"Csak hát pusztán katonai szempontból én sem igen tudnék mást módszert kiötletni..."
Azért találták ki a téli hadjáratokat is, mert ugye akkor az indián lovak legyengültek, a hóban egyébként is nehezen mozogtak, a harcosok (és persze a hozzátartozóik) éheztek, tehát kevésbé voltak gyorsak és ütőképesek.
"...az asszonyok és gyerekek foglyul ejtését pedig még el tudom fogadni, mint szükségszerű rosszat..."
Hát, nem tudom, hogy az 1949-es IV. Genfi Egyezmény mennyire tolerálta volna ezt.
Custer pl. egy ízben elfogott 2 cheyenne főnököt, akik tárgyalni érkeztek (fehér zászló stb.) és közölte, hogy ha a falujuk nem adja meg magát, akkor felköti őket. A két főnök azt tanácsolta a többieknek, hogy meneküljenek el, de azok végül mégis megadták magukat.
Mennyivel más ez, mint amikor terroristák turistákat, polgári személyeket rabolnak el, iskolákat szálnak meg és a túszok kivégzésével fenyegetőznek?
Bár ez egy kicsit már offtopic.
Amúgy érdekes, hogy a németek (a nyugatnémetek is! :-)) és a skandináv államok lakói is milyen kritikusan szemlélték az amerikaiak bánásmódját az indiánokkal. Ott is kialakult némi indiánkultusz, jóval a '60-as évek előtt.
Nálunk viszont tényleg csak az NDK-s indiánfilmek hatására változott meg a közhangulat, addig itt nem volt akkora szimpátia irántuk.
Ezen a kérdésen akár ítéletnapig is lehetne vitatkozni.
Egyes hozzászólásaimban én is hajlamos vagyok magam elragadtatni a "gaz, imperialista amerikaiak" ellen, a valóság azonban sokkal árnyaltabb, mint a Gojko Mitics filmek.
A valóságban a határvidéki katonai körzetek és erődök parancsnokai igen nehéz helyzetben látták el a szolgálatukat. Elvárták tőlük, hogy rendet tartsanak a határvidéken, megőrizzék a békét és megvédelmezzék a telepeseket az ellenséges indiánoktól. Sőt még elvileg az indiánokat is meg kellett volna védelmezniük az angolszász és mexikói rablóbandáktól. Ennek a többszörös elvárásnak csak kevés parancsnok tudott maradéktalanul megfelelni.
Néhány közülük, pl. Crook és Sumner tábornokok vagy néhány alacsonyabb rangú tiszt, kivívták az őslakók elismerését és megbecsülését is.
(A gőgös Custert és az arrogáns, karrierista Milest viszont kifejezetten nem szerették.)
Másrészt viszont valóban olyan esetek is előfordultak, hogy az indiánok szegték meg a békét azzal, hogy számunkra érthetetlen okból békés telepeseket gyilkoltak.
Ezt az amerikai kormányzat nyilván nem tűrhette el.
A valóság tehát jóval bonyolultabb, mint fekete és fehér, akármelyik oldal szemszögéből is vizsgáljuk....
Ground to the bone, the teeth of the famous fossil skeleton, Kennewick Man, look as if they've spent a lifetime gnashing rocks. But it's from these worn choppers that Thomas Stafford Jr., a research fellow in the department of geology at the University of Wisconsin-Madison, plans to learn about the origins, movement and lifestyle of this highly controversial, 9,000-year-old North American. In 1996, Kennewick Man was discovered on the banks of the Columbia River near Kennewick, Wash. Kennewick Man's discovery and description excited and rattled not only scientists but also American Indians and government officials. And for the past nine years, his bones have been locked away as court battles have ensued over his future. In February 2004, the U.S. Court of Appeals ruled in favor of the scientists. And last summer, for the first time, scientists began investigating this enigmatic American. Stafford has begun examining Kennewick Man's teeth. He's working with John Valley, a University of Wisconsin geologist, to decipher the secrets hidden in the worn enamel of this enigmatic fossil. From the fossil's tooth enamel, they'll learn where Kennewick Man lived as a child, the kinds of food he ate, from where and whence he traveled, and when he died. Although enamel is an extremely hard substance, it's actually more like a sponge in terms of its record-keeping - soaking up and recording the events of an individual's early life. For starters, Stafford is going to try and figure out when Kennewick Man died. While most experts agree his death was likely 8,000 or 9,000 years ago, the five different dates collected so far have varied by as much as 3,000 years. To settle the issue, Stafford will use radiocarbon gleaned from Kennewick Man's teeth to give a definitive answer. But Stafford's hoping that Kennewick Man's teeth can tell him more than when he died. He's working with Valley try to figure out what kind of climate Kennewick Man was born in. They will analyze the ratio of a heavy form of oxygen (Oxygen 18) to a lighter form (Oxygen 16) stored within them. Stafford and Valley are interested in oxygen because water - local springs, lakes and rivers - contains isotope signatures that are particular to geographic regions. These signatures become embedded in the enamel of a person's teeth. And because enamel is laid down early in life - depending on the tooth, it can accumulate anywhere between birth and adolescence - researchers can gain information about the birthplace of an individual, and possibly whether he or she migrated or moved as a child. Therefore, Kennewick Man's teeth "should tell us about the temperature," of his environment "and the source of water this individual was ingesting," said Valley, as well as whether he grew up in a lower or higher latitude, close to the sea or far inland, high on a mountain or deep in a valley. In other words, they should be able to say whether Kennewick Man was a Kenn! ewick native, or not. That's a key question. Did Kennewick Man grow up elsewhere and trek across the Bering Land Bridge to present-day Washington state? Or was he born there - representing an, until now, unrecognized population? "We don't really know what happened," in terms of the populating of North America, said Stafford. "It's possible there were several waves of migrants moving into the continent." Some, like those in Kennewick Man's population, may have died out. They may have been killed. Or they may have interbred with other groups who were already here or yet to come. Stafford, who was not part of the original team of scientists who fought to study Kennewick Man, said that all of his work has been done in conjunction with the core group of researchers, including Doug Owsley at the Smithsonian Institute; James Chatters, the archaeologist who first excavated Kennewick Man; Vance Holliday, an archaeologist at the University of Arizona; and others. The team will be presenting some of its preliminary discoveries later this month at the annual meeting of the American Academy of Forensic Scientists in Seattle.
Source: The State.com (6 February 2006) http://www.thestate.com/mld/thestate/news/nation/13803730.htm
"Csak hát azokban a falvakban olyanok is laktak, akiknek személy szerint semmi közük nem volt a gerillahadviseléshez, hacsak azt nem rójuk fel nekik, hogy a hadviselők gyerekei, házastársai és felmenői voltak."
Így igaz. Csak hát pusztán katonai szempontból én sem igen tudnék mást módszert kiötletni, az asszonyok és gyerekek foglyul ejtését pedig még el tudom fogadni, mint szükségszerű rosszat. No de ezeknek az asszonyoknak és gyerekeknek alemészárlása azért már igencsak más tészta. Persze megmagyarázni ezt is lehet: "Tojásból lesznek a tetvek." Mondotta volt a derék Chivington ezredes.
Egyébként a Sand Creek-i mészárlást még az USA kormánya által életre hívott vizsgálóbizottság is elítélte. Az a tömeggyilkosság Evans kormányzó és Chivington ezredes magánakciója volt. A Washita folyónál történteket sokan sokféleképpen magyarázzák, de a bizonyítékok ott is inkább mészárlásról szólnak, márpedig ezt a mészárlást már a hadügyminisztérium tudtával és beleegyezésével követték el. Bizony ez csúnya dolog. Nem is próbálom mentegetni.
"Én azt hiszem, hogy az ide írogatók többsége az indiánok javára elfogult egy kicsit, pontosan azért, mert igazságtalannak tartja a korábbi nem túl árnyalt összképet és ösztönösen ellensúlyozni igyekszik azt."
Kicsiny hazánkban azért jóval árnyaltabb volt az összkép, már a 60-as, 70-es években is. Sőt, inkább az indiánok javára voltunk kicsit elfogultabbak, a gaz amerikai imperialisták ellenében... Hajrá, Gojko Mitic!
Csak hát azokban a falvakban olyanok is laktak, akiknek személy szerint semmi közük nem volt a gerillahadviseléshez, hacsak azt nem rójuk fel nekik, hogy a hadviselők gyerekei, házastársai és felmenői voltak.
Ezeket az embereket a hadsereg vagy elfogta és gyakorlatilag túszként használta (lásd: Custer Washitánál) vagy elmenekültek, de az élelem, ruha, lovak és sátrak hiányában rövidesen meghaltak.
Az egy örök vita, hogy a gerillahadviselés mennyiben lehet jogos (mennyire "fair" lesből lelőni olyan katonákat, akik mondjuk éppen nincsenek szolgálatban, megölni a hozzátartozóikat stb.) és milyen módszerekkel "illik" fellépni ellene (a "partizángyanús" :-) egyének likvidálása, a lehetséges búvóhelyeik felszámolása akkor is, ha azok egyébként mások által is lakott települések), de erre a kérdésre nem egyszerű válaszolni. Amióta a világ világ a megszállók ellen minden eszközt be szoktak vetni és ők azokon szokták ezt megtorolni, akiken tudják, ha másképp nem megy ártatlanokon, elrettentés céljából.
Így volt ez a 2. világháborúban, a gyarmati felszabadítási harcok többségénél, Vietnamban, Afganisztánban minden megszálló (angolok, szovjetek, amerikaiak ellen), Irak, Közel-Kelet stb.
A gond az, hogy az amerikai irodalom és filmművészet ezt a történetet kb. az 1970-es évekig rendkívül egyoldalúan ábrázolta: az álnok, alattomos, barbár vadak mindig gyanútlan és ártatlan amerikaiakat koncoltak fel, rendszerint minden ok nélkül. Természetesen nagyon sok atrocitás történt indián részről, de legkevésbé sem minden ok nélkül, hiszen ők elsősorban a földjüket, életformájukat védték. Ugyanakkor az amerikaiak által elkövetett vérengzéseket szinte kivétel nélkül eufémisztikusan "csata" néven aposztofálták. Volt ugye "Fetterman-mészárlás" és "csata a Washitánál". Az előbbiben katonák harcoltak indián harcosok ellen, az utóbbiban a katonák egy az indián territóriumon élő falu lakóit támadták meg. Hajnalban...
Én azt hiszem, hogy az ide írogatók többsége az indiánok javára elfogult egy kicsit, pontosan azért, mert igazságtalannak tartja a korábbi nem túl árnyalt összképet és ösztönösen ellensúlyozni igyekszik azt.
"Miles a csata után parancsba adta embereinek, hogy égessék el az indiánok hátrahagyott sátrait és téli készleteit.
Ezt hívták az amerikai tisztek " a felperzselt föld taktikájának"..."
Igen, ez kíméletlen hadviselés volt, de azért az US Army védelmében annyit hadd jegyezzek meg, hogy ezt a taktikát nem valamiféle "fasisztoid" kegyetlenség, hanem a szükségszerűség alakította ki. Az amerikai hadsereget európai módra képezték ki, európai módon harcoló ellenfelekkel szemben, nyílt csaták megvívására volt alkalmas. Az indiánok által alkalmazott gerillahadviselésre nem voltak felkészülve. A terepet kiválóan ismerő, mobil ellenfeleik néhány kivételtől eltekintve szinte sosem vállaltak nyílt csatát. Lecsaptak itt-ott, farmokat, postakocsiállomásokat égettek fel, szekéroszlopokat támadtak meg, aztán eltűntek, felszívódtak a végtelen prérin. A kis létszámú, fürge harci különítmények üldözése reménytelen vállalkozás volt. Mi volt a megoldás? Az ellenfél "ellátóbázisaira", vagyis az indián falvakra, táborokra kellett lecsapni, megsemmisíteni az ott felhalmozott élelmiszer- és lőszerkészleteket, így tenni lehetetlenné a gerillaharc folytatását.
Szerintem a hunkpapák azért hagyták abba a harcot okt. 15-én, mert már erősen fogytán volt a lőszerük.
Egyébként Miles ezredes pl. nyíltan arra játszott, hogy az indiánokkal ellövöldöztesse a lőszerkészletüket, ill. hogy elpusztítsa téli tartalékaikat.
Ez a taktikája be is jött, hiszen a hadsereg Little Bighorn után nagyon szoros ellenőrzés alá vonta a területet, hogy az ellenséges indiánok ne kaphassanak semmiféle utánpótlást, sem lőszert, sem élelmiszert.
Szilaj Ló csoportja valamivel később, 1877. januárjában a Wolf Mountainsnél vívott ütközetben lövöldözte el utolsó lőszereit.
Az október 15-i ütközet után egy héttel, október 22-én került sor Miles ezredes és Ülő Bika nevezetes találkozójára, ahol a két vezető szinte semmiben nem tudott egyetérteni.
Miles kötötte az ebet a karóhoz, hogy csak akkor lehet béke, ha a sziúk beköltöznek a kijelölt rezervátumba, míg Ülő Bika azt hajtogatta, hogy a sziúknak joguk van a Yellowstone mentén vadászgatni és távozásra szólította fel (!!!) a hadsereg alakulatait.
"Elkerülik egymást a szavaink" - mondta a tárgyalás végén Ülő Bika az ezredesnek.
Másnap ismét leültek tárgyalni, de mint az várható volt, ezúttal sem jutottak semmire. Ekkor Miles alattomosan kiadta a csapatainak a tűzparancsot.
Ülő Bika azonban már számított erre és utasította a hunkpapákat, hogy szóródjanak szét. Így az indiánok vszonylag kevés embert vesztettek, de téli készleteik nagy része a hadsereg kezére került.
Olyat is olvastam, hogy Miles a csata után parancsba adta embereinek, hogy égessék el az indiánok hátrahagyott sátrait és téli készleteit.
Ezt hívták az amerikai tisztek " a felperzselt föld taktikájának", bár maga a kifejezés korábbról, az 1863. évi navahó hadjárat idejéből származik.
Érdekes amit írsz. A Wiki azt írja, hogy Sirály a szellemtánc vallás miatt került ellentétbe Ülő Bikával, mivel Ülő Bika támogatta ezt az irányzatot, Sirály viszont gyávaságnak és csalásnak tartotta.
Mellesleg Brown azt írja, hogy a hunkpapa törzs valamikor 1870 körül egyhangúlag választotta meg Ülő Bika helyettesének Sirályt a törzs élén.
Sirály (a Haragos), híres hunkpapa-sziú harci főnök. A Little Bighorni csata első részében kb. 600 hunkpapa harcossal megverte és egy dombra (Reno's Hill) szorította Marcus M. Reno őrnagy oszlopát. Reno egysége a csata ezen részében kb. 40 embert vesztett.
Sirály a '80-as évek második felétől megbékélt a fehérekkel és életformájukkal.
Slim Buttes után biztos, hogy Crazy Horse támadta meg Crook embereit. Ő abban az időben tényleg a Black Hills környékén tartózkodott és az aranyásókat zaklatta.
Glendive Creek-nél október 11-én támadták meg Ülő Bika hunkpapái azt a bizonyos szállítóoszlopot. Gall inkább ebben a csetepatéban vehetett részt. Az öszvérek megvadultak a lövöldözéstől és több mint 40 kitört, ezeket kapták el az indiánok. A megtépázott oszlop visszatért Glendive-i táborba, ahol a parancsnok, Otis rendbe szedte az embereit és 14-én ismét elindult az oszloppal a Tongue River felé. 15-én kb. ezer indián támadt az oszlopra, elkeseredetten harcoltak, még a prérit is felgyújtották, hogy az oszlop ne tudjon továbbvonulni. Veszteségeik ismeretlenek. A katonák közül többen is megsebesültek, de senki sem halt meg.
Az indiánok egy levelet hagytak a közeli dombon, amit Ülő Bika egy félvérrel íratott meg.
"Tudni akarom, miért haladtok ezen az úton? Elijesztitek a bölényeket. Békében akarok vadászni. Azt akarom, hogy forduljatok vissza. Ha nem teszitek, akkor megint harcolni fogok veletek. Azt akarom, hogy hagyjátok itt, amit magatokkal hoztatok, és forduljatok vissza.
A barátotok vagyok
Ülő Bika"
Otis visszaüzent, hogy a szekereket akár harc árán is eljuttatja a Tongue Riverhez, mire az indiánok, akik már belefáradtak a küzdelembe, felhagytak az ellenállással.
Gallal kapcsolatban én nem tartom valószínűnek, hogy erőszakos halált halt volna. Miután letelepedett a Standing Rock rezertvátumon, James McLaughlin indiánügynök barátjaként és Ülő Bika elkeseredett ellenfeleként híresült el. Mindenáron el akarta vitatni az utóbbi tekintélyét és vezető szerepét. Támogatta a farmok kialakítását a rezervátum területén, az indián gyerekek iskoláztatását. 1889-ben belegyezését adta ahhoz, hogy csökkentsék a rezervátum területét, ellentétben Ülő Bikával, aki keményen ellenezte azt. Gallból tehát a fehérek szemszögéből nézve "jó indián" vált, nem fűzödött hozzá érdekük, hogy eltegyék az útból.
Továbbá az ún. Cedar Creek-i csatáról van-e valamitek?
Ez valamikor 1876. októberében volt és itt Miles ezredesnek állítólag sikerült elpusztítania Ülő Bika hunkpapáinak táborát. A hunkpapáknak viszont sikerült még időben kereket oldani, így emberéletben viszonylag kevés kár esett.
Dee Brown azt írja a könyvében, hogy a Slim Buttes-i csata után (néhány nappal?) Sirály kb. 500-600 hunkpapa harcossal megtámadta Crook tábornok utóvédjét, de mivel fogytán volt a lőszerük, kénytelenek voltak visszavonulni.
Egy netes forrás viszont azt írja, hogy ezt a támadást Szilaj Ló hajtotta végre az oglalákkal.
Most akkor melyik az igaz? Netán mindkettő?
A másik meg az, hogy valamikor szeptember végén Sirály a hunkpapákkal megtámadta Elwell Otis ezredes katonai szállítóoszlopát valahol a Glendive Creek környékén és 60 öszvért zsákmányoltak.
Erről a csetepatéról van valami pontosabb infótok?
"Azt is olvastam már, hogy American Horse nem esett el a Slim Buttesnál vívott csatában. De pl. Gall sorsa is kérdéses, van aki szerint végelgyengülésben halt meg, mások szerint merénylet áldozata lett a rezervátumban: agyonverték a kunyhójában valamikor az 1890-es években."
Rákerestem erre a Gallra a Wikipedián. A Wikipedia szócikke szerint 1840 körül született és 1894-ben halt meg, azt viszont nem írja, hogy miben halt meg.
Elképzelhető, hogy az amerikaiak ölték meg bosszúból Little Bighornért?
Bár az amerikai kormány hivatalosan amnesztiát adott a csata indián résztvevőinek, azért egyes amerikaiakban működhetett a bosszúvágy.
A legtöbb európai, de a legtöbb amerikai is úgy tudja, hogy a nevezetes Little Bighorni ütközet volt az indián háborúk legnagyobb csatája és egyúttal az amerikai hadsereg legnagyobb indiánoktól elszenvedett veresége.
Ez azonban nem így van: 1785-1795 között zajlott az ún. Old Northwest Indian War vagy más néven Ohio Indian War, amelynek az első szakszában az amerikai hadsereg több vereséget is szenvedett az ún. Ohio-konföderáció indián harcosaitól.
Ezek közül a legnagyobb és legsúlyosabb az ún. Battle of the Wabash vagy Battle of Wabash River vagy St. Clair's Defeat (St. Clair veresége) nevezetű volt.
A csatára 1791. november 4-én került sor a mai Ohio tagállam területén, a mai Fort Recovery település közelében.
Az egyik oldalon Arthur Saint Clair tábornok hadoszlopa állt (a tábornok volt egyúttal az 1787-ben létrehozott ún. Northwest Territory kormányzója is), a másikon pedig a majemi (Miami) törzsbeli Michinikwa (Kis Teknőc, Little Turtle) és a sauni (Shawnee) törzsbeli Kék Kabát (Blue Jacket) több szövetséges törzsből kiállított válogatott harcosai.
St. Clair oszlopa kb. 1.500 főből állt, nagyobb részt rosszul kiképzett, tapasztalatlan újoncok, továbbá a Kentucky-milícia tagjai, építőmunkások és civilek is.
Velük szemben kb. 1.000 válogatott indián harcos, nagy részük tűzfegyverrel fölszerelkezve.
Az őslakók álmukban támadták meg a jenkiket 1791. november 4-ének hajnalán. Óriási erővel támadtak, hamarosan felőrölték az amerikaiak szárnyait, a jenkik derékhada pedig futásban keresett menedéket.
Az indiánok utánaeredtek a menekülőknek és azokat sem kímélték, ezért is vesztettek annnyi embert az amerikaiak.
Végső soron St. Clair expedíciós hadtestének teljes vesztesége 623 elesett, fogságba esett és eltűnt, ill. 258 sebesült volt. Ezen kívül az indiánok megöltek 24 munkást és 33 nőt is (hogy a nők mit kerestek a hadoszlopban, arról nem szól a fáma, elképzelhető, hogy kurvák voltak).
A szövetséges indiánok veszteségéről nem szól a statisztika, egyes történészek azt mindössze 35-40 főre becsülik.
Összevetve Little Bighornnal, Little Bighornnál kb. 2.000, más vélemények szerint "csak" 1.500, sőt 1.000-1.200 lakota, sájen, arapahó és dakota harcos állt szemben a Hetedik Lovasság kb. 650 fős oszlopával és mintegy 70 szövetséges indián felderítővel.
Itt az amerikaiak vesztesége 268 katona és kb. 40 indián felderítő volt, míg a szembenálló indián harcosok veszteségét általában 40-60 fő közöttire becsülik.
A Wabash-folyónál tehát a jenkik vesztesége emberéletben több mint kétszerese volt, mint amit Little Bighornnál elszenvedtek.
A Wabash menti csata volt a legnagyobb vereség, amit az US Army indiánoktól valaha is elszenvedett.
Hát ez az, kedves Galgadio,ezt nem bírtam én sem lenyelni, a tüzfegyverek nem-ismeretét /lehet, hogy ez a megfogalmazásomból nem derült ki/ off A mongolid népek és a szakáll/bajusz--tudom, milyen, keskeny, gondosan ápolt kis hegyes szakállról van szó. egyébként úgy tudom, több helyen, pl. a koreaiaknál a szépen fejlett szakáll a 'bölcs öreg', a tekintély jele. off off üdv n.
Hidd el nekem, hogy a XX. sz. harmincas éveiben már minden őshonos észak-amerikai nemzet ismerte a tűzfegyvereket. Egyébként a kérdéses területen a brit Alexander Mackenzie volt az első fehér felfedező még valamikor az 1780-as években.
A XIX. sz. utolsó negyedében pedig a prémvadászok mellett már az aranyásók is megjelentek azon a vidéken.
A regénynek az a kitétele, hogy a sevanézek 1920-1930 körül nem ismerték még a tűzfegyvereket és a fehéreket, egy észveszejtő baromság....
A másik nagy baromság, hogy a saunik (Shawnee-k) nem is abban a régióban éltek, hanem eredetileg az Ohio felső folyásánál, később a Cumberland-fennsíkon (ma Kentucky tagállam). Még később persze az amerikaiak elüldözték őket és többszöri lakóhelyváltás után végül az Indián territóriumban (ma Oklahoma tagállam) találtak menedéket. Elképzelhető, hogy néhány sauni a szétszóratás következtében Kanadába került, de számottevő sauni néprész a Mackenzie folyó körynékére nem került.
Az ún. "hegyi indiánok" az északi atapaszka népek egy csoportja volt, amint Eguzki is írja, míg a saunik az algankin (Algonquian) nyelvcsalád tóvidéki csoportába tartoznak. A két népcsoport azonosítása tehát abszurd.
Ami a siwasokat illeti, ott egy eltorzult gyűjtőnévvel állunk szemben.
Az első kanadai prémvadászok többsége francia-indián félvér, ún. métis volt, akiknek a francia volt az anyanyelvük. Ők nevezték el az Alaszka belső területein élő őslakókat francia szóval savage - 'vad' névvel illették. Ebből származott a később érkező angolszászok kiejtésében eltorzult siwas kifejezés.
Egyébként az Alaszkában élő indián törzsek között valóban előfordul a ritkás bajusz és szakáll, ami egyébként az amerind rasszoknál igen ritka, de az ázsiai mongolidoknál általános.
Nem láttál még régi kínai vagy japán képeket? Azon a férfiaknak jellemzően ritkás bajuszuk és/vagy szakálluk van.
~ A "hegyi indián"-okról (amibe talán beleférne az ősi életformát megtartott shawnee néptöredék) én se találtam sömmit. ~
Az "Ősi Amerika atlasza" c. könyv nyelvi/néprajzi térképén szerepel egy "hegyi indiánok" nevű népcsoport, de ők az ÉNY-i szubarktikus zóna törzsei közé tartoztak, ennél fogva valszeg semmi közük a sónikhoz. Annál is inkább, mert a fentiekben említett térkép szerint nadiné nyelvet beszéltek, ellentétben a sónikkal.
Keresgéltem, és találtam egy angol nyelvű honlapot ahol a "mountain dene" törzs vázlatos, rövid történetét találhatjuk.
Ebből többek között megtudhatjuk azt, hogy egy kis létszámú, vadászó-gyűjtögető törzs voltak, akik a Nagy-Medve-tótol keletre, a Nahanni folyó mentén tengették mindennapjaikat. Azt is olvashatjuk, hogy gyakran pusztított közöttük az éhínség és sokan estek áldozatul különféle járványoknak. Ám ami még meglepőbb, az az, hogy a szöveg szerint nem egyszer keveredtek háborúkba. Persze ez alatt talán inkább törzsek közötti összetűzésekről lehet szó.
Megnéztem a kérdéses 521-546 hszokat; Eirik u.azokon a dolgokon lovagol (nagyjából) mint én (tűzfegyver nem ismerete, a 20 sz elején stb.). Szánom-bánom, de mielőtt kérdeztem volna,csak 200 hszt olvastam vissza, ezért utólag is bocs'. Más: fordítói hülyeség (a fordítót egyébként Mach Edvardnak hívják): a magyar könyvben megtartotta a lengyel ortográfiát a nagyeszű, így a cz-vel jelölt cs-t, a ch-val jelölt h-t, a w-hegyeket stb. Így azt persze nehéz lehet meglelni a cikornokat, amely talán chikorn, csikorn nép lehetne. Ezenfelül csak most esett le a húszfillér, hogy a 899. hsz. a shawnee-kat úgy tünteti föl, mint földműveléssel is foglalkozó,letelepedett népet. Hm. A "hegyi indián"-okról (amibe talán beleférne az ősi életformát megtartott shawnee néptöredék) én se találtam sömmit. Szintén homály a "sevanéz"-okkal állítólag rokon siwas nép "kiléte"; igazából csak a viseletüket írja le (tolldísz helyett rókafarkok a ruhájukon) ill. megjegyzi, h a férfiai ritkás bajuszt viselnek (ez tudtommal ugyanúgy ritka az indiánoknál, mint a mongolid népeknél). Hogy ők kik lehettek...
A Prérik népessége 1.
Az amerikai antropológiai szakirodalomban Préri-zóna néven némiképp félreérthető módon a Nagy-síkság (Great Plains) csapadékban gazdagabb keleti zónáját értik, ahol a hőmérsékleti és csapadékviszonyok lehetővé tették a földművelést.
Az itt élő népek jellemzően félnomádok és vegyes gazdálkodásúak voltak.
Több évig egy helyben lévő településeiken kukoricát, babot és más növényeket termesztettek, míg nyáron a férfiak kis csoportokban a bölénycsordák után vetették magukat.
A bölényvadászat akkor vált igazán hatékonnyá, mikor ezek a népek a nyugati kereskedelem révén a XVIII. sz. második felében lovakhoz jutottak.
Az egyes törzsek eredeti népességét illetően nagyon nagy a bizonytalanság, mert ebben a régióban már igen korán nagy járványok pusztítottak.
Az itteni népek általában kis létszámúak voltak, ezek alól a Pawnee és a Dakota nemzet volt csak kivétel.
Az angolszász telepesek beözönlése a XIX. sz. közepére lényegében elsodorta ezeket a népeket.
Többnyire harc nélkül mondtak le földjeikről az amerikaiak javára, ez alól csak a dakoták voltak kivételek, akik 1862-ben hatalmas felkelést robbantottak ki Minnesotában a fehérek ellen (Minnesota Sioux Uprising vagy Dakota Conflict, ha a neten keresitek)
1867. augusztus 2: a Szekérbarikád-harc (The Wagon Box Fight)
Ezen a napon 800-900 oglala harcos gyűlt össze Vörös Felhő és Sárga Sas vezetésével Fort Phil Kearny mellett.
Az volt a céljuk, hogy egy kisebb csoport rajtaüt az erőd közelében dolgozó favágókon, ezáltal kicsalogatják a katonaságot az erődből és nyílt csatában legyőzik őket.
A terv kezdetben jól indult, de a számításokba hamarosan hiba csúszott: néhány harcos túl korán mutatkozott, ezért a favágók és a védelmükre kirendelt 31 fős gyalogság James Powell hadnagy vezetésével védekezésre rendezkedett be.
14 fölfordított szekérből kör alakú barikádot emeltek és úgy várták a lakoták támadását.
Sárga Sas meg is indította a frontális támadást. Nem számítottak arra, hogy a katonaság gyorsan utántölthető, 50-es kaliberű, hátultöltő Springfield-puskákkal van fölszerelve, amit csak nemrég osztottak ki a helyőrség csapatai között.
Ezeknek a puskáknak a korábbi puskákhoz képest jelentősen megnőtt a hatásos lőtávolságuk is, mintegy 600-700 méterre.
A lakoták gyors lovaikon támadásba lendültek, de a katonaság puskatüze valósággal letarolta őket. Musztángjaikon körbe-körbe száguldozták a szekérbarikádokat, de a katonák sokat lelőttek közülük.
Ezután az oglalák visszavonultak és lovaikat egy dombhát mögött hagyva gyalog indultak támadásra, de így sem jártak sikerrel.
Négyórás küzdelem után az őslakók visszavonultak, Powell egységét pedig egy felmentő sereg kimentette szorult helyzetéből.
Powell hadnagy a jelentésében azt írta, hogy 5 halottat és két sebesültet vesztett, a sziúk veszteségét pedig 60 halottra és 120 sebesültre becsülte.
Az amerikai újságok persze megsemmisítő indián vereségről cikkeztek, az egyik újság pl. egyenesen 1.137 elesett sziúról írt.
Ennek ellenére Sherman tábornok nem jelentett egyértelmű győzelmet a Hadügyminisztériumnak, mivel a lakoták ellenállása a csata után sem tört meg.
A veszteségeket tekintve ez volt a lakoták legnagyobb veresége, amit a hadseregtől valaha is elszenvedtek.
Újabban a hadtörténészek azt taglalják, hogyha a lakotáknak is lettek volna messze hordó puskáik, akkor a környező magaslatokról könnyűszerrel leszedhették volna a védekező amerikaiakat. De hát nem voltak…
A csata helyszíne ma emlékhely Wyoming államban:
Megszereztem az illető részletes életrajzát - az egyetlen bökkenő, hogy lengyelül vagyon írva. No, sebaj, legalább a sevanéz-sóni rejtély megoldását megpróbálom kihámozni belőle.
Gyermekfejjel én is olvastam a Sós sziklák völgyét. Akkoriban tetszett, de mai ésszel már ritka nagy baromságnak tartom. Na jó fogalmazzunk úgy, hogy igen naív, gyerekeknek szóló indiánregénynek.
Egyébként a topik 521-546 közötti hozzászólásai foglalkoznak a sevanéz-kérdéssel, ha van kedved, lapozz oda vissza.
"Tudom, hogy ezek inkább néprajzi/irodalmi kérdések, és ez meg nagyjából 1 hadtörténeti topic, de hát nem volt más ilyen téma a fórumban"
Ez azért ebben a formában nem igaz, bár az utóbbi időben tényleg a háborúk kerültek az előtérbe.
Karácsony előtt azonban volt a topiknak egy erősen őstörténeti-néprajzi jellegű időszaka is.
Lapozz vissza, hátha találsz néhány érdekes dolgot:-)
