Schmuck Erzsébet LMP-társelnök a pénteki, akkugyár-ügyi közmeghallgatáson jelezte Debrecenben, hogy országos népszavazást kezdeményeznek a CATL-projekt miatt. A Fenntartható fejlődés bizottság LMP-s elnöke hétfőn már be is adta a párt országos népszavazási kérdését a Nemzeti Választási Irodában – írja a hvg.hu.
A kérdés így szól:
Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?
Keresztes L. Lóránt LMP-s frakcióvezető a kérdés beadása után tartott, a Facebookon közvetített villám-sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány gyakorlatilag semmibe vette azt, hogy az ország nagyon komoly és mély energiaválsággal küzd. Az akkugyárak rendkívül veszélyes technológiával dolgoznak, és óriási kockázatot jelent a szennyezés veszélye. A kormány úgy dönt ilyen gigaberuházásokról, hogy nem kérdezte és nem kérdezi meg a helyi embereket, és azokat az óvintézkedéseket sem teszi meg, melyek minimálisan elvárhatóak lennének.
Itt a dollárbaloldal újabb botránya: Márki-Zay elismerte, hogy nem tudnak elszámolni a guruló dollárok elköltésével.
Miközben Márki-Zay Péter az átláthatóság hívének nevezi magát, egy interjúban beismerte, hogy nincs meg minden szerződés és számla, amellyel a Mindenki Magyarországa Mozgalom a választási kampányköltségeit igazolná. A volt baloldali kormányfőjelölt ezzel elismerte, hogy átláthatatlan a guruló dollárok, vagyis a külföldről a baloldalnak juttatott kampánypénzek elköltése – olvasható az Origón.
A 13. havi nyugdíjat annak ellenére is kifizeti az idén az Orbán-kormány, hogy időközben kitört az orosz–ukrán háború és elszabadult az energiaválság. Azaz: amíg a balliberális hatalomgyakorlás idején a válságkezelés egyet jelentett a nyugdíjasokat sem kímélő elvonásokkal, addig a jelenlegi kormány krízishelyzetben sem él a lakosságot érintő megszorításokkal.
MA REGGEL IS MEGOSZTOTTA A GYŐZELEM RECEPTJÉT KÖZÖSSÉGI OLDALÁN GYURCSÁNY FERENC
Gyurcsány: Gyurcsányozni a vereség forgatókönyve
– A Demokratikus Koalícióval szemben politizálni, gyurcsányozni a vereség forgatókönyve. Aki ezt tette az elmúlt egy évtizedben, az elbukott – írta ma reggeli Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az ellenzéki összefogás nem halott, csak egyelőre nem él,
de nem is kell, hogy éljen. Majd élni fog, mikor jön az idő.
Amerikai oknyomozó újságíró: Biden utasítására robbantották fel az Északi áramlatot.
Ki gondolta volna?
Seymour Hersh, Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró szerint az Egyesült Államok robbantotta fel az Északi Áramlat 2 gázvezetéket. Hersh az egyik legismertebb amerikai újságíró, ő leplezte le a vietnami háború alatt a My Lai-i vérengzést, majd a hetvenes években titkos amerikai katonai akciókat Kambodzsában és az Abu Graib börtönbeli kínzásokat is az iraki háború alatt. A fő kérdés nem az volt, hogy hogyan hajtsák végre, hanem, hogy hogyan lehet úgy kivitelezni, hogy ne maradjon nyoma - idézi Hersh-t a Mandiner. A legmegdöbbentőbb állítás az, hogy a döntés már a háború kezdete előtt megszületett. Az újságíró állításait a Fehér Ház és a CIA tagadja.