Sziasztok!
Régóta kerestem már olyan topicot, ahol az aranyérrel bajlódók beszélgetnek és megosztják egymással az aranyér kezelésvel kapcsolatos tapasztalataikat.
Sajnos eddig nem találtam, ezért indítom útjára ezt a topicot.
Szeretném, ha elmondanátok javaslataitokat, kipróbált módszereiteket, amivel kezeltétek az aranyeres tüneteket.
Külön kérném azokat, akik már átestek aranyér műtéten, hogy mondják el az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat!
Nagyon bízom benne, hogy tudunk egymásnak segíteni!
Radek
Nekem Óbudán mondták ugyanezt. Végigcsináltam az aranyérrel a háromszori égetést, de még mindig fáj, bár már nem vérzik. Visszamentem, vizsgálat, semmi bajom. Mondjuk itt nagyon kedvesen, és fizetnem sem kellett a kontrollért. És fotó is készült :), tényleg nem látszik semmi probléma. Már korábbi vizsgálatnál is feltűnt az orvosnak, hogy ott is érzek fájdalmat, ahol nem kéne érzőidegnek lenni. Most talán emiatt fáj a heg, más talán nem is érezné. Szerintük ez normális, és sokszor előfordul, hogy annyit szenved az ember arrafele, meg gyulladt is, hogy érzékenyebbé válik tőle. De ha Te vérzel is, az bizos más. Elég pocsék ezzel másik dokit keresni. Ha változik a helyzet, vagy megnézeted mással is, írd meg nekünk is okulásképpen. Mielőbbi jobbulást!
Szeptemberben leltem rá a topikra. Úgy 95 %-ban képben vagyok a hozzászólásokat illetően. Bár az én problémám nem kimondottan aranyérre jellemző, de gondolom "ide való" téma és talán jó a tapasztalatcseréhez.
Közel egy éve van végbélproblémám, székelés utáni állandó fájdalommal, száraz, kaparó érzéssel. Több orvosnál is jártam eredménytelenül, míg végül nyáron rátaláltam a Csatár dorktornőre. Nagyon bíztam benne.
Röviden a digagnózisok, két hetes időközökkel:
proctitis, anopapilla műtét, majd végbélberepedés, caruncula eltávolítás, végül részleges záróizom bemetszés.
Nem jöttem rendbe.
A doktornő eleinte kedves volt, de két hónapja felhívtam, mert igen erős fájdalmam volt és véreztem. A telefonban elég arrogánsan közölte, hogy nem tud velem mit csinálni még akkor sem, ha netán felkeresném. Viszont mivel csak nem javult az állapotom, a napokban felkerestem.
A vizsgálatot az eddigiekhez képest lelkiismeret nélkül és nagyon durván végezte el. Nem kivánom azt az érzést, amikor a pár hetes műtét után felnyomta a rektoszkópot.
Kérdéseimre elutasítóan válaszolt, lekezelő stílusban, miközben egy pillantásra sem méltatott. A vizsgálat után közölte, nem lát semmit, nem kell már visszamennem.
Úgy vettem észre, hogy azokkal a betegekkel, akik előttem voltak kedvesen bánt. Én viszont nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot, pedig ugyanúgy kifizettem a vizsgálatok árát, mint bárki más.
Ezután a vizsgálat után ha lehet, még rosszabbul vagyok!!!
Felháborít az, hogy figyelmen kívül hagyva az állapotomat, még meg is aláz!!! Részemről nagyot csalódtam benne!!!
Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem. Ilyen hálátlan az ember, amikor meggyógyul. :-)
El is felejtettem a sok munka közepette, hogy erre jöjjek, pedig amikor a Csatár doktornő 10 perc alatt rendbehozott, elhatároztam, hogy rendszeresen felhívom a figyelmet az orvoshoz menetelre.
Emlékeztetőül: kb. 8 éve kínlódtam - fájdalmak nélkül! - vérző aranyérrel. (Ami nem az volt.) Akkor vérzett, ha erőspaprikát ettem, vagy alkoholt fogyasztottam (koktél), vagy kemény volt a székletem. Most szeptemberben viszont már az üléstől is vérzett. Soha nem fájt.
Félrediagnosztizálva Longo műtétet javasoltak. Szerencsém volt, hogy nem tetszett az orvos stílusa és nem mentem el, hanem írásban lemondtam a műtétet.
Itt az interneten néztem ki a Csatár doktornő nevét (google keresővel azon az alapon, hogy a betegek mit írtak róla!).
Elmentem, 10 perc alatt leszedte azokat a kinövéseket, amik évek óta fejlődtek egy végbélberepedés következményeként.
És mára már kutya bajom.
Azon kívül, hogy nem tudom megemészteni miért akartak longózni. Ezt sose fogom megérteni!
Tehát amit kérdezel. Soha nem fájt, csak vérzett. Egyre gyakrabban. A doktornő kedves, de nem nyálasan. Korrekt. Magyaráz. Lehet kérdezni.
Oldalfekvésben ügyködik.
Beöntés nincs tükrözés előtt. (Megjegyzem máshol sem volt, ahol ezt aranyérnek "látták".) A beöntés nagyobb műtét előtt szokás.
Mindenkinek bátorságot, több orvosi vizsgálatot, és szerencsét kívánok!
Kösz a gyors választ, de nem hiszem, hogy ez lenne a bajom. Teljesen a bőr alatt van, a bőr elmozdítható felette. Inkább egy nagyobbacska érnek tűnik, csak nem értem, mi oka van ott bedagadni.
Így elmondásra leginkább egy begyulladt szőrtüszőnek hangzik, kis tályoggal, persze látni kellene. Ha zavar menj el egy ambulanciára, ahol megnézik, és ha kell, megszúrják/leszívják, stb.
Kedves Tamás! Úgy tűnik, belülről rendben vagyok, csak túl érzékeny a nyálkahártya. De két napja kívül, kb. 2 cm-re a végbélnyílástól nőtt egy dudor. Kb. 2*1 cm, kemény, de rugalmas tapintású. Körülötte lilás a bőr. Nagyjából elvagyok vele, de ülni fáj, és érintésre erős égő fájdalmat érzek. Ezzel most mit csináljak? Magától elmúlik? Köszi xsd
Semmi különös nem volt. Felfektette az asztalra, kicsit felemeltette vele a fenekét, majd egy picit belenyúlt, hogy megnézze nincs e aranyér. Nem fájt neki egyáltalán nagyon jól viselte, de hozzá kell tenni, hogy nem egy félős-hisztis gyerkőc. Azt hiszem az a titka hogy előre el kell neki mondani, hogy mi fog történni és akkor nem ilyed meg. Szerencsére elmúlt minden, de azért még nem nagyon kap csokit, és mindennap adok neki frissen facsart narancslevet. Valószínűnek tartom, hogy magának okozhatta a sérülést, mert most tanulta meg, hogy egyedül törölje a fenekét, és ez 1-2 nappal utánna jelentkezett.
Voltunk a gyerek sebészeten. Szerencsére nincs a kicsinek aranyere csak egy hámsérülése. A doki paraffin olajat javasolt. Nagyon nem szereti de beveszi. Néhány nap alatt elmút a vérzés, de még nem merek neki semmi olyat adni ami megfogja (csoki, kakaó, banán). Remélem most már minden rendben lesz.
Pedig csak pár alkalom, és megéri, még egyéni edzéstervet is adnak! A mi csoportunkba még egy 70 éves néni is volt! :-) Meg sok hasznos tanácsot is adnak! Én az nlc-n kerestem magamnak partnert hozzá, és egy lánnyal megbeszéltük és mentünk! Menj el, és nem kell egyedül kitalálnod, hogy hogyan is kell csinálni! Nekem segített. Persze nem múlt el teljesen az aranyér, de sok olyan tanácsot kaptam, ami miatt megéri!
Alakulnak a dolgok... Reparont használom, vérzés/fájdalom továbbra sincs... voltam Pesten egy dokinál, aszonta nem komoly, erőlködést kerülöm, tinglitangli edzések mennek :( meg sok kardió, javítja a keringést egyebek között.
A Rutascorbint nem a 60mg (hhhaaaahahahahahaaaaa RDA 100%) c-vitamin miatt szedem.
Olvastam, hogy többen ajánlák az intimtornát. A baj viszont az, hogy én csak egyfajtát találtam, amiben szó sincs az aranyérről ez pedig : Intim torna - A gátizmok gyógytornája c. dvd. A Kriston Andrea félét már nem is lehet kapni, és könyvből nincs kedvem tornázni. Tudna vki segíteni?
Ha komplex kivizsgálásra van szükség, akkor nincs túl nagy választék, leginkább Dr. Németh Attilát ajánlanám a proktológián a VESZ-ben (volt OTI, SZTK, stb), nála egy helyen van colonoscop, UH, ligatura, stb. Neki a legnagyobb hátránya, hogy elég sokan vannak és hosszú az előjegyzés. Ha műtét, akkor az I. Sebészeti Klinika pl. jó választás (persze ebben van egy kis részrehajlás is:) ).
A Reparont nyugodtan használd, amig meg nem néznek, én a több gramm napi C-vitamin mellé Rutascorbint már nem szednék (mert tulképpen az is C-vitamin), és a legtöbbet úgyis kipiseled hatás nélkül. Ha nem alakulnak a dolgok, írj.
napi 5-7 liter víz is megvan, és amennyiben lényeges: anabolikus/androgén cuccokkal nem élek, mega vitamin/ásványianyag kiegészítés és napi több gramm C-vitamin bemegy a szevezetbe.
Ja, jut eszembe, Rutascorbin (ami elvileg az érfalak rugalmasságát növeli vagymi) segít valamit?
Múlt héten engem is utolért... így utólag korábban is készülhettem volna erre, konkrétan jelzés volt az anustól kb 2 centire található duzzanat. Ami "kipukkant" egyszercsak, eredmény egy foltos öltönynadrág :(
TamásD dokinak címzem, az egész topikot elolvastam, úgy látom ért hozzá és debreceni is :)
Helyzet: egyrészt ülőmunkát végzek, ami em tesz jót, mondjuk mindig figyeltem arra hogy fél óránál többet nem üljek folyamatossan, mindig mászkáltam kicsit.
Másrészt "bodyzok". Ezt sajnos hanyagolnom kell most kissé, illetve a guggolás/felhúzás gyakorlatokat - a kedvenceimet.
Szorulásos gondom utoljára kölyökkoromban volt (még 30on innen vagyok), életmódomból kifolyólag étrendem csirkemellből, sovány túróból, fehérjeporból, zabpehelyből, rizsből és zöldségekből áll.
Az az izé nem fáj, néha kicsit húzódik, kétszer vérzett 10 nap alatt, anus körül semmi fizikai elváltozás nincs, 3. napja Reparonnal kezelem. Viszketés, fájdalom nincs és nem volt.
Mindezek mellett k*rvára idegesít, ergo szeretnék minél hamarabb megszabadulni tőle, mert az edzés hiánya elviselhetetlen. Doktor úr, kit ajánlana Debrecenben?
Bár nem gyakori, de aranyeresség előfordul gyerekkorban is. Fájdalom abszolót nincs? Gyerekkorban sokkal gyakoribb a már emlegetett nyálkahártya berepedés. Kétségtelenül lássa sebész.
Szerencsére én eddig megúsztam ezt a kellemetlen dolgot, de most bajban vagyok. Van egy 5 éves kisfiam, akinek kb. 8 napja mindíg véres a széklete. Nem panaszkodik fájdalomra, nincs székrekedése. Kivülről semmi nem látszik a fenekén. Voltunk orvosnál, aki Neogranormon kenőcsöt írt fel. Használtuk becsületesen, de ennek ellenére nem szünnek a tünetek. A doktornő most azt javasolta, hogy keressünk fel egy gyermeksebészeti szakrendelést mert esetleg aranyeres csomó lehet. Állítólag ez öröklődő, és a gyerekem apja régóta szenved ettől. Kérdésem az lenne, hogy hallottatok e már aranyérről ilyen fiatal korban, és hogy egyáltalán aranyérre kell e gondolni így, hogy nincs semmilyen fájdalma.
Köszönöm a válaszod! Én is azért csodálkoztam, hogy nem fáj, mert amikor volt repedésem 3 évvel ezelőtt, bőgtem is rendesen! Várjak még vele, vagy írány a tükrözés? :-(
Hahó. Tüneteid szerintem is nyálkahártya berepedésre utalnak. Az a "darab" vér egszerűen egy alvadt vérdarab lehetett, ami most lesodródott. ELméletileg ezek a fissurák piszokul fájnak, illetve akkor nem, ha már régi a folyamat, és hegesedett egy kicsit.
Köszi, hogy írtál! És neked sem volt fájdalmad, amikor vérzett? A dokinő rendes? Beöntést ad tükrözés előtt? Oldalt fekve csinálja, vagy amit annyira nem szeretek, négykézláb? Előre is köszi a válaszod!
Tudom, hogy nem engem kérdezel, de kénytelen vagyok felhívni a figyelmedet, hogy évekig pontosan ilyen tünetekkel küzdöttem, ami egy régi végbélberepedés következménye volt.
Tegnap kemény volt a székletem, éreztem is rendesen belül. Ma elmentem WC-re, és sajnos erőlködtem, és a WC-be vért láttam! Azt hittem megjött a havi vérzésem, de sajnos a fenekem volt! Azért is lepődtem meg, mert egyáltalán nem fájt. Viszont a papíron egyben egy darab vért is láttam egyben! Olyan volt, mint egy ér. Ez mi lehet? Van olyan vérzés is aranyér esetén, ami nem fáj? A többi vér, friss volt. Amikor 2004-ben volt egy belső aranyerem amit gyűrűztek, az rettenetesen fájt. Ez meg most nem. És a másiknál éreztem is, hogy reped szét, amikor vérzett. Most meg semmi fájdalom! Csak tegnap. Ez most aranyér, vagy más is lehet?
Maraces, hogy vagy? Remélem, jól. Tényleg ennyi volt megoldani a többéves problémádat?
Megpróbálok még egy kört futni. Mostanában ugyan nem vérző, de fájdalmas csomóim vannak belül. Még érzékeny területen, ezért a gyűrűzés nem megy. Krém nem használ sokat. Mit tehetek még a műtéten kívül?
Másodszor mindenkinek szívből ajánlom a következő orvost! Magánrendelés, tehát pénzbe kerül. 5, 10, 20, 40 e forintokra lehet számítani. Utóbbi műtét esetén. De könyörgöm az egészségünkről és a jövőnkről van szó.
Legalább nézessük meg magunkat vele!
Dr. Csatár Éva Budapest, Margit krt 5/B. 316-34-61, 375-08-43
Mindez az interneten is megtalálható.
Most pedig leírom a saját esetemet tanulságul!!!!!!!!
Kb. 8-10 éve mondják különböző orvosok - pl.: gasztroenterológus is - hogy aranyerem van. Ne cipeljek, ne erőlködjek.
Hogy mennyi kúpot és krémet nyomtam ezen idő alatt a fenekembe, és mennyi gyógyteát fogyasztottam, azt elképzelni is lehetetlen.
Véleményem szerint a tapintásos vizsgálat semmit nem jelent!!!!
Augusztus 22-én írtam erre a honlapra elkeseredésemben.
Azután más szakmájú orvosok véleményére alapozva döntöttem el, hogy az empátiahiányos óbudai sebészt nem választom, mert nehezen tértem magamhoz a vizsgálata után, és ha nem érzünk bizalmat, akkor inkább keressünk mást!
Ez egyébként általános szabály.
Higgyék el, ez szolgáltatás.
Ezt követően teljesen váratlanul el kellett utaznom, pedig nem terveztem, és megemeltem magam a bőrönddel. Ezt követően rémálommá vált az életem, annyit véreztem. Sajnos a munkámat nem lehet csak úgy felfüggeszteni. (De ez a téma szempontjából nem érdekes.)
Egyre rosszabb állapotba kerültem, és a napokban elmentem a javasolt doktornőhöz, aki látva hogy véresen húzom a belemet, 10 perc alatt kivágta a kitüremkedéseimet, amik már nagyon fájtak.
Tundniillik nincs aranyerem!
Kívül egy egészen pici ugyan létezik, de az akár egy erős szemölcs, legfeljebb esztétikai ügy.
Mikor ezt közölte velem a doktornő, tényleg úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek. Közben ő kb. 10 perc alatt elvégezte a "műtétet". Fájdalomcsillapítással.
1 órára lefektetett. Kaptam flectort. Azután jöttem haza.
De valójában még most sem tértem igazán magamhoz!!!!! És nem a műtét miatt, hanem azért mert van két tükrözéses, videós leletem a nem létező aranyeremről.
Az egyik lelet III. fokozatúnak, a másik III-IV-nek jelölve és latinul is megnevezve.
Az egyik Óbudáról!
Végbélberepedésem volt, ami az évek alatt növesztett lebenyeket és vérezgetett, majd kitüremkedett. Szegény doktornő nagyon mutogatta, de én csak egyet néztem meg. Olyan mint egy véres vízhólyag. (fisszura áni, krónikus)
Ha megnézitek az "MSD orvosi kézikönyv a családban" című könyvet, - szerintem mindenkinek kellene egy ilyet venni, - akkor szakszerűbb, érthető leírást olvashattok.Nem az a célom, hogy ismertessem, hanem az, hogy felhívjam a figyelmeteket, több orvossal ellenőriztessétek a betegségeteket!!!!!!!!
Anyámnak is volt ilyen a popsijában, de a sebészeti klinikán nem nyúltak hozzá, mert azt mondták idős. (Ez 20 éve volt.) Én hülye, meg azt hittem, hogy aranyeret örököltem.
Még most sem merek belegondolni, hogy milyen lettem volna titánkapcsokkal, aranyér nélkül.
Sajnos, megint itt vagyok. Április-májusban voltam három részletben infravörös koaguláción. Ez belül teljesen megszüntette a duzzanatot, vérzés sem volt azóta. A székelés utáni lila kitüremkedések és a csípő érzés viszont megmaradt. A heg is fáj időnként élesen. Sajnos, két hete ismét be van dagadva belül, 4-5 cm mélységig. Emiatt még hasmenés esetén is erőlködnöm kell, ami, gondolom, nem javít a dolgon. Mit csináljak? Maradt még valami lehetőségem a műtéten kívül?
Teljesen biztos módszer nincs, alapvetően az aranyeres csomó puha, rugalmas tapintatú, vagy ha kemény (mert betrombotizált), akkor fájdalmas. A tumor általában kemény tapintatú és fájdalmatlan. Nézesd meg, ha bizonytalan vagy.