FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Basszus, az elég durva. Mármint, hogy leplezd az érzelmeidet, ne tünjön úgy , hogy zavarban vagy, beszélj a témáról, de ne mondd el azt a rengeteg sok dolgot, amit tudsz róla.
Hétfőn angolon (egy barátnőmmel járunk egy fiatal lányhoz, felsőfokú kellene..) szóba került... elém tett 2 képet, az egyiken egy nagy darab férfi evett hatalmas hamburgert, a másik pedig egy rajz volt: sovány lány áll a tükör előtt, kövérnek látja magát. Igyekeztem az első képről beszélni, de muszáj volt a másikról is... Órákat készültem erre, hetekkel ezelőtt, azóta már abban reménykedtem, hogy megúsztam, és nem fog szóba kerülni, de sajnos mégis... Semmi nem jutott eszembe, a szókincsem hirtelen kb. 0-ra redukálódott, nyökögtem... mondtam pár szót... szerintem úgy tűnhetett, hogy nem készültem, vagy nem tudom... annyira arra koncentráltam, hogy ne látsszon rajtam semmi. Ezek után barátnőmnek kellett volna beszélnie róla, Neki se nagyon ment (tudja, mi van velem). Kellemetlen helyzetek voltak, számomra furcsa, vagyis inkább rosszul eső beszólások ezzel kapcsolatban a tanár részéről (akit egyébként nagyon szeretek). Kinyögtem, hogy "self-induced-vomiting", mondta, hogy "nagyon jóóó!"... én már eating disorder helyett disaster-t mondtam, szóval volt ott minden... kérdezte, hogy tudom-e a kettőnek a nevét... néztem rá, mintha azt se tudnám, miről van szó... mondta, hogy segít, az egyik 'a'-val kezdődik, a másik meg 'b'-vel... Kimondtam... alig bírtam... Nem tudok szembenézni vele, nem hogy beszélni róla, főleg olyannak, aki nem tudja, hogy ez engem igencsak érint... Titkolom. Nem akarom, hogy még többen megtudják.
Nosztalgiázzatok velem! A 60-a évek híres angol filmje volt a "Tanár úrnak szeretettel" a "To Sir With Love", melynek címdalát egy Lulu nevű lyány énekelte. 5 hétig tartotta magát a brit slágerlista élén olyan időkben amikor a Beatles tarolt mindent.
Timi, nyugi, nálunk mindenki 7 évesen megy suliba, szóval 19 évesen érettségizik. Nem mondom, szarul érzem magam 19 évesen, de nem a világ vége. Hidd el, majd 20 év múlva a csihány sem fogja tőled megkérdezni, hogy hány évesen érettségiztél. Dorcsinak meg nagyon igaza van. Látod, ő is annyit halasztotta a kórházat, nem hozott sok jót. Adj már egy esélyt magadnak, meg a gyógyulásnak. Szeretettel, Kaszi
nem tudom, lehet, hogy ezért most meg leszek kövezve, de egy csomószor én is röhögve beszélek arról, hogy mennyit ettem egy nap... utána legtöbbször mondjuk jön az, hogy basszus, az úgy nem jó, tényleg kevés volt, ezt nem pozitívan kell felfogni, blablba, de képtelen vagyok hagyni magam állandóan mélypontra kerülni azért, mert keveset ettem. inkább mondjam el mosolyogva párszor, mint mindig bőgve...
nem tudok halasztani egy évet, így is 19 évesen fogok majd érettségizni... max. magántanuló tudnék lenni, de úgy meg azon akadnék ki, hogy egy hónap alatt mégis hogy kéne megtanulnom egy éves anyagot.
tényleg tök jó lenne, ha végre kimásznék az evészavarból, de nem tudok itthagyni csapot-papot. meg mondjuk talán még azt sem tudom, képes lennék-e elvonulni egyedül, a barátaim nélkül..
sztem néha eljutsz oda,hogy muszáj beszélni,vagy megkattansz (pl amikor már csak nevetve meséled,hogy előző nap 1.5 almát ettél...)néha jó rápakolni idegenekre,aztán soha többé nem találkozol velük,mindenki megy a saját útjára és kész.nem számít mit gondolnak rólad vagy hogy elmondják-e a barátaiknak.
Timi, ez úgy megy, hogy valami központi számon felhívod a Tündérhegyet, és kérsz egy időpontot szombatra (akkor vannak a felvételi beszélgetések), és akkor 1-2-3 hét múlvára behívnak. És tudnak segíteni, ha együttműködsz. Szerintem az életed fontosabb a sulinál, úgyhogy halassz egy évet és gyere. Ezt halál komolyan mondom. Te is mondtad, hogy még mindig benned van a betegség. Itt tudnak segíteni. Az életed a tét.
2 barátnőm mesélte, hogy egy kirándulás alkalmával, reggeli közben az ő asztalukhoz ült az idegenvezető. 24-25 év körüli nő. Nagyon keveset evett, kérdezték tőle, hogy ő csak annyit fog-e enni, és mondta, hogy igen, és még az is nagyon sok... és elkezdte elmesélni, hogy anorexiás... Mondta, hogy neki az volt a fordulópont, amikor leálltak a szervei, és akkor határozta el, hogy ő mégis élni akar. Előző nap pl. 1,5 almát evett. Nevetve beszélt mindenről, de közben azt is hozzátette, hogy tudja, hogy soha nem fog meggyógyulni. Hogy tudta ezt elmondani? 2 idegennek, ráadásul... Lehet, hogy arra gondolt, hogy velük úgyse találkozik többet, mindegy mit gondolnak, és legalább megoszthatja valakivel...?
