Keresés

Részletes keresés

300C Creative Commons License 2023.04.25 0 0 29612

Igen, Ajna jó volt, visszatalált. Nagyon nehéz dolga van, rettenetesen erős az a mezőny, amiben ő játszik.

Turi után ki kellett próbálni vmi újat, nem jött be. Bernek Peti meglátjuk milyen lesz. 

Előzmény: MatteoMaestro (29608)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.25 0 0 29611

A vb menetrend a 200-nak kedvez. Előtte csak 1 vagy 2 úszása lenne a 100-as váltóban az első napon. A másodikon kellene 2x úsznia a 200-at. A harmadik napon délelőtt egy 200 pille előfutam, majd az esti programban első lesz a 200 gyors döntője. A program végén utolsó előttiként pedig a 200 pille elődöntő. Ez simán beleférne. A 100 gyors a negyedik napon kezdődne, délelőtt egy előfutam, este pedig az elődöntő, majdnem közvetlenül a 200 pille döntő előtt,  mert csak két női 50 hát elődöntő és egy eredményhirdetés van közte. Ez maximum 20 perc lenne, ami nem éppen sok egy erős 100-as úszás után. Így alig lenne levezetés, mert ugye a last call roomba időben oda kellene érni. Mindezek a 200 mellett szólnak.

Viszont ahogy nyilatkozta, a 200-at még nem tudja jól úszni, a 100-at inkább (ott a technikai problémái kevésbé számítanak). Még ha gyakorolnak is sokat - amiről beszélt is - a nyárra nem biztos, hogy sikerül összehozni a megfelelő technikát. Ha nem lesz 200 gyors, akkor viszont pihentebb lesz a 100-ra és talán beleférhet a közeli duplázás. Nyilván ez esetben nem lesz majd olyan idő 200 pillén, mint a 100 nélkül lenne.

 

A kérdés, hogy mit áldoznak be és miért. Ezt kell eldönteniük.

 

Ha jól emlékszem az olimpián is ugyanígy problémás lesz a 100 gyors és szintén jobban jön ki a 200. Lehet akkorra már tud úgy úszni 200-on, hogy ott azt mondják érdemesebb azt választani. Most meg a 100 mellett döntenek.

Előzmény: Greck001 (29609)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.25 0 0 29610

Igen, láthatóan elindultak a jó irányba, remélhetően ez folytatódni fog a továbbiakban. Ha nyárra elérné a 2018-as glasgowi formáját (4:03.57), akkor azt mondom az olimpiára visszaérhet a gwangjui szintre (4:01.31-es országos csúcs) az pedig olimpiai döntőt érhet. 200-on pedig biztos váltótag lenne az 1:57-es tudásával.

Előzmény: MatteoMaestro (29608)
Greck001 Creative Commons License 2023.04.25 0 0 29609

Szerintem ha valamelyik távot vállalja a gyorsuszo számok közül a vbn az a 200 lesz. Ha olyan formában lesz hogy pillén tud majd 1:50-en belül akkor gyorson is jön majd 1:45 alatt, pláne ha még rá is gyúrnak egy kicsit.

Előzmény: 300C (29606)
MatteoMaestro Creative Commons License 2023.04.25 0 0 29608

Ajna volt az OB egyik kellemes meglepetése. Hosszú évek szenvedése óta először sikerült biztató formát mutatnia. Talán megállt most már a zuhanásban és sikerül visszakapaszkodnia az egyéni csúcsai közelébe. Úgy néz ki bejött neki az edzőváltás és igaza volt azoknak, akik szerint Berneknek újonc edzőként túl nagy falat lesz. Azóta szépen el is kezdett dolgozni Bernek Peti az utánpótlásban. Valószínűleg neki is jobb, ha végigjárja a szamárlétrát, mint a többi edző.

Előzmény: 300C (29607)
300C Creative Commons License 2023.04.25 0 0 29607
300C Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29606

Sztem menni fog 100-on. A 200 pille nem kérdés, akkor miért is ne. 100 és 200 pillén is van benne bőven, lehetett látni az úszásán, pl Ricsit húzta mindkét távon sokáig. A 200-nak még nincs értelme. Ha egyénileg tudna annyit, mint váltóban, akkor menjen, de 1:46, vagy 1:45 közepe, vége csak kidobott energia 3x.

Előzmény: Isthy1 (29602)
300C Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29605

Sajnos igen.

Előzmény: Isthy1 (29604)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29604

Egyre lentebb kerül a léc minden szinten ebben az évszázadban...

Előzmény: 300C (29601)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29603

A kapitány úr szavait komoly távolságtartással kell kezelni, ezt mi itt ebben a topikban már megtanultuk az évek folyamán ;-)

Előzmény: Tonio 2.0 (29596)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29602

Úgy látom külföldön nagyon belelkesedtek azon, hogy Milák a két gyors számban is csapattag. Már taglaják, hogy pl. a 100 gyors és a 200 pille, hogy fog összeférni. 

Virth nemrég nyilatkozta, hogy nem nagyon lesz ott gyorsúszás egyéniben. Lehet, hogy már nevezni is csak az egyikben fognak és a versenyszám előtt közvetlenül döntik el, hogy azon az egyen is ténylegesen elindulnak vagy sem.

300C Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29601

Mondjuk azt nem értem, hogy egy újságíró miért nem tud magyarul. …volt itt edzőtáborba...

Előzmény: MatteoMaestro (29599)
300C Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29600
Előzmény: vélemény 1 (29598)
MatteoMaestro Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29599
vélemény 1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29598

Dr. Sós dolgozott valaha ténylegesen orvosként?

Előzmény: Tonio 2.0 (29596)
300C Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29597

Igen, Dr. Csabánk nyilatkozata sok sok tudásról ad tanúbizonyságot.

Előzmény: Tonio 2.0 (29596)
Tonio 2.0 Creative Commons License 2023.04.24 -5 0 29596

Én orvos vagyok, ha elmegyünk egy helyre, az arcformákról el tudom mondani, mi a helyzet.

 

Mondja Sós Kenderesi ügyéről, hogy doppingolt -e, vagy sem.

Ez kb a Lombroso-féle elmélet szintje, amikor arcformák alapján ítéltek valakit bűnösnek, vagy ártatlannak. Mondjuk ez a 19. században volt, azóta a büntetőjog ezen már túllépett, tartok tőle, hogy az orvosok sem arcformákról állapítják meg, hogy ki doppingolt, és ki nem...

Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29595

Azért az a 4:20-as idő nem mostanában jön el. Ahhoz kell egy olyan "alapanyag" is, nem csak az azt lehetővé tévő edzésmódszer ismerete ami odáig vezethet. Summer esetleg lehet ilyen, kérdés, hogy miként tud majd fejlődni és meddig fogja bírni.

Előzmény: Isthy1 (29588)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29594

Rasónak durva 2 hete lesz, mert ugye az első héten nyílt vizen is fontos versenyei lesznek.

Hubi vajon ténylegesen el is indul mind a 4 számban? Milák esetében ez szinte biztosan nem lesz meg, sztem az egyik gyorsot fogják csak engedni neki.

Előzmény: 300C (29589)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29593
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29592

Sztem is. Inkább kezdjék el a szokott menetrend szerint szeptemberben az olimpiai felkészülésüket.

Előzmény: 300C (29587)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29591

Sztem igazából senki nem tudna belépni, de Sós elmondta, hogy Milákot nem akarja délelőtt úszatni a vb-n. Rizikós lesz, bárkit is választ. Mondjuk 100-on még a 4. ember is kérdéses, nem hogy a csak délelőtt úszó 5. Sztem Mészáros Dani jó lenne 4. tagnak és az első napon Milák is mehetne még délelőtt is a váltóban.

Előzmény: 300C (29586)
MatteoMaestro Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29590
300C Creative Commons License 2023.04.24 0 0 29589
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.23 0 0 29588
300C Creative Commons License 2023.04.23 0 0 29587

Egyébként jól is teszik. Kizsigerelték őket. 

Előzmény: Isthy1 (29584)
300C Creative Commons License 2023.04.23 0 0 29586

Back to back. 
Milák biztos 100 és 200 pille, 200 háton lehetünk jók.

Arra kíváncsi leszek, hogy az önjelöltekből ki tud belépni a 100, vagy 200-as gyorsváltóba.

Előzmény: Isthy1 (29585)
Isthy1 Creative Commons License 2023.04.23 0 0 29585

Köszönöm az infokat mindenkinek!

Az ob 3-4. napján voltak várt és nem várt eredmények is. A lányok összességében lehettek volna jobbak, a fiúk nagyjából hozták az elvártat.

 

Más: az M4-en 22 órától a Sport7 adásban Katka interjú.

Isthy1 Creative Commons License 2023.04.23 0 0 29584

https://sportal.blikk.hu/sportal-tv/csodalatos-versenyrendezes-a-varost-szeretjuk--dr-sos-csaba-ertekelte-a-125-uszo-orszagos-bajnoksagon-tortenteket/2023042219355373155

 

Az általad belinkeltben még nem szerepelt, ebben viszont elhangzik: idén nem megyünk a junior vb-re szeptemberben.

 

A kapitány úrban volt 1-2 löket...

Előzmény: MatteoMaestro (29579)
300C Creative Commons License 2023.04.23 0 0 29583

Bocsi…

Előzmény: MatteoMaestro (29579)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!