Romániában már 1991 óta működik a szélsőségesen magyarellenes és soviniszta nézeteket valló Nagy Románia Párt, amelynek elnöke Corneliu Vadim Tudor, a főtitkára pedig Gheorge Funar, akik elsősorban szélsőséges, idegengyűlölő, magyarellenes kijelentéseikről és tetteikről híresültek el. Ez a párt egészen 2008-ig parlamenti képviselettel rendelkezett és volt idő, amikor a harmadik legerősebb politikai csoportosulásnak számított.
"...akkor a roman sajat orszagaba akarhova be se mehet,:)?,csak amit majd eloirnanak neki,vagy hogy van ez,?"
Mivel te vagy itt ütődöttkém a sokadik nagyon hülye, nem arról van szó amit itt összezagyválsz, mert tetmészetesen a román is bemehet a saját országába bármelyik temetőbe, sőt még a saját országán kívül is, ha éppen ehhez van kedve. Az Úz-völgyében azonban nem ez történt, amit most neked is megpróbálok röviden elmegyarázni, talán feldogod:
Az úz-völgyi temető, egy I.Vh-s magyar-osztrák haditemető, ahol a többségében magyar nemzetiségű katonák mellett, osztrák nemzetiségűek is nyugszanak, románok viszont nem. Mellesleg megjegyzem, hogy a temetőt a magyar állam pénzéből hozták rendbe, ami egyébként az idegen államokban lévő haditemetőkre vonatkozó szerződések értelmében aromán állam feladata lenne. Az történt, hogy ebben a temetőben a románok (dormánfalvi önkormányzat), teljesen önkényesen, az illetékes székelyföldi önkormányzat megkérdezése nélkül egy "román" parcellát alakiítottak ki úgy, hogy 50 hadisírra, amelyekben bizonyíthatóan, névszerint is ismert magyar katonák nyugszanak, román betonkereszteket állítottak fel, és az így kialakított "román" parcellát erőszak alkalmazása mellett, törvénytelenül, egyházi ceremóniával felszentelték. De ez a megnyilvánulás a törvénytelenség mellett nemcsak tiszteletlenség az idegen nemzetiségű elesett katonák emléke iránt, hanem durván sírgyalázó, kegyeletsértő, de egyben otromba történelemhamisítás is...
Ui: A románoknak egyébként kb. 10 km-re arrébb van egy katonatemetőjük, és teljesen érthetetlen (vagy nagyon is érthető?), hogy miért éppen a magyar pénzen rendbehozott magyar-osztrák haditemetőben akarnak "román" parcellát kialakítani, ahol egyetlen román halott sem nyugszik?...
Ja, és próbáld meg elképzelni azt is, ha a magyarok tennének ilyet egy tót haditemetőben, az vajon milyen hatást váltana ki a tót közvéleményben?...
" Kit zavar egy halottaknak állított emlékmü? Miért kegyeletsértö?"
Te vagy a sokadik értetlenkedő - és most finoman fejeztem ki magam -, akinel úgy látszik, hogy fogalma sincs az eseményről, de véleménye azért van. Ezért neked is elmondanám röviden a lényeget:
Az úz-völgyi temető, egy I.Vh-s magyar-osztrák haditemető, ahol a többségében magyar nemzetiségű katonák mellett, osztrák nemzetiségűek is nyugszanak, románok viszont nem. Mellesleg megjegyzem, hogy a temetőt a magyar állam pénzéből hozták rendbe, ami egyébként az idegen államokban lévő haditemetőkre vonatkozó szerződések értelmében aromán állam feladata lenne. Az történt, hogy ebben a temetőben a románok (dormánfalvi önkormányzat), teljesen önkényesen, az illetékes székelyföldi önkormányzat megkérdezése nélkül egy "román" parcellát alakiítottak ki úgy, hogy 50 hadisírra, amelyekben bizonyíthatóan, névszerint is ismert magyar katonák nyugszanak, román betonkereszteket állítottak fel, és az így kialakított "román" parcellát erőszak alkalmazása mellett, törvénytelenül, egyházi ceremóniával felszentelték. De ez a megnyilvánulás a törvénytelenség mellett nemcsak tiszteletlenség az idegen nemzetiségű elesett katonák emléke iránt, hanem durván sírgyalázó, kegyeletsértő, de egyben otromba történelemhamisítás is...
Ui: A románoknak egyébként kb. 10 km-re arrébb van egy katonatemetőjük, és teljesen érthetetlen (vagy nagyon is érthető?), hogy miért éppen a magyar pénzen rendbehozott magyar-osztrák haditemetőben akarnak "román" parcellát kialakítani, ahol egyetlen román halott sem nyugszik...
Ja, és próbáld elképzelni azt, ha a magyarok tennének ilyet egy román haditemetőben, hogy az mennyire lenne helyes? Gondolom ezt azonnal helytelenítenéd te is, és jogosan, mivele nem lenne más mint kegyeletsértéssel összekapcsolt aljas provokáció...
"Hiába írtunk mi alá barmilyen szerződést ha úgy érezhetik, joggal, hogy közben az ott élőket batoritjuk ennek ellenkezojere."
Hogy Románia valamit is "jogosan" érezhet a magyar kisebbség és az anyaország egymáshoz való viszonyulásában, az erősen megkérdőjelezhető, ugyanis ő ugyanazt teszi a más országokban élő románokkal, mint amit a magyar állam az elszakított nemzetrészeivel. Tehát ebben az esetben Románia semmit nem vethet a magyar állam szemére. Az meg, hogy Rrománia fél, és a félelmei paranoiás kényszerképzeteket szülnek, az az ő problémája. A tolvaj, a rabló ugyanis mindig fél és aggódik a lebukás miatt, mivel a sötét lelke mélyén tisztában van azzal, hogy amit tesz, az bűn. Így aztán a paranoiája is egyre jobban elhatalmasodik rajta.
Talán, ha Románia tisztességesen bánna az uralma alatt élő magyarokkal, és magadná nekik azokat az őshonos kisebbségeknek járó jogokat, amelyek biztosítanák a megmaradásukat és fejlődésüket, akkor esetleg a beteges kényszeképzetei is megszűnnének...
"A történelmet nem lehet visszacsinálni, de tanulni lehet(ne) belöle."
Én is ezt mondom: előre kell tekinteni. És a minél közelebbi jövőben minél teljesebb mértékben helyre kell állítani a nagyobb, erősebb, gazdagabb, jelentősebb Magyarországot, amilyen a múltban volt. Ez a tanulság. Nekünk legalább van múltunk, nem úgy, mint ezeknek a környező csinált országoknak, amik legfeljebb mocskos partizánoktól számíthatják a történelmük kezdetét. Mi tudunk hová visszatekinteni, van alapunk, amire építkezhetünk.
Ott van 10 kilométerrel odébb a román katonák temetője....akkor a roman sajat orszagaba akarhova be se mehet,:)?,csak amit majd eloirnanak neki,vagy hogy van ez,?
Bekattantak gyülekezete. Valhogy ki kell adnia a dühét, mindegy a keret: lehet foci, politika, vagy vallás, lényeg hogy ütni akar, dulakodni, ordibálni.
Inkább mint otthon az asszonnyal, vagy kisgyerekkel.
*Ha tiszteletben tartanák, akkor már régen haza mentek volna. Kit zavar egy halottaknak állított emlékmü? Miért kegyeletsértö?
Ott van 10 kilométerrel odébb a román katonák temetője.
Vajon mit szólnának a románok, ha a csíksomlyói búcsú után odamenne 2-300 ezer magyar, és abban a temetőben emlékeznének meg a magyarokról, emlékművet állítva, valamint a román sírokat összetörve, a temető bejáratát elpusztítva, ahogy a románok tették a magyar temetővel?
szerintetek hogy fogják majd orbánék megideologizálni azt, amikor két "keresztény kultúrájú" ország egymásnak esik, lásd a konfliktust a trianoni elcsatolt területek miatt romániával, ukrajnával? (de lehetne más példákat is hozni).
A magyar kormány ezért tiltakozó jegyzéket adott át, és péntekre bekérették a külügyminisztériumba a budapesti román nagykövetet. Csakhogy a diplomata „felsőbb utasításra hivatkozva” egyszerűen nem ment el, ami példátlannak számít a diplomáciában.... nem mondanam:)
A birodalom* a katalánokért sem szólt egy árva szót sem. Üthették agyba főbe a spanyol rendőrök. Megtilthatták, hogy a népszavazáson részt vegyenek... Hol volt Sargentini? ''Demokratikus jogok, meg kisebbségi jogok'' Bla-bla...Bezzeg ha leszbi-buzi banda lennénk, már a kék sisakosok védenének.
A Regátból átbuszoztatott szőröstalpú provokátorok ezek. Ilyen gyáva a hatalom, hogy velük oldja meg a piszkos munkát. Mint '90-ben Marosvásárhelyen a bányászokkal, ugyanezt tették ezekkel a 2 bites ultrákkal.
Nem tudom, hogy jól értettem e , hogy Mon havonta (vagy naponta?) 6 ember lábát vágják le orvosok, a legtöbbet Európában. Szted mennyi ideig természetes a nyavajgás, és mikortól elvárható a megbékélés a helyzettel?