“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Az ő gondolkodásuk nagyjából addig terjed, hogy legyen minden úgy, ahogy most, csak a nőknek járjon sokkal több mindenből.
Az én próféciám az volt, hogy mindenképpen valami sokkal patriarchálisabb társadalom jön helyette, és csak az a kérdés, hogy mi csináljuk meg ezt, vagy a muzulmánok. Az első esettel sokkal jobban járnának, de valamiért mintha inkább a másodikat preferálnák :-/
Igazán köszönöm , de ne keresd ! Nem a számszerűség a lényeg , hanem a tény maga . Ha csak egyet is megöl a partnere , ha csak egyre is kezet emel , az is több az elégnél .
Fogalmam nincs , hogy egy emberszerű miért nem képes legalább annyira ura lenni az indulatának , hogy ne öljön .
Én a gyerekkori szerelmemhez mentem férjhez ....7 évi udvarlás után . Kölkök voltunk (13-14 évesek) , mikor kezdődött . Nagyjából együtt szocializálódtunk a felnőtt életre . Rengeteget veszekedtünk , de sose került sor tettlegességre (pedig én se hagytam magam) . Illetve egyszer lekevert egyet .... Mikor lehiggadtunk , leültettem megbeszélni , és közöltem vele , hogy ha még egyszer , akkor mehet Isten hírével , de előtte álmában elvágom a torkát . Akkor hótt' komolyan is gondoltam .:-D
Azt például soha nem értettem, a harcos feministák miért nem ott osztják az észt, ahol a leginkább szükség lenne a nők védelmére, de persze kényelmesebb nekik a fejlett nyugati világban hisztikézni, tüntikézni és femenezni, messzemenő következmények nélkül, kényelemben, biztonságban...
A NaNe eredeti állítása is csak 52 volt, ("hetente öl meg egy nőt a partnere"), ez 2010-ben volt 49, 2011-ben 34, 2012-ben 51, 2013-ban 37, 2014-ben 40, 2015-ben 29, 2016-ban 23.
Akkor még nem okozott egy nőnek egész életre szóló lelki sérülést, ha valaki megjegyezte, hogy de csinos ma.
Hol ment ennyire félre ez az egész?
Hát nem is a csinos nőknek okoz lelki sérülést, hogy utána fütyülnek a melósok, hanem a rondáknak, hogy őket nem molesztálja a kutya se.
Félre pedig ott ment, hogy ez is üzlet lett, méghozzá orbitális. Persze ez is a híres usániából indult útnak, ahol gatyára le lehetett fosztani egy férfit a válás után. A pénz pedig nagy úr, a nők ribanc-része pedig ráharapott a biznicre, elkezdte bevezetni a zaklatás fogalmát. Hollywood filmeket gyártott erről, sokszor nem is rosszakat, jó színészekkel és sikerrel, hiszen az emberi konfliktusok száma és fajtája határtalan, a zemberek pedig szeretnek mások életében vájkálni büntetlenül.
A métely pedig szép lassan felzabálta a világot.
Már a fehérekét.
Ugyanis a világ többi részén a nők eleve haszonállatok és ez nem is fog megváltozni soha. Ott ugyanis nincsenek neandervölgyi gének :), túltenyésztettség és dekadencia, nihilizmus és vallástalanság, jólét és elmebaj. Evolúció van, kegyetlenség, félállatok által nevelt vadállatok, nyomor, harc - és győz az erősebb gén. Olyanok is.
Megelőlegezek felé annyi jóindulatot, hogy csak hirtelen felindulásból személyeskedett és majd ha lenyugszik, szépen bocsánatot kér. Ha mérnök, akkor elég buta dolog lenne megsértődnie egy tárgyilagos kérdésen.
Tégy úgy, nincs is más választásuk, mert nem lesz aki az igényszintjüknek megfelelően el tudja tartani őket, csak a "megerőszakolás" kifejezés pontos használatát is magyarázd el nekik. Pls.
Minden eset egyedi, a statisztika hazudik. Arról nem beszélve, hogy etnikum szempontjából érdekes módon nem vizsgálják a kérdést. Pedig evidens.
Na, EZÉRT kell a lányokat képezni, tanítani, okítani. Járjanak könyvtárba, olvassanak, hogy ráébredjenek térben és időben, hol a helyük és mit tehetnek ma. Hogy képesek legyenek felmérni a helyzetüket, képesek legyenek önállóan élni és eltartani magukat - az önbizalommal együtt nő a bátorság is, és csökken a kiszolgáltatott rabszolga-lét nyűge.