Most keveredtem csak ebbe a topicba és nem tudom, Te még itt vagy-e egyáltalán. De érintettként - az érettebb, de még nem matuzsálemi korú nők nevében :) - mondom, köszönöm a novelládat és megerősíthetem, ezek a kapcsolatok egészen fantasztikusak, ha két összeillő ember kerül helyzetbe. És minő véletlen, ilyenkor a korkülönbség szóba sem kerül vagy ha igen, pozitíve, mert egészen más élmény az, ami mozgatja a kapcsolatot. A szex persze elsődleges, de nagyon szorosan ott van mögötte vagy mellette az a fajta szellemiség, amit csak egy érett partnert tud adni és belevinni a szexbe is, ezt nem lehet egy napon említeni egy tini csaj önző egysíkúságával. Mindez persze akkor jön csak létre, ha egy fiú nem úgy áll a dologhoz, hogy "brahiból ezt is kipróbálom", hanem fogékony arra a fajta testi és lelki érettségre, ami egy új világot nyithat meg előtte.
Életem legszebb szerelmi története egy nálam 20 évvel fiatalabb fiúhoz kötődik, ennyit a személyes érintettségről.
Örülnék, ha megszólalnának olyanok bármely oldalról, akik szintén személyes tapasztalatokkal rendelkeznek, ugyanis erről akkor lehet igazán beszélni, ha valaki tudja, milyen is belülről.
Hm. Pedig ugy hallottam, hogy az Erintes-en elegge eselyes volnal a keresgeleseddel.
Persze ott se ugy megy, hogy beirod a reglapodra, hogy 23 eves vagy es erett holgyeket kedvelsz, es ezek utan tolongananak a postaladadban az ajanlatok. Hanem ott is - mint minden mas helyen - a pasiktol varjak el a kezdemenyezest, az *ajanlat-tetelt* es persze ott is, - mint minden mas helyen - feltetel a kolcsonos rokonszenv is.
Szerintem erdemes volna visszaterned, es ismet probalkoznod.
Cáfolom, hogy a hölgyek legtöbbje fizetős lenne. Ne is reménykedj, hogy így külön keresethez jutsz :-)
Félre a tréfát, legfeljebb elvétve fordul elő azon a honlapon prosti, de azt könnyen ki tudod szűrni. Az abszolut túlnyomó többség free, csak győzd a szelektálást, oly' sokan vannak, akik fiatal kanokat keresnek egy kis kamatyolásra, vagy komolyabb kapcsolatra.
milyen értelemben fogtam mellé? a hozzászólásom érdemi része természetesen rocconak szólt, csak éppen megnéztem a neki ajánlott linket is,a zért erre nyomtam a replyt...vagy mi a kifogás?
Atyamária, hogy ott micsoda banyák vannak. az ember akármerre jár, szebbnél szebb érett nőket lát, nagyon nagy gáznak kell lenni, hogy csak így működjön.
Szerintem inkább nézzél ki magadnak a környezetedben egy hölgyet aki tetszik, és hajts rá, fiatal barátom. Működni fog, hidd, el, csak győzzed. Önbizalom! :)
Egy harmincas nő egyáltalán nem minősül érett hölgynek (no persze egy kisfiúhoz képest idősebb, de az még nem az érett korúság ideje).
Mellesleg ez egy fórum itt (beszélgetések helye), ha te meg inkább társkeresésben utazol, akkor inkább térj be olyan helyekre (például: www.erintes.hu) ahol fotóval és életkori megjelöléssel vannak jelen az érdeklődők. Ott hamarabb akad olyan, akit tűzbe hozhatsz.
nekem már nem egy kielégítetlen idősebb férjes partnerem volt már aki elégedett volt velem, de neked nyilván egy hatalmas farkú adonis a férjed azért vagy ilyen önelégült és nagyképű :)
Mert nem sok nevetségesebb dolgot tudok elképzelni, mint amikor egy pasi azt várja hogy majd a nők írogatnak Nekik! Ráadásul "Tűzbe hozlak tárggyal" :-) Az érett 30-35 közötti hölgy pedig valami hasonló lehet, mint a "20-22 éves taknyosorrú úr".
sziasztok, ha van olyan érett 30-35 közötti hölgy aki szeretne kellemes időt eltölteni egy 22 éves tuti ápolt sráccal írjon a mailemre "tűzbe hozlak" tárggyal ;)