Keresés

Részletes keresés

atty707 Creative Commons License 2012.11.15 0 0 5156

Attól még gondokat okozott a közlekedésben. Egyébként ebben az esetben nem az a baj, hogy a buszok miatt nem lehetett közlekedni, hanem az, hogy a frissen aszfaltozott részt marták fel újra. Ilyen alapon a 139 "balesetét" (Egyetem tér) is értelmetlen volt kirakni, hisz már kimentették a járművet, szemlátomást komolyabb kár se történt benne. Attól még mindkét eset szomorú, és sem a társaságod, sem a járművezetők nem hibáztathatók (véleményem szerint). Nem úgy az útbontás/"építés" kivitelezője, akinek biztosítania kellene a megfelelő közlekedőkörnyezetet. Itt a másik példa:

http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/3313_2_es_villamos_a_nagy_ugratos#.UKUbZuduHL4.facebook

Botrányos, ahogy a Dózsa György-Nádor utca "kinéz", gondolom a Ti dolgotokat se könnyíti meg, arról nem is beszélve, hogy a járművekben is komoly szerkezeti károkat okoznak. (Nem egy csuklós! buszról hullik a belső burkolat.) Mindezt egy olyan villamosvonalért, amely sosem lesz kihasználva, így a belefeccölt összeg se térül meg sosem. Azt sem értettem sosem, hogy a "kivitelezőnek" miért kellett átadni az egész vonal hosszát egyszerre, ütemesen kellett volna a várost szétbombázni, ahogy kultúrországokban történik. De ez már más téma...

 

Előzmény: picurka33 (5155)
picurka33 Creative Commons License 2012.11.15 0 0 5155

Minek teszel fel olyan írást, ami már rég ideje múlt! Egész délután normálisan lehetett járni! Mielőtt megkérdezed, hogy honnan tudom, onnan hogy 32-est csináltam egész nap!

Előzmény: Ricsi89 (5154)
Ricsi89 Creative Commons License 2012.11.14 0 0 5154

A Hatvan utca és a Bethlen utca sarkánál, ahol már le volt aszfaltozva az előzőleg felmart út, most megint felmarták és jó kis torlódást okoztak ezzel. Sokkal mélyebben lett felmarva, a buszok nagyon lassan mentek csak át rajta, és emiatt, meg a busz nagy helyigénye miatt nem tudtak addig menni, amíg a busz be nem fordult. Persze mellette még aszfaltoztak is. Ismét! Nem kevés autó állt a bethlen utcán, hogy tovább tudjon menni. Mondjuk én az ilyen felbontjuk a frissen aszfaltozott utat dolgon már meg sem lepődök. Ez magyarország, mi másra számítottunk? :)

marky-511 Creative Commons License 2012.11.14 0 0 5153

Kizárt, most újítják fel. Szerintem már nem fizetnek az oszlopreklámért, és levették.

Előzmény: by-169 (5150)
Törölt nick Creative Commons License 2012.11.14 0 0 5152
by-169 Creative Commons License 2012.11.13 0 0 5151

Kishegyesi út a Tesconál.

Egy másik gödör itt még akadálytalanul megy a forgalom.

by-169 Creative Commons License 2012.11.12 0 0 5150

Mester utcán szerelik le a lámpáról a metrós táblákat. Bezárt a metró?

norbertos Creative Commons License 2012.11.11 0 0 5149

"Reggel nem mentek a kijelzőK."

 

Ha mennek sem érnek sokat! :(

Előzmény: by-169 (5146)
Ricsi89 Creative Commons License 2012.11.11 0 0 5148

Rohadt sok értelme volt akkor leaszfaltozni, ha utána meg kivágják...

Az előző nem működő kijelzőre pedig, én még sosem láttam működni, mindig ezt írta ki, amikor arra jártam. :D

Előzmény: by-169 (5147)
by-169 Creative Commons License 2012.11.11 0 0 5147

Frrisen asztfaltozott kerékpár útból kiátak egy darabot a Segner téren. Vakvezető lesz benne.

by-169 Creative Commons License 2012.11.11 0 0 5146

 

Reggel nem mentek a kijelző.

 

Van itt pénz. 4-es troli csuklósban vasárnap reggel.

 

by-169 Creative Commons License 2012.11.10 0 0 5145

Már kivan ásva egy jó nagy gödör a Pesti úton segner tér irányába a belső sáv melett a lámpa előtt.

Előzmény: marky-511 (5144)
marky-511 Creative Commons License 2012.11.10 0 0 5144

Van link, csak fekete betűre sikeredett. A Pesti - Kishegyesi sarkon lesz megint feltúrás. Nem mintha a bicikliút nem lett volna elég.

Előzmény: Yooha (5142)
vanyi94 Creative Commons License 2012.11.10 0 0 5143

Valami szabály nincsen arra, hogyha egy busz sokat késik, akkor nem kell első ajtózni? Mert ma jöttem haza a 19-essel, ami alapjában 10 perc késéssel érkezett meg a Helyközi autóbusz-állomás megállóra, s mire kiért a Szalók utcára, már 15 perc késést szedett össze, vagyis még 5 percet felszedett. S ez nem fogható se a 4-esre, mivel nem volt dugó, és a sorompóra sem, mivel nem is jött vonat. S mindegyik belvárosi megállóban nagy volt az utascsere, de a sofőr megvárta, amíg az utasok nagy része előre fárad az első ajtóhoz. S így csak a menetidő nőtt.

 

A Széchenyi utcai új buszmegállót mikor fogják átadni???

Yooha Creative Commons License 2012.11.10 0 0 5142
Mit szerelnek? Hol? Nem látok linket.
Előzmény: marky-511 (5134)
atty707 Creative Commons License 2012.11.10 0 0 5141

Valószínűleg valami különjárat lehetett, valamelyik "nagyongazdag" kibérelte egy(két) körre. Ha nem lenne elég villamosuk (ami azért bármikor előfordulhat), akkor előbb "vetnének be" szépújbuszt, mint az ikert. (Szerintem.)

Előzmény: by-169 (5139)
atty707 Creative Commons License 2012.11.10 0 0 5140

Jaja. De én tudom a valódi indokot! Rakd le a biciklit k*cs*g, és vegyél jegyet, mert különben csődbe megyünk. :) (Na jó, lassan e nélkül is...)

Előzmény: LoLkA (5137)
by-169 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5139

Nem tudom mért volt kint csak lestük a délutánni csúcsban. Ennyi erővel egy bengát is küldhetek volna az legalább zárt.

Előzmény: atty707 (5133)
by-169 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5138

Nem lehet hogy valami kerékpár tárolót akarnak oda épitenni? Olyan mint hogy autóval mennél és ott hagyott a P+R parkolóban.

Előzmény: atty707 (5136)
LoLkA Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5137

Ide fog még kerülni egy biciklitároló. Tudod internemmodális csomópont lesz. :)

Előzmény: atty707 (5136)
atty707 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5136

Akkor a trolik gondolom nem fognak várni a józsai buszokra

A trolik most sem várnak a józsai járatokra, ha tehetik inkább hamarabb indulnak, csak ne kelljen azt a sok "tetű" utast szállítaniuk... - tapasztalat, naponta szenvedek emiatt

 

MÁS:

 

http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/3282_bicikliveg_debrecenben#.UJ1cKpuPlb0.facebook

 

Ügyes volt, aki ezt így megtervezte...

Előzmény: by-169 (5135)
by-169 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5135

Ez szép lesz. Akkor a trolik gondolom nem fognak várni a józsai buszokra és a 2 kör járat is késni fog 22,24 és a sok ideig menő 25-ös is. Lehető legrosszabb helyen mert a tesco is most kezdett karácsonyozni.

Előzmény: marky-511 (5134)
marky-511 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5134

Szerelés miatt bolydul fel Debrecen

 

Na, ez nagyon jót fog tenni a tömegközlekedésnek...

atty707 Creative Commons License 2012.11.09 0 0 5133

Ennyire nincs már működőképes villamosa a dkv-nak? :)

Előzmény: by-169 (5132)
by-169 Creative Commons License 2012.11.08 0 0 5132

Kint vannak az iker kocsi villamosok.

LMG041 Creative Commons License 2012.11.08 0 0 5131
Ja egy Amerikai megcsinálná pl Obama
Előzmény: Yooha (5130)
Yooha Creative Commons License 2012.11.08 0 0 5130

Nem kell szanaszét hagyni, és akkor nem lopják el.

Amúgy viccből megcsinálhatná egy kellően gazdag ember, hogy pár helyen felönti betonnal - éjszaka, titokban persze - ezeket a szép hosszú, széles és vízszintes bobpályákat, mondván "azt hittem már nem kell és csak a baj van vele".

Előzmény: LMG041 (5129)
LMG041 Creative Commons License 2012.11.08 0 0 5129
Az is lehet hogy a cigányők ellopják a sint és akkor venni kell újakat és az 2015-re fogják megcsinalni a pályát
Előzmény: marky-511 (5128)
marky-511 Creative Commons License 2012.11.07 0 0 5128
LMG041 Creative Commons License 2012.11.07 0 0 5127
Az nagyon jó volt amikor azzal jártam hazza mert mindig a Segnér térnél szaltam fel és majdnem végig mentem vele
Előzmény: vanyi94 (5125)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!