Köszönöm a választ, csak azért kérdeztem mert érdekel a különböző népek kialakulásának folyamata. Európa története fantasztikus ilyen szempontból, az átlag ember el sem tudná képzelni egyes országok mai lakosságának létrejöttében milyen sok nép vett részt az évezredek során. Ahogy azt sem tudják, milyen sok népből származhatnak az őseik.
> Jó példa erre Amerika, ahol a németes neveket is angolosan ejtik ki (Bernstein - Börnsztín)
Ez azért más, ez a honosodás: egy név ejtése a befogadó nyelv szabályaihoz igazodik. Itt nincs cezúra, mert ugyanaz a név öröklődött, csak a környezet is változott közben.
Nem kell Amerikáig menni, gyakorlatilag az összes magyarba került szlovák név ilyen, az enyém is [*]. Aki szlováknak maradt, az is magyar környezetben a magyar alakot használja, és ezt azonosnak érzi az eredetivel. Pl. egy Jesenský /jëszënszkí/ nevét a magyarok /jeszenszki/-nek ejtik (és Jeszenszky-nek írják); vagy egy Závada /závȧdȧ/ nevét /závådå/-nak, egy Zelník /zëlnyík/ -et /zelnik/-nek stb.
De ezek a folyamatok nem indokolják, hogy a Jesenský-ből Jeszenszky helyett *Jefenszky legyen, a Závada-ból *Zánada, a Zelník-ből *Telnik. Az utóbbi esetben még a németes *Celnik újraolvasást sem lehet honosodással indokolni.
[*] Ez egyben válasz gorgonzotya (9739)-nek: ahogy a szlovák nevek magyaros hangalakja és írásmódja nem magyarosítás (max. magyarosodás), úgy a magyar nevek romános hangalakja és írásmódja sem romonosítás (max. románosodás).
A Studený ’tkp. hideg’ ejtése /sztugyení/, ha szovák; /sztudení/, ha cseh. De a szlovák nevek honosodása során a magyarban a szlovák lágy magánhangzók megkeményedhet, így a magyar /sztudení/ nemcsak cseh, hanem szlovák eredetet is jelölhet.
De továbbra is nehéz elképzelnem, hogy milyen cezúra következhet be, ha az egyik generáció nem hagyományozza a saját nevét a következőre…
A Săbău, Lăcătuș, Suciu, Sigharteu stb. magyar eredetű román családneveknek inkább annyi köze lehet névrománosításokhoz, hogy az névrománosítások során épp az ilyen családnevektől igyekeztek megszabadulni. (Bár konkrét esetekre nem emlékszem, inkább a Silaghi, Chereji típusú, magyar helynévi eredetű családnevek románosítása volt jellemző.) Ezek elterjedtsége főként annak köszönhető, hogy ezek a foglalkozásnevek közszóként nagy területen elterjedt román tájszavak is voltak. Részben pedig abból, hogy a román jobbágyok/zsellérek bizonyos vidékeken a földesúri adminisztrációtól kaptak örökölhető családnevet. (Különben a Lăcătuș igen gyakori cigányok között.) A Neagu-nak semmilyen magyar vonatkozása nincs, az egy régi román keresztnév, a délszláv Neagomir rövidült alakjából. A Nagy családnév romános alakja írva Noaghi, Noaghiu.
Én a Név és nemzet című könyvet ajánlom figyelmedbe.
Ugyan háború utáni adat csak néhány jelzés értékű van benne, viszont rámutat több névmagyarosítási hullámra a századfordulón (1883, 1896 és az 1900-as évek eleje), és az 1930-as években. De valóban ez a magyarosítási kényszer tovább lendült, és (számomra kicsit meglepő módon) még az ötvenes években is erőteljesen elvárták a magyarosítást (különösen párt- és kádervonalon). A 60-as években ugye az általános politikai enyhüléssel együtt ez is enyhült.
Viszont az általad felvetett jelenségnek nem csakez (és szerintem nem is legfőbb) volt az oka: 20 év leforgása alatt (1936-1956) a közönség előtt megjelenő közszereplők állománya nagymértékben lecserélődött.
(a zsidókkal és a háborúval kapcsolatos események: őrségváltás, zsidó törvények, holocaust; emigrációk - tkp. az említett időszakban folyamatos, kitelepítés - külső (németek), belső (nagypolgárok, értelmiség, korábban exponált személyek, stb.) málenkij robot (német nevűek előszeretettel).
1. A matafan frankoprovanszál nyelven (azaz a svájci, szavojai és france-comté-beli franciában) tócsnihoz, rösztihez hasonló étel. A szó tulajdonképpeni jelentése ’[ami] legyőzi [az] éhséget’, franciásodott formája a matefaim.
Nem elsősorban azért gondolom, hogy az esetünkben ez az etimológia helytelen, mert ne élhetne itt svájci vagy szavojai ételről elnevezett család; hanem azért, mert vezetéknévi előfordulását francia nyelvterületről nem sikerült igazolnom. Ugyan sikerült a nem működő www.familleunie.fr-ról kikotornom egy ritka Matafome nevet, de nem tudom, hogy ez idevonható-e.
2. A szláv felvetéshez. Az /f/ hang szláv nyelvekben csak idegen és hangutánzó szavak fordul elő. A Matef-~ Mataf- ~ Matof- tőben egyikre sem sikerült ráismernem: így innen nem lehet az etimológiát elindítani.
A Matešan vaszont létező szerb-horvát név: Mat[ija] ’Mátyás’ / Mat[e] ’Máté’ + -eš kicsinyítő képző + -an kicsinyítő/személynévképző . Az is lehet, hogy a XVII. sz.-ban ezt hosszú ʃ-sel írták: Mateʃan. Ebből a közismert süveg ~ ʃüveg> föveg félreolvasás folyatán lehetne *Matefan, amelyből pedig hangrendi illeszkedéssel Matafán.
Ez a forgatókönyv elképzelhető, ha most a XXI. sz.-ban olvasunk XVII. sz.-i írást. De a kortársnak a kiejtett és a leírt forma nem különölt el, a beszélt alak orientált az olvasásnál. Nehezen tudok elképzelni olyan cezúrát, hogy egy család elfelejtené a vezetéknevének az ejtését, és lecseréli egy rosszul kiolvasott formára.
Nagyon köszönöm a fantasztikus válaszaidat, szívesen olvasom őket, most a mások kérdéseire adott reagálásokat tanulmányozom, de ahogy haladok a fonal gombolyításában, bizonyára fogom még a segítséget kérni...
Nem hagy nyugodni a Matafán családnév, úgyhogy feldobnám ismét, hátha valakinek lesz valami jó ötlete a név etimológiáját illetően. Az 1720-as országos összeírás szerint Tömördön létezik: Mashefan, Matefan (2×) és Matofan. Matafán egy sincs. A XIX. századra a többség már Matafán, kisebb részük a Matofán családnevet viseli. Lehetséges az, hogy a Matotan, Matozan, Matesan, stb. horvát családnevek valamelyike legyen ennek a Matafán családnévnek az eredeti alakja? Az ötletet a Mato és Mate keresztnevek, a horvátországban viszonylag gyakori '-an' végződésű családnevek, valamint a(z) (egykor) részben horvát anyanyelvű tömördi lakosság adta. Aztán persze lehet, hogy tévúton járok. :) Mit gondoltok?
Tényleg offtopik, de azért röviden megemlítem, hogy szerbek (szorbok) vannak a Balkánon és az Elba mentén is. Polanok is voltak egymástól távol, miként még sok más szláv törzsnév ismétlődik. Ez nem jelent közvetlen rokonságok, pusztán azt, hogy a törzsnevek készlete még a felbomlás előtt kialakult, és az újra-újraalakuló csoportok ebből a készletből válogattak egymástól függetlenül is. Így az északi és déli horvátoknak sincs közvetlen köze egymáshoz.
Úgy vélik, hogy először két nagy csoportra bomoltak a szlávok: a nyugatira és a keletire. Majd a keleti kb. a IV. sz.-ban a keleti tömbből kiváltak a későbbi déli szlávok, akik nyugatra vándoroltak a Balkánon. Ekkor a nyugati és a maradék keleti szlávok együtt alkották az ún. „északi szláv” egységet. Ezt követően a nyugati szlávok egy csoportja délre vándorolva átkelt a Kárpátokon, és a Kárpát-medencében találkoztak a délszlávokkal: az érintkező nyugati délszlávok és déli nyugati szlávok voltak az ún. „pannonszláv” népesség, amelyet a magyarok választottak ismét ketté.
A ruszinok alapvetően a valach betelepüléssel jelentek meg szlovák területen: ők jellemzően megtartották a vallásukat. Viszont a nyelvi átmenet (az irodalmi nyelvek kialakulásáig) szinte folytonos volt keletre is: ezért nem voltak strikt etnikai határok, ehelyett a vallási különbségek domináltak.
Hajdú Mihály a Családnevek enciklopédiájának szócikkeiben kitér arra, hogy melyik nevekről magyarosítottak az adott névre. A bevezetőjében megemlíti, hogy a XX. sz.-ból nem tudott ilyen adatokat szerezni, mert ennek feldolgozása ilyen-olyan okok miatt elmaradt. Nem tudok tehát a kérdésedre felelni.
Mindenesetre a stáblisták népe speciális populáció: a művészek sokszor vesznek fel művésznevet. Ez gyakran magyarosítást jelent. Ezért a stáblisták nevei vélhetően jobban magyarosodnak, mint az átlagnépességé.
Amúgy a fenti adathiány miatt nem tudom biztosan, hogy a II. háború után vagy előtt volt-e jellemzőbb a magyarosítás. De a háború előtt a rezsim kifejezett nyomással élt ebben az irányban. Személyes, ám nem reprezentatív tapasztalataim is ezt látszanak megerősíteni.
Lenne egy elméleti kérdésem arról amit a középső szlovákok délszláv eredetéről írtál. Én úgy tudom hogy a délszláv törzsek a régi szláv törzsekből keletkeztek és a törzs egy része ott maradt a régi helyén, a másik része vándorolt el délre. Lengyelországban is éltek fehér horvátok a középkorban. Nem elképzelhető, hogy mondjuk fehér horvátok vándoroltak később a szlovák nyelvterületre és innen a hasonlóság ? Egy másik elméleti kérdésem a ruszinokra vonatkozik. Részt vettek e tömegesen a keletszlovák etnogenezisben ? Amennyiben igen, áttértek a katolikus vallásra, vagy maradtak görögkatolikusoknak ?
Berta, Bertha: Magyar családnév, a Barta (Bartha) hangrendileg elhasonult változata; a harmadik alakja a Birta. Így a Birtalan ~ Bertalan ~ Bartalan (< gör. Βαρθολομαίος /Bartholomaiosz/ < arámi ’Talmai [tkp. barázdált, ráncos] fia’) egyházi személynév rövidüléséről, köznapi alakjáról van szó. Apanévi használatban lett vezetéknév, azaz egy ilyen nevű személy leszármazottai kapták megkülönböztető névül.
Hajdú szerint a Berta forma a Dunántúlon gyakoribb; a Barta pedig általában a nyelvterület keleti felében, de a Birta alakváltozattal együtt főként északkeleten, kiváltképp Erdélyben.
Fehér, Fejér: Az Árpád-korig visszanyúló magyar személynév. Az elnevezés alapja egyrészt a világosabb bőr, haj, ruhaviselet, másrészt a fehér színhez kapcsolódó ’tiszta’ konnotáció okán csecsemőknél kívánságnév, felnőtteknél tiszteleti név lehetett. Mivel régi személynévről van szó, itt is apanévi használatban lehetett vezetéknév. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a világos bőr, haj, ruhá, illetve a tiszta jellem alapján később is keletkezhetett ilyen külső vagy belső tulajdonságra utaló ragadványnév.
A példádban a cigány már „egy jellegzetes, önazonosság-tudattal rendelkező magyar népcsoport”, így a 9714-esben leírtak (2) pontja működik.
De ez elég recens helyzet, mert a cigányok csak a XX. sz. derekától telepedtek le falvak belsejében. Sőt, az oláhcigányos és a beások nem sokkal azt megelőzően érkeztek egyáltalán Magyarországra: ekkor már a parasztok (mert így hívták a nem cigányokat, nem pedig „magyar”-nak) családnevei kialakultak. De a betelepedés után jó ideig még használták a nyelvüket,így a „paraszt”, a „magyar” náluk is „gádzso” meg „ungur” lett volna.
Ismerek korábban is egyenlő etnikai arányokkal rendelkező településeket, ilyen pl. Mezőberény a magyarjaival, németjeivel és szlovákjaival. Nemcsak a hentes volt külön magyar, német és szlovák, hanem minden más is. De se a magyar nem járt a német és a szlovák henteshez, se fordítva: így aztán a magyarok sem nevezték „magyar hentes”-nek a hentesüket, hanem csak a „hentes”-nek, mert számukra csak ez az egy volt.
Nagyon köszönöm a válaszodat, és mivel tapintatosan nem reagáltál a limitre, még kérdeznék: Berta /Bertha/ és Fehér családnevekre, előfordulásuk Gyöngyös, 1800-as évek.
Pont azt mondom, hogy egy olyan helyen, ahol nem egy darab betelepülőről van szó, hanem viszonylag kiegyenlítettek a nemzetiségi viszonyok és állandó a kontaktus, ott szükség lehet arra, hogy mindkét irányban legyen megkülönböztetés - tehát a saját csoport tagjait is cimkézhetik adott esetben. Ma pl, van olyan falu, ahol van a "cigány boltos" meg a "magyar boltos", szóval nem értem, miért lenne ez a dolog életszerűtlen...
én úgy tudom, az egyes cigány csoportokra eléggé jellemzőek adott vezetéknevek (nyilván nem 100%, de...) ahogy írod is, az Orsós, Kalányos tipikus beás név.
Magyar nyelven egyébként a Magyar elnevezésnek látszólag nincs megkülönböztető ereje, hiszen a többség magyar.
Nem is értem a problémát igazából, illetve hogy miért marad ki a legkézenfekvőbb lehetőség. Számos településen nem csak egy nemzetiség élt. Lehetett akár többségben is a magyar lakosság, akkor is adódhatott úgy, hogy a legkönnyebb volt két azonos keresztnevű nevű embert a nemzetisége alapján megkülönböztetni. Ha van az "oláh" János, akkor van a "magyar" is... (Kétnyelvű közösségben ugye a keresztnevek is hajlamosak az épp használt nyelvre adaptálódni, úgyhogy a János vs. Ioan nem feltétlenül elég... de az is lehet, hogy pl. egy közösségen belül van ilyen és olyan _származású_ is.) A "magyar" jelzővel való megkülönböztetés ma, a mai Magyarország területén is működik, többnyire a cigánnyal szemben.
Van egy olyan mondás is, hogy a tót nem ember: ettől még a biológia minket, szlovákokat is a Homo sapiens fajba sorol.
A nemzet és a nyelv nem fedi le egymást: magyar nemzet is csak a XIX. sz.-tól van. Előtte csak nemesi nemzet volt, amelybe beletartozott az ország minden nációjú nemessége, de a magyar parasztság nem. Aztán még az is megesett, hogy horvátnak kellett a magyar irodalom megteremtésénél bábáskodni, mert a magyar elit latinul, franciául és németül beszélt. Ennek ellenére a magyar nép magyarul beszélt, ugyanúgy a szlovák nép is szlovákul beszélt mindig is.
Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy a magyar csak egy a hét+három honfoglaló törzs közül. De ők adták a vezért, ezért ő nevük lett az általuk megszervezett népi egység neve is. Ez igaz a szlávok etnogenezisére is. A cseh a Přemyslek törzse volt, és azok lettek a csehek, akik az általuk birtokolt állam területére estek. A polanok a Piastok törzse volt, ezért neveik ma így magukat a lengyelek, és nem lengyelnek, amely nyom nélkül felszívódott.
A szlovákok azon nyugati szlávok közvetlen leszármazottai, akiket a magyar állam elválasztott a környező rokonoktól. Azóta, amióta van magyar állam, azóta van szlovák is. A XIII. sz.-ban ért véget az ócseh kor, ekkor történtek a cseh nyelvben olyan változások, amelyek eltávolították a szlováktól (a přehláska és a többiek, így az alább szóba került ú > ouis): ezóta nyelvileg is van önálló szlovák nyelv (diarendszer). Sőt a szlovák diarendszer középső csoportja, a mai szlovák irodalmi nyelv centruma, a déli szláv nyelvekkel tart kapcsolatot: ezek olyan délszlávoktól erednek, akiket a benyomuló magyarok toltak fel északra. Szeretném még azt is megemlíteni, hogy Délkelet-Morvaországot Slovácko-nak hívják, mert az ott élők a cseh-morva-szlovák trichotómia mentén szlováknak minősülnek, ők a morva-szlovákok.
Jelzem továbbá, hogy mai formájában sem a magyar, sem a cseh irodalmi nyelv nem öregeb számottevően, mint a szlovák. Kazinczy 1790-ben alapította meg az Orpheus folyóiratot, Štúr 1845-ben a Slovenskje národňje novini-t. Csak egy fél évszázad a különbség.
A cigányok vezetéknevei egészen fiatal képződmények. Alapvetően olyan neveik vannak, amelyek a XIX. sz.-i a környezetükben dívtak, azzal, hogy esetükben a hivatalos névadás gyakoribb volt.
A Rézműves, Lakatos, Kolompár ’kolompkészítő’, Orsós stb. foglalkozásnevek. A vándorló cigányok sokáig kézműves-szolgáltatásokat végeztek a letelepedett parasztoknak. [Sőt a cigány törzsnevek is foglalkozásnevek, bár a vezetéknév és a törzsnév közt nincs direkt összefüggés, de gondolom, a balajárik, azaz a teknővájók gyakrabban lettek orsósok (orsó- és egyéb faeszközkészítők), mint mások: őket ma egy másik foglalkozásnevükön beásnak ismerjük.]
A Jakab, Raffael, Gáspár, Sztojka, Száva személynevek, ezek képzőtlen apanévként lettek családnévvé. Sztojka Jakab, annyi mint, hogy a Sztojka nevezető családjába való Jakab. A Стојка (Sztojka), illetve a Stoica egyébként szerb és román név, a Сава (Száva) szerb.
A Balogh és Horváth pedig egyszerűen a környezetbeli gyakori családnevek. A felszabadult néger rabszolgák is gyakori angol, ír vezetékneveket kaptak, gyakran a volt uraikét.
> a lengyellel legközelebbi rokonságban lévő cseh nyelvben is több családnévben található ez az -ou hang a névben
(1) A csehhel még közelebbi rokonságban lévő szlovákban sincs /ou/, vö. Kúbek, Kalús, Kohút, Súdik stb.
(2) „Ez” az /ou/ hang, ami a Boulsevicz-ben van, nem „az” az /ou/ hang, mint a Koubek-ben, ezt már írtam a 9710-es harmadik bekezdésében is. Ez fontos: a sziléziaiban nem azért van /ou/, mert a csehben van. Egyébként /ou/ lehetne a szerbben is, hiszen a lengyel olcha ’éger’ szóval szemben ott јова (jova) van, és ez pont egy */jouha/ köztes alakon keresztül képzelhető el. Sőt /ou/ van a magyarban is, hiszen azt mondják sokan a jó helyett, hogy /jou/.
Magyar: A népnevekből vett magyar családnevek közé tartozik. Ezek gyakran egyébként nem etnikai hovatartozást jelölnek, hanem az, hogy az illető kapcsolatot tartott az adott etnikummal, vagy olyan hellyel, ahol az adott etnikum élt. Magyar nyelven egyébként a Magyar elnevezésnek látszólag nincs megkülönböztető ereje, hiszen a többség magyar. Kázmér azt az ellentmondást, hogy mégis van ilyen vezetéknév az alábbi két motivációval oldja fel. (1) Ha valakinek olyan egyéni neve volt, amely másoknál már Tót, Német stb. megkülönböztető névvel társult, akkor mégis alkalmas volt a Magyar az ő megkülönböztetésére. (2) Ha egy jellegzetes, önazonosság-tudattal rendelkező magyar népcsoport (pl. a székelyek) közé betelepült, egy másik népcsoportba tartozó, akkor az illető kaphatta a Magyar, azaz nem székely stb. nevet.
Kovács, Kováts: Foglalkozásnév, azaz az elsőnek elnevezett foglalkozására utal. Egyaránt lehet egymástól független magyar és szlovák eredetű, mivel a kovács és kováč közszavak mindkét nyelvben megvannak.
Balog, Balogh: Már volt szó róla, de leírom ismét Kázmér nyomán. Testi, netán lelki tulajdonságra utaló magyar ragadványnév ’balkezes, suta’, esetleg ’rossz, gonosz’ jelentéssel.
