Tudod .... aki látta , vagy kénytelenül végig asszisztálta az anyja/apja/testvére/gyereke hosszadalmas és kínokkal teli halálát , az kívánja , hogy legalább önmagának már ne kelljen ezt az utat végig járni . Erre lenne segítség az eutanázia , amit empátia nélkül fel sem lehet fogni .
A bizottság bírságot nem szabott ki, de eltiltotta a további jogsértéstől a közmédiát, amelynek közzé kell tennie a határozatot a Híradóban.
"A Nemzeti Választási Bizottság a jogsértőt kötelezi, hogy jelen határozat rendelkező részét annak közlésétől számított három napon belül az M1 médiaszolgáltatás 19 óra 30 perckor kezdődő Híradó című műsorában a jogsértő közléshez hasonló módon tegye közzé."
Egy Seneca-idézettel tette hangsúlyossá az érveit az eutanázia engedélyezéséért harcoló Karsai Dániel pénteken a Facebookon. „Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni saját életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga gyilkosává válik; meg kell várni a természet szabta halált. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, mint hogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot” – idézte az ókori sztoikus fikozófust abból az alkalomból, hogy 219 napja küzd az életvégi döntések meghozatalához való jogért, azonban, mint írja, a magyar kormány azóta is fülsiketítően hallgat. „Pedig higgyék el, tisztelt kormánypárti politikus hölgyek és urak, meghalni nem habostorta. Elkélne a segítség. Vagy legalább az emberszámba vétel” – üzent nekik.
A szomszédos országokban,hogy olcsóbb az üzemanyag az nem a MOL sara,hanem a kormánypárté,mert ott ahol olcsóbb ott az ÁFA és az ütemanyag adója kevesebb,mint nálunk.Bayer ezt elfelejtette megemlíteni. Ezzel nem a MOL-t védem,csak a tényeket írtam le.
Ideiglenesen felfüggesztette a bíróság a gödi akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét – írtuk meg csütörtökön a Göd-ÉRT Egyesület tájékoztatása alapján. A hírt sokan sokféleképpen értették: a lényeg az volt, hogy elvileg le kellene állítani a Samsung működését. De mit is jelent az, hogy leállíttatnák a gyárat, és mi a baj a Samsunggal? Ebben a cikkben összeszedtük, mit kell tudni az egész ügyről.
Nagyon röviden: egy április 23-i bírósági végzés értelmében a Samsungnak egészen addig le kellene állnia a termeléssel, amíg a bíróság másodfokon le nem zár egy rájuk vonatkozó jogi ügyet. A valóságban viszont eszük ágában sincs leállni, és teljesen valószínűtlen, hogy bárki leállíttatja majd a gyárat.