Én Lucast játszatnám helyette.
Nem tudom, hogy konfliktusos alapon működött-e (azaz, hogy Brazzonak kb. a képébe dörgölte Hansi), vagy előzetesen egyeztettek róla (s kb. feláldozták a tegnapi meccset, hogy megnézzék: így mi történik), de nagyon feltűnő volt, hogy
a., a pihentetés jegyében eleve a Kimmich-Goretzka tengely megbontásával álltak fel
b., majd amikor Goretzkát becserélte Hansi, akkor sem állt össze a tengely, pedig a baj nem kicsi volt, hanem maradt a pályán a kb. semmit nem érő Tolisso
c., nemhogy a Kimmich-Goretzka tengely nem állt össze, de Javit sem küldte be, s az sem történt, hogy a viszonylag szép számban a cserepadon ülő védők közül küldött volna be valakit (Sülét pl.), s Alabát pedig előrébb, hogy szűrjön.
Tkp. annyi történt, hogy Hansi lemodellezte, hogy milyen az, amikor valami miatt vagy Pavard nem játszik, vagy Goretzka.
Sokkal durvább lett volna, ha azt modellezte volna, hogy egyidőben egyik sem játszik, vagy ha mondjuk Kimmich nem játszhat.
A tapasztalat remélem, elég sokkoló lehet Brazzónak, s leakaszt még valakiket a piacról. Talán még arra is fel kéne hívnia a figyelmet valakinek, hogy úgy kaptunk egy négyest, hogy mindemellett Neuer és Boateng is nagyot játszott...
Egyébként se Cuisance, se Tolisso nem ér egy fabatkát sem, velük egyelőre még a B csapatban sem érdemes számolni.
Brazzo-n kívül mindenki számára világos volt eddig is hogy a keret csak gyengült a CL győztes csapathoz képest. Elment két kölcsön szélső és csak egy jött, védőből egy kölcsönből visszament és nem jött senki és Thiago is elment aki középen fontos volt mind támadásban, mind védekezésben. Bárhogy nézzük bevethető játékosból messze nincsen minden posztra két ember, így lehetetlen egy ilyen szezont ami most következik végigcsinálni.
A Hoffenheim most sem lett a kedvencem, de amit ellenünk kell játszani azt megcsinálták és az időzítés is tökéletes volt a számukra. Érthető hogy nem engedték el a lehetőséget.
Fartagó meg mind a legtöbb kommentátor, arra vár hogy egy meccsben a heroikus drámát láthassa meg és amikor a kiscsapat legyőzi a nagyot, az ideális az ilyen szellemi toprongyoknak hogy kibontakozzanak.
Fejben el vannak fáradva a csütörtöki meccs után. Mondjuk nem ártott volna 1:0-nál visszanézni Müller tiszta tizenegyesét visszanézni és nem engedni az ellentámadást, amiből lett a 2:0.
Ennek a gusztustalan Hoffenheimnek meg geci nagy mákja van, hogy most játszottak velünk.
Brazzo meg remélem elgondolkozik azon, hogy tényleg elég elintézni a transzfszezont azzal, hogy Tolisso meg Süle olyan, mint egy új igazolás. Kell egy jobbhátvéd és egy szélső, mert ez így nagyon szűk, csak hát egy hét alatt nem lehet már nagyot akasztani a piacon.
Faragó meg egész döbbenet, ahogy elhiszi, hogy itt valami hatalmas csoda történt, és a Hoffenheim valami elképesztőt talált ki mára.
Na mindegy, az biztos, hogy Lucas most előrébb van nálam, mint Davies.
3:1-ről a játék alapján már nyerni fog a Hoffenheim teljesen megérdemelten. Az látszik hogy ebben a feszített ütemezésben lesznek problémáink mert nem fogja bírni a keret a terhelést.
Amúgy szerintem most nyernétek. Nekem az a bajom, hogy nagyon durva amúgy is a menetrend, és akkor itt van ez a meccs, amit meg sem kéne rendezni, mert már bocs, hogy ezt mondom, hiszen a BVB nem nyert semmit tavaly, szóval oda is lehetne adni kivételesen a Bayernnek meccs nélkül a szuperkupát. :) Jó, tudom, nem így szokott lenni, fordítva is volt meccs 2012-ben, de akkor is.
Amúgy nyilván az U19-cel vicceltem, de remélem, nagyobb rotálás lesz, mint tegnap.
Mit nehezítene az életeteken az a meccs? :) Soha nem jön rosszul 4-5-öt rúgni a BVB-nek. Ha meg mi nyerünk, az is csak a matematikai valószínűségét növeli annak, hogy tétmeccsen nem fogunk :).