Ide várunk minden olyan vasútfotóst, aki tisztességes szándékkal áll ki fotózni, emberszámba veszi a vasutas dolgozókat, a vasútfotósokat, és nem konfrontálódik velük.
Szerintem a kép ismét egy "karcagi rapper-gyereket" ábrázol. :-))) Ő -korábbi társaihoz hasonlóan (V43-1198-as fotó)- szintén a MÁV-on szeretné a dühét levezetni.
Az iskolából a "barátunk" szomorúan vonatozott hazafelé,mert az utolsó három órájuk elmaradt,ráadásul fizikából sem írták meg a beigért dolgozatot. Már felszálláskor észre vette,hogy a első kocsi elején világít a végzár lámpa. Ettől Ő még bánatosabb lett. Elhatározta,hogy jelzi ezt a jelenséget a vonatszemélyzet felé.De nagy szomo- rúságára a vezető jegyvizsgáló nem foglalkozott a dologgal.Ezért egy határozott döntést hozott : majd Ő megszünteti ezt a jelzési szabálytalanságot.
...közben vonata megérkezett Karcagra...... .
Leszállt a vonatról,majd nagy töprengésbe kezdett : jobb v. bal kezével üsse be a világító lámpatestet? De ebben a pillanatban már ökölbe is szorult a bal keze!!! A következő pillanatban már egy jól célzott ütéssel KO-zta a világító vörös fényt.
Ekkor viszont újabb trauma érte : észre vette,hogy a kocsi másik sarkán is ugyanez a jelenség tapasztalható!!! Elhatározta hát,hogy cselekedetét ott is megismétli.
...de közben a vonat elindult... Így a "rapper-gyerek" nagyon szomorúan hagyta el az állomás területét. Hazament és a stresszes napja után lepihent.
Annak idején mi is rettegtünk, mert volt olyan tanár aki azt mondta, hogy nála senki nem tudja 5-re az anyagot. 4-re tudja ő! Aki nála 3-t kap, az stréber, aki 2-t az tudja az anyagot. :-)))
Aláírják a leckekönyvét, csak az nem mindegy, hogy "elégtelent", vagy "jelest" írnak az aláírás fölé. De sokan megelégszenek, egy "elégségessel" is!:)))