Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Ezeknek a statisztikáknak az abszolút számai nyilván félre visznek, hamis képet adnak, hisz nem az az érdekes, hogy Mo.-nak 40 tábornoka van, míg Franciaországnak 200.
Ez semmilyen jelentést nem hordoz.
Az viszont már érdekes lehet, sőt, komoly következtetések levonására is alkalmas, hogy :
- egy tábornokra mennyi sorkatona jut ?
- a tábornoki kar hány %-a szolgál csapatoknál, és mennyien a katonai közigazgatásban?
- a tábornoki kar mekkora része szolgál öfni egységeknél, harctámogató csapatoknál és mennyien a kiszolgáló részlegeknél?
- Szükséges e, hogy pl. a NATO valamennyi hadseregének Eü.szolgálati Főnöke tábornok legyen?
- Europán belül, az EU-n belül, a NATO-n belül, miért kell, hogy a katonai attasé ezredes vagy dd.tbk legyen ?
- a különböző szóvivőknek miért nem jó a hadnagyi rendfokozat ?
Néhány éve raktam fel ide egy teljes NATO statisztikát, sajnos általánosnak mondható, hogy a tömeges létszámcsökkentések hatására legtöbb tagállamban megbomlottak az állományarányok, a rendfokozati struktúrák, ennek következtében megnövekedtek a bér jellegű kiadások a költségvetésen belül a fejlesztési kiadások rovására.
Középen kell rákattintani. Nagyon szép a táblázat, lebontva a tábornokok, főtisztek , tisztek, zászlósok, tiszth. stb kategóriákra. jelenleg náluk 25 tábornok van, a titkosszolgálatok nélkül.
Distribution of personnel címszó alatt, 2012-es adatokkal.
Kicsit bonyolultabb a rendszer, de azért értelmezhető. Náluk összeadva 70 tábornok van, de ez már a tartalékosokat is tartalmazza. A tényleges és a tartalékosok aránya kerekítve 42-48%. Formailag a király is négycsillagos, őt is beleszámították, És persze van haditengerészetük, ami azért nyilván szintén megdobja a számot.
Mert ugye az nagyon veszélyes, ha a sportlövő az engedéllyel tartott puskájába 10-nél több lőszert tud betölteni, de hogy tízezerszámra keringenek feketén a hadifegyverek, az teljesen rendben van...
Nekem nagyon merevnek és sarkosnak tűnt. A Hajóban (Das Boat, ha jól emlékszem) az első tisztre használták azt a kifejezést, hogy Führer hitfényes tekintetű.
Ma a Kossuthon fél füllel hallottam a koronaőrség parancsnokát olyan 14 körül. Érdekelne az egész, de én gyenge vagyok az előkereséséhez. Ha valaki okosabb lenne szíves és linkelné...
Szabó Jánossal néhány évvel korábban beszélgettem a liftben, kimondottan fiatalosnak találtam. Írásai meghaladták szellemi képességeimet. Az első Orbán ciklusban helyettes államtitkár is volt.
dilis öregember terrorizmusizével vádolódik, fegyverrejtegetéssel, meg akarja dönteni, a tákolmányt meg minden.
Fegyveres kiképzéseket tart, meg ilyesmi...
feltételezik hogy céllövöldözni akar az államhatalom elnyomó képviselőire.
szóval:
menjünk érte:
Felderítés, informnációgyűjtés.
szar dolog ha lövöldözéskor derülk ki, hogy a falat is harckocsiaknákkal tapétázta ki.
info megvan.
utána
A- hard verzió.
Környék lezár, civilek eltüntet lőközelből, nehézfiúk páncélozott szekerekkel kivonul, épület körbevesz.
Felszólítják hogy kijönni, adja meg magát, -
100 közül 99-ben bejön, mert a hős elelnálló tudja mi a másik lehetőség, ++ mi lesz akkor ha Kalasnyikovval akar tüzijátékot rendezni.
B variáció: írtam már? megvárjuk amikor nincs nála pld fegyveg-feleség elküldte boltba,tojásért meg tejért. pld 2-3 civilruhás körbevesz. Fegyvernyomás ha fejéhez kerülendő, mert ha infarktust kap, kurva rosszul veszi ki magát a médiában. Ez nem Sztojka Jóska pénzkölcsönző és Tsa kiszedése a BMW-ből.
(első, amitanno élőben láttam, anno pont egy ilyen volt, rosszarcok tizenöt másodpercen belül sorba feküdtek az aszfalton, összebilincselt kézzel-lábbal)
Ugyanakkor másik csapat háznál megjelenik és feltúrja.
aztán lehet büszkén sajtótájékoztatni.
az itt tárgyalt öregterroristafogás eset az 2lbaztuk, nem kicsit, nagyon kategória.
A balatonszemesi vasútállomás előtti parkban helyezték el a balatonboglári vasutas üdülőben hosszú időn át kiállított, 275-ös sorozatú és 040-es pályaszámú gőzmozdonyt. A 275-ös típus annak idején a Nyalóka becenevet kapta. A 36 tonnás mozdonyt különleges közúti szállító eszközön, a Magyar Honvédség közreműködésével szállították a helyszínre kedden délelőtt.
Nagyon büszke én akkor lennék, ha nem ez lenne a magyarosch, hanem az terjedne el Európában, hogy bezzeg a magyarok, odaküldtek egy tábornokot + 2 fő ezredest.
Ő bekopogott.
Majd mikor beengedték, azt mondta a szoba gazdájának = Tábornok úr, Ön le van tartóztatva.
Na akkor lennék büszke, ha egy dán, egy portugál, egy görög, vagy egy észt tiszt, ezt hívná magyarosch megoldásnak.
A vizfejet csokkentene a megoldasod. :-)
Hiszen az, aki 5-7 fo kommandosnak ellenall, az varhatoan az egy tabornok + 2 ezredest megoli. :-(
Tenyleg tabornokot tepertek le? Szerintem egy civil kozalkalmazottat.