Trianon pedig Romániát, Jugoszláviát, etc. igazolta, ugye? Mit vársz, egy 2/3-ában megcsonkított országtól? Mexikó éppencsak elkerülte a teljes annexiót...
"Mit csodálkozol rajta? A jenkik már akkor is borzasztó arrogánsak és beképzeltek voltak.
És 1836-ban, amikor fegyveres jenki bandák nyomultak be Texasba, hogy segítsék az ottani angolszászok Méjico elleni lázadását, az ő olvasatukban szabadságharcát?
Az talán még durvább volt."
A jenkik a mi ízlésünhöz képest lehet, hogy valóban borzasztó arrogánsak és beképzeltek, de mégis tudhatnak valamit, mert 170 évvel Texas elrablása után az a helyzet, hogy a Texasban, Arizonában, Új-Mexikóban élő spanyol ajkú emberkék nemigen törik kezüket-lábukat azért, hogy ismét Méjikóhoz tartozzanak és ne amerikai állampolgárok legyenek, viszont Méjicóból elég szép számmal próbálnak átszökdösni a határon, hogy arrogáns, beképzelt és gazdag jenki válhasson belőlük. Úgy tűnik, az idő a lázadókat és a hódítókat igazolta...
"A Ranald S. Mackenzie őrnagy által vezetett Rio Grande-portyáról (Rio Grande Raid) olvastál már?
Elég durcsi volt, hogy a mexikói hatóságok mindenféle előzetes értesítését mellőzve csak úgy belovagoltak Mexikóba indiánokat üldözni."
Eegen... a nemzetközi jog durva megsértése. De hogy az érem másik felére is vessünk egy pillantást: Mackenzie egyszer sértett határt, viszont a Mexikóból Texasba portyázgató mescalero apacsok, kikapuk és lipanok sokkal többször és kb. 50 millió dollárnyi kárt okoztak a fosztogatásaikkal + még vegyük számba a számos meggyilkolt vagy elhurcolt amerikai állampolgárt is. A mexikói kormány pedig a kisujját sem mozdította, hogy megakadályozza a rablóportyákat. Ez nem durcsi?
1833. november 13-án egész Észak-Amerikában látható, impozáns meteoreső volt. Ez az esemény, mint az év legfontosabb eseménye került megörökítésre a kajova (Kiowa) indiánok bölénybőr kalendáriumában.
Egyébként egyes síksági népek bölénybőrre festettek különböző piktogramokat, rajzokat, ez volt a kalendáriumuk.
A sziú nyelvű lakota és dakota csoportok történetét pl. egészen az 1700-as évek elejéig vissza lehetett vezetni ezek alapján a festett bölénybőr-krónikák alapján, a kajovákét meg talán még régebbi időkig.
Érdekes, hogy a lakoták pl. még az 1876-1877. évi nagy sziú háború ütközeteiről is festettek naív stílusú bölénybőr-festményeket.
Nagyon érdekes stílusuk van ezeknek a festményeknek, majd megpróbálok a netről belinkelni egyet mutatóba.
Nemrégiben fedeztek fel Arizonában egy sziklarajzot, mely a csillagászok és tudósok szerint az 1006-ban, a Farkas csillagképben fellobbant szupernóvát ábrázolja. A felfedezés azért jelentős, mert ez az első olyan "feljegyzés", amely egyébként a jól dokumentált SN 1006 amerikaiak által történt megfigyelését bizonyítja. A sziklavésetet Phoneix-től nem messze a White Tanks Regional Park területén találták meg. Ezen a területen az ún. Hohokam-kultúra képviselői éltek kb. 500-tól 1100-ig. A Hohokamokat tartják a mai Pima és Papagó indiánok őseinek. A sziklarajz jelzi, hogy a hohokamok figyelemmel kísérték az égbolt változásait, és a jelentős eseményt megörökítették az utókor számára. Az SN 1006 szupernóva egyébként valószínűleg a legfeltünőbb ilyen jelenség volt a feljegyzett történelem során, még fényes nappal is jól látható volt, tehát nem meglepő, hogy az indiánok is fontosnak tartották. A Hohokamok növénytermesztők voltak, főleg gyapot, dohány, agavé, kukorica, bab és squash voltak a termesztett növények. A fazekasművészetük igen figyelemreméltó, mert díszítésük nagyban hasonlít a mezoamerikai kultúrák hasonló fazekasedényeire, ennélfogva a tudósok úgy vélik, hogy a Hohokamok estleg kapcsolatokat tartottak fenn, vagy kereskedtek egyes mezoamerikai kultúrákkal.
1914-ben a jenki csapatok Jack Pershing tábornok vezetése alatt belovagoltak Észak-Mexikóba, míg egy jenki flottaegység Veracruz kikötőjét szállta meg.
Közben zajlott a zapatista forradalom, a jenkiknek az volt a fő indokuk, hogy megfékezzék a határmenti tartományoknban tomboló banditizmust...
Mit csodálkozol rajta? A jenkik már akkor is borzasztó arrogánsak és beképzeltek voltak.
És 1836-ban, amikor fegyveres jenki bandák nyomultak be Texasba, hogy segítsék az ottani angolszászok Méjico elleni lázadását, az ő olvasatukban szabadságharcát?
Megvan neked Dee Browntól a Vasút a Vadnyugaton c. könyv?
Ha nincs, javaslom szerezd be, antikváriumokban itt-ott még kapható.
95 %-ban a transzkontinentális vasutak építéséről és azok társadalmi-gazdasági-politikai hátteréről szól, de a maradék 5 % arról, hogy a síksági indiánok hogyan próbálták megakadályozni, hopgy a prüszkölő-fújtató szörnyeteg, a Gonosz Varázslatos Szekér benyomuljon utolsó vadászterületeikre.
Van benne egy aránylag jó összefoglaló is Stanley tábornok és Custer alezredes 1873. évi Yellowstone-expedíciójáról.
Ezek az apacsok a cirka 1790-től 1820-ig terjedő időszakban békében éltek a presidiók környékén. A spanyol nyelv és kultúra bizonyára rájuk is hatott, hiszen sok apacs írni és olvasni is tudott spanyolul! Mindazonáltal a főnökök spanyol neveit valószínűleg csak a spanyolok/mexikóiak használták, apacs nyelven nyilván máshogy hívták őket. Cochise-nak pl. nem volt spanyol neve, apacs nevét torzították különböző formákban (Cucchisle, Chuchese).
Mangas Coloradas (Vörös Ingujj) vörös ingéről kapta a nevét (vagy arról, hogy inge ujja áldozatai vérétől vöröslött!).
De apacs keresztény spanyol nevet úgy is kaphatott ha elfogták, és spanyol/mexikói környezetben élt néhány évig. Miguel Narbonát még gyerekkorában ejtette fogságba Antonio Narbona kapitány, tőle kapta a vezetéknevét. Miguel csaknem egy évtizedig nevelkedett a Narbona famíliánál, megkeresztelték, taníttatták. 18 éves korában mégis megszökött és visszatért népéhez. A spanyol-mexikói civilizáció nemigen lophatta be magát a szívébe, mert élete végéig gyilkos gyűlöletet táplált a mexikóiaik iránt.
Antonio Narbona fia Antonio Pascal Narbona irányította az 1840-es évek első felében az észak-sonorai presidiókat. Jól ismerte a csokoneneket, több katonai akciót is vezetett a Chiricahua-hegységbe, az apacsok módfelett utálták is emiatt. Miguel Narbona, aki bizonyára már gyerekkorától kezdve gyűlölte fogságba ejtője fiát, elhatározta, hogy végez vele. 1847. december 23-án Cuquiarachiban álló háza tornácán ölték meg az apacsok. Rajta kívül még hét férfit és hat nőt gyilkoltak meg a támadók, a lakosokat olyan páni félelembe ejtve, hogy azok örökre odahagyták az 1654-ben alapított települést.
Most írok egy hozzászólást a síksági indiánoknak az épülő transzkontinentális vasút elleni akcióiról. Csak mostanában elég kevés az időm, úgyhogy nagyon lassan haladok vele.
Addig is itt van egy nagyon jó, alapos angol nyelvű link az 1874-1875 évi Red River Warról. Neked biztosan tetszeni fog:
Érdekes, hogy ezek az apacsok majdnem mind spanyol eredetű neveket viseltek.
Ezt hogy magyarázod?
Mindamellett továbbra is az a véleményem, hogy ezek az apacsok veszedelmes portyázók voltak, akik súlyos veszélyt jelentettek az észak-mexikói kormányzóságok köz- és vagyonbiztonságára, úgyhogy a spanyol gyartmati hatóságok részéről tapasztalható keményebb fellépés a spanyolok részéről indokolt volt.
"A cseszkó Miloslav Stingl írta ezt a 300-at, ő meg nem egy mérvadó szaktekinély."
Na, ja. Én most Edwin R. Sweeney "Cochise" c. könyvéből szemezgetek, ő biztosan megbízhatóbb. Ráadásul még a mexikói levéltárakban is kutatott, ebben übereli a legtöbb amerikai szerzőt, akik a mexikói vonatkozású dolgokat csak a korabeli amerikai sajtón keresztül képesek bemutatni.
1839 áprilisában a mexikóiak James Kirkert bérelték fel az apacsok ellen. Kirker jól ismerte leendő áldozatait, hiszen korábban üzletelt és bratyizott velük. Kirker csapata főleg amerikai prémvadászokból és kereskedőkből valamint delavár és sóni indiánokból állt. Igazi profitorientált vállalkozó módjára viselkedett, ugyanis az útjába kerülő mexikói parasztokat is sorra lepuffantotta, abból a praktikus meggondolásból kiindulva, hogy úgysem tud senki különbséget tenni egy apacs és egy mexikói skalpja között. Áldásos tevékenysége során lehet, hogy több mexikói állampolgárt tett el láb alól, mint apacsot.
1842-ben a folytonos háborúskodásba belefáradt Pisago Cabezón és Mano Mocha békét kértek. Az emelkedő csillagú csihenn főnök, Mangas Coloradas először erőteljesen ellenezte a békekötést, de aztán ő is beadta a derekát. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az apacsok békét kötöttek Chihuahua tartománnyal, s békésen éltek Janos környékén, de továbbra is harcban álltak Sonora tartománnyal, s dúlták annak területét. Az ott szerzett zsákmányt pedig Janos lakosainak adták el.
Johnsonnal kapcsolatban a 300 áldozat elírás lehetett, mert én jóval kevesebbről tudok.
Johnson április 20-án érkezett az Agua Fría Springshez, Új-Mexikó délnyugati részén. Juan José Compá és Juan Diego Compá nedhnijei, valamint Marcelo és Vivora csokonenjei táboroztak ott. Sikerült az elaltatnia az apacsok gyanakvását, és mint kereskedő kezdett üzletelni velük. Április 22-én reggel azután Johnson emberei váratlanul az indiánokra sütötték a kartácsra töltött ágyút, s a földön heverő sebesültekkel gyorsan végeztek az amerikaiak puskái. Húsz apacs maradt ott holtan, köztük három főnök: Juan José Compá, Juan Diego Compá és Marcelo.
Az apacsok sosem felejtették el ezt a hitszegő merényletet, s még az év folyamán véres bosszút álltak: legalább 50 embert öltek meg.
A következő évben, 1838-ban a csokonenek Pisago Cabezón és Tapilá vezetésével zúdultak a mexikóiakra. Az utóbbit elkísérte portyáján egy bizonyos James Kirker, aki egyike volt az apacsokkal feketekereskedelmet folytató amerikai kereskedőknek.
"Írsz a Johnson-féle mészárlásról, vagy írjak én?"
Én egy könyvtárból kivett könyvben olvastam erről és a részletekre már nem nagyon emlékszem...
Úgyhogy írj inkább Te.
Ami számomra megdöbbentő volt, hogy itt állítólag kb. 300 apacs indiánt öltek meg. Ha ez igaz, akkor ez volt Észak-Amerika történetének egyik legnagyobb indiánmészárlása.
Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az apacsok teljes népessége akkoriban 7-8 ezer fő körül volt.
Olyan ez, mintha a mai magyar népességből pl. Baranya megye népességét teljesen kiirtanának...
"a Custer Hill-en nem volt hosszan tartó, hősies ellenállás, mint ahogy a tábornok legendája tartja, hanem Calhoun és Keogh embereinek végzete után az indiánok az utolsó hadállást már percek alatt lerohanták."
Ezen speciel nem csodálkozom. Hány katona védekezhetett a Custer Hillen? 40-50?
Ott már a lakoták és sájenek óriási erőfölényben voltak.
"Custer az ellenállás tökéletes példája, az amerikai rendíthetetlenség megtestesítője: hogy nem ismerünk lehetetlent!"
Custert a mai jenkik nagy része is nagy nemzeti hősnek tartja.
Az őslakók viszont az ellenük irányuló brutális katonai erőszak megtestesítőjének és egyben áldozatának tartják.
Állítólag sok indián matricát ragaszt a kocsijának a szélvédőjére az alábbi felirattal:
Kicsit visszaugorva a Little Big Horn-hoz, ma megnéztem a Discovery Civilization-on a hasonló című dok. filmet (eredeti címe: Custer's Last Stand), és a csatatér régészeti feltárásáról szóló rész igen jó volt. A töltényhüvelyek hátsó részén megtalálható az ütőszeg nyoma, és a különböző alakú és mélységű benyomódások alapján beazonosíthatók az egyes katonák fegyverei, az elszórt töltényhüvelyek alapján rekonstruálható a katonák mozgása. Summa summárum: a Custer Hill-en nem volt hosszan tartó, hősies ellenállás, mint ahogy a tábornok legendája tartja, hanem Calhoun és Keogh embereinek végzete után az indiánok az utolsó hadállást már percek alatt lerohanták.
Mindezek után aztán jött a számomra kissé meglepő összegzés: "Custer az ellenállás tökéletes példája, az amerikai rendíthetetlenség megtestesítője: hogy nem ismerünk lehetetlent!"
Szeptemberben azután Juan José Compá is felrúgta a békét, s az amerikai kereskedőknél fegyverekre és lőporra cserélte az elrabolt zsákmányt. Történtek még békekötési kísérletek, de különösebb eredmények nélkül. 1836-37-ben a csirikavák tovább folytatták rajtaütéseiket. 1837 márciusában Charles Ames vezetésével egy csapat amerikai érkezett Moctezumába, öszvéreket akartak vásárolni, de egyet sem találtak, mert az apacsok mindet elhajtották. Ames és egy Sonorában élő amerikai, John Johnson ekkor elhatározták, hogy az apacsok nyomába erednek. Escalante y Arvizu az öszvérek felét nekik ígérte, ha sikerül őket visszaszerezniük az apacsoktól. Április 3-án tizenhét amerikaival és öt mexikóival elindult Moctezumából. 12-én Fronterasba értek, ahol a katonai parancsnoktól kaptak egy kis ágyút. Johnson azt remélte, hogy az apacsok majd üzletelő kereskedőnek hiszik, s így baj nélkül a közelükbe férkőzhet.
1834 szeptemberében Sonora kormányzója, Escalante y Arvizu 442 emberével behatolt az Apacheríába és október 24-én a Mogollon-hegység lábánál lecsapott egy csapat csirikavára. Rövid de kemény harcban sikerült elfogniuk a portyázók egyik vezérét, a rettegett hírű Tutijét. Arvizu, ahelyett, hogy túszként használta volna értékes foglyát, néhány napig fel s alá parádézott vele Arispe utcáin, majd példát statuálandó nyilvánosan felakasztatta. Azonban éppen ellenkező hatást ért el vele. Néhány csokonen és csihenn főnök, köztük Pisago Cabezón már békét kötöttek volna, de a kivégzés hallatán bosszút esküdtek. 1835. márciusában Juan José Compá és a csirikavák mérsékelt vezetői békét kötöttek a mexikóiakkal, de a továbbra is harcoló Pisago Cabezón, Fuerte, Mano Mocha, Teboca és Vivora távol maradtak.
Köszönöm a lehetőséget! Meséld el nyugodtan Johnson történetét, én itt csak az előzményeket írom le.
1810-ben Mexikóban kitört a forradalom, és 1821-ben az ország kivívta függetlenségét. A háború persze az államkincstár kiürülését eredményezte, egyre kevesebb pénz jutott az apacsok ellátmányára és az éhesen maradt indiánok egyre dühösebbek lettek. 1824-ben már kisebb csetepaték robbantak ki, de végül Juan José Compá Santa Ritában békét kötött a mexikóiakkal és az apacsok néhány évig még viszonylagos békében éltek Santa Rita del Cobre, Janos és Fronteras közelében. 1828-ban azután végleg megcsappantak a fejadagok és az apacsok zöme visszatért a hegyekbe. 1830-31-ben a csirikavák újrakezdték a fosztogató portyázásokat. A pusztítás olyan méreteket öltött, hogy Chihuahua katonai parancsnoka 1831 októberében háborút hirdetett az apacsok ellen. 1832. május 23-án José Ignazio Ronquillo kapitány a Gila-folyó közelében 138 emberével alaposan megverte a Pisago Cabezón, Fuerte és Mano Mocha vezette harcosokat. 22 apacsot megöltek, miközben ők három katonát veszítettek. Az indiánok békét kértek, meg is kapták, de a szerződés egy szót sem szólt az ellátásukról, illetve hogy ennek hiányában miből kellene megélniük. Az apacsok továbbra is a hegyekben éltek, távol a mexikói hatóságoktól és 1833 telén újrakezdték rablóhadjárataikat. Alaposan fel voltak fegyverezve, ugyanis a rablott holmikat amerikai orgazdáknak adták el, akik többek között fegyvert és lőszert adtak nekik cserébe. A fosztogatások közben legalább kétszáz mexikói állampolgárt öltek meg.
