Nem találtam így előadásos topic-ot, ezért nyitok egyet. Olyan sűrűn nem járok, de remélem más igen :) és így ötleteket kapok arra mit és hol érdemes megnézni.
Az első e tárgyban lévő hozzászólásomat csütörtök éjjelre ígérem :)
Tavaly láttam egy nagyon jót kétszer is, de az közös produkció volt valamelyik másik színházzal., vendégrendezővel. Az Amy élete c. Szerintem Pesten is játszották.
Én ott láttam, az 100. Isteni volt a firkálós jelenet, ha jól emlékszem sielő alakot rajzolt. Aztán persze lehet, hogy minden előadáson mást, de nem hinném.
Haumann annyira jó volt, hogy csúfosan lejátszotta az amúgy szintén zseniális Lukátsot is.
Azt írtam, hogy már nem emlékszem olyan jól az előadásra, és erről eszembe jutott, hogy milyen szomorú ez. Hiszen mennyi munka van egy-egy produkcióban, az ember lánya meg megnézi, még tetszik is neki, aztán elfelejti.
Egy előadásra viszont több év távlatából is élénken emlékszem, a Művészet c. volt az a Katonában. A szerzőt sajnos elfelejtettem, de azt hiszem, spanyol vagy francia.
Három barátról szól, akiknek kezd kifulladni a barátságuk a nagyon különböző habitusuk miatt. Bán János egy idegembert alakított, aki meglehetős intoleránsan viszonyult a másik ember másfajta igényeihez. Haumann Péter került a legmesszebb a barátoktól, mert új ismeretségekre tett szert, újfajta igényei támadtak, és ezt megpecsételendő vett egy neves festőtől egy tiszta fehér képet. A harmadik barát Lukáts Andor volt, aki szerette volna kiegyensúlyozni a feszültségeket, és mégis végül rátámadnak mindketten.
Volt egy szörnyen izgalmas jelenet a darabban, mikor Bán János alakította figura összefirkálja a fehér képet.
Ezen sokáig emésztődtem, majdnem összevesztem a barátnőmmel, mert ő is összefirkálná az én fehér képem, és ez durva határsértés a másik emberrel szemben.
Cián, te láttad ezt a darabot?
Neked is tetszett?
Illetve volt-e olyan előadás, amely mélyen hatott?
Cián, hát mi vagyok én, hogy mindenre emlékezzem ennyi idő múlva?
Különben is, pár szót írtam a Helge életéről alább.
Kis kiegészítés: egyvégtében játszották, de olyan pergő volt az előadás, hogy hamar elröppent az idő. A rendezés, díszletezés, jelmezek roppant ötletdúsak voltak.
A színészek képességeinek kihasználása sokoldalú volt: énekeltek, néhol akrobatikusan kellett mozogniuk.
(Véletlenül tudom, hogy sok határon túlról áttelepült színész van ebben a színházban, plusz a rendező Czajlik József is szlovákiai magyar, és ők új színt hoztak a színjátszásba.)
Fáradtas számok, amelyekből elveszett a Vízöntős lendület, csak a végefelé pörgött fel egy kicsit. A lüttyő franciák (a világzenei színpadnál a leglelkesebb hallgatóság, Khaledet le fogják zabálni a színpadról) pont a "Tudod, hogy nincs bocsánat" dalnál gondolták elérkezettnek az időt a nekividámodásnak. Abból lehetett tudni, ki a magyar, hogy ők megrökönyödve nézték őket.
Szép volt Lázár Zsigmond, ő viszont nem minden számban hegedült, és olyankor unatkoztam.
Színház sátor (fű): ausztrál bennszülöttek törzsi táncai
A legjobb előadás, már csak ezért is érdemes volt elmenni a szigetre.
Öt tagú csapatból a didgeridoo-n egy apóka játszott, aki Ausztrália arca volt pár éve és tényleg nagyon látványos, ketten pedig táncoltak, ill. egyszer a néne is mozgott valamit, amikor nem valami ritmushangszert ütögélt és énekelt.
Gyönyörű testfestésük volt a táncosoknak, állítólag a szúnyogok ellen is véd. Az állatimitációk tetszettek a legjobban.
A tolmács műsorvezető nene külön színfolt volt, mert azontúl, hogy minden egyes s-sel meggyűlt a baja, folyton félrefordított olyan egyszerű szavakat, mint kígyó, melyet sárkánynak fordított (ezeket még én is értem, pedig kb. húsz angol szót tudok), a lepkéket imitáló táncot pedig a lepke lábmozdulataihoz hasonlította.
A roma legenda nem derült ki belőle, csak foltokban.
Somi Panni és táncosai pár táncbetéttel voltak jelen, a tőlük megszokott színvonalon, és néhány egyéb részben is megmutatták magukat.
KALYI JAG - ROMA LEGENDA
a "Fekete tűz" roma együttes estje
Magyarország, sőt Európa első együttese, akik roma anyanyelven énekelték dalaikat. A zenekart 1978-ban alakították munkás és értelmiségi roma fiatalok. Az első időszakban sokat játszottak munkásszállásokon, majd egyenesen felfelé ívelő pályájukon Európa majd minden országába, a Közel-Keletre, Dél-Koreába és Japánba is eljutottak. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott és közismertebb folkzenekarunk a világban. A hazai közönségnek aligha kell őket bemutatni.
Jegyár
I. kategória
II. kategória
7 900 Ft
6 900 Ft
var NS = (navigator.appName == "Netscape");
var VERSION = parseInt(navigator.appVersion);
if (VERSION > 3) {
document.write(' ');
}
A nézőtér fele üres volt, az előadás meg olyan, mintha a HIT Gyülekezetes Vidám vasárnapot keresztezték volna az István a királlyal, és egy műkedvelő színjátszó csoport legelső előadásával.
volt sok csillogó ruha
sok szép nylonjerseybe burkolt leány
egy kard alufóliából
ezt mindig hurcolta a főszereplő
hogy miért, az nem derült ki
igaz, hadonászot vele néhányat a semmibe
az énekesek és
a spanyol táncot lejtő úr és kisérői meggyőzőek voltak
mikor végre igazi zenészek jöttek, igazi roma zenével és tánccal
Hát.... a történet ismert, és jó; a színészek kíválóak, a zene önmagáért beszél....
Valami, valami mégsem volt teljesen jó.... Nem igazán tudom megmagyarázni... azon kívűl, hogy a nézőtéren iszonyú volt a hőség, nem találtam hibát, de valahogy még sem élveztem igazán az előadást... (Talán túl sokat vártam egy ilyen felkapott darabtól...)
Múlt héten:
Volt egyszer egy csapat
Madáchban.
Az tetszett. Igaz, olyan mint egy mix: egy kicsi Rómeó és Júlia, egy kicsi West Side Story... de csak egy kicsit....
Van benne erkölcsi tanulság, meg minden. Szerintem: 8/10.
Első- és másodéves színésznövendékek mozgás- és táncvizsgájukat adták elő. Részben saját, részben Ladányi Andrea koreografálta műsor. Igen friss, invenciózus, mulatságos mozgáselemekkel átszőtt táncok, nagyon jó zenékre.
Fantasztikus dolgokat lehet kihozni kemény gyakorlással mindenféle vegyes fizikumú emberekből, bámulatos volt számomra a sok akrobatikus elem, melyeket gizdák és teltek egyként jól oldottak meg.
Kedves Fórumozók! Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a naprolnapra.hu portálon május 2-6-ig (online) Művészbüfé fórumunk vendége K o v a l i k B a l á z s az Odüsszesuz Tours rendezője lesz! Itt öt napon keresztül (!!!) bármit meg lehet majd kérdezni tőle személyesen is az előadással és munkáival kapcsolatosan. A kérdéseket már előre is fel lehet tenni. Mindenkit szeretettel várunk!
A naprolnapra.hu - kulturális válogatóportál szerkesztői
Pécsett a Jentl c. monodráma, Nagy Anikó előadásában.
I. B. Singer novelláiból készült, de mivel Michel Legran borzalmas nótáival volt megtűzdelve, ezért Singer szelleme sebtiben elillant. Unalmas, ritmustalan előadás született, mely nemhogy hozzáadott az írásbeliséghez, hanem elvett belőle.
Nagyon jó volt a darab. A zene nagyon jó, a színészek szuperek voltak. Számomra elképzelhetetlen, hogy lehet így énekelni (miközben jön-megy, kiszalad-beszalad, táncol stb.).
Összességében azt mondom, nagyon érdemes volt megnézni.