Minden, ami kép.
Vizualitás, képi világ, dizájnnal, látvánnyal, fotókkal kapcsolatos elméletek, élmények és ízlés... Várok számotokra kedves képeket is, leírással, élménybeszámolóval, asszociációkkal, etc. (de nem csak képeket).
Ezt művészeskedő giccsnek tartom, akármilyen címet ad neki az ember (akár valami orwelli utalással), ezt a geometriát és perspektívát, a fekete-fehér kontrasztokat, a téglafalak közé zártságot már olyan sokszor ellőtték ugyanerre... ha Orson Welles csinálta a 30-as években, akkor még művészet volt, ha én csinálom 2005-ben, az csak művészieskedő közhely.
Ezt tartom "derék iparosmunkának". Nem bánt senkit, nem akar semmilyen közhelyet lenyomni a torkodon, de ezeket a szín- és perspektívatrükköket ezerszer előadták, megcsinálták már. Nem mond semmit, de korrekt képeslap. A legtöbb képemet ilyen korrekt képeslapnak érzem.
Ezt a képet kifejezetten jónak tartom, nem merem a "művészi" szót használni rá, de azt hiszem, eredeti a látásmódja, megfelelő a technikai kivitele, poénos és egy kicsit drámai egyszerre.
Érdekes, bennem a "zöld szex" benyomását keltette. (Komolyan, bár tudom, "vulgárisan" hangzik. Nem is írom le konkrétabban, mi járt bennem. :) De ez az igazság.)
Nehéz kérés, de nem azért, mert indiszkrét, hanem azért, mert a művészieskedő képek lelőhelyét nem igazán szoktam megjegyezni/elmenteni. Tehát először keresgélnem kell.
Hú, lehet egy kérésem? Ha nagyon indiszkrét, akkor hagyjátok ki. Betenne mindenki egy-egy képet, amelyik szerinte művészi és egyet-egyet, amelyik művészieskedő? Nem szeretném megvitatni, miért az, csak látni szeretném. Kíváncsi állat vagyok. A feladatot enyhítheti, ha magatoktól raktok be. Mármint nem úgy értem, hogy önként :-D, hanem saját alkotást. (De tisztában vagyok a kérésem felemásságával, úgyhogy mindezt csak halkan...)
Nehéz dolog, ez tény. Nem állítom, hogy én vagyok az atyaúristen (ezt a szerepet meghagyom Godnak, hehe), aki eldönti, mi művészet és mi nem, tehát tévedhetek. De úgy nagy általánosságban érezhető szerintem, hogy az alkotónak van-e egyéni koncepciója, és - ha modern alkotásról van szó - rendelkezik-e a megfelelő hagyományos alapokkal ahhoz, hogy legyen mit egy laza mozdulattal sutba vágni - vagy pedig csak a szart próbálja elvontkodóan-művészieskedően csillogó csomagolópapírban eladni. Szóval semmi konkrétum.
"Szerintem elég méretes szakadék tátong általában a szakma és a közönség között..."
Szerinted ez más szakmákra/művészetre/alkotásra mennyire igaz? Csak kíváncsiskodom, én még töprengek a válaszon. Tkp. arra lennék kíváncsi, hogy szerinted a fotózásban nagyobb-e a szakadék, mint máshol.
Ezért különböztetem meg a művészi fotózást a művészieskedőtől. Utóbbi jelenség természetesen nem csak a fényképezésben van jelen, sőt. Sokszor találkozom azzal, hogy még a szakma sem - vagy: épp a szakma? - mindig képes megkülönböztetni a kettőt egymástól. Én ezért harapok.
Attól függ, hogy mi a szakmai elvárás és kik alkotják a műélvező közönséget. Lehet, hogy tényleg nem állnak messze ezek, én a szakmának és a műélvezésnek is csak a felszínét szoktam vakargatni. Azt viszont készséggel. ;-)
Nem hiszem, hogy a szakmai elvárások olyannyira messze esnének a műélvező közönség igényeitől. Más kérdés, hogy ezt mindkét oldalon igyekeznek elhitetni egyesek, különböző okból.
Nekem erről megint az jut eszembe, hogy mi megengedhető manipuláció és mi nem. Ami nekem esztétikai orgazmusnak tűnik, az egy profi fotósnak sikítófrászos hibának. Pl. a borsóhányás az én ízlésemnek bejön. Kérdés persze, hogy kinek mi a célja a fotózástól avagy mit vár el tőle. Ezt cinikusan fogalmazva két dolog határozza meg többnyire (de korántsem mindig). Az egyik az, hogyha valakinek profi felszerelése van, az legimációt jelent olyan dolgok létrehozására, amit ha más Photoshoppal csinál, már leköpendő. De erről beszéltetek korábban. Ilyen például, hogy a képeim élességét nem egyszer megdicsérték már, pedig nem ez a valóság: PS-sal élesítek rajtuk - utólag. No, ilyenért kaptam ráncolt homlokot nem egyszer, hogy brrr, mi ebben a jó [ + szontyoli fej]. A másik, hogy kinek mi a fontos a fotózásban. Nekem mint laikusnak nem az, hogy mesterségesen kreált szakmai előírásoknak megfeleljen, legfeljebb annyiban vagyok érzékeny, hogy egésznek szánt családi fotók lehetőleg ne torzókat ábrázoljanak. De ez az én részem, teljesen egyenrangúnak vélem, ha valaki a lábatlan-fejetlen-kezetlen anyura és apura gerjed. :)
Ja úgy. Ezek tényleg nehéz ügyek, mert a színes fénnyel megvilágított világot a szemünk valahogy másként érzékeli, mint a fényképezőgép, és ilyenkor van a "melyik ujjamat harapjam" helyzet: ha valósághű színeket csinálok, elvész a hangulat, ha úgy hagyom, akkor csak azt látom, hogy sárgaborsóval lett leöntve a kép. Én ilyenkor valami köztes dologgal szoktam próbálkozni, pl. nekem ilyen a legalsó kép.
Nyilván, bár nem hinném, hogy ez esetben a dolog csak engem rémisztene meg. Szerintem az emberek többsége nyomasztónak és félelmetesnek tartaná, hogy először úgy érzi, lebénul a teste - csak a gondolatai pörögnek -, szinte letapad az ágyra, majd ebben a fizikailag magatehetetlen állapotban valamilyen örvény elkezdi magába szippantani (lefelé).
Nem akarom megvárni a végét, ezért minden erőmmel azon vagyok, hogy kinyissam a szemem - néha sikerül, és akkor fölébredek. Nem mondanám, hogy halálfélelmem van ilyenkor, de eszembe jut mindig, hogy a halál is valami hasonló érzés lehet.
Nem tudom, hogy érezheti valaki kellemes élménynek ezt az egészet.
"Közös ismertetőjelük az volt, hogy ugyan semmi konkrét rossz nem történt velem, mégis szinte elviselhetetlenül nyomasztó volt az egész." Egészen pontosan. Szerencsére nekem is elmaradtak, de volt olyan, hogy szabályosan féltem elaludni.
"elviselhetetlen visszatérő elem az volt, amikor éreztem, ahogy épp elalszom. Van, aki szerint ez jó érzés, szerintem borzalmas" Na jó, akkor átmegyek amatőr pszichológusba. A kontroll elvesztésétől való félelem? Ami egyébként nálad általában is meghatározó?
Nehéz részleteiben elképzelni a helyzetet, de az érzés megvan. Hasonló álmaim nekem is voltak sokszor, de már egy ideje - lekopogom - eltűntek. Közös ismertetőjelük az volt, hogy ugyan semmi konkrét rossz nem történt velem, mégis szinte elviselhetetlenül nyomasztó volt az egész.
A másik, hasonlóan elviselhetetlen visszatérő elem az volt, amikor éreztem, ahogy épp elalszom. Van, aki szerint ez jó érzés, szerintem borzalmas.
Kontraszt
Jó játék hüjegyerekeknek