Gondolom nem kell bemutatnom őket, az első magyar női MTB csapatról van szó. Ide írhattok, ha bármilyen kérdésetek van a csapattagok felé, szeretnétek csatlakozni, vagy "csajos" bringa építéséhez, lányok véleményére vagytok kiváncsiak.
Era, szerinted mennyi idő alatt tekerjük le a távot ? Én a merevvel megyek, viszont annyi előnye van, hogy könnyebb mint az össztelós. A rugóstagot 2 hét mulva igérik. Ja, és Bakony térképem van, tehát Paul viheti a tiéteket !
A 7 órás rajt az még hagyján, de utána a 7 órás bringázás! :))
Én egy Gázló után komolyan feküdtem az árokban Veszprém és Felsőörs között. A TT még csak lement valahogy, de utána lejutni Csopakra a családhoz már komolyabb kihívás volt. :)
Sziasztok! A szerda már nem jó nekem, mert úgy néz ki, hogy csütörtök reggel utazunk Ausztriába.
Jaja, a Rákóczin mi is jó sokat álltunk, egész pontosan 3,5 órát! Nem semmi. Igaz, ebből máris tudom, hogy egy helyen leültünk kólát inni 20 percre, majd én defektet szerelni és enni fél órára, aztán megint enni 20-30 percre. Ez máris másfél óra.
Igen ez a 7-órás indítás eléggé demoralizáló :( Jó sok lámpát viszek, így nyugodtan kint ragadhatunk az erdőben. Legalább megemelkedik egy csöppet az adrenalin szintünk :) Már hiányom van belőle....
Igen, zömmel Bp.-en élünk vagy a környékén és hétköznap is tekerünk ki-ki szabadideje szerint. Tehát egy rövid 3H vagy Janihegy, Római, Lupa stb. Hosszabb túrákra zömmel hétvégén jutunk el, mivel mindenki robotol hétközben.
Jó olvasni, amiket irtok a Zemplénről:-) Nagyon klassz lehetett.
A Gázló TT is biztos jó lesz, bár már bizonyos pontjai (Bakonybél és ami utána jön)nem lesznek ismeretlenek, mert már voltam arra 2x, de nagyon szép és bármikor elmegyek arra még jó párszor.
Mi is tekertünk tegnap egy jót, Kap-hegyen és környékén. Kicsit hosszabra sikerült, mint gondoltuk, de megérte... Ma 'enyhén' fáradt vagyok, de sebaj, majd alszom az éjjel. Ti tekertek ilyenkor hétköznapokon is? Mind pestiek vagytok? Vagy csak itt éltek Pesten?
Valóban az útvonal néhol embernemjárta susnyásban vezetett ember magasságú csalánosban, sipákoltam is rendesen nagy magányomban:) Igen izgalmas volt nekivágni egyedül, de a térkép kisegített, habár egyszer kétszer tekertem egy két km pluszt, de gondoltam az irány jó, majd csak kilyukadok valahová! És így is lett :) Időnként elgondolkodtam azon, hogy ha valami bajom történne, vajon mikor találnának rám, mert a fele távon egy lélekkel sem találkoztam. Viszont amikor végül igen, annyira megörültünk egymásnak, hogy végig együtt mentünk. Jó kis túra volt :)
Tényleg remekül sikerült a Rákóczi TT. Szép időnk volt.
Nati egyetlen nőként teljesítette a hosszú távot és ezért szép elismerést kapott.
Edit a műtét óta most először indult a hegyek közé és egyből végig ment a 25 km-es távon. Szép teljesítmény, főleg, mert egyedül tette meg azon az ismeretlen területen, ahova olyan nélkül nem is érdemes menni, aki nem ismeri az útvonalat.
Mi Paullal tök jól mentünk, mármint magamhoz képest. Ahhoz képest, hogy szerintem nem is pihentünk, az óra azt mutatta, hogy bizony 3 órát ácsorogtunk és 9-et tekertünk. Akkoris csak 5 km/ó volt az átlag sebesség. :)
Volt nálunk GPS, meg túrista térkép is, amire szükség is volt, mert a GPS nem mindig adott egyértelmű irányt.
A TT pont olyan volt, amire számítottam, tájékozódós, tekerhetetlen, bringaemelgetős és gyönyörű.
köszönöm a leveledet. Remélem jól sikerült a zempléni tekerésetek.
Sajnos erre a tekeérsre nem tudtam elmeni, de úgy néz ki, hogy a szombati Gázlón ott leszek. ha minden jól megy...
A héttel kapcsolatban, nekem sajnos a kedd biztos nem jó, de a szerda igen, ha Ti Nektek is jó még az esetleg! A Római part nekem kicsit messze van (a Kodály köröndnél lakom) és a bringám sincs Pesten, nem tudtam felhozni tegnap, így nem tudok kitekerni se oda. Ezélrt sajno saz ismerkedős tekerés se jön most össze:(
De ha cukis déltuánt szerveztek, vhol bentebb a városban akkor nagyon szívesen elmennék:-)
Ha vmiért még se jönne össze a hét, akkor Veled a Bükk Maratonon biztos találkozunk, bár nem talákoztunk még, így nehéz lesz felismerni egymást:-)), de azért próba cseresznye...
Szóval remélem tényleg mihamarabb tudok majd találkozni Veletek, vagy a héten vagy a Gázlón vagy a Bükk Maratonon.
Nagyon örülök, hogy felkerestél minket, és nagy örömmel találkozunk veled. Sajna most hétvégén pont nem jó, én is utazom a csajokkal a Zemplénbe, de talán jövő héten, hétközben csinálnánk valami cukis délutánt. A keddet céloztuk be, este 6-tól a Római parton. (vagy csak simán kiülnénk a Bíbicbe). Mit szólsz hozzá? Nem tudom, hol laksz, talán még canga se kell ahhoz, hogy kigyere.
Aztán elutazom 2 hétre, szal a többi taliról én sajna lemaradok, de legkésőbb a Bükkmarcin találkozunk bár most nem emlékszem, mit írtál: mész-e oda vagy sem.
Majd írd meg ide, hogy jó-e neked ez a jövő heti időpont, vagy akár egy ismerkedő tekerésre is elmehetünk kedden vagy szerdán délután.
Első blikkre úgy gondolom, hogy megfelelek a feltételeknek:-), ami igazán nagy örömmel tölt el:-))
1) a női nemhez tartozok, Zsuzsa a becses nevem:-)
2) van bringám és IMÁDOk tekerni;
3) úgy tudom, hogy aranyos, jófej vagyok:-))) A barátaim legalábbis annak tartanak... :-) Remélem majd Ti is ezt fogjátok gondolni, ha adtok rá lehetőséget:-)
Nagyon szívesen találkoznék Veletek, akár a verseny előtt is, már csak azért is,mert a legközelebbi verseny, amire tudok menni az a Bükk Maraton lesz.
A bicajom sajna általában vidéken van, de akkor most felhozom, hogy ha úgy alakul tudjak Veletek tekerni. De a cukikat is nagyon szeretem:-))
Szóval, ha mentek jövő héten bárhová, akkor írj nyugodtan, hogy mikor hová merre meddig és ott leszek én is, remélem:-))!
A csapatunknak nem az a célja, hogy minél többen legyünk, hanem a jó hangulat.
Azt szeretnénk mutatni a világnak, hogy bicajozni jó, még a maratonokon is jól érezzük magunkat. Nem kifejezetten élvonalbeli versenyzőket keresünk. Az sem baj, ha a mezőny hátsó részével futsz be, csak legyen benned valami amitől végig csinálsz akár egy 24 órás váltó versenyt.
Jópofa, vagány csajokból áll a csapat, akik szívesen találkozunk nemcsak a versenyeken, hanem hétközben is, akár tekerve, akár csak cukiba beülve, bringázva, de volt már hogy a Margit szigeten jógáztunk.
A lényeg, hogy vegyünk részt a kihírdetett eseményeken.
A kapcsolatot eszméletlen sok e-mailen keresztül tartjuk.
Éppen most hétvégén megyünk a Rákóczi TT-re a Zemplénbe, a következő hétvége a Gázló TT. De emellett van, hogy közös bringás túrán veszünk részt.
A csapatban erőnlét szempontjából nagy a szórás, a rövid távtól a hosszútávig indulunk a versenyeken, de ennek ellenére nagyon jól tudunk együtt túrázni. Nem hagytunk még el senkit sem. :)
Szóval a lényeg, hogy minél előbb megismerhessünk személyesen is.
Az elsődleges feltétel, hogy a női nemhez tartozz :) Gondolom ennek megfelelsz. A másik, hogy legyen bringád és szeress is bringázni. A harmadik, hogy aranyos, jófej emberke legyél :)
Tehát a javaslatom a következő : A legközelebbi versenyen ne fogd vissza magad, hanem nyugodtan gyere oda hozzánk, tudtommal egyikünk sem harap, jól megnézünk magunknak, és megbeszéljük a részleteket. Viszont ha türelmetlen vagy, akkor gyere velünk a jövő héten egy kis tekerésre vagy cukizásra.
nem is tudom, hogy kinek kellene ezt címeznem és hogy hogy kezdjek bele, az a legegyszerűbb, hogy ha rögtön a lényegre térek: azt szeretném megkérdezni,hogy lehet-e csatlakozni hozzátok? És ha igen, akkor milyen módon? Milyen feltételei vannak stb...? Én is nagyon szeretek tekerni, mondhatni az egyik 'lételemem'.:-) Mostanság kezdtem azt el, hogy benevezek a maratonokra és ott láttalak Titeket is. És jött az ötlet, hogy mi lenne ha...
Csengetnek. A házigazda ajtót nyit. Az küszöbön egy kicsike halál áll. Úgy 20 centi az egész, különben minden stimmel : csuklya, kasza, csontváz... A házigazda elkezd pánikolni - Jaj Istenem, jaj, jaj ! Mire a halál - Nem kell besza@rni ! A tengerimalacért jöttem.
Miért? Valóban szúnyog, csalán, keresztbe tett gally mentes ez a TT ? Laboratóriumi körülmények :) Idén én is kipróbálom. A Gázlón 90 kilcsi a rövid, nem ?