2017. 02. 13. - 09:51
forrás: hirado.hu
Megrovás helyett pénzbüntetést kapott Gergényi
Részben megváltoztatta a tévészékház 2006-os ostroma miatt megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa.
A jogerős ítélet szerint a másod rendű vádlott, Gergényi Péter volt budapesti rendőr főkapítány 400 ezer forint pénzbüntetést kapott, a negyed rendű vádlottnak pedig ki kell fizetnie a 150 ezer forintos bűnügyi költséget.
Jogerősen megrovást kapott a negyed rendű vádlott, a tévészékház védelmére kirendelt rendőri egység parancsnoka. Az első rendű vádlott, Bene lászló volt országos főkapítány, valamint a többi vádlott felmentő ítéletét a táblabíróság helyben hagyta.
Bene László volt országos rendőrkapitány, elsőrendű vádlott (b), Gergényi Péter volt budapesti főkapitány, másodrendű vádlott (k) és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka, harmadrendű vádlott (j) a 2006-os eseményekkel kapcsolatban, elöljárói intézkedés elmulasztása miatt megvádolt rendőri vezetők tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán 2016. november 7-én.
A Magyar Televízió székházának 2006 szeptemberi ostroma miatt az ügyészség három tábornok és 11 tiszt ellen emelt vádat. Elöljárói intézkedés elmulasztása és parancs iránti engedetlenség miatt kellett bíróság elé állniuk.
A vád szerint az intézmény védelmére a rendőri vezetők egy Baranya megyéből kiképzésre Budapestre vezényelt, tapasztalatlan, hiányos felszereltségű egységet rendeltek ki. A rögtönzött kitörési és tömegoszlatási kísérletek kudarcba fulladtak és a tüntetők végül elfoglalták az épületet.
Az ostrom közben 113 rendőr sérült meg, az ezután következő napok tüntetésein pedig további száz. Az ügyészség szerint a súlyos következményeket az akkori rendőri vezetők mulasztásai okozták.
A Fővárosi Törvényszék 2015 októberében elöljárói intézkedés elmulasztása miatt első fokon megrovásban részesítette Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitányt.
Parancs iránti engedetlenség miatt pedig megrovást kapott a székház védelmére kirendelt rendőri egység parancsnoka.
További tizenkét vádlott, köztük Bene László volt országos főkapitány esetében viszont a bíróság megszüntette az eljárást.
A Fővárosi Ítélőtábla ítélete jogerős.