Umo-- én is igy vagyok vele valahogy. Csak én annyit jegyeznék meg, hogy WAnak két olyan műve van, amelyek nem sorolhatóak a többi közé. Az egyik A funtineli boszorkány, a másik meg a Kard és kasza. A többi regény mondhatni egy sémára épül, de persze mindenik külön-külön a maga nemében megfogható és értékelhető.
- Tudod, milyen az, amikor egy ház üres? Félelmetes az. Az ember áll benne, és érzi, hogy a ház nem él. Nem él. Halott. Üres.
- A falak hidegek, és... hiányzik róluk valami. A dolgok ott vannak mind, de... nincs értelmük. Fölöslegesek. Idegenek. Igen, ez az: idegenek. Minden idegen: az asztal, amit magad faragtál, a pad, az ágy, amin... Minden. A polcok, az edények, a küszöb. A gerendák repedése, a pókhálók, az a sok megszokott apró jel, ami van egy ilyen házban, s ami addig éppen meleggé tette a házat, otthonná, azzal, hogy ott volt... Nem tudom, megérted-e, amit mondani akarok. A ház egyszerre hideg lesz. Olyan hideg, mintha nem is lakott volna ember soha benne. Mintha nem is lehetne lakni benne, olyan hideg. Szinte hallja az ember matatni a kísérteteket. Motozni a gerendák lelkében. Valahogy olyan az, mintha ellenség lenne az ilyen házban, idegen ellenség, rossz. Igen: rossz. Rossz és félelmetes az ilyen ház, amelyik üres. Amelyik nem úgy üres, hogy nincs benne semmi, hanem úgy üres, hogy volt valami benne... érted? És egyszerre csak nincsen. Nincsen. Nem tudom, érted-e ezt, de így van.
(Wass Albert: A funtineli boszorkány, II. Kunyhó a Komárnyikon)
Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.
Hontalan vagyok,
mert hirdetem, hogy testvér minden embers
hogy egymásra kell leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok,
mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok,
de vallom rendületlenül, hogy ő az út s az élet
és maradok az úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.