Íme, egy laza topik a történelmet és a játékot kedvelő társaságnak, akik eddig végeláthatatlan dumálási kényszerükkel próbára tették a többiek idegeit a "Szókígyó történelmi személyekkel" topikban. Ennek mostantól, s ezt ünnepélyesen kijelentjük, vége.
"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"
Ja, készült állítólag egy ellen-Sándor is, de arról semmit sem hallani, padig az a Capricco miatt még veszélyesebb lehet. Úgyanígy készült egy másik Trója is, de az csak tévéfilm lett - nem bírtam végignézni.
Szerdán lesz kilenckor, kinéztem már magamnak én is. Sok reményt azért nem fűzök hozzá, Crichtont elég szarul szokták megfilmesíteni. Ja meg retekklub adja, tehát még vágott változat is lehet.
Azt tudom, az Oliver Stone-félét. A másikkal nemtom mi a helyzet, a Múlenrúzsos rendező meg Dikapriccso csinálta (volna?). Ott meg dalolászott és denszelt volna valszeg.
Mi a Nagy Sándor, a hódító (Alexander, 2004) című mozizagyvaságot elemeztük ki. (Itt jegyzem meg, hogy a magyar szinkron sem volt épp a helyzet magaslatán, miszerint Sándorkát az egyes szereplők következetlenül hol Alexandrosznak, hol Alexandernek hívták.)
Felvilágosította már valaki azóta eme díszpintyet, hogy Michael Crichtontól kell a Ködsárkányokat keresnie? Bármelyik megyei könyvtár sci-fi részlegében megtalálható unalmas vacak.
Apropó: South park? Van olyan rész, ahol mindenki metrofil lesz, követve a divatot, aztán átmennek buziba. Alapvető sorozat, szinte minden fontos kérdést feldolgozott már.
Számomra az a legkétségbeejtőbb, hogy sajnosvanpárember, aki alapvető műveltségét az ilyen filmekből veszi.
Pl. amikor a Nagy Sándor (aradi vértanú)-t néztem a moziban, csak a mi részlegünk felől hallatszott az elmélyült kukoricarágcsálás helyett hörgés, meg néhány elfojtott üvöltés, mindenki más figyelt, tanult és jegyzetelt, hogy majdan az így szerzett tudását ivadékainak is továbbadhassa.
Jah, a felszabadításos szövegnél én is beleprüszköltem a kávémba :D Nekem egyébként nem tűnt fel, hogy a film bármiféle regényt követne; ahogy megállapítottam, még egy tisztességes forgatókönyvet vagy egy félreális szisztémát se nagyon. Ez van, amikor pornószínészekkel meg modellekkel akarnak történelmi filmet csinálni; a szereplőválogatás is jó pár helyütt a divatos és enyhén irritáló androgíniát nyomatja, pusztán e kettő okán nem voltam képes komolyan venni egyetlen képkockát sem. Mint hallottam közben, a görögök tiltakoztak a film ellen (na végre egy nemzet, amelyik tiltakozik, mert különben mindegyik csak ül a seggén, és örvendez jó nagyokat, de közbe nem böfögne, hogy álljunk má meg hé). A jó Ptolemaiosz közben valóban mond szép bölcsességeket, de összezavarodtam, mert közben a történelmi atlaszt lapozgattam serényen, és a felére sem emlékszem abból, amit az elején szövegel (azon viszont huhogtam, amikor a kölök Sándorkának tanítója magyarázza a térképet, amelyen ott virít, hogy 'Greece'). Ptolemaiosznál inkább azon döbbentem, hogy a derék Anthony Hopkins hogyan vehetett részt ilyesmi projektben (meg Christopher Plummer mint Arisztotelész), jé no hát, hogy buknak el a nagyok, te jó ég.
Dej'szen Olümpiász maga volt Andzselina Dzsoli! Olyan nincs, hogy ne néki adják a szerepet, inkább átírták kicsit a történelmet, hogy kb. öt éves volt, amikor Sanyit szülte, de később még egyszer visszafiatalodott.
Az a fura, hogy állítólag a film Manfredi Alexandroszát követi, amit nem bírtam észrevenni. Kezdek nosztalgiával visszagondolni arra a könyvre ; a stílus irgalmatlanul gügye, de végül is tök hiteles, meg részletes volt.
Nekem annál a résznél lábadt kicsit könnybe a szemem a fájdalomtól, amikor Sanyi beszédet tart a seregének, miszerint ideje "felszabadítani a keleti népeket a rabságból, ez a célja a harcunknak".
valahol olvastam róla egy jó kritikát, amiben az állt, hogy a filmből két dolgot tudunk meg: 1. Sanyi a harcok előtt a sátorban kufircolt Philótasszal. 2. Amerre Sanyi haladt, a térképen piros vonal jelezte az útját.
Ja, meg hogy Sándorunk (főleg az utsó stációban) erőteljesen egy belőtt ír rocksztárra emlékeztetett.
Nekem halványan rémlik még valami őrült nagy baromság a kerettörténet, meg Ptolemaiosz kapcsán, de szerencsére már nem emékszem rá, mi is volt az.
Embörök. Tegnap du. végre rávettem magam, hogy végigbámuljam a Nagy Sándort, és meg kell mondjam, jobban szórakoztam rajta, mint Mr. Beanen. Förszt az anyuka, aki kinézetre mindvégig fiatalabb volt a fijacskájánál (mer nyilván a rendező babája, és sikerült kicsikarnia, hogy ne fessenek rá ráncokat), ez már az elején erősen ütött, szekond a bárgyú, ámde látványos, thörd az enyhén langyi jelenetek (az ámerikaiak is csak a buziságot jegyezték meg a görög történelemből), forsz a benetton-ízesítésű világ népei junájted meg szeressük a barbárokat, üvölti harciasan Sándorka, aki a gyengusabb ámerikaiak által is követhető latin betűs térképeken tanulmányozza a mediterráneumot, meg ahogy megkerülnék az egyébként iksz évvel később rómaiak által elnevezett Arábiát -- hát ez azér mind meglehetősen igénybe veszi az ember türelmét egy idő után meg úgy általában, jó kis liberális múvi volt ez, le is lőttem az egészet a csudába a vége előtt.
Meggondolom. Mostan majd internetes oldalak kellenek, mert valszeg ezek után nem fog kifizetni, én pedig szétszórom a barom írását a neten -- ilyesmivel nem tréfálok.
Áh, még mindig arról a perverzről van szó... Sajnos már átment agresszívba, és ma reggeltől én is felvettem a hasonló stílust. (Persze tudom, hogy megint elvárásaim vannak, mert végül is minek, úgysem ért az anyázásból sem.) Mostan kölcsönös pingpongozások mentek egy darabig, de csak eddig: a kéretlen levelek közé tettem a manus címét. (Olyan dolgokat ír, de olyanokat, basszus, hogy mindössze egy levelétől dobnátok egy hátast a röhögéstől...)
Tetszenek a képek. Itt legalább tényleg nyugalomra lelek minden körülmények között, akkor is, amikor térdeim közé húzva a fejemet a saját robbanásomra várok. Köszönöm!
" De nem vagyok hajlandó elismerni , hogy olyan kórság miatt, ami kevesebb mint 100 ember halála miatt hisztériát okoz (egy ember halála is sok persze, nem erről van szó) , egész farmokat öljünk le, mégpedig a nejlonzsákos módszerrel, azaz fulladásos halál által. Nem. Nem."
Köszi:-) Már megtörtént. Hogy mit olvastam közben, azt inkább nem kiáltom világgá. Mégis azért: Szimonov. Mint már annyiszor.
Ami a madárinfluenzát illeti: utálom a céltalan öldöklést. Ha azért kell ölnöm, hogy hurkát-kolbászt egyek, ám legyen. Nem vagyok szent. Tudod, disznóölés. De soha, soha nem élveztem. És a szüleim már évek óta nem nevelnek disznót, és ezért ki sem kell irtani őket.
Nem én szúrtam. De hozzájárultam erőst, hogy a bölér helyzethez jusson. Hagyjuk is.
Ha kell, ám öljünk. De nem vagyok hajlandó elismerni , hogy olyan kórság miatt, ami kevesebb mint 100 ember halála miatt hisztériát okoz (egy ember halála is sok persze, nem erről van szó) , egész farmokat öljünk le, mégpedig a nejlonzsákos módszerrel, azaz fulladásos halál által. Nem. Nem.
Eszetlenség.
Mi a kergekór idején velőcsontot ettünk. Mert a főzés elpusztítja a kórokozót. Nem kell a hisztéria.