Ami kivált felháborít Béla esetében, az az. Hogy a rendszer tiprószerkezete nagy ravaszul kíméletet mímelve gonosz puhán lépte le, elefántlábát két évtizeden át, 1948-tól 68-ig: haláláig rajtatartva. Nem rántották alá emberfogóval a börtönköztársaság országos alagsorába; még csak Recskre se vitték, követ fejteni. Ehelyett kiverték kezéből a mesterséget, elvették az idejét, fárasztóvá, idegölővé tették az életformaváltást s akkor már nem is az írógépért hanem a deklasszálódás ellen kellett küzdenie. Hogy a hétvégét otthon tölthesse és visszaálmodhassa magát annak, aki volt és aki lett elutazta az életét. Földmíves, segédmunkás, raktáros többnyire olyan telepeken, ahol a munkáshadsereg maga is csíkosban dolgozik; fiókjait titokban nyitogatja, ahol őrzi hermetikus írásait s gyorsan becsapja, ha jön valaki. Lapátot kell kiadni. Bérelszámol. Emberfeletti erőfeszítéssel iparkodik megőrizni hidegvérét, és mindenkivel kedélyes, csak hogy elvegyüljön. De a hétvégére gondol, amikor újra felütheti Jacob Böhmét, Guénont, Herbert Read-et, Hermész Trizmegisztoszt, a Kabbalát beleturkálhat, ami könyvtárából megmaradt. Hétfő, kora hajnalban már vonatra száll: újra Inota, Tiszapalkonya. El tudod képzelni, hogy mindezt az oeuvre-je nem sínyli meg? Az egypártállam tiprásának, aminthogy mindenféle embertiprásnak van egy olyan mértéke, ami a megengedett terhelést meghaladja és az idegrendszer törőszilárdságán túl van. Anteuszi természet volt, értett a megújulás titkos fogásaihoz; de csak azt érte el, hogy nem az ember, hanem a mű roppant alatta össze, a megpróbáltatások terhelését az sínylette meg. Majd minden íráshoz a szépprózától felfele, de kivált a filozófiához (kegyetlenség ezt így kimondani, de az élet az, amely hozzánk ily irgalmatlan mostoha) kell bizonyos viszonylagos jólét, szabályos életrend, tekintélyes magánkönyvtár, mely a körülérő polcokon a szövetséges szellemek befoglaló ölelésének érzetét kelti hogy ne kelljen minden nyomorult segédletért közkönyvtárba szaladgálni. Már 1948 tájt, ha el-ellátogattam hozzájuk, fészkükben kísértett az elszegényedés réme; 49-ben már valósággal éheztek. A Karnevál olvasása közben éreztem először és a Scientia Sacra felületességén, pontatlanságain, nagyvonalúságán, a szöveg germanizmusain és félregépelésein (Béla soha nem javított) akadtam fel minduntalan rajta. A carenzia jelein. Pénz-és időhiány. Utazás-világlátás-kalandhiány. A viszonylagos jólét és a kényelem hiánya. Az újraírás hiánya, az irgalmatlan önmérlegretétel/önkritika hiánya. Az önmagunkba, mint Caput Mundi-ba, mint tévedhetetlen orákulumba vetett hitünk megrendülésének a hiánya. Isteni csoda, hogy ama százlábú, soknapernyős diadalmenet alatt, melynek egyik trónnyergében imbolyogva Lukács György képviselte A filozófiát és a másikban Király István állami adyológus az ideológiát, s amelynek minden elefántlába őt egyszer megtaposta, Hamvas Béla, az ember, megmaradt; s hogy a tiprást csupán a hamvasi életmű sínylette meg.
Most már érted, minden kontroverziában miért kelek olyan hevesen védelmére a gondolkozónak, akivel ily égbekiáltó igazságtalan módra bántak el az istenek noha a bölcseletben antipodusok vagyunk; Hamvas Béla ébresztése az én feltámadásom is. Hála a Vakeset istenasszonyának, Tükhének, aki véle összehozott s máig kiváltságosnak tudom magam, hogy egyike lehettem barátainak. Sok-sok halottam van, de Édesanyám után ezért gyújtok neki elsőnek gyertyát a Jézus-Szíve templomban, mely kőhajításnyira van s Angliában nem szokása a Herkópáternek, hogy kápolnájából kihajítsa az agnosztikusokat.
1951-ben, Inota - Bp. keltezéssel (XII. 24-én, tehát Karácsonykor írta H. B. naplójába: "Weöres S[ándor] árulása - fél év múlva sortüzet ad saját az apjára."
(Ennek a valóságalapja?)
In: H. B. Naplók 1. köt. [Bp.] 2010, MEDIO K. 336. p.
2014. (26. évfolyam) november 18. (kedd) 17.30 óra Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.) Hamvas Béla horoszkópja. A beszélgetést bevezeti: Szécsi András
2014. (26. évfolyam) december 9. (kedd) 17.30 óra Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.) Polaricitások. A beszélgetést bevezeti: László Ruth
Újraolvasgatom. Jobban rácsodálkozok, mint mikor először olvastam. Nem csak az újraolvasás élménye miatt, hanem mert azóta én is, többek között, sok könyvvel lettem gazdagabb. Kíváncsi vagyok és sajnálom, hogy tudtommal nincs sehol összeszedve, hogy milyen könyveket olvasott, azok mely kiadásait rendelte meg. Nem csak miatta, hanem azért is, mert ösztönző lehetne egy ilyen lista magamra nézve is.
A budapesti Hamvas Béla Kör 2014. évi tavaszi összejövetelei:
2014. (27. évfolyam) május 13. (kedd) 17 óra 30 perc Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.) Témája: Taoista kereszténység - a beszélgetést bevezeti: Miklóssy Endre
Ajánlom mindenki figyelmébe Isztray Botond esszéjét, amely a Napút folyóirat 2013/8-as számának mellékleteként (a Káva-Téka füzetsorozatban, 78. szám) jelent meg Ugyanis Hamvas Béla címmel.
Nehéz, tömény írás, de érdemes nekiveselkedni, mert kíméletlen korkritikát rajzol benne a szerző.
Hosszabb, sokkal személyesebb verziója az In memoriam Hamvas Béla c. kötetben található meg.
Nagyon jó lenne, ha ez az írás (kitesz vagy 70-80 oldalt) önállóan megjelenne, mert azon kevés vallomások közé tartozik, amelyek hitelesen és megragadó erővel tudnak beszélni Hamvasról, az emberről. Bizonyára sok könyvkiadóvezető szörfölget erre, és fel fognak figyelni a javaslatomra :)
A Hagyomány c. válogatáskötetben (Hamvas Intézet, 2011) számos írás jelent meg Hamvastól, amelyek az életműkiadásban eddig nem szerepelnek (pl. az Álarc és koszorú).
